XVIII/21. számú melléklet.

1708 december közepe felé Bécsből visszatérve,[1] Heister a császári őrállás-vonal balszárnyának előretolását határozta el, miből kifolyólag közte és az ott parancsnokló Pálffy lovassági tábornok között, akinek némely intézkedéseit kifogásolta, erős nézeteltérések keletkeztek. Ennek folytán a tábornagy szigorú irásbeli parancsot adott Pálffynak, hogy csapatjait haladéktalanul összeszedve, azokkal minél előbb foglalja el Turóc, Árva és Liptó vármegyéket.[2]

Pálffy a rábízott feladatot remekült oldotta meg. Az Árva és a felső Vág völgyét Párnica–Rózsahegy vonalán sáncokkal megerőditett kuruc-állások megvételére Pálffy három oszlopot alakított. A Tollet és Viard tábornokok parancsnoksága alatt 600 gyalogosból és ugyannyi lovasból álló oszlop akként indult Besztercebányáról, hogy január 5.-én a Stureci hágó aljáig érve, onnan tovább folytatta útját Rózsahegy felé. Ugyanebben az időben a mult évben átpártolt Ocskay László és báró Egremont ezredesek 1000 főnyi gyalogsággal a Vágvölgyében Sztankovánról törten ugyancsak Rózsahegy felé előre, míg maga Pálffy és alatta Ebergényi altábornagy 2000 embert Zsolnáról Varinon és Zazriván át Párnica felé vezettek előre s a kurucok ott levő sáncát[3] megkerülve, azok hátába kerültek. A Luzsinszky, Réthey, Deák Ferenc és Czelder Orbán parancsnoksága alatt álló kuruc osztagok nem tarthatták magukat, mert már január 7.-én az egész fentemlített erődített vonal a császáriak kezében volt.[4] Most aztán január 10.-én mind a három oszlop Rózsahegynél egyesült, Tollet tábornok pedig egy csoporttal Árva várának megvételére kapott parancsot, míg az egyesült császári sereg Rózsahegyről Liptó-Szent-Miklósra folytatta előnyomulását.

Czelder Orbán Liptó-Szent-Miklóst tartani akarta ugyan, hanem csakhamar Szepes vármegye határára kellett visszavonulnia, ahol az ottlevő Andrássy Pál-csoporttal egyesült. Vazsecnél Luzsinszky és Deák Ferenc alatt 11 lovas század maradt vissza a Lucsivnától Lőcséig vont kordon biztosítására.[5]

Mialatt Pálffy fentemlített vállalatát végrehajtá, Heister mintegy 4000 főnyi hadával Besztercebányán tartózkodott, s hogy Pálffyék további előnyomulását elősegítse, délkeleti irányban tüntető művelet végrehajtását határozta el. E célból a tábornagy január 10.-ike táján besztercebányai, zólyomi és selmecbányai lovas hadait Dobronyivánál összegyüjtvén, azokkal megtámadtatta a kurucok szenohradi őrállomását. A néhány századdal ott állomásozó Vajda András a túlerőnek sokáig ellen nem állhatván, puskázva, ellenkezve Szuhányon át Kékkőre vonult vissza. A megtámadtatásról értesült Bottyán a maga mellett az őrállomások segítségére Szécsényben mindig készenlétben tartott Zsámboky-, Balogh-, és Somogyi-erzedbeli lovasságot nyomban Vajda megsegítésére útnak indítá s ez oly jókor egyesülhetett a visszavonulókkal, hogy azok megfordulván, a Szuhány és Szenohrad helységeket kirabolt s a kézrekerített élelmiszereket szekerekre rakott németeket útközben utolérték s rögtön oly hévvel csaptak rájuk, hogy hirtelenében mintegy 50 németet levágva, összes, élelmiszerekkel terhelt szekereiket elnyerték és szerencsésen el is hozták, mire aztán Vajda újból elfoglalta szenohradi állását.[6] „Sőt Bottyán – írja Thaly, Ocskay László című műve II, 89. oldalán – hogy a kölcsönt mielőbb visszaadja s egyszersmind a szorongatott liptai kurucokon is segítsen, legalább egy rész ellenségnek róluk való elvonulása által, mihelyt az árvai és liptai beütésekről positiv hírt kapott, tüstént meghagyá a Divénynél őrködő Csajághy Jánosnak: bontassa ki valamennyire a fűrészi szorost, és gyaloggal-lovassal beütvén Zólyom vármegyébe, Zólyom-vára, de kivált a Heisternek és táborkarának szállásul szolgáló Besztercebánya alá sűrűen portyáztasson, élelmöket szorítsa el, s lármákat, riadásokat tegyen; mely czélra a különben is mellette Vámosfalván lévő Bezerédy-féle ezreden kivül, még Orosz Pál, Szalay Pál és Nikházy György huszáraiból is több századot vezényelt hozzája, úgy hogy a dandárnok – már január 13.-án – 300 gyalog mellett vagy 900 válogatott lovassal törhetett be Zólyom vármegyébe. – Csajághy ezen aránylag csekély haderővel, melyet a császáriak bizonyára sokkal számosabbnak hisznek vala, elég zavart és félelmet, szorongást okozott a bányavárosokon. Mert a Gyetvára helyezett gyalogsággal a különben is őrizett fűrészi szoros kijáratát háta mögött biztosíttatván, nemkülönben Végles és Zólyom várak elé a lovasság némi részéről zárlatot vetvén: a többi lovas haddal maga a dandárnok egyenesen Heister, Steinville, Löffelholtz és Koháry cs. tábornokok főhadiszállása, Besztercebánya alá nyomúlt. E várost sűrű őrségekkel fogatta körül, s négy napig valódi zárlatban tartá. A német ezalatt kétszer ütött ki reá, de ő mind a kétszer szerencsésen visszaveré, levagdalván s foglyul ejtvén belőlük.”[7] Ezektől Csajághy megtudta, hogy Heisterék ki akarnak csapni a kurucokra. „Azt azonban a német foglyok – írja folytatólag Thaly – vagy nem tudták, vagy bölcsen elhallgatták Csajághy előtt, hogy Heister nyakra-főre küldözi a futárokat Liptóra Viard után: jöjjön vissza rögtön mennél felesebb (több) lovassal, és mentse föl őt az ostromzár alól! Ugyanezt üzené a báthi kurucz őrállomás megtámadására Selmecz felé (azaz Selmecen át) kiküldött más lovas-osztályának is, – és e két rendbeli segítség érkezését várja vala szorongva és bosszankodva Besztercén, hol igen kevés lovas ereje maradt bent. – És így Bottyán elérte czélját, amennyiben Csajághynak zólyomi beütése s Beszterce alatti vakmerő paczkázása által Liptóból az ellenség jó részét csakugyan sikerült elvonnia. Viard ugyanis, Heisternek sürgető parancsait vévén, a lovasságból csak Wolfskehl vasasezredet és Ocskayt hagyá Liptóban, maga a többivel lóhalálban sietett a szorongatott tábornokok segedelmére. Csakhogy, míg az üzenet hozzája s ő a hadakkal Liptó-Újvártól, Szent-Miklóstól, Rózsahegyen és a Stureczen át Beszterczére elérkezhetett, – jó négy nap telt bele. Január 17-ike éjjelén vonula be csendben a városba, hová ugyanakkor vagy valamivel előbb érkezének meg a Báth felé jártak is. Heister mind e csapatokból dandárt (vagyis seregtestet) alakítván, maga Steinvillel és Viarddal január 18.-án virradatkor 1400 lovassal, 5 század gyaloggal és 2 ágyúval kiütött Besztercebányáról.[8]

„Csajághy, aki, mint láttuk, a 17.-én ejtett foglyoktól hírt kapott a németek kicsapási szándékáról, maga ezen napon hátrább szálla Besztercze alól, s hajdúihoz Gyetvára indula; azonban minden elővigyázati intézkedést megtőn. Még az estve „hat rendbéli patrolirozókat és két portát (portyázó különítmény) küldött kétfelől Beszterczének, az patrolirozók az Garamig járván mindenkor.” Az Orosz Pál, Szalay és Mikházy ezredeiből való lovasságot pedig ezek mögé s maga elé Ocsovára szállítá, végre a Bezerédy–Horváth-ezredet magával vitte utóhadhoz Gyetvára.

„Heister előhadát Viard vezette. Ez 18.-án reggel beléakad Csajághy egyik portájába (a Ribártól kissé északra fekvő) Garamszegen; összecsapnak, Mező nevű kurucz főhadnagy elhull, alhadnagya fogságba esik, Zsolnáig űzik őket sebesen. Itt szembejő a más rendbéli porta, – mire az űzöttek is megfordulnak s az újon érkezőkhöz sorakozva, neki a németnek. Viardot megfordítják, megfutamítják, „derék tisztet s más rajtárokat (Reiter) megölnek.” A puskázásra az Ocsován lévők is lóra kapdozának, reáfelesednek az ellenségre, és Viardot Ribárig, egészen a Heistertől vezetett dandárra űzik, tüzökben elmulasztván megvizsgálni: mennyi ellenséggel van dolguk? Ami mindenesetre hiba volt.[9] – A kész csatarendben nyomuló Heister most Steinvillel fölfogja a keményen megűzött Viard hadsorait, és zárt oszlopokban maga, összes lovasságával reárohan az űzésben megbomlott harczrendű s jóval kissebb létszámú ellenfélre. Ezek természetesen megfordulnak, és könnyű huszárság lévén, kár nélkül ugyan, de úgyszólván a hátukon viszik Heister vasasait Gyetvára. Innét be a fűrészi szoros torkolatába rohannak, s tovább. Csajághynak csak annyi ideje volt, hogy 300 hajdúját két felől az erdőkbe beállítsa; maga, Horváth István lovasaival hátramarada, – de a megnyitott torlaszok elrekesztésére már nem érkezhetett; különben hogyha ezt végbeviheti vala: bízott, hogy 300 hajdújával megvédi a szorost, sőt a német „ott romlott volna meg.”[10] – Igy, miután hajdúit beállítá, maga Bezerédy-huszárokkal az ismét előljáró Viardot oly hévvel csapta meg: kevés hijja, hogy el nem fogá a tábornokot, aki mellől jól hullottanak el. De Heister megint segélyére érkezvén Viardnak, Csajághy is megfordula, s huszárai a többi után rohanának, be a szoroson. A dandárnak, gyalogságánál az erdőszélben megáll, s midőn Viard odaérkezik, – két oldaltól keményen reája tüzeltet. Azonban a vitéz tábornok és hada kiállja a lövést, s erősen nekihajt Csajághynak és a körülte lévőknek. A katonaság szétugrik mellőle, s Csajághynak már a lovas csótárját, sőt magát is rángatni kezdik a németek, elevenen akarván őt elfogni; Viard már „pardon!”-t kiabált. Ekkor a rettenthetlen kurucz vezér elszántan rántja ki pisztolyát és mellbe lő egy németet, – s azzal beugrik az erdőbe. Tíz-húsz lövés dördül utána, egyik sem találja, és ő hajdúival szerencsésen a szoros tulsó nyilásánál fekvő Gács várába menekül.[11] – A magyarok mind e csatározásokban 20–30 embernél s vagy 40 lónál nem vesztettek többet;[12] ellenben a császáriak vesztesége számosabb vala, kivált egynéhány elhullott jó tisztet sajnáltak.

