Heisternek Érsekújvár megostromlását célzó nagyarányú előkészületei mindenekelőtt Bottyánt, s az ő jelentése nyomán Rákóczit is aggodalommal töltötte el. Bottyán oly fontosnak vélte a várnak minden áron való megtartását, hogy – mint már említettük – eredetileg saját maga akart abba bezárkózni s egyben kérte a fejedelmet, „ne engedje ügyöknek ezen legerősebb bástyáját, s leghívebb szolgáját elveszni, hanem annak idején segélje meg.”[1] Rákóczi eleget tett nagyrabecsült alvezére kívánságának s főleg Nyitra gyors elvesztése miatt annak aggodalmát Érsekújvár sorsa miatt osztván, szeptember végén Tolvay Gábort újabb fegyverszüneti ajánlattal küldte Bécsbe, miről alább bővebben szólunk majd.[2]

Bercsényi időközben a Garam és Ipoly mentén mintegy 5000 főnyi hadat gyűjtött össze, de nagyban véve megelégedett a császáriak érsekújvári ostrommunkálatainak és erőlködéseinek megfigyelésével anélkül, hogy azokat komolyan megzavarni igyekezett volna. Bottyánnak fentebb említett csatlakozásával ennek a hadnak az ereje 8–10.000 emberre emelkedett.

Heister Nyitrára érve, belátta, hogy addig a bányavárosok elfoglalásához hozzá nem foghat, amíg Bercsényinek garam–ipoly-menti hadát onnan el nem kergeti. Elhatározta tehát annak megtámadását, mi célból október 13.-án Nyitráról elindulván, Lévának vett irányt s miután Bercsényi kitért előle, Szebeklébig folytatta előnyomulását, ahova október 15.-én érkezett meg. Itt erejét három részre osztotta. Gyalogságának egy részét Szebeklében visszahagyva, báró Löffelholtz altábornagyot 7 zászlóaljjal és 6 lovas századdal Korponán át a bányavárosok megszállására rendelte előre, míg ő maga lovassága fennmaradó részével Szécsénynek vett irányt, ahova Bercsényi előle visszavonult, meghagyván a visszahagyott őrségeknek, hogy ahol már tovább nem tarthatják magukat, égessék fel és hagyják oda az illető várost, hogy az ellenség csak romokra találjon s ne lehessen oka győzelmén örvendezni. Selmec- és Körmöcbányán a kurucok eltávozásuk előtt azonkívül, hogy a császáriak a dús bányáknak semmi hasznát se vehessék, a vízemelő gépeket, bányaműveket szétrombolták s az aknákat tele bocsátották vízzel.

Bercsényi azonban Szécsényben sem maradt meg, hanem tovább folytatta visszavonulását s így Heister szintén továbbvonult Fülekig anélkül, hogy célját elérte volna s így, főleg mivel Bottyánnak alább tárgyalandó műveletéről hírt vett, bosszúsan tért vissza Szebeklében át Lévára,[3] ahol a parancsnokságot a Duna balpartján ismét Pálffynak adván át, ő maga a türelmetlenkedő dánokkal november 4.-én Nyitrára vonult vissza, ahol néhány napig pihentette fáradt csapatait. A Felvidéken visszamaradt csapatokból alakított egy-egy csoport november hava folyamán Ebergényi alatt Zsolnánál, Pálffy alatt Bajmócnál, Löffelholtz alatt Besztercebányán és Viard alatt Zólyomban helyezkedett el. Ocskay Korpona alá szállván, a várost fölkérte, de a benne levő és segítségükre jövő kurucok kitörnek reája, azonban Ocskay heves harc árán visszaszorítja őket s megszállja a menekülő kurucok által felgyújtott várost.

