A trecséni csatának mindkét félre váratlan és meglepő kimenetele új elhatározások és cselekedetek elé állította a küzdő feleket, elsősorban pedig az egymással szemben álló fővezéreket. Az új helyzetben Heisternek, mint már említettük, elengedhetetlen kötelessége az lett volna, hogy nem várt győzelmét a lehető legjobban kihasználandó, a minél hathatósabb üldözés folytatásaként habozás és késlekedés nélkül a legerőteljesebb offenzívába menjen át, Rákóczira pedig az a feladat hárult, hogy az ellenségnek ezt a szándékát tőle telhetőleg megakadályozza, ami abban az esetben, ha Heister komolyan hozzáfogott volna munkájához,[1] nem lett volna valami könnyű dolog. És Rákóczinak és környezetének, tanácsadóinak dicséretére válik, hogy a kistapolcsányi haditanácskozáson valóban mindenre gondoltak és mindent a lehető legjobban határoztak és rendeltek el, amit a fennforgó körülmények között egyáltalában tenni lehetett.

Ezzel ellentétben Heister elejétől végig nagyfokú határozatlanságot és ingadozást tanusított, mi miatt csakhamar magára vonta a bécsi körök elégedetlenségét, majd határozott rosszalását is.[2] Nagyon elégedetlen volt Heister működésével Savoyai Jenő is, aki bár a nyugati fronton a hadműveletek vezetése minden idejét túlon-túl is igénybe vette, azért nem mulasztotta el a magyarországi eseményekre is minduntalan döntő befolyását érvényesíteni s ő volt az, aki következetesen ellene volt a Magyarországgal való békés megegyezésnek, s ehelyett, mindig az országnak karddal való leigázását propagálta.[3]

A trencséni csata és Nyitra gyors eleste után a herceg, mint közölt levelének a következő jegyzetben foglalt kitételéből kitűnik, számított is arra, hogy az egész magyar fölkelésnek hamarosan vége szakad.[4]

De amikor Nyitra megvétele után Heister már semmiféle eredményt nem tudott felmutatni, elégedetlensége a tábornaggyal szemben folyton fokozódik. Nagyon rossznéven veszi tőle, és nem ok nélkül, hogy a kuruczokat a trencséni csata után nem üldözte elég erélyesen, hogy Heister az említett csata után Pozsonyba, majd onnan Nyitrára s aztán a Dunántúlra ment és csak azután fordította figyelmét a bányavárosok felé. Heisternek ezt a kapkodását erősen kifogásolja és kívánja, hogy ezentúl Bécsből pontosan előírják neki, hogy mit kelljen tennie.[5]

Meg kell azonban itt jegyeznem, hogy, amint az a hercegnek alább közlendő két leveléből kitűnik, Érsekújvár ostromát ő maga ajánlotta s egy héttel később ő maga hagyta jóvá Heister dunántúli offenzívájának tervét, ami mindenesetre az erők bizonyosfokú szétforgácsolásához vezetett. Én a maga részéről a fennforgó viszonyok között sem Nyitra, sem Érsekújvár ostromát, sem Heister dunántúli offenzívájának gondolatát nem tartottam volna helyénvalónak, mert e hadműveletek egyike révén sem volt kilátás döntő eredmények kivívására. Az egyedüli helyes nézetem szerint az lett volna, ha Heister, Rákóczi és Bercsényi, mint a legfőbb kuruc hadvezetők parancsnoksága alatt visszavonuló, s emellett az ellenséges főerőt képviselő csoportokat egyfolytában a lehető legerélyesebben üldözte volna, azzal a feltett szándékkal, hogy azokkal minél előbb újból megütközzék az annyira áhitozott végleges döntő győzelem kierőszakolása céljából, vagy – hogyha Rákócziék az újbóli döntő összeütközés elől következetesen kitérnének, úgy legalább az Ipoly–Poprád vonaláig terjedő terület kézrekerítése által a hadműveletek további folytatására egy az eddiginél jóval előnyösebb hadászati alap teremtessék, ami viszont másrészt a kurucok számára nagy mértékben megnehezítette volna a háború és az ellenállás folytatását. Ezzel szemben Nyitrának, továbbá Érsekújvárnak Savoyai Jenő által inaugurált ostroma és megvétele, mint nemkülönben a Dunántúlnak Heister által szándékolt birtokbavétele a nagy háború és annak végleges befejezése szempontjából nem sokat lendített volna a császáriak helyzetén.[6]

