| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
XVIII/8. és XVIII/19. számú melléklet.
Az ellenségeskedést, a kis háborúskodást a Dunától északra és délre, mindjárt az év elején a kurucok kezdték meg.
A Dunántúlon Bezerédy huszárjai január 8.-án Kőszegtől északra lesbe csaltak egy Gross százados által Sopronból kiindult császári portyázó különítményt, mely alkalommal a parancsnokon kívül 60 lovas és 80 gyalogos került a kurucok fogságába. Február 11.-én Bezerédy Körmendet vette meg, melyet Heussern hadnagy szabad elvonulás feltétele mellett adott át neki. Innen Bezerédy újból Kőszeg tájékára tért vissza, honnan február végén Ausztriába betörve, megtámadja és feldúlja Kirchschlag és az attól északra fekvő Lempach osztrák helységeket, de mivel Nádasdy Sopronból egy erősebb császári csoportot küldött ki ellene, Bezerédy hamarosan visszahúzódott, azonban csakhamar Kapuvár előtt termett s mialatt azt lövetni kezdte, ő maga nagyobb erővel Nezsideren át ismét Ausztriába tör be s épp a császár nevenapján, március 19.-én Bécs előtt megjelenve, ott nagy riadalmat okoz. Innen nagy zsákmánnyal visszatérve, újból Kapuvár alá száll, amelyet annak parancsnoka, Lodesano százados, a védőrség által kényszerítve, kénytelen volt a kurucoknak átadni. Ezek után Bezerédy Lébeny-Szent-Miklósra vezette csapatait, ahol azokkal táborba szállt.[1]
Közben Eszterházy Antal seregének egy részét Balogh Ádám parancsnoksága alatt Horvátország felé küldte, aki Pécs környékét egészen a Dráváig szabaddá tette, portyázó különítményeit Eszékig és Péterváradig tolván előre, annak mentén nagy nyugtalanságot keltve. Május, június és július hava folyamán változó szerencsével tovább folyt a kisebb portyázó hadviselés, de nagyobb összeütközésekre nem került a sor.
Székesfehérvár tájékán az év első felében két nagyobb szabású esemény történt. Bruckenthal császári ezredes még január havában Buda és Esztergom helyőrségének 900 emberével felkerekedve, sikerült neki a Székesfehérvárt körülzáró kuruc vonalat szétrebbenteni és a már nagy szükséget szenvedő védőrséget újabb készletekkel ellátni; április havában pedig Székesfehérvár parancsnoka, Pückel ezredes hajtott végre 300 emberrel egy nagyobb szabású kirohanást, mely alkalommal Pátka irányában sikerült neki a kuruc körülzáró vonalat áttörni és az ott levő kuruc csoport megverése után 122 felszerelt lovat magával a várba visszavinni.
A Vágvonalon Ocskay László január 16.-án a maga, Ebeczky és Perényi dandáraival Beczkó előtt megjelenve, az ott parancsnokló Castelli császári századost a helység felgyújtása után a várba való bezárkózásra késztette, amelyet aztán ostrom alá fogott. Azonban mielőtt célját elérte volna, a felmentésre siető De Viard tábornok elől heves és elég veszteségteljes összecsapás után kénytelen volt Bánba visszahúzódni.[2]
Január végén, amikor Bottyán a Dunától északra fekvő kuruc hadak parancsnokságát tényleg átvette, azok létszáma, miután a csapatok nagy része hazaszéledt, nem tett ki többet 8600 főnél; ebből esett az Ocskay-dandárra 3700, az Ebeczky-dandárra 1400, a Balogh-dandárra 1900 és a Perényi-dandárra 1600 ember.[3]
Nemsokára Bottyán beérkezése után Bercsényi a Vág menti erőket 6 dandárból álló 2 hadosztályba osztotta be.[4] Az egyik hadosztály parancsnokságát a főgenerális olyannyira kegyelt sógorának, gróf Csáky Mihálynak[5] szánta, a másik Bottyánnak jutott.
Február közepe felé a hadiszínhely e résén a helyzet következőleg alakult ki: Bottyán hadosztályát képezte:[6] 1. Berthóty István brigadéros és újvári parancsnok dandára, ú. m. az Érsek-Újvárt lévő gyalogság, névszerint: Nyáray Ferenc ezrede és Radics András egy zászlóalja; Géczy Gábor huszáraiból 4 század Újvárban, Ebeczkyéből 2 század Esztergom előtt és Somogyi Ferenc ezere Udvardon. 2. Balogh István dandára: nevezetesen a Szalay Pál, Balogh István és az Eszterházy Dániel- Bottyán-féle ezred, valamint Géczy Gábor 2 huszár százada Nyitrán és környékén. 3. Esze Tamás gyalogdandára: Esze 2 zászlóalja Czétényen, s Lóczy Andrásé Nyitván.
Csáky Mihály hadosztálya a következő és következőleg elhelyezett dandárokból állott: 1. Ebeczky lovas dandára az Ebeczky, Barkóczy, Deák Ferenc, Csáky Mihály, Réthey György, Nikházy György, és Orosz Pál, általában igen gyönge létszámú lovas ezredekből állott Nagy-Tapolcsányban és annak környékén. 2. Báró Perényi Miklós gyalog dandára Perényi 2 zászlóaljával Bántól északra Motericen, Csajághy 2 zászlóaljával Podhrágyon és Czelder Orbán 1 zászlóaljával Bodokon állott. 3. Ocskay László dandárának lovassága, az Ocskay, Réthely János és Luzsénszky Sándor lovas ezredek Trencsén és Vág-Beszterce között a Vág mindkét partján állottak, a gyalogságból pedig Winkler Vilmos 2 zászlóalja Puchón és Illaván, Révay Imre 1 zászlóalja pedig Pruszkón állott.
A két hadosztály együttes állománya most már 20–22.000 főre rúgott s azok fölött a főparancsnokságot gróf Bercsényi Miklós gyakorolta.
A kurucokkal szemben a Vág mentén Beckótól Szeredig De Viard tábornok hadosztálya állott, Nagy-Szombattól, ahol Hartleben Fülöp Mihály tábornok volt a parancsnok, Szered–Galantán át Komáromig gróf Starhemberg Miksa altábornagy volt a parancsnok. A lovasság egy része gróf Steinville tábornok parancsnoksága alatt Szakolcán, további osztagok pedig még hátrább Morvaországban állottak gróf Löwenburg Frigyes altábornagy parancsnoksága alatt. A Heistert beérkezéséig helyettesítő gróf Pálffy lovassági tábornok, horvát bán Pozsonyt és Dévényt tartotta megszállva. E haderők összege azonban alig tett ki többet 7–8000 embernél.
Február vége felé a kurucok az egész vonalon élénkebb tevékenységet kezdtek kifejteni, de egyelőre csak kisebb vállalkozásokba fogtak. Ezek keretén belül február 26.-én egy kiválóan szerencsés fogást tettek, amennyiben portyázó csapataik egyikének Szempcnél a császáriak egyik magasrangú tábornokát, a Pozsonyból Nagy-Szombatra utazó Starhemberg Miksa altábornagyot sikerült elfognia és Nyitrára Bottyánhoz beszállítania. Az érdekes eset Thaly, Bottyán János című műve 195–202. oldalán, Kolinovics nyomán, következőleg adja elő: „Starhemberg Miksa gróf, – aki mellesleg mondván, igen elbízott, kemény ember vala, – a császártól Bécsben átvevé kineveztetési okmányát,[7] s a kincstárból tetemes összeg pénzt, a hadak kifizetésére; s azzal 1708. február elején alá indúla Pozsonyba, hogy a hadak vezényletét ténylegesen általvenné. Pozsonyban nem sokáig késett; dolgainak rendbevételével Nagy-Szombatba készüle. Figyelmeztették őt: nagyszámú katonai fedezet nélkül útra ne induljon, mert bár a Csallóközben és az Alsó-Vág innenső felén a császáriak feküsznek: mindazonáltal egyes merész kurucz csapatok minden untalan keresztül csapkodnak, úgy, hogy miattok az utazás sohasem biztos. Starhemberg, ki az ellenfél iránt kicsinylést akara mutatni, megvetőleg válaszolá: „hogy ő mit sem fél az efféle lurkóktól!” Ezzel hadi főpénztárokával együtt február 16.-án reggel hintója veté magát, s 20–25 lovas német kiséretében megindula nagy maga-elbíztában…
„Bottyán tábornok hadvonalainak vizsgálata közben február 10-ike táján érkezett Lipótvár alá… s néhány nap mulva Nyitrára folytatta útját, hogy a várat és a Balogh- s Esze-dandárokat megtekintse. Nyitván február 15.-én kiválaszta egy igen bátor és ügyes huszárőrmestert a Galánthai Balogh István ezeréből, hogy a Vágon átalküldje Pozsony és Nagy-Szombat tájára, – biztos tudósításokat szerzendő a németek hadállásairól. – Bornemissza János – így hitták az őrmestert – jól ismeré azon vidéket, minthogy réthei, pozsonymegyei születésű vala s katonái is mind e tájiak valának. Midőn megkapá a tábornok parancsát, Kolinovics szerint 14, Szluha Ferenc szerint 23–24 elszánt legénnyel még azon éjjel megindula. A Vágon és a németek hadvonalán szerencsésen általvergődött. A pozsony–nagyszombati országútban Szencz, Sárfő és Boldogfalva között akkor valami csepőtés, bokros hely létezett, talán ma is megvan még. Bornemissza reggelre ezen bokros helyet elérvén, a berekben állítá fel embereit. – Egyszerre hintó közeledik 20–25 főnyi vasasnémetből álló kisérettel. Bornemissza jelt ád harckész embereinek; ezek egyszerre előtörnek leshelyeikből, s nagy tűzzel rárohannak a kiséretre, egyszersmind a hintós lovak istrángjait kardjaikkal elvagdalják. A hintóban a császári hadak főgenerálisa, gróf Starhemberg Miksa ült, amit azonban a kuruczok még ekkor természetesen nem tudtak. A kiséret védé urát, ahogy tőle kitelt, de a kurucok mind jó válogatott vitézek valának: néhány perc alatt lekaszabolták őket, ötnek kivételével aki megadá magát; el sem futhatott a serénylovú magyarok elől. Bornemisszának Fekete Mihály nevű közvitéze maga 4 németet vágott le, mint a különben labancérzelmű Kolinovics vallja. A hintó ajtajához legelőször Végh János nevű kuruc közvitéz férkőzék; a küzdelem zajára Starhemberg megragadta s lövésre készen tartá pisztolyát. Amint Végh az ajtót ki akarja vala nyitni, Starhemberg kitüzelt reá, de Végh a lövés pillanatában elég ügyes volt, a kitartott pisztoly végét kardjával annyira felvágni, hogy a golyó melle helyett kalpagját hordá keresztül, bár üstöke táján fejét is megsértette. Erre Végh kirántá a kocsiból és lefegyverzé Starhemberget s a pénztárnokot. Míg a többiek – kik közül egy Rácz Miksa nevű, komáromi labanczból kuruccá lett kóborlót ismerünk – a hintó motozásához fogának: Bornemissza, Szenczi Lányi János, Mészáros Mátyás, Karácsony Ferenc és még néhány más kuruc a csalitba vitték foglyaikat, s elkezdték vallatni. Starhemberg konokul tagadta kilétét, tagadták félrevitt és külön vallatott alattvalót is. Ekkor oda érkezik vérző fejével, átlőtt kalpagjával Végh János és kapott sebe miatt feldühödten – arculütötte a császári hadak főgenerálisát, – a kuruc közlegény. Sőt sebe vérdíja fejében Starhembergnek drága zsebóráját is elvevé. A főpénztárnok azonban, s Miksa gróf komornyikja, kiket agyonlövéssel fenyegettek, ha meg nem vallják uruk kilétét, végre engednek félelmöknek s megmondák Bornemisszáéknak; hogy az elfogott és Végh által oly gonoszul traktált egyéniség nem más, mint gróf Starhemberg Miksa, a főtábornok.
„A kurucok megörülvén a jó szerencsének, ottan közakarattal elhatározák, hogy megvetve éltök minden veszedelmét: Starhemberget, akármiként, de elviszik – keresztül saját hadvonalain – Nyitrára Bottyánnak. Ha kell, karddal vágnak útat magukra, elhullanak mellette – de még sem bocsátják ki markaik közül. – Lovuk elég volt: saját paripáikon kívül a levagdalt németek lovai, s a hintó fogata, mind rendelkezésökre állának. A főpénztárnokot, a komornyikot s az 5 megmaradt németet tehát fegyvertelenül felültették egy-egy vasas-német lóra, Starhemberg alá azonban saját könnyű magyar paripáik egyik legjobbikát adták, hogy üldöztetés esetében lova lassúsága miatt a császáriak utol ne érhessék. Gondolkodásra nem sok idő volt, mert attól tarthattak, hogy a megrohanáskor váltott lövések hallatára a szomszéd falvakból német hadak, vagy őrjáratok fognak jelentkezni. A kocsiból azért a hadipénztár tartalmának megtalált részét magukhoz vévén, ügetés-nyargalvást elindulának. Starhemberget közrevették; egyik oldalról egy kuruc kivont hegyes tőrrel, másik oldalról pedig egy másik, felvont karabéllyal lovagolt mellette; tudtára adák, hogy a legkisebb segélykiáltásra vagy jelre – azonnal halál-fia. Igy nyargaltak tovább, mindenütt német hadakkal rakott falvakon át. Először Sárfőre érének, onnan Német-Gurab mellett el, s a puszta-födémesi nemesfalun keresztül, hol a házakban sok német katona dorbézola. Innét Vizkeletre mentenek, mely faluban egy császári hadnagy állomásozék 50 katonájával. Ezen hadnagy éppen elküldött volt egy leányt egy nagy kancsóval a korcsomára, borért. A kurucok aztán utcán végig-vágtatván, találkoznak a leánnyal, amint a bort hozza. És Bornemissza úgylátszik nem volt bor nem issza; amint az öblös kancsót megpillantá, kedve kerekedék a jó fogásra az áldomást meginni. – ott az ellenséges hadak közepette. A vakmerő kuruc csapat megállott, megállítá s kikérdezé a leányt és az összecsoportosult falubelieket, s azzal ott a nyilt utcán megivák a német hadnagy borát, nemcsak hanem vakmerőségüket még azzal akarák tetézni, hogy a hadnagyot is elfogják, és magukkal vigyék. A falubeliek azonban – mint akik a hadnagy ottlétét megmondták – elkezdének nekik rimánkodni-reménkedni: az Istenért ne tegyék, mert a császáriak a hadnagy följelentéséért ő rajtuk állanak boszút, prédára vetik porrá égetik helységüket. A kurucok meghallgaták őket s kinyargaltak Vizkeletből. Szerencsésen keresztülvágták magukat a Dudvág hídja elé állított császári őrségen, s azzal sólyomást vágtattak odább. A Vág partját elérve, Farkasd és Negyed között holmi halászbárkákra tőnek szert; ezen Starhemberggel együtt, egy részük által kele, lovaikat a vízben a csónak után úsztatván. Midőn ladikjok ismét visszament a többiekért, s ezek belerakodának: az üldöző császáriak zúgása már közelről hallatszék. A Dudvágnál szétugrasztott őrség lármájára ugyanis a császári hadak mindenünnen egybesereglének, s a hírre, hogy Starhemberg fogva van: egész lovas osztályok vágtattak a Vág felé, a kuruc csapat után. A csónak másodszori útjában még a Vág közepéig sem ér vala: amikor 500 német és ugyanannyi rác lovas már a folyam jobb partjához érkezett s tüzelni akart a kurucokra. Ezek azonban feltalálták magukat: Starhemberg szívének kardot szegezve, kényszeríték őt: kiáltson át a tulsó partra, s parancsolja meg tábornoki tekintélyével a császáriaknak, hogy ne lőjjenek; egyszersmind őt állíták legszélről, hogy a lövéseknek leginkább ki legyen téve. Miksa gróf át is kiáltott vezényelvén, hogy karabélyaikat eresszék le s ne lőjjenek, hisz saját tábornokjokat lőnek meg legelébb. – Azok belátták, hogy a dolog csakugyan így áll s engedelmeskedének.” A csónak, ott szemeik előtt, bántatlanul balpartra érkezett.
