Annak a parancsnak szószerinti szövegét, melyet Rákóczi Érsek újvár készleteinek kiegészítése ügyében Eszterházy Antalnak adott, nem ismerjük, de valószínű, hogy a fejedelem egyszerűen meghagyta neki, hogy a szükséges élelmikészleteket a környék lakosságától igyekezzék behajtani.„Eszterházy – írja Markó, A tavarnoki kuruc zsákmányolás és az egerszegi harc című tanulmánya 5. oldalán – belátta az érsekújvári készletek szaporításának szükségességét, de – határozatlan ember lévén – nem mert önállóan intézkedni, hanem, a kuruc vezérek rossz szokása szerint, haditanácsot hívott egybe és szavazás alá bocsátotta a fejedelem utasításának végrehajtási módját. A kuruc vezérek azt tanácsolták Eszterházynak, hogy ne zsarolja a lakosságot, ne bajlódjék apró kis harácsolásokkal, hanem igyekezzék egy csapással hatalmába keríteni a környékén levő valamelyik császári raktárt. Újvártól két napi járóföldre volt Heister egyik legnagyobb raktártelepe, a nyitramegyei tavarnoki várkastélyban. Ennek közelében, Bossány községben, szintén volt egy kisebb fióktelep. Eszterházy és tisztjei tehát úgy döntöttek, hogy ezeket a raktárakat megfogják támadni… Eszterházy február 8.-án indult el a Tavarnokot ostromolni készülő sereggel. Jelentést küldött mindenről Rákóczinak is. Mivel az út Érsekújvártól Tavarnok felé császári lovasoktól megszállott községeken keresztül vitt, a tábornagy a szokottnál nagyobb haderőt szánt ennek a műveletnek végrehajtására. Magával vitte egész lovasságát (körülbelül 3000 lovast), 1200 hajdút, 2 kilencfontos ágyút és 2 kisebb mozsarat.[1] Magával vitte továbbá a lengyel segédcsapatokat[2] Grudzsinski lengyel tábornok vezetése alatt, kit a fejedelem röviddel ezelőtt léptetett elő. Az egész expediciót maga Eszterházy vezette, maga mellé vette Limprecht ezredest, a gyalogság és tűzérség vezetését pedig Rivière ezredesre bízta. Dillherr szerint[3] maga a kievi palatinus (gróf Potocki Mihály) is részt vett ebben a vállalatban; ez a megállapítás azonban nem helyes… Császári források szerint Eszterházy serege majdnem 11.000 emberből állott,[4] még pedig 8000 lovasból, a többi gyalog hajdú volt és 6 ágyút vittek magukkal. Ez a szám minden bizonnyal túlzott, mert Eszterházynak legfeljebb 6000 lovasa, 1200 hajdúja és csak 4 ágyúja volt. – Hogy szándékát – a császári magazinok zsákmányolását – el ne árulja, üres szekereket nem vitt magával s a lakosság körében inkább azt hiresztelte, hogy Alsó-Ausztriába, Morvaországba akar betörni.[5] A tábornagynak az a reménye, hogy észrevétlenül fog Tavarnok alá jutni, nem valósult meg, mert Nyitra várának ügyes parancsnoka – Dillherr ezredes már másnap, 9.-én észrevette, körülbelül egy negyed óra járásnyira Nyitrától nyugatra, a kuruc menetoszlopot. A helyzettel ekkor még nem volt tisztában, nem sejthette, hogy Eszterházy mit akar, azért egyelőre egész napon át figyelte a kurucokat és megállapította, hogy az üzbégi erdőből mindig több és több csapat vonul a Nyitra folyó mentén Egerszeg irányába, Estére Eszterházy egész serege megszállotta az Üzbég és Egerszeg környékén levő falvakat s ott éjjelre megpihent. – Dillherrnek jó kémei lehettek, mert mint maga írja, a községek lakosságától értesült arról, hogy a kurucok legelső gondja bor és pálinka requirálása volt s megtudta azt is, hogyha őket meg akarná támadni, akkor leghamarább Üzbégnél érhet célt. Bár a kurucok éjjeli járőrei egészen Nyitra várának úgynevezett török kapujáig portyáztak, Dillherrnek sikerült az éj leple alatt 500 lovassal egy általa ismert erdei csapáson észrevétlenül Üzbégig eljutni. Körülbelül 300 kuruc lovas tanyázott a faluban az előző napi fáradságos meneteléstől (télvíz idején 45 km.) kimerülve. Februárius 10.-én hajnali 3 órakor Dillherr lovasaival hátulról berontott a faluba s a kurucokat onnan kizavarta. Foglyokról, halottakról leírásában nem számol be, csupán arról beszél, hogy zászlókat, és pár üstdobot zsákmányoltak s hogy a kurucok lovai a világ minden tája felé szétfutottak, úgy hogy két napig sem tudták azokat összehajtani. – Az éjjeli lármára a szomszédos községek kurucai Üzbég felé rohantak ugyan, de hasztalan, mert Dillherrnek sikerült még hajnali szürkület előtt visszajutni Nyitra városába. Azannak északi és nyugati szegélyében levő kerteket az ő parancsára időközben már megszállotta a Haslingen- és Sickingen-gyalogezred, úgy, hogy az üldöző kurucokat ezeknek tüzelése, valamint a várbeli tűzérség néhány lövése visszariasztotta. Az ezredes még hajnali szürkületkor útnak indította Heussern Sickingen-ezredbeli kapitányt Heister gróf tábornagyhoz Bécsbe, hogy jelentést tegyen erről a csetepatéról kérje sürgősen Nyitra helyőrségének megerősítését, Heussernnek sikerült a kurucokéhoz hasonló ruhában („hungarisch gekleideter”) az ellenség járőrök között észrevétlenül átcsúsznia s még aznap Bécset elérnie.[6] Heister parancsára Nagyszombatból azonnal elindult az egész Breuner-lovasezred (amelynek eddig csak 100 lovasa volt Nyitrán) és 2 század Vehlen-ezredbeli dragonyos. Ez a csapat 11.-én már Dillherrnél jelentkezett. – A kurucok 10.-én egész nap azon fáradoztak, hogy lovaikat össztereljék s azért csak 11.-én indultak tovább Tavarnok elé, ahová aznap délután érkeztek meg. Érdekes, hogy Dillherr éjjeli rajtaütéséről összes kuruc forrásaink hallgatnak.[7] – De nemcsak Dillherr értesült a kuruc hadoszlop előnyomulásáról, hanem az Érsekújvárt körülzáró császári őrségek parancsnoka – Hochberg tábornok – is, aki erre a hírre a verebélyi, semptei, szeredi, sélyei és mocsonoki császári őrségeket is mozgósította és valamennyit Nyitra felé indította. Ő maga február 11.-én egyelőre Nyitrabodokig vonult csapataival s ott átvette a szétszórt császári erők feletti parancsnokságot. A parancsa alá tartozó sereg ezen a napon 110 nehéz lovasból, 200 huszárból, 280 gyalogosból és 4 ágyúból állott.[8] Azonnal összeköttetést keresett Nyitra parancsnokával, aki feszült figyelemmel kísérte a kurucok további mozdulatait és a Breuner-ezred beérkezte után 11.-én el is indult, hogy Eszterházy seregét felkeresse és alkalmas percben megtámadja.”

