XVIII/21. számú melléklet.

A kínos-keserves helyzetéből szinte csodás módon kiszabadult Tollet a kurucok eltávozása után rögtön kivonta maréknyi csapatát a vavrisói sánc dögletes levegőjéből, s annak különben is erősen megrongált erődítéseit nyomban lerombolván,[1] őrséget sem abban, sem a pribilinai sáncban nem hagyott vissza, hanem augusztus 11-én egész csapatát a szent-péteri sáncban helyezte el, amelynek minél tökéletesebb kiépítéséhez nyomban hozzáfogott. Azonban itt sem maradt sokáig Tollet csapata, hanem visszahúzódott Liptó-Újvár, majd Liptó-Szent-Miklósra, amelynek temploma körül három ölnyi széles sáncszerű erősséget építtetett a lebontott házak anyagából. Épígy Ebergényi altábornagy is erődítéseket emeltetett Rózsahegynél.[2] Ezenkívül Árva várában és Turdosinban is volt még gyengébb császári helyőrség. Azonban mindezek a csoportok tisztán védőleges magatartást tanusítottak, támadólagos előnyomulásra egyikük se gondolt.

Hasonló volt a helyzet a császáriak részén a Garam mentén is. Az augusztus 8-án estig hadával Szent-Keresztig jutott Pálffy, onnan nem került fel Körmöcön át Túrócnak s úgy Liptóba, amint azt Bercsényi gondolta,[3] hanem beszüntette további előnyomulását, „mivel átlátta, hogy míg ő e hosszú kerülő-úton Vavrisót elérheti, – addig Tolletnek régen vége lesz. Meg kelle tehát nyugodnia abban, hogy ezt szorongatott helyzetéből Ebergényi és Viard mentsék ki, ha ugyan bírják, és nem késő. Különben is a garammenti kurucok erős mozgolódására való tekintettel szükségesnek vélte a Steinville-csoporttal való egyesülést és úgy azzal együtt akár Beszterczebánya–Rózsahegy, akár Breznő, akár Divény felé valamit próbálnia, már amint a körülmények javallani fogják. Ehhez képest augusztus 9-én Zólyomba Steinvillehez nyomult, s itt csapatjai egy részének pihenőt adva, ő maga vagy harmadfélezer lovassal, Ocskay hadával, 300 gránátossal, ugyanannyi muskétással, tábori ágyúival és a fűrészi szoros torlaszainak kivágására összehajtatott „feles fejszés emberrel” Végleges vára alá szállott.”[4] Itt 10-én este arról értesül, hogy Divénynél Balogh István mindössze 2000 főnyi lovas dandárával áll, mire rögtön elhatározza tábornoktársaival, Steinville-lel, Draskovich-csal, Gombossal (Hartleben a gyalogsággal visszamaradt Zólyomnál), hogy másnap hajnalra nyakára küldi Ocskayt az előhaddal, amelyet azután maga is követni fog.[5] Ocskay saját 300 emberével s egy század némettel éjjel megindul, s nemsokára utána Pálffy is, hogy Baloghékat virradatkor fölverje, de Bercsényi még 10-ke éjjelén sürgősen írt Baloghnak Ráhóról, hogy „Vigyázzon, s álljon ki helyébül, – fölverik virradatig” mire a kuruc dandárnok még hajnalhasadta előtt lóra ülteti embereit, s éppen indulni akar, amidőn Ocskayék három oldalról reájuk csapnak. A kurucok karabélyaikból sortüzet adnak a támadókra, s azzal kantárt eresztve, 3 halott és 8 fogoly visszahagyása mellett sietve elvágtatnak Losonc, majd onnan Fülek felé, közben nagy részük rendes szokás szerint haza széledvén.[6] Ocskay nem soká üldözte a visszavonulókat, s aztán Pálffyval együtt visszatért Divénybe. Augusztus 14-én a bán Gács alá küldte Ocskayt szemrevételezés céljából, miután az említett várnak megostromlását határozta el, micélból Besztercebányáról nehéz ágyúkat és mozsarakat, Zólyomról pedig gyalogságot hozatott. Azonkívül még Viard tábornokot is magához rendelte Liptóból. Mindezen csapatok beérkeztéig Pálffy hadának zömével Divénynél, Ocskay pedig a maga lovasaival előretolt viszonylatban Lónyabányánál szállt táborba.

Közben a hadiszíntér más helyein is ismételten újból lángralobbant a harc. Mocsonokon Hartleben tábornok eltávozása után, mint tudjuk,[7] Thúróczy Gáspár, az átpártolt kuruc ezredes volt a parancsnok, aki a 70–80 főnyi lovas századdal melléje adott Pongrácz Gáspárral sehogy sem tudott megférni s folyton folyvást veszekedett. „Augusztus 15., vagy 16.-án írja Thaly id. m. II, 202. oldalán – a mocsonoki őrséget, kivált annak lesre vett lovas részét és az éppen ott lévő nyitrai lovas-németet is kemény csapás érte, Géczy Gábornak és Somogyi Ferencnek Ujvárból kinyargalt s őket a szomszédos köpösdi és sopornyii marhák elhajtásával kicsalogató századai által. A három óra hosszat tartott harcz közben Pongrácz katonáiból 10 önként kuruczczá lőn és segíté a németet lépre vinni, kik közül azután a nyitraiak kapitánya sok más tiszttel és legénnyel elhulla, 21, Pongrácz elnyert zászlójával együtt foglyúl Újvárba vitetett, igen számos megsebesült és Thúróczy maga is karján keresztül-lövetve, nagy nehezen bírt csak harmadára leolvadt lovasságával a sánczba beszaladni. Ha a vitézül és kitartással ellentállott nyitrai németek ott nincsenek: az áruló ezredes bizonyára elveszik vagy kézre kerül.”[8]

Ugyane napokban, vagy talán valamivel még előbb, a zselízi sánczban levő Löffelholtzot is szorongatták, mely sáncot Bercsényi, illetve gróf Eszterházy Dániel meghagyásából az Ebeczky- és Szent Pétery-dandárok szorosan körülzárva tartották s folyton fenyegették, hogy ezáltal is Pálffyt visszafordulásra bírják.[9]

Azonban a zselízi sánc körülzárása nem tartott sokáig, mert mihelyt Eszterházy megtudta, hogy Balogh István Divény mellől Losoncz–Fülek felé meghátrált, ő is visszasietett a Szent-Pétery dandárral a Garam mellől Szécsénybe, hogy az esetleg Gácsot megostromló vagy Losonc felé előnyomuló Pálffy ellen segítségére lehessen. Sőt nemsokára az Ebeczky-dandárt is maga után vonta s csak Szalay Pál ezredét hagyta Ipolyságnál a zselízi ellenség megfigyelése és nyugtalanítása céljából.[10]

Bercsényi nemcsak jóváhagyta Eszterházy rendelkezéseit, hanem az annak levelében foglalt tanácsot is magáévá tette, amint az augusztus 16.-án Murányról Rákóczihoz intézett következő leveléből kitűnik. „Dániel urat följebbhozom Fülek tájára, közeljebb Szent-Péteryt, Ebeczkyt általbocsátom Fülek tájára, közeljebb Szent-Péteryt, Ebeczkyt általbocsátom (Korpona vagy Szent-Benedek felől Zólyomba), Pálffy háta megé, – talám tágít az lármája, s hahogy hogy itt motoz Divénnél: talám Ritschan tánczára hajthatom vissza az (fűrészi) passzuson.”[11]

Közben azonban Eszterházy Dániel még más tervet is gondolt ki, sőt mindjárt intézkedett annak kivitele iránt is, hogy t. i. a Pálffytól Lónyabányánál 300 magyarral s 2–300 némettel külön táborozó Ocskay Lászlót meglepően megtámadtatja. „A terv nem volt rossz, – írja Thaly id. m. II, 208. oldalán – a választás pedig: Ocskay megrontására régi versenytársát, a vitéz és józan Ebeczkyt küldeni, – éppen kitűnő. És a vállalat mégsem sikerülhetett, egy pusztán esetleges (véletlen) körülmény miatt. Nem volt már a kurucznak szerencséje; a fátum is ellene esküdött! Bercsényi – kinek e jól számított próbát lehetetlen volt nem helyeselnie – megnyugodott abban, s Jolsváról augusztus 18-ikán így ír Rákóczinak: Ebeczkyék is fölérkeztek, s úgy volt, hogy ma hajnalban kellett volna Ocskayt megütni Lónyabányán, – de nincs hírem felőle.”[12] Másnap megjöve a hír, azonban ki nem elégítő. Ugyanis Ebeczkyék váratlanul érkezvén föl: augusztus 18-ikára virradó éjjelen, mikor már Lónyabányához indultak, valamelyik faluban összeakadnak egy másfelől – talán Losoncztúl jövő csapattal; ezek s a helység népe az itt nem is sejtett Ebeczky-dandárt a sötétben labanczoknak vélték, és a tekintélyes tömegtől megriadva, – rettenetes lármát ütöttek. S a veszett lárma a vak éjtszakában oly zavart okozott, hogy mire a tévedés kiderült, – a jól indult próbának ideje elmúlék, s Ebeczky visszaballagott – Fülekhez.”[13]

A szintén Fülekhez érkezett Csajághy János augusztus 19.-én azt jelentette, hogy Pálffy alighanem a fűrészi szoroson át visszavonulni készül. Erre Eszterházy újból nekiindítá Ebeczkyt, 1500 lovassal Divénynek, hogy az esetleg netalán csakugyan visszavonuló ellenséget megcsapja. Azonban Ebeczky Divény elé érve, Pálffy táborát mindenestől helyben találta, készen, csatarendben, úgy, hogy a szűk völgyben, fedett hadállásában „lehetetlen volt megütni” a különben is kétszeres túlerőt. „Ebeczky mindazáltal, farkasszemet nézendő vele: szintén kiállott csatasorokba, és így „kirendelvén magát, – csak elnézték egymást. Egyik fél sem támadt, s csak „abban maradt ezen proba is.” És miután Bercsényi sietve megírá Eszterházynak, hogy ily bizonytalanra „ne kalandozzanak, hanem rejtsék el magokat az hadak”, ez tüstént visszarendelé Ebeczkyt, aki augusztus 21.-én Fülek mögé Hajnácskő mellé vonult.