Savoyai Jenő herceg és Thiell közölt levelezése élénk világot vet ama nehézségekre, amelyek a magyarországi császári fővezérlet körül ebben az időben fennállottak. Végre az udvari haditanács megsokalta a dolgot, sarkára állt és október végén Heistert igazoló jelentéstételre szólította fel és feltett kérdéseire pontos választ követelt. Erre a magát mélyen sértve érző tábornagy november 4.-én Nyitrán kelt terjedelmes védekező iratában válaszolt, amelyben pontról pontra megdönteni igyekszik és határozottan visszautasítja a haditanács kifogásait.[7] Ebben az iratban – Markó, A trecséni csata 72. old. szerint – Heister Istennek hálát ad, hogy erőt adott neki tervei végrehajtására és hogy azokat ilyen szép eredmény koronázta. Három hónappal ezelőtt senki sem hitte volna, sem az udvarnál, sem a hadrakelt seregnél, hogy a császári csapatok még a tél beállta előtt benyomulnak a bányavárosokba és hogy az ellenség ereje annyira megfogyott, hogy békét kér. De a fárasztó hadműveletek Heister lovasságát teljesen elcsigázták, ezért kellett neki a trencséni csata után pihenni. Hat nap mulva mégis elérte Szeredet. Ő nem kéjutazási szándékkal ment Pozsonyba, hanem azért, hogy a gyalogságot és a dán csapatokat összegyüjtse és Nyitra ellen vezesse. Különben sem semmisíthette volna meg Rákóczi seregét, mert összefüggő kötelékekkel sehol sem találkozott, csupán kisebb portyázócsapatokkal és rablóbandákkal. Egyébként feladatát már ezért is megoldottnak tekintheti, mert aránylag kis seregével az országnak igen nagy részét foglalta el, és ami legfontosabb: a gazdag bányavárosokat is hatalmába kerítette. Selmecbányára is idejében érkeztek csapatai, mert megtudták akadályozni, hogy Hellenbach, a kurucok főkincstárnoka, tönkretegye a bányákat, amelyeknek jó részét mesterséges árvízzel már elpusztították. – Neheztel a bécsiekre (t. i. az udvari haditanács tagjaira), akik folyton kifogásolják intézkedéseit.[8] – Az udvari haditanács igen felbőszült Heister kemény hangon írt igazoló jelentése miatt és azt javasolta a császárnak, hogy tiltsa meg a tábornagynak az ilyen fegyelmetlen hangú levelezést.[9]

Nem hallgathatjuk el, hogy a Heister igazoló jelentésében foglalt mosakodás és nagyzolás semmikép sem állja meg a helyét, amennyiben az általa felsorolt s a maga érdemeül feltüntetett eredmények nem az ő állítólagos helyes működésének, hanem a kölcsönös helyzetből a császáriakra nézve kedvezően kialakuló viszonyoknak és nem kis részben a magasabb kuruc vezetők nagyobbára helytelen intézkedéseinek és magatartásának voltak betudhatók. A Rákóczi által közvetlenül a trencséni csata után tett intézkedések, mint már fentebb kiemeltük, kiválóan helyesek voltak, de amit ezután ő, de kivált Bercsényi tett, azt a legjobb akarat mellett sem nevezhetjük jónak. Maga Rákóczi egyelőre úgyszólván teljesen kikapcsolódott a hadműveletek intézéséből; őt egyelőre, mint alább bővebben látjuk majd, inkább a külpolitika fejlemények érdekelték, Bercsényi pedig nemcsak teljesen passzíve, hanem úgy viselkedett, mint aki saját árnyékától is megijed.[10] Még csak kísérletet sem tett arra nézve, hogy Heistert a bányavárosok, és a Felvidék elfoglalásában meggátolja, vagy, hogy legalább annak térnyerését megnehezítse. Pedig, hogy ezt Heister határozatlansága, ide-oda kapkodása és célszerűtlen hadműködése mellett bátran és a legjobb eredménnyel meg lehetett volna tenni, ennek legjobb bizonyítéka a Bottyán által ugyanebben az időben elért fényes sikerek, aki a legszebb offenzív szellem által vezéreltetve, keresztül-kasul járt az ellenség által megszállt területen, Heistert hol oldalban, hol hátban fenyegetve, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy a császári tábornagy előretörekvési kedve nagy mértékben megbénult. Bottyán ezúttal újból bebizonyította, hogy hajthatatlan erős karakter és kiválóan ért a magasabb hadvezetéshez és emellett atyai módon is tud gondoskodni csapatjairól, ami természetesen szintén hozzájárult ahhoz, hogy alárendelt csapatjai a bálványozásig imádták és szerették az öreg, sokszorosan kitűnt generálist, akinek minden parancsát örömmel és szinte vakon teljesítették.