„Heister csak Vámosfalváig, Divényig mert nyomulni s e két helységet szokása szerint – a templomokat is – kiraboltatván, harmadnapi pihenés után visszament Beszterczére. Csajághy pedig január 21.-én már ismét elfoglalá szokott helyét, a divényi kastélyt, s a szorost újra jól bevágatta.”[13]

Ilyenformán Bottyán őrállásának jobbszárnya most már ismét régi helyén volt s itt a hadműveletekben egyelőre szünet állott be, annál is inkább, mivel a Felvidéken az 1709. év elején úgy Bercsényinek, mint Rákóczinak csupán védekező, nem pedig támadólagos szándékai voltak, sőt utóbbi, hadainak szomorú állapotára való tekintettel, még az elfoglalt állásokban való sikeres helytállás lehetőségét is kérdésesnek és kétségesnek látta.[14] Hasonló véleményben, de azért mégis sokkal bizakodóbb hangulatban volt Bottyán is, aki tisztában volt azzal, hogy e hegyes-völgyes, erőd, nehéz szorosokban bővelkedő terepen lovassággal, kivált télviz idején eredményesen hadakozni lehetetlen. Ezért ismételten kérte mind Rákóczit, mind Bercsényit, utaljanak át neki a Dunántúlról legalább némi gyalogságot.[15] Bercsényi nem valami sokat tett Bottyán kielégítésére, ellenben Rákóczi már január 5.-én meleghangú s kegyteljes levélben válaszolja öreg tábornokának: „… a Duna általállván, azonnal megyen orderünk Generális gróf Eszterházy Antal úri atyánkfiára, az Kegyelmed által kivánt gyalogságnak által jöveteliről,” Bercsényit pedig két nappal később utasítja a fejedelem: „találjon módot benne, miként jöhessen által lehető legczélszerűbben és a dunántúliak kedvetlensége nélkül, a Bottyán által sürgetett gyalogság, különösen a Fodor László-féle igen jó, reguláris hajdú-ezer, melyre – megvallom – magam is látom, hogy szükségünk volna.”[16]

Sőt a tettvágyó Bottyán tervei és sürgetései által csakhamar nagyszabású elhatározás fogamzik meg a fejedelem agyában, miről január 17.-én Bercsényihez intézett levelében „Bottyán relatióira nézve” elrendeli, „hogy Károlyi forduljon fel a Tisza mellékéről 5–6000 lovassal Érsekújvár tájára s a Bottyán által Nógrád- és Heves-vármegyékben összegyüjtött élést bevivén az erősségbe: egyesüljön a Dunántúlról a jégen a Csallóközbe teljes erővel átköltözendő gróf Eszterházy Antallal. Fodor László gyalogezredét be kelleni helyezni Ujvárba; s míg Bottyán a maga hadosztályával a Garam és Duna mellékein forogván, a budai és esztergomi németnek a bányavárosokon s Nyitra táján lévőkkel való érintkezését megakadályozná: addig az egymással egyesült Eszterházy–Károlyi hadtest a hadászatilag oly fontos fekvésű Csallóközt megszállván, annak állandó birhatását készítse elő, a gyalogsággal Komárom városa ostromlását kisérelje meg, s viszont a lovassággal a Vágon túlra tegyen excursiókat. Csallóköz elvesztése és Komárom fenyegetése Heistert okvetlenül visszakényszerítené a bányavárosokbúl, melyek tehát ismét magyar birtokba kerülnének. Mire pedig ő a Csallóközbe érne: Eszterházy a lovas haddal könnyen átmehet ismét a Dunán, a jégnek felbomlása előtt. Meghagyja tehát a fejedelem Bercsényinek, hogy mindezek iránt azonnal adja ki a rendeleteket a három, egy értelemmel működendő vezénylő-tábornoknak: Károlyi, Eszterházy és Bottyánnak.”[17]

Bercsényi nyomban kiadta ugyan az ebből kifolyólag szükséges rendeleteket,[18] „mindazáltal (Eszterházy Antal úrnak Horvátországba való beütési, s Károlyinak Ujvártól Dunántúlra átkelési kedvéről értesülvén: nem mulasztá el a fejedelemnek ez értelemben tenni javaslatot. De Rákóczi jan. 29.-iki válaszában hadászati alapos okokkal ugyancsak kimutatta ezen eredetileg Eszterházytól eredett javaslatnak hiábavalóságát, sőt veszedelmes voltát, s csodálkozék Bercsényin: hogyan pártolhatott ily képtelenséget![19] ) Ragaszkodott tehát a január 17-iki levelében elrendeltekhez, és sietteté Károlyi fölmenetelét”[20] Csakhogy január második és február első felében a nagy havazások és a vastag hólepel, február közepétől kezdve pedig a hirtelen beállott olvadásos idő, s az annak folytán bekövetkezett nagy árvizek miatt minden nagyobb hadművelet lehetetlenné vált s így Rákóczi fentemlített terve is a kútba esett.

Ilyenformán a Felvidéken egyelőre aránylag nyugalom állott be. A császári hadak fővezére Zólyomban a parancsnokságot Steinvillenek átadván, Koháryval január 28.-án Pozsonyba érkezett, honnan másnap póstán Bécsbe utazott.[21] Liptóban Viardnak Beszterczebányára Heister megsegítésére való eltávozása után[22] egyelőre Tollet alatt csak kevésszámú had maradt, mely a rózsahegyi kastélyba, Lipcsébe, Szent-Miklósba és Liptó-Újhely (Hradek) várába helyezkedett el, hogy a Szepesség felől folyton becsapdozó kurucz portyázó különítmények elől biztonságban legyen. Liptó-Újvárnál a császáriak egyelőre nem is terjeszkedtek beljebb a Szepesség felé s újabb segítség megérkeztéig védőleg viselkedtek.

Pálffy a zólyommegyei események alatt Ebergényivel Árva várát zaklatta, hol Zsolnáról, hol Rózsahegyről, hol közvetlenül a vár alól, melyet különben Lancken tábornok által állandóan körülzárva tartatott. „Azonban – mint Thaly írja Ocskay László című műve II., 96. oldalán – a Winkler által föllelkesített őrség vitézi ellentállást fejtett ki, sőt állhatatos védelemre s a Confoederatió iránti törhetetlen hűségre újból fölesküdött, mint mult évben az érsek-újváriak. Rákóczira az erről vett hir örvendetesen hatott, s ezért írá január 26.-án Bercsényinek: „Árva-várát csak biztatni kell; hiszen Istenemet, két hólnap alatt (ameddig t. i. a várat Winkler megtarthatni igérte) lesz is mód segítségében; penighogy oly resolutióval vannak, az mint eskövésekbűl kitetszik!” S mivel továbbá az újabban beérkezett jelentésekből megtudta, hogy Viard elmenetele folytán Liptóban kevés német maradt, egyúttal arra is biztatja Bercsényit: „bezzeg jó volna, ha felverhetné Babócsay a Szent-Miklóson maradt németet.”[23]

„A fejedelem ezen, Liptó visszafoglalására[24] irányzott támadást – írja Thaly u. o. folytatólag – annál jogosabban czélozhatta: mivelhogy az ő hadai a kuruczok árva–liptai kivonulása óta a szomszéd Szepesben tetemesen megszaporodának, és pedig nemcsak új csapatoknak – mint báró Perényi Miklós egy batalionja, Pongrácz János lovasai s hajdúi, stb. odaküldése, – hanem azáltal is, hogy a Liptóban a visszahúzódáskor hazaszéledt s megoszlott hajdúság ismét szép számmal összegyült zászlói alá. Igy Babócsay már január 22. és 24.-én Lőcséről kelt leveleiben jelentheté Bercsényinek, hogy Czelder Orbánt a maga „plus minus 700 hajdújával”, továbbá Elek Zsigmondot egykori Ocskay-ezredbeli 360 huszárjával, nemkülönben Semsey Miklóst, Berthóty Ferencnek 140 főnyi 2 lovas-századával, – tehát összesen 700 gyalog és 500 lovassal helyezé be Kézsmárk városába; Lőcsére pedig Perényi Miklós hajdúit 500, Andrássy Pálét 450, Pongrácz Jánosét 200 gyalog, 160 lovas, és Deák Ferencz karabélyosait, kik ekkor már 600 főt számláltak. S még ezeken fölül künn tanyáztak Káposztafalva és Styavnik táján Luzsinszky ezere 500, Gyürky Pál dragonyosai 450, Forgáché (Hangossy Imre ezredes alatt) szintén 450, Réthey Jánosé (Márkusfalván) vagy 500, – és így mindössze 5010 ember, tehát nemcsak Szepesség biztosítására, hanem a liptai német háborgatására, sőt fenyegetésére is elégséges erő. E hadaknak a körülményekhez képest leghelyesebbnek itélt föntebbi mód szerinti elhelyezését elrendelni január 22.-én gróf Csáky Mihály tábornok is berándult kluknói kastélyából Lőcsére, mint akire Bercsényi a különben Babócsay és Czelder dandárnokok alatt álló csapatok fővezényletét bízá.[25]

„A kurucoknak ezen erős csoportozása, s következőképpen Liptónak is veszélyben forgásáról Pálffy – alkalmasint – Lubomirszky Tivadartól – hírt vévén, a várat zárlat alatt hagyva, Árvából 2000 emberrel Tollet segélyére Liptó-Szeint Miklóshoz sietett, sőt Viardot is vagy 500 lovassal újra a Liptóságra rendelé. Ekként a császáriak is tetemes haderőt vontak össze Liptóba, s az előőrsöket a bán január 23.-án Liptó-Újvártól Pribilináig és Hibbeig előretolá.[26] E mozgolódások hírére Csáky, a valóságot megtudandó, két portyázó különítményt küldött be Liptóba, „Bercsényi pedig – mint Thaly írja id. m. II., 100. oldalán – január 31.-én több oldalú intézkedést tőn, hogy Páffyt Liptóból kiszoríthassa és Árva-várába élésszállítmányt juttathasson. E végből combinált támadást tervezett a bányavárosok s Érsekújvár felől Károlyi és Bottyán, s Liptóba és Árvába Csáky Mihály és Andrássy Pál tábornokok alatt; kik között az összeköttetést fenntartani és a tartalékhadakkal – ha kellene – akár a jobb-, akár a balszárny felé segélyt nyujtani Andrássy Istvánt Rozsnyóra helyezé, lévén oda Rima-Szombat is, Lőcse is 5 mértföld.[27] „Reménlem is, – írja Bottyánnak január 31.-én Kassáról – Károlyi uramnak Vágon tulsó földre való menetelével mind bányavárosi, mind liptai, úgy árvai lovassa az ellenségnek, ha nem egészen is, nagyobb része mindazáltal fog revocáltatni; olyformán Csáky Mihály uram Liptóba bemenvén, az elmaradott ellenséget birhatnák, Árvát is fölszabadíthatnák.”[28]