A Felvidék és a bányavárosok birtoka miatt folytatott harcok egyes részleteiről Thaly, Bottyán János című műve 309–311. oldalán a következőket olvassuk: „Pálffy Bajmóc várát ostrom alá vevén, azt november 8.-án erős lövetés és víztartóinak lecsapolása után meg is adták neki. A várat vitézül védett őrség és parancsnoka Marsiczky János a capituláció szerint Bercsényihez bocsáttatik. Marsiczkyt azonban útja-közben Ocskay és emberei a lazányi erdőben, daczára a szerződésnek, kirabolják és egész puszta ingéig kifosztják,[4] Pálffy pedig őrséget vetvén a várba, Ebergényivel és Ebermonttal[5] Trencsény-megye behóditására indul. A nagy Facskó-hegyen átvivő útat a kuruczok hét helyen bevágják, ledöntögetett fákkal eltorlaszolják, s védelmére alkalmas pontokon 600 hajdút helyeznek el. Ebergényi mindazonáltal november 12.-én hajnalban ostromnak (azaz támadásra) indulván, egész napon keresztül küzdve, harczolva, végre késő estére áthatol a hegyen, ami különben 3 órányi út.[6] Pálffy és Ocskay németekkel, ráczokkal, labanczokkal utána nyomulnak. – Trencsénymegye védelme Réthely János lovas és Thúróczy Gáspár gyalog ezredesekre vala bízva. Ezek a Zsolnára vivó útban (nem messze a várostól) fogtak állást, alkalmas helyütt. Azonban Thúróczy már ekkor titokban meg volt nyerve Pálffy által a császáriak részére, – Ocskay módjára.[7] Amint a Zsolna felé törekvő császáriak a kuruczok hadállásához érkeznek: ezek s különösen Réthey, a terv szerént, hevesen megtámadják őket. Thúróczy a harcz közben kinyilatkoztatta árulását, s kivéve a társzekereinél hagyott 50 hajdút, egész ezredét a császáriak közé vezeté, sőt, ezekkel együtt Réthey ellen fordula. Ez, gyalogság nélkül hagyatva, és elárultatva, a túlnyomó erőnek természetesen nem állhat ellent, s a Vágon át a szomszéd Varinig visszavonul. Thúróczynak amaz 50 hajdúja elámul vezérének árulásán, s a társzekerekkel együtt Budetin várába akar menekülni, de Pálffy lovasságával elejökbe vág, bekeríti, s megadásra kényszeríti őket. – Budetin vára kisded, óságos fészek; 107 hajdú volt benne, 4 ágyúval, 50 mázsa lőporral. Pálffy fölkéreti, a parányi őrség azonban mind puskákkal, mind különösen ágyúkkal vakmerően védi magát, s végre midőn rendszeres megszállást (azaz ostromot) kezdenek a gyarló váracska ellen: szerződés mellett megadják magokat. A legénység haza bocsáttatott.[8] Igy vesze el Trencsény-vármegye Thúróczy Gáspár árultatása által”, aki Érsekújvár 1710. évi ostroma alkalmával kuruc golyó által találva vesztette el életét.”

Ezek után Pálffy megvette Vág-Besztercét és Lednicet, Löffelholtz altábornagy pedig december elején Breznóbányát.

Mialatt Heister az előle következetesen kitért Bercsényi nyomában járt, a Nyitra mentén visszamaradt Bottyán felette dicséretreméltó tevékenységet fejtett ki. Az Érsekújvár alól elvonuló, majd Nyitráról Léva felé előnyomuló Heister üldözését hamarosan beszüntetvén, most már legfőbb tevékenységét nyugat felé fordította. Thaly írja Bottyán János című műve 293., illetve 292. oldalán, hogy a tábornok „elébb a Nyitráról Verebély felé Bercsényi ellen nyomult Heister utócsapatát csapdozá meg, számos zászlót is elnyervén, azután Eszterházy József ezredest – aki saját (labanc) ezredével és mellé adott németekkel vigyázott a Vág jobbpartján – veré ki Galántából. Eszterházy vesztett csatája után,[9] jól megtépett embereivel Sente (Sempte) várába meneküle. – Az elsáncolt Nagy-Magyaron – a Csallóközben – táborozó németekre Bottyán rágyujtatá a helyésget – úgy füstölé ki őket. – Ezek után Bottyán mind több lovasságot külde át a Vágon, Pozsony és Nagyszombat elejére; s míg Ottlik György és Winkler Trencsény várát szorongatták és e tájon üldözték a labanczokat: tábornokunk más részről Morváva csapatott. Nyilt leveleket bocsáta a morvaiakra, hogy a tűzváltságot fizessék meg, különben fölégeti, raboltatja a Garam mellékét… Berohanó csapatai meg is vevék a busás tűzváltságot, mely aztán a hadak fizetésére fordíttatott… Bottyán egy-két nap mulva maga is átmene a Vágon néhány ezer emberrel, s elébb Szenczre, és a Fehérhegy alatti városokra: Nagy-Szombatba, Modor, Bazinba szálla, Pozsonyt szigorúan körülzárolá, majd ez utóbbi várostól északra: Récsére tette át táborát, ahonnét a Morva vize mentén Szakolczáig minden hatalma alatt álla, s kurucz részre adózott az egész darab-ország, a Morva, Vág és Garam folyók között; különösen a labanczok birtokai, herczeg Eszterházy, a Pálffyak, Czoborok, Illésházyak uradalmai rovatának meg. Ez adókból és sarcokból Bottyán tömérdek életet és vágó-marhát vásároltata össze s hordatá Újvárba… Összesen vagy 800 szekér gabonát, lisztet vitete be az ostrom alatt már meglehetősen megszűkült erősségbe, hosszú időre fölszerelvén újból a szabadság ügyének ezen legfőbb védbástyáját.”

