Amikor Heister 1709 december közepe táján Bécsbe ment, Lőcse előtt, mint tudjuk, Löffenholtz altábornagyot hagyta vissza,[1] aki Késmárkon ütötte fel főhadiszállását s Lőcse körülzárásának felügyeletével Hartleben tábornokot bízta meg. De ez a körülzárás meglehetős gyenge volt, úgyhogy az élelmi és egyéb szükségleti cikkekkel odairányított néhány száz főnyi kuruc lovasnak majdnem mindig sikerült a császáriak vonalát áttörni. Igy többek között 1710 január 2.-án Bercsényi parancsára Ordódy György dandárparancsnok indult el ily feladattal, aki azt szerencsésen elvégezvén, január 6.-án visszatért Eperjesre.[2] Január 12.-én Bercsényi még mindig azt írhatta Kassáról, hogy „Szepesben még in statu quo vannak az dolgok”, bár ekkor már a császáriak komolyabban hozzáláttak a munkához. 1710. január 9.-én Hartleben tábornok Eperjesről kelt levelében, mintha e város már birtokában lett volna, holott ott még mindig Berthóty Ferenc volt a parancsnok, nyájas hangon felszólította a lőcseieket megadásra,[3] de ezek Görgey János szepesvári parancsnok közléséből megtudván, hogy Eperjes még mindig kuruc kézben van, a felszólításra nem reagáltak.

Január közepén a császári csapatok közelebb vonultak Lőcséhez és nyomban hozzáfogtak a várost uraló magaslatokon a kurucok által elrontott ostromsáncok és ágyútelepek helyreállításához s nemsokára maga az ostrom is kezdetét vette. De a védők most is hősies erélyt és ellenállást fejtettek ki. „Czelder Orbán brigadéros volt még mindig a védelem lelke – írja Thaly, A lőcsei bizottság jelentései című tanulmányában a Századok 1872. évf. 603. oldalán – ki is gyakori sikeres kitöréseket rendezett, vitézül forgolódott, buzdított, lelkesített – katonaságot, polgárságot egyaránt. S míg a védők a hullongó bombákat, melyek a már úgyis leégett vagy levert tetejű kőboltos házakban nem sok kárt tehettek, egykedvűleg nézték, s jól irányzott lövéseikkel serényen ritkíták az ostromlók sorait: nem is sejték, mily roppant veszély közelgett reájok.” Löffenholtz tábornok ugyanis módot talált a lőportárnok megvesztegetésére, úgy, hogy ez egy tornyot éppen akkor vettetett fel, amikor a németek rohamot próbálva közeledtek.”, – írja Rákóczi emlékiratai 261. oldalán. – Semmi kétség, – mint a következmény megmutatja, – hogy a fejedelem itt Duprès alezredest érti, akit mint tűzérségi parancsnokot, a lőportárak fölötti felügyelet illetett. E nagyszerű felrobbanás, mely a lőportárúl használt magas bástyatornyok egyikében történt, s a tornyon kívül kétoldalt a védfalat is jó darabon beledönté a vár árkába, – január 23.-án esti 8 órakor rázta föl a várost s a környéket iszonyú robajával és rengésével úgy, hogy még a két órányira fekvő Szepesvárott is földindulásnak vélték.[4] Az áruló gonoszul kiszámítaná az időt is, hogy a rövid téli napon estéli 8 órakor már teljesen beállott éji homály a zavart még növelje. De a pokoli számítás megtört a derék védők rettenthetetlenségén, amennyiben a falakra vegyest állított katonaság és polgárság s a vész színhelyén parancsnokló Czelder dandárnoknak a támadt résre állított hajdúsága, sűrű lövéseivel és kézi fegyverekkel kitűnő vitézséggel verte vissza az árkot betöltő falomladványokon s ostromlétrákon felrohanó ellenséget.