„Csáky megbizásából Babócsay február elején be is ütött 800 válogatott lovassal s egy Árva-várába szánt élelmi szállítmánnyal Liptóba, honnét, a németek hadállásait ügyesen megkerülve, már-már az árvai várhoz közeledik – de a vállalat mégis alig sikerült. Mert a Pálffy által Ebergényi gondjai alatt Árva-vára körül vont ostromzárlat éber parancsnoka, Lancken tábornok észrevevé a közelgőket s elzárni igyekezék útjokat. Mindazáltal, hogy a szállítmányt bevihették-e? vagy nem? – arról forrásunk hallgat.[29] E 800 lovasból álló portán kívül Csáky maga még be nem törhetett Liptóba, – megelőzé őt Pálffy. E tábornagy ugyanis czélszerűbbnek tartá a gyülekező kuruczokat inkább Szepesben megbolygatni és ha lehet zavarba hozni, mintsem őket magára várni Lipró-Szent-Miklósra. Azért tehát, mihelyt Viard Zólyomból megérkezett, vele és Tollettel fölkészíte vagy 2000 válogatott lovas és gyalog németet, néhány taraczkkal s Ocskay és Eszterházy József labanczaival; aztán február 6.-án éjtszaka oly utasítással indítá őket Szent-Miklóstól Szepes felé, hogy lehetőleg hirtelenül, váratlanul igyekezzenek megjelenni; és míg Viard a lovassággal a kuruczok megzavarása végett mennél beljebb száguldjon, addig Tollet a gyalogságból rakja meg ottmaradandó helyőrséggel s taraczkokkal a batizfalvi és styavniki várkastélyokat (ezeknek bírása által akará a bán Szepes szélein a lábát megvetni) és iparkodék az immár barátságos Lubomirszky Tivadart, – a XIII. városi kormányzót – reábirni a nyilt csatlakozásra. – Messzevágó föladatok, két bátor és tehetséges ifjú vezérre bízva! És bár ezek serényen és merészen láttak a munkához: a kuruczok erélyén s Lubomirszky félénkségén múlt, hogy a czél nem sikerülhetett. Tollet és Viard február 7.-én Szepes nyugati határaira lépvén, az előbbi a Máriássyaknak terjedelmes, de gyarló erősségű s éppen ezért a magyarok által üresen hagyott batizfalvi kastélyába csakhamar beszálla, és elküldött Styavnik felé is: de innét portája azzal tére meg, hogy e kastélyt előttük Csáky fölégettette és leromboltatá, – lehetetlen benne kitelelni. Ezalatt Viard a lovassággal vakmerően nekivágott Szepesnek, s miután a meglepett kuruczok egyelőre félreállottak előle Merény és Svedlér tájára, de egészen Lőcséig hatolt. Itt azonban tudjuk, hogy mily erős helyőrség vala; készen várák, s a gyalogság zárt sorokban kitörvén reá, keményen megpuskázták. Viard kénytelen volt visszafordulni, s a mindenfelől reágyülekező kurucz lovasságtól kisértetve, előbb Káposzta-, majd Bethlen- és Batizfalvára hátrálni, – Viarddal jártak volt a labanczok is, mint könnyűlovasság. Lubomirszky csapatai ott feküvének Felkán, Poprádon, Szepes-Szombatban, Strázsán, Iglón és a többi zálogos városokban, s valamerre a császári hadak megjelentek, – kijövének előjök, tisztelegve üdvözlék őket, s barátkoztak velök.[30] Azonban Rákóczi jól ismeré a lengyel helytartó-herczeget, aki is ezen barátkozásnál többet tenni még most csakugyan nem mert, részint a Kézsmárk és Lőcse körül erősen gyülekező kuruczoknak, részint pedig az orosz-párti lengyel koronamarsall: herczeg Sieniawsky, Rákóczi barátjának félelme miatt, ki is hadaival a határok közelében Novi-Targnál (Neumarkt) állott. Hiába volt Viard minden capacitatiója, igérete: Lubomirszky vele egyesülni nem merészkedék.[31] – Megjöve e helyett a tudósítás Pálffytól gyorsfutárral, hogy Károlyi Sándor átlépvén a Garamot, Érsekújvárba érkezett, csapatai Nyitráig, sőt Nagy-Tapolcsányig száguldoznak, Bottyán pedig a szent-benedeki németeket levagdaltatta stb. Viard tehát haladék nélkül siessen vissza a bányavárosokra, a bán után, aki maga is nyakra főre indult Bajmócz és Nyitra felé, hogy onnét magát a Garam és Nyitra vizek közé ékelvén, Károlyit oldalba fenyegethesse.[32]

Utóbbi ugyanis a Rákóczitól vett parancs folytán[33] gyalogságát, miután azt lassúságánál fogva úgy sem vihette magával, a Szamos- és Sebes-Kőrös völgyeinek elzárására Zsibó–Karikánál, illetve Sebesvárnál, – továbbá a Nagyváradot körülzáró báró Palocsay György, Boné Endre és Domahidy László lovas ezredeket visszahagyván, ő maga csak 6 ezreddel, vagyis a saját, a Kárándy Mihály, Pikó Dömötör, Nyúzó Mihály, Bikk László és Bessenyey Zsigmond lovas ezredekkel indulhatott útnak és már január 31-én Hevesre ért. Majd február első napjaiban Dejtárra érve, meglátogatta a Szécsényben levő Bottyánt, akivel úgy egyeztek meg, hogy Károlyi menjen a hadak egy részével az Érsekújvárba szánt szállítmányok elkisérésére, míg maga Bottyán továbbra is Szécsényben maradjon, a bányavárosok felé vigyázandó. Ezek után Károlyi február 7.-én a hirtelenében össze hajtott szánokra rakott eleséggel és mintegy 10.000 huszárral elindulhatott és biztosításul erős különítményeket küldött Báthon át Kis-Tapolcsány és Nyitra felé előre. Közben Ebeczky Csatánál átkelvén a Garamon, február 12.-én Ujvárig kisérte a befagyott folyamok jegén átszállított gabonás szekereket és egyéb szállítmányokat. Ugyanezt tette Balogh István is és február 14-ikén ő is szerencsésen bejutott szállítmányával Újvárba, mikor is a már február 9.-én Zselizre érkezett Károlyinak azt jelenthette, hogy Bottyán rendeletére „Horváth István és Illavay Mátyás kapitányok február 14.-én reggel Szent-Benedek alá csaptak s kicsalván az ottani labanczokat, úgy összevagdalták, hogy több közülök 4-nél nem szaladhatott el; azonkivül 11-et elfogtak… Maga Károlyi Jászfaluig hatolt, de személyesen meggyőződvén a rettenetes havakról, tudósítá Bottyánt, miszerint a Csallóközbe és a Vágon túlra való nyomulásról a havak olvadásáig szó sem lehet, mert az útakon kívül lovas haddal lehetetlen járni. Ugyanezt írta Berthóty István is Újvárból február 6-ikáról: „Valóságos dolog, hogy ha az havak valamennyire olvadnak, könnyű volna akár az Nyitra felől való németet, akár az Vágon túl-valókat megrontatni, mert nagyobb részint mind falukon vagyon… az Vág jege, Dunáé mind jó, még fel nem fakadott: de az hó ollyan itten, hogy nincs olyan ló, ha kitér az útbúl, hogy el ne düljön.” Ily körülmények között természetesen szó sem lehetett az idő változásáig az ő csupa lovassságból álló hadaikkal formaszerű, nagyobb hadi-működésekről s be kelle érni egyelőre Újvár megsegítésével”, ami különben pompásan sikerült, mert ezekben a napokban mintegy 10.000 mérő gabonát, azonfelül tetemes mennyiségű bort, lisztet, fát, szénát, szalmát vittek be s azonkivül vagy 6–800 darab vágómarhát hajtottak be a várba. Ezek után Károlyi maga, Ebeczkyre 4000 s Baloghra ugyanannyi embert bízván, február 14-ikére visszament Zelizre, 16-ikára Dejtárra.[34]

Akkorára mind Károlyi, mind Bottyán azt az értesítést vették Eszterházy Antaltól, hogy ő a hadakkal készen van a Dunán való átjövetelre, ha a nagy hó nem gátolná, de ő mindazonáltal jobban szeretné, ha Károlyi menne ő hozzá által, hogy aztán együtt foglalják el Horvátországot. Azonban Bottyán határozottan ellenezte ezt a tervet, de az időjárás egyelőre semmiféle nagyobbszabású dolgot sem engedett meg. Február közepén aztán egyszerre oly rohamosan állott be az olvadás, hogy most meg amiatt nem lehetett hosszabb ideig munkához látni, sőt február 22.-én az Újvárba való további élelemszállításokat is be kellett szüntetni, amelyeket végül a császáriak megzavarni igyekeztek. Erről Bottyán ezt jelenté Bercsényinek: „Egymásután három csapatban feles (sok) élést küldöttem Újvárba, mely szerencsésen bement, hanem kijövet az utolsók közül 19 lovas-szánot és 1 hadnagyot negyedmagával a confuirozókbul (convoi) elfogott az ellenség; azon nyomban az Garamig jött, és a csatai hidat elhányván, lábait kivágván, megégette, az miéink salválták magokat.”

A hosszantartó nagy árvizek miatt a dunántúli hadakkal való egyesülés, majd az egész tervbe vett művelet is abbamaradt. Mindazonáltal Károlyi és Bottyán energikus fellépése meghozta a kívánt eredményt, amennyiben nemcsak Érsekújvárt sikerült a kellő szükségletekkel ellátni, hanem a császáriak szepesi vállalata is megfeneklett, miről Thaly, Ocskay László című műve 103. oldalán a következőket irja: „Ekként Károlyi és Bottyán mozdulatai következtében mint Rákóczi és Bercsényi hitték és óhajták – a császáriak Szepesből csakhamar kihúzódni voltak kénytelenek. Mert Tollet, ki Viard nélkül ott megmaradni elég erővel nem rendelkezék, február 12.-én szintén visszavonult Liptóba, de Batizfalván – melynek kastélyát még holmi czölöpzetekkel, földhányásokkal hamarjában erősbítgette – 100 gyalog és 200 lovasból álló helyőrséget hagya.” Ezt azonban Tollet február 25-ike táján szintén visszarendelte magához Liptó-Szent Miklósra.

Károlyi a maga hadával február végén szintén visszafordult a Tiszántúlra. Ez főleg két okból történt. Egyrészt Bottyán, másrészt a vármegyék is panaszkodtak a Tiszántúlról feljött hadak prédálása és kicsapongó magatartása miatt. Erre nézve Thaly, Bottyán János című műve 359. oldalán a következőket olvassuk: „Károlyi népe ellen a vármegyék Rákócziig, Bercsényiig vivék panaszaikat. Bercsényi írja Károlyinak Ungvárról március 15.-ikéről: „Az hol élést szerezni kellene: ott emészt most az Kegyelmeddel való had; az vármegyék csak az panaszt appellálják; azt hagytam vala: kevesebb kvártéllyal et subsidio, már az is kicomputálja magát, még penig az pénzt is hogy exigáljuk, az nem lehet; keményen írtam Szemere László úrnak, még Kegyelmed voluntérjai iránt is; mert azok kezdették…” Sőt nemcsak a vármegyék, maga Bottyán kénytelen volt Bercsényinél jelentést tenni a tiszántúli hadak kiméletlen kihágásai, prédálásai ellen, s annyira megszáná a szegénységet, hogy utóbb azon kére vala Bercsényit : inkáb ne is jőjjön fel többé segítségül Károlyi, mert végkép elnyomorítja azon földet, s nem lesz Újvárt honnan élelmezni. Károlyi úgy látszik, kissé zokon vette Bottyán gyakori, őszinte kifakadásait hadainak fegyelmetlenségét illetőleg, s a kettős parancsnokság is mindegyikökre nézve kellemetlen vala; amennyiben a hadaknak olykor akaratlanul is kétféle, néha egymással ellenkező rendeletek adattak, kivált ha még hozzá vesszük, hogy Bercsényi is külön ordereket küldözgete a brigadérosoknak. Károlyi már február 16-ikáról panaszkodik Dejtárról Bercsényinek, hogy ő neki nincsen a hadakhoz szólója (vagyis szólni valója)… Sokkal több baja lőn Bottyánnak. Mert az ő szoros rendben tartott, s az örökös vigyázásban, portázásban (portyázásban) az őrállomásokon sokat szenvedett hadai közé oda jövén a Károlyié, amint e szilaj nép elkezdett dáridózni, nagy vígan farsangolni, borozni, s szegénységet étel-italért zaklatni: eleintén irígyelni kezdék ezen víg életet, s panaszkodni a magok sanyarúsága felett. Majd a Károlyival Újvár felé vele adott Bottyán-féle ezredek együtt táborozván a túl a tiszaiakkal: reájok is kezde elragadni a dombérozás; különösen a Géczy Gábor ezrede szilajult neki. Tisztjeik is kényelmesebbnek találák a víg életet, legalább farsangon, s miután a Garam áradása miatt veszedelemtől az újvári oldalról nem volt mit tartani: Bottyán rendeleteire, aki őket a bányavárosok szélén kifáradt őrségbeli katonaság rendszeres fölváltására parancsolá: Bercsényi, Károlyi más utasításaival kezdék magokat egy-két ízben mentegetni. Ezekhez járult a már ekkor javában pusztító döghalál is (pestis), mely a Rákóczi-háború egyik főmegbuktatója vala… Ennek még erkölcsi hatása is igen nyomasztó volt a katonákra, demoratizálá a hadsereget, melyben már ekkor, 1709 elején, ily elvek kapának lábra: úgyis maholnap meghalunk, vígadjunk hát amíg élünk! Aztán a pestis rovására neki adták magokat a nagy dorbézolásnak, részegeskedésnek. – Bottyánt mind e szomorú körülmények rendkívül elbúsíták: alig várta, hogy eltávozzék Károlyi a tiszántúliakkal, hogy ő ismét a régi rendre szoktathassa saját hadtestének némely elkapatott ezredeit”… Bercsényihez március 8.-án intézett levelében többek között ezeket írja Bottyán: „…Az mint látom, Méltóságos Generális uraimék máskint ordereznek. Én itt búval, gonddal ölöm magamat: s mások vendégeskednek és nótát fújnak kedvekre… Az Istenért: Károlyi Sándor uram hada többé erre ne fordíttassék, mert ha mégegyszer erre jön – semmivé lészen ezen föld!”