Utóbbinak az általa megtartott haditanács határozatáról szóló jelentését Rákóczi február 10.-én Szent-Márton-Kátán kapta meg, ahova időközben nem a legjobb hírek futottak be. Február 6.-án írja ugyanis a fejedelem Bercsényinek: „…Tegnap már Rétei Jánostúl is gyütt hirem, hogy Viard Rima-Szombatbúl Losonczra ment tiz kornyétával és valami lengyelséggel, akik közül is fogtanak egyet, de examenjét meg nem küldötte; óránkint várok azért bűvebb tudósításátúl: ha a postirungjait reparálja-é, vagy meg öszveszedvén hadát, meg akar probálni? Kerülni nem fogom ha kigyün az mezőségre: de az szorossokra nem megyek, hanem (Eszterházy) Antal úr relatióitúl fogok várni, – kinek micsoda ordereket adtam, már minap megírtam Kegyelmednek… A Tiszántúl való lármákban nem tudok eligazodni: mert külömb-külömbféle módon folynak; az utolsó levelekben azt írják, hogy Hadadot löveti az ellenség, és hogy meg is vette; – de legnagyobb boldogtalanság hogy rosz az commandó (ifjabb Csáky István), az ki csak 30 katonát sem tud maga mellett tartani: jóllehet Tardi, Jósika, Vay László, Gyulai, Kón István ezerei mind túl vadnak; ha azért Palocsai meggyógyult, küldje Kegyelmed által, mert nincs kire bízni azon commandót, – nem azért hogy jó volna: de azért, hogy jobb nincs.”[9]

Február 10.-én pedig ezt írta a fejedelem Szent-Márton-Kátáról Bercsényinek;[10] „Már Verebéllyel mit csinált Antal úr? – még nem tudom; megláthatta Kegyelmed, hogy positive arra volt ordere,[11] de megvallom, szeretnék sürgetőt küldeni melléje: mert újonnan megkörnyékeztetett az sok gyermek-tanácstúl, de nem tudom elmémmel felérni, kit (küldjek)?… Azóta gyütt hírem, hogy Viard sok tüzeket rakatván Rima-Szombatba, étszaka ment el Ráhó felé, melybűl általlátható, hogy tapogatva jár.[12] – Károlyit is azalatt elküldém az hosszúnyakú haddal: mert bizonyos, hogy Csáki István feladta Hadadot, és az német Somlyón is erősíti magát; mellyet ugyan nem reméllem, hogy fészkébűl kiverhessen: de legalább Küvárrúl, Husztrúl jól provideálván, visszatér, és az udvari kapitányomra hagyja az commandót; addig már magam itt filelek, hacsak nem kénteleníttetem, Újvárhoz nem megyek, az minap bűven megirt okokra nézve.”