[5] Az éj beálltával megkísérlett roham másnap (jan. 24.) d. u. 5 óra tájban a császáriak összes erejével megujíttatott, s 3–4 óra hosszat tartott szakadatlanul, miközben, hogy a rémület még nagyobb legyen, egyre hullott a bomba is a városba az ágyútelepekből. A lőcseiek, szerencsére, lőporukat nem csupán egy helyütt tartották, és így, bár főraktáruk a felrobbanás által megsemmisült: még annyi lőporuk más tartó-helyeken maradt, hogy sűrű ágyú- és puskalövéseikkel, az ostromlók százainak holttesteivel tölthessék meg széles áraikat. Czelder egyre osztogattatá a töltényeket a védők között, s szavakkal s példájával biztatta vitézeit. Mint általános értesítésekből következtethetni, Andrássy tábornok is dicséretesen viselé ekkor még magát. Löffenholtz végre látva, hogy semmikép sem boldogulhat erőszakolt s a késő éjbe húzódott rohamaival: véres fejjel, kemény veszteséggel visszavonult táborába, s az ostromot újból szoros zárlattá változtatta… Lőcse védelmében kétségkívül e január 24-ike volt a legfényesebb nap, melynek eredménye a védőket önérzettel tölthette el. A diadalmasan visszavert rohamok után, a leomlott fal helyén támadt résnek legalább pallizádákkal s ágyúkasokkal való kitöltéséhez, s az omladvánnya, s holttestekkel megtelt árok lehető kitisztításához kellett látni, – az ellenség ágyúlövései között. De ez, bár veszélyes, az ostrom visszaveréséhez képest már csak másodrendű munka volt a hősöknek. Nagyobb baj vala, hogy a felrobbanás folytán lőporuk igen megszűkült, s miután az ostromzár is pár hét óta szoros vala: az eleségben is kezdének lassan fogyatkozni…” Bercsényi, a bajon segítendő, hiába küldött parancsokat Berthóty Ferencnek, Andrássy Pálnak, Sréter Jánosnak Eperjesre, hogy a környéken levő lakosság fedezete alatt azonnal küldjenek Lőcsére lőszer- és ha lehet, élelmiszer-szállítmányokat is, de e parancsnokok február 1.-én, 5.-én, illetve 8.-án kelt jelentései szerint az erre vonatkozó ismételt kisérletek nem jártak eredménnyel. „Ekként, – írja Thaly a Századok 1872. évf. 607. oldalán – az oly sokáig s oly vitézül küzdött lőcseieknek házaik leégetve, összelőve, védfaluk szétrobbantva, lőporuk fogytán, eleségük szűkön, s a megsegítéshez is egyhamar reménységök, a kurucz haderők távolléte miatt, nem lévén, nem lehetvén, – csoda-e, ha ily körülmények közt a városbéliek, a becsületet megmentett, sőt vitézi hírnevet szerzett kemény ellentállás után, a megszállás tizenharmadik hetében tisztességes capitulatióról kezdének gondolkodni?” A város németes főbírája, Alauda, a városi tanács határozatából február 9.-én kapituláció-tervezetet küldött a főhadiszállását közben a szomszédos Illyésfalván elütött Löffenholtz altábornagyhoz. Ezt a város polgársága megtudván, óvást emelt eme, tudtuk és megkérdezésük nélkül tett lépés ellen s ugyanezt az álláspontot tette magáévá a helyőrség is, kijelentvén, hogy „kész inkább az utolsó csepp vérig harczolni, mintsem hogy gyalázattal rakja le fegyverét. (Városi jegyzőkönyv). Czelder nyomban Andrássy István tábornok elé terjesztette a dolgot, mint akit mint a város és helyőrség főprancsnokát, a továbbiakra nézve az intézkedés joga megilletett. Ez február 11.-én a reggeli órákban történt. „Andrássy azonban – írja folytatólag Thaly – ekkor már a császár részére meg volt nyerve, s a város feladását illetőleg, Alaudával és tanácsával titokban egykézre dolgozott: csakhogy szándékát Czeldertől és a tőle függő katonaság- s polgárságtól féltében nem meré végrehajtani. Andrássy eltántorítása pedig így történt: Löffenholtz tábornok neje magyar asszony volt, egykor Absolon Dánielnek, Thököly Imre fejedelem Munkács várát és Zrinyi Ilonát elárult kancellárnak özvegye. Ez az asszony, ismerős Andrássy kedvesével,[6] reá