„Most a kurucok együtt lévén, újra lóra kaptak s vivék foglyaikat az előbbi rendben. De okuk volt amiatt aggodniok, hogy a felvert németség valahol kompokat kerít s tömegesen utánok jő. Oly gyorsan iramodtak tehát, amint csak birták már kissé megfáradt paripáik. Továbbá, hogy a netalán átköltöző császáriak nyomukat veszítsék: neki nyargalának a sűrű nádasoknak, mocsároknak, s ezek tekervényes utain, gázlón haladtak sokáig, a tájat, járást jól ismerők. Hideg tél révén, át meg át fáztak s áztak, mert olykor derékig kelle a vizekben úszniok, gázolniok. Végtére, midőn már jó távol, biztosabban érezték magukat, s mind maguknak, mind lovaiknak okvetlenül kelle némi pihenés: valami félreeső fűzfa-berkes helyen megállapodának s tüzet raktak szárítkozni, melegedni. Nyavalyás Starhemberg, aki az ily kemény strapációt, az ilyen kurucos lovaglást (Sárfőtől idáig többet 10 mérföldnél, egy végtében) és magyar nyergen való ülést nem szokta vala meg: nagyon rosszúl, megtörtnek érzé magát. Midőn a tűz már javában lobogna ő is le akara tehát szállani nyergéből, – fáradt, vizes tagjait nyugosztalni, melengetni. Ama haragos Végh János azonban, aki sebe miatt Starhembergre még mindig dühös volt: odaugrék s visszatartóztatta őt nyergében, sőt széles fringiája lapjával nagyokat csapkodott a főtábornok grófi hátára. És a büszke gróf mindezt megalázva tűrni kényteleníttetett, azoktól a lenézett „lurkóktól”.
„A vakmerő kuruc csapat kalandos vállalatáról még aznap éjjel szerencsésen megérkezett foglyaival Nyitrára. Huszonnégy óra alatt Nyitráról Szenczig, s innét Negyeden át meg vissza: legalább 20 mérföldet bejártak. Ez a kuruc serénység. Megérkeztükkor képzelhetni mily nagy lőn az öröm Nyitrán. Starhemberget átadták Bottyánnak, ki azonnal gyorsfutárokat indított az örömhírrel Kassára a fejedelemhez és Bajmócra Bercsényihez. Foglyával Bottyán, mint nemesjellemű ember, rangjához illően bánt; kényelmes lakást rendele számára a várban és saját asztalához ülteté. Sőt megérkeztekor lakomát is csapott. Ugyanis másnapra fényes ebédre hívatta meg Bottyán Bornemisszát valamennyi emberével együtt, akik a szerencsés expeditióban részt vettenek; és vitézségüket, serénységüket jutalmazni akarván, amellett, hogy hópénzeiket megkettőztette: saját tábornoki asztalához ülteté ez altiszteket s közlegényeket. Aki ismeri a magyar katona természetét, tudja mily nagyra becsülhették a közemberek ezen megtiszteltetést. Ily tapintatos apróságok által nyeré meg Bottyán annyira a katonaság szeretetét.”
Március elején a kurucok már nagyobbszabású vállalatokhoz is hozzáfogtak s portyázó csapatjaik minduntalan be-betörtek a Vágon tulra. Majd Ebeczky egy nagyobb csoport élén Nagy-Szombat, Csáky Vág-Ujhely előtt termett, Ocskay pedig mintegy 3000 emberrel Puchón és a Liszai szoroson át Wsetint rohanta meg s 6–700 ember felkoncolása után tömérdek zsákmánnyal igyekezett vissza a Vág völgyébe. Ennek hírére De Viard 2000 lovassal március 8.-án Vág-Ujhelyből kiindulva, s az éj leple alatt folyton előnyomulva, másnap, 9.-én reggel Pruszkán meglepőleg megtámadta Révay Imre 6–700 főnyi hajdú hadát. Ez a túróci tótokból álló csapat a túlnyomó ellenség láttára megriad s némi védelem, néhány sortűz adása után teljesen felbomlik. A császáriak közülök állítólag 400-at levágnak, többeket foglyul ejtenek és 8 zászlójukat elnyerik. Révay is csak a közelében volt huszárnak köszönhette, hogy megmaradt 2–300 emberével Puchó felé elmenekülhetett.[8]
Ocskay a dandára egy részén ejtett csorbát megbosszulandó, hadait Puchóval összevonván, március 20-ika táján a Liszai szorost őrző 3 század „sárga németet” megrohanván, azokat részint levágta, részint elfogta s azután újból nagy gyorsasággal rontott be Morvaországba, honnan ezúttal is bő zsákmánnyal sikerült szerencsésen visszatérnie. Ezt megtorlandó, Viard március 30.-án Vág-Ujhelyről 2000 emberrel átcsapott a Vágon Lehota felé, de Csajághy hajdúi ezt idejében észrevevén, jól megpuskázták és visszaűzték a németeket.[9]
Ocskay meg akarta mutatni Viardnak, hogy ő nagyobb sikerrel fog járni Morvában s ezért április 5.-én Puchónál ismét összpontosított 3000 gyalogost és lovast s azokkal 6.-án berontván Morvába, hegyen-völgyön át Kremsier felé tartott. „Útjában – írja Thaly, Ocskay László I., 175. oldalán – több engedetlen falut feldúlván és égetvén, néhány mérföldnyire a határon belül, Wisowitz városa előtt állapodott meg. Szokása szerint előbb hódolásra szólítá fel őket; és mivel a város erre hajlandónak nyilatkozék: Ocskay föl nem égettette, hanem tűzváltságot és posztóbeli sarcot adatott velük, s néhány előjárójukat kezesekül elhozván, a várba vonult 40 gyalog-némettel nem tartá érdemesnek vesződni, hanem eljött sarccal és zsákmánnyal. Mire 9.-én a szorosokhoz érkezék: azok már akkor meg valának puskásokkal rakva, s Ocskayék sűrű lövések közt hatoltak át rajtok, de mégis nagyobb kár nélkül, minthogy a félénk morvai pór puskás csak messziről merészel vala puffogtatni hegyei közül.[10]
Ocskay sikeres portyázásai alatt Bottyán sem maradt tétlen. Március közepén 2–300 főből álló válogatott lovas csapatokat a Vágon átküldvén, ezek egyike Galántánál néhány németet vagdalt le, más 300 kuruc pedig a Fehér-hegyeken is átosonván, március 14.-én Malacka előtt termett, majd 21.-én Ausztriába ütve, ott néhány falut fölégetett. Más csapatok viszont a Csallóközben levő császári csapatok nyugalmát háborgatták ismételten.[11]
Március végére Bottyán, Ocskayval karöltve, egy nagyobbszabású támadást tervezett a Vágon túlra, de ennek végrehajtását Bercsényi nem engedélyezte,[12] csupán Ocskaynak adott továbbra is szabad kezet a Morvaországba intézendő további portyázások tekintetében. Ezért április elsején Bottyán hadosztályából csak az Ebeczky dandárnak egy erősebb különítménye kelt át a Fehér-Kárpátokon, ahol az két labanc századot szétugrasztott és 1 kapitányt, 1 hadnagyot és 16 közlegényt foglyul ejtett.[13]
A kurucok e meglehetősen élénk, fürge tevékenységével szemben a császáriak, akiknek ideiglenes főparancsnoka gróf Pálffy bán volt, nagyban véve várakozó magatartást tanusítottak. Nádasdy ismételt segély iránti kérésének engedve, Pálffy egy vértes és egy dragonyos ezredet a Duna jobbpartjára, Moson megyébe áttolván, csapatjaink zömét a Csallóközben összpontosította és a Vág menti átkelő helyeken csak gyengébb helyőrségeket hagyva, Viard hadosztályát Szakolca–Magyar-Bród vidékére, tűzérségét és vonatát pedig a Morva mögé rendelte vissza. Ebben a csoportosításban akarta a Bécsből újból sürgősen kért további erősbítések beérkezését bevárni.[14]
Április 14.-én Bercsényi azt az utasítást adta Ocskaynak, hogy mivel a morvai beütések jó sikerrel járnak s a busás nyereség folytán a legénység is szívesen vesz részt ezekben a portyázásokban, ennélfogva „a dandárok, mihelyt a vizállás és az időjárás viszonyai megengedik, újból, személyes vezérlete alatt, még egy nagyobbszabású betörést tegyen Morvába, mielőtt május elején a szokott „füvellő táborok” megalakíttatnának… Hogy pedig a rendelkezésre bocsátott jelentékeny erővel Morvában minél beljebb hatolni és hosszasabban tartó hadműködésekhez is fogni ideje lehessen, s attól ne kelljen tartania, miszerint a másfélezer gyalogos mellett összesen két-harmad félezer lovassal rendelkező Viara császári tábornok a hátába nyomulván, ekként két tűz közé szorulhat és visszavonulási útját elvágják, tehát Csáky tábornok egyúttal utasítást nyert, hogy amint Ocskay Morvába induland, viszont ő az Ebeczky- és Perényi-dandárokkal a bánkai vagy jukai kelőkön átmenvén a Vágon, oly „kemény portyázásokat tétessen az újhelyi német (Viard) ellen”, hogy az helyéből ki ne mozdulhasson.”
Április vége felé Ocskay megtudta, hogy a császáriak Wsetin várost tetemet helyőrséggel rakták meg és azt erősen erődíteni kezdik. S mivel közben a Vág is apadni kezdett, Bercsényi április 29.-én kiadta a parancsot a fentemlített betörés végrehajtására[15]
„E combinált betörés – írja Thaldy id. m. I., 178. oldalán – május elején történt, – teljes sikerrel. Ugyanis míg Bottyán a csallóközi, galánthai, séllyei, szeredi, nagy-szombati császári hadállomásokat sűrű és kemény portyázásokkal nyugtalanítja, Csáky pedig Ebeczkyvel Vág-Ujhelyt környékezi vala: azalatt Ocskay 5 lovas ezerrel és 5 gyalog zászlóaljjal – összesen tehát 5–6000 emberrel – a lisszai szoroson át Morvába ront. Itt seregének balszárnyát diversióképpen délnyugatnak küldi, maga pedig a főerővel északnak, egyenesen Wsetin felé tart. „Rákóczi villama” (így nevezték Ocskayt) megint gyorsan s váratlanul vágott be oda, hol alig hitték. Gróf Löwenburg és báró Krumpach tábornokok éppen az előtti napon tekintették meg a wsetini erődítéseket, melyek … 5 zászlóalj nemzeti haderő és a polgárőrség védelme alatt állottak. A császári tábornokok, a szemlét végezve, állomáshelyeikre távozának, – szerencséjökre: mert, ha csak egy napot késnek, Ocskay ott lepi és elfogja őket. – A wsetini erődítmények még nem voltak ugyan egészen készen, mindazonáltal már védhető állapotban; és ezért parancsnokuk az ott termett magyarok hódolási felhivására lövésekkel felelt. Ocskay erre szabad zsákmányolást hirdetve hadai között, rohamra vezényelt. A kurucok csakhamar elfoglalták a sánczokat, s a roham tűzében a védők közül Kolinovics szerint[16] 500-at, báró Berényi Ferenc naplója szerint pedig 700-at a parancsnokló ezredessel együtt levágtak, részint rabul ejtének. A morvai hadnak mind az 5 zászlóját elnyerék, tömérdek fegyvert, hadiszert, posztót, marhát s egyéb zsákmányt foglaltak, mert Wsetin városa mellett, még ott körül levő 9 községet is kiraboltak s azután porrá égetének. A délnyugatnak küldött balszárny pedig a Morva vize melletti Stampsen helységet, továbbá Stueln és Western városkákat vette be és prédálta, égette föl; az elsőbb helyen egy dragonyos-csapatot is felkonczolván. Egyszóval, e beütés egyike volt a legsikerültebbeknek… Ennyi hadiszerencse járulván ime, az előző 1707-ik évi sikereihez Ocskaynak, – fűzi hozzá Thaly – csodálhatjuk-e, ha a mélyebb erkölcsi alappal nem bíró, hiú és hirszomjas férfiú mindinkább többre tartá magát? Értéke is tekintélyes mérvben gyarapodott a számtalan hadizsákmánnyal; s immár a fejedelem kegyelméből a sztropkói uradalom is meglévén: míg egyrészről szerencsés harcz-próbái folytán a legelső vezérek egyikének képzelé magát, másrészről gazdagsága a legelőkelőbb főurakkal versenyezhetni csábította őt. Most állt pályája tetőpontján, – nem sejtvén, hogy bukása oly közel.” Végül Thaly id. m. 182. oldalán még a következőket olvassuk: „Gróf Csáky Mihály, aki soha egy hadjáratot sem szolgált végig, – mint afféle dilettáns mágnás-tábornok – Ocskaynak Morvából s őneki Vág-Újhely alól való visszatérése után rögtön engedélyt kért és nyert sógorától, Bercsényitől, fürdőre mehetni.”
Május hava folyamán Bottyán az egész arcvonal mentén csak kisebb portyázásokat hajtatott végre s azonkívül, hogy a császáriak dunai közlekedését Komárom és Esztergom között elvágja, május 10-ikére nagyszámú sáncásó embert hajtatott össze Karvához, ahol egy árkaiban czölöpzettel s földhányásain tüskeborona-fákkal erősbített háromszögű sáncot kezdett építtetni nagy serénységgel. A szögletein köröndökkel fedezett védőmű 300 gyalogosra szánt belső térfogattal épült s néhány tarackot is helyeztek beléje, melyeknek lövései átjárták a Duna szélességét. A németek belátván, hogy e sáncozat mily nagy alkalmatlanságot jelent számukra, már az építés első napjaiban igyekeztek a munkálatokat zavarni és megakadályozni, mi célból ágyús naszádokkal s azokon odaszállított gyalogsággal támadták meg ismételten s igyekeztek elűzni a sáncásókat. De Bottyán maga is ott volt s báró Révay Gáspár a helyszínen lévő hajdú- és Géczy Gáspár huszár-ezredével mindannyiszor visszaverte a támadási kisérleteket.[17]
Közben május 15.-én Nyitrára, majd Érsek-Újvárba ment Bottyán, ahol szorgalmasan készítette a híd-tombácokat (pontonokat), még pedig oly számban, hogy segítségükkel a Vág folyót két helyen is áthidalhassa.
