| « 2. Az 1709. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | b) Hadműveletek Felső-Magyarországon az év első felében. » |
A katonai helyzet állandó rosszabbodása folytán Rákóczi legfőbb törekvése 1708 végétől kezdve arra irányult, hogy diplomáciai összeköttetései révén elérje azt, amit mindjobban elkedvetlenedő seregének hadműveletei többé nem biztosíthattak a maga és nemzetet számára. Ezért az 1709. év elején Jablonszkyt és Klementet Brüsszelbe, illetve Hágába, majd onnan mindkettőjüket Londonba küldte. Ügynökeit mindenütt szivélyesen fogadták, de határozott igéretet sehol sem kaptak, sőt itt-ott a magyar ügyet elég sötéten ítélték meg. Főleg Rákóczinak Erdélyre vonatkozó aspirációit tartották teljesíthetetleneknek s azért azt tanácsolták neki, hogy Erdély helyett inkább valamely más hasonértékű területet, például a Szepességet néhány szomszédos vármegyével, követeljen a maga számára önálló hercegség gyanánt, honnan hasonló eredménnyel őrködhetne mind Magyarország, mind a protestáns vallás szabadsága fölött.[1] Azt is kívánták az említett hatalmak, hogy hagyna fel Rákóczi a törökkel való veszélyes barátság és szövetkezés keresésével. A szultánt ugyanis a fejedelem újabban komolyan figyelmeztette, hogy immár utoljára kéri segítségét, mert kénytelen kijelenteni, hogy a magyarság ereje immár fogytán van s ha a porta nem siet a segítséggel, a magyarok leveretnek s azután Törökországra kerül a sor. De a szultán hű maradt önmagához: nem hogy gyorsan, hanem egyáltalában nem tudott a nehéz kérdésben elhatározásra jutni.
De a legcsúfosabban Ágost lengyel király és Nagy Péter orosz vár járt el Rákóczival szemben. „A cár – írja Acsády id. m. VII, 650. old. – 1707 óta írásbeli kötelezettségeket vállalt Rákóczi irányában. Csakhogy a szerződés nem akadályozta abban, hogy a magyar fölkelés leverésére újra fel ne ajánlja hadait a bécsi udvarnak, ha ez vele a svédek ellen szövetkezik. Péter cár egy milliónyi kölcsönt s 12.000 embert, Ágost pedig 12 lovas ezredet akart a magyarok ellen a császár rendelkezésére bocsátani. De József császár kerülte a svédekkel való összetűzést és elutasítólag felelt.” Ellenben a lengyel király segítségét utóbb mégis igénybe vette.
Közben Rákóczi, bár felette bosszankodott a francia udvar szószegése miatt, azért Vetésy útján azzal is tovább tárgyalt, utóbbinak különösen lelkére kötvén, tegyen meg minden, hogy már 650.000 frankra rúgó hátralékot megkaphassa. Közbe Vetésy tudatta a fejedelemmel, hogy most már XIV. Lajos maga is békekötésre gondol ellenfeleivel, mivégből már el is küldte biztosait Hollandiába. Erre Rákóczi április 25.-én kelt utasításával meghagyva Vetésynek, jelentse ki a francia udvarnál, miszerint, ő „még ha arra jutna a dolog, hogy külföldre kelljen bújdosnia, Erdély megnyerése nélkül nem köt békét. Ideje tehát, hogy Lajos király beváltsa annyiszor megújított igéreteit. S mivel a bécsi kormány a fegyverszünetben meg nem egyezett, s az ellenségeskedés megkezdése mindennap várható, ő 7000 albániai zsoldos iránt alkudozik a Portával, mely hajlandó is teljesíteni ebbeli kérelmét. E végett azonban 100.000 tallérra van előzetesen szüksége. Sürgesse tehát Vetésy, hogy ez az összeg minél előbb letétessék hátralékaiból Konstantinápolyban; különben el kell vesznie.[2] De a francia udvar, mely most, bár nagy áldozatokkal, békét remélt köthetni ellenségeivel, süket maradt a kérelmekre… Május 21.