Másnap, 22.-én hajnalban Pálffy mintegy 2000 lovassal Fülekre vetette magát, amelyben a vele volt Ocskay nagy pusztítást vitt véghez, hanem aztán gyorsan ismét visszahúzódott Divény mellé.[14]

Augusztus 25.-én Bercsényi az Eberczky, Balogh, Szent-Pétery és Csajághy-dandárokat az ajnácskői táborban egyesítvén, „Pálffy elleni támadást színlelve, oly ügyesen forgott, tüntetett, hogy a bán rögtön sánczolni, torlaszoltatni kezdé táborát, – másnap pedig, 26.-án, mindenestől általhátrált a fűrészi szoroson, vissza Végleshez; sőt miután a szoros Zólyomba nyíló torkolatát jól bevágatta, hirtelenül még beljebb, Ocsova és Zolna közé vonta magát táborba, rettenetes, szakadó esőben.”[15] Ezt Bercsényi hamarosan megtudta, mert 27.-én Tamásiról azt írja Rákóczinak, „hogy tegnap Pálffy Divéntűl megindult, s mindenestűl általment az Fürész-völgyén; már mulat-e (megmarad-e) ott Véglesnél? vagy merre fordul? elválik, de inkább hiszem, praeoccupálva is, conceptusom szerént megyen… Bocsátottam Réthey Jánost Vajdával Bajnócznak, Túrócznak, úgy, hogy Liptóban igyekezetit simulálja és azzal Ebergényinek újítsa Rosenbergnél rémülését; Gyürki uramnak[16] megírván, hogy Lipótban nagyhírű készületekkel mozogjon. – Balogh Istvánt (mivel, ha akarja, ott lehet jobb, és örűli, hogy meghisszük rajta) küldtem Kókayval Zselízhez, úgy, hogy ott megvizsgálván Haister hírit: ha még sem gyün: menjen az újvári hadhoz: Barthóty uramnak írtam és küldje által az Vágon, occupálni az földöt. Szent-Péteryt az egész nyebocsikokkal (vagyis a tót ajkú katonasággal) és az magam harkályival (azaz a saját tarkaruhás udvari palotásaival) küldtem Osgyán és Ráhó felé, az szepesi útnak hírit bocsátani, ki is az etszaka megfordulván, hát megül melléje kerül Mikházyval az had az többihez, Hajnácskőhöz, az hol (Eszterházy) Dániel urat hadtam Ebeczkyvel vagy 1500 lovas és 2000-ig való gyaloggal, s ego-ságom cum fama indultam a Liptóságra, s már Szemerét praemittáltam. – Ezekkel avocálni kívántam Pálffyt Gácstúl, mivel Szegedy Ignácz[17] fassiója is confirmálta szándékát Pálffynak, hogy Liptónak ha nem kell mennie: Gácsot szállja és azzal az vármegyét (Nógrád) occupálni kívánja. Már nem tudom, miért tért meg? de bizonyosan írhatom Fölségednek az liptai sánczokat egészen elhadta, kiket most portásaink égettek meg, már üresen találván. Azt nem tudom, Rosenbergnél ment-é hátrább? de úgy hiszem, Ebergényi úgy vette értelmit orderinek, mint az mi tiszteink szokták magyarázni ijedtekben, s azért recedált Rosenberghez. – Magam majd Jósvára megyek már, és ott ellátván Pálffy szándékát, – ahhoz képest teszek ismét azon az oldalon valamit.”[18]

„Mennyire megzavarták Pálffyt – írja Thaly id. m. II. 216. oldalán – Bercsényinek ezen sokoldalú s tagadhatatlan ügyességgel kitervelt és végrehajtott intézkedései: mutatja a bánnak gyors visszatérte Zólyomba, a fűrészi szoros eltorlaszoltatása, sokáig helyben ülése Ocsovánál, valamint Ebergényinek Rózsahegyhez menekülése, és az ott – Liptó nyugati sarkában – elkezdett sánczemeltetések. Mindenfelől komoly megtámadtatástól tartottak s ezentúl Heister fölérkeztéig szigorúan védelmi állást foglalának el.”

Augusztus 28.-án ugyancsak Jolsváról ezeket írta Bercsényi a fejedelemnek: „Vasárnap az lovas hadat szemlátomást előmben contraháltam Fülek s Hajnácskő közé egy völgyben, annak is bévitték estig hírét, s gondolta: rajtamegyek, azért ült lóháton egész étszaka. Magyarázhatom tehát inkább félelembűl, mintsem succursusra való visszamenetelét, annyival is inkább, az minthogy Babócsay írja, hogy Rosenbergnél kezdi csinálni liniáját az német s abban mind az árvai s mind az beszterczei passusát foglalni s meg is lehet annyi munkával, mint az felsőbb sáncza vala. Megválik már, micsoda diversiót fog okozni háta megé küldött hadunk is, s mint osztja meg magát? Mert mivel Haister újrakezdette Dunántúl az operatiót: minden conceptusa Pálffynak egyet fordul, s azt hiszem, ismét posituráiban teszi magát.”[19]

Augusztus 29.-én pedig Jolsváról írt levelével következőleg tájékoztatta Károlyi Sándort a Felvidéken kialakult általános helyzetről: „Pálffy 23.-án az mozsárjait visszaküldte Gyetvátúl, kiket addig hozatott vala, talám azért, hogy Csajági akkor érkezett az gyaloggal hozzám, – kinek híre jobb volt s több volt magánál. 25.-én mind rakásra gyüjtöttem, előmben az hadat, – mire aznap sánczolni kezdett. Étszaka látom én, hogy (a hadnak kevés száma miatt) non potem a nyakába menni: széllyelküldtem az hadat, kit Bajmócz s Túrócznak, s kit Morvának, Pozsonnak; zászló számát, nem hadát néztem. Magam cum floribus indultam Szepesre, hogy Liptónak megyek. Azon egész éjjel lova hátán ült Pálffy, s reggel 26.-án visszament egészen Végles felé. Azalatt Ebergényi is, tudja mitől félt?[20] pusztán hadták egészen az liptai sánczokat, és Rosenberghez szállott, s ott – hallom – sánczolja magát.[21] Én is ezért már itt megbuktam (megbukkantam), míg hírem gyün Pálffy tovább való motussáról: Liptónak megyen-é? vagy hova fordul? De talám ismét positurába teszi magát, mivel Haister ismét újrakezdette Dunántúl operatióit és Simontornyát megszállotta.[22]

Pálffynak Zólyom felé történt hirtelen visszafordulásának Bercsényi fenti rendelkezésein kívül még más nyomós oka is volt. Bottyán ugyanis a 608. oldalon említett terve értelmében Kosdról a bányavárosok felé vevén útját, augusztus 23.-án és 24-ikén a Szécsény, Balassagyarmat, Ipolyság, Léva és Korpona tájékán található öszes kuruc hadakat magához vonta s ekként 6–7000-re növekedett hadával augusztus 26.-án a Selmec védelmére emelt sáncok alatt termett. „Ezen – mint Thaly írja, Bottyán János című műve 476. oldalán – a hadépítészet legújabb szabályai szerént, a windschachti (szélaknai) hegyszorulatokban épült erős védőműveket – melyek talán építőjükről Versali-sánczoknak neveztettek,[23] s ágyúkkal jól föl valának szerelve, – egy császári ezredes védé, 1–2000 katonával. Bottyán menten és tüzesen hozzá kezde az ostromhoz s Szolnokból, Hatvanból hozatott ágyúival keményen töreté a czölöpzeteket, mellvédeket. A meglepett parancsnok kétségbe esett a hely megtarthatása fölött – azért egyre-másra küldözé a Zólyomban, Beszterczebányán levő császári tábornokokhoz a segítséget sürgető futárokat. E tábornokok: névszerint a vitéz Viard és Tollet, továbbá Steinville, talán a hatalmas ágyuzás dörejére, még a futárok megérkezte előtt összeverték csapataikat és így egyesülten nagy hadi erővel[24] zúdultanak a veszedelem színhelyére. Megérkeztökkor a sánczok dolga már igen végsőn vala, mert Bottyán ostroma kemény és heves volt. Most, hogy a császári hadsereg oda ére az ősz kurucz vezér, kinek ismert bátorsága, önérzete nem engedé a visszavonulást, s ki harczok tűzében a vér kímélésével nem sokat törődik: a három tábornok túlnyomó ereje ellen is tovább folytatta a vívást, amely nagy, véres ütközetté fejlett. A sánczok előtt Viarddal hatalmasan küzd vala a kurucz lovasság egy része, míg a másik részt Bottyán leszállítván a nyeregből, a gyalogsággal együtt az erődök s Tollet, Steinville népére indítá. A völgyön, a sánczokon, a hegyoldalakban, mindenütt ropogott a fegyver, folyt a vér. Bottyán hol ide, hol oda nyargalva intézé az ütközet folyamát; szavaival, példájával lelkesíté, bátorítá szeretett katonáit; nagy hévvel harczolt – talán érezte, hogy ez lesz utolsó csatája, s hősi pályájához méltóan akará kivívni. Ha szép volt a kezdet, fényes a folyamat: legyen olyan a vég is!… És hadai oly hősileg küzdének, hogy csakugyan sikerült neki Viardot több véres roham után, tetemes veszteséggel visszaverni a sánczok mögé;[25] a másik szárnyat pedig annyira megszorítá, hogy maga a merész Tollet tábornok, aki ott vezényelte a császári gyalogságot: a harcz tűzében orczáján keresztül lövetve, alábukott, s övéinek nagy veszedelme után Bottyán foglyává lőn.[26] – Az ütközetnek az éjtszaka vetett véget. Mind a két fél vesztesége igen tetemes vala; Bottyáné – ha Kolinovics nem nagyít – 2000 ember, bizonyára beleértve a sebesülteket is; a császáriaké pedig alighanem még több, mivel az ezek kútfőiből merítő s részükre hajló Kolinovics jónak látja elhallgatni elesetteik számát, veszteségeiket mindazáltal nagynak nevezi.[27] – A nap nagyme tehát Bottyáné volt, mivel a császáriak „nagy veszteséggel” visszaverettek sánczaikba, amelyekből kimozdulni többé nem is bátorkodnak vala, míg csak Dunántúlról segélyökre nem érkezett Heister, kinek jövetelét mind az említett tábornokok, mint Pálffy nyakrafőre sürgeték…”