Amikor Bottyán Heister visszafordulásáról értesült, nyomban visszatért a Vág balpartjára, nehogy a tábornagy által hadműködésének támpontjától, Érsekújvártól elvágassék. A Vágon túl csak egyes guerilla-csoportok maradtak, amelyek főleg a Fehérhegység erdőiben tanyázván, onnan csapdostak le Pozsony, az ismét a császáriak kezére került Nagyszombat, továbbá Trencsén környékére. Amikor Eszterházy József Bottyán elvonulásáról tudomást szerzett, ő is rögtön elfoglalta régi állomáshelyét, Galántát.

Az Ipoly völgyéből visszatérő Heister tömérdek marhát vitt el magával, hogy a dunántúli csapatok élelmezését megkönnyítse. Ezt a marhaszállítmányt a tábornagy Nyitráról a Sopronból kisérő hadakkal magához rendelt Susani lovassági tábornok parancsnoksága alatt előre küldte Galántára. S mivel Heister maga is a Dunántúlra szándékozott átkelni, saját tábori podgyászának nagy részét szintén Cusani gondjaira bízta, aki a szállítmányt szerencsésen át is vitte a Vágon.

Az október 29.-én Érsekújvárba érkezett Bottyán kémei és portyázó különítményei révén hamarosan tudomást szerzett Cusani megbizatásáról, miért is „azonnal fölkészül, néhány ezer jó lovassal átkel a Vágon, s november elsején vagy másodikán Galánta előtt utóléri Cusani táborát. Heves harcz keletkezik – írja Thaly, Bottyán János című műve 302. oldalán. – Bottyán beszorítja a császáriakat a mezővárosba. Ott utczai harcz fejlődvén, a pattogó gránátoktól meggyullad és elhamvad a város – Eszterházy Pál nádor birtoka. Cusani kivonul belőle, de Bottyán Heister podgyászának egy részét, s a nagy mennyiségű vágó-marhát elnyeri tőlük, s különösen az Eszterházy regimentjéből jól lecsapdos. Míg Cusani a kuruczok portyázói által háborgatva Nagy-Magyarra s onnét a Dunán átsiet, Bottyán az elfoglalt gazdag zsákmányt szerencsésen beszállítja Újvárba, s így még jobban fölfrissíti erősségét a Sopronyba szánt élelemmel. – November 3.-án már ismét Újvárban találjuk őt.”[10]