Ha nem is ilyen mértékben, de a Dunántúlon Eszterházy Antal is megmutatta, hogy igazi legény a talpán, a kölesdi szép fegyvertény pedig Béri Balogh Ádám homloka köré font újabb babérkoszorút.

Hogy a császáriak oldalán Pálffy nem tudott újabb szép eredményeket felmutatni, ennek leginkább az volt az oka, hogy Heister nagyon is megkötötte az ő kezét, mi miatt az impulziv természetű, helyes ítélőképességgel, nagy cselekvési ösztönnel és akarattal rendelkező és már sok szép fegyvertényre visszatekintő bán, mint láttuk, panaszt is emelt, de ez Heister tirannikus természete mellett mit sem változtatott a helyzeten.

Hogy Nyitra oly gyorsan megadta magát, Érsekújvár pedig mindvégig sikerrel megállta a helyét, az bizonyára nem kis mértékben az illető várparancsnokok kvalitásának is volt betudható. Révay Gáspárnak ama tette, hogy a gondjaira bízott várat már egynapi bombáztatás után feladta, alig menthető. Az itt kivívott gyors siker volt viszont oka annak, hogy Heister az érsekújvári ostromra nem készült fel alaposabban és bár utóbb nagymennyiségű ostromszert hozatott Komáromból, ez már nem sokat lendített a közben teljesen elkedvetlenedett császári ostromló sereg helyzetén s így Heisternek mit volt mit tenni, mint szégyenszemre eltakarodni a bevehetetlennek látszó vár falai alól. Nyitra ostroma különben semmi különös, vagy tanulságos tünetet nem mutat fel.

Ocskay, Bezerédy és Thúróczy átpártolása a császáriakhoz már igen szomorú tünete volt a kurucok szerencsecsillagának igen közeli leáldozásának. Az ily köpönyegforgatás, illetve árulás mindenkoron becstelen cselekedet volt. Ezek az átpártolások nagyon sokat ártottak a kurucok ügyének s ezt tudva, a magasabb császári parancsnokok mindent elkövettek, hogy minél több magasabbrangú kuruc vezért térítsenek a császár hűségére.[11]

A hadjárat végén mindkét részről elfoglalt őrállás-vonalak a következő megjegyzésekre szolgáltatnak okot: Heister mindenesetre örült, hogy legelőllevő csapatjait nagyobb nehézség nélkül Nyitra–Zólyom–Besztercebánya–Zsolna vonaláig tolhatta előre, mi által a bányavárosok birtokát jogosan biztosítottnak vélhette. Ezzel szemben feltűnő, hogy Bottyán a maga őrállásainak jobbszárnyát Véglestől kezdve Divényen át Gács felé lekanyarította, alighanem azért, hogy a Gömörben levő kuruc csoporttal a közvetlen érintkezést és összeköttetést felvegye és fenntartsa. Ahhoz nem férhet kétség, hogy sokkal helyesebben cselekedett volna, ha a gömöri csoport helyett a liptói csoporttal kereste volna az érintkezést, micélból őrvonalát. Véglestől kezdve fel, északi irányba, Rózsahegy felé kellett volna kiterjesztenie; ámde ehhez nem volt meg a kellőszámú csapata, s mint alább látni fogjuk, főkép a magas hegységben előnnyel alkalmazható gyalogságban volt igen nagy hiánya.

[1] Hogy ezt a tábornagy elmulasztotta, azt Rákóczi jóleső érzéssel vette tudomásul, ahogyan az október 22.-én Vetésihez intézett következő soraiból minden kétséget kizáróan kivehető: „Ils m'ont donné assez de temps pour remettre mes affaires, qui étaient au derange par les confusions, qui suivent ordinairement les pertes des batailles” (Fontes rerum austriacarum, IX. köt.).