Ámde Bottyán teljes eredményt akart elérni; nem elégedett meg az ellenség visszaverésével, hanem el akarta foglalni a Versali-sándokat s azután Selmecet s a többi bányavárosokat is, s ezért másnap a harcot folytatni akarta. Csakhogy éjjel futár érkezett a tisza-dunaközi pusztaságokon hagyott Sőtér Tamástól,[28] „hogy a végőrvidéki, szerémségi, bácskai és marosmellyéki ráczság összeverődött, s Kecskemét, Kőrös, Czegléd, Jászberény, szóval az egész Alföld felrablásához készül. És miután e ráczok oly sereggel vannak, hogy ő egyetlen ezredével nem lészen képes nekik ellenállni, azért siessen alá minélelébb maga Méltóságos Generális uram Ő nagysága a hadakkal, mert különben oda vész az alföld.” És Bottyán nem nézhetvén tétlenül e jó magyar föld veszedelmét, még azon éjjel indulút veretett és a Versali-sánczok körülzárására addig is, míg ő ismét visszatérhet, gyengébb erőket vissza hagyván, megindult a fenyegetett Alföld megsegítésére. A császáriak nem üldözték, megörültek, hogy megszabadultak a vén, de annál veszedelmesebb oroszlántól. „Csakhogy a vén oroszlán – írja Thaly folytatólag – ekkor már haldokló oroszlán volt. Néhány nap alatt aláérkezvén Selymecz mellől a Zagyva síkjára: lovasságát azonnal leküldötte a Bácskaságba a ráczok széjjelverésére. Maga táborkarával, kedves régi testőrszázadával, s a gyalogsággal, mely a hosszú sebes marsokban megfáradott, szeptember 9.-én a Jászság szélén – Szent-Lőrinc-Káta mellett szálla egyelőre táborba, hogy, ha kell – a lovas után nyomakodjék… Csapatai még vissza sem érkezhettek a fölvert ráczokról, már ismét új baj üté föl felét a Zagyva partján. De az éber Bottyán jókor észrevette; sikerült is elfojtania. És ez vala az utolsó szolgálat, melyet honának és a kurucz ügynek tőn. A dolog így történt: A hatvaniak, ki tudja minő alattomos praktikával megnyeretve, be akarának hódolni Budára; a várat, mely a Jászságnak és az egész Mátraaljának kulcsa volt, az ellenség kezére törekedtek játszani. Ha a fondorlat sikerül, azon egész nagy magyar vidék, a kuruczság kifogyhatatlan támogatója és bővséges éléskamrája – oda-vész. Bottyán azonban idejében hírt vőn, s szerencsére közelében lévén, váratlanul Hatvanban termett. Rajtok dobbanna a meglepett árulókon, s ottan erős vizsgálatot tartván, kideríté a cselszövényt. A bűnösöket vasra veretve, Eger várába küldötte, s Hatvant friss őrséggel raká meg… Ez holta előtt harmadnappal történt.[29] A már 70-ik éve felé járó Bottyánt ugyanis, alig tiporta szét a hatvani cselszövényt, alig érkezhetett innét lőrincz-kátai táborába vissza: talán az árulás okozta fölindulás, vagy talán azon maga kímélése nélküli odaszáguldásakor kapott rázkódás, vagy áthülés következtében rohamos agyvelőgyulladás lepte meg, s pár nap alatt kioltá cselekvésdús életét. Igaza volt a néphitnek: testének a golyó nem árthatott, fegyver meg bírta ölni, betegség által kelle a másként halhatatlan hősnek meghalnia. Ő, aki száz, meg száz csatában kidaczolá a vészt, ő a diadalmas, az imádott és harczimádó vezér – nem eshetett el a csaták síkján. De mégsem kellett ágyban kimúlnia: táborában, párduczbőrén, szeretett vitézei közepette, fegyverzaj közt adá vissza hatalmas lelkét a Teremtőnek. Még akkor is intézé a harczokat, és irtatá a ráczot – Bácskában győzedelmeskedő hadainak küldözött parancsai által –, midőn már haldokolt. Azon nyugodt tudattal hunyhatott el, hogy élte utolsó napjaiban is nagy vészt fordíta el hazájáról: megszabadítá az Alföldet az elpusztulástól, s meggátolá Hatvan átpártolását.” Szeptember 26-án esti 8 órakor, más adat szerint 27-én reggel költözött el a veretlen hős az élők sorából.

Közben a Bercsényi által Pálffyék háta mögé küldött különítmények is derekasan megfeleltek feladatuknak. A vett parancs folyán Balogh István dandárnok Kókay Márton, Réthey János és Vajda András ezredesekkel, összesen mintegy 1000 lovassal Zselíz felé indult el. Ott a Garamon átkelve, magának Baloghnak a zselízi német tábor és sánc körül egy-két fordulót kellett tennie, majd aztán két részre válva, magának Érsekújvárba kellett mennie, majd megfelelő lovas haddal Pozsonynak és Morvaországnak száguldoznia, míg Rétheynek és Vajdának Nyitra felől Bajmócz vidékét felnyargalniok és Túrócon át Liptóra való betörés szándékát hirdetve, ellenkezőleg Trencsénnek fordulniok, s úgy valahogy Vág-Ujhely vagy Nagyszombat körül egyesülniök Baloghékkal, s azokkal együtt Érsekújvárba bevonulniok.

Az említett portyázó különítmények, gyors, váratlan, lármás megjelenésükkel mindenütt nagy felfordulást és bódulást okoztak. Azonkívül – mint Thaly írja id. m. II. 220–221. oldalán – „történt ottfenn Árvában Ebergényi háta mögött még egy másik meglepetés is, amelyre igazán nem számított senki, még maga Bercsényi sem. E dolog pedig még Vajdáék fölérkezte előtt, szeptember 1-én esett meg. Ugyanis néhai Luzsinszky Sándor híres kapitánya, Maszelnik Márton, kit Bercsényi július elején vagy 40 önként vállalkozott lovassal küldött volt át a Fehérhegyekbe.[30] s aki az ottani fölkelők felett a parancsnokságot Jávorkától átvevé, immár 3–400 lovasra szaporodván, augusztus végnapjaiban egyet gondolt és felcsapott Trencsén vármegyének északkeleti részeibe. Mivel pedig itt megtudá, hogy Ebergényi mindenestől leszállott Árvából Rózsahegyhez, s csak podgyászvonata maradt holmi csekély őrséggel Árva-Váralján: a vakmerő guerilla-főnök tehát most meg már azt gondolta, hogy miért ne törhetne ő be Árvába is? Nekivágott Zsolna alól augusztus 31-én, s a zazrivai szoroson váratlanul beütvén, Árva váráig nyargalt, ott Ebergényi málhájának egy részét a vár alatt kinnszorítá, elnyeré, és az Új-Bélától egyidejűleg melléje vezényelt Bokros-féle 100 katonával egyesülve,[31] szerencsésen elhajtatott prédájával vissza. Az Árva várából vett lármahírekre Ebergényi arra indíta szeptember 1.-én Rózsahegytől lovasságát; de ez a gyorslábú Maszelnikéknak már csak hült helyét találá.[32] – Alig, – vagy még tán nem is – térének e németek vissza Árvából: már Rózsahegyre jött a hír (a Bajmócz és Privigye táján nyargalódzó Réthey–Vajdáék előrebocsátott híre), hogy bent a kurucz Túróczban és onnat tör Liptónak. Mit megelőzendő: Ebergényi a keze alatti lovassággal s a Pálffytól segítségre küldött 4 század dragonyossal szeptember 4–5.-én sietve Túróczhoz rohana. – Hiába fáradt; Rétheyék túróczi szándéka csak költött lárma volt, mert ők Bajmócz alól Tót-Próna helyett Német-Prónának kanyarodtak, s úgy a Facskó hegy szorosain át be Trencsén vármegyébe Rajecznek, és el Zsolna alatt a Vághoz. Oly sebesen járának, hogy hírükkel egyszerre érkeztek. E gyorsaságuknak vala köszönhető, hogy Bicse mezővárosában Ocskay László ezredének tartalékszázadát Kovács Márton századossal, az ifjú báró Ritschan és a két morvai báró Szopek úrfival, 80 közemberrel künt szoríthatták, mielőtt a régi, Thurzó-féle várba menekülhettek volna. Vajda András és Réthey rajtarontván e pribékeken, nagyobb részöket levágták és tiszteiket… rabúl vitték magukkal. Lovaikat, fegyvereiket, montur-posztójukat, málháikat elnyerék. Azután zsákmányukkal Puchó felé tartottak, s ott, valamint Lipótvárnál is németeket rekesztve künt, vagdaltak le, és rabjaikat szaporították. Mint hogy pedig a sebes járásban a legénység lovai megfáradtak: részben a nyert, s részben a nyert, s részben requirált paripákon, de majd minden legény egy-egy vezeték-lóval is, gázoltak vagy úsztattak át valahol a Vágon, és már szeptember 8-án este szerencsésen – igaz, hogy a roppant sok és gyors nyargalástól keményen meghajtva, s elcsigázva – beérkeztek Érsek-Újvárba.”