Mindazonáltal Károlyit március végére ismét fölrendelték hadával. Erre azért volt szükség, mivel Érsekújvárt, melyet februártól júniusig való éléssel láttak el, oly mértékben akarták fölszerelni, hogy egész a jövő évig meg nem szoruljon, még ha ostromoltatnék is.

Károlyi újonnan felrendelt hada március 25-ikétől április elejéig Hevesen tartózkodott. De a nagy árvizek miatt egyelőre semmihez se lehetett hozzáfogni. Végre április 23.-án Károlyi Bottyánhoz Szécsénybe érve, „itt megállapíták terveiket. Az eleség alá szekereket parancsoltak hajtani, s Bottyán hídhajóit, gerendáit, tengelyekre rakatván, elindítá a folyamok felé. A Garamot Zseliznél határozák áthidalni. „Ápril 29-ikére – írja Thaly id. m. 395. oldalán – a híd Zseliznél készen álla, s Károlyi és Bottyán hadaikkal és az élésszállítmánnyal előtte ütének tábort. Portáikat (portyázó különítményeiket) még azon este átküldötték a hídon, s Újvár felé kalandoztatták. Táboruk, mellyel az erősség felé nyomulandók valának, 7000 lovasból s 1000 gyalogból álla. A többi gyalogot Csajághy vezénylete alatt a híd őrzésére kelle hátra hagyniok, némi lovassággal egyetemben. Azonkívül Esztergom felé is küldöttek vigyázó hadat. Minthogy eddigelé vagy 200 lovas szekérnél többet még nem lehete összehajtani, s ennyi az élés beszállítására nem vala elégséges: tábornokainak 3000 lovasnak paripáira is mindegyikre egy-egy zsák lisztet kötöttek a nyereg mögé, és ekkép másnap, ápril 30.-án megindulának. Úgy egyeztek össze, hogy megtámadtatás esetére Károlyi a 3000 megrakott lovas és gyalogság által környezett teherszállítmány és szintén a várba terelt göbölyfalka mellett maradand, ezeket födözendő: addig Bottyán és alatta Ebeczky a sereg többi részével 4000 lovassal tartóztassák az ellenséget, vagy ha ez nem mutatkozik, portyázzanak széjjel a vidéken. – És a császáriak hihetően értesülve valának a kuruczok szándékáról. Mert Mocsonokrúl és Surányból még virradta előtt kijöttek Heisterrel, Vallissal 3000-en, s Esztergomból báró Bruckenthallal mintegy másfélezeren, mind válogatott, reguláris nép, s mikor a kuruczok már nem messze volnának a Zsitvától: egyszerre két oldalról megtámadták őket. De ezek el voltak készülve, s jól intézkedének előre; a hosszú szekérsor és vágó-falka minden oldalról körülvéve középütt haladt, s míg Károlyi ennek és a megrakott 3000 lovasnak menetelét intézé: Bottyán és Ebeczky négy ezred lovassal elfogadák a harczot. Keményen vágták vissza a támadókat, a szép sík mezőn ismét és ismét sebes patakokra kelvén. Ekkép nemcsak addig tarták az ütközetet, míg Károlyi a szállítmánnyal szerencsésen beérkezett a várba; hanem az ellenséget jól meg is űzék. Heister látván, hogy a szállítmány elérte a várat, s tartván attól, hogy Károlyi is, mihelyt lerakodik, 3000 lovasával és az újvári huszárokkal Bottyánéknak segélyére jő, s ekkép majd nagyon reá felesedik hadára a kuruczság: általános visszavonulót fuvatott. Bottyán egész mocsonoki, tapolcsányi sánczaikig kíséré a császáriakat, kiknek vesztesége ez alkalommal jelentékeny lehetett: mert többé a következő napokban ki nem merének jőni erősségeikből. – A szabad közlekedés Újvárra meg volt tehát nyitva; a többi szállítmányok is bátran érkezhettek az első napi bevitel és csata (azaz hogy csak ütközet) után: mert a kuruczok a térnek most már a harcz által teljesen uraivá válván, Ebeczky brigádáját a Garam és Újvár közötti út körül lévő falukra helyezék el. Magok a tábornokok másnap, május 1.-én – miután a várat nemcsakhogy tetemesen fölszerelék, hanem őrségének egy részét is fölváltották; visszatértak a Garamhoz; Károlyi május 2-ikára Ipoly-Sághra és Balassa-Gyarmatra, Bottyán pedig Szécsénybe érkezett, hogy a bányavárosok körül való vezényletet ismét személyesen vigye s az élés további szállítását siettesse.”

A császáriak itteni és szepességi sikertelen vállalkozása után a Felvidéken a nagyobb hadműveletek egyelőre véget értek s komolyabb küzdelem más csak Árva várának birtoka miatt folyt, ahol Winkler Vilmos már nemcsak a kilátásba helyezett két hónapig tartotta magát becsülettel, hanem letelt már a harmadik hónap is anélkül, hogy a várva-várt segítség megérkezett volna. Ekkor a „körülzáratás negyedi havának első napján, április 10.-én, fölzendüle az egész hajdúság, és az engedelmességet fölmondván, a parancsnok lakására tódulva, követelé a capitulálást. Hiába tiltakzott, parancsolt, kért, fenyegetődzött Winkler, – a föllázadt gyalogok végkép elálltak tőle, kitűzték a fehér zászlót, s a feladási szerződés pontjai kiküldték Lanckenhez. Mire egy-két napi fegyvernyugvás köttetett, hogy ezalatt kölcsönösen megalkudhassanak. Ez alkudozások tartama alatt Lancken tábornok értesülvén a helyőrség és tisztek között kitört meghasonlásról, – a lázadást a kolomposok megnyerésével nyilt árulássá fokozá, úgy, hogy aztán április 11.-én csupán a tiszteitől elpártolt hajdúkkal szerződött, őket császári szolgálatba fogadva; a vitéz és állhatatos Winklert és a többi tiszteket pedig mint hadifoglyokat őrizet alá veteté. – Ekkép bukott el Árva-vára, oly hosszas ellenállás után” – írja Thaly, Ocskay László című műve II., 110–111. oldalán. Gróf Csáky Mihály szepességi főparancsnok készült ugyan a vár felmentésére, de ez túlsoká tartván, a kiválóan fontos vár s vele együtt a Magyarországból Lengyelországba vezető utak legfontosabbika a császáriak kezébe került, amelyen át most már Lubomirszky hadai bátran bevonulhattak Magyarországba, miután a bécsi udvar azok átvételére nézve a herceggel április 13-én elvben megállapodott,[35] aki a maga számára az altábornagyi rangot követelte s csupán a 840 főnyi német ezred lóanyagáért 99.000 forintot számított fel.[36] A herceg hadai május havában átvetetvén,[37] azok júniusban már verekedtek is a kurucokkal.[38]

A további teendők, illetve hadműveletek megbeszélése végett Bécsbe rendelt Heister részvételével az ott március 1.-én megtartott titkos tanácskozáson elhatározták, hogy mihelyt a fagyos idő megengedi, a Vág völgyétől Esztergomig húzódó őrállásvonal a lehetőséghez képest megerődíttessék, Érsekújvár továbbra is körülzárva tartassék, a Dunántúl pedig teljesen megtisztíttassék a kurucoktól, mi célból két hadtest felállítása vétetett tervbe. Ezek egyikét Heisternek észak felől, másikát Nehem táborszernagynak a Dráva felől kellett előrevezetnie. Utóbbi azonban csakhamar kijelentett, hogy az ő hadtestének felállítása igen nagy nehézségekbe ütközik.[39] Május végén Heister, Schlick, Pálffy, Herberstein és Cusani tábornokok részvételével Savoyai Jenő herceg elnöklete alatt Bécsben újabb haditanácsot tartottak. Ezen Heister ismét dunántúli főhadműveleti tervével állott elő, míg Pálffy a Felvidéken megindítandó döntő hadműveletek mellett emelt szót.[40] A vita vége az lett, hogy a két tábornok között kompromisszum jött létre, mely szerint a támadást Heister volt a Dunántúlon megkezdendő, de már 5–6 nap mulva tetemes erősbítéseket kellett a Felvidékre küldenie, ahol Pálffynak kedvező alkalommal döntő csapást kellett a kurucokra mérnie.[41] Ezzel a vezérgondolattal összhangzásban Kriechbaum altábornagy parancsot kapott, hogy óvatosan, nehogy hátba fogják, a Szamos mentén Felső-Magyarország felé nyomuljon előre s végül Heisternek a haditanács szigorúan meghagyta, hogy ne fecsérelje el idejét haszontalanul, hanem dunántúli hadműveleteit akként intézze, hogy 3–4 hét alatt azokat befejezve, ő maga is Felső-Magyarországra vonuljon, hogy aztán Kriechbaum altábornaggyal együttműködve, hamarosan az egész országot hatalmába ejtse.[42]

