| « c) A Dunától északra április elejéig történt főbb események. | KEZDŐLAP | e) A sopron-németkeresztúri ütközet 1707. október 2.-án. » |
Lipótvár megsegítése után a bécsi körök az egész vonalon támadólag szerettek volna föllépni, de a csapatok lerongyolt állapota, valamint az üres pénztárak és raktárak egyelőre ezt lehetetlenné tették.[1]
Nagy nehézséget okozott a főparancsnoki állás végleges betöltése is. Erre leginkább Bussy-Rabutin pályázott, de a mértékadó körök inkább Starhemberg Guido mellett kardoskodtak, s így József császár április 7.-én őt nevezte ki a Magyarországon operáló összes csapatok főparancsnokává, Bussy-Rabutint azzal vigasztalván, hogy őt később egy teljesen önálló seregcsoport élére állítják majd. Az udvari haditanácsnak a császár hozzájárulásával ugyanis az volt a terve, hogy míg Starhemberg tábornok Lipótvár újbóli megsegítése mellett a Vág és a Morva között fekvő fontosabb erődített helyeket és várakat, majd esetleg Nyitrát hatalmába ejti, addig gróf Pálffy János lovassági tábornok és horvát bán, Horvátországból – ahova március végével ment le – történt feljövetele után és báró Nehemtől a parancsnokságot átvéve s ugyancsak Starhemberg parancsnoksága alá helyezve, a Dunától délre intézkedik és gondoskodik az örökös tartományok védelméről, míg Bussy-Rabutint a hozzáutalandó és a Rába mentén gyülekeztetendő csapatok rendbeszedése után a Duna–Tiszán át ismét Erdélybe szándékoztak visszairányítani. A három csoportra az erőelosztást az udvari haditanács következőleg kontemplálta: Starhemberg tábornagynak jutott 9 lovas és 7 gyalog ezred, Bussy-Rabutinnak 5 lova és 6 gyalog ezred, Pálffynak pedig 2 lovas, néhány rendes gyalog század és 3–4000 határőr.
A fősúlyt a Starhemberg-csoportra fektették, de ennek hadműveletekre kész állapotba helyezése szintén csak igen lassan haladt előre.
Ezalatt az idő alatt a kuruc főbb vezérek közül csakis Bottyán fejtett ki említésre méltó tevékenységet. A Rába mentén egyelőre nyugalom állván be, figyelmét inkább dél és kelet felé terjesztette ki. Így március elején Szigetvár tájékáról hírt vevén, hogy a szlavóniai rácok újból gyülekeznek, oda, illetve a Dráva mellékére nyomban 4 huszár századot küldött, majd az említett hó végén vagy április elején Balogh Ádámot is odarendelte egész ezredével és 2 ágyúval, aki az átcsapott és Simontornya felé törekvő rácokat visszavervén, maga is utánuk iramodott a Dráván, majd a Szerémségen keresztül egészen Pétervárad vidékéig nyomult előre, honnan sok fogollyal és zsákmánnyal tért vissza.[2] Nagy gondot fordított továbbá Bottyán a dunaföldvári átkelő rendbehozatalára és kellő megszállására is és egyúttal intézkedett, hogy a Budáról ágyús naszádaikon leevező rác csajkások támadásai és dúlásai elől elmenekült dunaföldvár-vidéki lakosság ismét visszatérhessen lakóhelyére, micélból Nagy Péter kapitányt megfelelő hadakkal a rév és lakosság őrizetére Duna-Földvárhoz rendelte.[3] Az ekként újra benépesített Földvár lerombolt sáncainak újra való helyreállítása és a tisza–dunántúli összeköttetés szempontjából oly fontos földvári rév közlekedésének biztosítása érdekében Bercsényinek is előterjesztést tett, – aki igaz hogy jó későn, de azért június 21.-én Ónod mellől mégis leküldte Szemere László dandárnokot a Bessenyey-lovas és a Csajághy-gyalog ezred felével Földvárhoz.[4]
Nagy gondot fordított továbbá Bottyán Simontornya, a Sió vonal, továbbá Sümeg és Palota várak jókarban tartására. Ez utóbbi helyen és Simontornyát lőporgyárakat is állított fel.[5] Ellenben április második felében hozzáfogott a félig már úgyis romokban heverő pápai erődítések széthordásához,[6] nyilt várossá deklarálván a rendszeres ostromnak ellenállni már úgy sem képes várost.
Április közepén Bottyán Karvához küldte a Rétheyvel átvezényelve volt 1000 huszárt és Győri Nagy János dragonyos ezredét, mi után azokra most már a Dunántúl nem volt többé szükség. Helyettük azonban Eszterházy Antal és Bottyán által már régóta sürgetett 3000 hajdú helyett csak báró Révay Gáspár lerongyolódott és fizetetlen gyalogezredét bocsátotta Bottyán rendelkezésére.
Április második felében Starhemberg tábornagy Köpcsény mellé gyülekeztette a Rába, a Fertő mellől és a Csallóközből csapatait.[7] Bár ennek titokban kellett megtörténnie, a szemfüles Bottyán mégis hamarosan értesült a mozgalomról a Rábán sűrűn átjáró kémei és portyázó csapatai révén s azt nyomban jelentette Bercsényinek, aki a hírt tovább adta Rákóczinak.[8] A hír vétele után Bottyán mindenek előtt Bezerédyt küldte a Rábán túlra, akit aztán ő maga is követett három lovas ezreddel.
Az előreküldött Bezerédy – írja Thaly id. m. 88. oldalán – oly szerencsés volt, hogy a Sárvárról Starhemberg Guidóhoz Köpcsény felé igyekező Wolfskehl-dragonyos ezredet útban kapván, meglepte és véres harc után rendetlenségbe ejtve, közülök vagy nyolcvanat levág, a többi megűzi.[9] Ezzel Mosonynak fordul, és a Lébény-Szent-Miklósnál füveltető Dimitrovics-féle ráczokat április 30.-án szintén meglepi s keményen megvervén, szétszórja. E futó ráczok, Saecula hasonlókép rácz – és pedig köztük hires – ezredesnek Mosony városa és Magyar-Óvár közt füvellő táborába menekülnek. Nyomban azonban ott terem rajtok a más oldalról érkező Bottyán tábornok, Balogh Ádámmal, a heves harcz közben, rettenetes kemény rohammal – melyben a vitéz Balogh Ádám ismét igen kitűnt – Saecula híres regimentjét úgyszólván egészen eltörli a föld színéről.[10] A harcz alatt megérkezett Bezerédy is; és ezzel a győzelmes kuruczok együttes erővel rárontanak Mosony városára, az odamenekülő ráczokat öldözik, s végül a várost fejeikre gyujtják. Ami kardjaik élét kikerülhette: azt a házak tüze emészti vala meg…[11] Bottyánnak mosonyi győzelme több irányban kiváló fontossággal bira… legfőképpen, hogy a horvát-szlavón rendek odahaza, hires Saeculájának veszedelmén úgy elrémülének, hogy ezen évben éppen nem valának hajlandók oly nagyszámú hadat megajánlani Magyarország ellen, mint ennekelőtte. Látták, hogy kivált a dunántúli vidék mintegy temetőjévé lőn a ráczok- és horvátoknak Bottyán alatt, kitől e népek – mint Rákóczi is följegyzé Emlékirataiban – különösen rettegnek vala. („Les Rasciens le redoutoient d'une maniére trés particuliére.”) Félelmök igazolva is volt: hisz csak 1706. dec. 24–25-iki, és ezen 1707. ápr. 30-iki két csatája alkalmával 1000-nél jóval többet vágatott le közülök.
Ez mindenesetre Pálffy toborzó tevékenységét is kedvezőtlenül befolyásolta, pedig az udvari haditanács és báró Nehem már türelmetlenül várta a segélythozó rácok megérkezését. Közben ugyanis Bécsben május 20-ika táján akként egészíthették ki és precizírozták a nyári hadműveletek tervét, hogy Starhemberg Guido május 26.-án gyűjtse össze saját haderejét Köpcsénynél, hogy aztán a Dunán átkelve, mindenekelőtt az újból szükségbe jutott Lipótvárát lássa el élelemmel és őrséggel, míg a Nehem-féle csoportnak továbbra is mindaddig a Rába mentén kellett maradnia, amíg gróf Pálffy János a horvát-szlavón hadakkal és az általa toborzandó végőr-ezredekkel oda nem érkezik, mire nézve a bánt odautasították, hogy június 24-ike körül a Rábánál legyen horvátjaival, hogy ott a Bécsből oda visszatérő Bussy-Rabutinnal egyesülvén, a kurucokat a Dunántúlról kiszorítsák, és az Erdély megsegítésére szánt seregcsoport elindulása lehetővé tétessék.[12] Csakhogy Nehem úgy vélekedett, hogy a Rába-vonalat tovább tartani nem bírja s így csapatjainak zömét június 3.-án Szombathelynél összpontosítván, azokkal június 5.-én Kőszegre, majd onnan 8.-án a Fertő melléki Német-Keresztúrra húzódott vissza, sőt június közepén még tovább folytatta visszavonulását a Sopron és a Fertő tó között emelt sáncok mögé.[13] A Rába mentén csupán Kapuvár, Sárvár, Körmend és Szent-Gotthárd maradt, de csak ideiglenesen, gyengébb császári osztagokkal megszállva.