Ezek után szeptember elején a felsőmagyarországi hadiszíntéren következőleg nézett ki a helyzet: A császáriak részén egy csoport báró Ebergényi altábornagy parancsoksága alatt a felső Vág völgyében a főerővel Rózsahegynél, előretolt részekkel a megerődített Szent-Péteren és Liptó-Szent-Miklósnál állott. A másik csoport gróf Pálffy János tábornagy személyes vezetése alatt Zólyomtól keletre, Ocsova–Zsolna területén állott. Ez a két csoport képezte a Pálffy főparancsnoksága alatt álló felsőmagyarországi császári sereg mozgó hadműveletekre alkalmas haderejét; a többi csapatok erődített helyek, sáncok, várak és egyéb fontos pontok helyőrségei gyanánt voltak elosztva. Pálffy akkor haderejének létszámáról meglehetősen pontos felvilágosítást nyújtott a kurucok főgenerálisának, Bercsényinek, egy Wedekindt Lénárt nevű, azelőtt a báró Zay András kuruc lovas-gránátos ezredben szolgált, utóbb a császáriakhoz átpártolt és szeptember 18-án Besztercebányáról egy más társával ki- és a kurucokhoz visszaszökött kapitány. Szerinte a Steinville és Viard tábornokok által vezényelt és Pálffy közvetlen parancsnoksága alatt álló csoport mintegy 2000 emberből, az Ebergényi alatt Liptóban levő haderő pedig plus-minus 1600 főből, vagyis 700 gyalogosból és 900 lovasból állott. Besztercebányán Kreutzberg őrnagy alatt 400 gyalogos és 50 lovas. Selmecen Langlot tábornok 300, Körmöcön pedig 100 gyalogos feküdt. Eszerint a bánnak mobil ereje mintegy 5000 embert tett volna ki. Ehhez járultak Radvány, Zólyom, Végles, Dobronyiva. Szent-Antal, Szent-Kereszt, Szent-Benedek, Bakabánya helyőrségei, továbbá Löffenholtz zselízi csoportja, valamint a Turdosinban, Árva várában és Zsolnán levő had, mint nemkülönben Bars, Zólyom, Liptó, Túróc, Trencsén és Árva vármegyék labanc-zsoldosai, úgy hogy Pálffy összes erejét bátran mintegy 8–9000 főre tehetjük.

Azonban a létszámviszonyokra vonatkozó fenti adatokon kívül tudott Wedekindt kapitány más érdekeset is mondani, miből a császári fővezérlet egész jövendő hadműveleti terve, s ennek keretén belül az is kiderült, hogy a Dunántúlról feljövő Heister a Pálffyval való egyesülés után a Szepességre szándékozik előnyomulni, hogy csapatjait ott helyezze el téli szállásokba.[33]

Ezzel szemben a kurucok részén a Szepességben Csáky elmozdítása óta, augusztus végéig Babócsay, majd azután Andrássy István tábornok volt a parancsnok, aki a Késmárk és Szepes-Szombat között fekvő Hunfalván ütötte fel főhadiszállását. Alatta állott a 3 reguláris dragonyos ezredből álló, s mintegy 1000 lovast számláló Babócsay-dandár, továbbá Paur, Szemere és Bessenyey már erősen hazaszéledt ezredeinek fennmaradó része és Bokrosnak mintegy másfélszáz huszárja. Mindössze tehát nem több, mint valami 1800 lovas, de az sem egy csoportban, hanem meglehetősen széjjelosztva .[34] E csoportnak erejét kevésnek tartván, Bercsényi szeptember 6-án parancsot küldött Eszterházy Dánielnek, hogy Orosz Pál és Mikházy ezredeit szintén Andrássy Istvánhoz küldje.[35] A kuruc hadak többi része Eszterházy Dániel vezetése alatt Gömör, Nógrád és Hont megyékben a már ismert csoportosításban állottak; még pedig a Csajághy-dandár Zólyom megyében, Balogh István dandára Divénynél, az Ebeczky-dandár pedig a zselizi császári táborral szemben. Bercsényi felsőmagyarországi haderejének akkori, szinte napról-napra változó létszáma a 10.000 fő körül mozoghatott.

Pálffy szándéka felől Bercsényi a hírszerzés adatai, valamint a foglyok és kémek vallomásai nyomán úgy volt értesülve, hogy a bán Heister fölérkezésére várakozik, s addig komolyabb hadműveletekbe nem szándékozik belefogni.[36] Bercsényi őt „mindenképpen ki akarta csalni mozdulatlanságából, hogy valahol lesre vehesse.” E célból szeptember 5.-én Dobsinán értekezletet tartott Andrássy István és Pál tábornokokkal, továbbá Babócsay, Csajághy és Czelder dandárnokokkal, amikor is elhatározták, hogy „Ebergényit Liptóban, Pálffyt pedig Zólyomban Breznó és Divény felől, egyszerre fogják megtámadni vagy legalább háborgatni (sic!), hogy várakozó helyzetéből valamerre kibolygassák, s megoszlatván hadát, alkalmilag valahol megüthessék.[37] Ehhez képest Bercsényi következőleg tevé meg intézkedéseit: „Andrássy Istvánt úgy indítá Szepesbe, hogy mindjárt Paurt az lovasnak jobb részivel előljárótábor formában küldje bé Liptóba az liniák (ellenséges sáncvonalak) környékére, s mintha az gyalogot Szent-Péterben bloquálni akarná, mindenfelől előreküldve, hajtasson és parancsoljon élést az utánjövő tábornak, jó vigyázó portáit bocsátván maga eleiben. Kimutatja arra magát: hol van az lovassa? és Pálffynak mint van az segítségére szándéka? Talám ismét 2–300 lovast bocsát; annak, ha lehet, üssön véletlen nyakába. Andrássy István azalatt az többi lovast összeszedvén, Hranoviczához nyomuljon: mintha ismét ott, mint azelőtt, az gyaloggal és munitióval egyezni kívánna. Az mint is Andrássy Pál uram tegnap (szeptember 5.-én, két heti éléssel) Dobsinárúl megindult Urbán Czelder brigádáájával, ki is az két regiment tehet 1200 embert, és Nyáray Murányallyárúl, – az is talám lehet annyi; meg kellett volna ma egyezniek Polonka körül. Revier uram is az munitióval Murányhoz menvén, azt ott kevéssé elhagyva, maga kiljebb mégyen az gyaloghoz, úgy hogy ott megegyezésekkel (megegyezésük szerint), – kitanulván mind az Pálffy indulását, s mind az liptai reportumát Paurnak, – fordulhatnak az hová akarnak. Kire praescriptiót egyebet nem is adtam, sem adhattam nekik, hanem pro generali principio tartsák: Ha Pálffy Gácsnak megyen, mivel azzal Nógrád vármegyét elfoglalni kívánja, – vagy Liptónak menjenek, vagy ha az gyalogot kiviszi Beszterczéről: Beszterczének, Breznyó mellől, és Andrássy István Liptóban beljebb. És mivel Revier uramnak rettenetes kedvét, s jó zelussát láttam, s az ő bíztatásából exhortatióimra – úgy tetszik, – felindult spiritussok Andrássy uraméknak, hogy csak bízzam reájuk, lovas-hadat is Tóth Mártonnal kívánságok szerént adtam melléjek.”[38]

„Míg így Andrássyék, István Liptónak, Pál Breznónak s Beszterczének nekikészülnek: Eszterházy Dániel Ebeczky Istvánt „valami lovas- és gyaloggal porta-próbaképpen expediálta Zólyomhoz, azért, hogy az bennvaló quarnizon három rabot bocsátott ki az falon, portánkat vigye oda, s megölik az commendantot; mert igen szöknek, fogják az parasztok s ölik – nem gyülhetnek máskint.” Ezek szerint Ebeczky e küldetése a zólyomi császári helyőrség titkos forrongására volt alapítva. Hanem Bercsényi mindjárt megjegyezte hozzá: „Egy mérföld Ocsova oda, – semmi sem lesz belőle; de lassa currere!” Mindazonáltal, hogy a diversiók más oldalról is meg legyenek hozzá, Andrássy Istvánt megsürgette: Paurt csak elküldje Liptóba a minapi rendelés szerint, s „Andrássy Pál is portát bocsát Polonkátúl Beszterczéhez és az hová érhet. Meglátja így Pálffy: három felől készen leszünk ellene, – nem fogja tudni, merre forduljon? s elhiszem: ott süllyed, noha híre nem szűnik indulásának, ki erre, ki amarra, ki Haistert, ki az zsilízi németet, ki mit várat reportumával hozzája. De nincs Haister jövetelinek híre; sőt íme veszem tegnap újabb levelét (Eszterházy) Antal úrnak, melybűl látszik nem végezte még túl (a Dunán) dolgát. Szent-Benedekrűl sok szeker élést visznek Pálffyhoz mostan: azzal lehet talám valamely gyalog, – de más mozdulása nincs az zsilíznek.”[39]