Közben már Heister vette volt át a császáriak főparancsnokságát s hírét vevén, hogy Bottyán hadait összevonni kezdi s hogy a Vágra való hídja Érsek-Újvárosban immár készen áll, nehogy a gyengébb helyőrségekkel rendelkező városokat meglepetésszerű támadásoknak kitegye, május 29.-én parancsot küldött a Nagyszombatban, Modorban, Bazinban, Szentgyörgyön, Galántán és Diószegen állomásozó csapatoknak, hogy a nevezett helyekből mindenestől vonuljanak ki s gyülekezzenek a jobban védhető Csallóközbe, a nagy-magyari hídfő sáncai mögé. „Ekkép – írja Thaly id. m. I. 188. oldalán – a Vágon túli vidéket önként feladá és a folyam mentén csakis a várakban és rendes erődítményű helyeken, úgymint Trencsénben, Vág-Ujhelytt, Lipótvártt, Szereden, Sellyén s a gutai vizenyős földvárban (Békavár) hagyott helyőrségeket, és pedig a legszámosabbat – név szerint Viard tábornok alatt, kellőszámú gyalogság mellett 3000 lovast – Vág-Ujhelyen, oly végből, hogy ezen erő az ellenféltől netalán megtámadandó bármelyik véghelynek segélyére mehessen. Maga Heister pedig, ki ekkor a várőrségeken kívül 18 ezreddel rendelkezett, a várva várt dán segélyhad megérkeztéig, hadai nagyobb részével a Csallóközt óhajtá minél biztosabban megszállva tartani, mint ahonnét Vereknyén át Pozsonnyal, Nagy-Magyaron át a Vág-melléki erősségekkel, seprősi hídja által Magyar-Óvárral állhat vala összeköttetésben, és így a szükségeshez képest a Duna mindkét oldalára segélyt nyujthatott, hadműveleti alappontjául Komárom hatalmas várát vehette, sőt Guta felé Érsek-Ujvárt fenyegetésére is tüntethetett. Vizektől körülvett s központi fekvésénél fogva a védelemre igen előnyös állás.
„Nagy-Szombat s a Fehér-hegység alatti három város a császáriak kivonulta után azonnal sietett hódoló küldöttségekkel ótalomleveleket váltani Bottyántól, kinek előcsapatai már június első napjaiban Pozsony kapuiig hatoltak Balogh István alatt, ki Szent-Györgyre, Récsére beszálla. Az immár teljesen kész karvai sánc pedig úgy elzárá a Dunát, hogy maga az esztergomi várparancsnok is Komáromba szorult.[18] Hasonlag el akarván vágni a Vág-menti várak közlekedését a Csallóközzel, nevezetesen Sellyéét Gutával: Bottyán e két utóbbi között, Farkasdnál vagy Sóknál volt a Vágra hidat vetendő, ahová is Ujvárból a tombáczokat szállíttatta s hadai nagyobb részét június 4.-én és 5.-én költözteté; Maga, a sereg hátralévő részével június 6.-án indult Nyitráról utánunk a Vághoz Sók és Szelőcze közé, hol kettős hídjának közelében, 10 lovas és gyalog ezredet táboroztatott. Ocskayt pedig 3 lovas ezreddel és Czelder Orbán gyalogságával Radosnyához küldé, hogy ott a hegyekről elrejtve Vág-Ujhely és Lipótvár felé jó vigyázást tartson és kellő pillanatban az ellenségnek hátába iramodjék.” Bottyánnak ugyanis az volt a terve, hogy Heister figyelmét Pozsony felé vonva, ő maga elsősorban Sellye, azután Szered ostromát megkísérelje.[19] Ezzel egyúttal azt is el akarta érni, hogy Sellye ostromával Viard tábornokot, kinek erejét a hír 5000 emberre nagyította, kicsalja Vág-Ujhely sáncai közül s miközben a tábornok Sellye fölmentésére indul, ő maga arcban, Ocskay pedig Radosnya felől hátban támadja meg a németeket s azokat megverjék, tönkretegyék.[20] Ehhez képest Bottyánnak a Vág mindkét partján táborozó csapatai naponként sűrűn portyáztak Sellye, Szered, Lipótvár és másfelől Pozsony alá s a Csallóközbe, elkövetvén minden, hogy egyrészről a csallóközi császári sereget, melynek zömével Heister egyébként Győr felé távozott, foglalkoztassák, másrészről pedig Sellye, Szered fenyegetésével Viard tábornok csoportját maguk felé vonják, – azonban „mind hasztalan; az éleslátású és óvatos Viard – a császár legügyesebb lovas tábornokainak egyike – sem a sóki hídakon átvonuló faltörő ágyúk és bombavető mozsarak hírére, sem a császáriak erődítményeit körülrajzó s Pozsony külvárosait lángbaborítással fenyegető kuruc lovasság ingerkedéseire ki nem mozdula Vág-Ujhelyről. A heves Ocskay eleget biztatá Bottyánt, kerítse be, bombázza és rohanja meg tehát ő, összes erejével Viardot; ám a higgadt s az erődítmények megitéléséhez jól értő öreg tábornok tudván, hogy a Starhemberg Guido által szakszerűleg építtetett vágújhelyi sáncok csakis hosszas, rendes megszállással (ostrommal) lennének elfoglalhatók, ellenben holmi hebehurgya roham – kivált Viard számos és vitéz hada ellen – bizonyára véres kudarccal fogna végződni: mit sem hajtott a lármáskodó fiatal dandárok ösztönzéseire s nem akart Viardon rajtamenni.[21] Erre Bottyánnak még több oka is volt; ugyanis jól tudván hogy Heisternek hídjai mind Seprősnél az öreg- és mind Nagy-Magyarnál a csallóközi Dunán készen vannak: ő sem távozhatott oly messzire föl sóki hídjától, amennyire Vág-újhely fekszik, – mert távoztáról az ellenség hírt véve, Mosolybúl és Csallóközből hirtetlenül s igen könnyen a hátába kerülhetett volna.[22] Tehát csak lovasságát száguldoztatá széjjel, maga azonban tábora zömével, különösen gyalogságával, tovább is Sók körül maradt s hídfőit hamarosan sáncoltatá.[23] De azért Viardnak Vág-Újhelyből kiugratásáról korántsem tett le, sőt e célra más módot gondolt ki amely sikerre vezetett. Ugyanis június 10.-én meghagyá Ocskaynak, sietve indítson által a Fehér-hegyeken, kóborlók üldözésének örve alatt, vagy 500 jó könnyű-lovast, egy a vidéket jól ismerő főtiszt vezénylete alatt, akik után is, ha Viard – mint a tábornok remélé – kiindul: ő, Ocskay szálljon egész dandárával által a Vágon Bánkánál, Pöstyénnél, s ne engedje Viardot többé visszatérni Újhelybe, melyet vetessen Trencsénnél, Lipótvárral együtt szoros zárlat alá. Ha segélyre lesz szüksége, – fog kapni.[24] Ez a csel sikerült. Ocskay saját alezredesét, Blasskovich Istvánt küldé át 5 század huszárral június 10.-én Verbó felé a Fehérhegyeken. És Viard ezúttal csakugyan felült Bottyán stratagemmájának. Mert Blasskovichék nagyított zajjal történt expeditiójának hírét véve, hogy betörésüktől a morva határokat megvédje, harmadnap, június 12-ike hajnalán, a parancsnoksága alatt álló összes lovassággal 4 német ezreddel és holmi rácokkal, továbbá vagy 1000 gyalogsággal kiütött utánuk Vág-Újhelyből, melynek védelmére csak 2 zászlóalj jó gyalogot, 5–600 főből állót hagyott. Mire Ocskay is, utasítása szerint, rögtön átkelt Bánkánál dandárostul a Vágon, Újhelyt Czelderrel körülvéteté; maga pedig, miután Viard utóhadából jól csipdezett, Verbóhoz közel, Ocskó és Trebete között fogott állást, hogy a netán visszatérendő Viardnak útját elállhassa. Hogy ez annál sikeresebben történhessék, Bottyán azonnal, még június 12.-én válogatott 1000 lovast küldött sóki táborából Ocskayhoz, s ennek kérésére egyszersmind rendeletet a lévai tartalék-tábor parancsnokára, Babócsayra, indítsa ő is tüstént a kitelhető könnyű-hadat Verbó tájékára. – Viard, aki elől Blasskovichék szépen kitértek, látván Újhelytől elrekesztését, előbb Szakolczához, majd be Morvába Baradhoz (Ungarisch-Brod) húzódott. Ekként a Vág mellől a császáriaknak minden kimozdítható hada hátrább tolatott, – és pedig úgyszólván véráldozat nélkül, csupán ügyes tüntetések (demonstratio) s hadozatok (manoevre) által. A kuruc portyán sűrűen és jó nyereséggel barangolák keresztül-kasul a Vágon túli földet, föl a morva és ausztriai határokig. Illava, Trencsén, Vág-Újhely, Lipótvár, Szered, Sellye szoros zárlat alá vétettek, s közlekedésük egymástól és Heistertől, Viadtól elvágatott.”
Ocskay most, június 13.-án azzal a sürgős feladattal küldte Mednyánszky János trencsén-vármegyei kapitányt Bercsényihez, nyerje meg rábeszélésével a fővezért – Bottyán tanácsai ellenére is – Vág-Újhely ostromának elrendelésére; mert a vérmes reményű fiatal dandárnok, egypár bombalövés, vagy egy tűzakna felrobbantása után, már benne képzelé magát Starhemberg hármas sáncaiban.[25]
Bottyán azonban arra a hírre, hogy Heister a karvai sánc megvételére készül, határozottan ellene volt a vágújhelyi ostromnak és a maga gyalogságát inkább Érsekújvár tájékán megtartani vélte szükségesnek. És Heister tényleg megindult seregével a nagy-magyari táborból Komárom irányában, de onnan már nem folytatta útját Karva felé, hanem a Duna jobb partjára kelt át, mire Bottyán megtette a szükséges előintézkedéseket Sellyének már régebben elhatározott megostromlására.
Közben azonban Bercsényi, Mednyánszky rábeszélésének és Ocskay vérmesreményű leveleinek engedve, Sellye ostroma helyett tényleg a vágújhelyi vállalatnak adott elsőbbséget s így a kérdés eldöntés végett Rákóczi elé került, aki viszont inkább hajlott Bottyán, mint Oskaynak terve felé, mindazonáltal annyi koncessziót megtett Bercsényi kedvéért Vág-Ujhely ostromára nézve, hogy ez küldjön kellő födözet mellett egy hadmérnök-ezderes Újhely erődítéseinek szakszerű szemrevételezésére és megbírálására s annak javaslata alapján – úgymond Rákóczi – „meg fogjuk láthatni, mire mehetünk”. Bercsényi június 24.-én jóváhagyta az Ocskay által tervezett erős, ágyúk szállítását is kibíró bánkai híd felépítését.[26]
Közben Barsonville mérnökkari alezredes megvizsgálván Vág-Újhely erődítéseit, július 1.-én jelentést tett a Vihnyén tartózkodó Rákóczinak vizsgálódásainak eredményéről, melyből kiderült, „mennyire igaza volt a fejedelemnek, midőn Vág-Újhelynek Ocskay és utána Bercsényi által oly hévvel sürgetett, s csak az öreg Bottyán által ellenzett ostrom alá vételét nem tartá tanácsosnak csakúgy hebehurgya módon elrendelni.” Ellenben szívesen hozzájárult az Ocskay által Bercsényi útján előterjesztett ama javaslathoz, hogy a Magyar-Brod tájékán tartózkodó Viard ellen rajtaütésszerű támadás hajtassék végre. Egyben azonban elismeri Bottyán tervének, illetve a csallóközi császári csoport ellen szándékolt támadásnak célszerűségét is.
A jóváhagyott Viard elleni vállalatra Ocskay július 3.-án indult el a maga lovas dandárával és a segítségére küldött Babócsay-dandárral. A vállalat lefolyását Thaly id. m. I, 206. oldalán következőképpen adja elő: „Ezen expeditióra hozzácsatlakozott, harcpróba látása kedvéért, a fejedelem előkelő családok ifjaiból alakított nemes testőrségének egy csapata is, báró Haller Gábor őrnagy vezénylete alatt. De biz a derék, vitéz ifjak ezúttal nem lehettek részesei valami dicsőséges dolognak. Ugyanis Ocskay, ki az ügyesen tervezett kerülő úton (Pöstyén–Jablonca–Szenic–Verbóc–Welka–Magyar-Brod) szerencsésen s észrevétlenül bejutott Morvába, de ott nem találá olyasnak Viardnak fekvését, hogy őt egyesen táborában megcsapni és fölverni megkisérelhette volna; e helyett célszerűbbnek vélé a tábornokot Barad (Brod) alól kicsalni és úgy lesekből rohanni reá. Mihezképest a vele lévő két lovas-dandárból 5 ezredet Babócsayval beállított a közeli erdők, csalitok közt kiszemelt leshelyekre a hatodikat pedig, névszerint Guldenfinger János abaúj-vármegyei huszárságát beküldé Brod alá. Guldenfinger viszont, mintha ő képezné a derék-sereget, bizonyos távolságra megálla, s egy válogatott lovasokból álló u. n. „martalék”-csapatot indított be közvetlenül Viard táborába, őt megütni, s illetőleg kicsalván, színlelt futással a leshelyek közé vinni. És csakis e kis csapat teljesíté jó feladatát. Mert e vakmerő támadóknak sikerült Viard táborát föllármázni s üldözésre birni. Már Guldenfinger azonban, látván, hogy a martalékot űzik, – maga is megfordult a lesek felé, anélkül, hogy provokáló csapatát megsegítette volna, – minek folytán aztán e maroknyi hadból a túlnyomó ellenség 20–30-ig valót levágott. Mikor pedig a Guldenfinger harc nélküli megfordulásából hihetően gyanakodóvá lett Viard a leshelyek közelébe érkezék, csakhamar észrevevé a rosszúl elrejtett leseket, s nem ment a kelepcébe, hanem még idejekorán megfordula, s a néhány mérföldnyire beljebb, a Morva szigetében fekvő Hradistya (Ungarisch-Hradisch) várának ágyúi alá vonult vissza … Ocskay erre, hogy mégis Morvában egy fordulást tegyen, Huck, Wesseli és Strázsnica (Strassnitz) felé Szakolcának kanyarodék s itt fenyegető állást foglal. Innen pár nap mulva … Brezován át hátrább, július 11.-én Verbóhoz, majd július 15.-én Pöstyénhez szállott.”
Ezalatt Heister hadai előnyomulásukat folytatva, július első napjaiban Nagy-Megyer, illetve Pozsony tájékáról mindjobban Guta felé húzódtak, Bottyán pedig szorgalmasan portyáztatott be a Csallóközbe s a Vágon át, főleg Guta, Nagy-Magyar, Sellye, Szered és Pozsony alá, sőt fel egészen az osztrák szélekig. Július 1.-én éjjel két erős portyázó különítmény indult el, az egyik Szered, a másik Pozsony felé, a július 5-ikére virradó éjjel pedig Thuróczy Gáspár hajdúezrede a határszéli Dévényt verte föl, majd Stomfán állást foglalva, egészen a hó végéig a Fehérhegyeken túl tanyázott.