vevé e kétes jellemű nőt: bírja rá mindenható befolyásával Andrássyt, hogy Lőcsét kezére játssza a császárnak; Löffenholtz jutalmul grátiát szerzend az udvartól neki, és egész családjának, életére s összes javaira, – sőt még kitüntetésekre is tarthat számot, ha e jó alkalmat el nem szalasztja. A hiú és gyöngeelméjű Andrássyra, ki mindig a mások tanácsán szokott vala járni, – hatott a ravasz asszony csábítása; csak a végrehajtás módozataira, mikéntjére habozott még.” Hanem aztán még aznap a városházán nagy tanács- és községi gyűlés tartását rendelte el, amelyen Alauda főbíró és Brockhoff jegyző, Andrássy intenciói szerint úgy adták elő a dolgot, hogy íme a város már mindenben nagy szükséget szenved, s miután segítségre nincs kilátás, „itt van már az idő a megadásra; ne ontasson ártatlan vért a generális, a maga lelkére!” (Városi jegyzőkönyv). E beszédek hatása alatt a gyűlés ekként is hozta meg határozatát. „Czelder Orbánnak – írja Thaly – mit volt mit tennie? Aláveté magát a többség határozatának; s hogy vitéz hadai számára a katonai becsülettel megférő, tisztességes capitulatio kieszközlését megkisértse – maga ajánlkozott Löffenholtzhoz kimenni a táborba, aminthogy még aznap estve (febr. 11.) ki is lovagolt, és helyette gróf Trautson, a Thürheim-ezred (al-) ezredese jöve be zálogul. – Czelder megkisérlé a becsületes alkut, de Löffenholtz … az ostromot kiállott őrségnek a hadijog alapján követelt kivánatát: a tört résen át, fegyveresen, teljes katonai díszben vonulhatni ki, ismételten makacsul megtagadta, mire Czelder saját és a helyőrség nevében megszakítottnak jelentette ki az alkut. Ennek ellenére Löffenholtz, Andrássy és segítőtársaiban bízva, február 12.-én az úgylátszik Czelder kiséretében kiment s általa már előbb megnyert Duprès alezredes, a városban levő huszárezred parancsnoka útján az alábbi felhívást intézte a helyőrség parancsnokához és a város tanácsához: Miután Duprès alezredes, a városban levő huszárezred parancsnoka útján az alábbi elhívást intézte a helyőrség paransnokához és a város tanácsához: Miután Duprès alezredes amnesztiát és a császár legfelsőbb kegyét kérte, ő (Löffelholtz), a Heister tábornagy-főparancsnoktól nyert teljhatalmánál fogva, ezennel biztosítja számára nemcsak a legfelsőbb kegyet, hanem alezredesi rangját a császári hadseregben is, – egyúttal kijelentvén, hogy a Lőcsén levő helyőrség összes tagjainak, kinek-kinek saját eddigi rangját hasonlókép megadja a császár hadseregében; melynél fogva reméli, hogy az egész helyőrség által fog állani ő Felsége szolgálatába, és így a császár hűségére visszavezéreltetik. Értesíti tehát erről bizalmasan a városi tanácsot is, azon felhívással: fogadja el a császári amnesztiát a város is a maga részéről, és addig is, amíg ő a császári katonasággal Lőcsére lemenne: alkalmazza magát a város Duprès alezredes rendeleteihez, aki őket netaláni megtámadtatás vagy háborgatások ellen oltalmazni fogja. Inti továbbá, hogy a lakosok legkisebb ellenállást tenni többé ne merészeljenek, a bástyákra, védfalakra, tornyokra föl ne menjenek, – sőt mindenki otthon, házában vonja meg magát és csendesen maradjon; így senki sem fog sem személyében, sem javaiban háborgattatni. És ha majd a hűségeskűt a polgárság letette, meg fog engedtetni, hogy részükről az udvarhoz követség küldessék, az ezennel megigért amnesztia és a város régi kiváltságai megerősítésének, úgy egyebeknek kieszközlése végett.” (Eredetije a lőcsei városi levéltárban).