Újabban Lőcse miatt is nagy gondja támadt, mert hírt vett arról, hogy Andrássy István tábornok az ellenséggel paktál. Hogy szepességi hadai felszabaduljanak, hajlandó lett volna a Szepességet mint semleges területet Jahnus orosz hadtestének átengedni olykép, hogy Lőcsét is megszállja, de a császáriakat oda be ne vigye.[13] Ámde itt a dolgok, mint alább látni fogjuk, drámai gyorsasággal befejezett tényeket teremtettek.

Február 11.-én Rákóczi újabb híreket és információt vett Viardról és az érsekújvári eseményekről s ezekre célozva 12.-én ezeket írja még mindig Szent-Márton-Kátáról Károlyinak: „…Viard visszamenvén, nem is reméllek egyebet, hanem, hogy szerencsésen visszatér. De valóba elkeseredtem az tegnapi, Antal úr levelén, az ki – az mint írja – praevisióm szerint orderemet titkosan communicálván az tisztekkel: jobbnak találtak ott kezdeni, az hol én végezni parancsoltam az operatiót; egyenesen octava praesentis tizenegyszáz hajduval és ágyú- s mozsárokkal, 500 hordó lisztre és 30 németre, Tavarnokra mentek; itélje el Kegyelmed az consequentiáit! Speramus pestem lesz belőle. Difficultálja ezenkívül az lengyelek Morvába való küldését is:[14] mert csoportosan kiván maradni; másfelől panaszolkodik, hogy Brajner és Semporon (Breuner és Schönborn) regyimentjei az Csallóközben érkeztek, az Barajtét (Bayreut-et)[15] utánnok várják, – kétségkívül elrekesztik. Itilje Kegyelmed, micsoda buba vagyok; írok, az mit tudok: de nem remélhetem hogy idején érkezzék levelem; újonnan injungálom mindazonáltal a lengyelek elküldését, hogy az csallóközi (német) distraháltassék, – sőt még magam is talám Deák Ferenczet az mellette lévőkkel, avagy más hadakkal az Ipoly. és Garamközre küldöm, hogy distrahálja az verebélyi német eszét, és azalatt szállíttathassék vissza az artoleria és hajdúság; mert az magam Újvárhoz való menetelem, – nem lehetvén Antal úrral jó communicatióm, haszontalan lészen, hanemha az kenyerét akarnám megenni. – Ebbűl általláthatja Kegyelmed aztat is, hogy hamarabb lehet szükségem Kegyelmedre és az hadra, mintsem elitíltem vala; melyre nézve Kegyelmed is serinkedjék és praevidiálván az rosszat, ne késsék.”[16]

Azonban magának Eszterházy Antalnak is megírta ugyanaznap a véleményét.[17] „Az Kegyelmed – így kezdi levelét – 7. Februáry irott levelébűl bőven általláttam, hogy Kegyelmed némely tisztek javallásábúl jobbnak itélvén operatiót ott kezdeni, ahol én végezni kivántam volna: reménlem is, hogy azon tisztek Kegyelmed előtt bőven praevideálhatták az következhető difficultásokat: mit tégyen tudniillik az újvári gvarnizon notabilis részének oly messze való vitele, artelleriának hegyeken való hurczoltatása, – az mely ily téli s kikelethez közölgető időben, mind az utak bontakodásával és a hirtelen olvadással megáradott patakok akadályával nagy veszedelmekben szokott forgatni; praevidiálták bűven, – elhitettem magammal, – az ellenségnek ereit is, az mellyet midőn Kegyelmed egyfelől szaporodni ír, másfelől ezen indulásával úgy hátrahagyá, hogy harcz nélkül bizonytalan benne, ha visszajöhet-é Ujvárban? Járul ehhez az is, hogy az midőn Kegyelmed maga táborát hajdúsággal és artelleriával nehezítette: utat mutatott az ellenségnek, hogy Kegyelmed ellen nemcsak az lovassát, de az gyalogját is fogja öszvegyűjthetni, melyrűl nem is gondolkozhatott volna, ha csak az lovassággal operált volna Kegyelmed, – tudván, hogy aztat maga gyalogival be nem éri. Én ugyan mindezekre nézve jobbnak s tanácsosabbnak itéltem volna az verebélyi operatióra kétannyi hajdút, mint Kegyelmed kivitt, perictitáltatni – mintsem oda fele részét annak, amennyit kivitt: mert egy szerencsétlen actussal (kitűl Isten Kegyelmedet őrizze!) kevés fog abból Újvárba térni. De mivel reménlem, hogy azon orderemet hántorgató és vizsgáló tisztek mindezeket praevideálván, solválták is ezen difficultásokat: részemrűl egyéb hátra nem marad, hanem, hogy Kegyelmednek szerencsés operatiót kivánjak, – szükséges mindazonáltal Kegyelmednek azt is tudni, hogy, ha az ellenség maga corpussát, amelyrűl Kegyelmed ír, hogy contraháltatja, Kis-Tapolcsán tájékára helyezheti: éntűlem Kegyelmed keves succursust várhat, – mert az ráczság gyülekezetire nézve, az elmult napokban Károlyi urat az hadak egy részével kénteleníttetvén ellene küldeni: az hátramaradott részével ellene operálhatni nem fogok; és így ha elmegyek, – az Kegyelmeddel való conjunctióm meg nem lehet én az újvári magazinumot kéntelen volnék kiüresíteni, melyhez semmi kedvem. – Ezeket penig megfordítani már annyivalisinább nehezebb lészen, amennyivel recessusa az ellenségnek szívet fog adni. Az peniglen szükséges, hogy idein vette ki Kegyelmed elméjébűl, hogy egy corpusba ezen téli időben nagy szerencséltetés nélkül sokáig subsistálni nem fog: mert falukra osztani az hadat oly helyett, ahol körülvétetett az ellenségtűl, – maga tudhatja Kegyelmed, mely veszedelmes lészen; táborban penig nem subsistálhat. Melyre nézve újonnan is egybet nem sürgethetek, hanem, hogy Generális Grusinszki elküldésével az morvai operatiókra, ne késsék Kegyelmed; ne búsuljon Kegyelmed ő rajta: mert oly embernek tapasztaltam lenni, aki mind keresni, mind kerülni tudja az ellenséget. Ez által reménlheti Kegyelmed egyedül, hogy az csalóközi németet distrahálni fogja: én penig azon lészek, hogy az verebélyit némely hadaim arra rendelése által tartóztassam, – és így talám adattatni fog Kegyelmednek idő, hogy a gyalogságot az artelleriával minden késedelem nélkül visszaálílthassa; de erre való nézve Bossánnyal és Radosnyával időt ne veszétsen Kegyelmed: mert imilyen-amolyan artelleriával vagy időt fog veszteni, vagy szégyennel recedálni; s általláthatja penig Kegyelmed, hogy még az jövendő campániának is ezen operatióitúl függ szerencséje, és a Dunántúl való földnek segétsége… Hogy Kegyelmed az újvári magazinum megtöltésében iparkodik: azt igen kedvessen látom; de ahhoz kevés reménségem lehet mindaddig, ameddig Kegyelmed sok haddal, lassan s csuportossan fog operálódni.”