Közben a Bercsényi huszárezredbeli Beleznay János őrnagy 100 lovassal a Csallóközbe úsztat s egy 50 német gyalogos által védett sáncot július 6–7-én megrohan és bevesz, annak őrségét részben levágja, a hadnagyot pedig néhányad magával foglyul ejti.[27]
Ezalatt Rákóczi Eger tájékán összegyüjtött mintegy 10.000 főnyi seregével[28] június 15.-én végre megkezdte az előnyomulást a Vág felé, de csak igen lassan haladt előre, mert hiszen neki nem volt sietős a dolga, amennyiben, mint tudjuk, egész évi programmja abból állott, hogy majd csak nyár utóján, lehetőleg minden összeütközés mellőzésével, szép csendesen Sziléziába vezesse át nem hadakozásra, hanem külső megjelenésével imponálásra szánt újonnan toborozott haderejét,[29] amellyel még a telet is Sziléziában akarta tölteni.[30] Tulajdonképpeni tervét még Bercsényi előtt is gondosan titkolta. Utóbbi, de főleg alvezérei, nem ismervén a fejedelem titkos szándékát, nem tudták megérteni, hogy miért húzódik Rákóczi attól, hogy jól felszerelt és felkészült seregével a sokkalta gyengébb császáriakat megtámadja. A tettvágyó Ocskay épúgy, mint Bottyán, türelmetlenül várta és sürgette, hogy az egri sereg minél előbb az ő csoportjához csatlakozzék, minek megtörténte után előbbi Morvaországba, utóbbi a Csallóközbe akart hatalmas betörést intézni és az ott levő császáriakon döntő győzelmet aratni. „Én azonban – írja Rákóczi emlékirataiban (240–240. old.) – folytonosan igyekeztem ürügyet találni, hogy hadaimmal hátramaradhassak.” Az időt húzni-halasztani akarván, július 7.-én elindult Zsarnócán át tovább dél felé, hogy Bottyán csapatait és Érsekújvár erődítményeit megszemlélje. Itt július 11.-én és 12.-én ismételten haditanácsot tartott Bercsényivel, Bottyánnal, XVI. Lajos megbizottjával, Desalleurs tábornokkal, valamint az ugyancsak Újvárba berendelt Ocskayval. Itt végre Rákóczi kifejtette sziléziai tervét; de a magyar tábornokok nem tudták vagy nem akarták annak jelentőségét felfogni és továbbra is a maguk terveinek elfogadását sürgették s végre Rákóczi volt az, aki beadta derekát[31] s a két napig tartó, heves vitatkozások közben lefolyt haditanács eredményeképpen „Rákóczi úgy döntött, hogy Heistert nem támadja meg, Vágújhelyt nem ostromolja, hanem, hogy némileg Ocskaynak kedvezzen, – aki a leglármásabb volt a haditanács tagjai között – csapatával a bánki híd felé vonul Ocskay megsegítésére. Nehezen szánta el a fejedelem magát erre, de ellenkezését azzal hallgattatták el, hogy ez az előnyomulás a sziléziai tervnek nem árthat, sőt ha Viard-t Szakorcán megverik, annak csak hasznára lehet.”[32]
A július 12.-iki haditanácson többek között azt is elhatározták, hogy Bottyán egy gyalogezreddel személyesen menjen Guta alá, Heister ellen erőszakos kémszemlét végrehajtandó.[33] Közben az idő újabb és újabb eredménytelen haditanácskozásokkal telt el. Július 18.-án Rákóczi megindult seregével Bánka, illetve Morvánka felé s 22.-én odaérve, délutánra újabb haditanácsra hívta össze a közelben tartózkodó Ocskay és Babócsay-dandárok főbb tisztjeit. Okot erre az Érsekújvárnál maradt Bottyánnak az a jelentése szolgáltatta, hogy a fejedelem előnyomulásának hírére Heister és Pálffy hadaikat összevonván, Guta alól mindenestől fölfelé húzódnak a csallóközi Duna-ág oltalma alatt a vereknyei híd, illetve Pozsony felé.[34] „Ez a hír – írja Thaly, Ocskay László című műve I, 215. oldalán – nyilván óvatosságra intette a fejedelmet és tanácsadóit; mert láthatták Heister indulásának irányából, hogy a császári tábornagy nem Újvár felé teendő kicsapással kíván diversiót tenni, sőt a Bottyán hadosztályánával való mérkőzést s erejének ezáltal eshető gyengítését is kerüli, – mivel különben Nagy-Magyarnál kell vala átköltöznie – hanem a hosszabb útra, Pozsonyba kerül, hogy onnét a Fehérhegyek védelme alatt egyenest az ő hátukba jöhessen. E körülményekre nézve némely főtisztek, és köztük különösen a lármás Ocskay, akként okoskodtak, hogy itt volna tehát az idő a fejedelemnek a morvánkai hídon egész erejével általköltözni és Viardot Strásznicán (Strassnitz) – mielőtt Heisterrel egyesülhetne – megsemmisíteni. Különben, röstelvén és jóvá tenni akarván azon hibáját, hogy csak az imént Viard elül a Morvától a Vágig hátrált vala: ajánlkozék, hogy Strazsnicából ő maga is kicsalja és lesre viszi Viardot, csak segítséget kapjon, – nem szükség azért a fejedelemnek az összes hadakkal odafáradnia.”
„Tanácskozmányt tarték – írja Rákóczi emlékiratai 241. oldalán – Bercsényivel s másokkal. Ocskay is meghivatott. Ami engem illet, én úgy vélekedtem, hogy ezen tiszt (Ocskay), noha személyére nézve elég vitéz, egy lovas hadtest vezérletére képtelen. Megismertetém vele a sziléziai hadjáratra vonatkozó nagy tervemet, – ő mégis folyton a mellett maradt, hogy sem Viard megtámadása, vagy legalább az, ha az ő hídján átkelek, nem ellenkezik főtervemmek. Hiába mondám neki, hogy egy hadsereget nem lehet úgy vezényelni, mint egy dandárt, és hogy Viard, mihely megtudandja közeledtemet, visszavonul Morvába, – ő mindazonáltal azt hitte, hogy amazt meg lehetne lepni és körülfogni. Hagytam tehát, csak hadd beszéljen!” De ezért Rákóczi még sem tudott ellenállni a sok ellenérvnek s július 23-ika reggelén seregével együtt át költözött Ocskay hídján a Vág jobb partjára s délután Verbó táján táborba szállva, „este felé generálisokkal és brigadérosokkal újból conferentiát tartott.”[35] Itt, a szerencsés sikerei folytán elbizakodott Ocskay, a seregnek a Vágon való átköltözése által felbátorítva, még hangosabban kardoskodott terve mellett, sőt a Vág-Újhely ellen intézendő ostrom mellett is, amit szerint Barsonville felette kedvezőtlen jelentése ellenére, a fejedelemnek kellett volna a gyalogsággal és tűzérséggel végrehajtani. Miután Ocskayt, Bercsényin kívül mások is támogatták, a fejedelem elvégre, bár kelletlenül, némi megszorításokkal mégis engedett alárendeltjei ostromlásának. „Nagyon sürgettek – írja emlékiratai 242. oldalán – Viard ellen való működésre, de arra még sem birtak rávenni, hogy a gyalogságot küldjek ellen, mert azt nem akartam hasztalanul fárasztani, meg lévén győződve, hogy Viard sokkal ügyesebb vezér, semhogy be hagyja magát keríttetni, oly városban, melynek árok és földtöltések nélküli falai nagyon vékonyak és gyengék s lakossága sem valami jó hangulatú a németek iránt. Elhatároztam tehát, hogy a feladat végrehajtására egy válogatott lovas testet küldök, biztosítván Ocskayt, hogy ha sikerülend Viard-t beszorítani a városba, én a gyalogsággal s tűzérséggel utána megyek.” Mindazonáltal a vállalat végrehajtását nem Ocskayra, hanem gróf Pekry Lőrinc tábornagyra bízta. Erre nézve – Rákóczi emlékiratai 242. oldalán azt írja, hogy: „Pekry tábornok (az 1707. évi erdélyi hadjárat miatt) még nem igen volt kegyemben; Bercsényi, aki barátja vala, kért, hogy bízzam reá a kijelölt csoport vezényletét, hogy alkalma legyen magát kitüntetnie. Megtettem kívánságát, de erősen meghagyám Pekrynek, hogy ütközetbe ne bocsátkozzék.”[36]
A vág-újhelyi ostromra nézve a fejedelem a zajongók elhallgattatására úgy rendelkezett, hogy a tűzérség főparancsnoka, De la Mothe ezredes, Luzsinszky Sándor karabélyos ezredével s néhány tarackkal még azon éjjel induljon a nevezett vár alá s másnap hajnalban még egyszer tüzetesen vizsgálja meg az erődítvényeket minden oldalról és ha az erről szóló jelentés kedvező lesz, úgy Isten neki! legyen meg Vág-Újhelynek megostromlása is! Ámde De la Mothe másnap az elrendelt szemrevételezés után azt jelentette Rákóczinak, hogy az ottani erődök „igen jól védett állapotban vannak”[37] s hogy azokat csak rendszeres ostrom és huzamos lövetés árán lehetne megvenni.
Közben kiválogatták az Ocskay-, Szalay-, Ordódy-, Babócsay-, Szemere- és Ebeczky-dandárból a legjobb lovasokat, mintegy 7000 embert[38] és azokat Pekry rendelkezésére bocsátották.
A vállalat végrehajtására vonatkozó, Bercsényi által aláírt utasítás következőképpen hangzott: „Méltóságos Generális-Marschallus Gróff Pekrovinai Pekry Lőrincz úrnak ő Kgelmének praesentibus, proulteriore directione sui, adatik értésére. Bizonyos relatiók által confirmáltatván Viardnak némely regimentekkel Strázsniczánál való léte, kinek constitutiója – amennyire constrál – nagy s jó alkalmatosságot nyújt megpróbálására. Kihez képest ezen expeditiónak véghezvitelét Fölséges Fejedelem, fölülnevezett Mlgos Generális-Marschallus uram megösmert dexteritására bízván, ugyan ő Felsége kegyelmes dispositiójábúl commandója alá vegye Tek. Nzetes és Vzlő Ocskay László és Babócsay Ferenc brigadéros uraimék directiója alatt lévő hadakat, – mellyek speciális brigádékra subdividálva miként légyenek az accludált rendelésbűl meg fogja érteni ő Kglme; s azokat corpusba vévén, úgy alkalmaztassa menetelét, hogy azon Strázsniczánál lévő ellenséget megkerülvén, maga hirével (meglepően) megcsaphassa, s egyszersmind oly készülettel legyen: kitanulván valóságosabban constitutióját, alkalmatosságát s lehetőségét látván, aperto Marte (nyilt mezőn) is véle megverekedjen. Holott pedig híre menvén, hadaink oda való érkezésének, az ellenség onnét elnyomulna: említett Generális Uram teljes erővel persequálja, valamerre fordul. Hogyha azonban aperto Marte meg nem ütközhetne azon ellenséggel, avagy (az) magát valahová recipiálná: tehát in tali casu vegye mindenfelől körül s légyen szorgos vigyázással, hírt tévén ide Fölséges Fejedelemnek, – mind gyalogsággal úgy szükséges munitióval elégséges succursus rendöltetik. – Megértvén azért felülemlített Generális-Marschallus Úr ezen dispositiókat: ne légyen más egyéb ellenség motussira semminemű reflexióval; hanem, minthogy ezen nevezetes próba egész nyilatkozásra leendő operatióinknak s campániánknak: megösmért dexteritása szerént úgy igyekezzék ezen expeditiójának continuatióját és véghezvitelét munkálódni, hogy ennek progressusával mind az hadaknak további mezei szolgálatra és próbatételekre bátor szivek nevekedjen, s consequenter hazánk szolgálatjának előmozdításában szíves fáradozását Mlgos Generális-Marschallus Uramnak ő Kglmének, Fölséges Fejedelem cum contento s mindnyájunk örvendeztetésével tapasztalhassa.”
Pekryék július 25.-én reggel indultak el a strassnitzi próbára, miközben Rákóczi serege megmaradt részével a verbói táborban maradt. Ide az említett nap reggelén 5 német szökevény érkezett Beczkóról, akik hírül hozták, hogy az említett vár élelemben nagy fogyatkozást szenved és hogy az könnyen volna megvehető. A fejedelem azonban jobbnak látta a Vágon túli vár helyett előbb a jóval közelebb fekvő Csejte várát vétetni ostrom alá, már csak azért is, hogy Pekryék távolléte alatt a gyalogság hiába ne tétlenkedjék. Ezért július 26.-án reggel Bonefous francia ezredes alatt 1000 gyalogost és ugyanannyi lovast, De la Mothe tűzérségi főparancsnok alatt pedig 3 nagyobb ágyut és 1 bombavető mozsarat rendelt ki oly utasítással, hogy először Vág-Újhely alá nyomuljanak, mintha ott az ostromütegeknek s vivóárkoknak való helyeket mérnék ki, azután azonban az ezáltal tévútra vezetendő csejteiek meglepésére, kanyarodjanak rögtön be ez utóbbi vár alá, amelyet a múlt évben Starhemberg foglalt el, és hirtelenül rohanják azt meg. A bennlevők megadván magukat, parancsnokukkal együtt fogságba kerültek.
Pekryék július 25.-én Brezován túlmenve, a Miava patak völgyéig jutottak el, honnan a tábornok az alábbi jelentést küldte 1–1 példányban Rákóczinak és Bercsényinek: „Én ma Brezovanál meg nem szállhattam az hadakkal, minthogy ott sem széna, sem fű nem volt, hanem, ha későcskén is, (a Miava patak völgyében levő) Oszuszkóhoz jöttem. Holnap nem megyek éppen Szakolczára, hogy híremet el ne vigyék, hanem innen szállok meg, úgy, hogy holnapután virradtig Strázsniczát (Strassnitz) is elhagyjam. Ugyanis Ocskay uramot tudósítják, hogy az német elment volna Napajedlához (Napajedl), az mely Hradistyán (Hradisch) feljül még négy mérfölddel vagyon, oly helyen, hogy az Morva vizén lévő hídja is közel vagyon. Az melyrűl conferálván itt tiszt uraimékkal, úgy informálnak némelyek ő Kglmek közűl, hogy az hol az ellenség lenni mondatik, ha ott vagyon, és casuquo bé nem várván, által megyen az Morva vizén: azon feljül és az tókon feljül – de nem messze – minden veszedelem nélkül általköltözhetnénk mi is az Morván, és megkerülhetnők az németet. Melyhez képest szándékom az volna, – ha Felséged Kegyelmes tetszése is járulna hozzá, – hogy, in casu ugyan csak be nem várna: azokon az tókon feljül én is általmennék, és vagy megkerüljem, vagy ha meg nem vár, csak persequáljam mindenütt, Mindazonáltal ugyan az iránt az Felséged kegyelmes parancsolatját alázatosan elvárom. – Ezen tudósítás után penig, azt mondja Szalay Pál Uram, hogy Ő Kglmének ellenkezőt írnak. Már Szakolczához közelebb menvén, majd bizonyosabbat fogok érteni.” – Sajnálattal jelenti továbbá, hogy a had, – kivált a Bottyán, Orosz Pál és Szemere ezredbeliek – szoros tilalom ellenére, ma igen kezdett garázdálkodni: „Juhokat ölnek, nyúznak, kamarákat vernek fel az falukon, és egyéb excessusokat követnek el.” A főbűnösök közül egypárt, példaadásért főbe fog lövetni, mert különben nem birhatna velük. Végre, midőn leveleit már befejezte, újabb hírt vett, amint az a fejedelemhez intézett következő utóiratából kitűnik: „Éppen érkezék hírem: bizonyosan az német minden pereputtyával elment, de az hely, az hova szállott, közelít az újhelyi passushoz, s azt mondják: Ujhelybűl küldtek utánna, s mihelt vette az újheli levelet, mindjárt indúlt. Azt mondotta volna: hogy Újhelyt az rebellisek meg akarják szállani, azért annak segítségére megyen. Én erre nézve sietek, ma[39] Szakolcához megyek, ott megkenyerezvén az hadat, sietek utánna (akár a Morván által, akár Vág-Újhely felé húzódjék), tudósítván Felségedet.”