Bottyán ugyanis Nehem szorult helyzetéről értesülvén, hogy annak csapatjait „két oldalról szoríthassa: május 25-ke táján ő maga a hadak egyik felével, – nevezetesen saját, Somogyi Ádám és egy rész Balogh Ádám lovas- és báró Révay gyalogezredével, összesen vagy negyedfélezer emberrel, – az árpási kelővel szemben, Móriczhidához szállott. Bezerédyt pedig ugyanennyi erővel, – úgymint a maga, a két Kisfaludy és Goda lovasságával, némi dragonyosokkal és Móry István, Cziráky s Enyedy András hajdúival a Felső-Rábához, Rum és Jánosháza közé küldé. Bezerédynek föladata volt egyrészről Kis Gergellyel Körmend, Szent-Gotthárd, és be a stájer határok felé portyázni, másrészről pedig a Rábán áttörvén, a Rumnál elsáncolt németet megtámadni. E célból a dandárnok, Rumtól egy mérföldnyire, Hosszú-Peresztegre szálla, honnét megtudá, hogy a rumi német tábor 1000 lovas és 600 gyalogból áll: neki is indúla három-négy ízben, hogy kiveri fészkéből: azonban kelletlenül győződött meg, hogy a Rába víze a styriai havasok hótömegeinek olvadása folytán úgy megdagadt, miszerint egyelőre lehetetlen rajta áthatolni. Mindazáltal, – a folyam sebes rohamú lévén, – Bezerédy néhány nap alatti apadással és így a tervezett támadás sikeresítésével biztatá magát.[14] A Rába vize apadását azonban Nehem táborszernagy tanácsosnak tartá – be nem várni; sőt inkább Bottyán és Bezerédy két oldalról fenyegetőleg foglalt hadállásairól hírt vevén, június 1.-én (mint fentebb láttuk) az egész Rábavonalon megkezdé a visszavonulást. A folyam átjáró helyeinél nagy munkával készített sánczait mindenütt pusztán hagyván,”[15] mire Bezerédy a közben megapadt Rábán átkelvén, június 8.-án Kőszeget szállotta meg. Közben Bottyán a maga csoportjával Árpásnál kelt át a Rábán és június 10.-ike táján Lébény-Szent-Miklósnál táborozott. Előle a császáriak erről a vidékről is Köpcsény alá húzódtak.
Az ezidőtájt csapatjaink élcsoportjával Regedére érkezett Pálffy a kururcok élénk mozgolódása és Nehem visszavonulása folytán nem tartotta tanácsosnak, hogy menetét magyarországi területen át folytassa, hanem Fehring, Fürstenfeld, Hartberg, Aspangon át keresett csatlakozást Sopron felé, ahol július elején végre egyesülhetett báró Nehem ottani seregrészével s utóbbitól átvette a Dunától délre fekvő császári csapatok parancsnokságát, míg Nehem újból Szlavoniába tört vissza. A Pálffy által felhozott hadak létszámát egykorú labanc feljegyzés 6000 emberre becsüli.[16] Maga a bán beérkezése után nyomban Bécsbe ment hadainak állapotáról jelentést teendő és hogy további hadműveletei és magatartására nézve az udvari haditanács parancsait kikérje. A Bussy-Rabutin részvételével megtartott haditanácson Pálffy a fölkelőknek a duna-jobbparti részéből való teljes kiűzésével bízták meg és csak ennek megtörténte után induljon el Bussy-Rabutin erdélyi útjára.[17]
Pálffy beérkezése előtt Starhemberg Guido nem igen akart komolyabb hadműveletekbe belefogni, ellenben, hogy a Bottyán- és Eszterházy-csoportok közt a közlekedést megszakítsa, június 8.-án a komáromi és esztergomi helyőrségek és a győri csajkások által megtámadtatta a karvai sáncokat, miáltal „azonban” – mint Thaly id. m. 101. oldalán mondja – habár némi károkat okozott is a sánczban, hajókban, hajdúságban: mindazáltal a közlekedést ez erődített ponton pillanatnyira megzavarni igen, de huzamosan meggátolni nem vala képes. – Eszterházy a példán okulva, ezentúl jelentékenyebb őrséget vetett mind a két parton levő kiújított redoute-okba.”[18]
A karvai siker ellenére Starhemberg tábornagy még mindig nem tartotta tanácsosnak és időszerűnek Köpcsénynél egyesített haderejével az előnyomulást akár Lipótvár, akár a Lébény-Szent-Miklósnál jelentett Bottyán felé megkezdeni. Mindazonáltal csapatjait Köpcsény mellől Pozsonyon át Szered felé Födémesig vezette előre, ahonnan több apróbb vállalatot hajtott végre. Mindenekelőtt megszállotta Nagyszombatot, Semptét és Sezredet, mely utóbbit megerődítvén, 800 főnyi védőrséggel látta el. Június második felében aztán a tábornagy főhadiszállását és hadának zömét Majténybe helyezte át, de még mindig nem mert hozzáfogni tulajdonképpeni tervének végrehajtásához, hogy t. i. Nyitra várát, melyet Lévával együtt a bányavárosok kulcsául tekintettek, s után a bányavidéket elfoglalja,[19] hanem egy tekintélyes számú lovascsoport élére állva, megtámadta és elfoglalta Szomolányt, majd a Kis-Kárpátokon átkelve, megszállotta Szakolcát és Sásvárt s aztán rohammal bevette Éleskő, Korlátkő és Detrekő várát is. Ezek után a tábornagy ismét a Vág mellé húzódott vissza; de alig hogy erről a vidékről eltávozott, Ocskay László mindenekelőtt szétverte a Sasvárnál hátra hagyott Steinville-vértes osztályt, majd Detrekő várát körülzárván, tovább folytatta útját Szakolca felé. Az erről szóló hírre Starhemberg újból visszafordult, hogy a kurucokat az említett helyekről ismét elűzze. De ezek mindenütt kitértek előle.
Ezek után Starhemberg már komolyabban hozzáfogott Nyitra körülzárásának és ostromának előkészítéséhez, de ez oly lassan ment, hogy a tábornagy csak augusztus második felében indult el a kérdéses vár alá, amelynek ostromához az említett hónap 24.-én hozzá is fogott, anélkül, hogy gróf Eszterházy Antal, akinek a tábornagy e szándéka már elég jókor tudomására jutott,[20] azt abban a legcsekélyebb módon meggátolta volna.[21]
Mialatt mindezek történtek, a Dunántúl Bottyán fogott hozzá egy nagyobb vállalat végrehajtásához. Egy Győrből megszökött császári őrmestertől a győri állapotokról kimerítő információt kapván, nevezetesen, hogy a városnak Sziget nevű külvárosában 1 gyalog és 2 lovas rác ezred van zsúfoltan elhelyezve és hogy a külvárosnak csak földsáncokból, árokból és cölöpzetből álló erődítményei egyes helyeken nem nagy áldozattal volnának bevehetők, az örökké tevékeny kuruc vezér hamar kedvet kapott Győrnek rajtaütés által való elfoglalásának megkísérlésére. „Saját ezredének későbbi vezénylője – írja Thaly id. m. 105. oldalán – a győri születésű Bolforth (Wolfart) Ádám szintén ismerte a fentemlített gyengébb helyeket, a szökevény őrmester pedig kalauzul ajánlkozék, csak 400 jó gyalogot kérvén a vállalatra. A vállalkozó szellemű tábornoknak ennyi elég volt, hogy egy merész vállalatra tökélje el magát. A Révay-féle hajdúságot tehát június 22.-én töltényekkel, ostromlétrákkal, rőzsekötegekkel és a czölöpzet kivágására szolgáló fejszékkel fölszerelvén, – este e gyalogokkal és tulajdon lovas ezredével egész csendben megindult lébényi táborából, Abdához. Ahogy az éj beállott, és a ráczok gyanútlanul pihenének szállásaikon: Révay hajdúi az (átszökött) őrmestertől kalauzoltatva, a jezsuiták kertjénél átgázolják a Rábczát, s nesztelenül meghágják a szigeti sánczokat; melyeken a palánkozat több helyütt, a visszavonulhatás kedvéért kivágván és leronván, azzal rajta a kapukon, utczákon, a vársíkokra. Miközben a fölriasztott ráczokat a házakban, utczákon rémítő riadallal megrohanják, öldösik, a Rábczának, Dunának és a várba vivő hídnak hajtják. Mennyi rácz veszett el e vad, éji viadalban, öldöklésben? nem tudni; de a körülményeket – melyek között meglepettek – tekintve, bizonyára nagy számmal jutottak a fegyverek élére és a hullámok közé. Bottyán pedig, a külvárost zsákmányra vetve, – merész állást foglalt a tekintélyes győri várral szemben, úgyszólván annak ágyúi alatt. – A puskaropogás és a menekülő ráczok vad ordítása fölveré a győri várőrséget, melyet ekkor a báró Tollet-gyalogság képezett. E vitéz ezredes[22] azonnal riadót fúvat, a főtéren sorakoztatja az összes hadat, s azzal – június 23-ikára virradólag két és három óra között – a bécsi kapun keresztül kitörvén, a felgyujtott szigeti házak világánál átrohan a Rábcza hídján, – a kuruczokat, mielőtt még a vár ellen besánczolhatták volna magukat, megtámadja s véres küzdelem után szerencsésen kinyomja Győr-Szigetből. Bottyán ugyanis Tolletnek (helyesen Toldo-nak) oly rögtöni és elszánt föllépéséből látván, hogy a merészen elfoglalt fontos hadállás megtartásához ideje nem marad: még jókor kitakaríttatá a zsákmányt és jelentősebb veszteség nélkül kivoná a Révay-ezredet, huszárainak födözete alá. A főczél: a ráczok meglepése és megverése különben is el vala érve, tanyájuk: a külváros is fölprédálva, elhamvasztva, – tovább nem igen volt ott mit keresni! Visszatére tehát zsákmányával a libényi táborba, hol őt már június 24.-én újra találjuk. – E győri kalandos vállalat nagy hírre tett szert, s mind Bottyánnak, mind Tolietnek (azaz hogy Toldónak) – ki csakhamar tábornokká léptettetett elő – egyaránt megérdemlett becsületet szerze. Valamint a ráczok ottani veszteségének számát nem tudjuk: úgy ismeretlen a kurucz hajdúság elesetteinek – kik közt a kalauzkodott őrmester említtetik – száma is; de annyi bizonyos, hogy ez utóbbi nem volt jelentékeny. Ugyanis, gróf Eszterházy Antal 1707. július 13-ikáról válaszolja Révay Gáspárnak: „Tudva vagyon már előttünk az hajdúságnak azon győri casusa; még alkalmasint megmaradott ezrede, notabilis kár nélkül.” (Eszterházy tábori könyve a Nemzeti Múzeumban. Ugyanitt Ordódy Györgynek június 26.-án azt írja Antal úr, Révay Gáspár hajdúi győri esetéről: „Azoknak nem annyira az ellenség fegyvere ártott, mint az Rábcza vize.”) Midőn pedig Révay 1707. október végén a Dunán visszaköltözött, Léván oct. 31.-én hivatalos jelentést tevén ezredének állapotáról: ennek a dunántúli összes harczban szenvedett veszteségeit körülbelül 200 emberre teszi. („Miúta Dunántúl vagyok, veszett ezek közöl külem-külembféle occasiókban mintegy 200.” – Képtelenül túloz tehát Kolinovics, aki az elesett és vízbeveszettek számát 800-ra teszi. – A labancz báró Berényi Ferenc azt írja július 5-ike alatt naplójába: „Győrnél ebül jártak: 400-ig való veszett el bennek: 9 zászlót, 6 dobot vittek Bécsbe, – előljárójok hogy Révay Péter (azaz hogy Gáspár) volt.”[23]
Június vége felé Bottyán Lébény-Szent-Miklósról a Fertő mellé Nyulas környékére vezette hadát, honnan Bruck és Fischamend felé küldte portyázóit, majd nemsokára maga is Bruck alá, Bezerédy pedig Bécsújhely alá szállt s innen nyugtalanítá az osztrák területeket. A várakban és kerített városokban szüntelenül hangzottak a vész- és jellövések, hogy a lakosság meneküljön, mert jönnek a kurucok![24]
Pálffy közeledésének hírére július első napjaiban mind Bezerédy, mind Bottyán ismét visszahúzódtak, előbbi Sopron felé, utóbbi Lébény-Szent-Miklósra.