[2] Feldzüge… X, 129; „In Wien war man von dem Thun und Lassen des Feldmarschalls nichts weniger as erbaut. Dass man die Regimenter „ohne einen Kreuzer Wochengeld, die Magazine geleert wusste, die zwei schlimmsten Monate des Militär-Jahres und das schlechte Wetter vor der Thüre” sah (Thiell's Bericht vom 19. September 1708, Kriegs-A., Ungarn 1708. Fasc. IX, 14.) trug nicht dazu bei, die Stimmung zu verbessern, immer lauter wurde die Klage ob der mangelhaften Benützung des Sieges von Trencsin, über welche sich der berufenste Kritiker, Prinz Eugen, tast in jedem seiner Briefe, in unzweideutiger Weise abfällig aussprach und der selbst so weit ging, zu erklären, es sei besser, Heister abzuberufen, als ihm bei der Leitund der Operationen noch länger freie Hand zu lassen.” (Krieg-A., Ungarn 1708; Fasc. 7. és 8., továbbá Savoyai Jenő szept. 26.-ikán Locher haditanácsoshoz intézett levele.

[3] Világosan kifejezést ad ebben, mint egyáltalában az egész magyar kérdésben elfoglalt álláspontjának a lillei táborból 1708 szeptember 19.-én a bécsi udvari haditanács alelnökéhez, Thiellhez intézett következő soraiban (Bécsi Kriegs-Arch., Feldacten Ungarn 1708; Fasc. IX, 15.): „Sochen erhalte ich des Herrn Hofkriegsraths vom 5. Dieses und sehe daraus die gute Folge, so die Bataille von Trentschin und Eroberung von Neutra nach sich gezogen. Ich wünshe nur, dass man hievon rechtschaffen profitire und der vorhabende Streich mit Säuberung des anderseitigen Landes (a Dunántúlt érti alatta) vohl ablaufe, woran ich nicht zweifeln will. – Der Herr Feldmarschall Graf Heister hat Recht, wann er Congregationen in denen Gespanschaften ausschreibt, welches der leichtere Weg zu einem Accommodement wäre, wann man dadurch eine Gespanschaft nach der anderen an sich ziehen könnte; massen dem Herrn Hofkriegsrath vohl bekannt, was meine Meinung allezeit gewesen ist, dass man nämlich trachten solle, Ungarn durch die Waffen und nicht durch Tractate zum Gehorsam zu bringen, und dass die Fideles dabei nicht viel zu thun haben möchten, welches nicht venig befördern könnte, wenn man einen und anderen Rebellen-Officier, gleich es mit dem Ocskay und Bezerédy geschehen, nach und nach auf unsere Seite zu bringen vermöchte; die Häupter dieser Unruhe aber müssten ein-für allemal ausgeschlossen verbleiben…” – Ugyanezt hangoztatja a herceg egy november 7.-én a fegyverszüneti tárgyalások tárgyában ugyanahhoz intézett levelében is (Kr.-A., Ungarn 1708; Fasc. XI. 3.) mondván: „Ich wäre hiebei ein-für allemal meiner vorbin allezeit gefassten Meinung, dass nämlich zu des Kaisers Dienst viel besser wäre. Hungarn mit der Gewalt der Waffen zum Ruhenstand zu bringen, als zur Stabilirung desselben sich in Conditiones einzulassen, weilen hiebei nicht unbilling zu besorgen, dass sich die Fideles mit denen Untreuen unter der Hand verstehen dürften.” (Ime, az örökös bizalmatlanság minden és mindenki iránt, ami és aki magyar).

[4] Levelének ez a része következőleg hangzik: „Dem Herrn Hofkriegsrath sage schönen Dank für die mir unterm 25. und 29. passato gegebenen Nachrichten und hoffe, dass nach der glücklich erfolgten Eroberung Neutra es mit Neuhäusel ein gleichmässiges Ende nehmen werde, gleich ich dann auch hoffe, wann der Bezerédy die kaiserliche Gnade angenommen, dass nicht nur das anderseitige Land (a Dunántúl) von denen Rebellen werde gesäubert, sondern auch die völlige Unruhe in eine ziemliche Enge zusammengebracht werden können.”