Rákóczi ezt a levelet július 26.-án ebédnél ülve vette s egy óra mulva következőleg válaszolt reá: „Az ellenség Strazsniczátúl Napaedlához való szállásában, – az mennyire az helység fekvésérül informáltatom – jóllehet kételkedem: amennyiben mindazonáltal igaz találna lenni, akkor Viardnak Napaedláig való üldöztetését szükségesnek látom ugyan, de ha onnan általmegy az Morván, – Kglmed semmi úttal által ne menjen; mert, az mint esmérem dolgainkat, egyéb belőle nem következnék, hanem az hadnak prédával való visszaoszlása és kimondhatatlan csínt tétele. Mivel peniglen szándékom az, hogy arra való nyomulásommal az föld népit édesítsem (édesgessem), kevés és gyenge (téli)-quártélyhoz lehetne bizodalmam, ha rendetlenül hebehurgyáskodva kezdenénk a dologhoz. In illo casu tehát Napaedlátúl forduljon inkább Kglmed Barad (Magyar-Brod) felé, és azt szállja körül; mellyet megtudván, – az gyalogság részével én is azonnal artilleriástúl indulok, mivel az Isten módot adott, hogy mind Ujhelyt, mind Baradot bezárhatjuk, és így fundamentálisabb operatióhoz lehet reménségünk. Hogyha penig ezen nékem irott hír nem találna igaz lenne: tartsa Kglmed magát az kiadott orderéhez, s kiváltképpen való vigyázással legyen, hogy az ellenség csavargása után Újhelybe ne lopódjék, vagy ha ezt találná követni: nyomában légyen Kglmed az véle való haddal, hogy iderekeszthessük.”
Pekry július 26.-án reggel folytatta útját s este 8 órára Szakolcza közelébe érve, feltett szándéka szerint a város közelében, de lehetőleg elrejtve szállt táborba, ellenben Ocskayt az előhaddal berendelte a városba, 300 Bottyán-huszárt pedig Vajda András parancsnoksága alatt már előbb Strassnitz felé küldött előre szemlélődés céljából. Ettől az előretolt különítménytől július 27.-én hajnalban a következő tudósítás érkezett be: A Strassnitztól csakugyan eltávozott Viard Hradistyánál (Magyar-Hradisch), tehát nem Napajednél van és pedig a Morva hídja előtt, igen előnyös állásban: mert „háta megett az Morva vize, előtte az Barad (Brod) felől folyó – mély patak, oldalfelé egy nagy hegy.” Hozzáférni ekként nagyon nehéz. Két fogoly vallomása szerint Viard, „ki is 300 szekeret éléssel megrakatott. Baradban küldvén oly véggel, hogy Újhelybe és Trencsénbe vigye” állítólag 29.-én akar megindulni arra felé. – Pekry erre elhatározta, hogy csak „kenyerezzen s abrakoljon meg a legénység: tüstént utána induland Viardnak, s akárhol légyen – írja – közel vergődöm ma hozzá, és ha lehet hajnalra (július 28.) próbálok is; ha hol penig hozzá nem férhetnék: eleibe szállok, s Felségedet mindjárt tudósítom róla.”
Pekry csakugyan még aznap tovább indult és július 27.-én átlépte a morva határt Strassnitz irányában. Valahol a határon túl tábort ütve, innen a következőket jelentette Rákóczinak. „Az portám (portyázó had) megjött; 3 labancz szökött közikben, kik is ma jöttek ki 7 órakor reggel Brodrúl. Viard Radistyánál (Hradisch) van bizonyosan… Most már recognoscálni küldöttem, hogy minden situatióját az táborának kitanulhassam: honnan üthessek reá, hogy észre ne venné? Mert a szökevények csak azt mondják: hogyha észreveszi, – általmegyen az Morván s elhányja az (hradischi) hidat … (Erejét) nem mondják soknak. Én már megpróbálom; hacsak lehet, bizony rajta megyek, – ha pedig általmegyen az Morván: az Felséged mostani kegyelmes orderéhez szabom magamot. Nem szűnöm meg Felséged mostani ujólag tudósítani.”
Ezzel egyidőben érkezett Bottyántól a hír, hogy Heister és Pálffy július 27.-én kitakarodtak hadaikkal a Csallóközből és Pozsony mellé szálltak. Ez a hír megfelelt a valóságnak, amennyiben Heister július 26.-án a Rába mellől, ahova az ottani csapatok és állások megszemlélése végett ment, Pozsonyba visszatérve, itt hírt vett a Rákóczi előnyomulása folytán a Viard-csoportot fenyegető veszélyről, miért is lovasságát sürgősen idegyüjtvén, július 27.-én délután Pálffyt az elővéddel Malackára előrerendelvén, maga 28.-án indult ki Pozsonyból s még aznap újból egyesült Pálffy előretolt hadával. Július 29.-én a császári sereg Sasvárig nyomult előre,[40] honnan Heister a lovasság egy részével nyomban tovább folytatta útját Szakolca felé. A Sasvár környékén őrködő Thúróczy Gáspár[41] gyalogságával lassan és óvatosan kitért a császáriak elől és Szomolány vára alá húzódván, onnan jelentést küldött Bercsényinek Heisterék mozdulatairól.[42]
Pekry július 27.-én este, mint fentebb láttuk, még azt hitte – és ebben a szökevények vallomásai is megerősítették, hogy Viard előle a Morván túlra fog visszahúzódni. Nagy volt tehát a meglepetése, amidőn másnap, július 28.-án, alig, hogy előnyomulását megkezdte, a felderítés céljából előretolva volt csapat azzal a váratlan hírrel ügetett vissza Hradisch alól, hogy ihol jön a német! Jött is, csaknem a sarkukban, úgy, hogy Pekrynek alig maradt ideje hadait csatarendbe állítani. Arconalát a Szakolca és Strassnitz között a Morvába ömlő kis, de mocsaras mellékterepű, tavas patakkal födözé.[43] Viardnak ugyanis esze-ágában sem volt Pekry elől meghátrálni, hanem ellenkezőleg, hírt vevén ennek Magyarországba történt betöréséről, nyomban elhatározta, hogy azt megtámadva, újból a határon túlra veti vissza. Ilyenformán már a délelőtt folyamán megkezdődött az ágyú- és puskaharc, déli 1 óra tájban pedig már komoly összecsapásokra és rohamokra került a sor. Ez időtájt, déli 12 és 1 óra között küldte el Pekry a következő jelentést: „Ma, midőn strázsnyiczai táborrúl[44] indulni akartam: a portám (portyázó had) hozá, hogy jün a német Radistyátul (Hradisch). Úgy hozta, hogy csaknem a hátán jütt az ellenség; mégis, volt annyi üdőm, hogy az patakon innen szépen kirendelhettem a hadat. Már annyira vagyunk, hogy ágyúból attakiroztatom; az patakon innét vagyok Szakolcza felől, ő penig túl a patakon. Ma már elválik, kinek adja Isten a szerencsét? – Kedve telnék az úrnak Bercsényi uramnak benne: mert látni az hadat egészben amint lineákban vagyon. A német csak lehet könnyen 3000, a labonczán (ráccán) kívül … Azt beszélik a parasztemberek, hogy segítsége jütt tegnap Bécs felől; de minthogy én abban bizonyos nem vagyok, Fölséged ordere penig azt tartja, hogy megverekedjem véle, – mihent a patakon általjün, mindjárt a nyakába megyek; ha penig által nem jün az árkon: minthogy csak egy híd van rajta, amelyet ugyan még eddig én birok, – én által nem megyek minthogy rút sárja van; hanem innét arra vigyázok: mihent valamerre indul, mindjárt utána leszek, noha nem hiszem, hogy meginduljon, minthogy a strázsnyiczai kűfal alá vötte magát. Meggondolhatja Fölséged: annyira vagyunk egymástúl, hogy csak a patak közöttünk; a patakon túl lévén a strázsáim (biztosító csapatok), még eddig által nem hajthatták, noha szüntelen ropog a puska, mindkét részrűl. Mihelyt vége lesz a históriának, tudósítom Fölségedet. – Bezzeg jó volna ha Fölséged Barad (Brod) felől gyalogot s munitiót küldene; mert vagy jün ez (az ellenség) által a patakon, vagy nem, ha által nem jün: mi a kűfal alá nem mehetünk, s onnat felül meg nem kerülhetnők. – Többet nem írhatok, – mert ihol jün a német, dobol erősen. Adja Isten, örvendetes hírt irhassanak Fölségednek!”[45]
„Még egyszer elég örvendetes hírt írhatott – fűzi hozzá Thaly Ocskay László, I. 233. oldalán. – A délutáni harcz ugyanis, – hála a reguláris hadak és a német testőrség vitézi magatartásának, – a magyarok előnyére végződött. A déli egy óra tájban dob-, trombitaszóval előnyomuló német támadást, a magyaroknak a patak hídját fedező előcsapata már nem igen állhatvan, segítséget kért. Rákóczi nemes testőrifjai, égtenek a vágytól az ellenséggel összecsaphatni; kérve kérték Pekryt: engedé meg, hogy ők mehessenek az előhad segítségére! A tábornok engedett, s 400 könnyű-lovassal ez ifjakat küldé a patak mellé. De a tüzes fiatalokat általűzé hevök a csermely árkán, amelyen túl állást foglalván, „mint a kőfal” állották a lövést. A támadó német mindinkább rájok felesedék, – ám őket helyökből ki nem mozdíthatta; hanem igenis, a velök ment könnyű-lovasság, mely csak gyors rohamokhoz, de a tüzelésnél hidegvérű megálláshoz nem szokott volt, – zavarba jött és hátrálni kezdett. – Pekry a pillanat válságos voltát fölismervén, s egyszersmind látván, hogy a fejedelem által gondjaira bízott nemes ifjak a mezei had bomlása miatt a bekeríttetés vagy levágatás veszélyébe jutottak: még elég jókor gondoskodék segélyről; tüstént előnyomult maga az összes hadakkal a patak mellé, odavonatta az ágyúkat is, és úgy, közelről kezdett keményen tüzeltetni Viard vonalaira. – Most néhány kurucz esquadron áttör a patakon s a csatarendben nyomuló németekkel vitézül összeütközik; akik e rohamra, – melyből és a testőrség hősi helytállásából meggyőződhettek, hogy nem közönséges csapatokkal van dolguk, – megfordulnak s hátrább húzódnak, be a strázsniczai akasztófa és a város közé, s az akasztó-dombon állanak újabb csatarendbe. Mire Pekry is az egész hadakkal átkel a patakon, arczvonalat alakít, s mind a két fél esti 9 óráig nyeregben ülve, így néz egymással farkasszemet. Két lovas-század, előhad gyanánt, éppen a németek „orra előtt” foglalt állást, hogy mozdulataikról nyomban hírt adhasson. – Eddig tehát még minden jól ment, és pedig annálinkább, mert a roham alig néhány kurucznak került életébe; sebbe ugyan – a hosszas lövöldözés miatt – elég sokan estenek, ember is, ló is. A nemes ifjak egyike is, Miklóssy János nevű megsebesült; s három társa alatt lőtték meg a lovat.[46]
„Viard, miután színről színre kilátta Pekry erejét s bátor magatartásból meggyőződött hadainak válogatott voltáról: még a harcz közben futárokat külde mindenfelé, Hodolin, Rohatincz, Wessely, Ostrow, Hradisch, Brod s más erődökbe, hogy a helyőrségekben nélkülözhető összes hadak azonnal induljanak erősbítésére, tábori ágyúkkal. S a tábornok e rendeletének meg is lőn a foganatja. Este felé, a harcz után egy „ifjú legény” szökött át Viard hadaiból Pekryhez, s jelenté, hogy 600 német a Strazsniczától csak jó egy mérföldre levő Wesselyben érkezett és holnap csatlakozik Viardhoz, akihez még az éjjel várnak a Morván túlról más 600-at is. – Erről Pekry 28.-án este ezeket írja a fejedelemnek: „bizony, ha az elérkezik, több lesz 400 németnél; mert ugyancsak jól, spuadrononként néztük ezt a németet, minthogy csak egy ágyúlövésnyire voltunk egymástól. Ő az strázsnyiczai akasztófánál lévő dombon rendelte ki magát, – csak vagyon ráczostúl 3000, ha nem több.” Ha tehát segítségei az éjjel és reggel elérkeznek, „szükség lészen Fölségednek gondolkozni arrúl: ha engem Viard meg talál nyomni, – igen jó volna, ha Fölséged valami gyalogokkal megsegítene, hogyha addig által nem esnénk egymáson.”
„Látjuk ebből – teszi hozzá Thaly id. m. I, 235. oldalán – hogy a német segítség híre, daczára az eddig szerencsésen vívott csatának,[47] némi aggodalmakat okozott Pekrynek. S így könnyen magyarázható, hogy midőn a hozzá jövő Ocskay őt figyelmezteté, miszerint ez a hadvonalaik mögötti süppedéses patak rájok nézve támadás esetében veszedelmessé válhatik, célszerűbb volna azért, éjtszakára a beljebb azon túl lévő partos árok mögé vonulniok, – Pekry a hírneves dandárnok eme figyelmeztetését alaposnak ismeré el, és csakhamar kiadá a parancsot a csapatoknak: kanyarodjanak az országútra, s a Viard szemmeltartása céljából közvetlenül előtte álló 2 esquadront kivéve, húzódjanak által a hídon. Hogy e mozdulat megtörténhessék, az arcvonalnak oszlopokba kellett fejlődnie; azonban a fejlődés „minden elővigyázat nélkül” hajtatott végre.[48] Szerencsétlenségre, a hosszú nyári nap estvéje még mindig elég világos volt arra, hogy a szemes Viard, dombos állásaiból ezt a mozdulatot észre vegye. S amint feltünt előtte az ellenséges arcconalnak ezen változása: egy pillanat alatt elhatározá magát a kedvező mozznat megragadására. Támadót fuvatott folyvást nyeregben ülő hadainak, s megrohaná a költözés közben Pekryt, aki most már, – arcvonala felbomolva lévén, – csak a hátrálásra gondolhatott. A Viard előtt állott s most az ellenséget a maga hátán hozó két századot Pekry, természetesen, a költözési zavarban meg nem segítheté, és ebből hullott is, ami hullott; hadaival mindaztáltal – szerencsére – elég gyorsan hátrálván: vesztesége nem volt jelentékeny,[49] kivéve, hogy a lovasságnak eme legjobb része lehangoltatott. – E lehangoltság mindjárt közvetlenül abban nyilvánult meg, hogy Szakolczától, – hol Pekry az őt becsülettel megállott küzdelméért mégis respectáló Viard által nem üldöztetve megállapodott, – a fegyelemhez nem igen szokott mezei hadakból az éj sötétjében vagy másfélezerig való elment Verbó felé, a zsoldos-németekből alakult Forgách-dragonyosok közül pedig egy hitszegő hadnagy huszonheted magával átszökött Viardhoz.”