Közben Székesfehérvár tájékán került nagyobbszabású összeütközésekre a dolog. Az említett várat február vége óta a Pákozdon állomásozó Szekeres Ferenc, valamint a palotai és csíkvári kurucok oly szorosan tartották körülzárva, hogy annak megsegítése sehogy sem akart sikerülni. Június második felében már éhség fenyegette a vár őrségét, melynek parancsnoka, Gunckel ezredes, állandóan sürgette a segítséget báró Pfeffershofen altábornagy budai várparancsnoktól. Ez, hogy a kérelemnek eleget tegyen, 600 esztergomi és budai rácot s a melléjük adott 2 század német gyalogságot megfelelő élelmi készletekkel nagy titokban hajókra rakatván, azokat Ercsiig a Dunán leúsztatá. Innen a szekerekre rakott szállítmány június 29.-én este szerencsésen bejutott Székesfehérvárba. A sikeren felbuzdúlva, a különítmény még a várban levő lovas és gyalog rác századokat is maga mellé vevén, június 30-ikára virradóra kiindult és a meglepett Szekerest pákozdi elsáncolt táborából kiűzte. Szekeres ugyan hamar rendbeszedte embereit s így túlnagy veszteséget nem szenvedett, hanem a falu 342 darabból álló csordáját a császáriak elszedték és Székesfehérvárba behajtották.[25]
Másnap, július 1.-én, a különítmény, 4 ágyút is magához véve, Palota megostromlására indult, ahol Domokos Ferenc dandárnok 90 hajdúval és ennél valamivel több felfegyverzett lakossal állott őrt. „A csupán czölöpzettel kerített mezővároskát – írja Thaly id. m. 115. oldalán – a császáriak hamar megvevék, hanem midőn a vár ellen rohantak volna ostromlétráikon, – csobánczi módra fogadtattak. A vén, tapasztalt Domokos nemcsak hogy a legczélszerűbb és vitézi módon vezeté az oltalmat, hanem a védőket példával és szóval annyira neki birá tüzelni, hogy még a nők is köveket hengergettek alá a vívókra, kiknek rohama véresen visszaveretett. A hátravonulók, bosszújokban és szégyenökben a mezővárost felgyujtván, „tőbűl kiégették”; de a hősiesen védett vár megmaradt.[26] Azzal útjokat Berhidának véve, a lakosságtól mindenütt pusztán hagyott helységeken át,[27] a csíkvári passusnak kerültek.
„Szekeres a történtekről tüstént gyorsfutár által értesíté Bottyánt, aki is Komárom előtt 5 század huszárral őrködött Szabó Mózes nevű mostoha-unokáját „sietséggel küldötte Szekeres segélyére” s egyszersmind a Sió-vonalon lévő erősségek: Simontornya, Hidvég és Siófok parancsnokait utasítá, hogy erejöket egyesítve, akadályozzák meg azon ellenség visszamenetelét és ha módját látják, támadják meg budai útjában.”[28] – A csíkvári őrség, „gyönge erővel lévén” s ágyús támadásnak a kis sáncz nem igen állhatván ellent: még idejében kivonult erődjéből lőszereivel és kár nélkül Simontornyára húzódott… Az ellenség a csíkvári sánczot nagyjában levonván s fölégetvén,[29] a három oldalról (Mór, Pákozd és Simontornya felől) nyakára gyülekező kuruczok elül sietett Fehérvárra s onnét Budára visszavonulni,”[30] mire Szekeresék újból elfoglalták régi helyeiket.
Közben Pálffy a dunántúli hadak főparancsnokságát átvéve, a sopron–fertőmenti sáncok őrzésére 2 dragonyos- és 1 gyalog-ezredet 400 horváttal gróf Nádasdy Ferenc és báró Ebergényi altábornagy alatt visszahagyván, ő maga 6000 emberrel július 8.-án Kapuváron át Csorna felé indult el. Vagyis más szóval, Nádasdyt és Ebergényit a Sopron tájékán tanyázó Bezerédyvel szemben visszahagyván, ő maga mindenekelőt Bottyánnal akart leszámolni. Ámde ez a császáriak közeledéséről hírt vevén, mintegy 3000 főnyi hadával a Rába mellé Árpáshoz húzódott, mire Pálffy, Bottyán megtámadásának eszméjével felhagyván Győr tájékára szállt.[31]
Ezalatt Bezerédy, akinek Bottyán az osztrák és stájer határszélek folytonos nyugtalanítását hagyta meg, élénk tevékenységet fejtett ki. Július 11.-én a herceg Eszterházy Pál tulajdonát képezett Lánzsér határszéli vár lőporrobbanás következtében helyőrségével együtt a levegőbe röpült.[32] Július 15.-én éjjel Kiss Gergely, 300 lovassal a sáncvonalon áthatolva, Nagy-Marton alá szállt, hogy az ottani templomban elhelyezett rácokat meglepőleg megtámadja. Lesbe állott tehát s reggel 5 és 6 óra között „Nagy-Marton alá becsapott. De a rácokkal az városiak is puskásan felesen (túlerővel) kirohantanak; sőt másfelől az Uhlefeld-vasasok is, őrnagyukkal a század élén Fraknóból a szorongatott ráczok segélyére sietvén: az ennyi erőt nem várt 3 század huszárt megfordították, elszélesték s nemcsak az lineán (sáncvonalon) által, de azon is túl az erdőkön kergették. Elevenen csak kettőt fogtak; mennyit vágtak? nem tudhatni, mert az erdőkön elszéledtek.”[33]
„E vereségecskét megbosszulni, – írja Thaly id. m. 123. oldalán – július 18.-án este maga indult ki Kőszegből másfélezer lovassal Bezerédy Imre, eltökélve, tábornokának utasítása szerint Ausztriában Styriában erősebb csapást tenni. Boszújának éle a nagy-martoni ráczok, de főként a Schvarzenbach osztrák kerített városi polgárok ellen volt irányozva, mely utóbbiak a bécsi cs. arsenálból fegyvereztetvén föl, a június 20.-án Ausztriában járt kuruczoknak visszatértökben a líneánál eleikbe álltak és zsákmányuk egy részét elnyerték vala. – Bezerédy július 19.-én hajnalban érte el a líneát, azonban egy pár óra hosszat tartott, míg azt, a lovasság átkelése végett, levonathatta. Melyen is átkelvén, – mint maga írja[34] – vettem útamot elsőben is Nagy-Martonnak, hogy ott lévő ráczságot kicsalhassam; de semmiképpen ki nem csalhatván, mentem (Ausztriába) Schwarzenpach (Schwarzenbach) város felé. Maga az császár azon városbélieknek 150 musquatért küldött, – Istennek hála, minden kár nélkül, szerencsésen fölverettem; az fegyveres pórságban felesset (sokat) lecsapdoztanak katonáim. 5 vagy 6 szakállost is (várpuska), kikkel ezelőtt sokszor katonáimat megtérítették és az kapu fölűl lövöldöztenek, elkobzattam. Nyereség igen vékony volt, mivel Nagy-Martonnál tettem elsőben is lármát, – azt meghallván, s úgyszintén míglen az sánczot levonattam, azalatt mind marhájokat és egyéb hunvalójukat eltakarították.”[35]
Bezerédy schwarzenbachi zsákmányát Kőszegen lerakván, azonnal Rohonc és Felső-Őr felé Styriának indult. Utóbb említett helyen – mint Bezerédy írja augusztus 2.-án Pápáról gróf Eszterházy Antalnak – „voluntír-katonáim ötvenötig valót levertenek az lovakról, és kilenczet rabúl hoztanak… Azon füst alatt bécsapván Stájerországban, egy jó diversiót tévén, megtértem; háromszázig való szarvasmarhát, egyannyi juhot, és lovat is valamennyit hajtottanak katonáim. Istennek hála, egy emberemnél több el nem veszett, kettő sebben, és három ló. Nem égettettem.”