[5] Erre nézve augusztus 21.-én ugyancsak a lillei táborból Thiellhez intézett levelében a következőket írja: (Kr.-A., Ungarn 1708; Fasc. VIII. 10.): „Was den ungarischen Krieg betrifft, ist sich nicht zu verwundern, dass die Sachen nicht besser gehen, wann ein Jeder thut, was er will, und Einer dort, der Andere dahin lauft; obschon, da nun mein Regiment und die Danen daselbsten ankommen, gleichwohl eine solche Macht beisammen sich befindet, als noch nie gewesen ist. Ein löbl. Mittel muss solchemnach nicht leiden, das einmal concertirte Sistema nach eines Anderen Einfall zu ärdern, sondern Ihro Kaiserl. Majestät ein starkes Referat hinaufgeben und dem Herrn Feldmarschall Grafen von Heister Puncta verschreiben, was er zu thun und zu lassen habe; dann sonsten auf diese Weise die Confusionen ärger als niemal, und die Truppen ohne Operation zu Grunde gehen werden.” – Ugyanilyen szellemben, sőt helyenként majdnem szóról szóra ugyanezt írja a herceg a következő napon, augusztus 22.-én Lochernek, az udvari haditanács másik tagjának: „Mir ist leid – mondja a herceg ebben a levelében – dass die Sachen in Ungarn einen so schlechten Vorgang haben, worab ich mich nicht verwundere, wann ein jeder thut, was er will, Einer da und der Andere dort auslauft, mithin der Krieg solchergestalt gefürhrt wird, dass das Uebel alle Tage ärger und die Confusion immer grösser werden muss. Ich kann aber dabei nicht begreifen, warum es dann nicht möglich sein sollte, Einen da zu obligiren, dass er präcise dasjenige thun und exequiren solle, was man einmal contrahirt und zu Kaisers Dienst befunden hat, zu vörderst anjetzo, de, nachdem die Dänen und mein unterhabenes Regiment in Ungarn ankommen, die Armee weit stärker, als sie niemalen gewesen ist.” – A Heister szorosabbra fogását és fékentartását célzó kívánságát a herceg még többször megismételte. Igy többek között a szept. 30.-án a lillei táborból Thiellhez intézett levelében ezeket írja: „Was der Herr Kriegsrath in seinem vom 12., dieses wegen des Herrn Feldmarschalls Grafen von Heister meldet, ist eben diese, was ich allezeit geforchten und öfters repetirt habe, inmassen ich fortan dabei bleibe, dass Seine Kaiserl. Majestät ihm, Herrn Feldmarschall, absolut anbefehlen müssen, was er positive zu thun nud zu operiren habe, wo er sich in Person selbsten einfinden und wo er die Vorhaben durch andere Generales ausüben lassen solle; dann er sonsten, wie es jetzo geschicht, mit einem wenigen Thell der Truppen, ohne was Hauptsächlisches zu thun, herumlaufen und das grösste Corps, ohne was zu unternehmen, müssig stehen lassen wird; wo inzwischen die Zeit immer mehr verlauft und solchergestalten man zuletzt nicht wissen werde, wohin die Truppen verlegt werden sollen, einfolglich das ganze Onus zu nicht geringer Beschwehrlichkeit und Confusion in dem Repartitionswesen auf die kaiserlichen Erblande zurückfallen dürfte (sic!).” – Október 7.