Június 29.-én hajnalban Pekry Szakolcáról megfelelő fedezet alatt három alezredest küldött vissza Strassnitz felé felderítés céljából, akik hamarosan azt jelentették, hogy az éjjel „az német még szaporodott, – vagyon bőven ötezer.” Pekry e hírre tanácskozásra hívja össze főtisztjeit, akik között megint Ocskay volt a leghangosabb, s csak hamar elhatározták, hogy vissza kell vonulni. Erről nyomban értesítették Rákóczit, tőle segítséget szorgalmazván.[50]
Jóval e levél kézhezvétele előtt érkezett a verbói táborba Thuróczy Gáspárnak Bur-Szent Miklóson július 28.-án kelt és Ocskayhoz cimzett sok „cito”-s jelzésű következő jelentése: „Ma ki akarván csalni az detrekői németet, de nem succedálván, és onnand visszatérvén, vettem tiszteimnek levelit, – az kiket küldtem volt portára (portyázásra) pro exploratione (felderítés végett) Stomfa felé, – hogy tegnap, úgymint 27.-én, Pozsonybúl érkezett volna maszti (Malackától délre fekvő) rétekre mintegy kétezerig való lovas német,[51] ráczokkal együtt, kik onnan Malaczkára, Malaczkárúl peniglen gondolnám, hogy Viarnak segítségére fognak menni.”
Ezt a hírt megerősítette Ocskay egyik portyázó hadnagyának Szórad Istvánnak ugyanekkor vett jelentése, mely Nagy-Lévárdon július 28.-án d. u. 4 órakor kelt s amelyet Pekry továbbított a verbói táborba. Szórad azt jelenti, hogy közel jövén Malackához, „mondjárt kijütt hozzánk egy ember nagy hírel, hogy Pálffy uram ben van az városon egynehány száz ráczczal és csütertektűl fogvást fekszik Malaczkáig tábora; sátorait kiterjeszteté és alkalmas munitióval (tűzérséggel) is vagyon, az mint látá.” Ő tovább is lappangni fog körüle s azon leszen, hogy valami foglyot ejthessen, aki által körülményesebbet lehessen kitudni. Bizonyosan Pálffy van azzal a némettel, mely is nem több 2000-nél, abból 600 gyalog és az volt szándéka, hogy Viarddal conjungálván magát, az verbói (brezovai) passuson a Fölséges Fejedelem újhelyi operatióját impediálják.” Ehhez a jelentéshez Pekry a következőket fűzte hozzá: „Azt nem tudták (Pálffyék), hogy én itt (Szakolcánál) vagyon; már penig azt megtudván: elhiszem, kétségkívül énreám fordítják igyekezetöket. Nyolcz ágyú vagyon véle (Viard-ral), azért már csak nyomúldogálnom kell előtte, magamra vigyázván. – Az mezei hadbúl ez elmúlt éjjel több ment el másfélezernél; igazán, csak „Rajta Miska!!” az mezei had. Mikor seregekben (zárt osztagokban) kirendeltem, – az szőlőhegyekre ment ki csoportonként.”
Végül meg kell még említenönk Trenchiny Istvánnak Lieszkóról július 29-én Bercsényihez írt alábbi jelentését: „Exciádat valóságosan tudósíthatom, hogy Heister és Pálffy János 3000-ed magával most fekszik Lévárd és Malaczka között lévő réteken; onnét – gondolnám – Szakolcza felé szándékozik Viarddal conjungálni magát. A mi táborunk (Pekryé) penig az mint láttam, masirozik Jablonicza felé.” Július 29.én este felé ugyancsak a fenti jelenti: „Bizonyos kémem érkezett, az ki szemeivel látta, hogy Haister hadával masirozik ma estve felé Sassinhoz (Sasvár), az kihez Csongortúl is érkezett mintegy ezerig gyalog, és így mindenestűl, ráczostúl, mondják lenni 5000-nek.”
Amint Pekry Szórad fenti jelentését megkapta, nyomban a további visszavonulást határozta el, nehogy Viard és Pálffy által, „megfogyatkozott és kedvevesztett hadával közreszoríttassék.”[52] Megindult tehát Szakolca alól és oly gyors menetben haladt, hogy még aznap este Brezovánál üthetett tábort, csupán Ocskayt hagyta hátra megfelelő erejű csapattal úgy a Viard-, mint Pálffy-csoportok megfigyelése céljából.[53]
Arra a hírre, hogy Pálffy Sasvár alatt szállt táborba, miután ez a vár Brezovától jó messze és más irányban esett, Pekry egyelőre Brezovánál megállapodni szándékozott.[54] Éjfél tájban azonban Ocskay azzal a riasztó hírrel verte föl a tábornokot, hogy egy Heister táborából átszökött német vallomása szerint Sasvárnál nem Pálffy van 2000, hanem maga Heister 6000 emberrel. Azt is vallotta a szökevény, hogy Viard, ki Pálffyval egyesült, az éjjelre Szobotist alá megy, továbbá, hogy az egyesült császáriak Vágújhely segítségére mennek.
Erre a hírre, mely azonban téves volt, mert augusztus 29.-én sem Viard, sem Pálffy, sem Heister nem szállott Szobotist alá, Pekry annyira megijedt, hogy azonnal indulni akart,[55] de mielőtt még riadót fuvatott volna, futár érkezik a fejedelemből azzal a paranccsal, maradjon helyben; reggelre segítséget kap. „Ugyanis Rákóczi – írja Thaly id. m. I, 239. oldalán – ki július 28.-án az elfoglalt Csejte várát tekintette meg és Vágújhely alá újabb erős portát (portyázó csapatot) küldött, 29.-én délután Pekrytől futárképpen érkezett Blasskovich alezredestől hallott meglepő értesülésekre rögtön haditanácsot tart vala. Itt a fejedelem felajánlá magát összes erejével Sasvárnál fekvő német ellen és onnét be Morvába indulni. Mert a gyalogság égett a harcvágytól, s az ezen pihent hadakkal való egyesülés a Pekryvel lévőket is bizonyára ismét fel fogja villanyozni. Az indítvány helyeslésre talált, s ez értelemben kiadatott az általános parancs a készülésre, Pekryhez pedig a Brezovánál maradást elrendelő említett utasítás küldeték. A hadak e hírt örömmel vették: és riadó örömmel látták másnap, július 30.-ikán reggel a Fehérhegyek jóérzelmű lakói magát a bálványozásig szeretett fejedelmet tekintélyes hadsereg élén benyomulni bérczeik közé.”[56]
Július 30.-án tehát Rákóczi seregcsoportja is Brezova alá érkezett és a Pekry-csoporttal egyesült.
Ámde a Brezováról Sasvár, illetve a Morva felé való előnyomulás terve egy közbejött esemény következtében megváltozott. A verbói tábor előőrsei ugyanis egy császári fourirt (írnokot) fogtak el és nyomban elküldték a fejedelem után Brezovára. Az ezzel kapcsolatos fordulatot Rákóczi emlékiratai 244–246. oldalán következőképpen adja elő: „Bizonyos közbejött esemény alkalmul szolgált arra, hogy más vállalatot tervezzek. Tábori előőrseim egy hadirnokot hoztak hozzám, aki Lipótvárból szökött ki. Ez titkára lévén a várparancsnoknak, annak titkos jegyű leveleit írá, s átadá nekem azt a levelet, amelyet jelenleg általa küldött volna Heister tábornokhoz a várparancsnok; s megismertetvén a jelek kulcsát: ezáltal körülményesen megtudám az erősség szorult állapotát s helyőrségének csekély voltát. Nem volt ugyanis több a várban 200 gyalogosnál; s ezeknek kellett mindenütt őrt állani, mintegy 100 hadifogolyra vigyázni, és mióta hadseregem oly közel táborozott a várhoz, éjjel-nappal készen, fegyverben lenni. Ezen előterjesztés valósága fölött nem kételkedhettem, s ezért Bercsényivel tanácskozván, azt mondám neki, hogy szeretném ismét megcsináltatni azon sánczokat, amelyeket akkor hányattam volt, amikor Herbeville-t akartuk megakadályozni, hogy élelmet szállíthasson a várba, és hogy e sánczokba vetném egész gyalogságomat, a Vágon három hidat veretvén; Érsekújvárról azonban mozsarakat hozatnék Lipótvár bombáztatására; ha e vállalatunk sikerülni találna – pedig a várbeli őrség mondott állapotában könnyen sikerülhet – bizonyosan nagyobb becsülettel végeznők a hadjáratot, mint hogyha semmit nem téve vesztegelünk.”[57] Szerencsétlenségére úgy akará a sors, hogy udvarmesterem Ottlyk, és többen, akik levelezésben állottak a trencséniekkel, ugyanekkor azt a hírt kapták, miszerint a trencséni vár élelemhiány miatt már a legvégsőre jutott s hogy Viard parancsot kapott élelmet vinni a várba; de ha mi ezt megakadályozhatjuk, a parancsnok kénytelen leend kapitulálni. Mondom, a balszerencse akará ezt így; mert ez a hír annyira megzavará mindnyájok elméjét, hogy a lipótvári próbáról többé hallani sem akart senki. Azt állíták, hogy csak egyetlen híd vagy gázló van (a Vágon), amelyen Viard Trencsénbe átmehet, és minthogy a hídfő nincs megerősítve, könnyen fölégethetni a hidat, a gázlót pedig el lehet sánczolni; ekkép csak meg kell indulnunk, hogy birtokunkba ejtsük a várat, amelynek birtoka Sziléziába való beütésünket is minden tekintetben könnyítendi. Az okok elég tetszetősek voltak: de kedvem e vállalathoz még sem volt, mivel Lipótvár vidékét tökéletesen ismerem, Trencsénét pedig nem. Semmi sem lett volna könnyebb az ellenségnek, mint engem akárminő diversió által ezen ostrom abbahagyására birni; elég lett volna Lipótvár felé húzódnia, Nyitrát és éléstáraimat fenyegetnie, hogy felhagyjak e vállalattal. – Azonban józan okaimra senki sem hallgatott. Bercsényi a trencsénvármegyei tisztekkel azt hitte, hogy már benne van a várban; ellenben mondák ők: Lipótvára reánk nézve igen szerencsétlen hely, már két csatát vesztettünk miatta, s bizonyos, hogy a lovasság, mihelyt megtudja e szándékomat, azonnal szétoszlik, mert nem akar oly hosszas ideig tétlenül heverni; eszerint tehát azok, akik Lipótvár megtámadását tanácslák: az ellenség által meg vannak vesztegetve. – Úgy látszék, mintha valami végzetszerű átok szállta volna meg az elméket. A haditanácsban egyedül udvari marechalom, báró Vay osztozott véleményemben; ekkép végre magam is beleegyeztem a tervükbe.”
A haditanács határozata értelmében Bottyán megmaradt a Vág–Duna mentén, Ocskay pedig a maga és Szalay Pál ezredével a Fehér-hegyekben, egyrészt hogy Heistert, illetve a császári sereget szemmel kísérje, másrészt, hogy összeköttetést tartson a fejedelem és Bottyán csoportja között. Egyidejűleg De la Motte ezredest a fejedelem még július 30.-án egy gyalogdandárral Trencsénbe küldte, hogy a városbavezető hídat felgyujtsa, a gázlót elsáncolja és a Trencsén alá vonuló sereg részére táborhelyet szemeljen ki.
Ezek után Rákóczi seregét három részre osztotta. Mindenekelőtt podgyászvonatát indította el az Ocskay-dandár egy osztagának fedezete alatt Trencsén felé, még pedig nem a Vág mentén, hanem kerülő úton Pöstyén–Radosnya–Nagy-Tapolcsányon át egyelőre csak Bán helységig azzal az utasítással, hogy ott addig állva maradjon, amíg a csapatok Trencsénbe be nem jutottak.[58] Bercsényi a gyalogságot még aznap, július 30.-án, a morvánkai hídon a Vágon átvezetvén, azzal Morvánkánál szállt táborba, ellenben a fejedelem a lovashadakkal a Vág nyugati partján vonult Vágújhely felé és Csejténél töltötte az éjszakát. A Fehér-Kárpátok kurucérzelmű lakossága szomorodott szívvel nézte Rákóczi seregének elvonulását, mert azt a császáriak elől való menekülésnek tekintette.[59]
Július 31.-én Rákóczi a lovassággal a Vágon átgázolván, Luka községnél ütött tábort, a gyalogságot pedig tovább indította Beckó felé és ez a mondott napon este Rakolub tájékáig ért. Elvonulás közben egy kis kuruc csapat rövid küzdelem után kiűzte a Bercsényi uradalomhoz tartozó Temetvény váracskából a császári őrséget és a hajdúk szívesen vállalkoztak volna Beckó várának megostromlására is, de Rákóczi előbb augusztus 1.-én Bercsényivel megvizsgáltatta a meredek sziklafészek fekvését, mire mindketten arra a meggyőződésre jutottak, hogy e fellegvár nem érdemelné meg azt a vérvesztést, amelybe rohammal való megvétele kerülne, a bombázásra pedig most nem volt idő. Beckó ostroma helyett Rákóczi augusztus 1-ére seregének pihenőt engedett.
Augusztus 2.-án a kuruc sereg folytatta útját Trencsén felé s menetközben Rákóczi megkapta De la Mothe jelentését, miről emlékiratai 246. oldalán a következőket írja: „La Mothe jelenté, hogy azon magaslatok miatt, amelyek a gázló fölött az ellenséges part felől uralkodnak s amelyeket Viard előcsapatjai már megszállottak, a gázlót nem lehetett elsánczolni és hogy az gyalogságot sem küldhette el a híd felgyujtására, mivel megtudá, hogy Viard útban van s így a gyalogságot (a híd a trencséni váron fölül lévén) könnyen elvághatná. Ami pedig a táborhelyeket illeti, megérkeztemkor választhatok kettő közül, amelyeket megvizsgált… Erre tábornokaimmal előrenyargalék. Azon reményem, hogy Viardot megakadályozhatom a várnak eleséggel való ellátásában, füstbe ment; még a legnyakasabbak sem reményelhették azt többé, mivel Viard az éjjal azon az úton vala Trencsébe érkezendő, amely a városon felül, a vár ágyúinak védelme alatt van. Abban is megegyezének mindnyájan, hogy a várnak élelemmel való ellátása után haszontalan lenne a bombázás. Nem maradt tehát egyéb teendőnk, mint táborhelyet választani s figyelemmel kisérni az ellenség további mozdulatait.”
De la Mothe jelentésének vétele után Rákóczi az egyesitett sereg vezetését Bercsényire bízván, ő maga, mint fentebb láttuk, a többi tábornokkal előre lovagolt, hogy a táborozásra alkalmas helyet kiválassza. Szedlicsna közelébe érve, arra a meggyőződésre jutott, hogy az a két táborhely, amelyet De la Mothe a lapályon, a Vágmedencében a Bella és Szoblahó falvakat összekötő mocsaras árok mentén kijelölt, táborozásra nem alkalmas. Nagyobb biztonság okáért, és hogy a Bán felé irányított podgyászvonattal a barát-lehotai úton könnyebben közlekedhessék, táborhelyül a Szoblahó–Hamri–Turna vonalától délre fekvő magaslatokat jelölte ki.[60]
Mire a gyalogság beérkezett a táborba, már egészen sötét volt. Ugyanekkor vette Rákóczi a hírt, hogy Heister e napon Vágújhelyre érkezett; továbbindulásáról azonban még nem lehett tudomása s így ez a hír, mint emlékiratainak alábbi szavaiból kitűnik, meglehetősen hidegen hagyta,[61] mert azt, hogy Heister őt megtámadja, szinte kizárt dolognak tartotta. S mivel a Trencsénben levő De Viard részéről sem igen kell támadástól tartania, Rákóczi egyéb biztonsági rendelkezést nem tett, mint hogy 150 lovast szokásos tábori őrcsapat gyanánt jelölt, illetve rendelt ki.