Ezzel összhangzásban Andrássyék a városnak német kézre juttatását a február 12-ikére következő éjszakára tűzték ki. Hogy ez miképpen történt? „A városi levéltár okmányai – írja Thaly – itt elhallgatnak; de írva hagyta Rákóczi fejedelem, fenntartotta a hagyomány, és hirdeti még ma is egy emlék a lőcsei várfalon. – 1710. február 13-ikára, egy csütörtöki napra virradó hajnalon, az őrjáró tiszt a bástyák felé igyekezvén, hogy a strázsákat megjárja: kiséretével a város utczáin fegyveres németekre bukkan; – azonnal riadót veret, mire a városban szerteszét szállásoló katonaság, a polgársággal együtt fegyvert ragadva, a házakból mindenfelől előrohan, s a nagy piacz felé igyekszik: ezen azonban – már Löffenholtz gyalogsága volt hadirendben, zászlóaljanként fölállítva. A fölriadtak e meglepő látványra nem kis zavarba jöttek; nem tudták, mihez kapjanak? – A gyülekezők egy része a mellékutczákban igyekezett sorakozni. – Ezenközben előállott Andrássy, Duprès, Neumann, előálltak Löffelholtz megbízott tisztei, úgy Alauda, Brockhoff, és a többi megnyert városi atyák, és a feladási föltételeket kezdék mindenfelé hirdetni: aki a katonaság közül a császár szolgálatára áll, rangját megtartja, aki pedig szolgálni nem akar, – bátran hazamehet, nem lesz bántása, nagy tegye le fegyverét, és esküdjék meg, hogy a császár ellen harczolni többé nem fog. A polgárság maradjon békében: jogai és a város kiváltságai fenn fognak tartatni. – A meglepetés zavarában e föltételeket hallva, s a további ellenállás lehetősége fölött a szorongató körülmények közt kétségbeesve, – mindenki meghódolt. A helyőrségnek nagyobb, kivált a leginkább németekből álló Andrássy Pál–Neumann-féle ezred túlnyomó részét, kit csábítással, kit ijesztéssel a császár szolgálatába esküdtették. A Czelder és Pongrácz hajdúitól pedig, kit szepesi fiúk voltak a fegyvert és katonaruhát elszedvén, hazabocsátották. Csak Czelder Orbán nem hajolt meg – ki is hadsegédeivel együtt, a capitulatio ellenére elfogatván, a késmárki várba hurczoltatott. – Bercsényi, Des Alleurs franczia tábornokkal találkozandó, ép ez idő tájban Ungvárra rándult volt át Kassáról, – hová midőn február 17.-én visszaérkezett: ott lepte meg a váratlan hír, melyet Károlyi Sándorhoz másnap, 18-ikán intézett levelében ekkép ír le: „Tegnap érkeztem ide vissza, de valóban rossz hírekre, mert Andrássy István eddig való dicséreteit hitetlenséggel végzette: ez elmúlt csütörtökön (febr. 13.) Lőcse várossát kézhez adta Leffelholcznak, maga is hitetlenül elpártolt, az praesidiumnak is nagyobb részét odaesküdtették az tisztekkel együtt: egyedül Czelder Urbán brigadéros uramat árestom alatt vitték Késmárkra. Az közhajdúságból penig akinek kedve nem volt a császár hűségéhez: fegyverét és mundírját elszedvén, s megesküdtetvén, hazabocsájtá.”[7] – Rákóczi pedig így írja le az eseményt Emlékirataiban (261–262.): „Lőcsén erős helyőrségem volt. E város régi tornyos védfalakkal vala körülvéve; az ellenség nem volt oly helyzetben, hogy faltörő-ágyúkat vihessen alája. Andrássy István tábornok önként ajánlkozott megvédésére, Czelder Orbán ezredessel, aki e környékbeli születésű vala, s egyike legügyesebb tiszteimnek. Leffelholtz tábornok, ki Szepes vármegyét megszállotta volt, módot talált a lőportárnok megvesztegetésére: úgy, hogy az egy tornyot éppen akkor vettetett fel, mikor a németek rohamot próbálva közeledtek, – de rohamuk kitünő vitézséggel visszaveretett. Mindazáltal Leffelholtz e kudarcz után sem vonult el Lőcse alól. Neje magyar asszony volt, hajdan Absolonnak, Thököly cancellárának hitvese. E nőnek sikerült cselszövényeivel megnyerni Andrássy tábornok kedvesét, hogy beszélje rá a tábornokot: alkudnék meg titokban Leffelholtz-czal. És e nő, hizelgései által valóban czélt is ért. De Andrássy nyiltan nem meré végrehajtani czélzatát: mivel fél vala Orbán ezredestől és a polgárságtól, amely nagyon ragaszkodott hozzám. Módot talált azonban az ellenséget titkosan bejuttatni, azon föltétel alatt mégis, hogy a helyőrségből azok, kik a császár szolgálatába állani nem akarnak: szabadon kivonulhassanak, és hogy a császár sértetlenül meghagyja a város kiváltságait. Sohasem tudtam meg igazán: miképpen történt a németek bejuttatása? Annyi tény, hogy a helyőrség és polgárság meg volt lepetve, midőn a városban bent látta őket. Fegyverhez akartak nyulni, – de a föntírt föltételek kihirdettetvén, mindenki megadá magát.”