Ugyanez időtájt más rendbeli 1000 kuruc lovas Bruck alá csapott és összesen vagy 2000 darab marhát és gróf Harrach osztrák miniszter parndorfi ménesét is elfogván, gazdag zsákmánnyal tért vissza.
E merész kuruc becsapások és portyázások nyomán Bécsben újból nagy konsternáció keletkezett, olyannyira, hogy az udvari haditanács az augusztus 2.-án megtartott konferencia eredményeként azt az előterjesztést tette a császárnak, hogy Erdélyt egyelőre sorsára hagyva, Bussy-Rabutin is hadával együtt a Dunántúl tartassék vissza, ami ellen azonban az önállóságra törekvő tábornagy külön véleményt adott be s végeredményben József császár az ő véleményét fogadta el s elrendelte annak Erdélybe való elindulását,[36] azonban a határmenti területek jobb biztosítása céljából sürgősen visszahívatta Pálffyt Győr mellől. Csakhogy ez a parancs már nem találta a bánt Győr tájékán, mert ő onnan július 16.-án egy tetemesebb élelmiszer-szállítmánnyal megfelelő lovas had fedezete alatt Székesfehérvárra indult, hogy ezt a fontos helyet jó hosszú időre ellássa a szükségesekkel.[37] Kitűzött feladatát szerencsésen elvégezvén, Pálffy július végére már ismét Győrnél volt, honnan csapatjait Lébény-Szent-Miklósra vezette.[38]
A hosszabb ideig Bécsben időző Bussy-Rabutin augusztus 4.-én vagy 6.-án indult el Magyar-Óvár tájékán álló seregcsoportjához,[39] honnan azt augusztus 7.-én Pálffy lébény-szent-miklósi táborába vezette s így most már a két seregcsoport egyesítve volt.[40] A Pálffytól vett ama hírre, hogy Bottyán még mindig a Rába mentén Árpás környékén tartózkodik, Erdélybe való elindulása előtt ennek meglepő megtámadását határozta el.[41] A gyalogságot Löffelholz tábornok parancsnoksága alatt Lébény-Szent-Miklós tájékán visszahagyva, ő maga Pálffyval válogatott 4000 vasassal és dragonyossal, valamint 3000 rác könnyű lovassal az augusztus 13-ikáról 14-ikére hajló éjjel nagy titokban elindult Árpás felé Bottyán tábornok felverésére,[42] ami azonban nem sikerült, mert a tapasztalt kuruc vezér nem hagyta magát meglepni, hanem idejekorán kitért és a Marcal mentén fölfelé haladva, Karakónál, Tüskevár és Jánosháza között igen előnyös állást foglalt el, az ottani sáncokba gyalogságát helyezvén el s ágyúit úgy irányzá a töltésnek, hogy azt két oldalról végigsöpörhette.[43]
„Rabutin és Pálffy – írja Thaly id. m. 133. oldalán – kémszemléző lovasságuktól hírt vevén, minő positióban foglalt állást előttök a vén oroszlán, – bosszankodva látták, hogy Bottyán ismét ügyesen kisiklott körmeik közül; a „völlige Vertreibung”-nak vége! És, mert Karakónál őt megtámadni meg sem kisérelhették: elhatározták a kuruczok kedvelt főhadiszállásán, Pápán, – a védtelenül talált nyilt városon – tölteni ki bosszújok egész mérgét.[44] Még aznap, aug. 14.én beszállának e városba… Egész éjjel és másnap dúlt, rabolt a császári had; nem maradt előttük épen semmi, – még a klastromokat is fölverék, … S azután a városba több oldalról üszköket vettetve, mindent rémségesen elégettek, porrá tettek…[45] Rabutin Pápának s környékének elhamvasztása után „gazdag prédájával” Pálffyt vissza Győr felé rendelé, maga azonban némi lovassággal előremenvén, Marczaltőtűl diversiót tett Körmendnek, hihetőleg; hogy ezen váracskába és Sárvárba élelmet vessen (aug. 16.). De azután sietett vissza ő is Győrhöz, hol már aug. 17.-én estve találjuk,[46] Buda felé fölvett útjára készülőben… A történtek után érthető és teljesen indokolt Bottyán tábornok felindulása, aki mindjárt másnap, augusztus 16.-ikán kiadott nyilt leveleiben az egész országrész lakói, Isten és emberek előtt rettentő bosszút hirdetett. S igéretét nagyon hamar beváltá, mert tizednapra már Petronellában, Hainburgban, Bruckban, mindenfelé vészt lőttek, s csak ezen egy napon (aug. 26.) 18 falu és város állott lángokban Ausztriában, Pápának fölégetéséért. S még azután következett be Styriában, ugyan augusztus végnapjaiban 40–50 község feldúlása és hamuvá tétele. Sőt, hogy Pálffy maga is érzékenyen érezze barbár pusztításainak bosszúját: Eszterházy, a tulajdonát képezett Pápa elhamvasztásáért, mindjárt negyednapra, augusztus 20.-án fölégetteté Pálffy pompás királyfalvi kastélyát.”[47]
Közben Bottyán augusztus 16.-án kiadott nyiltparancsával a dunántúli vármegyék nemességének személyes fölkelését rendelte el.[48] „Komoly harczokra Bottyán – írja Thaly id. m. 143. old. – mindeddig nem vevé igénybe az insurrectiókat; de most, a katonaság megoszolva, továbbá nem annyira rendes hadakozásról, mint inkább viszonttorlásképpen eszközlendő „szabad-nyereségről” s égetésről évén szó, – e célra alkalmasnak itélé a vármegyei hadakat is… És Bottyánnak erélyes intézkedései következtében csakhamar annyira felszaporodának a „szabad zsákmány” csábitó ingerére összegyült hadait, hogy ő maga, kevés napok múlva Szombathelynél 7000, és Bezerédy Kőszegnél 3000 emberrel szállhatott táborba.”[49]
Hadai létszámának tetemes fölemelését Bottyán nem annyira a közvetlenül vele szemben álló ellenségre való tekintettel, hanem főleg Starhemberg Guido nyitrai vállalkozásának ellensúlyozása céljából rendelte el. Mert Thaly id. m. 146. old. szerint Bottyán úgy érezte, hogy „ha Nyitra és vele a bányavárosok elesnek: az országot pénzügyi tekintetben pótolhatatlan veszteség éri, s egyszersmind a lakosságot csüggedés, páni félelem szállja meg. Jól érzé ezt Bottyán s eltökélé, hogy – amire Eszterházy Antal a maga nagyobb erejével s közelebbről képes nem vala, – ő fogja az ostromlott Nyitrát fölmenteni egy erős diversióval Bécs környékére, úgy hogy Starhemberg Guidonak okvetlenül a császári főváros és határok védelmére kellend sietnie. Hogy pedig azalatt is Pálffy és Ebergényi figyelmét másfelé vonja: elkezdett Török István és Révayék által Győr mellett Révfalunál a Kis-Dunán hidakat vettetni, mintha a Szigetközbe akarna nyomulni. Pálffynak tehát Magyar-Óvártól ide kellett szemének lenni. A Sopron körül őrködő Ebergényi félrevezetése céljából viszont oly hírt terjesztete a labanczok között, mintha ő, Bottyán, tulajdonképpen nem Ausztriába szándékoznék, hanem Sopront vagy Kis-Marton várát akarná megszállani, azért gyüjti a népet „a szabad-nyereség” vonzó czége alatt. – És ezzel Bezerédyt egy kisebb dandárral megindítá a Pinka vizének, be Styriába, – maga pediglen a tetemesb erőt, úgymint lovassága fennmaradt összes részét, Ausztriába ugratá. Ekkor ütött csak tulajdonkép a bosszú órája! A kurucz könnyű lovasság és a vármegyék fölkelt nemességének bandériumai augusztus 25.-én indulának meg; másnap hajnalban lépték át az osztrák határt, és már reggel 5 óra tájban Ausztriának Német-(Bécs-)Ujhely, Bruck és Bécs közötti helységei lángban állának. A gyorsparipájú kuruczság apró csapatokra oszolva, mint a hangya szétment, és a lajtai, stb. malmokat rontva, s falukat, városokat rabolva, pusztítva, égetve barangolá be a megrémült vidéket.[50] A pusztulás még augusztus 27-ikén is tartott; mialatt Ebergényi, hogy a dúló kuruczokat Ausztriából visszatérésre birja, fölszedvén német és rácz lovasságát, e mondott napon estvéli 9 és 10 óra között kiindult soproni sánczai mögül és éjtszaka Kőszeg felé, Locsmándig vonult, melynek lakosságát, e mondott napon estvéli 9 és 10 óra között kiindult soproni sánczai mögül és éjtszaka Kőszeg felé, Locsmándig vonult, melynek lakosságát kifosztotta és marháikat elhajtatta; Kőszegig azonban – hol a locsmándi zsákmányolás hírére augusztus 28.-án reggel nem kis riadás lőn, – hatolni még sem merészkedett, hanem visszatért soproni táborába.[51] – Míg Bottyán hadai Ausztriát dúlták: a Styria felé vezényelt Bezerédy ugyanazon napokban beütvén ezen tartományokba, ott roppant rémülést terjesztve, be egész Gráczig, 40–50 helységet tőn porrá.[52] Ekként az örökös tartományokban összesen 60–70 falu és mezőváros hamvasztatott el Pápa és környéke és Tata fölégetésének megtorlásául, s a Tapolcza malmainak elrontásáért, a Lajta és Fischa vizein lévő malmok pusztíttattak el. Bottyán pedig és Bezerédy, a bosszúállás művét bevégezvén, szeptember első napjaiban már ismét állomáshelyeiken tanyáztak: a dandárnok Kőszegen, a tábornok Szombathelyen, mely várost, mint a „sebesek és betegeknek merő menedékhelyét” szeptember 3.-án ugyanott kiadott védlevelével különös oltalma alá vette.[53]