Az ekként megállapított hadműveleti terv értelmében a császári arcvonal a Felvidéken „a Liptó völgyében épített sáncvonaltól egészen a Garamig megmerevedett, s a következő hetekben csupán a fontosabb hágók, városok közelében folytak kisebb portyázó harcok. Ebergényi Árva megyében, Viard és Steinville István gróf tábornokok Zólyom–Besztercebánya–Breznóbánya vidékén, Löffelholtz György báró altábornagy a Garam alsó vidékén, Zseliz mellett táborozott, ahol a császáriak egyrészt Érsekújvár fenyegetésére, másrészt a bányavárosok védelmére hatalmasan kiépített sáncokat ástak. A császáriaktól elfoglalt egész vonal mentén kisebb-nagyobb megerősített pontok készültek, amelyek a Garam torkolatától egészen a Magas-Tátráig majdnem összefüggő védelmi vonalat alkottak. Ennek legfontosabb pontjai a zselizi, párkányi, mocsonoki tábori erődítmények, északon pedig Liptóújvár határában, a Vág és Béla patak völgyét elzáró vavrisói sáncrendszer voltak. Amikor azután a kemény tél megenyhűlt, a császáriak ezeket a hevenyészett sáncokat, különösen pedig a liptói sáncrendszert alaposan kiépítették.[43]

A kurucok részén egészen május közepéig említésre méltó akadály nélkül folyt tovább az élelem és egyéb szükségletek beszállítása Érsekújvárba.[44] S miután most már az ősz végéig elég bőven volt minden a várban, Károlyi május első napjaiban visszaindult az erdélyi határ felé, mivel távolléte alatt – mint alább látni fogjuk – Kriechbaum majdnem egészen kiszorította a kurucokat Erdélyből. Károlyiék elvonulása után Bottyán ismét egyedült vezényelt az Ipoly, Garam és a Vág vidékén, egész három hónapon át, azaz május június és július havában. „Ez idő alatt – írja Thaly id. m. 407. old. – hol a bányavárosi németek szorongatására Szécsényben és környékén, hol pedig a morva végeket fenyegetve Újvárban és a Vág mellett táborozék. Többször beütött Morvába, s szép nyereséggel térének meg hadai, melyek nemcsak ott szedték föl a helységeken a tűzváltságot, hanem itthon is behajták a kurucz adót a császáriak részére behódolt vidékeken is, föl egész Pozsonyig, és Trencsényen fölül Bicséig. E pénzekből került ki a katonaság fizetése. Tábornokuk szakadatlanul küldözé sűrű portáit úgy a bányák felé – melyeket bekerítve tartott – mint a Csallóközbe, Nyitra, Trencsény, Pozsony Nagy-Szombat tájára, és által a Fehér-hegyeken. Az ellenséges vidékeket e kisebb-nagyobb számú fel-alá járó csapatok, s a hegyekből, erdőkből minduntalan kicsapdozó guerillaszerű hadak folytonosan nyugtalanították, és nem egyszer szerencsés sikert víttatnak ki. Hol itt, hol ott szorítottak egy-egy német csapatot, s vágták le, fogák el, hol pedig nagyobb számmal verődvén össze, keményebb próbákat is merének. Kalandozásaik oly gyakoriak voltak, hogy még Pozsony és Nagy-Szombat között sem járhatának a császáriak soha katonai fedezet nélkül, sőt még így is többször rajta vesztenek vala. A Vág és Garam között pedig éppen hatalmukba tartották a kuruczok a földet.”

[1] Lásd az 544. oldalon.

[2] Feldzüge, des Prinzen Eugen von Savoyen. Spanischer Successionskrieg. Feldzug 1709. Bearbeitet in der Abtheilung für Kriegsgeschichte von Oberst Josef Ritter Rechberger von Rechcron. Wien 1886. XI, 232. „…der Feldmarschall, welcher nach seiner Rückkehr von Wien nach Neusohl geeilt war, contremandirte dort die von Pálffy getroffenen Anordnungen, was zu Reibungen zwischen beiden Befehlshabern führte. Er gab letzterem den schriftlichen Befehl, ohne Zeitverlust Truppen zusammenzuziehen, um mit denselben das Árvaer, Liptauer und Turóczer Comitat zu occupiren.” – Ez a feszültség a két magasállású parancsnok között az idők folyamán még jobban kiéleződött. Heister úgylátszik már csak azért is gyűlölte Pálffyt, mert magyar ember volt s másrészt ellenlábasát is látta benne. A meg nem érdemelt bántó eljárás és bánásmód miatt Pálffy ismételten emelt panaszt Bécsben és Savoyai Jenő hercegnél is. Erről a kellemetlen affaire-ről a Feldzüge… XI, 259. oldalán a következőket olvassuk: „G. d. C. Graf Pálffy, der fortwährenden Reibungen mit dem Feldmarschall Heister, müde, sprach am 25. Februar gegen Prinz Eugen den Wunsch aus, dass er „lieber in den Niederlanden als Volontär dienen, als in Ungarn unter dem Commando des Feldmarschalls Heister stehen wolle. In Wien scheint man das Peinliche der Lage dieses ebenso begabten, als tüchtigen Generals vollständig gewürdigt zu haben; und vermuthlich, um ihn zum Ausharren auf seinem schwierigen und wichtigen Posten zu vermögen, war seine Beförderung zum Feldmarschall beantragt worden und thatsächlich im Mai auch erfolgt.” (Kriegs-Arch., Ungarn 1709; Fasc. II, 16. és Fasc. VI, 2.).

[3] Erről a sáncról a Feldzüge… XI, 233. oldalán a következőket olvassuk: „Die Parnicaer Schanze war ein Werk der Franzosen und an einer Stelle angelegt, wo 50 Mann selbst einem gewaltigen Corps den Durchzug streitig machen konnte.”

[4] Pálffy sikeres műveletéről a Feldzüge... XI, 232–233. oldalán a következőket mondja: „Sowohl Pálffy's als seiner Truppen Leistung war eine mehr als hervorragende, wenn man erwägt, dass ausser dem Gegner noch die gewaltige und debei unerbittliche Natur zu bekämpfen war. Die Conföderirten hatten nämlich die an und für sich beschwerlichen Wege durch äusserst geschickt angelegte Verschanzungen abgesperrt, deren Erstürmung unvermeidlich schien. Den dabei voraussichtlich zu gewärtigenden grossen Verlusten an Menschenleben, wusste aber Pálffy durch ein äusserst scharfsinnig combinirtes Manőver auszuweichen... Es herrschte grimmige Kälte und hoher Schnee bedeckte sowohl die Bergabhänge, als auch die Sohle der Thäler. Abtheilungen der Kuruczen unter Luzsinszky, Rethey und Franz Deák waren in der Gegend vertheilt; Czelder's und Paul Andrássy's Regimenter, beide 1200 Mann stark, bewachten die 4000 bis 5000 Fuss hoch gelegenen Pässe. – Pálffy's Unternehmen war gewiss eines der schwierigsten, welche die Kriegsgeschichte aufweiset. (Ez mindenesetre túlzás!) Aber ungeachtet der Unbilden der Witterung, der Beschwerlichkeit der Wege und der zahlreichen Verschanzungen, welche der Gegner angelegt hatte, erzielte der kaiserliche General das günstigste Resultat... Durch die Umgehungs-Colonne, die Ebergényi führte und welcher Wegweiser mit einer grossen Zahl von Schneeschauflern beigegeben waren, gelang er, den Conföderirten, das ist Czelder und hauptsächlich Luzsinszky in den Rükken zu kommen und sie zum Verlassen der Schantzen zu nöthingen.” Ezek a sorok annál is inkább jóleső érzéssel tölthetnek el bennünket, mivel azok a magyar hadvezetőknek, bár azok nem a nemzeti fölkelés, hanem a császár pártján állottak, zengenek dicshimnuszokat.
Maga Pálffy egyik benső barátjának, gróf Illyésházy Miklós udvari kancellárnak a következő bizalmas és kimerítő levélben számolt be érdekes hadműveletéről: „Datum Nagyfalu seu Velkavesz, die 10. January 1709… Valamint ezelőtt hat-hét héttel javallottam, s akkor a jó üdővel könnyebben lehetett volna véghezvinni, – most köllött nem kevés kárral, az vén ember (Heister) parancsolatbul effectuálni. Elérkezése után, midőn már az bányavárosok iránt tett jó dispositióimat confundálta volna, egyszer csak azt parancsolja, hogy gyüjjek Árvában s vegyem meg a várat, – mezítelen kézzel: talán azt gondolta: csak pisztolylövésre is föladják! Osztán télen Árvában, kiváltképpen most a minémű hidegek vannak, mezőben várat vínya mesterség. Én ugyan, parancsolatjának eleget akarván tenni, új esztendő nap után, úgymint quinta currentis, Zsolnárúl megindulván, igyenessen másnap Zazriva nevű faluba, – mely az kurucz sánczhoz Árvamegyében félóráig való föld – érkeztem. Onnénd recognitióra küldvén az sánczhoz melyet praviczai (párnicai) passusnak hínak, másképpen is jól tudja Kglmed, minémű situatió legyen, – még az kuruczság benne volt; másfelől pedig annyira be voltak vágva a hegyek: lehetetlenségnek állították lenni (kémszemlészei) az általmenetelt. Azon sáncz franczia munka volt s oly helyen vagyon: ha szíves ötven ember lett volna is benne, – bár tízezer emberem lett volna is lovas, lehetetlenség lett volna általmenni, mert csak egy s legföljebb két embernek lehet menni egymás mellett; mindenfelől az rettenetes kősziklák, amelyeket meghágni lehetetlen. Az sáncz is oly erős, hogy faltörő ágyúknak is ideig gondot adott volna. De mivel már annyira gyüttem s oly kimondhatatlan hideget szenvedtem, kinek mássát sohasem próbáltam, – mert csak legalább négyszáz embernek vette el a hideg a kezét, lábát, orrát, fülét, sokam meg is holtak, parasztokban is, – még az tisztek is hasonló szerencsétlenségben estek némelyek, – resolváltam magamat, s Generális Ebergényi László uramat azon hegyeknek, mellyek annyira be voltak vágva, expediáltam, feles (sok) parasztokat is adván melléje az utak kivágására és hányására. Magam középen igyenesen az sáncznak vettem utamat, harmadrészét (Ocskay-Egremont-ékat) Túrócz vármegyén által még praevie dirigálván, hogy Sztankovánnak gyüjjön. Azalatt a bányavárosokrúl is Generál Tollettel volt egy porta (csoport) expediálva Rosembergnek, – és így közben akarván venni az ellenséget, úgy indultunk, s úgy adta Isten, hogy egyszersmind, egy nap (január 7.), mintha zsinórra vettek volna bennünket, érkeztünk, kiki maga helyére. De megszagolván az ellenség: még étszakának idején mind az sánczot üresen hagyván s mind az vármegyébűl kiszaladván Szepességen tartózkodott meg. (Ez tévedés, mert – mint alább látjuk majd, Okolicsányi még január 9.-én is Liptó-Szent-Miklós mellől keltezte alábbi jelentését). Már Istennek hála, Liptó, Árva, Túrócz egészben mienk; de ennekelőtte kevesebb kár nélkül is mienk lett volna, ha szót fogadtak volna. Már most, édes Méltóságos Bátyám-Uram, semmit sem parancsol a vén ember; attul tartok, egyszer megént – szokása szerént – oly ordert ad, aki lehetetlen lészen: mert ő nem tudja ennek a földnek csinyját; s ha véghez nem viszem, disgustatus lészen. A minémű rettenetes üdő vagyon: csak maséroljak, – az egész népet is elrontom; osztán kevés, bár csak ezer lóval több. Maga (Heister) Beszterczén ül, nyugszik, s én szenvedek, – s övé a dücsőség! Már csak már azt hagyná helyben, amit cselekszem: de leveleimre csak választ sem ad. Én, Istennek hála, szerencsésen béhoztam a népet, vármegyéket s nagy földet szabadítottam, – lássa már mit csinál! Többen nem akarom magamat avatni, ha csak így folytatja dispositióit, megírtam mind az Bellicumnak s mind magának is. Kglmed is repraesentálhatja in debitis locis; sőt lekötelez vele, mivel az országgyűlésnek megént folyamatja lészen, ha énnekem mennél hamarébb újabb regálist expediáltat, – csak szabadulhassak meg tőle! – Tegnap kérettem Árva várát: de rövid és gömbölyű válaszom lőn; még egyszer más móddal próbálom, ha succedál, – jó; holott ne, üres kézzel meg nem vehetem, de ugyan sokáig nem tarthatják. (De bizony, Winkler még három hónapig tartotta azt.) Itt köll még két-három napig nyugodnom, mint az nagy hideg miatt, s mind az sok bágyadt lóra nézve, úgy az elfagyottakért is; (azután) beljebb nyomakodom Liptó felé az dispositióknak tételére nézve, miképpen t. i. csinálhassak új postirungot?” (Eredeti levél a kihalt gróf Illyésházy-családnak Köpcsényben gróf Batthyány József levéltárában).