„Mi módon történt légyen pedig a németeknek bejutása? – írja Thaly az id. h. 616. oldalán – amit, íme, a vezérlő-fejedelem soha meg nem tudhatott. – rejtélyes esetnek Lőcsén buvárkodásom alkalmával sikerült nyomába jutnom, most, másfél század mulva. Egy homályos néphagyomány, és a város falában ma is meglévő emlék tanított meg reá. Hallottam ugyanis Lőcsén beszélgetni, hogy a polgárság közt egy apákról fiúkra szállott ó rege él, a fehér aszonyról, ki egykor a törököket, hosszú ostrom után éjnek idején valami titkos ajtón bébocsátván, a várost az ellen kezére juttatá, – s hogy ennek a fehér asszonynak még a képe is megvolna valahol. Nagy érdekkel hallgattam ezt a hagyományt: mert mindjárt az Andrássy-históriát juttatá eszembe. Azt én ugyan jól tudtam, hogy a török Lőcsét sohasem ostromolta: de hát a néphagyomány, régi visszaemlékezések homályos tudatában, az ellenségből – törököt csinált. – Elég az, hogy ezt a regét hallván, élénken tudakozódni kezdtem a fehér asszony képe után: mutassák meg nekem, hol van? Vezessenek el oda. Egyik a másikra utalt, míg végre akadt, aki tudta, és el is vezetett a kelet felé kivivő kaputól balra, a most is teljes magasságában fennálló régi körfal melletti szűk sikátorba, s ott mutatott a védfalban egy berozsdásodott reteszű, elzárt ajtót („das kleine Thörl”), melynek tulsó felére festve látható – úgymond – a fehér asszony képe, mert ezen az ajtón bocsátá be éj idején az ellenséget. – Kimentünk a város keleti kapuján, a külvárosba. A díszes Probstner-kerttel és házzal szemben, melyhez a város ma kertül használt széles árkának azon része is tartozik, nyilik az említett régi ajtó, ez idő szerint a fák lombjaitól egészen elfödve. Elkértük a kertecske kulcsát s leereszkedtünk a mély árokba, majd fölmentünk a kert keskenyebb, felső részébe, mely a bástya alsó fal-gátján, az úgy nevezett fausse-braie-n áll. Itt, a lombok mögé rejtőzve: előttem állott a titkos ajtó. És valóban, nem kevésbé voltam meglepetve: midőn az ajtóra festve, életnagyságban, éjjeli fehér pongyolában – csak lengén vetve szép vállai körül egy keskeny vörös kendőt, – előttem állott, – Andrássy tábornok kedvese. Tekintete biztatóan int le a sáncz felé, s míg egyik fehér kezével is hívólag oda integet, addig másik kezében kulcsot tart az ajtó závárjára: ekkép mutatva s nyitva utat Löffenholtz katonáinak. – Imé, ez a lőcsei fehér asszony története, és megfejtése ama rejtélyes körülménynek, mely Rákóczi előtt örökre megfejthetetlen maradt. E „kis kaput” ugyanis, mint a városi levéltár adataiból látható, régente is ritkán használták: az akkori erődítési rendszabályok szerint arra szolgálván, hogy ha az ellenség a falakhoz puskalövésnyire közeledik, ezen át menjen ki a védő katonaság az alsó falgátra, hogy az ellent innét is lőhesse, míg fönt, a körfal tetejéről, feje fölött foly a rendes tüzelés. Világos tehát, hogy e kapucska az 1709–1710-iki megszállás idejében is, rendes körülmények közt zárva volt, és így őrt sem tartottak mellette, s annálinkább, minthogy az ajtó csak a fausse-braire-re vezet, amelyre az árkokból nem lehetett fölmenni, csak létrák segélyével. A biztosság tehát teljesen elégségesnek látszott az elzárás által. A kulcsok pedig minden megszállott várban maga a főparancsnok felügyelete alatt állván: a lőcsei „kis kapu” kulcsa fölött is Andrássy István tábornok rendelkezett. – Több magyarázat fölösleges. Löffenholtz táborában bőven volt ostromlétra, – s így az emberszélességű kis kapun is, a hosszú téli éjtszakán át, akármennyi német betakarodhatott. – Ekkép esett el, három hónapi védelem után, a kurucz ügyre nézve oly kiváló fontosságú Lőcse birtokától Rákóczi Ferenc, miután e várost és vele a Szepességet, több mint hat évig birta volna.”