Éppen ellenkezőleg bánt azonban Bottyán a nádor parancsából hódolni nem akaró Kis-Marton városával, melyet egy csapatával szeptember 8.-án, tehát Kisasszonynapján, midőn a nép éppen templomban volna, rohantatott meg és be is vett. Az ellentállás miatt feldühödött katonák nemcsak hogy szabad zsákmány alá vetették a polgárokat: de marhát elhajtva, egész Bécs-Ujhely kapuiig barangolának. Szekeres osztályai viszont a budai külvárosokban és hegyekben tőnek ekkor hasonló becsapást.”[54]
„Amint augusztus 26-ika reggelén – íjra Thaly folytatólag – Bécs lakóit a határvárak vészlövéseinek moraja álmukból fölveré: József császár és ministerei a székváros bástyáiról saját szemeikkel szemlélhették a messze vidéken föllángoló helységek tűzében, füstoszlopaiban a környöskörül száguldó kuruczok rettentő bosszúállási tényét. A megrémült vidékről lelkendezve menekült a lakosság Bécs falai közé. Más oldalról lóhalálban érkezett a stájer tartományi kormányszék futárja a vészhírrel, hogy Styria lángokban áll, Bezerédy ott pusztít dandárával. És harmadik felől megjött maga gróf Draskovich tábornok Magyar-Óvárról, Pálffy jelentésével, sürgetőleg kérvén segítséget és pénzt; segítséget, mer ő, a bán, mostani erejével a kuruczoknak ellenállani képtelen; és pénzt: mert a régóta fizetetlen horvát-szlavon hadak lázonganak, sőt a Herberstein Ernő gradiskai tábornok által felhozott 600 szerémi rácz máris fölzendüle és a tábort ott hagyván, Ausztrián-Styrián át hazájába indult.[55] – Pálffy egyúttal Starhemberg Guidonak is írt: „Vak-Bottyán 7000 emberrel Szombathelynél ütött tábort, Bezerédy 3000-rel Kőszegnél; a Rábaközbe 9 zászlóalja kurucz (Thelekessei és Török István és báró Révay Gáspár hada) érkezett. Székes-Fehérvárnál újból jelentkeznek Szekeres hadai. Nekem mindössze 800 vasasom van, akikre támaszkodhatom: mert a Herberstein által hozott 600 rácz fellázadván, s állomását a Fertőnél odahagyván, visszament Szerémbe, és a horvátoknak nem nagy harci kedvök van, ha német ezredek nincsenek velük, Bottyán és Bezerédy, ha egyesülhetnek, csak Bécs külvárosaiban fognak megállapodni.”
„József császár e vészhirekre azonnal összehívatta a főhaditanácsot, amelynek határozatából parancs ment Starhemberg Guidóhoz, szakítsa rögtön félbe Nyitra ostromát, és siessen összes lovasságával a birodalmi székváros és a határok védelmére. Gróf Herberstein Zsigmond, az udvari hatditanács alelnöke és gróf Schlick Lipot tábornok főhadbiztos eléje mennek Petronellig, ahol a további részletek megállapítása végett tanácskozzék velük.”
A tábornagy e parancs vétele után azonnal beszüntette a vár ostromát és tűzérségét és gyalogságát Szered várába vezettetvén, maga a lovassággal nyomban megindult Poszony felé.[56] Ilyenformán a már komolyan veszélyeztetett Nyitra vára és a bányavárosok Bottyán ausztriai és styriai vállalatai által hamarosan megszabadultak az őket fenyegető komoly veszélytől.
Starhemberg Guido ezúttal ügyes hadvezetőnek bizonyult, mert a petronelli tanácskozás után hadával a Dunán átkelvén, oly csendben és gyorsan termett Sopronnál, hogy a kurucok csak akkor értesültek jöveteléről, amikor már előttük állott.[57] „A tábornagy – írja Thaly id. m. 151. old. – számított is a meglepetés lehetőségére, de a Sopron körül őrt álló kurucok, midőn Starhemberg szeptember 8.-án váratlanul odaérkezék, valahogyan mégis hírt vévén erről, – hamarjában hátrább vonulának Kőszeg felé.[58] A tábornagy pedig Ebergényit, Nádasdyt s a rácaival már előre Sopronhoz rendelt Pálffyt is maga mellé vévén, szeptember 9.-én Nagy-Baromhoz szálla, honnét Ebergényit előreindítva, ez Bezerédynek Goda István ezredes alatt Közép-Pulyán vigyázatlanul talált előhadát szétugrasztotta. Két zászló és feles (sok) katona-ló jutott a győztesek kezébe, 60–70 ember veszedelmével a kuruczok részéről.[59] Godáék a Répcze vize felé menekültek, azonban Frankó falunál előtalálván a Ghyllány dragonyos-századot: míg a had a Répcze hídján költözék, a dragonyosokkal visszafordult az utócsapat s az üldöző horvát és német lovassággal összecsapott. Az elesettek számát ki harmincznak, ki negyvennek, többnek-kevesebbnek: de mindenesetre magyarok és németek veszteségét a császári kútfők is egyformának vallják.[60] Starhemberg erre Nagy-Baromtól szeptember 10.-én táborostúl megindulván Csepreghez nyomult, de egy rác dandárral gróf Nádasdy Ferenc tábornokot sarcolási célból Kőszegre detachirozá, – honnét Bezerédy, előhadának említett veresége után, még idejében Szombathelyre, Bottyánhoz vonult. E tábornok, eddig oly fényes sikerűnek bizonyult elvéhez ragaszkodva, a kitünően begyakorolt császári sorezredekkel döntő ütközetet nem fogadni el, hanem apró harcokkal rongálni és fogyasztani őket, – most sem ajánlott nyilt csatát Starhembergnek; e helyett szeptember 11.-én Szombathelyről, a Rábavonal védelme alá, a már annyiszor fontos szerepet vitt árpási hídhoz szállítá táborát, Bezerédyt pedig a maga dandárával a Sárvárral szemben fekvő Kemenes-aljára rendelé… Starhemberg a megsarczolt Kőszegen és fölprédált Szombathelyen Nádasdy által requirált szállítmánnyal megrakodva, szeptember 11.-én megindult a kurucok által körülzárt Sárvár megsegítésére…” s Pálffyt azonnal előreküldvén, ez szeptember 12-ikére virradóra a kurucoknak Kapuvár körülzárását fedező hét századnyi lovas-csapatát szétrobbantá s aztán újból egyesült Starhemberg előnyomuló seregével.
Amint ez utóbbi Sárvárról Kapuvár felé elindult, Bezerédy utasításához képest szeptember 12.-én azonnal átkelt dandárával Rumnál a Rábán, hogy újból szokott állomáshelyére, Kőszegre és Sopron elejére siessen. Starhemberg gróf pedig, – ki útja közben hírt vőn, hogy a Vág mellett távollétében rosszul kezdenek a dolgok folyni, amennyiben Eszterházy Szeredet ostromolja, Ocskay László pedig Morvába újabban beütni készül, – tábora bágyadt lovaitól kitelhető gyorsított menetekkel siet vala Kapuvártól Köpcsényig, Pozsonynak és itt általkelt a Dunán. Pálffy ismét Óvár tájékán hagyá Draskovich-csal, a sopron vidéki parancsnoksággal pedig Nádasdyt bízta meg.”[61]
Starhemberg elvonulása után Bottyán és Bezerédy nyomban újból támadólag léptek fel. A támadó kurucok már szeptember 14.-én Pálffyt Óvár ágyúi alá kényszerítették visszahúzódni, szeptember vége felé pedig 1500 kuruc Ausztriába betörvén, onnan csakhamar busás zsákmánnyal tértek vissza.
Közben Bottyán, hogy fizetetlen s e miatt zúgolódó hadait legalább némileg megnyugtassa, értekezletre hívta meg a hadi és dicasteriális (országos közjövedelmi tanácsbeli) főtiszteket s azon egyértelműleg elhatározták, hogy „a még mindig nagyobbára fizetetlen katonaság fölsegélése szempontjából, a császári várakba szorult földbirtokos osztály ismételt kérésének engedve, a Győrbe, Sopronba és ennek környékén levő apró várakba, továbbá Esztergomba zárkózott labanczoknak, végre a Sopron és Buda városi polgárságnak bizonyos kialkuvandó összegek lefizetése… mellett megengedtessék a körül fekvő hegyeken a békés leszüretelés, a bortermés beszállíttatása és szőleiknek további megmunkálása.” Ezt az intézkedést Bottyán október 27.-én kelt levelével Bercsényinek bejelentette, mondván, hogy az ekként befolyó „pénz az itt való fiscalitások jövedelmivel együtt összetevén: Ha csak egy havi fizetést is nyujtsanak az egész hadaknak.” A begyült pénz szeptember, október és november hónapok folyamán az ezredek között aránylagosan szét is osztatott. „Ekként, – írja Thaly id. m. 160. old. – atyai-módon táplálgatta az öreg tábornok „vitézlő fiait.” Akadt mégis oly balvélekedésű ember, ki Bottyánnak még e jólelkü gondoskodását is félremagyarázván, az ez által érzékenyen sértett tábornoknak a dunántúli vesződséges vezényletről („galyibás commandó”) vala leköszönését idézte elő, mint alább látni fogjuk.” De előbb még egy fontos hadieseményről, a soproni ütközetről kell beszámolnunk.