„A galántai harczból – írja Thaly folytatólag – további dolgok fejlődének. A trencsényi ütközet (illetve csata) óta magát mód felett elbízott, elgőgösödött Heistert rendkívül felingerlé e kudarcz; annyira, hogy régi kegyetlenségét elővéve – amelyért már egy ízben (1705.) maga az udvar elmozdította őt a vezénylettől – Bottyán tábornok négy katonájának, kik Galántánál foglyul estek, barbármódra orrát, füleit levágatta, s így küldé vissza Újvárba. E Caraffához méltó cselekedet nemcsak az emberiség, de a császáriak és Rákócziék közt évek óta fennálló, Anglia s Hollandia közbenjárásával kötött és ünnepélyesen biztosított szerződvény ellen is volt, mint a mely szerint a foglyokat a hadakozó felek kölcsönösen kicserélni tartozának. Heister ezen, a kuruczok által egyszerűen „cartela”-nak nevezett szerződéssel nagy maga-felfuvalkodottságában mitsem gondolván, véghez vitette az embertelen cselekedetet, s a négy szegény megcsonkított által Nyitráról, 1708. november 5.-én kelt levelet küldött Bottyánnak.[11] E levelet nem czímezé, mint különben a hadviselő felek között és az előtt közöttük is bevált szokás vala, Bottyán teljes tábornoki czímére, hanem sértőleg ezt írá reá: „Bottyán Jánosnak, a rebellisek egyik Coripheusának.” A levélben éktelenül dühösködik: hogy a kuruczok rablók, mert ő tőle Galántánál elrablották azon marhákat; s gyujtogatók: mert Galántát a nádor jószágát felgyujtották; azért ime méltólag akarván őket megbüntetni: a közülök elfogottaknak orrukat, füleiket levágatta; s fenyegetődzik: hogy ha még ezentúl átmerészkednek a Vágon, avvagy általában a császár grátiáját el nem fogadván, még tovább is makacsul ellen-állanak: kiket közülök foglyul ejthet: karóba vonatja, bitóra kötteti.[12] Kiváltkép pedig dühösen fenyegeti Bottyánt, aki ellen vitézségéért különösen fel van gerjedve – hogy csak foghassa el: elevenen máglyán égetteti meg.[13]