Czelder Orbán Liptó-Szent-Miklósról 1709. január 8.-án ezt jelentette Rákóczinak: „Trencsénben és Túróczban lévő ellenség árvai és liptai passusokra stratagémát bocsátván: hogy szándékának eleit vehettem volna, midőn árvai és liptai sánczoknak constitucióit annyival is inkább jobb vigyázat alá venni és mindenképpen azokat segítenem igyekeztem: azalatt die 6. praesentis véletlenül beszterczei ellenség Tollet és Viard szuchai (stureci) passusra kicsapván, nem kevés gyalogságával, otthon levő hajdúimra rajta ütött egy része. Melyekkel három egész óráig puskázással népem ellenkezvén, azon passust megtartották; de alattomban más két része paraszt kalauzoktól hátokra vezettetve, – ott lévő tisztem hajdúsággal passustól elszoríttatott, és az ellenség Liptóba bészállott Revuczához. Másnap (jan. 7.-én) Turóczból, hasonlóképen Trencsénbűl is, az igaz sánczot elkerülvén, más titkos helyen hátul kerülvén, az ellenség mindenütt rajtam jütt; úgy, hogy nem lévén hamarjában segítségemre: nem lehetett neki ellent állnom; más az, kimondhatatlan hideg miatt az egész vetézlő rend elbágyadván és elfagyván, úgy, hogy a fegyvert nem foghatták, – Generális Andrássy Pál uram árvai (párnicai) passusra rendelt gyalogságával Obester Luzsinszky urammal kíntelíttettünk magunkat ide Szent-Miklóshoz recipiálnunk, tartván attúl: Árvában három titkos helyekrűl, Liptóban két felől, a mint kicsapott, – azon kevés vitézlő rendet odavesztettem volna. Istennek hála, az ellenségtűl annyira a vitézlő rend nem esett el, mintsem az erős hideg miatt: mivel az erre felő való masirozáskor csak el-elmaradott, Diák Ferenc és Rethey János uraimék katonaságában is felesen (sokan) elszéledvén. – Irta Brigadéros Babócsay Ferencz uramnak is; énnekem ide jó fegyveres állandó vitézlő renddel succuraina hogy megszűnvén ezen kemény hideg, tehessek dicséretes operatiókat…” (Eredeti levél a Thaly-gyüjteményben).

Okolicsányi Mihály kincstári főügyész, árvai inspector 1709 január 9.-én a másfelé csapni szándékoznék: három felől Árva és Liptó felé marsát fordította Rákóczinak és Bercsényinek: a) Rákóczinak: „Az ellenség hírt költvén, mintha Liptó-Szent-Miklóssal tőszomszédos Kis-Palugyáról a következőket jelentette egyszersmind. Kinek mind az három passuson akarván elég emberül és dicséretesen ellenállani Óbester Czelder uram, igazán elegett tött: de az kimondhatatlan nagy hideg miatt szegény hajdúságnak – fegyverben kelletvén állani éjjel-nappal – kinek lába, kinek keze, kinek füle megfagyott; annyira az állásban meg vette őket az hideg: alig fegyvert tarthattak kezökben, kit szemeimmel láttam magam is; mert oly kegyetlen derek járnak itten, hogy öreg emberek is nem emlékeznek róla. Akár földre se hágjon az ember, egész Turócztól Liptóig mind jégen járhat. Jóllehet ugyan, az ellenség nem gyütt sáncz felé, hanem az Nagy-Fátrát parasztsággal megtisztíttatván, egyik része az ellenségnek (Ocskay, Ebertmont, Thuróczy) arra, háta megé Obester (Czelder) uramnak (aki tehát vagy a kralováni, vagy a párnicai sáncban állott); másik része (Pálffy) penig szemtűl szembe akart esni ő Kgelminek; harmadik corpus penig (Tollet, Viard) Revucára Besztercérül éppen Rosenbergnél eleit vette volna, kire nézve az sánczokbúl retrahálni kellett ő Kgelminek magát, első nap (jan. 7.-én) csak Rosenbergre, tegnap pedig (vagyis 8.-án) ide Szent-Miklósra. – Az ellenség még eddig Rosenbergnél felebb nem gyütt és Revuczánál megválik, ma erre fordul? Az egész hadaink itt Szent-Miklós tájikán vadnak. Ha most hevenyiben volna segítségünk: bizony, az Úr-Isten confundálná őket! Irt Obester uram Babócsay uramnak is, – talán ő Kglme elérkezik hadakkal; de ide gyalog kivántatnék, megtisztítanák ezen vármegyéket ellenségtűl. Inkább hiszem, Árva-várát akarná megpróbálni; mivel sója nem volt, amint hallatik: árvai passust akarná lengyelországi só kedvéért tartani. (Ehhez Thaly, Ocskay László című műve II, 77. oldalán a következő megjegyzést fűzi: „E dolog csakugyan így vala, mert a máramarosi sóaknák Rákóczi kezében s az erdélyiek igen távol lévén: Ausztria kénytelen-kelletlen a galicziai sóra volt szorulva, melynek behozatalát azonban Wieliczkára vivő utat uraló Árva-vára elzárta. Egyébiránt, mint alább szó lesz, még a lengyel hadak bérbeadásával kínálkozó két Lubomirszky herczegi testvérrel való közvetlen érintkezésbe léphetés is vonzá a császáriakat Árva, Liptó, Szepes felé.) Az okbúl, hogy azt inpediálhatnánk: jó volna lármázni bányavárosnok vagy Bajmócz tájára is, kíntelen volna visszamenni többi corpusához. Mert hacsak itt eleit nem vesszük neki: meglátja Fölséged, ha ezen a szoroson begyütt, valamentire pihenvén, – már az széles utakon nemsokára Lőcsére és Kézsmárkra próbálni fog. Most kellenék azért minden erőnkkel csiripelnünk rajta: mert abban is az Isten és a dér sok koldust csinált, aki most rosenbergi kastélyban földön hever s majd meg sem mozdulhat, megfagyván keze-lába. – Irtam ezekrűl Méltóságos Fő-Generális urnak is, – tudom disponálni fog segítség felől, csak lenne hamar!” – Végül igen melegen ajánlja Czelder Orbánt, hogy a fejedelem az elpártolt Szinnyei Kristóf jószágával jutalmazza meg. „hadd legyen consolatiója; mert ha egy ember megérdemelte Fölséged kegyelmességit: látja Isten, – ez megérdemelte, mostani magaviselésire is. Csak resolválta magát: ha valamennyire meglágyulna az idő, és lenne segítsége, – kifüstöli innét az ellenséget; ki sem megyen a vármegyébűl, ha fegyverrel ki nem szorítják.” B) A Bercsényinek szóló, ugyanaznapon kelt levél főbb pontjaiban következőleg hangzik: „Az ellenség új esztendőben akarván próbálni szerencsét, legelsőbben olyan hírt bocsátott, hogy Szécsény felé fog gyülekezni; azonban más stratagémárúl gondolkodott: mert három felé, úgymint Beszterczérül Szuchára; Turóczrúl nem a (kralováni) sáncz felé, de Nagy-Fátrára; harmadik (párnicai) passusra penig Árvára alattomban elrendelvén marsát, majd egy órát vött magának, hogy három felől rajtunk s árvai passusokra rohanjanak. – A minthogy 7-ma praesentis véghez is vitte reánk gyüvén rettenetes nagy hidegben, mivel hidat sehol nem kellett keresni, nagy erősen befagyva az vizek… Való dolog Óbester Czelder uram úgy viselte magát, ki felül egyebet nem mondhatni, hanem: plus fecit, quam debuit; mert meg akarván tartani ezen passusokat: addig biztatta a hadi rendet, hogy a nagy hideg időben éjjel-nappal fegyverben tartván maga gyalogságát, – az iszonyú nagy hideg kinek kezét, kinek lábát, kinek fülét megvette, mert az ellenség marsban megmelegedvén, ellenben – ez helyben állván, – egy szóval hideg miatt nem subsistálhatott, és a ki nagyobb szerencsétlenség: havak esvén e napokban, hófuvások miatt se erdő felé, se útfélen nem lehetett reménsége szegény hajdúnak salválni magát, hanem országútján kellett retirálni Szent-Miklósig. Az lovas penig nem segíthette alkalmatlan idő miatt az gyalogságot. Igy lévén már az dolog, jóllehet az ellenség is eddig tovább nem mert (és a nagy kimerültség, elfagyás miatt is nem tudott) indulni, hanem aki Árva felé gyütt (Pálffy és Ebergényi), sánczokban és Zazrivára szállott; aki Turócz felől (Ocskay, Egremont), ide Liptóba, – általvágattatván az Nagy-Fátrát, Czelder uramot sánczban Kis-Fátránál (tehát Kralován táján) akarta rekeszteni, – az Gombásra és Rosenbergre; amely ellenség pedig Beszterczérűl Szuchán általverte magát, az Revuczára bészállott és most is ott helyben maradt… Óbester Czelder uramnak szándékja az: míg innét fölső végrűl ki nem szorítja ő Kglmit, itt lévő hadakkal, – addig pusztára nem hagyja ezen vármegyéket. Csak volna gyalog-segítsége, vagy jó lovas is, – bizony, gyalázattal ki kellene menni az ellenségnek: nem vélem, mindenestűl legyen 2000 (csak egymaga a Pálffy–Ebergényi-oszlop volt ennyi), gyalázat lesz, ha itt szenvedjük. Babócsay uramnak írt ő Kglme, de még nem gyütt; talám lehetne pro interim valamely gyalogsággal succurálni, bizony az Úr-Isten megsegítene bennünket, mert evvel az emberséges, resolutus Óbesterrel készek vagyunk mindnyájan fegyvert fogni. Ha itt késik az ellenség: lehetne bányavárosokon, vagy Bajmócz táján lármázni, kire nézve ennek vissza kellenék menni, – mi is hátán mehetnénk ezeken a szorosokon. (Mindkét levél eredetije a Thaly-gyüjteményben).