Közben a császáriak részén következőleg alakultak a viszonyok: Viard a strassnitzi ütközet után nem üldözte Pekryéket, hanem amikor ezek július 29.-én Szakolcáról Brezova felé elvonultak, ő nyomban útnak indult Szakolca felé, aztán még aznap a szintén oda siető Heisterrel egyesült.[62] Utóbbi, hogy Sasvár felé előnyomuló hada zömének időt engedjen a beérkezésre, július 30-ikára a maga és Viard embereinek pihenőt rendelt és csak 31.-én folytatta útját az immár egybegyült egész sereggel Ungarisch-Brod felé azzal a szándékkal, hogy Trencsénbe élelmiszert vigyen és a vár gyenge helyőrségét megerősítse. Ámde augusztus 1.-én Magyar-Brodban vett ama hírre, hogy Rákóczi a Brezovánál egyesült kuruc sereggel a Vág völgyébe húzódik vissza, már csak Viard tábornokot küldte a már régebben készenlétbe helyezett élelmiszer vonattal a Schönborn- és Uhlefeld-ezredekkel és az Althann-ezred egy részével a Hrosinkaui szoroson át Trencsénbe, ahova az augusztus 2.-án este szerencsésen meg is érkezett,[63] míg ő maga serege fennmaradó részével augusztus 2.-án hajnalban erőltetett menetben Rákócziék nyomában Vágújhely felé vett irányt. Este felé odaérve, a lakosságtól arról értesült, hogy Rákóczi a lovassággal néhány órával előbb onnan tovább indult észak felé, míg Bercsényi a gyalogsággal a Vágon átkelve, kelet felé vonult el. Erre a hírre Heister nyomban parancsot adott gróf Pálffy lovassági tábornoknak, hogy a Bayreuth-dragonyos ezreddel és a rácokkal a Vágon átgázolva, az elvonuló ellenség után iramodjék.[64] Pálffy Beckó tájékán utól is is érte a kuruc menetoszlop utóvédjét, a Winkler-hajdúezredet és azt hirtelenül és hevesen megtámadván, valami 400 kurucot lekaszabolt, 80-at pedig foglyul ejtett,[65] akiket nyomban Vágújhelyre küldött vissza. ezek megerősítették Heisternek a lakosságtól nyert téves értesülését a kuruc sereg kettéválásáról,[66] miért is gyalogságát és tűzérségét Vágújhelyen visszahagyva, még aznap, augusztus 2.-án este 10 órakor lovasságával a Pálffyval való egyesülés céljából tovább indult, bár tábornokai szemrehányást tettek neki, hogy lovasságát agyon nyúzza.[67] Éjfél tájban Beckóra érve, Heister lovassága ott Pálffyéval tényleg egyesült.
[1] Feldzüge… X, 104–105.
[2] Igy adja ezt elő a Feldzüge szerzője a X. köt. 107. oldalán a Protocoll der Registr. des R. K. M. nyomán. Szerinte: Ocskay brannte das Städtchen Beckov nieder und begann das Castell zu beschiessen, ward aber, ehe er durchzudringen vermocht, vom GMW, de Viard, welcher eben mit dem Cürassier-Regimente La Tour und Secula-Huszaren einen Provianttansport aus Mähren nach Illava gebracht hatte, angegriffen und trotz seiner namhaften Ueberlegenheit in die Fluch geschlagen. 215 Todte und 68 Verwundete betrug sein Verlust.” – Ezzel szemben Ocskay a beckói eseményeket következőképpen adja elő: „Az beczkói ellenség másfélszáz lovas ráczbúl és annyi muskatérosbúl állván, elsőben is az fortificált belső várossát keményen oltalmazta; de Isten kegyelméből, nappali szíves (bátor szívű) ostromával hajdúságnak, minden tartózkodás nélkül kapujának rohanván, szerencsésen vérrel (rohammal) vettem meg ostromló hadak közül négynek csak halálozatjával – de számosaknak sebben esésével – képtelen és sűrű lövések alatt. Azontúl pedig városban megújult harczolás után (az ellenség) vár kapujáig sebes lüvésekkel be is szalasztatott.” Ehhez Thaly, Ocskay László című műve I. köt. 158. oldalán, báró Berényi Ferenc naplója nyomán a következőket fűzi hozzá: „Amint az ostromló hajdúság, Csajághy János ezredestől vezéreltettetve, a kaput vitézül elnyeré, s azután mind a külső, mind a belső várost kemény harccal elfoglalá; a rácokat majdnem mind és a németeknek is nagyobb részét leöldözték, úgy, hogy az Ocskay szerint 300, Csajághy szerint 500 főnyi helyőrségből a parancsnok csak vagy 50 emberrel menekülhetett föl Bolondócz várába. Ott azután az ágyúkat a városba forgatván, elkezdték ezt lövetni. – A kuruc hajdúk e közben a házakban zsákmányolásnak estek, s a sok bortúl megrészegedvén, rút dolgokat műveltek: le akarák a polgárokat is kaszabolni, de ebben tiszteik mégis meggátolták; hanem mindenükből kifosztották őket, s még a nőket is – köztük Szunyogh-Eszterházy Júlia grófnét – meztelenre vetkőztetve, így kergették ki a városból. Kirabolták a kolostort s egyházat is, az oltárok szent-képeit sem kimélvén; a földre dobott szentséget lábbal tapodták. A város pedig – a várból szórt bombáktól vagy az ittas hajdúk üszkeitől – több helyütt kigyúlván, egészen leégett. Ekkor a részeg hajdúk egy csoportja vakmerőül a meredek vár hegyeinek is nekirohant ádáz ostrommal; de Ocskay az ily nyaktörő vállalat lehetetlenségét belátván, lehozatá őket a várkapu elül, vagy 20 apró bombát bevettetett a várba, s miután az hódolni nem akart, ő pedig kis lövegeivel sok kárt nem tehetett; a várost s néhány a várnak élelmét szolgáltatható közeli helységet tőből kiégettetvén, ott hagyá Bolondócz várát, s a tömérdek zsákmánnyal szekereket, lovakat megrakva, sietett vissza Bánba. – Viard tábornok pedig, ki Beckó veszedelmét a túlsó partról bosszankodva nézé, a megáradt Vágon át nem kelhetvén: lovasságával föl a trencsényi hídra volt kénytelen kerülni, emiatt úgy elkésett, hogy Ocskayék még Bánba is zavartalanul elérhettek.”
[3] Thaly, Ocskay László, I. 166.
[4] Lásd a XVIII/18. számú mellékletet.
[5] Csáky kinevezéséhez Thaly fenti műve, I., 169. szerint még az is hozzájárult, „hogy a rátartós Ocskayval oly kemény parancsnok alatt, aminő Bottyán, ezer baj lett volna; neki olyan lágy tábornok kellett, mint Csáky, hogy a maga szája íze szerint járhasson alatta.”
[6] Thaly, id. m. I, 169.
[7] Thaly előadásából arra lehetne következtetni, hogy Starhemberg elutazása után annak öccse, Starhemberg Miksa altábornagy vette át a magyarországi császári hadak főparancsnokságát, de ez nem felelt meg a valóságnak. Heister bevonulásáig gróf Pálffy János lovassági tábornok volt az ideiglenes főparancsnok.
[8] Báró Berényi Ferenc naplójegyzetei március 12-ikéről: „Ma 8 zászlót küldött Viard, Pruszkin verte föl Révay Imre hajdúit; úgy referálják, hogy 400-at vágtak le bennök s 190 rabot hoztak.” – Theatrum Europeaum, XVIII.: „Die Malcontenten zogen sich zusammen Illova weg zu nehmen, aber der Oberst Viard brach den 8. Martii mit einiger Mannschaft gegen sie auf, den Weg auf Trencsén zu nehmede. Als er aber hörete, dass der Gegentheil bei Bruska (Pruszka) stehet: eilte er dahin, traf den 9. dito das heyducken-Regiment des Révay mit sammt 400 Hussarn an; erlegte 400 Mann, bekam auch eine Anzahl Gefangene und 8 Fahnen zur Ausbeute.” – Feldzüge … X, 107.: „Ocskay erschien mit 6 Regimentern Infanterie und Cavallerie (300 Mann), über Puchow kommend, vor Wsetin. Es gelang Ocskay, diesen Platz zu nehmen, 600 bis 700 Menschen niederzumetzeln und dem kaiserlichen Cürassier-Regimente Uhlefeld einige Verluste beizubringen; auf dem Rückmarsche ward er zwischen dem 8. und 10. März unweit Pruszka von dem unermüdlichen Viard eingeholt, bei welcher Gelegenheit seine Nachhut, die Hayduchen Révay's, 400 Todte, viele Gefangene und 8 Fahnen einbüsste. Ocskay zog hernach am linken Waag-Ufer nach Banka.”
[9] Arch. Rákóczián. V, 623. – Gróf Csáky Mihály levele Nagy-Bossányból 1708. ápr. 2. Bercsényihez: „Ezelőtt negyednappal 2000-ig való német hirtelen kicsapván Lehotákra (Ó- és Új-Lehota), kit is hamar észrevévén, Csajáki uram, a gyalogsággal a szorosok felé tartván, nem sokáig késett; amint is a hátuljáróban jól megpuskáztak, alkalmas marhát és szerekeit elnyervén, magokban is egynéhányat elejtettek.” (Erdeti levél Vörösvártt).
[10] Bercsényi ápr. 11-iki levele Besztercebányáról Rákóczinak. Arch. Rákóczián. V, 627–628.
[11] Báró Berényi Ferenc naplójegyzetei március haváról.
[12] Ápr. 2.-án írja Berényi Besztercebányáról Rákóczinak: „Már Bottyán hídat akart csináltatni, Ocskay Morvának menni, Csáky Illavának s Újhelynek, – de már halt! én, mert festina lente az nagy Vágon által!” (Arch. Rákóczián. V, 592.).
[13] Ebeczky István írja ápr. 8.-án Bánról gróf Csáky Mihálynak: „Portásaim (portyázóim) Istennek hála, szerencsésen jártak, mert Paluska két compániáját eltörölték Stomfa tájékán; akik közül rabul hoztak 18-at, az egyik kapitány, az másik hadnagy, egyik pedig trombitás, akit magamnak kivettem közülök.” (Országos Levéltár).
[14] Feldzüge… X, 107: „G. d. C. Graf Pálffy erkannte die Unmöglichkeit, seine weit ausgedehnten Quartiere bis zum Eintreffen der Verstärkungen zu behaupten. Zudem hatten die Ereignisse, deren Schauplazt um die Mitte des März das rechte Donau-Ufer gewesen, Pálffy bestimmt, Nádasdy's wiederhoften Bitten um Verstärkung endlich nachzugeben. Also zog der General der Cavalliere die Mehrzahl seiner Regimenter auf der Schütt zusammen. Hannover-Cürassiere und später auch Wolfskehl-Dragoner wurden in das Wieselburger Comitat beordert. De Viard nahm Stellung zwischen Ung. Brod und Skalitz. Die Artillerie und der Train kamen hinter die March. In diesen Positionen gedachte Pálffy den weiteren Verlauf der Dinge und die Verstärkungen abzuwarten, um welche er in Wien dringend gebeten hatte und, sobald die Verhältnisse es erlaubten, die Offensive wieder zu ergreifen.”
[15] Arch. Rákóczián. V. 644. – Bercsényi ápr. 30-iki levele Nagy-Bossányból Rákóczinak: „Az gyalogság úgy is ott Trencsén körül lévén, hogy üttetlen ne hagyja ott Morvát: Ocskay mellé rendeltem 5 regiment lovast, és 5 bataillon gyalogot Szetin (Wsetin) felverésére, kit most körülsánczolni kezdettenek. És, hogy az újhelinek (Viardnak) is mulatsága lehessen: Csáky Mihályt parancsoltam Újhely alá menni, ha az víz engedi, lesre; ha nem engedi: fitogtassa magát, Bottyán penig Galántha körül.”
[16] Kolinovics, Commentarii, Nemzeti Muzeum 389. és Hist. Libri XII, 687.
[17] Thaly id. m. I. 186–187.
[18] Bottyán írja június 2.-án Károlyinak (Károlyi-levéltár): „Kukländer actu Komáromban vagyon, örömest menne, ha mehetne, Esztergomba: de olyan sánczot erigáltattam a Duna-parton, minden communicatiójokat impediáltam. Már passust kért tőlem a lemenetelre; a feleségének ugyan talám fogok adnom, – de magának nem.”
[19] Bottyán június 6.-iki levele Bercsényihez: „Az hidat Vág mellé szállítván, 2–3 nap alatt átalkötöm, s legelsőben is a Vág mentében lévő erősségeket: Sellyét s Szeredet fogom megpróbálnom.”
[20] Ocskay június 6.-iki levele Nagy-Tapolcsányról Bercsényinek: „…oly végezést tettünk titulált Generális (Bottyán) urammal: az maga corpussával Farkasdnál – az hol hídnak köttetését is elintézte – ő Nga költezkedjék által az Vágon; melynek alkalmatosságával hahogy újheli ellenségnek Nagy-Szombat felé reménlhető nyomakodása történik: magam Radosnyátúl motussára vigyázván, azonnal brigádámmal háta megé veszem indulásomat, mely szerént közben vétetvén, mind elől s mind hátul, Isten segedelme által veszedelmes fölverésére szerencsések lehetünk.”
[21] Ocskay június 11-iki levele Radosnyáról Bercsényinek: „…sok rendbéli conferentiákat Generális Bottyán urammal tartván, azt végeztük volt, de leginkább magának az Úrnak úgy tetszett, hogy én, mellettem való 3000 lovassal és Urbán Czelder gyalogjával Radosnyátúl vigyázván, és nevezett Generális uram a derék corpussal és munitióval Farkasdnál hidat kötvén, in illo casu, ha Újhelyi ellenség, impeditiójára Újhelybűl venné indulását, – azonnal háta megé esvén, és a nagy corpus elől közbenvehetjük és rajta operálódhatunk. De ezen vélekedésünk mind mai napig sem succedálhat: mert az híd elkészülvén sem az ellenség ki nem mutatja magát, sem pedig Bottyán uram maga corpusával nem kiván rajtamenni sok rendbéli requisitóimra.”
[22] Bottyán már június 6-iki levelének utóiratában tudatja Bercsényivel bizalmasan, hogy: „egy hirtelen az Vágon túl derekas operatiót nem tehetek, se igen bé nem nyomulhatok: mivel mind Nagy-Magyarnál s mind Söprűsnél kész a német hidja, – netalántán visszafordulván ez ellenség, visszanyomjon.”
[23] Okot adott e magatartásra Bottyánnak, Bercsényi június 9.-én kelt levele is, melyben a fővezér az ellenségnek Dunántúlról a Csallóközön át Újvárt igen hamar meg környékezhető mozdulatai miatt, nem tartá tanácsosnak, hogy Bottyán a gyalogsággal Újvártól messzire távozzék; azért tehát az ágyúkkal és gyalogsággal a Vágon túl leendő hadműködést tiltá: ellenben „az kemény, lovassal való általcsapást” ajánlá neki”.