„Thaly bizonyította, (Századok, 1872. évf. 596–618. és 1909. évf. 419–471.) – írja dr. Márki Sándor id. m. III, 86. old. – Jókai regénye közönséges hitté tette, hogy „a lőcsei fehér asszony” a várat valóban meglepetésszerűen juttatta a császáriak kezére. Pedig tulajdonképpen már szükségtelen volt az árulás, Löffenholtz január 25-iki és február 4-iki felszólítására a városi tanács a köznyomorúság következtében a várparancsnokkal együtt február 7.-én megállapította, 8-ikán a közgyűlésnek, s 9-ikén Löffenholtznak bemutatta a feltételeket; ezeknek némi enyhítését 11-ikén Czelder Orbán brigadéros kieszközölvén, Löffenholtz tábornok 13 heti ostrom után 13-ikán ünnepiesen vonult be a városba.[8]

Lőcse átadása után Andrássy István, igéretéhez képest két testvérét, Pált és Györgyöt is az átpártolásra igyekezett rábírni, azonban Pál egészen a szatmári békéig kuruc tábornok maradt. „György pedig, amikor István bátyja Viard hadaival Krasznahorka alá ment és a grationális-levelet mutogatva, csábította öccsét családi váruk áldására, haragosan üzent ki az áruló testvérre: nyomban takarodjék el a vár alól, mert Isten őt úgy segélje, reá ágyúztat.” Krasznahorka alól Szepesvár alá vezette István úr a hadat hasonló biztatással, de ott meg Görgey János fenyegette ágyúi torkával. Murány várába is hasztalan írt csábító és intő levelet: az öreg Fáy István kapitány ott, mint sziklavára, rendíthetetlenül állott. Ekkép sehol sem boldogulva, visszatért Lőcsére, hol Löffelholtz oltalma alatt bátran kéjeleghetett a „fehér asszony” karjai között.”[9]

[1] Lásd a 703. oldalon.

[2] Rákóczi Tár, II, 323.

[3] A levél eredetije a lőcsei városi levéltárban.

[4] Az osztrák hivatalos forrásmű, a Feldzüge… XII, 495. old. szerint a felrobbantás egy „Constabler” műve volt, aki azt nem január 23.-án hanem 19.-én hajtotta végre. „Unter mehreren anderen Persönlichkeiten, – mondja az említett forrásmunka – welche aus der Stadt Leutschau mit FML Löffelholtz eine geheime Correspondenz unterhielten, befand sich auch ein Constabler, der sich erbot, den Hauptpulverthurm in die Luft zu sprengen. Der Verräther setzte in der Nacht des 19. Januar sein Vorhaben ins Werk. Die Explosion zerstörte den Thurm, in welchem sich nicht weniger als 21 Centner Schiesspulver, 10.000 Patronen und Granaten befunden haben sollen, bis auf den Grund, riss eine breite Bresche in die Stadtmauer und tődtete zahlreiche Leute der Besatzung.”

[5] Rákóczi emlékiratai, 261.

[6] Ez a szerencsétlen nő, a később hóhérpallos alatt elvérzett Garamszeghi Géczi Juliána, Korponay Jánosné volt, míg törvényes nejét, a szelídlelkű báró Serédy Zsófiát, Andrássy otthon, Krasznahorka várában hagyta.