Amikor Rákóczi e gondterhes tűnődésektől telisdedteli levelét írta, Eszterházy Antal már túl volt, még pedig sikeresen, feladata első részén, mert amikor hadával február 11.-én délután Tavarnok alá ért,[18] ott hamarosan nem várt örömben lett része. Ennek a gazdag császári raktárnak védőrsége – mint Markó írja idézett tanulmánya 10. oldalán – még 100 emberből sem állott, úgy, hogy amikor a császári parancsnok, Berlinger Deutschmeister ezredbeli kapitány Eszterházy tekintélyes számú seregét meglátta, még február 11.-én este feladta a várat lövés nélkül. Csupán azt kötötte ki, hogy engedjék szabadon. Eszterházy ezt a feltételt elfogadta. A kurucok azonnal hozzáláttak a raktár készletének, a közelben sebtiben összehajtott 500 szekérre való felrakásához. Berlingert harmadmagával, Bajna irányában, szabadon engedték. A várbeli katonaságot, Rivière szerint 50 császári muskétást és 30 egynehány labancot pedig foglyul ejtettek. – Berlingert Heister azonnal haditörvényszék elé állította és megfosztotta rangjától.[19] A tavarnoki vár feladásával egyidejűleg a sokkal kisebb bossányi kastély is kapitulált; felszerelése és 15 főből álló helyőrsége szintén a kurucok kezébe került. A zsákmány nagyságáról tiszta képet nem alkothatunk. A császári forrásmunkák hol 100, hol 300, hol pedig 500 szekér zsákmányról beszélnek (Kolinovics, Dillherr, Wienerisches Diarium). A kuruc források ellenben 500, sőt 600 hordó lisztről, zabról, fegyverekről, lövőszerről, ruhákról, sőt szarvasmarhákról is számolnak be…[20] Eszterházy a bőséges zsákmánnyal megrakodva, 12.-én délelőtt hazaindult. A rossz utak és a téli időjárás miatt csak lassan haladhattak előre. De, hogy minél előbb Érsekújvárba jussanak, éjjel sem pihentek, hanem körülbelül éjjel 2 óra tájban érték el Ludány vidékét… Dillherr emlékirataiban határozottan megjelöli, hogy 12.-én éjjel 2 órakor a Tapolcsánytól körülbelül egy óra járásnyira lévő Nagybodokba érkezett s ott saját füleivel hallotta a kuruc menetoszlop mozgását…[21] A helyzet 12-ikéről 13-ikára virradó éjjel ez volt: Kurucok: 2 csoportban meneteltek a nyitrai országúton. Előllevő csoport Rivière és Limprecht ezredesek vezetésével, a gyalogság, tűzérség és a zsákmánnyal megrakott szekerek. Második csoport 1 óra járásnyira (tehát 4–5 km.-re) mögöttük, az egész kuruc lovasság Eszterházy tábornaggyal. Császáriak: Hochberg előbb részletezett seregével 12.-én este Nyitrabodok–Pográny–Gerencsér–Nyitra környékén volt Dillherr ezredes 1800 nehéz lovassal, 240 labanczhuszárral (Eszterházy József ezrede), 1 Salm-gyalogezredbeli zászlóaljjal (Neuville ezredes parancsnoksága alatt) és 6 ágyúval aznap este 7 órakor Nyitráról el indulva, éjjel Nagybodok környékét érte el.[22]