[1] Feldzüge… IX., 298: „Der dringendsten Sorge um Leopoldstadt ledig, konnte die kaiserliche Regierung nunmehr mit einiger Ruhe an die Vorbereitungen zur Wiederaufnahme der Operationen gehen. Doch war dies auch jetzt noch kein geringes Vorhaben. Die stärksten gegen Ungarn bestimmten Regimenter zählten in den ersten Tagen des April nicht über 200 Mann, beziehungsweise Pferde; Artillerie und Train bei dem Corps Rabutin fehlten nahezu vollständig, Bewaffnung sowohl als Ausrüstung befanden sich im elendesten Zustande, und was das Schlimmste, war, Magazine und Cassen waren Jeer.”
[2] Von der Lancken ezredes eszéki várparancsnok április 11.-iki jelentése Savoyai Jenő herceghez. Bécsi Kriegs-Arch. Ungarn. Fasc., IV., 4. – Báró Berényi Ferenc naplója 1707. ápr. 17.-kéről: „Az kurucok a budai, ó-budai és az péterváradi marhát elhajtották, és Péter-Váradnál két rácz falut rablottak föl, az férfiakat kardra hányták, az asszonyokat és gyermekeket rabul hozták el.” – A budai és ó-budai marha-elhajtást a Székesfehérvárt körülzáró Szekeres István ezredes hadai, egyesülve Gál Mártonnak a budai, ma is „Kurucz-zug”-nak (Kuruzen-Winkel) nevezett zugligeti völgyben tanyázott szabad hajdúival, végezték el.
[3] Bottyán 1707. április 26.-án a földvár-környéki lakossághoz intézett nyiltparancsa: „Vettem leveleteket Duna-mellyéki lakosok közönségesen: értem panaszotokat… Kérlek azért, és hagyom és parancsolom, hogy gyüjjetek által Földvárra minden ingóságotokkal, és Földvárott lakjatok: mivel Földvár körül valami had is lészen, jobban megmaradhattok…”
[4] Bercsényi rendelete Szemeréhez: „Azt kívánván a hazának szorgos szolgálatja és operatióknak rendi, hogy a földvári passus mennél előbb reparáltatnék: ahhoz képest Kegyelmed ezen orderem vétele után minden időhaladék nélkül… menjen az Duna-mellékére, és azon passusnak reparatióját szorgalmazza. Az földvári sánczot pedig formaliter ha nem is, amennyire lehet, reparáltatni igyekezzék; de abban nem is kell fáradni, hogy hidat vessenek, hanem csak kompokat s hajókat összeszereztessen, s azokat jó oltalom alatt tartsa, s az ellenségnek minden motusira vigyázzon, kemény portáztatásai által.” (Részben Bercsényi saját fogalmazása a Thaly-gyüjteményben).
[5] Június 15.-iki levelében írja Bottyán: „Éjjel-nappal készíttetem Palotán, Simontornyán a puskaport.”
[6] Eszterházy Antal tábori könyve. – Báró Berényi Ferenc naplója ápr. 24.-ikéről: „Pápának egy részét demoliálják.”
[7] Arneth id. m. 428. – Feldzüge… IX., 302.
[8] Bercsényi 1707. május 2.-án Érsekujvárról Rákóczinak: „Tegnap hozák confirmatióját az ellenségnek Köpcsénhez való gyülekezetinek: haboznak az hírek, ki Ujvárt, s ki a bányákat emlegeti: én inkább hiszem, Csalóközön által Leopold lesz az első jele.” (Vörösvári levéltár).
[9] Kolinovics Commentárjai; Nemzeti Muzeum 389. lat. folio.
[10] Különösek, sőt majdnem bosszantók ezek az akkori időben mindkét részről, sőt a Thaly Kálmán műveiben általa is minduntalan használt igen erős túlzások. Igy a Saecula-ezred is, bár sokat vesztett, de azért még távolról sem tűnt el a föld szinéről. Rákóczi ugyanis 1707. május 13.-án Szerencsről Károlyi Sándornak tovább adván a hírt, a Saecula-esetről sokkal mérsékeltebb hangon ezeket írja: „Hogy Dunántúl levő ellenség Erdélynek hamarjában segítséget küldhessen, módját nem látom, mivel Óvárnál Secula regimentjét füvellésben Bottyán fölvervén, – alkalmas confusio (tehát mindössze ennyi!) esett köztök.” (Gróf Károlyi levéltár).
[11] A hivatalos Feldzüge… IX., 302. oldalán ezekről az eseményekről csak röviden emlékszik meg, mondván: „Die Angriffe der Insugenten wurden noch heftiger, als Feldmarschall Graf Starhemberg in der zweiten Hälfte April die Concentrirung seines Corps bei Kittsee (Köpcsény) angeordnet hatte, da Bottyan wie begreiflich, Alles daran setzte, um jene zu verzögern, Thatsächlich soll es ihm gelungen sein, durch einige über die Raab gesendete Abtheilungen die Regimenter Wolfskehl und Saecula auf dem Marsche zu überfallen und inshbesondere dem letzteren schwere Verluste beizubringen. (Koloman Thaly:) De még érdekesebb, amit a hivatalos osztrák munka jegyzet gyanánt ehhez hozzáfűz (id. m. 303. old. 1. lábjegyzet): „Es muss auffallen, dass in dem aus jener Zeit erhaltenen und in den K. K. Archiven erliegenden Feldacten, der meisten Zusammenstösse mit dem Gegner gar nicht oder nur ganz flüchtig gedacht wird… Die Darstellung der Gefechte im Insurrections-Kriege ist daher vielfach worwiegend auf die Benützung ungarischer Quellen gewiesen.” Hát bizony sok tekintetben valóban fogyatékosak s ami még rosszabb, gyakran nagy fokban tendenciózusak a császári hadműveleteket és harcitevékenységeket ecsetelő hivatalos és nem hivatalos forrásmunkák egyaránt.
[12] Tiell, Bécsből 1707. május 25.-én Savoyai Jenő herceghez írt jelentése: „Das General Rabutinische Corpo stehet noch an der Raab. Mit dem Grafen Pálfi ist die Abrede gepflogen worden, dass er gegen den 24-ten Juni mit seinen Croaten und denen Gränitzern, an der Raab stehen solle, umb alsdann, sambt denen Rabutinischen Corpo, die Rebellen vom diesseitigen Land zu vertreiben, und folgends den Suecurs nacher Siebenbürgen zu beförderen. Es scheint aber, man werde weder eines, noch anderes zu bewürkhen noch sobald nit im Stand seyn, inmassen die Rebellen aus dem diesseitigen Land über die Donau zu verjagen (wann sie sich in viele kleine Hauffen zerstreuen) eine schwere Sache seyn, auch viele Mühe und Zeit erfordern wird.”
[13] Báró Nehem jelentése az udvari haditanácshoz. Registratur des Reichs-Kriegsministeriums, Juni 1707., Nr. 186.
[14] Bezerédy levele 1707. máj. 27. Hosszú-Peresztegről Eszterházyhoz.
[15] Thaly id. m. 94–95. – Bezerédy 1707. jún. 4. Dobrokáról Eszterházynak: „A Rába folytában lévő német egészben elment; az passusokat és eleitül fogva csinált sánczait pusztán hagyta, fölnyomakodott Küszeg felé.”
[16] Báró Berényi Ferenc június 29.-ikéről ezeket jegyzé be naplójába: „Bán uram Sopronhoz közelít 6000 emberrel, és az Dunántúl ő Nga fog commendérozni.”
[17] Arneth id. m. 429.: „Graf Johann Pálffy wurde mit der völligen Vertreibung der Feinde vom rechten Donaufer betraut, und noch besonders darauf aufmerksam gemacht, wie nöthig es sei, dass mit dem Armee-Corps, welches unter die Befehle des Grafen Rabutin gestellt werden sollte, stets die engste Verbindung hergehalten werde.”
[18] Ezzel szemben a Feldzüge… IX., 300. oldalán a császáriak sikerét teljesen mondja: „Diese Expedition gelang vollkommen. Die 500 Vertheidiger des Brückenkopfes wurden zersprengt, 200 von ihnen niedergemacht, 2 Hauptleupte und 35 Mann gefangen, 2 Feldstücke, 20 Pferde, Munition und einige Brückenschiffe erbeutet.” (Bericht des Obrist Burckenthal Commandanten von Gran, onne Datum Registr des Reichs-Kriegsministeriums, Juni 1707 Nr. 239.).
[19] Feldzüge… IX., 301.: „Nunmehr hielt der Feldmarschall den Zeitpunkt gekommen um gegen Neutra vorgehen zu können, dessen Eroberung einerseits den Weg zu den Bergstädten öffen, anderseits den baldigen Fall-Neuhäusels nach sich ziehen musste.”
[20] Eszterházy már aug. 8.-án írja Érsekujvárról Rákóczinak: „Az ellenség most Szered mellett, Vága és Szerdahely között fekszik, hírlelik, oly szándékkal, hogy nyitrai obsidiót attentalja, mivel Győrbűl is nehéz artilleriát hozatott Óvárhoz, hasonlóképpen Pozsonybúl is efféléket készít ki.” (Eredetije a budai kir. Kamara levéltárában).
