A fentebb vázolt dunántúli események alatt a Dunától északra alig történt valami említésre méltó dolog; Starhemberg Guido és Eszterházy Antal meglehetős nyugodtan állottak egymással szemben. A kurucok által körülzárva tartott Lipótvár felől állandóan jövő segélykiáltások folytán a bécsi udvari haditanács ugyan ismételten unszolta Starhemberg tábornagyot, tenne már valamit a kiválóan fontosnak tartott vár megmentésére, de ez csak nem akart a szerinte kilátástalan vállalatba belefogni. Végre is sok unszolásnak engedve, kelletlenül bár, de mégis megtette a szükséges intézkedéseket a várnak újabb néhány heti élelemmel való ellátására.[1]

Bottyánnak már március 8.-án tudomására jutott, hogy Starhemberg Guido Lipótvár megsegítésére készülődik. Figyelmeztette tehát Eszterházyt, jól vigyáztasson Lipótvár és Pozsony körül. Azonkívül a maga részéről a következő ellen-haditervvel állt elő:[2] „Miután az ellenség már úgyis a Rábán túlra vonult vissza, miután továbbá a lovasságot a takarmány szűke miatt itt Dunántúl nehezen élelmezhetni, ellenben, kenyér elég lévén, a gyalogság – melyben különben is sokkal inkább van itt fogyatkozás – jó szerivel élelmezhető és nagy haszonnal volna hadműködésre fordítható: tehát a most már készséggel visszaküldhető Réthey és Nagy János-féle lovasság helyett küldjön által Antal úr mielébb 3000 gyalogot, néhány bombahányó mozsárral.” Egyébként március 8.-án Pápán kelt levelében Bottyán a következőket írja az akkor Érsekújvártt tartózkodó Eszterházynak: „Azon kérem tovább is Ngodat, hogy hovahamarébb küldjön által 3000 gyalogot, – ettűl az némettűl éppen semmit sem fogok tartani. Mivel pedig sokan a rabok közül vallják, hogy ezen németségnek egy része Pozsonnál általmenvén Leopoldot éléssel fogja megsegíteni, kinek ha megengedi az túl levő had (Eszterházy 12–15.000 emberét érti alatta), – a kenyér is kár lészen néki! Azon is kérem Ngodat, hogy az gyalogsággal valamely jó két mozsárt, hozzá kivántató bombákkal küldjön által; ha verificáltatni fog a németnek általmenetele; azonnal Tatát és Fejérvárt lábárul elütni fogom próbálni, mert igen nagy kárára vagyon az országnak. – Ez a német valóban megnyomorodott, lovai semmirevalók, a táborátúl nem mer messze kimenni. – Rabutin armádája ha szüntén Ausztriában, vagy Styriában, vagy akárhová fog nyomulni: nyomában lészek. A szénábúl, abrakbúl éppen kifogytunk, de magunknak kenyerünk ugyan vagyon. Ha az Nyulasról kinyomhatnánk a németet: ott lenne elegendő abrak, széna; mely könnyen végbe menne, csak gyalogunk volna.[3]

Bottyán eme javaslatát Eszterházy jóváhagyás végett fölterjesztette Bercsényihez, mint legfőbb tábornokhoz Ungvárra. „A terv azonban – írja Thaly id. m. 80. oldalán – nem nyeré meg az önfeje szerint eljárni szerető grófnak helyeslését, akitől Bottyán parancsot vőn: „ha által talál jönni (Lipótvár megsegítésére) a német, ne Tatázzon s Nyulasozzon, – hanem menjen az elmaradt, fáradt németnek.”[4] Míg Bercsényi e parancsa a távol fekvő Ungvárról Pápára ért, azalatt gróf Starhemberg Guido március 30.-án este 2000 lovasával Köpcsényből elindulván, még az éj folyamán felvétette a Pozsonyban kisebb zsákokban készenlétbe helyezett 250 mázsa lisztet, melyet a lovasok magukhoz véve, az egész éj és a következő nap folyamán kisebb megszakításokkal folyton és sietve előrehaladván és az útközben talált marhát is magával hajtván, március 31.-én este 7 órakor szerencsésen megérkeztek Lipótvárra anélkül, hogy a kurucok zavarólag közbeléptek volna. Néhány órai pihenő után a tábornagy éjfélkor lovasságával ugyanazon az úton kezdte meg visszavonulását, amelyen jött. Eszterházy lovassága Cseklészig nyomon követte ugyan a tábornagyot, itt-ott csipdestette is, de komolyabb támadásra nem gondolt s így a császáriak az április 2-ikára hajló éjjel minden baj nélkül visszatérhettek Pozonyba.[5]

[1] Feldzüge… IX., 297.: „Die kaiserliche Regierung war sich der Schwierigkeit, der wackeren Besatzung (Leopoldstadts) Hülfe zu bringen, wohl bewusst, und konnte ebenso wenig darüber in Zwiefel sein, dass die weitere Behauptung Leopoldstadts von der hőchsten Wichtigkeit für ihre Interessen sei. Es war daher nur natürlich, dass die ungünstigen Nachrichten aus dem Waag-Thale in den massgebenden Kreisen der Residenz nicht geringe Bestürzung hervorriefen. Nach wiederholten resultatlosen Conferenzen entschloss sich endlich Feldmarschall Graf Guido Starhemberg, obwohl damals schon im Begriffe, zur Armee in Deutschland abzureisen, einen Versuch zur Rettung des Platzes zu wagen. „Aus blindem Gehorsam, aber ohne für den Erfolg gut zu sagen”, wollte er es mit 2000 Reitern übernehmen, von Pressburg soviel Mehl und Salz nach Leopoldstadt zu bringen, dass der Unterhalt der Besatzung für weitere 4 bis 5 Wochen gesichert werde.” (Tiell 1707. márc. 19., 23. és 26.-iki levelei Savoyai Jenő herceghez; Kriegs-Arch. Ungarn, Fasc. III., 6., 7. és 8. – Arneth, Guido Starhemberg.

[2] Thaly id. m. 77.

[3] Eredetije a budai Kir. Kamara levéltárában.

[4] Bercsényi, 1707. márc. 28.-án Rákóczihoz írt levelében.

[5] Tiell jelentése 1707. ápr. 2.-ikáról Savoyai Jenő herceghez. Bécsi Kriegs-Arch. Ungarn, Fasc., IV., 1. – Arneth, Guido Starhemberg.