„Bottyán méltósága alattinak tartá ilyen levélre választ adni; átküldé Bercsényinek. Ez aztán keményen megfelelt. Egyszersmind kijelenté s tudatá Heisterrel, hogy öccse, az elfogott gr. Heister Hannibál, a fenyegetett Bottyán tábornok rendelkezésére adatik; úgy kegyetlenkedjék tehát ennek katonáin, s úgy fenyegesse őt kínos kivégeztetéssel, hogy saját testvérén fog végrehajtani a kurucz tábornokra kimondott ítélet. A vérhüdött Caraffa-utód ezek folytán nem kevéssé megjuhászodott. Bercsényi parancsára továbbá viszontorlásul szintén négy német előbbkelő fogolynak orra, füle levágatott Újvárban s e nyomorultak által küldetett meg Heisternek a kurucz főtábornagy következő mennydörgő válasza: „Notitia, Heisteri Responsi Loco Perferenda. Minekutánna cs. k. Commendérozó Generális és Plenipotentiárius Heister különbféle cselekedetei, sőt pátense által is, saját, a magyar nemzet ellenében viseltető, veleszületett halálos gyülölségéhez képest a neki adott császári teljes hatalmat a maga zabolátlan kénnye-kedve szerént nyilvánvaló tyrannusságra csavará el, s a magyar nemzet kiirtására, keresztyén népek között kárhozatos módon, immár nem – mint eddig – a hadi jus megtartásával, hanem megvetőleg dühösködik, s ezen just nem csupán lenéző, és ellenségek között is szokatlan mocskolódásokkal, csúfolódásokkal legyalázza: hanem még a Cartelát is – mely a közbenjáró hatalmasságok authoritássával minden solemnitással elláttatott, és a szokás által is megerősíttetett – megvető módon megsértette, és az újváriaknak hadi vitézségét – csakhogy a maga dicsőségének kedvezzen – legyalázni, és még ellenségek között is dicséretre-méltó heroicus virtust hibának vagy gonoszságnak bélyegezni, és őköt – mintha ahhoz neki jussa volna! – a Cartelából is kirekeszteni vakmerősködik; rebellisek és gyujtogatók, s más kárhozatraméltó gonosztévők nevezetét: a mga tyrannusi cselekedeteiről és gyujtogatásairól megfelejtkezvén, ama pátensei által hiába és igazságtalanul reájok kenni igyekezett; Generális Bottyán János úr Commendója alatt lévő hadaink közül nehányat megcsonkíttatott, magát ezen Generális urat penig injuriose Coripheusnak nevezvén, máglyával, megégettetéssel, átalakodott és vakmerő módon fenyegette: Annakokáért a föntebbi cselekedet által, mi Confoederált Magyarok is, hogy a kölcsönt visszaadnók, hasonló eljárásra provocáltatván, hasonlatosképpen omni jure et facto felszabadíttatván: mi is azért az ellenség által megvetett Cartela ellenében ugyanannyi császári rabot fogunk megcsonkíttatván elbocsátanunk, – és hogyha az ellenség kegyetlenkedése tovább is folytattatván, a mieink ennekutánna is meg fognának béníttatni, felakasztatni, avvagy karóba vonatni: ugyanez, mi általunk is kétszeresen sőt háromszorosan fog az övéiken – még pedig a nagyobb conditióban lévő férfiakon és tiszteken – végrehajtatni. – Továbbá ugyancsak Heisternek – aki a maga tyrannsusi dühösködésében fönt nevezett Bottyán Generális urat még ellenségek között is illetlen titulussal Coripheusnak nevezé, s őt a szabadon lévőt, és hatalmába nem esettet, már is máglyára és megégetésre kárhoztatá – emlékezetébe hozatik kezeink közt raboskodó öccse, gróf Heister Hannibal, aki is Isten kegyelméből nekünk már hatalmunkban vagyon; ennélfogva Heister tudja meg, hogy a maga tyrannusi ösztönéből a mi Generálisunk és tiszteink ellen kimondott igasságtalan, illetlen, infamis, dühös, hóhéri sententiáját egyenessen maga saját öccse és vére ellen hozta. Máskülönben ninccsen oka Heisternek mit kevélykedni azzal, hogy cseleketei által császári Plenipotentiárius létére tyrannusságban keresse dicsőségét. Lőn már a legnagyobb fenevad is a legkisebb férgek eledele. Az igazságos fegyvereknek folyamatja, nem pedig kimenetele szokott fatális lenni. A tűz ha ingereltetik: annál magasabbra felcsap. Nem minden napnak szállott le még napja. Az igazságos Istennek itéletéből hány császári Generálisnak gőgös lelke jutott már kezeink közé! azért higyje meg Heister, hogy még ő is meglátogathatja nálunk Hannibál öccsét, s kezébe eshetik ugyanazon Bottyán Generálisnak, aki ellen föntebb mondott fenyegetéseit kibocsátá – és akkor az ő ellen hozott sententiát maga is megpróbálhatja, vagy kiállhatja még Datum Ujvarini, Die 20. 9-bris, Anno Dni 1708. – Ad Mandatum Domini Supremi per Confoederatos Generalis ac Locumtenens per Hungariam Comitis Nicolai Bercsényi de Székess etc. etc.”[14]

E fenyegető levélnek meglett az eredménye, mert alighanem öccsére való tekintettel Heister többé nem mert kegyetlenkedni.

Ezek után Heister tovább folytatta útját Nyitra mellől és november 9.-én Pozsonyba érve, megtudta, hogy a Dunától délre még rosszabbul áll a császáriak dolga, mint a Felvidéken. Itt ugyanis gróf Nádasdy altábornagynak sikerült ugyan október elején Sárvárt ismét hosszabb időre élelemmel és egyébbel ellátni, Cusani gyönge csoportjával azonban nem volt képes Eszterházy Antal meg-megújuló betöréseit alsó-ausztriai és stájer területre megakadályozni. Ezek közül a legjelentősebb a Fürstenfeld tájékán végzett portyázás volt. Cusani, hogy az ereje zömével Szombathely tájékán tartózkodó Eszterházyt jobban lekösse, csoportjával Sopronból délebbre vonult ugyan Kőszeg felé, fele úton azonban meg kellett állapodnia, mivel tudomására esett, hogy Csepregnél Kis alezredes parancsnoksága alatt egy erősebb kuruc csoport áll, várva az alkalmat, hogy Alsó-Ausztriába betörhessen.[15] Ennek folytán Cusani október végén újból Sopronban, majd későbbi Magyar-Óvárra húzódott vissza.