-én Rákóczi Tályáról kelt levelében bosszúsan írá Vetésynek: „Látja, hogy úgy akarnak vele bánni, mint a kinyomott narancs héjjával, s mióta a békéről alkudoznak, őt is reá akarják elhagyatása által kényszeríteni, hogy jól vagy rosszul, csak egyezzék meg Béccsel, s nem legyen akadály alkudozásaikban. De jelentse ki Torcy külügyminiszternek, hogy ez neki nem fog sikerülni, mert ő, a fejedelem, egy percig sem szűnik meg számítani a királytól vett igéretek s biztosítások teljesítésére… Mondja meg a külügyminiszternek, ám segítik vagy nem, ő el van határozva, folytatni a háborút az általános béke megkötéséig, és inkább száműzetésbe megy, mintsem abból kizárassék…[3] Azonban, mire e levél Párisba érkezett, az ügyek nagy fordulatot vettek a francia udvarnál. Fülöp spanyol király (máj. 7.) nagy győzelmet nyert Károly főhercegen és szövetségesein Spanyolországban. Angolország és Hollandia pedig oly súlyos feltételeket szabtak XIV. Lajosnak a békealkú megkezdésének előfeltétele gyanánt, hogy az értekezlet megszakadt. „Béke vagy háború?” kérdé Vetésy a Hollandiából visszatérő Torcytól. „Háború! – felelé ez, s hogy azt a fejedelem is folytathassa, első gondom lesz hátralék-pénzeit kifizettetni.”[4] Azonkívül azt is megigérte a külügyminiszter, hogy Desalleurs márkit, akit a fejedelem már 1707 óta ismételten felváltatni kívánt, minél előbb visszahívja.[5] Azonban Rákóczi ennyi csalódás után már nem tudott többé a francia udvarban bízni.
Közben a szövetséges hatalmak azt ajánlották Rákóczinak, hogy ő közvetlenül terjessze elő békeajánlatát a bécsi udvarnál, amelyet aztán őt tőlük telhetőleg támogatni fognak. Erre ő július 19.-én meghagyta Klementnek, adja tudtára a porosz udvarnak s általa a szövetséges hatalmaknak, hogy ő a török segítség igénybevételét kívánságuk szerint kész elhalasztani, de ő maga Bécsben nem tehet közvetlen békeajánlatot, mert azt ott könyörgésnek tekintenék s még kevésbé volnának hajlandók az ő s a nemzet igazságos kívánságait teljesíteni.[6]
És valóban Bécsben, ahol most már fegyveres erővel is hamarosan elnyomni vélték a már úgyis mindjobban ellankadó kuruc felkelést, már többé hallani sem akartak sem a szövetséges hatalmak közbenjárásáról, sem a Rákócziékkal való közvetlen tárgyalásról, s hogy azt szükségtelenné tegyék, rábírták a császárt, hogy május 15-ikére hivassa össze a nádor által az országgyűlést, amelyen az udvar közvetlenül magának a nemzetnek fogja teljesíteni a mult évben felterjesztett feliratban foglalt kívánságokat, ezáltal az oly sokszor hánytorgatott sérelmeket is kiküszöbölvén. Ezek a tárgyalások igen hosszúra nyúltak s mivel közben a francia hadiszíntéren is a hadiszerencse mindjobban a császári fegyvereknek kezdett kedvezni, ami végre a malplaqueti győzelemben nyert méltó befejezést,[7] az udvar az időközben nagyon is lábrakapott mirigyhalált hozván fel indokul,[8] az országgyűlést július 14.-én elnapoltatta, de egyúttal Rákóczit és Bercsényit felségsértőknek és a hon ellenségeinek nyilváníttatta, egyúttal azonban nevezettek párthiveinek, akik egy hónap lefolyása alatt engedelmességre és a király iránti hűségre térnek, s a hűségeskűt leteszik, bűnbocsánatot hirdettetett.[9]