Pálffy alighanem megneszelte, hogy Ebeczky Zólyom felé szándékozik előretőrni, azért ezt megelőzendő, szeptember 9-én egész csoportjával az oldalt fekvő Ocsova mellől Nagy-Szalatna mellé szállott a losonc–zólyomi út közvetlen elzárása céljából. Ezt Eszterházy Dániel még aznap este, ép amikor Ebeczkyt a lapujtői táborból elindítani akarta, megtudván, utóbbinak elindulását nyomban beszüntette, s vele, Szent-Pétery Imre és Csajághy János dandárnokokkal tanácskozást tartván, közakarattal elhatározták, hogy a zólyomi próbától most már elállanak; az utóbb említett két dandárnok maradjon meg csapatjaival Lapújtőnél, Ebeczkyé pedig vonuljon oldalaslag Szécsény és Balassa-Gyarmat közé, arra nézve, hogy az ellenség (Nagyszalatnától) akár Korponának, akár pedig Gácsnak forduljon, mindenfelől könnyen elejét vehessük; hasonlóképpen, ha Szent-Benedeknek fordul: Ebeczky a Macska-révnél (Ó-Bars és Szent-Benedek között) megelőzhesse. Különben, a három dandár bármily eshetőségre 4 óra alatt mindig egyesülhet, ámbár erre alig lesz szükség, mert ha Pálffy ki akarna is csapni, a szorosok minden felől jól be vannak vágva, a hegyek kövesek, – tehát hirtelen és sebesen nem jöhet. Másként is, Szalatnyánál jelenleg fekvő ereje nem olyas, hogy sokat merhetne vele, mert … egy az ocsovai táborból kiszökött altiszt „kemény hite alatt vallja, hogy a német ott mindenestűl nem volt több labanczczal együtt kétezernél.” Továbbá, hogy negyednapja a táborról Ocskay egyik főhadnagya, Zsidó Imre, a maga századával és 60 dragonyossal Pálffy bagázsiáját bekísérte Zselízre. Jött is ma híre, hogy Pálffy maga is „Zólyomtúl egyenesen Szent-Keresztnek vette útját; de ezt bizonyosnak nem merem írnom,” hanem várom újabb portáim reportumait holnap reggelre.[40]

Azonban csakhamar kiderült, hogy Pálffynak eszeágában sincs egyelőre Nagy-Szalatna környékét elhagyni, amiből aztán Bercsényi azt a helyes következtetését vonta le, hogy a bán „timentem timet” (azaz, hogy a remegőtől fél), s „Haister indulását várja.”[41]

Most aztán Bercsényi, „hogy ő is ezen időközt minden oldalról felhasználja, azt gondolá ki, hogy mivel Újvárban igen sürgetik az mundírt és az hajdúság fölváltását: tehát Eszterházy Dániellel s Ebeczkível megindítja Csajághy János gyalog dandárát, s oly szín alatt, mintha Zsilízt bosszantani küldené az hadat, szépen becsúsztatja a gyalogságot és ruhakészletet Érsek-Újvárba, mielőtt még Heister által-érkezésével a nehezebb munka megkezdődnék. E szándékához híven, Eszterházyt szeptember 14-én Szécsényhez indítá Csajághyval és Ebeczkyvel, úgy, hogy ott az Eger felől már útban levő Újvárba szánt posztót és pénzt bevárván, induljanak a Garam felé. Erről hírt tőn Újvárba is, hogy jőjjenek ki eléjük, s Csajághyt utasítá: válogatott, jó fegyveres 1500 hajdúból hagyjon a várban amennyit szükségesnek ítél, s maradjon ott maga is alparancsnokul. A régi helyőrségből az elbetegesedett, megunatkozott hajdúságot pedig küldje ki, akikre is Eszterházy, Ebeczky, a velök menő 2000 lovassal a Garamnál várakozni fognak, illetőleg Ebeczky a hajdúkat Újvárba be- és kikiséri. Ennek az intézkedésnek már azért is legfőbb ideje volt, mivel az alsó Garam mentén vigyázó Kókay már szeptember 14.-én tudatta Bercsényivel, hogy Esztergombúl Heisternek valami podgyásza érkezett Zselízhez, hová magának is mihamarabb szándékát hirdetik; 17-en pedig egy zselízi szökevény … jelenté, hogy oda Heistert várják, nem különben 300 szekeret élelmiszereik alá – azután a bányákra mennek. – Szeptember 16.-án estve indult meg Ipoly-Ság felé az újvári szer- és hadvonat; 19.-én költözött által Csajághy a Garamon, s 21.-én már örömmel tudathatá Ráhóról a fővezér a fejedelemmek, hogy „Isten bévitte az gyaloggal Csajághyt, mert a Garam nem lévén még úsztató, csak lófarán is által hordották az hajdút.”[42] – Ezzel a nagyfontosságú erősség, melyet kiszáguldozó lovassága élelemmel már bőven ellátott, most friss hadi néppel, ruhakészlettel, lőszerekkel és a hadak fizetésére szükséges pénzzel is az egész őszi és téli időszakra szerencsésen el volt látva, s Eszterházy a régi hajdúságnak kiküldött részét éppoly szerencsésen elhozta Szécsényhez. „Hogy pedig ezen újvári expredítio ily jól sikerült – írja Thaly folytatólag –: abban a tervezésen kívül is nagy része van Bercsényinek; mert ő vala az, ki azalatt, míg Dániel úr a Garam felé járkált, Pálffy figyelmét másfelé voná. Ugyanis Eszterházyék megindulásakor Bercsényi a Mikházy, Orosz Pál, Réthey György és Szent-Pétery Imre ezredeivel Ráhóhoz szálla és a tiszolczi passus felé mutatta ki magát, – mire Pálffy hadának egy részét Zólyom-Lipcséhez szállítá, s maga is Beszterczére ment,[43] honnan azonban nemsokára újból visszatért szalatnyai táborába.

„Míg Eszterházy és Ebeczky Csajághyt beköltöztették Újvárba, Bercsényi pedig kedvére sétáltatta Zólyomban föl s le Pálffyt: addig Gellért Imréék derekas vásárt csaptak Árvában. Andrássy István ugyanis Bercsényi parancsára szeptember 13–14-én egyszerre indította be Szepesből, Lucsivnától, Batizfalvától Babócsayt és Paurt vagy 1000 lovassal Liptóba, Szent-Péterhez és Miklóshoz, – és Új-Bélától a Bokros-ezreddel s Pongrácz János lovas-századával Gellértet és Elek Zsigát Árvába Turdosinhoz. Paurék a szent-péteri sánczot reparáló gyalognémetet, valamint a szent-miklósi templomkerítésben tanyázó lovast zárlatba vették, mintha hajdút várnának magok után ostromra. Azzal portát küldének Rózsahegy alá, Ebergényit bosszantani. Ez, a szentpéteri félig kész sánczot féltvén, kiugrott vagy 600 lovassal Rózsahegyről, s az ingerkedő porta után Liptó-Újvárig nyomult. Erre aztán a kuruczok ismét megtértek állomásaikra Szepesbe,[44] Ebergényi pedig a szent-péteri sánczot kiürítvén, gyalogjával együtt Rózsahegyre húzódott vissza.[45] – Gellért is csakhamar visszaérkezett Árvából szokott helyére… s már szeptember 15.-én tudatja Andrássyval szerencsés járását. Amint is Gácsországon által Árvába beütöttek, Trsztenán keresztül az elsánczolt Turdosin városa alá csaptak. Onnan már előbb eltávozván minden lovasság a Réthey–Vajdáék fordulása hírére nézve Zsolna felé, – reájok senki ki nem ütött. Megbátorodtak tehát, hogy a gyalogot fölgázolják, s … a sánczot gyalog szállva megvívják, az ellenségből levágnak és Turdosint elfoglalják. A német erre az Árva vizén túli dombon épült erődbe menekül; a kuruczok pedig, miután a házakban gazdag prédát nyertek, a várost fölgyujtják, azon reményben, hogy ha az erőd is megégne tőle. De ez nem történt. Ők is visszatértek tehát zsákmányukkal Szepesbe.”

Ezalatt Pálffy csak nem akart komolyan megmozdulni.[46] „Pálffy e mozdulatlanságának oka – írja Thaly id. m. II., 241. oldalán, – abban rejlett, hogy hadait Zselíztől Turdosinig nagyon elszélesztve lévén, kénytelen tartani a kuruczoknak Új-Béla, Lucsivna, Polonka, Tiszolcz, Divény, Szécsény és Ipoly-Ság felőli sokoldalu és szünet nélküli mozgalmai ellen, – ereje ennek következtében annyira megoszlott, hogy ama 2–3000 lovassal, mely még szabad rendelkezésére állott Szalatnyánál, nem merhetett semmihez kezdeni; és így csak várta, várta Heister érkezését.” És erről hamarosan a kuruc hadvezetőség is mindsűrűbben kapott értesítéseket.