De nemcsak a stájer határt, hanem a Muraközt is majdnem nap-nap mellett háborgatták kuruc portyázó csapatok.[16]

Magyar-Óváron találkozott a Pozsonyból november 1.-én odaérkező Heister Cusanival s tanácskozásuk eredményeként a tábornagy egy újabb előretörésre határozta el magát a kurucoknak biztos menedéket nyújtó Bakony felé, de ez ismét eredménytelen maradt.[17]

November 23.-án Győrbe visszatérve, Heister gróf Nádasdy altábornagyot Székesfehérvárnak a szükségesekkel való ellátására és az ottani őrség felváltására rendelte ki, ami minden nehézség nélkül sikerült is. Ezzel egyidejűleg Eszékből felrendelt 600 rác határőr Földvárt szállotta meg s ezzel az ezévi dunántúli hadjárat véget ért s Heister ismét Pozsonyba tért vissza. De itt sem volt sokáig maradása, mert a fáradhatlan Bottyán által folytonosan és erősen szorongatott felvidéki császári csoportok parancsnokainak, illetve Pálffy Jánosnak hívására újból oda kellett sietnie.

Bottyán azonkívül még egy nagyobb vállalatba is belefogott. Hogy a Garam-vonalat Szent-Benedektől a Dunáig biztosan kézben tarthassa, vissza kellett foglalnia a még Heister által megvett Lévát. „S ez – írja Thaly, Bottyán János című munkája 312. oldalán – a hely gyönge volta miatt, nem járt nagyobb nehézséggel, s még novemberben meg is történt. Bottyán később, mivel belerakni való hajdúsága nem volt, a vár falait leromboltatá, árkait betölteté,[18] nehogy a császáriaknak még valaha védhelyül szolgálhasson.”

Ezek után az öreg generális is nyugalmat engedélyezett csapatjainak, aminek biztonságára az alább megállapítandó őrvonalat foglaltatta el és rendeztette be. A hadszintér e részén most már ő volt a legfelsőbb parancsnok, mivel Bercsényi november közepén az országgyűlésre eltávozván, elhagyta a tábort.[19]

Heister felsőbb rendeletre december 5.-én ad audiendum verbum Bécsbe utazott, honnan 13.-án Pozsonyba visszatérve, a császári csapatok által elfoglalt őrvonalak megszemlélésére indult.[20] Ezek legelöl levő része a Dunától északra, Komárom mellől Vág-Sellyén, Nyitrán át Szent-Benedekig s onnan a Garam mentén Zólyom–Besztercebányán át a felső Vág völgyébe Varin–Budatin–Zsolnáig húzódott. E vonal mögött a duna-balparti császári haderő gróf Pálffy lovassági tábornok parancsnoksága alatt következőleg csoportosult: A Salm, Nehem, Thürheim, Tollet és d'Arnan gyalogezredek 6 zászlóalja és a La Tour, Steinville és Althann lovas ezredek 6–6 százada, tehát összesen 18 lovas század, valamennyien Löffelholtz[21] altábornagy parancsnoksága alatt a felső és középső Garam mentén, Körmöcbánya, Besztercebánya, Zólyom, Selmecbánya, Szent-Kereszt és Szent-Benedek főállomáshelyekkel; a Sickingen ezred 7 százada, a Deutschmeister ezred 5 százada és a Hasslingen ezred 1 zászlóalja, továbbá a Schönborn dragonyos ezred, valamint a La Tour, Hohenzollern, Althan és Ocskay ezred 6–6 százada, tehát összesen 24 lovas század, valamennyien gróf Steinville altábornagy parancsnoksága alatt a Nyitra és Vág folyók között, Bán, Nagy-Tapolcsány, Pereszlény és Nyitra főállomásokkal; a Sickingen és Tollet ezred 4–4 százada, a Deutschmeister ezred 5 százada, továbbá a Wolfskehl ezred, valamennyien Ebergényi altábornagy parancsnoksága alatt a Vág mentén, Zsolna, Trencsén, Lipótvár, Galánta, Diószeg, Sellye, Guta főállomásokkal; a Deutschmeister ezred 3 százada és a 6 dán ezred, továbbá a tűzérség és vonat, Pozsonyban és környékén, valamint a Csallóközben.