-én pedig a következőket írja ugyanonnan, ugyancsak Thiellnek (Kr.-A., Ungarn 1708; Fasc. X, 7.): „Ich sehe aus des Herrn Hofkriegsraths vom 19. passato abermalen, dass immer mehr erfolge, was ich gleich nach der glücklichen Action mit den Rebellen vorgesagt und befürchtet habe; dannenhero dann hiemit nochmalen repetire dass bei so beschaffenen Dingen niemalen was Gutes zu hoffen sein werde, wann man nicht durch expressen kaiserlichen allergnädigsten Befehl dem Herrn General Heister klar und positive vorschreiben wird, was er zu operiren und zu unternehmen habe, und ist nur zu bedauern, dass mit seinem Herumlaufen, wie er jetzo gethan, die beste Zeit verloren gangen, ohne dass derselbe eine Operation, wie er wohl gekonnt, unternommen hätte. – Ich sorge daher nicht unbillig, dass bei nun bevorstehender übler Saison auch nichts mehr zu thun sein und Alles auf die deutschen Erbländer zurückfallen werde. (Ez volt a mindenkori összes bécsi körök stereotip aggodalma!). – Dass solchemnach Ein löbl. Mittel Ihro kaiserl. Majestät die Nothdurft hierüber mit allem Nachdruck remonstrire und wie oben gedacht, dahin antragen wolle, auf dass derlei positive Ordres ohne weiteren Anstand erfolge und darinnen angemerkt werde, was er für seine Person zu thun und hingegen durch andere Generales exequiren lassen sollte. Widrigen falls würde das Herumlaufen mit der Cavallerie niemalen sich enden und ohne was zu operiren, dieselbe ruinirt werden; womit sodann freilich das Hauptwerk niemalen gerichtet sein und dieses Jahr, ungeachtet man alle Vortheile gehabt, nicht besser als die vorigen ergehen würde.” – Pálffynak pedig ugyanaznap ugyanerről a témáról ezeket írja: „Mir ist nicht wenig leid, dass bei der erinnerten Beschaffenheit die meisten Truppen in einer Inaction stehen bleiben und manuon dem erhaltenen so stattlichen Streich und der Rebellen Consternation nicht besser profitire. Wann man aber die Sachen nicht anders nehmen will, so kann man auch niemalen was Gutes effectuiren, und ich besorge mir, dass bei schon so weit avancirter Zeit man nicht einmal wissen wird, die Regimenter unter Dach zu bringen, einfolglich dieselben nicht ohne Confusion und grosse Beschwerlichkeit auf die deutschen Erblande werden zuzürckfallen müssen.”
Csakhogy a nyakas Heisterrel a bécsiek sehogy sem tudtak boldogulni, ahogyan az Thiellnek egy nappal előbb, október 6.-án kelt jelentéséből világosan kitűnik. Azt mondja többek között az udvari haditanács elnöke: „Dem Feldmarschall Heister vorzuschreiben, was er thun solle, wäre freilich das beste Mittel. Allein, sehe ich nicht, wer dahier derlei Vorschreibung wohl thun könne und wolle. Zudem dahin steht, ob nicht der bekannte Humor dadurch zu einem widrigen. Effect abermals irritirt würde, ohne dass man sich am höchsten Orte einer kräftigen Manutenenz zu getrösten hätte.” (Kr.-A., Ungarn 1708; Fasc. X, 6.)