„Február 13.-án hajnalban a kurucok folytatták menetüket, nem sejtve azt, hogy útjuk két császári menetoszlop között visz. Hochberg ugyanis, gyalogságát Nyitrabodokon hagyva, lovasságával 13.-án kora hajnalban elindult Zsércen át Pereszlény felé. Dillherr rövid pihenő után, egész különítményével Nagybodokról visszakanyarodva, a nyitrai országutat nyugatról szegélyező enyhe lejtőkön az országúttal párhuzamosan kisérte Eszterházy seregét. Bár a gyalogos tisztek élénken tiltakoztak, Nagybodokon hagyta gyalogságát és ágyúit,[23] amelyek a magas hó miatt csak útjában voltak és 5 órakor csupán lovasságával indult déli irányba. A dombtetőről a völgy felé ereszkedve – mint írja – 500 lépésnyire közelítette meg Eszterházy menetoszlopát.[24] Oszlopának élén Dillherr maga vezette az Eszterházy-labanc huszárezredet, amelyet mint írja, szándékosan választott külön a német lovasságtól.[25] – Hochberg lovasságával 5–6 óra között Pereszlényt érte el s ott összeköttetésbe lépett Dillherr oszlopával, amelyet aztán magához vont.[26] Ő sem volt kellően tájékozva a kurucok helyzetéről. Ha korábban kanyarodik balra, a nyitrai út felé, akkor feltétlenül találkozik Rivière csoportjával, vagy pedig elvághatja őt Eszterházy csoportjától. Ebben az esetben a kurucok valóban válságos helyzetbe kerülhettek volna. Hochberg azonban ezt a kedvező alkalmat elmulasztotta s nyugodtan menetelt Pereszlény felé. Igy adódott az a helyzet – reggel 8 óra tájban – hogy a kuruc oszlop első része már Üzbég, második része – a lovasság – Egerszeg előtt volt, amikor a császári lovasság, Dillherr csoportja, Egerszeg környékén a domboldalakon kísérte, Hochberg csoportja pedig a kurucok háta mögött azok menetvonalán követte őket. A császáriak reggel 8 óra tájban nyerhettek először tiszta képet, amikor virradni kezdett. A zsákmánnyal megrakott oszlop látszólag már kicsúszott karmaik közül,[27] mert akaratlanul (?) is előre hagyták azt menni.[28] – Hochberg tábornok Pereszlénynél átvette a parancsnokságot az egész császári lovasság felett és elhatározta, hogy először a kuruc lovassággal végez és azt elvágja a már előremenetelt gyalogságtól. Ha ezzel a feladattal elkészült, akkor a zsákmány után veti magát, amely amúgy is csak lassan halad, tehát lovassággal könnyen elérhető. Rövid megfontolás után felvágtatott az Egerszegtől nyugatra emelkedő dombokra, ott sebtiben csatarendbe állította ezredeit és balra lekanyarodva, megtámadta Eszterházy lovasságát…[29] A kurucokat a támadás nem érhette váratlanul mert észrevették Hochberg és Dillherr előkészülő mozgolódásait, mire Eszterházy három harcvonalba fejlődve, gyorsan csatarendbe állította lovasságát. Az első harcvonalba a lengyel segédcsapatok állottak Grudzsinski tábornokkal. Hochberg heves első támadása eztr az első harconalat rövid kézitusa után szétugrasztotta, bár Eszterházy lovasainak egyrésze (valószínűen a második harconalból) tűzzel is támogatta a lengyelek ellenállását. A császáriak azonban nem sokáig örülhettek győzelmüknek, mert egy kuruc harccsoport, Horváth ezredes vezetésével a császáriak balszárnya mellett fekvő szőlőskert mögött elrejtve állott és a küzdelem most jelzett pillanatában erről a rejtekhelyről 100 lovassal előrerohanva, oldalba támadta az Eszterházy-féle labanc huszárezredet, azt rövid harc után teljesen szétszórta s Lipótvár irányába a harctérről elűzte…[30] A forrásokból nem állapitható meg, hogy Eszterházy rendelte-e oda Horváth ezredest, vagy pedig ő magától választotta ezt a meglepetésre kiválóan alkalmas pontot. Bárki tette is, nagyon okosan cselekedett… Horváth támadása folytán maga Dillherr is válságos helyzetbe került. Lovasságától a küzdelem hevében elszakítva, majdnem egy negyedóráig egyedül bolyongott, minden összeköttetés nélkül, a verekedés színhelye mögött, kuruc lovasok között. Szerencséjére – mint írja – a téli hideg időjárás miatt magyaros szabású bundát viselt, úgyhogy a kurucok nem ismerték fel benne a császári vezért. Horváth ezredes támadásáról úgy a Wienerisches Diarium, mint Dillherr leirása nagy elismeréssel nyilatkozik. Dicsérik vitézségét és lovasainak lendületes, mindent legázoló támadását. Ez a vitéz kuruc tiszt, lovasainak élén, hősi halált halt e heves küzdelemben.[31]

„A császáriak fölocsúdva a kapott ütéstől, újból rendezkedni próbáltak. Most a kurucok második vonala kezdte a támadást, de ez a Breuner-dragonyosok szívós ellenállásán megtört. Dillherr ezredest ezalatt ezek a dragonyosok kiszabadították szorult helyzetéből, s ő újból átvette csoportjának vezetését. A küzdelemben erre kis szünet állott be, amely alatt Hochberg és Dillherr újból rendbehozták csapataikat. Ekkor a kurucok eddig még harcba nem került harmadik harcvonala kezdett támadni; de ezzel a támadással sem arattak sikert, mert újból a kiváló harcértékű Breuner-ezreddel kerültek szembe, mely ezt a támadást is visszaverte. A küzdelmet végül Giltányi őrnagy támadása döntötte el a császáriak javára, aki Dillherr parancsára az Eszterházy-labanc huszárezred 150 lovasával a kurucok jobbszárnya mögé került[32] és onnan hátba támadta azt. Ezzel egyidejűleg az egész császári lovasság minden oldalról megrohanta a még ellenálló kurucokat és Üzbég felé szorította őket.

„A küzdelem reggel 9 órakor kezdődött és körülbelül 3 óra hosszat tartott.

„A harci lármára Riviere menetoszlopa Üzbégen megállott, mert a zsákmánnyal megrakott szekerek paraszt kocsisainak nagyrésze, lovakat kifogva, azokon elmenekült és a szekereket cserbenhagyta.[33] A visszavonuló kuruc lovasság Üzbég előtt megállott és igyekezett az utánuk nyomuló császári lovasságot feltartóztatni. Ezalatt Riviere és Limprecht minden erővel azon fáradoztak, hogy a zsákmánnyal minél gyorsabban elhagyják a kurucokat üldöző császáriak által veszélyeztetett terület. Ez azonban csak részben sikerült, mert a még megmaradt fogatok a lovak silány állapota, a rozoga szekerek s a rossz útak folytán, egymásután lemaradtak.[34]

„A kuruc lovasság ellenállását Hochberg Üzbégnél is hamarosan megtörte. A Nyitra folyó mocsaras lapálya ugyanis befagyott, akadályt nem alkotott s így a császári lovasok nemcsak az egerszegi dombokról lerohanva, hanem a befagyott mocsarakon keresztül is, két oldalról körülfogták a kurucokat, akik a déli órákban kénytelenek voltak az ellenállást végleg beszüntetni és Újvár felé visszavonulni.

„Rivière erélyének köszönhető, hogy a kurucok ágyúit, mozsarait és a zsákmány egy részét mégis sikerült Érsekújvárba beszállítani. Azoknak a szekereknek a tartalmát pedig, amelyeket a kurucok kénytelenek voltak visszavonulásuk közben elhagyni, a kuruc lovasság használhatatlanná tette. Elfűrészelték a hordók abroncsait, beütötték azok fenekét s a lisztet, élelmiszereket széjjelszórták.[35] Rivière meggyőződése szerint az egész zsákmányt be lehetett volna szállítani Újvárba, ha a paraszt kocsisok cserben nem hagyják szekereiket s ha állataik jobb karban lettek volna. Az ágyúk elvonatása még így is nagy nehézséget okozott. Útközben azok is elmaradtak. Mivel azonban a császári lovasság Nyitrán túl nem folytatta az üldözést, Eszterházy hadai Ürményben megpihentek s onnan küldtek lovakat az ágyúkért.[36] Kolinovics krónikája szerint a császáriak kezére került a kurucok által zsákmányolt 200 darab szarvasmarha is. Erről azonban másutt nem olvasunk. Hogy végeredményben mit sikerült Eszterházynak a zsákmányból hazahozni, teljes pontossággal ma már nem tudjuk megállapítani…

„Az egerszegi – kétségkívül heves – összecsapás egyik fél részéről sem járt nagy veszteséggel… Bösinger alezredes jelentése szerint a kurucok közül 100-nál többen maradtak a csatatéren és sokan megsebesültek. A császári veszteséget ő nem sorolja fel részletesen, csupán egynéhány halottról és sebesültről beszél és arról, hogy a tisztek szolgái és vezetéklovai (tehát az illető ezredek nem harcoló, hátrább lévő részei) a kurucok kezeibe kerültek. Jelenti azonban az alezredes azt is, hogy Probst hadnagy 20.-án Vadkerten sebeibe belehalt. A császáriak a már előbb említett üstdobon kívül még 2 zászlót is zsákmányoltak. – Minden bizonnyal leghitelesebbnek ismerhetjük el Rivière beszámoló jelentését, mely a kuruc veszteséget 50 főben állapítja meg.[37]

„Eszterházy tavarnoki vállalkozását sem a fejedelem, sem Bercsényi nem kísérték rokonszenves érzelmekkel, Rákóczi hasztalan erőpazarlásnak ítélte az ilyenfajta haditettet és félt attól, hogy a kurucok előretörése a császári hadakat valamilyen nagyobb tevékenységre serkenti, amit pedig mindenáron kerülni óhajtott. Bercsényi szokott szarkasztikus modorával emlegetni „Antal úr históriáját”, „…Istennek hála, hogy nem esett rosszabbúl…”,[38] a fejedelem szüntelen aggodalmaskodásáról pedig az alábbi levélkivonatok adnak számot;[39] Február 13.-án az érsekújvári dolgokon kívül egy újabb lesújtó hír rontotta el végképp Rákóczinak már egyébként sem valami rózsásszínű kedvét, amint e napon Szent-Márton-Kátáról Bercsényihez írt következő leveléből kitűnik. „Étszaka vettem – így kezdi levelét – az Kegyelmed 9. írott levelét, amelyben legnotabilisabb dolog Lőcséről való desperatiója Kegyelmednek; úgy látom ebbűl, hogy ez iránt írott projectumom is későn fog érkezni. Boldog Isten, mit gondol Andrási, hogy ily dicsíretesen kezdett dolgot ily gyalázatosan végzi… Ha még idő volna… jobban esnék talám megírni néki, és facilitálni az hajdúk kihozását, mintsem az capitulatióra lépni, – az mely alkalmatossággal az hajdúnk is odalesz, s leteszi az fegyvert; és így minden jó reménségünk között irtódzom elgondolni, hogy majd éppen hajdú nélkül maradunk, kivált ha Antal is el találja veszteni oly notabilis részét az újváriaknak. Eleget teprenkedem, hogy idétlen változtatásával orderemnek majd haszontalanná teszi minden munkámat; mert hacsak ő rendelésem szerint, az Vágontúl való földet és Morvát nem piszkálja, nem is gondolkozik az ellenség, hogy másért postirungjait elhagyja… Már Viard megtérvén, ha elhiszem, visszament a Szepesrűl Rozsnyóra gyült német, és mindenek in statu quo fognak maradni, az míg az Antalnak progressusi nem bontogatják az ellenség elméjét; mert az míg Károlyi vissza nem gyű, – csak cselédőrző leszek én itt. Most is lármáznak mindenfelől: mert Földvárrúl három compánia német Budára – többet is mondanak, – hogy gyütt; az ráczságnak is hirdetik Szegedhez való gyülekeztit. De akárhogy legyen, az árnyék ki nem szalaszt, – s végig nyomom, ha lehet, feltett czélomat.”

Most pedig mielőtt a további levélkivonatok révén Rákóczi folytatólagos töprengéseiről beszámolnánk, előbb a lőcsei esettel kell kissé behatóbban foglalkoznunk.

[1] Rivière ezredes jelentései Bercsényihez 1710. febr. 8.-áról az Országos Levéltár Missilis gyűjteményében, és febr. 16-áról a Nemzeti Múzeum kézirattárában levő Thaly-gyüjteményében, 1710 febr. hó, 271. lap. Fol. Hung. 1380/14.

[2] Rivière idézett első jelentése, Kolinovics krónikája és Limprecht János kuruc ezredes levele Bercsényihez, 1710. febr. 17-ről. (Orsz. Levéltár, Missilis gyüjtemény).

[3] Preussisches Geheimes Staatsarchiv Berlin–Dahlem: H. A. Rep. 15. A. Handschriften Nr. 156. Hiteles másolata a m. kir Hadtörténelmi Levéltár világháború előtti osztályában, a kuruc iratok között.

[4] A Feldzüge… XII, 490. szerint: „angeblich 8000 Mann mit zahlreichem Geschütz.”

[5] Dilherr leirása.

[6] Dillherr leirása.

[7] Sőt az expedíció egyik legfőbb kuruc szereplője, Rivière ezredes, határozottan ezt írja febr. 16-iki jelentésében: „Érsekujvarino… suscepimus ites recta ad Tavarnok, eo die 11. praesentis pervenissemus…”

[8] Feldzüge… XII, 490.

[9] Archiv. Rákócz. III, 17–18.

[10] Archiv. Rákócz. III, 19.

[11] Vagyis hogy annak tájékán szerezzen élelmet.

[12] Viard miatt tehát megnyugodott.

[13] Ily értelemben írja Bercsényinek utóbbemlített február 10-iki levelében: „Az Lőcse körül való patrolizorásábúl az ellenségnek nem itílhetem, hogy pro rato habeat puncta Andrásiana, – hanem facit de regula belli; ha mindazonáltal tovább is nem adatik mód benne az munitió bevitelébe: ilyen villámlásom vagyon, hogy mivel Golcz Bertótitúl láttatik subsistentia-segedelmet kérni, – valjon nem volna-é jó pro signo amicitiae Szepes vármegyét sub neutralitate odaengedni neki, és ad manus ipsius neutrales assignálni Lőcsét is, sub conditione non intromittendi praesidii Caesarei? Mert, ha munitiót beléküldeni nem lehet: féltem, gvarnizmusostúl oda ne legyen; igy mégis emez salválhatná, – de Szepesvárával szabadnak kellene lenni az communicatiónak, de reliquo et Caesareana et Nostra ex integro evacueretur militia.”

[14] Ezt úgylátszik szintén Károlyi javaslatára hagyta meg a fejedelem Eszterházynak.

[15] Jellemző, hogy még a fejedelem is mennyire eltorzítva nevezi meg a császáriak parancsnokainak és csapattesteinek nevét.

[16] Archiv. Rákócz. III, 20–21.

[17] Archiv. Rákócz. III, 21–23.

[18] Lásd a 617. oldalon.

[19] Dillherr jelentése.

[20] Szluha Ferenc levele Bercsényihez. Országos Levéltár, Missilis-gyüjtemény.

[21] Dillherr leirása: „…das völlige fuhrwesen deren. 500 wägen mit ungemeiner geschrey, sovon man grosse Confusion judiciren musste.”

[22] Ezzel ellentétben a Feldzüge… XII, 491. oldalán azt olvassuk: „Um 7 Uhr Abends des 12. Februar entsendete General Hochberg zunächst den Commandanten von Neutra, Obrist Dillherr, mit 500 Pferden gegen den Feind, der auch in der Nähe von Nagy-Tapolcsán, im Marsche begriffen, angetroffen wurde.”

[23] Dillherr idézett leirásából: „…Obschon die Officir von der Infantierie Acheronta movirt um bey der Action zu sein…”

[24] „Wobey ich ihm dan, bis 8 Uhr früe, alles genau observirend, stets cotoyrte, seine Infanterie und ein Theil der Cavallerie ruhig vorbey marschirenliesse.”

[25] „…auss Besorg Einiger sich Etwan Einmischender Confusion.”

[26] Feldzüge… XII, 491, az 1744. számú lábjegyzetben foglalt idézet folytatásaként: „Hochberg liess, hievon (dass nämlich der Feind gegen Nyitra im Marsch begriffen sei) verständigt, sein Fussvolk in Bodok zurück, brach am 13. Februar mit dem Reste der Reiterei gegen Tapolcsán auf und veeinigte sich bei Pereszlény mit dem Detachement Dillherr's, das der feindlichen Colonne bisher zur Seite geblieben war.”

[27] A Feldzüge… XII, 491. old. ezzel szemben azt mondja folytatólag: „Als der Tag vollends anbrach, wurde die ganze, durch Infanterie gedeckte Wagencolonne mit dem Tavarnoker Raub sichtbar; fast eine Wegstunde davon entfernt folgte das Gros der Neuhäusler Ausfallstruppen.”

[28] Ezt éppen nem mondhatni, mert hiszen az ellenség lovasságból állott, mely egy-kettőre utolérhette a csak lassan mozgó szekéroszlopot.

[29] Wienerisches Diarium, 1710. Nr. 683: „Da hatte der H. General Hochberg in höchster Evl seine Mannschafta in gute Ordnunkg gestellt, sofort bei Egerszeck von der Hőhe die im 8hal stenhende Rebellen so sich in 3 grossen Linien befunden – ehe w.bevor diese sich mit dem Fussvolk wieder verinigt, als dessentwillen dieselben im schleunigsten Marcshe waren – in Gottes Namen angegriffen.” – Feldzüge… XII, 491. old. folytatólag: „GFWM. Hochberg griffbei Egerszeg das letztere (das Gros der Neuhäusler Ausfallstruppen), wlches sich in drei Treffen formirte, um dessen Vereinigung mit dem vorausmarchirenden Fussvolke zu verhindern, sofort an.”

[30] Egyes menekülő labancok Lipótvárig is eljutottak s ott rémhíreket terjesztve, Scherzer tábornoknak azt jelentették, hogy nemcsak az ő ezredük, hanem a többi lovasság is megfutamodott. Scherzer ezt azonnal továbbjelentette Heisternek, aki erre a Bécs és Pozsony között levő császári katonaságot gyorsan szekérre ültette és Nyitra felé küldte. Sőt február 16-án maga is lejött Bécsből Pozsonyba, majd 18-án Lipótvárba ment hogy onnan tovább folytassa útját Nyitra felé, de a Garam magas vizállása megrongálta az ottani Vág-hidat s így Nyitrát csak néhány napi késedelemmel érhette el, mikorára az ottani ellenségeskedések már ismét teljesen elcsendesedtek és így a tábornagy február vége felé ismét visszautazott Bécsbe. (Feldzüge… XII, 492.).

[31] Dillherr írja róla:„Der feindliche Obrist Horvat so als Einer ihrer vorträflichsten Officiere, gantz Besonders Betauret wurde, ist bey dieser Action geblieben.”

[32] Wienerisches Diarium idézett száma.

[33] Limprecht jelentése: „A parasztság is látván az puskázását rész szerént kifogván marháit, elszaladott.”

[34] Rivière jelentése: „Sed ob defectum malorum currum et debilium pecorum susque-deque in itinere remanserunt.”

[35] Rivière febr. 16-iki jelentése.

[36] Archiv. Rákócz. III, 27.

[37] „…cum ammissione circiter 50 nostrorum militum. Artoleria una cum infanteria sine omni detrimento reversa est Ujvarinum.” Ebből is kitűnik, hogy a gyalogságnak nem volt vesztesége és hogy az ágyúkat sikerült hazavontatni.

[38] Bercsényi febr. 23-iki levele Károlyihoz.

[39] Archiv. Rákócz. III, 25. és köv. old.