Tudjuk, hogy az említett tábornagy Veszprém elfoglalása után Győrbe visszatérve, most már – szeptember közepe táján – az ezévi hadjáratot befejezettnek jelentette ki, de hogy ezzel a bécsi körök nem értettek egyet,[47] s utasították Heistert, hogy ereje nagyobb részével a Duna balpartjára átkelve s Pálffyval egyesülve, támadólag lépjen fel a Felvidéken parancsnokló Bercsényi ellen és hogy végül az eredeti hadjárati tervnek megfelelően, az Erdélyből kitörő Krischbaumnak is kezet nyújtson.[48] A sok unszolásnak engedve, Heister végre megígérte, hogy dunántúli hadainak nagy részével átvonul a Duna balpartjára, és feltéve, hogy számára Lubomirszky újabb hathatós támogatását biztosítják, offenzíváját egészen a Szepességig viszi előre, arra azonban, hogy az erdélyi hadsereggel az egyesülés megtörténjen, semmiféle bíztató igéretet nem adott.[49]

A kurucok Érsekújvár körüli fokozott tevékenysége már szeptember 20.-ika táján arra bírta Heistert, hogy egy-egy rác lovasezredét Gutához és Sellyéhez irányítsa, Croix tábornokot pedig néhány nappal később a híres Savoyai Jenő-féle dragonyos ezreddel Esztergomnál a Dunán át rendelje, s egyben Pálffyt is utasította az azokkal való együttműködésre. Ezen rendelkezéseknek az volt a célja, hogy az Érsekújvárba folyton folyó mindenféle szállításokat megakadályozzák, maga az erősség pedig addig is, amíg a tábornagy maga is általjőne, szorosabban körülzárassék.

Bercsényit az e csapatmozdulatokról szóló hírek elég kellemetlenül érintették. Heister szándékáról és készülődéseiről az első komolyabb híreket már szeptember 21.-én kaphatta, s ez már alaposan gondolkozóba ejtette, mert e napon írta Rákóczinak: „…bizony nem igen van több 4000 lovasunknál itt mind is, azon kívül Bottyánnal és Újvárnál Baloghgal az ki vagyon.” Majd alább így folytatja: „Talám valamit kellene nekünk is újítanunk, ha Bottyán uram is fölérkeznék.”[50] Két nappal később, szeptember 23-án Károlyinak is megírta, hogy még Heister feljövetele előtt szeretne valamit kipróbálni, „ha Bottyán is fölérkezhetnék az Ráczrúl, kire minap küldött.”[51]

Ezek szerint Bercsényi türelmetlenül várta Bottyánt, mert nélküle nem igen tartotta tanácsosnak komolyabb dologhoz hozzá fogni. Bár tudta, hogy Heister 2–3000 embernél többet nem igen hozhat által a Dunántúlról, de azért – miként Rákóczinak írta – „így is csak vehet össze 7000 embert extra praesidia ellenünk.”[52] De nemcsak Bottyán hada, hanem annak minden körülmények között kiválóan bevált személye után is vágyakozott Bercsényi, aki a közvetlen parancsnoksága alatt álló magasabb tábornokokkal eddig nem valami jó tapasztalatokat tett Gróf Csáky Mihály az imént alaposan levizsgázott, s hogy a többiek legtöbbjéről mi volt a véleménye, az világosan kitűnik szeptember 27.-én Rákóczihoz intézett leveléből: „Andrássy István uram levelét Fölsegédnek alázatosan azért accludálom, hogy méltóztassék meglátni, s ítélni commandójának formáját. Már megintettem ő Kegyelmét: ne csináljon respublicát, hanem lám, eléggé fenték fogokat azelőtt némely tisztek azért bocsássa és küldje; de még csak egy helyét sem tudják változtatni az hadaknak, az mint találta őköt, úgy vannak. – Bizony, Fölséges Uram, (Andrássy) Pál is csak jé Herr!… Szíve, szája, torka, gyomra helyén van, emberséges, becsületes, commandótúl váró ember; nem hogy sokat praevideálna, – de nem hiszi azt is, az ki rosszat mond, míg nem látja, néha. Az kettő tenne egyet; de az kár, hogy úrnak szegín, szegínnek úr, s nem tudja Salamon imádságát.”[53] „Míg tehát – fűzi hozzá Thaly id. m. II, 247. oldalán – István Szepesben köztanácsból kormányozott, s a maga fejétől még csak a hadak dislocatióját sem tudá elrendezni, addig Pál úr pár nap múlva Gömörben azzal tünteté ki magát, hogy a Beszterczétől Breznóba élelmet szállító 5–600 német elül másfél dandár gyaloggal s vagy 800 lovassal még Polonkától is „az rettenetes hegyek közül ex praecautione meg akart fartolni” (hátrálni) Murány vára alá, noha két pussus két mérföld előtte Breznóig. „S Bercsényi csakis azon bíztatással tudta őt megállítani, hogy visszamegyen az német.”[54]

Tehát mndenképpen Bottyánt kívánta Bercsényi, de biz arra hiába várt, mert szeptember 27.-iki fenti levele utóirataként már ezeket írja Rákóczinak: „Most hozák hírit: szegény Bottyán vak sógor tegnap 8 óra tájban behúnyta az másik szemét is. Isten irgalmazzon neki, – jószolgáját vesztette in suo genere benne, mert fuit legalább bonae voluntatis.”[55]

Bottyán akkori hadosztálya Deák Ferenc reguláris karabélyosezeréből (Ónod–Szerencs vidékiek), Kókay Márton nemes jász ezeréből, Sőtér Tamás ezredéből (Kecskemét, Nagykőrös, Czegléd városok ezere) és Cseplész János kis-kúnsági ezeréből, végül a saját régibb (dunántúli ezredebeli, mindig a tábornok oldal mellett levő 3 századból állot, – mindössze valami 3000 lovasból. Ezek közül Cseplész ezredének és Sőtér néhány századának a Szeged és a Bácskaság felé, továbbá a Duna mentén és Pest körül szükséges őrködés szempontjából tovább is a Tisza–Duna között kellett maradnia, míg a többit Bercsényi, mihelyt a rácokról visszaérkezének és kissé megpihentek, Eszterházy Dániel már úgyis nagyon meggyérült, Vadkert melletti táborának erősbítésére rendelte.[56]

Október 1-én kiszökött a zalatnai táborból egy Johannes Aug. Forberger nevű gránátos, akinek jegyzőkönyvbe foglalt vallomása szerint „tegnapelőtt (tehát szeptember 29.-én) Pálffy Körmöczre ment 200 lovas-némettel és Ocskay katonáival. Mixtim 2000 lovasbúl áll szalatnyai corpusa, abbúl is az elmúlt hétfőre virradóra éjfél után 600 granatérosbúl áll … Arra a kérdésre, hogy miért hever ottan Pálffy, azt válaszolta a szökevény: „Azért, hogy Heistert várja, ki is, ha elérkezik, úgy hallotta, hogy mind öszvemegy az német és ingyenesen Szepességet impetálni fogják, Lőcsét és Kézsmárkot óhajtják nagyon. Egyébként hallotta azt is, hogy ha Heister el fog érkezni, az passusokat Divény felé ki fogják tisztogatni és Gács felé kigyünni. Minden nap, minden órában várják Heistert.”

Hogy Heister feljövetelének folyton megújuló s mind bizonyosabbá váló híre Bercsényit mennyire kellemetlenül érintette, az kitűnik még ugyanaznap Rákóczihoz intézett következő leveléből: „Ha az német (t. i. Heister) aláérkezvén gyalogjával, megrakja az bányákat s kergelődzeni akar az lovassal: úgy látom, valamennyien generálisok vagyunk, könnyen elérhet bennünket; mert Eszterházy Dániel, Gyürky, Andrássy, – négyünknek egy jó lábunk!” Ezzel ugyan – fűzi hozzá Thaly – Bercsényi inkább csak nyavalyás állapotaikat satyrizálja”, bár nagyon valószínű, hogy a kuruc főgenerális a fenti hírek hatása alatt már az esetleg szükségessé váló visszavonulás gondolatával is alaposan kezdett foglalkozni. De erre egyelőre még semmi szükség sem volt, mert Pálffy a bajmóci és körmöci veszedelmek megszűnése után hadainak zömét újból a maga parancsnoksága alatt a szalatnai táborban egyesítette és a Dunántúlról várt s Esztergom felől Croix tábornok parancsnoksága alatt máris útban levő és onnan a Garam mentén fölfelé nagymennyiségű élelmi készleteket szállító segítség beérkeztéig komolyabb hadműveletek végrehajtására nem igen gondolt. Erre való tekintettel írta Eszterházy Dániel október 2-án Vadkert melletti (szátoki) táborából Bercsényinek „…nem remélem, hogy Pálffy valamihez kezdjen, nem mondom ugyan, valamely kicsapást ne tégyen. Ha azért Exciádnak úgy tetszenék: én bémehetnék Szécsénbe a gyaloggal… Ebeczkyék pedig a lovas haddal szállanának Gyarmat és Szécsény közzé; előttünk lévén mind a lovas portáink: ha mi szándéka volna is a segítség érkezése előtt, – megtartózkodnék.[57]

