XVIII/8. és 21. számú mellékletek.

A romhányi csatában részt vett csapatokat báró Sickingen altábornagy még aznap este régi helyeikre, Vadkertre és Szécsénybe rendelte vissza, Rákóczi serege pedig Guta környékén töltötte a csatára következő éjjelt.

A romhányi összetűzés a többi császári csapatok és parancsnokok további magatartását egyáltalában nem befolyásolta. Heister még mindig Bécsben volt és a szükséges kiegészítések és pótlások beérkezte előtt semmi szín alatt sem volt hajlandó várakozó magatartásából kilépve, a szándékolt offenzívát megkezdeni. Sőt állítólag Sickingent bár Romhánynál végeredményben diadalt aratott, felelősségre vonta azért, hogy nagyobb erővel a megállapított őrvonalon túl előre menni merészkedett.[1]

Közvetlenül a csata után Rákóczi persze nem tudhatta, hogy nem-e fog az ellenség vérszemet kapni és újabb, nagyobb erők latbavetésével egy a romhányinál még komolyabb öszeütközést provokálni. Ezért jónak látta, hogy seregével kissé hátrább vonuljon és ott, valamivel nagyobb nyugalomban, igyekezzék csapatjait újból rendbeszedni, fegyelmezni és egy esetleges újabb erőpróbára alkalmasakká tenni. Ehhez képest seregével január 24.-én Aszód környékére vonult vissza, hadinépét a Galga patak völgyének falvaiban telepítette le, ő maga főhadiszállását Héviz faluban ütötte fel, míg Károlyi Sándort csapataival Jászberény–Monor vidékére küldte. Alvezéreivel sűrűn tanácskozásokat folytatva, nyomban hozzáfogott serege újjá szervezéséhez. Belátta, hogy az úgynevezett mezei hadakkal és általában a kuruc csapatok ama részével, amely csak ott és addig szolgál, amíg kedve tartja, nem sokra megy, ezért már január 24.-én azt írja Hévízről Eszterházynak: „Úgy látom, csakezen harcz persvadeálta nemzetünknek, hogy az német ellen reguláris had nélkül nem boldogulhatunk: melyre nézve teljes igyekezetem az, hogy aztat újonnan szaporítsuk, és fenthagyjunk inkább annak haszontalan fizetésén, az ki se harczolni nem tud, se tanulni nem akar. Az több hadak között azért az Kegyelmed dragonyos-regimentjét is, – az mely magát ezen harczon is az több reguláris hadak között jól viselte, – completálni kívánnám, és mindazon felállítandó regimenteket ezekkel egyforma ruhában öltöztetni…”

A lengyelek és svédek derekas viselkedése a romhányi csatában azt a reményt ébresztette Rákócziban, hogy talán ezek képezhetnek magvát jövendő reguláris hadseregének. „A romhányi csatából – mint Markó írja id. m. 36. oldalán – a fejedelem különben is sokat tanult. Emlékirataiban is felpanaszolja, hogy harczra készebb, tanultabb tisztikarral a csata másképpen dőlt volna el. A Thököly-felkelés idejéből származó tanulatlan tisztek közül még igen sokan szolgáltak a fejedelem seregében. Nagyon szeretett volna már ezeken túladni s helyüket képzett parancsnokokkal betölteni… E csatában szerzett tapasztalatait a fejedelem papírra is vetette s a tisztikar okulására kiadta röviddel a romhányi esemény után, azt az ismert hadiparancsát,[2] amely nem csupán a kuruc sereg akkori szellemének megismerésére, de általában az akkori harcmodorra nézve is rendkívül érdekes ismereteket nyújt.”

Hogy egyelőre mit szándékozik tenni, azt már január 24-iki levelében megírta Eszterházy Antalnak;[3] vagyis ő újból nem támad, de ha az ellenség őt támadná meg, nem tér ki a harc elől.

Azonban a császáriak támadásától, mint a fentebbiekből kitűnik, egyelőre nem nagyon kellett tartania, sőt egyes császári alvezérek a maguk helyzetét a kurucokénál még bizonytalanabbnak és veszélyesebbnek tartották s folyton rendelkezésre álló erejük megerősítését szorgalmazták.[4]

Károlyi tanácsára Rákóczi a sereg újjászervezésén kívül még egy fontos teendőt vett fel programjába: Érsekújvárnak minél nagyobb élelmiszerkészletekkel való ellátását, minek érdekében eleinte egész seregét akarta sorompóba állítani és odavezetni, hanem aztán csakhamar lemondott erről a szándékáról, oda csak a lengyeleket és a rendes csapatokat küldte, míg ő maga a svédekkel a Tápió–Zagyva közébe, a „Káták”-ra ment s február 2.-án Szent-Márton Kátán ütötte föl főhadiszállását. Itt akart „fülelni”, míg az ellenség valahová, különösen Érsekújvár alá menni nem kényszeríti. S mihelyt a Duna befagy, 3000 embert a Dunántúlra szándékozott küldeni, hogy azok Győr vidékéről szintén minél több élelmet szállítsanak be Érsekújvárba. Egyébként a fejedelem seregével az egész nyarat lehetőleg nyugodtan akarta eltölteni s inkább politikai sakkhúzásokkal szándékozott kitűzött célját elérni.[5]

[1] Sőt Rákóczi szerint még ennél is több történt volna ez ügyben. Emlékiratai 267. oldalán ugyanis azt mondja: „…mint elfogott levelekből megtudám, a bécsi haditanács haditörvényszék elé akará őt (Sickingent) állítani: miért hagyá el positióját, holott parancsa az vala, hogy védelmi állapotban tartsa magát. – Gróf Bercsényihez július 25.-én Szolnokról intézett levelében (Archiv. Rákócz. III. 138.) pedig ezt írja Rákóczi: „Czikkin (Sickingen) azért van arestomban, hogy előnkben gyüni, s maga corpusát (Romhányinál) exponálni (merte).” – Majd a Károlyi Sándornak augusztus 10.-én írt levelében azt mondja: „…Viard is vigyáztat, hogy úgy ne járjon, mint Czikin Romhánynál, az kit azért referál árestomban lenni Súgó, hogy híre nem lévén az egész táborom menetelinek – merte exponálni erejét.”

[2] E hadiparancs szószerinti szövegét Thaly Kálmán tette közzé a Hadtört. Közlemények 1892. évf. 274–277. oldalán. Innen vesszük azt mi is át. „Mi Második Rákóczi Ferencz, Isten kegyelméből az szabadságért öszveszövetkezett Magyarország Státusai és Rendei Vezérlő-Fejedelme, etc. Adjuk tudtára mindeneknek: az kiknek illik, úgymint hadainkat commendérozó Generális-Campi-Marsallusinknak (tábornagyainknak), azoknak helytartóinak (altábornagyok) és Generális-Főstrázsamestereinknek (vezérőrnagyok), Brigadéros- és Colonellusainknak (dandárnokok és ezredesek). Hogy minekutánna sokszor harczaink és próbáink alkalmatoságával tapasztaltuk volna hadainknak nem annyira gyenge szíveitűl, mint a tisztek tudatlanságaitúl eredett confusiónkat, – akiknek egy része vagy a bátor szívtűl viseltetvén, ezereket vagy seregeket (ezredüket vagy századukat) elhagyván, a katonaság javával minden rend nélkül rohannak az ellenségnek, – vagy az okoskodás színe s praetextusa (ürügye) alatt másokat ekképen rohantatván magok életét és vérét hazájokért kimélik; s innen származik, hogy jóllehet önként csaknem minden magyarnak a német ellenségünknél nagyobb bátorságát tapasztaljuk is: mindazonáltal erőnket megegyeztetni (egyesíteni) nem tudván, ellenségünk elől gyakorta confusiónkkal recedálni (zavarral meghátrálni) kényteleníttetünk. Hogy tehát ezentúl kiki maga hivataljában eljárni tudjon, kinek-kinek hivatalja mibűl álljon, atúl a próbák agy harczok alkalmatosságával mire köteleztetik: ezen következendő punctumok által eleikben adatik. – Mihelyest az Óbestereknek, vagy az Ezeres-Kapitányoknak (tulajdonképpen mindkettő az ezredesi rendfokozatot jelenti, csakhogy a reguláris hadak ezredeseit idegen szóval Óbestereknek, a mezei hadakéit ellenben Ezeres-Kapitányoknak hivták) parancsolatjok lészen az hadak kirendelésére (hadrendbe állítására) az Generálisoktúl: ki-ki mellyik ezer mellé s melyik szárnyán rendelkezzék? kiadatván, Főstrázsamesterek (őrnagyok), vagy azoknak nemlétekben a substituált legüdősbik kapitány által regimenteket (ezredöket) kirendeltessék, és ugyanazon alkalmatossággal minden kompániás-kapitánynak hivataljában fog állani, hogy a maga seregére (osztályára, századára) vigyázván, azt úgy rendelje, hogy mindenik rendnek (sornak) a két végén a tizedeseket állítván, a strázsamestereket a sereg után a két szárnyára és a vice-hadnagyát ugyanott a középire helyeztesse, és életük, fejök vesztése alatt mind tizedeseknek s mind strázsamestereknek megparancsolá, hogy a sereget mentül jobb rendben és szorosan (zárkózva) lehet, masiroztassák; vezetékes (pót-lovat vezető) katonát a seregben (a csapat közt) ne szenvedjenek, hanem azt jó idején a cseléd közzé a kvártély mellett, a kompániás furírokkal küldjék, akiknek hivataljában áll mindazokat a rendelt helyen csoportosan (együtt) tartani. – Ekképen harczrendben beállítván, a jobb szárnyán lévő Colonellusok (ezredesek), a maga seregével a jobbszárnyára regimentjeinek, a Vice-Colonellus maga ezerének balszárnyára álljon a maga seregével. A tábor balszárnyán lévő ezerekben penig a Colonellus maga kompániájával a balszárnyára, a Vice-Colonellus ezerének jobbszárnyára maga kompániájával álljon; a Főstrázsamesternek penig serege a regimentnek közepén legyen. – Amikor penig az ütközetre adatandó jel vagy parancsolat által indulni kelletik: feje és becsületi elvesztése alatt minden Colonellus és kompániás kapitány, zászlója irányában állván, hadát az ellenségnek oly rendben és szorosan (zárkózva) vigye, hogy maga, – tiszti különböztetésére nézve – az első rendbűl csak annyira maradjon ki, hogy az zászlótartó lova a maga lovát ne érje – nem abban tartván az vitézséget, hogy maga, személyje szerént az ellenségnek vakmerőképen nyargalván, közkatonához illendő próbákat tégyen: hanem, hogy ezerével tétessen. – Melyre szükséges, hogy illyetén alkalmatossággal az ezerének rendére vigyázzon, hogy tudniillik az akármely felé kellessék fordulni, maga szoros rendit meg ne bontsa. Hasonlóképpen, mihelyt az ezerek ütközetre indulnak: a Főstrázsamester, avvagy annak képét viselő (azt helyettesítő) tiszt, ezerének háta megé menvén, az hátulsó rendre vigyázzon, és az vice-hadnagyok strázsamesterek által vigyáztasson: hogy azok is az első rendet mentűl szorosabban követvén, meg ne szakadozzanak, és ha szintén az ellenség előttek meglódulni találna is: azt ne széljedve, hanem hasonlómódon űzzék és nyomják; ki is ha megfordulni találna: ők is azonnal megtorpadván (egyszerre megállván), magokat rendben vegyék és úgy támadják meg. – Valamely katona rendit megbontván, akár préda kedvéért, akár más egyéb okbúl vagy felettébb előlmégyen vagy hátrább marad, annál is inkább, ha hátat ád (visszafordul, megfut), azonnal tisztei által megölettessék, mint nyilvánvaló áruló. – Amidőn penig az hadakozásnak változó sorsához képest, mindezeket elkövetvén, feljebbvaló erőtűl megnyomattatni találtatnék: mindazon feljebbemlített tiszteknek, akik az ellenség ellenvaló menetelben elől állottanak, hátramaradni, az – kik hátul voltak, az ezek előtt menni kötelességökben áll; az tizedesek penig magok hivataljának ösmerjék, hogy mindenkor az szárnyokon maradván, katonáikat szorosan és mentül jobb rendben tartsák, a szófogadatlanokat azonnal öljék és vágják. – Az ilyetén megnyomatás alkalmatosságával minden Colonellus, ha az ellenségtűl űzettetnék, ellenkezőt (utóvédet, mely az ellenséget föltartóztatja) minden kompániábúl jó vitéz tisztekkel rendeljen: de maga, Vice-Colonellusával, a regimentje szárnyát becsületi elvesztése alatt ne tágítsa (ne hagyja el); hanem onnan vigyázván mennyi számú ellenségtűl, mi képpen űzettetik? ellenkezőit (utóvédjét) – némely seregeit megfordítván és rendbe vévén – megsegítse; ha az űző ellenségnek szélyedését vagy gyengeségét, s maga erejitűl azaz táborátúl (főcsapatától) messzire való létit tapasztalná: olykor (olyankor) annak megszégyenítésére ezerestűl is megfordulhat, azt megnyomván; mindazonáltal azt oly okosan űzze s csak annyira, hogy annak a rendben lévő erejitűl újabb confusióban ne ejtessék. – Az illyetén nyomatás alkalmatosságával valamint minden kapitánynak és más tiszteknek kötelessége, hogy az magok erejitűl el ne szakadjanak: úgy minden Colonellus abban szorgalmatoskodjék, hogy maga ezerével az többiezerektűl el ne szakadjon; hanem valahol még rendbenálló hadakat látna: azoknak háta megett megfordulván, azok mellé ezerét kirendelje (fölállítsa) és Generálisok parancsolatjátúl várjon, avagy azok jelen nemlétekben, – ha tudniaillik hadainknak nagyobb része már elnyomakodott volna s magoknak az ellenség ellen magános erővel operálni (működni) nem lehetne – a többi hadaink után jó rendben, hátuljáró formában nyomakodjanak, miben légyen dolgok? és mi státusban légyen az ellenség? tisztek által az Generálisnak, avagy Magunknak tudtokra adván. – Mindezeket penig mind felső, mind alsó tisztek, életök s fejök vesztesége alatt elkövetni tartoznak, és valaki találtatnék, hogy ezen parancsolatunk ellen véteni találna: inquisitió (vizsgálat) által comperiáltatván (rábizonyíttatván), az feljebbemlített büntetést magára várhatja. – Datum ex Castris Nostris ad Oppidum Jáss-Berény positis, die 25. Mensis Februariy Anno 1710. F. P. Rákóczi m. p. P. H. Stephanus Kántor m. p.

[3] Lásd a 757. oldalon.

[4] Igy többek között Lipótvár parancsnoka, báró Scherzer tábornok, január 25.-én Savoyai Jenő herceghez intézett jelentésében többek között ezeket írja (Kriegs-Arch. Feldakten Ungarn 1710: Fasc. I, 18.): „Es scheint… dass unsere in den umliegenden Orten befindlichen Truppen eher durch die Neuhäusler Besatzung blokirt sind, als diese durch jene. Der Feind vagirt nämlich zu Fuss and zu Pferd in der ganzen Gegend frei herum, kommt auch auf das rechte Ufer der Waag, treibt Contributionen ein u. s. w.” – És tényleg a Wienerisches Diarium 1710. évi 681. száma szerint ép akkortájban az érsekújvári helyőrség egy portyázó csapata Lipótvár tájékán a Nehem-ezrednek egy Pozsonyból Besztercebányára menetelő újonc-szállítmányát meglepőleg megtámadván, azt széjjelugrasztotta mi mellett 1 tisztet és 30 újoncot lekaszabolt és körülbelül ugyanannyit foglyul ejtve, utóbbiakat Érsekújvárba szállította be. (Feldzüge… XII, 490.).

[5] Hogy Érsekújvár megsegítésére a tanácsot Károlyi adta Rákóczinak, az kitűnik utóbbi emlékiratainak 270. oldalán foglalt következő szavaiből: „(Károlyinak) azon terve, hogy az érsekújvári éléstárokat meg kellene tölteni, igen tetszett nekem, s kivitelét Eszterházy Antal tábornokra bíztam.” – Erről és egyéb terveiről Bercsényit Hévizen január 31.-én kelt következő levelével értesítette: „…itten való csendes, de kintelen heverésem legjobban persvadeálhatja Kegyelmednek az ellenség erőtlenségét, és hogy verve szaladtunk (sic!) Isten kegyelmébűl az hadak is azóta szaporodtak, és oly szívvel vannak, az mint kívánhatom; de mulatásomnak (időzésemnek) leginkább ezek valának okai tudniillik: az vizek áradási, prófontom szerzése, hogy Ujvárig megkenyerezhessem az hadat; az svécus hadak kedvetlensége, az mely valóban megütközött ok nélkül való szaladásán az magyarnak, és az tisztek sokféle szín latt vonogatni kívántak magoknak a szolgálattúl nyugodalmat és obsitet kivánván; s tagadhatatlan, hogy diffidentiára való okot is adtanak az közöttük lévő németek, – melynek sopiálására való nézve, actu pénzt kölcsönöznek a jászoktúl és az városoktúl. – De mindezeknél nagyobb vala előttem, hogy (Eszterházy) Antaltúl bizonyost akartam érteni: mennyiben progrediálhatott Ujvár profóntérozásában? – akinek tegnap vettem ezen inclusait, és minekutánna azokbúl bűven consideráltuk volna, hogy mentül több haddal megyünk: annál többet emésztünk, – ha sokfelé szakadunk, – az ellenséggel nem birunk, s mind enni, mint szállítani a kenyeret nehéz: mert kétségkívül az ellenség contrahálni fogja magát, akivel azon szoros földön vagy harczolnunk kell, vagy csalokat vetnünk, – az szerencsétlen harczczal, éhező Újvárt is elveszthetjük; ide-stova csalogatván penig az ellenséget: sok haddal vagy veszedelemben ejtjük magunkat, faluzni kíntelenítettünk, – vagy az erősségtűl elszoríttatunk, vagy annak környékében szállván, aztat is megemésztjük; melyre nézve deliberatum est, hogy, ha persvadeálhatom az sztarosztát, – az mint már kedvét is tapasztaltam, – az lengyelséget Bokros, Géczi, Somogyi hadaival felküldöm Antal úrhoz ezen includált orderrel: magam penig az több hadakkal és az svécussal az sűrű ép falukon Káták tájján (subsistálván), Vadkert, Szécsén, Losoncz tájjékárúl elszállíttatom az falukat, Nógrádot pro interim, pro faciendo magazino praesidiáltatom, innen is szállíttatom az élést, és az midőn Antal progressusira nézve következhető motusát látom az ellenségnek, – élek az alkalmatossággal, és ha az Isten ezen kemény időben általfagyasztja az Dunát: vagy 3000 embert általküldvén, azon esze, hogy az győri pusztárúl szállíthassak élést Újvárban, és azt egyszer megrakván szükségén felül, s az által securitásom lévén, – játszhatunk nyaratszaka az ellenséggel, az kinek jobbszárnyát a minapi harczon (úgy) meggyengíténk, hogy minden relatiókbúl általláthatni, hogy csak 400 sem maradott szolgálatra való ezen postirungjaiban.”