Végül november 7.-én az akkori udvari haditanács alelnökének, gróf Herberstein tábornagynak ezeket írja Savonyai Jenő még mindig a lillei táborból: „Belangend den Herrn General Heister, ist zu bedauern, dass durch seine Caprice die beste Zeit verloren gangen. Gleichwie aber seithero der Status in Ungarn zu einem andern Anschein gekommen, so habe ich E. E. darüber weiter nichts zu annectiren.” (Kr.-A., Niederlande 1708; Fasc. XI. 19.).

[6] Savoyai Jenőnek fentebb említett két levele következőleg hangzik: Az első, gróf Pálffy János lovassági tábornoknak szóló, Lille előtt szeptember 2.-án kelt (Kr.-A., Ungarn 1708; Fasc. IX. 1.): „Ich sage Euer Excellenz schuldingen Dank, dass Sie mir unterm 13. passato von der Heisterischen glücklichen Action ausführliche Nachricht zu ertheilen haben belieben wollen, und allermassen ich anbei von anderwärts vernommen, dass Sie nicht nur den Anfang hieran gemacht, sondern auch sonsten grossen Theil daran haben, als thue mich mit Deroselben hierüber vom Herzen erfreuen und nicht zweifeln, man werde von diesem glücklichen Streich rechtschaffen zu profitiren, in keinem Weg unterlassen. – Ich meinerseits wäre des Dafürhaltens, dass keine Operation besser sein könnte, Neuhäusel wegzunehmen; es wäre aber dabei ernstlich zu sehen, ob zu einer solchen Belagerung die Erfordernisse beigebracht werden können und andere Nothwendigkeiten dazu in Bereitschaft, oder keine andere Obstaculen dagegen im Wege seien, so ich vom Weiten nicht judiciren, noch vorsehen kann.” – A másik, Thiellnek szóló levél ugyancsak Lille előtt szept. 9.-én kelt (Kr.-A., Ungarn 1708; Fasc. IX, 7.): „Ich unverhalte dem Herrn Hofkriegsrath auf Seines vom 18. passato hiemit in Antwort, dass es bei der Bombardirung Neutra, als einer geschehenen Sache, sein Bewenden habe, wiewohl ich nicht weiss, ob es auch der Mühe werth gewesen sei. Hingegen approbire ich die Säuberung des anderseiten Donau Landes und repetire nochmalen, was ich erst jüngsthin geschriben habe, dass man dem Herrn Feldmarschall Grafen Heister positive vorschreiben müsse, was er zu thun habe, damit man von dem gethanen glücklichen Streich recht profitire.” – Érsekújvár ostromát illetően szeptember 26.-án Locher haditanácsosnak is írt. Ez a levél következőleg hangzik: „Dem Herrn General Heister eine positive Ordre wegen Prosequirung der Operationen in Ungarn zu geben, ist eine nöthige Sache, umsomehr, als die Zeit sonsten verlaufen, auch der Winter herbei kommen möchte, ehe man wissen würde, wo die Armee zu bequartiren sein werde. – Sonsten ist zwar vor Allem keine bessere und nützlichere Operation, als die Hinwegnehmung Neuhäusels, nöthig aber dabei, dass man auch die dazu gehörigen Requisiten vorher beisammen habe und mit einem Wort von der jetzigen Consternation der Rebellen rechtschaffen profitire.” (Kr.-A., Ungarn, 1708; Fasc. IX, 24.).

[7] Hofkriegsrath-iratok, 1708 november, 117. szám.

[8] „…ein anderes ist – mondja Heister válasziratában – raisonnieren im Zimmer, und ein anderes operieren und Würkhen im Feld; ein anderes sollen und gerne wollen, und ein anderes ist können.”

[9] „Der gehorsamste Hofkriegsrath ist der unterthänigsten Meinung dass Erstlich dem Veldmarschall Heister derley hitzige arth zu schreiben, und die Stellen für malitios der ignorant zu tractiren ein für allemahl Zuverheben wäre, und das er sich künftighin dergleichen, gegen die in Euer Kais. Majestät nahmben und unter der allerhöchsten Ferttigung ihm Zuekombende expeditiones nicht mehr unterfangen solle, zudeme das Er auch kein Ursach sich zu beschwären hat, dazumahlen Ihme in solchen Terminis geschriben worden, das man Kheinen andern Generalen auch Fürsten und Churfürsten in derley fällen nicht glümpflicher Zueschreiben könte.” (Bécsi Kr.-A., Feldacten Ungarn).

[10] Jellemző, de egyben elég sajnálatos is, amit Bercsényi okt. 17.-iki levelében erre nézve mond. Ezek szerint ő azért szánta el magát a guerillaháborúra és azért tért ki következetesen a komolyabb összeütközés elől, „mert – úgymond – ha a német meg nem szalad előlünk, majd megszaladunk mi; de ha megszalad, kifáradásig vitézkedünk. Kétannyi rácz és labancz elszalad előlünk; de mi négyannyian is elszaladunk a német elől.” (Arch. Rákócz. VI., 132.).

[11] Csodálatos, hogy ezt a nem egészen faire dolgot még a különben lovagiasan gondolkozó s általánosan „edler Ritter”-nek tartott Savoyai Jenő is megengedhetőnek, sőt előmozdítandónak tartotta, amint az szeptember 19.-én Locher haditanácsoshoz intézett következő leveléből kitűnik: „Aus des Herrn Hofkriegsraths vom 29. passato habe gern ersehen, dass sich die Festung Neutra ergeben habe, und wäre der Meinung, dass wann, wie der Graf Pálffy sich persuadirt, der Bottyán herüber gebracht werden könnte, etliche 1000 fl. nicht anzusehen werden.” Igenis, Bottyánra fájt nekik leginkább a foguk, aki éltető lelke volt ennek az egész 1708. évi hadjáratnak. Ezért ragadtatta magát Heister is utálatos dühkitörésekre a neki oly sok kellemetlenséget okozó érdemdús generális ellen.