[21] Thaly id. m. 146: „Eszterházy Antalban, kinek jó eleve tudomása volt a császári tábornagy szándéklatáról, hiányzott a vezéri képesség, Starhemberg terveit meghiúsíthatni; mert noha jelentékeny haderőkkel rendelkezék: ezeket csak fölebb-alább sétáltatja vala, – nem lévén meg intézkedéseiben az egyöntetű cél és határozottság.” – Feldzüge… IX., 302: „Es unterliegt kaum einem Zweifel, dass sich die Kaiserlichen in der kürzesten Zeit zu Herren von Neutra gemacht hätten, denn der in jener Gegend commandirende, nach dem Urtheile seiner eigenen Parteigenossen ebenso unfähige als unentschlossene Führer der Aufständischen, Anton Eszterházy, würde sie trotz der zahlreichen und gut ausgerüsteten Streitkräfte, welche ihm zur Verfügung standen, wohl nicht daran zu verhindern vermocht haben.”
[22] Ez hiba, mert az ezredest nem Tollet-nek, hanem Toldo-nak hívták.
[23] A vállalatot legrészletesebben az abban a császáriak részén tábori papként résztvett Páter Oliverius Coulle nevű jezsuita írta le (lásd: Kaprinay-kéziratgyűjtemény, XLII. köt. 246. old., a budapesti Tud. Egyetem könyvtárában és Thaly id. m. 106. old.). Ezt használta fel Kolinovics Commentárjai, valamint Thaly is imént közölt leirásánál: sőt ezen alapszik a Feldzüge… IX., 304. oldalán foglalt alábbi idézet-kivonat is és nevezetes, hogy az utóbbi két munka mily különféle módon dolgozza fel és színezi ki az eredeti kútforrásban talált adatokat. „Bei Einbruch der Nacht durchwateten die Kuruczen nächst dem Jesuitenkloster de Rábcza (Rabnitz), erstiegen geräuschlos die Szigeter Erdwälle und hieben an mehreren Stellen die Pallisadirung um. Die überraschten Raizen der Besatzung Szigets wurden theils in die Rábcza und Wieselbruger Donau, theils gegen die in die Festung Raab führende Brücke getrieben, während die Vorstadt der Plünderung anheim fiel und zuletzt in Brand gesteckt wurde. Damit hatten die Erfolge der Angreifer aber auch ihr Ende erreicht, Die Garnison von Raab, durch das Gewehrfeuer und das Getümmel des nächtlichen Kampfes alarmirt, ralliirte sich unter ihrem Commandanten, Oberist Toldo des Regimentes Tollet, auf dem Hauptplatze der Stadt und ein Theil derselben ging sofort zum Angriff über. Zwischen 2 und 3 Uhr Morgens brachen die plündernden Rebellen. Nach einem kurzen, uber äusserst blutigen Kampfe wurden nicht nur diese aus Sziget vertrieben, sondern auch Bottyán selbst, welcher zur Deckung des Ueberfalles eine dominirende Stellung in der Nähe besetzt hatte, gezwungen, diese zu räumen und auf Lébény-Szent-Miklós zurückzugehen. Der Verlust der Aufständischen war ein sehr erheblicher und auch die zusammengebrachte Beute ward ihnen wieder abgenommen.”
[24] Báró Berényi Ferenc írja naplójában: „Bécs táján csaknem minden nap lárma vagyon, kedve szerént gázolván az kuruczság az lineákat (erődített vonalakat).” – Rákóczi július első napjaiban értesült szerencsi várában az utóbbi időben lezajlott szerencsés vállalatokról és július 6.-án örvendezve ujságolja az Arad ellen működő Károlyinak: „Isten jóvoltábúl mind innét, mind pedig túl a Dunán szerencsés portázási vannak hadainknak; amint is Bottyán Győrnek külső várossát felveretvén, a Nyulas mezeire szállott: Bezerédy penig Sopron táján infestálja naponkint sok szép nyereséggel az ellenséget, – kihez mostan nyomul Pálffy 16 rácz és horvát zászlóalja haddal, melynek is conjunctióját akadályozni igyekeznek hadaink. Áldja Isten mind őket, mind Kegyelmedet, ügyünk elősegéllésére, sok jó szerencsékkel!” (Eredetije a gróf Károlyi család budapesti levéltárában).
[25] Wagner, Historia Josephi I. Caesaris 204. – Wienerisches Diarium 414. száma. – Retel Frigyes fehérvári császári harmincadosnak július 3.-iki jelentése a budai Kamara administrátorához.
[26] Bottyán jelenti lébény-szent-miklósi táborából 1707. júl. 3.-án Bercsényinek: „Esztergomi, budai rácz összevervén magát, szekerek közt Fejérvárra ment, mintegy hatszázig való, és két compánia német: maga mellé vévén fejérvári lovas és gyalog ráczot is, három taraczkkal (Retel négy ágyút említ: „nebst vier Stückeln”) Palota alá ment, az várost tőbűl kiégette; de az várat kilenczven emberrel Domokos Ferencz uram megtartotta.” (Eredetije a budai kir. Kamara levéltárában).
[27] Retel említett levele: „…und dann ferner jenseyts desz Sárvíz über Perhida den March genommen, allwo in all denen Ortschaften nit ein Inwohner, noch grosses Viehe zu sehen und zu treffen gewesen.”
[28] Lásd Bottyán fenti július 3.-iki jelentésének utóiratát.
[29] Retel levele: „Der Feind aber solche Ankunft in Csikvar nit erwarthet, sondern den Pass verlassen und sich nach Simonthorn geflüchtet; welcher Pass von uns wöllig ruiniret, theuls Holz's weeg herein gebracht, das übrige verbrennet wordten ist.”
[30] Feldzüge… IX., 305.
[31] Bezerédy Imre írja 1707. július 17.-én Kőszegről Rákóczynak: „Pálfi uram kijövén Horvátországbúl, Ebergényi uramot sopronyi líneák (sáncok) őrzésére hadta, Prait és Prajner dragonyos két regimentjeikkel, (a Fraknóvárában volt gróf Csáky Imre július 14.-én Usz Gáborhoz Bécsbe intézett levelében még 1 gyalogezredet is említ) és három vagy 400 rácsággal, maga pedig vagy 6000 emberrel actu Győr tájékán vagyon: vagyon oly híre, hogy onnét ismét erre visszajönni szándékoznék.”
[32] Gróf Csáky Imre júl. 14.-iki levele Fraknóból, Úsz Gáborhoz, Bécsbe.
[33] Gróf Csáky Imre, júl. 16.-iki levele Fraknóból, Úsz Gáborhoz. (Eredetije az Úsz-család levéltárában.)
[34] Bezerédy Imre levele 1707. aug. 2. Pápáról Eszterházyhoz (Thaly-gyüjtemény).
[35] Ugyanerről gróf Csáky Zsigmond tárnok júl. 23.-ikáról ezt írja Fraknóból Úsz Gábornak: „Ez elmúlt kedden (júl. 19.) mintegy másfélezer lovas, – amint a parasztok számokat beszélik – Ausztriában reggeli 8–9 óra tájban beütvén, palatinus urunk ő hgsége Svarzenpak nevű mezővárosocskáját teljességgel felverték, és felprédálták mindent, amit benne találtak. Embert is ugyanakkor circiter kilnczig valót vágtak a fogtak.”
[36] Feldzüge… IX., 306.
[37] Báró Sándor Gáspár írja július 13.-án gróf Csáky Imrének: „Bán uram általment a Rábán, siet Székesfehérvár segítségére, mivel igen agonizálni hallatik.”
[38] Bezerédy aug. 2.-iki levele: „Pálffy Fejérvár prófontérozását végben vivén, megtért, és szállott Libén-Szent-Miklóshoz, – most is ott vagyon.”
[39] Ennek állománya a Feldzüge… IX., 307. old., illetve az Anhang, 376. old. szerint 3032 gyalogost és 2865 lovast, vagyis összesen 5897 embert tett ki.
[40] Arneth id. m. 432.: „Am 4. August verliess Rabutin die Hauptstadt, und begab sich zu seinen, bey Ung.-Altenburg lagernden Truppen.” – Bussy-Rabutin emlékiratai szerint (156. old.) ellenben a tábornagy aug. 6.-án indult el Bécsből.
[41] Feldzüge… IX., 307.: „Nachdem Rabutin aus den Meldungen Pálffy's ersah, dass Bottyán noch immer seine frühere Stellung bei Árpás… besetzt halte, entschloss er sich, ihn mit einigen Reiter-Abtheilungen, wenn mőglich noch vor dem Abmarsche des Corps nach Ofen zu überfallen.”
[42] Feldzüge… IX., 308.: Registratur des Reiches-Kriegsministeriums, August, 1707. Nr. 237. und 238.
[43] Feldzüge… IX., 308.: „Aber auch diesmal gelang és Bottyán, dem ihm zugedachten Schlage auszuweichen. Durch seine am linken Raab-Ufer vorgeschobenen Cavallerie-Piquets vom Anrücken der kaiserlichen Reiter früzheitig in Kenntniss gesetzt, zog er sich unter leichtem Geplänkel zurück und ging noch an diesem Tage bis Karakó (an der Marczal, nächst Jánosháza). Diese Steilung, schon der sumpfigen Marczal-Ufer wegen, von Norden nur auf einem schmalen Damme zugänglich, war für Reiterei um so schwieriger anzugreifen, nachdem einige, aus alten Zeiten vorhandene und von Bottyán armirtre Befestigungen den Damm seiner ganzen Länge nach unter Feuer nehmen konnten.”