[7] Rákóczi Tár, II, 327.

[8] Hajnóczy Iván, A lőcsei fehér asszony a történelemben. (Közlemények Szepes vármegye múltjából, 1909, 26–36.), – Löffenholtz hivatalos jelentése szerint (Original-Bericht Löffenholtz' an den Hofkriegsrath, ddo Kaschau, 15. Február 1710. Registr. des R. K. M., Febr. 1710 Nr. 300.) a császári gyalogság bejutását a városba gróf Trautson alezredesnek köszönhette. Erre, az akkori állapotokra, valamint Andrássy István magatartására nézve a Feldzüge… XII, 495–498. oldalain oly érdekes felvilágosításokat találunk, hogy jónak látom azokat teljtartalmúlag ideiktatni. „FML. Löffenholtz vermochte noch weiters einige geherme Einverständnisse mit der Bewohnerschaft zu erhalten und insbesondere waren es Vertraute des Baron Stephan Andrássy, welche den Kaiserlichen General von allen Vorfallenheiten in der Stadt verständigten. – Die Bemühungen des Baron Stephan Andrássy hatten endlich auch die Brügerschaft dahin gebracht, mit dem FML Löffelholz in neuerliche Unterhandlungen zu treten und ihm Geiseln zu senden, unter welchen sich der Obristlieutenant Duprès, ein habsburgischer Unterthan aus Spanisch-Flandern befand, einer jener Glückssoldaten, deren mehrere im Heere Rákóczi's dinten, so lange sie daselbst „bonne fortune” fanden, und wegliefen, wenn das Kriegsglück umschlug. Dieser wurde, – mondja Löffelholz jelentésében – ungeachtet er anfangs nicht anhőren wollen, durch den Herrn Obrist du Jardin gleichwohl dahin gebracht, dass er versprochen, die Stadt zu liefern, weil die ganze Garnison sonderlich das Regiment, von welchem er Obristlieutenant und (das) 1200 Mann stark auf seiner Seiten, dass sie thun würden, was er wollte, wenn er bei dem Regiment Obristlieutenant bleiben und mit demselben in kaiserlichen Dienst auf- und angenommen werden würde. Da nun kein anderes und besseres Mittel war, die Stadt zu bekommen, durch dieses auch wir verstärket, der Feind aber um seine beste Infanterie gebracht und geschwächt würde, habe in Betrachtaung des Herrn Generals Hartleben, der beiden Herren Obristen Wolfskehl und Du Jardin und dann des Herrn Obristlieutenants Grafen von Trautson mich resolviren müssen, das offertum des Obristlieutenants Duprès zu acceptiren und selben, sammt der ganzen Garnison durchgehends mit kaiserlicher Gnade und Amnestie, um dass dieselben in Dienste genommen werden und ihre Bezahlung haben sollen, sancte versichern und versprechen, denen Officieren auch ihre grationales und potenten schriftlich geben müssen. Dem Magistrat und Bürgerschaft aber habe Alles gutes Commando, Schutz und Schirm versprochen und wegen der Erhaltung ihrer Privilegien an Seine Kaiserl. Majestät und hohe Instanzien verwiesen. Dem Herrn Baron Stephan Andrássy aber, als welcher längst Gelegenheit in kaiserliche Devotion zu kommen gesucht und nicht allein zu Eroberung und Gewinnung dieser Stadt und Garnison Alles beigetragen und das Meiste gethan, sondern auch versicherte Hoffnung geben, dass er das feste Schloss Zipserhaus, das Andrássy-sche Schloss Krasznahorka und das Schloss Plautsch (Palocsa), ja sogar die Festung Murány zur Uebergabe persuadiren und in kaiserliche Gewalt bringen wolle, habe nicht allein die Versicherung des Lebens und völlige Amnestie, sondern auch die Erhaltung seineg Güter und dass ich ihm mit meinem allerunterhänigsten Vorwort bei dem kaiserlichen Hof recommendiren wolle, zusagen und versprechen müssen, der festen Hoffnung und Zuversicht, es werde Se. K. M. und Euer hochfürstlichen Durchlaucht Excellenz und meine hochgebitenden Herren aus mehrmalen angezogenen wichtigen motivis und Conjuncturen, sonderlich aber, dass wir einmal die