[1] Fiedler id. m. II, 50. – Szekfű, a Magyar Történet VI. köt. 74. oldalán mindezekről a következőket írja: (A bajor választó és a porosz királyfi trónjelöltségének meghiúsulása után) „A fejedelem újabb bonyolult terveket kovácsolt: egyebek közt szuggerálni akarta Angliának és Hollandiának, hogy a császárt (I. Józsefet) elhagyva, Poroszországgal és a független magyar királysággal együtt új európai blokkot alkossanak. Gondolatai kezdeti kiindulásukban embrióállapotukban gyakran helyesek voltak és olyan fejlődési lehetőségre mutattak rá, mint pl. az angol-francia barátság, porosz-francia kapcsolat, aminők később, 20–40–50 esztendő mulva csakugyan a realizálás stádiumába is léphettek, de akkor még legfeljebb az éles megfigyelések, nem pedig a diplomáciai tervek rendjébe tartoztak. A közeli hadi és diplomáciai helyzet a bécsi kormánnyal szemben mind vigasztalanabbá vált s Rákóczi távoli összeköttetések labirintjába keveredve, az „európai államraison” szabályait vizsgálta és kereste bennük a magyar jövőt. A protestáns hatalmak pedig, melyek bár a császár szövetségesei voltak, mégis Jablonszky és Klement nevű követeit barátságosan meghallgatták, általuk mindegyre lelkére kötötték, ejtse el a külföldi garancia és Erdély követelését, mert ezeket ők sem javasolhatják a császárnak. Marlborough átolvasva a Klementtől átadott feltételeket, ezeket túlszigorúaknak tartotta és sajnálkozva jegyezte meg, hogy az általános békébe való foglalásra sem lehet számítani, mert a háború végével a császáriaknak nem lesz többé Angliára és Hollandiára szüksége, s „ezt a szegény népet – a magyarokat – keresztre fogják feszíteni.” Anna királynő minisztere, Sunderland, bármily tisztelettel szól is Rákóczi egyéniségéről, azt mondotta, hogy ha ő volna a császári miniszter, ő se adná át Rákóczinak Erdélyt, nehogy újra tárt kaput nyerjen Európába a török hatalom.”
[2] Fiedler id. m. I, 325, 330.
[3] Fiedler id. m. I, 332.
[4] Fiedler id. m. I, 133.
[5] Fiedler id. m. I, 336.
[6] Fiedler id. m. II, 62.
[7] Lásd a 16. oldalon.
[8] Hogy ez minő pusztítást vitt véghez és hogy mily krudélis volt az 1708/1709-iki tél, az Acsády id. M. VII, 652. oldalán foglalt következő adataiból tűnik ki: A háború okozta nyomor ecsetelése után ekképpen folytatja leirását Acsády: „Fokozta a nyomort az 1708–9-iki szörnyű tél, az óriási hideg és havazás, minek mását az emberek oly könnyen „nem láttak, nem hallották”. Különösen januárban volt oly dermesztő hideg, hogy az égi madarak megszámlálhatatlan mennyiségben fagytak meg. S mintha mindez nem lett volna elég, török területről, hol már 1707-ben mutatkozott, 1708-ban Aradon és Csongrádon által átcsapott hazánkba a pestis, a rettenetes „gugahalál”, mely az Alföldről csakhamar országszerte megtette romboló körútját. Himlő és hagymáz is fogyasztotta a népet, de a pestis 1709–10-ben példátlanul elhatalmasodott s oly mérveket öltött, hogy sok falu egészen kihalt, néhol meg csak 2–3 ember maradt meg. Debrecenben 1200, Pozsonyban a lakosságnak csaknem fele, Komáromban 4000, Kis-Szebenben 2278, Lőcsén 4000-nél több, Iglón s három más szepesi városban 7087 (Sváby, Szepes vármegye története, II. 244.) ember halt meg s az egész országban az 1708–11-iki pestis áldozatainak száma hivatalos adatok szerint több volt 300.000-nél. Az állami és társadalmi rend teljesen fölbomlott, s a nép a templomokba sem gyülhetett istentiszteletre. Az emberírtást rettentő marhavész kísérte s asz általános romlás közepette a nemzeti ellenállás végképpen megtörött, úgy, hogy az 1709. és 1710-iki küzdelem már csak kínos végvonaglás.”
[9] Pray, Hist. Reg. Hung. III. – Katona, Hist. Crit. XXXVII, 551. – A rendek felirata 1709 június 11-ikéről.
| « 2. Az 1709. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | b) Hadműveletek Felső-Magyarországon az év első felében. » |