Bercsényi az Eszterházy által javasolt, bizonyos mértékű visszavonulással kapcsolatos tisztán védelmi magatartást nem hagyta jóvá, hanem legalább az Esztergom felől jövő erősbítések és szállítmányok némi csipkedését hagyta meg alparancsnokának, amint az az október 4-én Tornallyán kelt alábbi válasz-levélből kitűnik: „Pro coronide, – írja Bercsényi – Kegyelmednek leveléhez képest, kiben írja, hogy a zsilízi német újabban Esztergomhoz ment élésért, az ily alkalmakkal lehetne próbákat intézni, – nem kellene oly szabadján engedni azon élésnek beszállítását, se az iránt ordert vagy engedelmet várni, mire nézve az Újvár elein lévő hadak conjunctiójával is próbákat rajta tenni. Kinek alkalmatosb meglehetősségére bizonyosszámú gyalogságot is lehetne az berkekre helyeztetni, csak lóháton is általköltöztetvén, az hol Ebeczky István uram szükségesnek és jónak gondolná, hogy amidőn a lovas hadunk megütné: akkor a gyalogság is reája rohanjon; egy szóval cselekedné azt Ebeczky uram, amit Rabatta felverése alkalmatosságával (1704.), két-háromfelé is elhányván jó módjával az leseket, – az alkalmatossághoz képest tennék az próbát. – Ugyanezen okbúl is, hogy a zsilízi ellenségre jobban vigyázhasson Kegyelmed: nem javallhatom még most Ebeczky uramnak Szécsényben való szállását, az lovasnak penig Szécsény és Gyarmat közt való létét; mert igen távol esnének az hadak a Garamtól, későn folynának az ellenség constitutiójárúl való reportumok is, kivált ha az apró porták közt vigyázó ember nem lenne tudván azt, mely nehéz az portázó tiszteket a jó rendben megtartani. – Kegyelmednek penig az gyaloggal való hátrább szállásában egyéb difficultást nem látok: hanem, ha az gyaloggal is, amint feljebb említém, próbát kívánna tenni, – igen messze esnék Szécséntűl.”[58]

[1] Augusztus 13.-án írja Bercsényi Murányaljáról Rákóczinak: „Visszaérkezett porták azt hozták (hírül): kiment maga az német azon romlott sánczbúl, s igen megkevesedtek, lovak s bagázsiájuk egészen oda”; majd 18.-án: „Babócsay írja tegnap (Szepesből): még semmi lármájok, az (vavrisói) sánczot demoliálta az német, 12 ép lónál több nem maradt.” (Arch. Rákócz. VI, 281. és 289.).

[2] Luby György kuruc ezredes szept. 7-iki jelentése Csorbáról Bercsenyihez: „Szent-Miklós erősen sánczoltatja magát, három ölnyi szélességű sánczot akarván megtölteni Szentegyház körül, feles házakat ottan ledöntetvén, azoknak a fájából rovatja a sánczot… Paur Ferencz obrister uram őkegyelmével szolhattam, őkglmének nagy kedve lenne bemenni Liptóba jó dispositióval, ha Exellentiád kegyes akaratja járulna hozzá, mert az egész Liptóban való németség nemsok. Mind azonáltal gyaloghad kivántatnék oda jobbára. Rosenbergi kastély körül is sánczot erigáltat.” (Eredetije az Országos Levéltár Missilis-gyüjteményében).

[3] Lásd a 658. oldalon.

[4] Pálffy erejét Bercsényi különböző helyekről vett jelentések nyomán előbb legfeljebb 2000–2500–3000-re becsülte. (Arch. Rákócz. VI, 275, 282, 286, 288.) Balogh István aug. 16.-án Fülekről, Csajághy János pedig ugyan e napon Losoncról azt írják, hogy az ellenségnek lovasa Ocskayn kivül „kétezernél följebb nem igen volt.” Kajaly Pál Fülekről aug. 16.-án kelt levelében 2500-nál mindenestől (tehát Ocskayékkal együtt) sem mondja többnek a bánnal Divényhez kiszállott hadat; Pollereczky Mátyás dátumtalan levelében 3000-nek, Ebeczky Tamás gácsi parancsnok ellenben aug. 14.-én ezt írja Bercsényinek: „Az ellenség lehet magyarral (Ocskay labancait értve alatta) együtt negyedfélezer, – de mi attúl nem félünk, kiváltképpen mivel munitió arra (t. i. réslövésre) való nincsen véle.” Azért a beküldött harmadfélszáz hajdúból csak 60-at tart meg, – elég ennyi a régiekhez. (Eredetije az Országos Levéltárban).

[5] Martony Sámuel írja aug. 14.-én a divényi császári táborból Turcsányi Jánosnak: „Wir haben bis Végles – zwey Meil hinter Alt-Sohl – keinen Feindt angetroffen; nachdeme aber der Lager alldar geschlagen worden, und einige Kundschafft eingeloffen, dass der Feindt bey Divin mit 2000 Mann stunde: so hat seiner Excellenz Herr Graf Pálffy unvorzüglich den Herrn Ocskay mit seynem Regiment dahin commandieret, sammt denen Frey-Reithern.” (Fölfogott levél, az Országos Levéltárban).

[6] Arch. Rákócz. VI, 286.

[7] Lásd az 1366. számú lábjegyzetet.

[8] A dologról Géczy Gábor ezredes augusztus 17.-én Érsek-Újvárból a következő levélben értesíti Bercsényit: „Midőn szereti és senthei marhát elhajtottuk volna, öszvegyült nyitrai (lovas) német, labancz is, Mocsonokra, úgy, hogy német 110 volt, labancz is (a Pongrácz Gáspáréi) százig való, Thúróczyval. Által akarván menni bizonyos gabonának béhajtására az Vágon, tartván attúl: netalán valami confusiót csináljanak (visszatérőben) közöttünk, – elsőben is odamenvén (Mocsonok alá), lesre kicsaltuk; az mint is úgy viselte magát: teljességgel föl nem verhettük, de az kapitányjok is elveszett, sok halva, sebben esett, Thúróczy is sebben esett, úgy, hogy harmada is be nem ment egészségesen. Közülünk 6 katona meghalt, az többit sebesen behoztuk (Újvárba) kik közül már Tóth Pál uram zászlótartóját és strázsamesterit el is temettettem. Jávorka is sebben esett, de gondolnám, meggyógyul. Ebeczky uram hadnagya is, Nagy Pál, sebben esett, de gondolnám, az is meggyógyul; lovát is agyonlőtték. Az katonaság maga szófogadatlansága miatt nyerte ezt is, (mert olyan confusióba hoztuk a németet, hogy az puskáját egészlen kilődözte, – csak vágni köllött volna!) kiváltképpen Somody Ferencz uram katonái; maga is jelen volt ő kglme, 21 rabot béhoztunk, kik közül egy német strázsamester és Pongrácz zászlótartója van fogva; 10 maga jóakaratábúl közinkbe szaladott lovastul, fegyverestül.” (Eredetije a Thaly-gyüjteményben). – Lásd még: báró Berényi Ferenc naplójának aug. 18., 19. és 20-iki bejegyzéseit, – továbbá Kolinovics, Hist. Belli Rákócz. 763: „Thúróczyus cohortem hostilem a pagis Sopornio et Köpösdo jumenta abigentem insecutus cum 40 Germanis et 70 Pongraczianis Ungaris equitibus, in brachio vulneratus profligatur, siquidem hi ad hostem transeuentes, junctis cum illo viribus, Germanos 10 occidissent, 28 vulnerassent.”

[9] Bercsényi írja aug. 12.-én Murányról De Rivière-nek: „Ego satis occupavi succursum (Pálffyanum), et nec Vetero-Zolium venerat, cum recessistis (et Liptovia), et jam misi militiam equestrem partim in Moraviam, partim versus Bajnócz, et circumvallavi peditatum in Ziliz cum bagazia Pálffy-ana; itaque redire cogitur.” (Arch. Rákócz. VI, 280.).

[10] Augusztus 15-én reggeli 7 órakor írja Eszterházy Szécsényből Bercsényinek: „Ha pediglen Pálffy Gácsot megszállnák, vagy az Ipoly felé tenne diversiót: observálni fogom azt, hogy ezen brigádákkal mellyékezhessem s csapdozhassam; de ki nem mutatom magamat, hogy annyival inkább valamely insperate való csapást tehessek rajta. Azonban amint Exciád leveleiből mind a lovas, mind a gyalog hadak kirendelését látom; talán jó volna, egymást jól observálván, ha Gácsot megszállaná, hogy valahol tábort ütne azon ellenség egy értelemmel, unitis viribus, egy üdőn, – vagy éjjel, vagy sötét hajnalban – megütnünk, főképen míglen hadainknak mennyiségét és hollétüket ki nem tanulhatná. Bizony megszégyeníthetnénk! Addig is a portákat (portyázókat) ellene szüntelen újítom.”

[11] Archiv. Rákócz. VI, 283., 284., 286.

[12] Arch. Rákócz. VI, 289.

[13] Arch. Rákócz. VI, 292.

[14] Nemzeti Múzeum, Kézirattár, Hung. in quarto, 64.

[15] Eszterházy Dániel szept. 1.-én írja Egerből Bercsényinek: „Tegnapelőtt jött Pálffy corpussából egy desertőr, aki referálta, hogy a hegyen túl való általmenetelivel, abban a rettenetes essőben Ocsova és Zolna közé szállott volt az ellenség, – minden sátorát elvitte a víz, takarmányát elvitte, a mennykő is egynehányat ütött meg bennek.” (Eredetije az Országos Levéltárban). Itteni ereje a bánnak 3500 lovasból és 300 gránátosból állott, de már útban volt felé, Viard tábornok is csoportjával.

[16] Csáky után ugyanis a Liptó és Árva elleni vezényletet Bercsényi először Gyürky Pál tábornoknak akarta adni, de miután megtudta, hogy ez Csetneken betegen fekszik, választotta helyette Andrássy Istvánt.