[5] Bécsi Kriegs-Archiv., Ungarn 1709; Fasc. I, 7. – Thaly, Ocskay László II., 82: „Amely napon Pálffy levelét irá, azon napon, vagyis január 10.-én egyesültek Rózsahegyen, harmadnapi nyugovás, fűtőzés után Tollet, Viard csapatai Ocskayékkal; s míg a fagyossát, betegessét népöknek Ebermonttal, Thúróczyval bent hagyák helyőrségül az ottani várkastélyban s városban: a két cs. Tábornok és Ocskay megindult Liptó-Szent-Miklós felé. Itt Czelder Orbán hiába várta segítségére Babócsayt; mert ennek nem volt semmi gyalogsága, lovassal pedig itt, a jelen nagy havakban mitsem lehetett végbe vinni. Más részről Andrássy Pál bataillonja a visszavonuláskor annyira elállott, szétoszlott, sőt részben labanczczá is lett, hogy csoporton nem sokkal marada több 200-nál belőle; s maga Orbán liptai, árvai hajdúi is egyelőre – kissé fölmelegedni, megpihenni – úgy hazaszéledének, hogy ezredéből jóformán csak a szepesi fiúk maradtak a zászló alatt, mintegy 400 ember. Az összesen 600 hajdúval tehát, – kivált annak is egy részének keze-lába el vala fagyva, s valamennyi elcsüggedt, kifáradott, kedvevesztett volt a sánczokból való kiszoríttatás miatt, – nem lehetett remény valami derekas ellentállást kifejthetni a nyilt fekvésű Liptó-Szent-Miklóson. Ennélfogva Babócsay segítség helyett azt tanácslá Czeldernek: hogysem a megzavart kevés gyalog hadat is odaveszítsék, jobb lesz kivonulnia Liptóból és vele egyesülni Szepes szélein; hanem a lovasságból járőrködési szolgálatra hagyjon bent Liptó szélében meglehetős erős, akik portyázzanak befelé az ellenségre, mígnem majd a hó és nagy hidegek multával nagyobb hadosztállyal megkisérelhetik Liptót visszafoglalni és Árva-várát az ostromzár alól felszabadítani. – Ehhezképest Czelder a január 10.-én Rózsahegytől megindult ellent nem várta be, hanem ezen a napon szép csöndesen kivonula Liptóból, hol azonban mégis Vazseczen vigyázóban, hagyta Luzsinszky és Deák Ferenc karabélyos-huszáraiból 11 századot. Többi hadával január 12.-én Káposztafalván szállásoló Babócsayhoz érkezett ki is aztán saját és Czelder dandárából Szepesnek liptai szélétől, ú. m. Lucsivnától Lőcséig terjedő hadvonalat húzott… Január 14.-én Babócsay Ferenc azt jelentette Bercsényinek, hogy Pálffy és Ebergényi még 12.-én Árvában voltak, circiter 2000, Viard, Ocskayval, Thúróczyval Rósenbergen, circiter 1500. Szent-Miklósig még nem volt az német. – Révay Mihály, az átkozott, labanczczá lett 80 dragonyosával, az túróczi és liptai nemességgel.” – Babócsaynak január 16-iki leveléből pedig megtudta Bercsényi, hogy a Lubomirszky lengyel hercegnek Tivadar a szepesi XIII város lengyel hűbér-ura és testvére György, néhány lengyel ezred fölállítását és átengedését igérték a bécsi udvarnak kárpótlásul az eltávozandó dán csapatokért és hogy Lubomirszky Tivadar magát Czelder Orbánt is a császáriakhoz való átpártolásra szólította fel, de ez megbotránkozva visszautasította a galád ajánlatot. Erre nézve Rákóczi január 26.-án Munkácsról ezeket írta Bercsényi főtábornoknak: „Lubomirszky, barátságára nézve, est filius fortunae… de ellenség nem lesz: mert jól tudja, hogy ő nem oly nagy úr, hogy hadakozást indíthasson… Urbán Czeldernek tett izenete, igenis, ebség; de evvel, – elhiszem – hízelkedni kiván csak az németnek.” (A levél eredetije az Országos Levéltárban.)

[6] A szerencsésen végződött csetepatéról Bottyán január 13.-án Szécsényből a következő jelentést küldte Bercsényinek: „Előbbi levelemben irtam vala selmeczi, zólyomi és beszterczei megegyezett németnek szenográdi postirungra csapásáról, – minthogy azon Szenográdot és Szuhánt felprédálván: meghallotta mellettem lévő hadaknak menetelét, visszatért; kire is útban a mieink ráütvén, benne lecsaptak 55-ig valót, éléssel terhelt szekereit elnyervén, szerencsésen el is hozták.” (Eredeti levél a Thaly-gyüjteményben). – Rákóczi január 25.-ikén köszönte meg Bottyánnak „Szenográdnál az ellenség ellen való serény vigyázását s tött activitását.” (Eredetije a Nemzeti Múzeumban).

[7] Csajághy jan. 21-iki levele Losonczról Bercsényihez: „Én a Liptóban ment ellenségnek revocatiójára szándékozván, tegnap egy hete Zólyom vármegyébe általmentem… Véglest, Zólyomot bloquadálván, Beszterczén Heistert, Steinvillet is úgy megszorítottuk, hogy sem élést nekik nem vihettek körül lévő strázsáim miatt, sem penig kétszernél többször kijőni nem mertek, – akkor is mindenkor levagdaltunk s fogtunk bennök.”

[8] Csajághy jan. 21-iki levele: „Csütörtökön (jan. 17.) estvére Liptóból revocáltatván Heister az cavallériát, – csak az Wolfskehl regimentjének némely részét hagyta oda, – pénteken (jan. 18.) reggel Beszterczérűl kijött erre 1400 lovassal, és öt compánia gyaloggal és két taraczkkal.”

[9] Rákóczi válasza jan. 29-ikéről Bercsényinek, ennek 26-iki levelére: „Hála Istennek, hogy rosszabbúl nem jártak balgatag s maguk kárukon ennyi hadakozás után is nem tanuló tiszteink: mivel különben előljáró (előreküldött osztag) által megvizsgálták volna az jövő ellenség számát, s nem mindjárt futottak volna az gyenge, troupig űzött előljáróra, s gondoskodtak volna az szorosrúl is. De mi haszna? Mivel két extremitas van bennök: vagy vakmerő, vagy felettébb okos.” (Arch. Rákócz. II. 439.).

[10] Csajághy jan. 18.-iki levelet Bottyánhoz.

[11] Csajághy jan. 18.-án és 21.-én Bottyánhoz, illetve Károlyihoz intézett levelei a Thaly-gyüjteményben, illetve a Károlyi-levéltárban.

[12] Csajághy jan. 18.-án és 21.-én Bottyánhoz, illetve Károlyihoz intézett levelei a Thaly-gyüjteményben, illetve a Károlyi-levéltárban: „Nekem nem veszett talám csak egy hajdúm is, – a sűrű erdőkben salválták magokat, – katonaságbúl (a lovasságból) mintegy 20 (később viszont azt mondja: „nem hiszem katonaságbúl 30-ig való veszett volna”), de lovok maradott oda 30–40-ig való.”

[13] Csajághy jan. 22-iki levele Divényről Bercsényihez: „Én ismét ide Divényben visszaszállottam tegnap. – Heisternek egyéb nyeresége nem volt, hanem az egynehány lovak, és talám 800 frtokat vont az itt körül való falukon, egynehány szekér abrakkal együtt, felprédáltatván az divényi és vámosfalvi templomokat is. Embert többet vesztett mind mink, kivált officiereket jókat, kiket magok is sajnállottak. Az mint értem, három szánkón sebesseket és két szánkón holttesteket vitetett el innend Beszterczére. Heister már talám tegnap elment Bécsbe.” (Eredetije a Thaly-gyüjteményben.)

[14] Erre nézve emlékiratai 258. oldalán a következőket olvassuk: „Ámbár rendkívüli kemény tél volt nemcsak nálunk, hanem egész Európában: az ellenség mégis hatalmába ejtette a bányavárosokat, s onnan Árva- és Liptóvármegyékre terjeszkedvén, Árva várát… ostromolta, s a tavasz elején el is foglalá. Könnyű lett volna az ezen felső vidékbeli hegyszorosokat megvédeni: de sehogysem lehetett többé gyalog hadakat összeszedni: még a helyőrségekre is alig volt elegendő gyalogságunk. A lovasság állapota is hasonlóul szánandó vala. Tisztek s katonák egyaránt csak a hírek után kapkodának, s az ellenség legkisebb mozdulatára megdöbbentek, noha ennek jelenlegi ereje nem volt hasonlítható azon hadsereghez, amellyel Herbeville és Rabutin ellenünk törtek vala. Senkisem gondolt többé ellenállásra, csak arra, hogy mikép mentheti meg, a mije legkedvesebb! – E szomorú helyzetben csak a zavart növelhettem volna, ha ily kevéssé megbízható hadakkal megkezdem a hadjáratot (mi alatt a támadó hadműveleteket kell értenünk). Ez okból maradtam egész husvétig Munkácson. Bercsényi még előttem állott egy meglehetős látszatú hadsereggel; mi alatt még egyszer senatus-ülést tartottam Patakon.”

[15] Már 1708. dec. 13.-án ezt írja Bottyán a fejedelemnek: „Az nagy Istenért kérem Fölségedet: az Dunántúl való földrűl két regiment gyalogot általhozatni méltóztassék, Karvánál szépen általhordatom őket, – hiszem, egy hólnap alatt vissza lehet küldeni megint, s azonkívül is túl marad még két regiment. Meglátja Fölséged, mily hasznos operátiót viszek vélek végben, az aprólékos helyekben egyet-kettőt felvervén, mindjárt megindul az bányákon levő német, és revocáltatik. Ha reánk felesednék: egy étszaka Ujvár alá vinném az gyalogságot, szekerek közé vétetvén; ha szintén az lovassal utolérne is: gyalog közikbe szállanék, és semmitsem tartanék. Tudja Fölséged, ezen lovassággal semmi olyan derekas próbát nem lehet tenni, mert nem száll, gyalog, gyalogság nélkül penig az városok körül semmit végbe nem viszünk, mert szorosok az helyek.” – December 15.-én ismét azt írja Rákóczinak: „Tovább is kérem Fölségedet: ha akarunk hadakozni, az dunántúli hadak közül két regiment gyalogot méltóztassék átszállítatni.” Ugyanekkor hasonlóképpen írt Bercsényinek is, hozzá tevén, hogy az ellenség a bányavárosokban ma-holnap kikopik az élelmi szerekből, „mert sehonnan semmit bévinni nem engedek.” – Dec. 26.-án újból sürgeti Rákóczit: „Az Istenért kérem Fölségedet: valamely gyalogságot szereztetvén, méltóztassék mellém küldeni: emberségemre s parolámra fogadom: oly nevezetes actust teszek, kit nem is reménlenénk.” Bercsényinek pedig némi szemrehányással írja: „Exciád minémű hajdúságnak jövetelével biztatott, – még hírit sem hallom neki, Kérem Exciádat, az dunántúli gyalogságbúl méltóztassék áltahozatni; bízom, Isten által megszégyenítjük a németet.” – Dec. 29.-én újra zaklatja Bercsényit, 31.-én pedig már szinte gúnyosan jegyzi meg: „Az ideküldött gyalogságot föld nyelté-é el? vagy ég? – nem tudom, hogy mind annyi időtül fogvást nem érkezhetik.” – Csakhogy a fejedelem igen távol, Munkácson, Bercsényi pedig Ungvárott telelt s így rendelkezéseiknek, kivált télviz idején, csak igen lassan lehetett foganatja. Végre január 2.-án jelenti Bottyán, hogy a Bercsényi leveleiben többször említett gyalogság Szécsénybe bevonult, de ez csak Borsodban, hamarjában szervezett nemzeti fölkelés volt, amelyről szervezőjük, Szentpétery Imre dandárnok és volt borsodi alispán dec. 31.-én ezeket írta Losonczról Bottyánnak: „Tegnap ezen velem levő Borsod-vármegyei gyalog nemességet Nyárády András kapitány urammal megindítottam, kérvén Ngdat: minthogy ez nem mezei had és szokatlan is az hadakozáshoz, oly helyre alkalmaztassa, az hová méltónak itéli, és patrocinálni (pártfogolni, védelmezni, kedvezni) nekik ne terheltessék.” Bottyán Vajda András erősbítésére küldé őket, de ez nem vehette semmi hasznukat, mert a kegyetlen hideget tűrni nem akaró nemesség még útközben, „tisztei szeme láttára felzendült s egytűl egyig elment, hazaszökött, okul adván, hogy őket csak új esztendeig insurgáltatták.” – Január 13-iki, Bercsényihez szóló levelében Bottyán ezeket írja: „Exciádnak is eddig hírévé lehet, hogy az német Árva és Liptó vármegyékre terjedt s talám Szepesbe is penetrált; nem is szűnik meg, hacsak dunántúli hadak segítségével nem revocáltatik, mert mi itt gyönge erővel vagyunk, s gyalogságunk nincs. Kérem azért az Istenért is Exciádat: dunántúli hadakat méltóztassék succursusra hozni. Most az Duna béfagyván, mindenütt folyvást jöhetnek; a nélkül is, túl ellenségök sehol, – ott csak hevernek, s mi itt lelkünket is majd kifojtjuk az sok fel s alá való szakadozásban. Most sok hasznot tehetünk innét, ha dunántúli had succurál; máskint csak imigy-amúgy leszünk. Csak serényen látnánk dolgunkhoz!” (Eredetije a Thaly-gyüjteményben.)