bloquada nicht länger mehr mit der fatiguirten Mannschaft und matten Pferd, auch Ermangelung der Subsistenz hättn ausdauern und führen können, sondern die Regimenter durchgehends dergestalt zu Grund gegangen sein würden dass sie künftiges Jahr keine Dienste hätten thun mögen, zu geschweigen, dass man anbei sich eines anfehlbarlichen, schädlichen, feindlichen Ueberfalls und Streichs zu besorgen gehabt, welches Uebel und Gefahren man nun nicht allein enthoben und Gelegenheit zu Ueberkommung mehrere Subsistenz den Sároser Comitat in Contribution zu setzen, wann die Cavallerie einige Zeit geruhen und sich erholet, mit welcher man dann auch denen andern Postirungen hülfliche Hand leisten und dem Feind anderwärtig eine Diversion machen und Abbruch thun kann, auch dass man auf das Frühjahr durch diesen Ort und starke Garnison noch länger aufgehalten and gemüssigt sein würde, eine Belagerung zu formiren, schwere Stuck davor zu bringen und Leute zu verlieren, diese meine Conduite nicht allein allergnädigst und gnädigst approbiren, sondern auch denen Interessirten das Versprochene allergnädigst und gnädigst confirmiren, denn Gott weiss, und alle Herrn Officiers sind meine Zeugen, dass ich mich gewisslich Tag und Nacht genugsam geplagt und gequälet und nach meinem Judicio und guten Gewissen, auch Zuziehung aller Herrn Officiere Rath und Gutachten einmal zu Beföderung Ihrer Kaiserl, Majestät höchsten Dienstes und Interesse nichts Erspriesslicheres erachten können. Anbei kann ich auch nicht unberichtet lassen, dass wir diese Stadt auf keine Weise würden bekommen haben, wenn der Herr Obrist Du Jardin den Obristliutenant Duprès wider alles Verhoffen durch seine persuasiones auf unsere Seiten nicht gebracht und der Brigadier Urban Czelder unter dem Praetext als Geisel mit guter Manier heraussen behalten, den Obrist, lieutenant Duprès aber mit der Amnestie für die ganze Garnison und seinem Obristlieutenant-Patent hinein in die Stadt geschicket und die Garnison an sich gezogen hätte, dass der Herr Obristlieutenant Graf Trautson, welcher auf Parola für den Urban Czelder herinnen war, wider alles Verhoffen und Wissen des Adels- und Bürgerschaft, auch aller andern, das Commando geführet, die Thore eröffnet und mich mit der ganzen Infanterie, ohne Schliessung des Accords mit dem Adel und Bürgerschaft, welche grosse Prätensionen und Capitulationen machen wollen, herein maschieren lassen, welches umso mehrers bewundert worden, dass Alles in grösster Ordnung und ohne einige Thätlichkeiten geschehen. Weil der Urban Czelder nun die Ergebung der Stadt auf leidliche conditiones nicht bewilligen, noch die kaiserliche Gnad' und Amnestie, so ihm öfters angetragen, acceptiren wollen, er auch als ein Erz-Rebell die Sache völlig hintertrieben und uns grossen Schaden verursacht haben würde, halte ich ihn, im Bedenken, dass er gleichwohl auf Parola und als Geisel hinausgegangen, in leidlichen Arrest und erwarrte Euer hochfürstliche Durchlaucht Exellenz und meiner hochgebietenden Herra gnädingsten Befehl, wie es mit ihm weiters zu halten.”

[9] Thaly említett tanulmánya, Századok, 1872. évf. 618. – A Feldzüge… XII, 498. szerint Löffelholz altábornagy Szepesvár alá Hartleben tábornokot küldte Andrássy Istvánnal, Palocsa megszerzése céljából pedig Duprès alezredest indította el 200 emberrel és mindjárt szépítgetve hozzáteszi: „So wie Baron Andrássy est in Aussicht gestellt hatte, kam das Schloss Zipserhaus (Szepesvár) einige Monate nach dem Falle von Leutschau, am 12. Juli, und Krasznahorka im Herbste in den Besitz der Kaiserlichen Truppen, während das feste Murány erst im Jahre 1711 capitulirte.”