[17] Szegedy Ignác, Bezerédynek volt őrnagya, s Újkéry János és Pöstyéni (alias Pistyánszky) János ugyanannak századosai s tervezett árulásának részesei voltak. Vele mindhárman elfogattak s halálra itéltettek, azonban Rákóczi megkegyelmezett nekik börtönbüntetésre. 1709. nyaráig tömlöcben ülvén, sok könyörgés és hitlevél kiállítása után szabadon bocsátották őket, de Liptóban Csáky illetőleg Szemere mellől álnok hitszegéssel Ebergényihez szöktek, sőt még Bercsényi egy íródeákját, Bivolinyi Istvánt is, rabként magukkal vitték. Aug. 23.-án Divénynél elfogatván, aug. 26.-án elvették méltó büntetésüket, amennyiben Ajnácskő várában fejüket vették. (Thaly id. m. II, 218.).

[18] Arch. Rákócz. 299–300.

[19] Arch. Rákócz. VI, 301.

[20] Babócsay sűrűen jelentkező ezredeitől, aki lovasságával erősen csapkodhatott ebbeli parancsát vette.

[21] Később Ebergényi erejének egy részét újból előretolta Liptó-Újvárba, amint az Bercsényinek szeptember 6.-án Pelsőcről Rákóczihoz intézett következő jelentéséből kitűnik: „Az ellenség Liptóban retrahálta ugyan magát: de látván, semmi oka az félelemre, visszaszállott Hradek (Liptó-Újvár) várában, és az gyalogság ment bé ismét az szent-péteri sánczban, – az többi most is ürösen lévén, – és romlásit reparálja, 12 frtot kiván az parasztoktúl minden fának bomlásáért, kit ők rontottak, portásink parancsolatjábúl.” (Arch. Rákócz. VI, 311.).

[22] Rákóczi Tár, II, 276.

[23] Kolinovics id. m. 389.

[24] Kolinovics az id. h.: „Cum forti militum robore.”

[25] Deák Ferencz ezredes szept. 10-iki levele a lőrinc-kátai táborból Ilosvay Imréhez: „…Az holott is Generális Bottyán Uram mindig elől emberkedvén, fuvatá az trombitákat, s nagy felszóval igen biztatja, sörköngeti vala az vitézlő népet: „Rajta édes fiam! Lőjjed, vágjad ebszülte németjét – apád, anyád, nemzeted nyomorítóját!… Igy azután három ízben is nagy szívvel reá omolván, notabilis veszedelmével visszavágtuk az sáncz mögé.”

[26] A pozsonyi Labancz Napló aug. 27-iki bejegyzése: „Tolleten lövés esett, az orczáját lőtték által.„ – Kolinovics az id. h.: „Tollet – miután övéiből sokan elvesztek – a kurucok által elnyomatván, élve elfogatik.”

[27] Kolinovics az id. h.: (Nemzeti Múzeum, Kézir. lat. fol. 388–389.) „Botthyanius cum aliquot millibus aggeret Versalianos ad Schemnitzium oppugnat, sed ab accurrentibus cum forti militum robore in subsidium Tolleto, Viardio, et Steinvillio, duo millia suorum amittit, ita nihilominus, ut praeter grandem etiam caesarianorum cladem, Tolletus ipse per utramque genam trajectus, linguam difficulter illaesam conservavit. Quo ultimo virtutis bellicae opere editio Botthyanus…”

[28] Lásd az 1359. számú lábjegyzetet.

[29] Bercsényi írja Károlyinak: „Hatvan meg akara hódolni Budára, kiért holta előtt harmadnappal szegény Bottyán ott vala, s fogdostata meg bennök; talám ezen factió hítta oda a németet (a rácokat), s terjedt az Jászságra.” (Rákóczi Tár, II, 290.).

[30] Lásd az 1372. számú lábjegyzetet.

[31] Bokros Pál nov. 12-iki levele Richvaldról Andrássy Istvánhoz. Eredetije a Thaly-gyüjteményben.

[32] Lásd Bercsényi Pelsőcről szept. 6.-án Rákóczihoz írt levelét. (Arch. Rákócz. VI, 312.).

[33] Wedekindt vallomásai szept. 18.-ikáról, Bercsényi szept. 20-iki leveléhez csatolva (Arch. Rákócz. VI, 341.): „Vergangene Sontag (16.-án) war der Utzikey (Ocskay) in Neusohl, welcher sagte, dasz der General Ballfi (Palffy) Briefe bekommen, dasz der General Heuster in acht Tagen ankommen würde mit 8000 Mann, besteht fast in lauter Ratzen (rácok) und würden sie sich alsdann von da nach der Zips begeben, allda sich der Winter-Quartiere zu benächtigen.”

[34] Bercsényi szept. 6-iki levele Pelsőcről Rákóczinak.

[35] Gróf Eszterházy Dániel szept. 7-iki levele a Thaly-gyüjteményben.

[36] Bercsényi szept. 6-iki levele, Arch. Rákócz. VI, 312. – Ebeczky Tamás gácsi parancsnok, kémjelentése nyomán szept. 11-iki levelében szintén említi: „Pálffy pedig Heistert várná, addig semmi operatióhoz nem kezd.” (Eredetije az Országos Levéltárban).

[37] Thaly, id. m. II, 230.

[38] Bercsényi szept. 6-iki levele Pelsőcről Rákóczihoz. (Arch. Rákócz. VI, 313.).

[39] Bercsényi szept. 9-iki levele Tornallyáról Rákóczihoz. (Arch. Rákócz. VI, 322.).

[40] Eszterházy Dániel szept. 10-iki levele a lapujtői táborból Bercsényihez. (Eredetije a Thaly-gyüjteményben).

[41] Bercsényi szept. 14-iki levele Rákóczihoz. (Arch. Rákócz. VI, 329.).

[42] Bercsényi szept. 19–21. levelei, (Arch. Rákócz. VI, 329.).

[43] „Minthogy Pálffyt tartóztatni akartam, – írja Bercsényi szept. 21.-én Ráhóról Rákóczinak – hogy az Garam költözésén ne akadékoskodjék Csajághynak: ezen a tiszolczi passuson mustrálódtam; arra nézve rész hada Lipcséhez s maga Beszterczén volt még tegnap is Pálffy.” (Arch. Rákócz. VI, 343.).

[44] Andrássy István tábornok szept. 17-iki levele Hunfalváról Bercsényihez a Thaly-gyüjteményben.

[45] Bercsényi szept. 23-iki levele Ráhóról Károlyinak: „Az én németem csak fülel, mint az medve az lyukban. Liptóban kicsalhatnánk, ha azt nem hinném: ő akar odacsalni, mert csak hol feljebb, s hol hátrább száll. Most ismét bészállott volt az szent-péteri sánczban gyalogjával: ismét csak bloquáda-formában vétettem lovassal; megint érte ment, Rosenberghez vitte.” (Rákóczi Tár, II, 277.).

[46] Szeptember 23.-án írja Bercsényi Ráhóról Károlyinak: „Az én németem csak fülel. Breznyót is bloquáltatom Andrássy Pállal az hegyekbűl, Beszterczéig hódol neki az Garam-mellyéke, s Pálffy csak ellátja. Innen (Tiszolcztól) penig mi kivül, s ő belől vágatta bé az hegyeket; ő Heistert, s mi Isten itéletit várjuk az ő fejire!” – Másnap, szept. 24.-én pedig Tornaljáról: „Árvában is van lármája Andrássy Istvánnak, – de Pálffy csak fülel még.” (Rákóczi Tár, II, 277–279.) – Végre szept. 26.-án ugyanonnan Rákóczinak: „Pálffy még tegnap is Szalatnyánál volt.” (Arch. Rákócz. VI, 350.).

[47] Lásd a 606. oldalon.

[48] Lásd az 587. oldalon.

[49] Feldzüge… XI, 266: „Anfangs October hatte Heister sich endlich entschlossen, über die Donau zu gehen, mit der Absicht seine Operationen selbst bis in die Zips auszudehnen, dort sich mit dem vom Fürsten Theodor Lubomirski herbeizuführenden deutschen und polnischen Hülfstruppen zu vereinigen und endlich die Winterquartiere zu sichern (Kriegs-Arch. Ungarn 1709; Fasc. X, 1.). Noch vor seinem Abrücken auf das linke Ufer der Donau hatte nämlich Heister die Erwartung ausgesprochen, dass mit dem Fürsten Lubomirski die Convention wegen neuerlicher Ueberlassung von Hülfstruppen, welche in die Gespanschaffen Unghvár, Beregh und Zemplin eindringen sollten, abgeschlossen werde, was auch geschah. Der Feldmarschall zweifelte, dass im Jahre 1709 noch eine Vereinigung mit dem Corps in Siebenbürgen (Kriechbaum) möglich sein werde, „gestalten er (Heister) auch mit denen kaiserlichen Truppen dermalen mehres Nichts als die Zips occupiren werde.”

[50] Arch. Rákócz. VI, 345.

[51] Rákóczi Tár, II, 278.

[52] Bercsényi szept. 26-iki levele Rákóczihoz, Arch. Rákócz. VI, 351.

[53] Arch. Rákócz. VI, 356.

[54] Arc. Rákócz. VI, 358.

[55] Arch. Rákócz. VI, 354.

[56] Thaly, Ocskay László, II, 250.

[57] Eredetije a Thaly-gyüjteményben.

[58] Arch. Rákócz. VI, 364.