Báró Révay Gáspár ezredes aug. 17-iki jelentése Karakóról Eszterházyhoz: „Az elmúlt vasárnap (aug. 14.) az német armádának egész ereje véletlenül reánk jött: de mégis az egész infantériával, úgy bagázsiával elnyomódtunk előtte, míg az katonaság (vagyis a lovasság) puskázott véle, ellenség közül többeknek, mint az mieinknek elestével. Egy szóval, Kegyelmes Uram, megvallom, hogy olyan vakmerőképen bevártuk az ellenséget, hogy magok is csodálták resolutiónkat.” – Bottyán aug. 17-iki jelentése Karakóról Bercsényihez: „Marcaltőtől északkeletre Malomsok tájékán lévén táborban, az ellenség Libennél: egy étszaka megindulván, rajtunk jött mintegy 4000 némettel s mellette lévő ráczczal: jó vigyázást tartván a Rába paussusin, jüvetelét jó ideje észrevettem: bagázsiát és gyalogságot sietséggel elküldvén: az lovas hadakkal előjáróját bevártuk az ellenségnek, alkalmas harczot állottunk, az ellenségnek nem kicsiny kárára, s feles (sok) rabokat ezenkivül el is fogtunk. Érkezvén azonban a derék truppok (ellenséges főcsapat), kevés kárral előtte szépen elnyomakodtunk.” Rákóczi aug. 26-iki levele Terebesről Bercsényihez: „Rabutin, corpusával és Pálfival rajtament volt Bottyánon: de ez is, az meddig az előljárójával ellenkezett és harcolt, – gyalogját és bagázsiját elköltöztette előtte, és confusió nélkül elnyomúlt.” (Arch. Rákócz. II. 88.).[44] Feldzüge… IX., 308. old., a dolgot szépítgetve így indokolja Bussy-Rabutinék elhatározását: „Die beiden kaiserlichen Generale hatten übrigens gar nicht die Absicht, ihrem Gegner auf so weite Entfernung zu folgen, nachdem der Ueberfall durch dessen eiligen Rückzug einmal vereitelt war.” Vagyis egyszóval: egyszerre savanyúnak tűnt fel nekik a szőlő.
[45] Révay írja aug. 17-én Karakóról Eszterházynak: „Az ellenség az egész molnákat (malmokat), specialiter pedig Pápát elégette. Tallián Sándor uram és Botkáné asszonyom házán kivül: a klastromoknak fölverése után penig elment. Exciád egész Pápán levő asztagjait is porrá tette, malmokkal együtt.” Bottyán augusztus 17-iki jelentése Bercsényihez: „Pápa alatt két nap és két étszaka subsistálván, az egész várost, malmokat s körülfekvő falukat felégette, s ami javait kaphatta, eltakarította, s klastromokat is felverte. Volt ezen dolog 14-én; jóllehet Pálfi uram gyakori, majd egymást érő leveleiben esküvéssel is bizonyította, hogy ő sehol positive és ex ordinibus semmitsem égetett, hanem per excessus (kihágás útján) történik ami történik, – mostani cselekedeti megmutatja már! … De bizony én is duplázva megadom a revanche-ot!”
[46] Wienerisches Diarium, – A Feldzüge… IX., 318. old. szerint már aug. 16-án érkezett vissza Pápáról Győrbe.
[47] Báró Berényi Ferenc Naplója.
[48] Vas vármegye Szombathelytt aug. 19-én tartott közgyűlésének jegyzőkönyve: „Praesentatae Literae Excellentissimi Domini Generalis Joannis Bottyán, de dato Karakó, die 16. Augusti Anni praesentis, in quibus serio mandat, ut nobiles donatim et viritim insurgant penes Dominos Vice-Comites.”
[49] Gróf Pálffy János jelentése gróf Starhemberg Guidóhoz.
[50] „Augusztus 26.-án Ausztriában láttak 18 tüzeket, – írja a naplóvivő báró Berényi Ferenc, – sok malmokat is rontottak el az kuruczok. Az égések, Ausztriában 18, mindjárt 5 órakor láttattak. Dévényben, Haimburgban és Petronellában lőttek ágyúkkal.”
[51] Feldzüge… IX., 321.: „GWM. Ebergényi that zwar das Möglichete, um dem Treiben der Insurgenten zu steuern, versuchte auch, trotz seiner ungenügenden Streitkräfte, selbst einen Offensivstoss über Harka gegen Locsmánd, ward aber durch Fouragemangel (jó kifogás!) wieder zur Umkehr gezwungen.”
[52] Bezerédy Kőszegen szept. 6-án kelt levele Eszterházyhoz: „Én két ízben lévén Stäjerországban, először (júliusban) nagy darab tartománt följárván, elrablottuk; de az égetést azon úttal meg nem engedtem: hanem most újabban, Pálfi uram példamutatásábúl, Pápának és több helyeknek fölégetéséért erős portával bécsapván, negyven vagy ötvenig való falukat fölégettünk.”
[53] A védlevél eredetije Szombathely város levéltárában.
[54] Thaly id. m. 148. – Kolinovics, Hist. Libri, XII. 637.: „Die 8. Septembris. Hodie Confoederati, magnam plebs in templo Kis-Martoniensi congregata, Deiparamque, cujus natae dies ageretur, colentis, partem miserabiliter interficiunt, factaque usque ad Neostadium in Austriam excurisone, et abactis jumentis ad Leitae regionem nimium perterrent. Alii iterato ad portas Budensium se monstrantes, magnam crudelitatem in operarijs per vineas exercent.”
[55] Báró Berényi naplója aug. 30-ikáról: „Bán uram staphétát küldött Bécsbe, hogy eloszlanak az horvátok s ráczok.” Mire aztán a gyorsfutárként személyesen fölment „Draskovich János 13.000 forintot vitt le (Bécsből) az horvátok és ráczok kifizetésére, az kik közül 600-ig való ment el bán uram mellől, az ki az Lajta mellett (Óvárnál) vagyon.”
[56] Medows bécsi angol követ szeptember 10-iki jelentése Harley külügyminiszterhez: „By letters from Pressbourg we are advised, that Count Guido of Starhemberg had passed thro, that city in his way to Neusidel (Nezsider) on this side de Danube, whether Count Herberstein, Vice-President of the Council of War, and the Comissary General Count Schlick ore gone from hence, to coufer with him about the present situation, of affairs in those parts. This said, that Bottian and Bezerédi had assembled a considerable body of troops, with wich they threaten to make an excursion tho the gates of his olty (Bécs), and to burn the suburbs. To prevent this, all the Imperial Cavalry on the other side of the Danube, has passed that river at Presbourgh, which being joined the troops that are already on this side the river, this thought they will have a sufficient force to stope the progress of the Enemy. – The Imperial Infantry remains encamped at Szered on the Waag.” (Arch. Rákócz. II. oszt. III. köt. 383.).
[57] Bottyán szept. 12-iki levele árpás táborából Eszterházyhoz: „Hogy Styriából szerencsésen visszatértünk, az ellenségnek derekas motussátúl nem is tartván Rabutin általmenetele után: észre sem vettük Guido Starhembergnek általjövetelét, hanem csak akkor tudtuk meg, midőn Soprontúl megindulván, 5000 emberrel Csepreghez szállott. Onnét a Rábához szándékozik, a sárvári hidat is keményen csináltatja.”
[58] Kőszeg város jegyzőkönyve.
[59] Tersztyánszky István alezredes írja szept. 13-án Eszterházynak: „Negyednapja Rábántúl Középső-Pulyánban Godát, vigyázatlanságok s részegségek miatt Ebergényi felverette fényes nappal; többet 60 vagy 70 katonánál vesztett el, 2 zászlót, azonkívül feles lovat.” (Eredeti levél a Thaly-gyüjteményben.).
[60] A császárpárti Festetich Pál írja Sopronból 1707. szept. 12-dikén gróf Csáky Imrének: „Generális Uram (Ebergényi) megszalasztván Pulyánál az magyarságot, – Fölső-Pulyán lévén Goda nevű ezeres-kapitány, Giláni dragonyosokban is százig való, azok voltak Frankó falu felé; ott megtorlódván a Répcze-hídján; megfordult az hátúljáró; ott veszett, ki harmincznak, ki negyvennek, többnek-kevesebbnek beszélik, – elég az, hogy mondatik egyaránt való veszésnek.” (Eredeti levél a gróf Csákyak szepes-mindszenti levéltárában.).
[61] Theatrum Europaeum, VIII.: „Die Malcontenten liessen sich auch diesseits der Donau gegen Oedenburg und da herum stark sehen; sie sollten der Orten in Öesterreich einzudringen auch alles mit Feuer und Schwert zu verwüsten Willens seyn. Es wurde bei diesen Conjuncturen der General-Kiregs-Comissarius Graf Schlick und der Kriges-Rath-Vice-Praesident von Herberstein nach Petronell geschikt, mit den Starhemberg daselbst eine Beredung zu halten; nach welcher nun gemeldeter General mit 5000 Pferden den 8. September bey Oedenburg ohnversehens vorbeykam, in der Meinung, daherum sich findenden Rebellen eins anzuhenken, – die aber Wind darvon bekommen, und sich in der Zeit davon gemacht hatten, dass Starhemberg wenige erdappte, doch Sárvár mit ein und andern Nothwendigkeiten versahe, hernach wiederum zu seynen Corps über Pressburg kehrete, unterm Nádasdy einige Leute gen Oedenburg sendete, dassige Gegenden zu bedecken. Weiter war nichts auszurichten.” – V. ö. Feldzüge, IX. 321–322. old.
| « c) A Dunától északra április elejéig történt főbb események. | KEZDŐLAP | e) A sopron-németkeresztúri ütközet 1707. október 2.-án. » |