A Dunától délre állottak, Cusani őrgróf lovassági tábornok parancsnoksága alatt, aki főhadiszállását Magyar–Óvárott ütötte fel: a Tollet ezred 8 százada, a Salm ezred 6 százada és a Heister ezred 5 százada, továbbá a Hannover vértesek, a Bayreuth dragonyosok és a Demetri huszárok Székesfehérvár, Buda, Esztergom, Komárom és Győr váraiban; a Thürheim és Sickingen ezred néhány százada és vezényelt legénység több ezredből Sopronban, Szt.-Gotthárdon, Sárvártt és Német-Újvártt; a Deutschmeister ezred 3 százada, a Nehem és Heister ezred néhány osztaga, valamint 8 savoyai dragonyos század Moson megyében; a Breuner dragonyos ezred, 8 savoyai dragonyos század és több száz gyalogos és lovas vezényelt, az alsó-ausztriai és stájer határ mentén a Lajta melletti Brucktól Radkersburgig, végül gróf Nádasdy altábornagy saját huszár ezredével és némi határőr-csapatokkal a Muraközben.[22]

A császáriakkal szemben Bottyán őrvonalát következőleg alakította meg: legvitézebb két dandárnokát, Ebeczkyt és Balogh Istvánt, ezredeikkel Érsekújvár és Csata közt helyezte el. Egyébként őrvonala Esztergomtól az Ipoly mentén Szalka, Börzsöny érintésével a Garam völgyébe csapott át, s aztán Csatán, Léván, Ó-Barson át Szőllősig; innét Báthon, Almáson, Bágyonon, Szitnán, Szebeklében, Szuhányon, Szenográdon, Turopolyán, Oroszin át föl Véglesig s azon túl le Divényre, Gácsra. Bottyán főhadiszállását Szécsényben ütötte fel. A Vág felső völgyét Rózsahegy tájékán Czelder Orbán, továbbá az Árva völgyét Párnicánál Luzsénszky, Réthey, Deák Ferenc és Babócsay osztagai tartották megszállva, Árva várát pedig Winkler ezredes védte s végül a liptó–szepesmegyei határon Andrássy Pál emberei állottak őrt. Innen folytonos érintkezést tartott a Gömörben parancsnokló Andrássy Istvánnal és Csáky Mihállyal, továbbá a Duna-Tisza közén álló csoportokkal, melyek közül Hatvan tájékán Szemere László, a Rákoson Beleznay János, Kecskeméten pedig Sőtér Tamás ezere tanyázott.[23]

A szokatlan erővel korán beköszöntött szigorú téli időjárás csakhamar véget vetett a nagyobbszabású hadműveleteknek s a testileg és lelkileg kifárasztott csapatok mindkét részen már vágyva-vágyódtak egy kis téli nyugalomra, mely azonban, mint utóbb látni fogjuk, csak igen rövid ideig tartott.

[1] Kolinovics az id. h.

[2] Lásd az 561. oldalon.

[3] Bécsi Kriegs-Arch., Ungarn. 1708; Fasc. X, 15, 18 1/2, 19, 21. és 24.

[4] Kolinovics az id. h.

[5] Téves. Helyesen: Egermond alezredessel (Lásd Theatrum Europaeum, XVIII, 1708, 47. old.).

[6] Theatrum Europ. XVIII, 1708, 47.: „Pálffy gab Ordre, dass General Ebergeny nach Sillain (Zsolna) marschirte, um sich des Ortes auch der Grafschaft Trenschin, worinnen er gelegen war, zu versichern. Dieser begab sich den 11. November, nach Thuhina (Tussina, Német-Prónától északra, lásd a XVIII/8. sz. mellékletet), von da er den grossen Berg Facskó übersteigen musste, ohngeachtet solcher an 7. Orten verhauen und mit 600. Rebellischen Heyducken besetzt war. Inmassen er sich denn des folgenden Tages vor anbrechender Morgen-Röthe bewegete und mit 150. Commandirten voraus marschirete, um diese 600. Heyducken abzuschneiden. Allein die Coruzzen hatten die Posten verlassen, und seich ins Gebürge, auch folgends zu ihren Wohnungen retirirt, man langte aber, wegen Enge und grösse des Berges, erst in der späten Nacht zu Facsko an.”