[24] Lásd Ocskay jún. 11-iki és Bottyán jún 13-iki és 14-iki leveleit.
[25] Thaly id. m. I. 194.
[26] Arch. Rákóczián. V. 659.
[27] Bercsényi július 9-iki levele Verebélyről Rákóczinak és a Berényi-napló júl 11. és 13-iki bejegyzései.
[28] Arch. Rákóczián. II, 402.
[29] Lásd az 454. oldalon.
[30] Lásd Thaly, Bottyán János, 228. – Leginkább pedig Rákóczi emlékiratait, ahol a 241. oldalon ezeket olvassuk: „A háború kezdete óta még nem volt ily szép hadseregem mint ekkor, azonban nem tudtam, hogy azt hová fordítsam a hadjárat végéig (Erre a valóban naív kijelentésre majdnem azt lehetne mondani, hogy minek adott neki az Isten erőt, ha nem tudja kellőképpen felhasználni, illetve azt se tudja, hogy mit csináljon vele), mert a télen fölötte alkalmasan megfészkelhettem volna magamat Sziléziában s ekkor igen nehezen működhetett volna az ellenség ellenem, még ha a dán hadakkal erősbödik is. A tél volt ugyanis a legkedvezőbb időszak lovasságomnak zászlói alatt való együtt-tarthatására. Tehát a telet vártam.”
[31] Rákóczi mondja emlékiratai 240. oldalán: „végre még sem birtam ellentállni a sok csahosnak, akik azt állítják, hogy a franciák által engedem magamat félrevezetni; ezek ugyanis nem akarják, hogy a háború bevégződjék, pedig bizonyosan bevégződnék, ha a gyönge és megosztott ellenségre mennénk.” És mi tagadás benne: ebben nekik igazuk is volt!
[32] Markó, A trencséni csata, 25–26.
[33] Beniczky Gáspár naplója július 12-ikéről a 143. oldalon: „Felkelése után ő Fölsége ismét Mlgos Fő-Generális úrral ő Excjával, és francia generálissal, Bottyán úrral conferált, azután kiment, az várat megkerülte, honnan is bejövén s ismét az említett urakkal conferálván, ebédet is együtt evett; és délután egy gyalog-regimentet Guttához commendérozott Bottyán úrral portára.”
[34] Bottyán július 21-iki levele Érsekújvárról Bercsényinek
[35] Beniczky naplója, 146.
[36] A Bercsényi által Pekry számára kiadott alábbi utasítás azonban határozottan engedélyt ad Pekrynek az összeütközésre is.
[37] Rákóczi emlékiratai, 242.
[38] Thaly, Ocskay László I, 222. Szerint: „ez vala Rákóczi lovasságának szemen szedett virága, legválogatottabb elite-csapata.”
[39] Valószínű, hogy ez az utóirat már éjfél után, tehát július 26.-án kelt.
[40] A Wienerischen Diarium 1708, Nr. 523. Szerint Heister 29.-én a Feldzüge… X. 113. szerint meg pláne már 28.-án ért volna Strassnitzhoz, de ez mindenesetre tévedésen alapszik.
[41] Lásd a 471. oldalon.
[42] Thúróczy július 29.-én Szomolányon kelt levele az Országos Levéltárban.
[43] Ez a patak nem a határ mentén folyó Kotarni nevű, hanem az attól északabbra, Strassnitzhoz közelebb eső patak volt.
[44] Ez a tábor persze nem Strassnitz közvetlen közelében, hanem körülbelül félúton Strassnitz és Szakolcza között volt.
[45] Pekrynek „In Campo Strazsnicziensi, die 28. Julij Anno 1708” kell sok „cito”-s (sürgős jelzéssel ellátott) eredeti levele, Vörösvártt a Rákóczi–Aspremont„Erdődy-levéltárban.
[46] Erről az esti helyzetről Pekry a következő jelentéssel számol be Rákóczinak: „In Campo Strázsnicziensi, die 28. Julij hora 9 vespertina 1708. – Minden reménségem felett isten még eddig szent áldását mutatá. Egy órakor délután kezdődött a mi strázsánk és az német között való ellenkezés. Utoljára, midőn az mi strázsáinkat által akarták volna nyomni a patakon: a cavalléroktúl (a nemes testőrök) nem maradhatván, ő Kglmeket commendéroztam az patakig, azonkívül 400 katonát, hogy secundálják az strázsáinkat. De az cavallérok – a jó vér bennek lévén – általmentek az árkon, és mint a kőfal, bizony úgy állották az lövést. Megszaparodván rajtok az német: az mezei had, szokása szerént, tágított az németen. Látván veszedelemben való léteket az cavalléroknak: az egész haddal alányomultam a patak mellé… Egynéhány zászló általmenvén, az német is az patak mellé levonatván, derekasint attakéroztattam, s talám két katona-kárral német uramot az helyébűl visszatoltuk. Istennek hála, látom, nem szalad most az had, mint ezelőtt! Katona s ló feles (sok) esett ebben. – Én az haddal az patakon innen vagyok (Strázsnicza felől), rendelt (csatasorba állított) seregekkel, az német penig az akasztófa és Strázsnicza között mind lóháton ül még; az, – én úgy hiszem – meg nem mer indulni, valamig bé nem sötétedik. Éppen az orrok előtt van két sereg katonám, az kik mihelyt indul az német, mindjárt hírt adnak, – én is utánnok indulok, hacsak a vár mellé nem száll. – Irhatom Fölségednek: úgy viselték magokat az Cavallérok, hogy lehetetlen jobban. Egy Miklóssy nevű sebbe esett, három ló megsebesedett. Az ágyúk úgy állottak, mint az fal; az egész tábor szemek láttára nagy dicséretet is nyertek.”
[47] Csak ütközet volt az, nem csata.
[48] Rákóczi emlékirataiban a 243. oldalon az ütközet eddigi fázisát következőleg adja elő: „Viard kijött (a kurucok) eleibe lovasságával, s a város dalai alatt csatarendbe állott; Pekry hasonlót tőn, anélkül, hogy tekintetbe vette volna azon mély patakárkot, amely hadának két vonala között tátongott. Ezen állásban nézte egymást a két hadsereg, reggeltől egész délutánig. (Ez, mint fentebb láttuk, nem egészen így volt). Ocskay, aki a második hadvonalat vezénylé, észrevevén az említett árkot, figyelmezteté a tábornokot, milv alkalmatlanságot okozhat az, akár mi támadunk, akár az ellenség. Pekry helyeslé nézetét, s minden elővigyázat nélkül elkezdett az első hadvonallal az országút felé húzódni, hogy azt az árkon áthozza. E mozdulatára az ellenség rögtön megindult és megtámadá”. Pekry, július 28.-án este 9 óráról keltezett levele utóirataként ezeket írja: „P. S. egy árok vagyon itt az hátunk megett: úgy találtuk jobbnak (Ocskayval), az éjjel oda vonjuk magunkat, – talám azt fogja gondolni (Viard), hogy elmentünk, általjő az patakon, s az strázsniczai vártúl távuliabb lévén, az mire Isten segít, elkövetjük. Erős strázsáink lesznek körülötte, hogy, ha visszavonulna, utánamenjünk.”
[49] Pekry a szenvedett veszteségről július 29.-én Brezova melletti táborából ezeket írja Bercsényinek: „Istennek hála, az hadban más kárt nem vallottam, hanem az retroquardiában a mely hadat hagytam volt, az német és rácz megnyomván, midőn Szakolcza városa mellett jött volt: az városiak legalább 60 ember kárt tettek puskával és kővel.” – A Feldzüge… X, 114. oldalán ezeket írja: „Viard ging zur Attaque vor. Pekry, eingedenk des vom Fürsten erhaltenen Auftrages, sich ja nicht schlagen zu lassen, dachte nur mehr an seinen Rückzug, den er mit Aufopherung seiner Nachhut glücklich bewerkstelligte. Der effective Verlust war sonach nicht betächtlich, umso grösser aber die moralische Einbusse, welche der beste Theil der conföderirten Cavallerie durch den fluchtartigen Rückzug erlitt.” – A Theatrum Europaeum XVIII. ellenben, kétségkívül túlozva, néhány száz főnyi (etliche Hundert) veszteséget említ.
[50] Pekry levele Rákóczihoz: „In Campo Szakolczaiensi, 29. Julij 1708. Vagyok már is ezer ember híjjával; németbűl szöktek el egy laidinant 27 némettel. Az egész tiszteknek úgy tetszik, hogy előtte (Viard előtt) nyomuljak és Felségedet kérjem: ha lehet, küldjön segítséget.”
[51] Heisternek Pálffy vezette elővéde; lásd a 477. oldalon.
[52] Brezováról július 29.-én Bercsényihez írt levelében mondja Pekry: „Hogy ide kellett nyomulnom, oka ez: ne legyek előtte Pálffynak, hanem essem háta megé.”
[53] Pekry júl. 29-iki levele Bercsényihez: „Ocskay uramot előttem (azaz hogy helyesebben utánam) hagytam bizonyos ezerekkel, az kinek is meghagytam: mind a Pálffy, s mind a Viard táborára portát küldjön és engem tudósítson. Úgy hozták, hogy Sassinhoz ment ma Pálffy, kibűl konjiciálom, hogy holnap délig megegyezhet Viarddal.”
[54] Pekry levele Bercsényihez: „In Castris ad Brezova positis, die 29. Julij 1708: Ehhez képest én itt csak subsistálok, az míg Felséges urunk vagy Exciád dispositióját veszem.” (Eredetije az Országos Levéltárban).
[55] Pekry levele Rákóczihoz: „In Castris ad Brezova positis, die 29. Julij, media nocte, 1708. Micsoda német szökött most az Heister táborátúl, ím Felségednek elküldöttem. Ez azt beszéli, hogy hatezred magával volna, és nem Pálffy, hanem Heister; és bizonyosan Szobotistjához kellett és szándékozott az jelen való étszakára szállani – ezt az Ocskay uram portási (portyázói) hozták – Viardnak. És ebbűl bizonyosan kitetszik, hogy tegnap, u. m. vasárnap conjungálták magokat (Viard és Pálffy). S azt is mondja az német, hogy Újhelyhez mennek; és éppen ez lévén az útjok: én mindjárt innen indulok, Felséged felé nyomulok, mert bánnám, ha itt felvernének, szoros hely is lévén ez, semmi emberséget nem is tehetnénk. Három órára megjárható föld az Heister tábora ide.”
[56] Beniczky Gábor naplójegyzete, 1708. július 29-ikéről, 148: „Asztal után, generális Pekry Lőrincz úr curirjére nézve conferentiát tartván és Morvába való bémenetelre ő Felsége magát személye szerint ajánlván, – hogy minden ember készüljön, ordinantiákat kiadatott.”
[57] Ebből világosan kitűnik, hogy a Heister megtámadását célzó tervét Rákóczi ugyancsak hamar és szívesen elejtette.
[58] Rákóczi emlékiratai, 245: „Szerencsére azok tanácsára, akik ismerék a vidéket, a podgyásszal kerülőt tétettem, hogy csak akkor érhessen a hegyen át, midőn a vár általuk már meg lesz szállva.”
[59] Beniczky Gáspár naplófeljegyzése július 30-ikáról (148–149. old.): „…jóllehet az egész vitézlő rend oly vélekedésben volt, hogy ő Felsége maga egész erejével Sassinnál (Sásvár) lévő német ellenségre mégyen; mindazonáltal ezen kezünkön lévő és Isten által nyújtott alkalmatosságtúl némelyek ő Felségét elszólván a hadak a táborra (Verbóhoz) commendéroztattak. Ocskay László és Szalay Pál regimeneteken kívül, akik Fehérhegyeken túl maradtak, – és a bagázsia előbb, azután az egész sok szép gyalogság a Vágon által Morvánkához visszaküldetett. Ezen Urunk ő Felsége igyekezete ellen történt hirtelen változáson a Vágon innét való földnépének egészlen a kedvek elesett, kétségbeesvén már valaha német iga alól való megszabadítások iránt, és a rossz tanácsadóit átkozván.”
[60] Erről Rákóczi emlékiratai 247. oldalán a következőket mondja: „A leírt medencze feneke igen kellemes és szépen mívelt síkság, amelyet középen egy igen mély és meredek árkú hegyi patak vág keresztül. La Mothe azt ajánlá, hogy e patak hosszában szálljak táborba: én azonban nagyobb biztosság okáért, és hogy könnyebben közelekedhessem podgyászommal, egy másik táborhelyet választottam, a Vág folyammal párhuzamosan húzódó magaslaton, – a honnét mind a Sziléziába teendő beütés, mind a podgyászunkkal való csatlakozás könnyebben volt eszközölhető. La Mothe figyelmezetett, hogy ezen terület alkalmatlan, mivel árkok és vízmosások által rendkívül meg van szaggatva; de azt hivém: ezen könnyen lehet segíteni az árkok behúzása és hídak vetése által.” De erre persze már nem került sor.
[61] Rákóczi emlékiratai, 247: „Már egészen besötétedett, midőn a gyalogság a megérkezett a táborba, és én megtudám, hogy Heister is megérkezett lovasságával az ide egy nagy állomásnyira eső Vágújhelyre. Lehetetlen volt hinnem, hogy e tábornok 2000 lovassal s a Pálffy vezénylete alatt levő néhány század ráccal meg merjen támadni. Azonban mégis megtette, s mint később magától Pálffy tábornoktól hallám, a következő okok birták az elhatározásra: Már említém, mennyire elágazának a vélemények abban, vajjon Lipótvárát vagy Trencsént ostromoljuk-e? Köztudomású volt táboromban, hogy többször tanácskozom a tisztekkel, mint azelőtt szoktam; így azt is tudták, hogy nem vagyok egyértelemben Bercsényivel. Az e tárgy fölött folytatott szóváltások két napig tartottak. Végre rögtön elhatározván magamat, még azon este fölszedetém a tábort, s a gyalogság újra általjött a hídon. Erre a kémek azt vitték hírül Heisternek, hogy én összeveszvén Bercsényivel, elváltam tőle a gyalogsággal, s hogy e tábornok csupán a lovasságával szálla Trencsén alá; ez ellen tehát minden fontolgatás nélkül megindula Heister.”
[62] Lásd a 478. oldalon.
[63] Feldzüge… X, 115: „Viard war in der That am 1. August, mit einem schon seit Mitte Juli vorbereiteten Verpflegstransport von 300 Wagen, von Ungarisch-Brod gegen Trencsin aufgebrochen, das er über Banow, Hrosinkau und Drietoma marschirend, am Spätabend des 2. August glücklich erreichte.”
[64] Theatrum Europaeum, XVIII. – Bécsi Kriegs-Archiv, Ungarn 1708; Fasc. VIII, 5.
[65] Heister jelentése 1708. augusztus 5-ikéről Wienerisches Diarium, 1708., 523. szám. – Pálffy jelentése Savoyai Jenő herceghez a Bécsi Kriegs-Archiv. előbb idézett helyén.
[66] Lásd az 1063. számú lábjegyzetben közölt idézetet.
[67] Heister harmadik jelentése, Bécsi Kriegs-Archiv. Hofkrigsrath-Akten 1708. November, Nr. 117: „…dasselbest von einigen vornehmen Generalen ein Murmel und geschrey ware, das durc den continuirlich fortsetzenden March ihrer Kayserl. May. an seiner Cavallerie mehr als 1000 M. Thaler schaden zufügen würden.”
| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |