XVIIII 21. számú melléklet.

Az, amit Bercsényi ebben a levélben Eszterházynak ajánlt, vagyis az ellenségen megejtendő „próba” ép aznap esett meg az érsekújváriak részéről az ellenségen, amelyen Bercsényi fentebbi levelét Eszterházynak megírta. A dolog, Thaly id. m. II, 253–260. old. szerint, – így történt: Berthóty István újvári főparancsnok „tovább akarván folytatni a várőrség szükségére való éléshajtatást”, október 2.-án „feles hadakat 80-ig való szekerekkel kibocsátott” Nagy-Tapolcsány felé, név szerint „Kovarcz, Ludány és Szerdahely tájára”, szemes élet hozataláért. A dandár az Érsek-Újvárott lévő lovasság javából, … mintegy 700 jó paripás huszárból állott, Balogh István brigadéros személyes vezénylete alatt. A csapat az említett nap kora reggelén elindulván, Komjátin, Gímesen, majd a Zobor hegységen át érte el Kovarcot, Nyitra-Szerdahelyt. E termékeny helyeken bőven volt búza, rozs a vermekben; elkezdtek tehát még több szekeret összehajtani és rakodni. Az ellenség neszét vevén a dolognak, Croix tábornok rendeletére „Vágontúlról, Mocsonokról, Nyitráról összegyűlt; a zselízi német is egy éjjel Kruj (Croix) generálissal fölszedvén magát, 11 órakor megindult, s oly sebesen ment Nyitra felé azon étszaka, hogy másnap d. u. 2 órára oda is érkezett, conjungálván magát nyitrai, mocsonaki és másunnan is összegyűlt azon németséggel, rácz és labanczsággal.” Ott volt a Savoyai-ezred, Galántháról és Szeredről Eszterházy József labancainak, s Monticelli rácainak egy része. Mocsonokról Pongrácz Gáspár mintegy 100 labanccal, s a nyitrai pár század lovas. Sőt Croix ezen utóbbi várból még vagy negyedfélszáz gyalogost is kivezényelt ezen próbára, mert mint Újvár táján új ember, minden áron kemény támadást akart intézni, s a kurucoktól nemcsak a zsákmányt, az erősségbe szállítandó gabonát akarta elragadni, hanem őket magukat is lehetőleg közre szorítva, tönkre verni, ezáltal társaiknak az ilyetén kiszáguldozásoktól kedvüket örökre elveendő. Feladata végrehajtásához másfélezernél jóval több ember állott rendelkezésére, köztük a kiváló katonaság hírében álló Savoyai-dragonyosok. Croix nem tudván, hogy a kurucok merre fognak visszajönni, erejét a Nyitra völgyétől két oldalt fekvő magaslatokon át vezető utak elzárására állította fel. Mivel pedig hihetőnek látszott, hogy a magyarok arra fognak visszajönni, amerre mentek, ennélfogva Croix csapatainak nagyobb részét a Nyitra keleti partján, Kis- és Nagy-Lapás faluknál állította lesbe, maga pedig a Savoyai-dragonyos ezred felével, a negyedfélszáz nyitrai gyalogossal s könnyű-lovasságul 1 század ráccal és 1 század, Köröskényi Dezső vezette labanccal, szóval 800 emberrel a másik úton, a Nyitra és Czabaj közötti erdőkben foglalt el több csoportban rejtett állásokat.

A kurucok október 4.-én, tehát véletlenül épp Rákóczi Ferenc fejedelem nevenapján kora hajnalban indultak visszafelé, még pedig a jól megterhelt szekerekre való tekintettel sem az egyik, sem a másik mellék-, hanem a Nyitra folyó völgyében vezető főúton. Balogh dandárának vonulási rendje a következő volt: „előljáróban” a merész Vajda András ezredest küldötte „bizonyos seregekkel”, melyeknek létszáma az általános arányból ítélve, nem igen haladta meg a 200-at.[1] Utána kanyargott a több mint 200 rakott szekérből álló tehervonat, melyet maga Balogh István követett Csery Imrével, a saját és Géczy Gábor ezredéből kivezényelt 300 lovassal, s ezek élén Ocskay Sándor, Pápay Pál, Beleznay János törzstisztekkel. Végre az utóhadat Vajdának kalandozó társa, a vitéz Réthey János ezredes képezé, a maga ezerbeli 200 válogatott huszárral.

„Mikor ez a hosszú oszlop (Nyitra előtt) Könyöknél az erdő széléhez ért, Balogh Vajdát a szekerekkel előrebocsátá; de mivel a szűk erdei úton nem akart tőlük messze elmaradni, – jobbnak látta, hogy maga és Réthey egy kissé jobbra térve, Aba-Lehotáig kerüljön, és az innét Csápor felé irányuló másik erdei úton, mintegy párhuzamosan nyomuljon Vajdával és a szekérvonattal alá a tisztásig. S ezt a gondolat javára is vált, mert a támadáskor Vajda segélyére így hamarabb érkezhetett és könnyebben forgolódhatott. Ugyanis a rövidebb úton haladó Vajda András a sűrűből kiérvén, „amidőn immár Csápor és Czabaj felé közelgett volna a síkon” – egyszerre kicsap az erdőből csak vagy 20 labanc a Köröskényi Dezső századából a szekérvonat hátuljára, s az utolsó, hátramaradott kocsikat nagy lármával fosztogatni kezdi. Vajda ez zajra „jóllehet mindjárt fordult,” hogy őket elűzze, – s ím egyszer csak kibukkan eléje rejtekhelyéből a 220 Eugen-dragonyos, a rác század, s mögöttük másfélszáz német gyalogos. Az ellenök intézett rohamot a dragonyosok zárt fala fogta föl; s bár a 200 Bottyán-huszár jól ütközött s kemény tüzet ada: a nehéz lovasság visszanyomta őket, nehányat lelövén, s egy zászlótartót pár legénnyel elfogván közülök. – Vajda csak egy puskalövésnyire hátrált, ott megfordítá s új rohamra vezérlé csapatát; hasztalan, – a gyalogság sortüze, s a dragonyosok zárkózott rohama megint visszafordítá, sőt most már űzni kezdte őket. Midőn Vajdát a németek a Lehota felől beszakadó út nyílása előtt keresztül űzték volna, – éppen akkor bontakozék itt ki az erdőből Balogh István, Ocskay Sándorral és Pápayval. Az ellenség eléje állott. Most Balogh gyorsan fölfejlődvén, s rohamot fuvatván: németen, rácon és labancon „tartózkodás nélkül rajta ment”, és pedig úgy, hogy jó példát adandó, „legelsőben is maga, igen közelről a német trup közé lőtt.” Katonái követték a vitéz dandárnok példáját. „Erősen megpuskáztak”, egy kissé hátrább nyomták őket, – ott ismét helyt állának. Ekkor Csery visszavágtat az utócsapattal közelgő Réthey Jánoshoz, sietésre inti; aki is kivont karddal ügetve-nyargalva „úgy együtt tartózkodás nélkül hadastúl, maga előljárván Réthey uram”, s a másik oldalról tüzesen bevágott. Erre „csak meg nem állhatta a német, megszaladott előttünk; Balogh uram is mindjárt rajta-fordult, – közbeesett az ellenség, veszett benne csak ott közel több száznál.” Most már fölbomlott a császáriak közt minden rend; a győzhetetlen hírű Savoyai-dragonyosok veszedelmét látván a nyitrai gyalogság, elszéledt a sűrűben, s „a loboncz- és ráczság Mocsonok felé szaladott az erdőségben.” Ezeket Vajda András üldözte, s a szekérvonat előrészét továbbhajtatá. A dragonyosok szívesen menekültek volna Czabaj és Ivánka közé, arra, hol Croix tábornok állt a lesben, de egyik felől Balogh István, másik felől Réthey által el volt zárva útjok; körülvétettek, „annyira, hogy azon kétszáz egynéhánybúl tizenkettőnél több el nem szaladhatott,” a többit ott halomba vágták, vagy elfogdosták. Vajda zászlótartóját s a vele ejtett többi foglyokat is megint kiszabadíták a győzelmes kurucok, sőt ők foglaltak el két zászlót Eugen híres ezredétől, melynek egy Schenk nevű kapitányát, 1 hadnagyát, 2 zászlótartóját, 1 rézdobost, 2 trombitást, és 35 altisztet és közdragonyost fűzének rabszíjra és vittek be diadallal Újvárba. Egy pár német főtiszt holttestét azután övéik Nyitrára szállították eltemetni. – A heves harc különben csak jó félóráig tartott volt. Ezalatt a szekérvonat hátuljának szekeresei kifogdosták lovaikat, barmaikat és félreállottak az erdőben, némelyek éppen szekerestől is. S a kurucok, a dragonyosokkal végezvén, már ezek összehajtására készülének; midőn a néhány megmenekülttől értesített Croix tábornok leshelyeiből kimutatá magát, s „mindenfelől segítsége jött a németnek, – de későn.” – Balogh a győzelemmel megelégedvén, az elszéledt szekerek összehajtásával nem tartá tanácsosnak az időt tölteni, hanem Beleznayt hátrahagyva utóhad gyanánt, maga a többivel, a szekerek fele, sőt több részével, a foglyokkal, és diadaljelekkel szerencsésen bement Érsek-Újvárba. „Az volt szerencsénk – írja –, nem tudta bizonyosan az ellenség, melyik úton lészen megtérésünk?! Mindazáltal az Isten az utonállókat úgy szokta megjutalmazni!” Berthóty pedig: „Azért, valamely része az élésnek elveszett ugyan, valamely része pedig be is érkezett, mely kárnál nagyobbra becsülendő annyi ellenségnek illyen confusiója. Való dolog ugyan, ha tovább mulattak (tartózkodtak) volna ott a mieink: azokban is kár esett volna, – de így, Istennek hála, kevés kárral, úgymint 2–3 sebessel tértek meg.” Croix is visszaballagott Nyitrára. – Beleznay október 4.-én csak késő este érkezett be Újvárba a harchelyről „a (holt)-tetek közől”, hírül hozván, hogy „százötvenet hordottak rakásra a parasztok.”[2] De, mint néhány nap mulva kiderült, kétszázon fölül ment az elesett németek száma.”[3]

„Megmutatta ezen csápori csatával – írja Thaly az id. h. – „a szegény kurucz”, hogy a császár leghíresebb katonáival is farkasszemet mer nézni és diadallal tud megmérkőzni, – csak egy kis hadiszerencséje legyen, mint volt ez alkalommal, Rákóczinak győzelemmel megszentelt névnapján… Érsek-Újvárnak 1708.-iki hős megoltalmazója s az erősség tekintélyének és hatalmának az 1709.-ik évben is mindvégig erélyes fenntartója, jó rendtartója, – csak néhány héttel élheté túl a tábori hadakozás érdemdús veteránját, Bottyán tábornokot. Berthóty október 5.-én írta meg idézett jelenését Balogh István csápori győzelméről: s már október 16.-ika reggelén ezt jelentik róla Újvárból: „15.-én estve kiadván az dispositiókat szegény Berthóty István generális és újvári commendáns, – 9 óra tájban azon estve az fulladásban megholt.”[4]

Berthóty utóda Csajághy János dandárnok lett. „Az igen vitéz, de szintoly indulatos, hiú, nyakas és öntelt ember – írja Thaly id. m. II. 284. oldalán – mindjárt azon kezdé működését, hogy a szemében akadályt képező régibb vagy híresebb főtiszteket valamikép kitúrja Újvárból. Igy a nálánál rangidősb (de lovassági) dandárnok Balogh Istvánnak, Somogyi Ferenc, Réthey János és Vajda András ezredeseknek, s Géczy Gábor alezredesének, Ocskay Sándornak ottlétét sanda szemmel nézte; s midőn Bercsényi parancsából Eszterházy Dánieltől rendeletet vőn Heisternek Új-Barstól Szécsény felé indulásakor, hogy az Újvárnál télre úgyis fölöslegessé válandó lovasság nagyobb részét küldje ki a Garam s Ipoly mellé az ellenség hátába, – kapva-kapott az alkalmon, s csak 6 század java huszárt fogván ott Géczy ezredéből a vakmerő ifjú Beleznay János őrnagy alatt: Somogyit, Rétheyt, Vajdát, Ocskayt tüstént kirendelé mind a többi lovassal.”[5]

Egyébként Csajághy továbbra is élénk portyázásokat hajtatott végre a császáriak háta mögött s egy ily alkalommal, október vége felé az egyik, Komárom alá csapott kuruc különítménynek sikerült az ottani helyettes várparancsnokot, Zichy György alezredest kinnszorítani és elfogni.[6]

[1] Ennek magyarázatául Thaly a következőket jegyzi meg: „A bizonyos seregekkel”-t maga Balogh, a dandárvezér írja, míg Csery „mintegy négyszáz lóval”-t említ; de ez utóbbi lehetetlen. Miután ugyanis Balogh István bizonysága szerint mindössze is „circiter hétszázig való” volt az egész kiséret: a hadfelosztás arányaihoz képest az előhadat alig képezhette több 200 főnél, ami Balogh idézett kifejezésének is megfelel, lévén az akkori csekély létszám szerint 50–60 katona egy „sereg”, tehát a – plus minus – 200 lovas 4, legfölebb 5 „sereg”.

[2] Balogh István levele okt. 4.-ikéről Berthóty Istváné 5-ikéről, és Csery Imréé 7-ikéről gróf Bercsényi Miklóshoz, mind Érsekújvárból.

[3] Bercsényi az újabban vett tudósítások nyomán ugyanis így ír Ungvárról okt. 18.-án erről az esetről Károlyinak: „Minap Eugenius regimentje általjövén az Dunán Zsilízhez, az újvári provisió-hordást akarta meggátolni, s elhányta leseit. El is nyerte gyalogja szekereinknek egy részét Csúznál (Csápornál), s az egyik lovas lesse kimutatta magát; kit Balogh István s Rétheyék oly szaporán körülvettek, nem bocsáták a másik lesre, 200 németnél többet raktak halomba, s 35 rabot az javában vittek be Újvárba. Ott hagyta az szekeret s lessét az többi s ment Nyitrához.” (Rákóczi Tár, II, 281.), ahol gróf Wallis „commendántnak hírére esvén ez a veszedelem: a süvegét szaggatta haragjában, azt sajnálván kiváltképpen, hogy Kruj (Croix) generális volt vélek, és válogatottak vesztek el.” (Balogh István levele Károlyihoz). – Csajághy János okt. 6.-án ezt írja Károlyinak Újvárból: „Ezelőtt ötöd-vagy hatod-nappal kiküldvén portánkat Kovarcz tájékárúl gabona hozására, vagy 80-ig való szekerekkel, – megértvén az ellenség. Generál Croix 600 commandérozott lovasokkal Nyitra felé portánk eleiben indulván, Nyitrárúl is 200 gyalogot, labanczczal együtt, az mennyit kaphatott, kihozván; szintén penig az mieink az első dandárjára találtak menni, – mely négy, két-kétszáz dragonyosbúl álló truppokban volt – és Isten kegyelmességébűl szerencsésen megverték, és mind egy lábig levágták az többit, hanem harminczig való rabot hoztak bé egy kapitánnyal, egy lajdinanttal és fendrikkel; onnand is (t. i. a csatatérről) nevezetes két főtisztet vittek bé Nyitvára, maga penig Generál Croix sebesen, gyalázatosan bészaladt az másutt lévő truppal Nyitrára. Negyven szekeret hozhattak bé, az többi mind elszéledett.

[4] Arch. Rákócz. VI, 376.

[5] Archiv. Rákócz. VI, 387. – Rákóczi Tár, II, 289.

[6] A Bercsényi-napló okt. 30-iki bejegyzése: „Zicsy Györgyöt az komáromi kapitánt elfogták az kuruczok.”