[7] Kolinovics az id. h. – Theatrum Europ. XVIII. 1708, 47.: „Zu Facsko bemühete sich der General (Ebergényi), den Obristen Turoczi, welcher mit Fuss-Volk und Reuterey zu Sillian stunde, zum Kayserl. Gehorsam zu vermögen, worzu er sich auch endlich erbote.”

[8] Kolinovics az id. h. – Theatrum Europ. XVIII. 1708, 47.: „Unweit von Sillain (Zsolna) begab sich der Obriste Turóczi mit seiner Reuterey, nebst dem Brigadier Redei (Réthey) János mit seinem Regiment aus einem Hinterhalt, und fiengen an mit dem Kayserl. General zu fechten: Sobald aber dieser dem Obristen Turoczi zuredete, gieng er mit einiger Mannschafft zu ihm über, da immittelst die Ozkaische Husaren samt der Teutschen Reuterey auff den Ueberrest loss giengen, und denselben bis über die Waag auf Varin verfolgeten. All dieweil nun der Obriste Turoczi seine Bagage mit 50. Heyducken annoch zurück hatte, und diese sich nach Budatin ins Schloss retten wollten, eilete der General Pálffy dahin und holete gedachte Bagage ein, mit welcher er des Abends zu Sillain anlangete… In Budatin aber, lag noch ein Corruzischer Capitain mit 107. Heyducken. Als nun der General die Uebergabe von dem Commendanten begehren liess, gab derselbe höhnischer Weise zur Antwort: er habe zwar von denen Kaiserlichen reden hören, aber noch keine gesehen. Alldieweil nun hierauff die Corruzen hefftig aus dem Schloss feuerten, machte der General Anstalt dasselbe zu belagern, und verlangte des Commendanten letzte Entschliessung zu wissen; Worauff dieser einige Bedenckzeit begehrete, und nachgehends die Accords-Puncte überschickte, welche ihm auch verwilliget, und unterschrieben wurden… Mit diesem Schloss konnte man über 50. Dörffer in Contribution setzen.”

[9] Jobban mondva: összeütközése után, mert az ily jelentéktelen eseményt nem lehet csatának nevezni.

[10] Palocsay-levéltár.

[11] Eszterházy Antal tábori könyve.

[12] Eszterházy Antal tábori könyve és Kolinovics id. m.

[13] Eszterházy tábori könyve.

[14] Eszterházy tábori könyve.

[15] Registr. des Reichs-Kriegs-Ministeriums, October 1708., 256. szám.

[16] Bécsi Kriegs-Arch. Ungarn 1708: Fasc. XI, 2.

[17] Feldzüge… X, 135. old. a Registr. des R. K. M., November 1708, 125. száma nyomán: „Zu Altenburg traf Heister, von Pressburg kommend, am 11. November mit Cusani zusammen. Der Feldmarschall woltte noch ein drittes Mal versuchen, die Aufständischen in ihrem Reduit hinter der Raab zu überfallen. Die ursprüngliche Absicht, von Oedenburg gegen Veszprém zu operiren, wegen Mangels an Magazinen fallen lassend, wandte Heister sich gegen den Norden des Bakonyer Waldes und ging zwischen dem 12. und 15. November über die Raab. Das Ergebniss auch dieses Zuges war ein negatives. Die Aufständischen, bald im Beuernkleide, bald im Soldatenrock, heute nach allen Richtungen auseinanderstiebend, morgen wieder versammelt, waren und blieben unfassbar”.

[18] Károlyi-levéltár.

[19] Beniczky naplója.

[20] Lásd a XVIII/21. számú mellékletet.

[21] Löffelholtzot a kurucok általánosan „fakanál”-nal hívták.

[22] A bécsi Kriegs-Arch., Ungarn 1708, Fasc. XI. ad 5. és a hadügyministerium Registr. Protocoll, December 1708, 404. szám alapján, a Feldzüge… X. 135–136. old.

[23] Thaly, Bottyán János 312–313.