[16] Arch. Rákócz. II, 431.

[17] Thaly, Ocskay László, II. 70, Rákóczinak jan. 17.-én Bercsényihez és jan. 25.-én Bottyánhoz intézett levele nyomán (lásd Arch. Rákócz. II, 433, illetve 1706–1709-iki leveles könyvét a Nemzeti Múzeumban).

Egyébként maga a fejedelem január 20.-án Munkácsról külön is írt Károlyinak, levelében többek között ezeket mondván: „Kegyelmed légyen azon minden tehetségével, hogy mentül felessebb (nagyobb) számmal mehessen, mivel most is minémű levelét vettem Bottyánnak,… melybűl meg fogja kegyelmed látni, hogy még azon erősség (Újvár) profontizálásában is kegyelmednek kell segíteni…, Újonnan is csak azon obtestálom kegyelmedet, hogy mentűl több hadat vigyen magával.” (Eredetije a gróf Károlyi-levéltárban).

[18] A január 26.-án Kassán kelt, Károlyinak szóló levelében többek között ezeket írja: „Az Újvárban rendelt élés, pénz, posztó micsoda, mind ott van Szécsényben; nem meri megindítani Bottyán: az esztergomi s nyitrai német összejár; Kegyelmed útja közben jó lesz beszállítani azt is… Megírtam (Eszterházy) Antal úrnak, hogy előbbi leveleimhez képpest ő Kegyelme is csak Csallóköz felé instituálja operatióját, úgy, hogy communicatis consiliis Duna mellékére való érkezésével Kegyelmednek, úgy disponáljon Kegyelmednek az elkövetkezendő progressusoknak, amint legalkalmatosabbnak s hasznosabbnak fogja itélni.” (Eredetije a Károlyi-levéltárban). Viszont Károlyi Sándor már január 25.-én tudósítja „apja-urát Bottyánt Debrecenből, hogy indul.”

[19] Arch. Rákócz. II, 439.

[20] Thaly, Ocskay László, II, 70–71.

[21] Berényi naplója, Pozsony január 29-ikéről: „Heister elmene Bécs felé póstán; az vármegyéket oly szépen allevialta, hogy megént több portiót vetett mindenikére.”

[22] Lásd az 573. oldalon.

[23] Archiv. Rákócz. II, 438.

[24] Rákóczi ellenben – mint láttuk – csak a Szent-Miklóson maradt német fölverését vette tervbe.

[25] Berthóty Ferencnek Eperjesről jan. 23. és gróf Csáky Mihálynak Lőcséről s Újmajorból (Szepes-Mindszentről) jan. 24.-én Bercsényihez szóló levelei. (Eredeti példányai a Thaly-gyüjteményben).

[26] Bercsényi írja január 29.-én Kassáról Károlyinak: „Pálffy ismét Liptóba ment 2000 némettel, s Scsavnikot s többet akarja elfoglalni. (Rákóczi Tár, II. 246.)

[27] Bercsényinek Károlyihoz Kassáról január 31.-én és Ungvárról február 5.-én írt levelei. (Rákóczi Tár, II, 247–248.).

[28] Eredeti fogalmazvány a Thaly-gyüjteményben.

[29] Báró Berényi Ferenc naplójegyzete, Pozsonyban, 1709. febr. 11.-én: „… az kuruczok 800-an gyültek Szepesbűl által, Árva-várába akartak succursust vinni: de észrevevén az alatta bloquádában lévő óberts-bochmeister (Lancken tábornok), megkerülte, és 9 rabot fogott, 50 lovat nyert tőlünk.” – De azért a szállítmány mégis bejutott a várba. A Feldzüge… XI, 261. oldalán ugyanis ezt írja: „Lancken hatte es versucht, den Gegner abzuhalten, doch dieser sprengte die Cernirungstruppen und es glükte ihm, den Transport in die Stadt zu schaffen.” Durch Viard wurde die unterbrochene Cernirung mit 2000 Mann wieder hergestellt. Mit dem Prociantzuschube erhielt Winkler, der Commandant von Árva, die Möglichkeit, sich weiter zwei Monate zu halten.” (Roxer Dániel hadnagy levele Czelder Orbánhoz).

[30] Dudás Márton, Eszterházy József-féle labanc kapitány, aki Tollettel és Viard-ral Szepesben járt, febr. 26.-án írja Liptó-Szent Miklósról gróf Koháry István tábornoknak Pozsonyba: „…Másként, mikor bementünk Szepességre, az városokon lévén marsaink (Lubomirszky) hadai: mindenütt előnkbe gyültek, és az városok végén, valamerre mentünk, fegyvert praesentáltak a kapukon.” (Eredetije a Thaly-gyüjteményben).

[31] Korvinyi János febr. 14.-én Verbicén kelt levele Ebergényihez: „Generális Tollet uram 12. Hujus visszatért Szepességről, batizfalvi kastélyba hagyott ugyan praesidiumot, 200 lovast, 100 gyalogot: scsavniki kastélyt pedig az kurucz praevie megégette, – abban kellett hagyni. Lubomirszky herczeg sem meré magát resolválni, hogy velünk conjungálhassa magát, nem látván teljes securitást; más az: ő is nagyon tart Lengyelországtól, mivel most Sunaveczky (Sieniavszky) herceg sokszámú hadakkal Novi-Targhoz érkezett, az kurucz pedig igen gyülekezik Késmárk és Lőcse körül. (Eredeti levél a Csákyak szepesmindszenti levéltárában.)

[32] Feldzüge… XI, 261.

[33] Lásd az 577. oldalon.

[34] Thaly, Bottyán János, 339–340.

[35] E napon írta ugyanis a herceg megbizottja, Hodermarszky János orosz püspök Bécsből Ebergényi altábornagynak Zsolnára: „Celsissimi Principis (Lubomirszky) negotium est resolutum.” – Kubinyi Miklós, Árva vára, 151–153. Winkler Wilhelm, Die Vertheidigung von Árva. – Conlin Joanne Rudolpho, Glorreiche Regierung und unvergleichliche Taten Caroli VI. grössten Besiegers der niedergehenden und aufgehenden Sonne: „Dern verlust dess Arraver Schlosses empfunden sie (a kurucok) überauss schwer weilen es der Pass nach Polen ist, und ihnen dannenhero von selbiger Seiten kein Succurs an Mannschaft, Gewöhr und Proviant kunte zugebracht werden: Hingegen hatte der Polnische Fürst Lubomirski 3. tausend Teutsche, und 2. tausend Polacken anwerben lassen, welche in der Arver-Gespanschafft zu denen Kayserlichen Trouppen stosseten.”

[36] Lásd a Rittmeister Benedikt von der Blumen által Ebergényi altábornagynak átnyújtott „Propositiones” eredetijét a Csákyak szepes-mindszenti levéltárában.

[37] Feldzüge… XI, 238; „G W M. Veterani war Anfangs Mai beordert worden, sich an die polnische Grenze zu begeben und den Augenschein über das von dem Fürsten Georg Lubomirski „in kaiserliche Dienste zu überlassende offerirte teutsche Regiment zu Pferd sammt aller Zugehör und denen 400 Dragonen einzunehmen” und nach dem Befund, falls Alles der Vereinbarung gemäss war, den Vertrag abzuschliessen, im entgegen gesetzten Falle „kurz abzubrechen und sich in nichts Näheres einzulassen.” (Registr. des R. K. M., Mai 1709, 72. szám).

[38] A Berényi-napló feljegyzése május 24-ikéről: „Ebergényi conjugálta magát Lubomirszky grojkóival.” – Bercsényi pedig június 6.-án ezt írja Kassáról Rákóczinak: „Szondeczki (Lubomirszky György) hada már ellenkezik, hozott is (foglyokat) közülök Elek Zsigmond Lőcsére, holnap idehozzák.” (Arch. Rákócz. VI, 189–190. 192. és 195.).

[39] Feldzüge… XI, 237.

[40] Feldzüge… XI, 242: „Der Feldmarschall (Heister) erklärte kurz, dass die Hauptkraft „Anfangs jenseits (am rechten Ufer) der Donau in Verwendung” zu bringen sei, denn „wenn dies von Statten ginge und auch sonst nichts geschehete, gleichwohl genung damit erreicht” sein würde. Pálffy war damit keineswegs einverstanden; er hielt es für vortheilhafter, mit der Offensive diesseits der Donau” zu beginnen, „jenseits aber eine gehörige Defensive vorzubereiten.”

[41] Feldzüge… XI, 243. E passzus szószerinti idézését lásd az 1317. számú lábjegyzetben.

[42] Feldzüge… XI, 243: „Im Zusammenhang mit dieser Hauptidee erhielt F M. L. Kriechbaum in Sienbürgen die Weisung, gegen Ober-Ungarn und längs der Számos vorzurücken, dem Gerner die möglichen Diversionen zu machen und ihm Abbruch zu thun. Dem war aber die Weisung beigefügt, sich nicht zu weit vorzuwagen, damit er nicht von einen überlegenen feindlichen Corps überfallen, oder einem solchen Gelegenheit gegebenn werde, in seinem Rücken in Siebenbürgen einfallen zu können. Vom Hofkriegsrath kam schliesslich dem Feldmarschall Heister die stricte Weisung zu, die Zeit nicht nutzlos verstreichen zu lassen. Er sollte die Operationen jenseits der Donau derart bewirken, dass er damit in 3 bis 4 Wochen zu Ende käme, um dann nach Ober ungarn vordringen und im Zusammenwirken mit Kriechbaum sich des ganzen Landes bemeistern zu können.” (Mindezekre nézve lásd: a Registr. des R. K. M., Mai 1709, 346. számát).

[43] A Feldzüge… XI, 263. old. nyomán Markó, A liptói kuruc hadjárat 6. oldalán.

[44] Feldzüge… XI, 262: „Leider liess sich dieses Unternehmen der Conföderirten (die Verproviantierung von Neuhäusel) nicht vereiteln, doch erhielt dadurch F. M. L. Löffelholtz die Mahnung,, Zseliz stark verschanzen zu lassen, und wurden dort 4000 Mann mit 6 Geschützen versammelt.”