Az Erdélyben parancsnokló Bussy-Rabutin tábornagy már 1706 február vége felé azt a parancsot vette a bécsi udvari haditanácstól, hogy 6 gyalog és 4 lovas ezredből álló seregéből annyit, amennyi Erdély oltalmára szükséges, magánál tartson, a többi csapatokat pedig helyezze készenlétbe, hogy azok adott újabb parancsra Magyarországba vonulhassanak az új fővezérhez, gróf Starhemberg Guido tábornagyhoz leendő csatlakozás végett. Ugyanekkor azonban maga a császár sajátkezűleg írt néhány sorban annak adott kifejezést, hogy jobban szeretné, ha a tábornagy együtt tartaná hadait és saját maga működnék azok élén. Bussy-Rabutin tehát ennek értelmében járt el s így az erdélyi császári csapatok a fegyverszünet alatt együtt tartva, Kolozsvár környékén táboroztak.

A fenti parancsot később odamódosították, hogy maga Bussy-Rabutin álljon a Magyarországba vezetendő csapatok élére s aztán Budán igyekezzék Starhemberggel egyesülni. A Magyarországba való elvonulásra Bussy-Rabutin 7 császári gyalog-, 6 vértes- és 4 dragonyosezrednek Erdélyben levő részeit, továbbá a 4 gyalog- és 2 lovas dán ezredet helyezte készenlétbe, amelyeknek ereje, a hozzá csatlakozó 4000 főnyi nemzeti hadaktól eltekintve, állítólag nem tett ki többet 12.000 embernél, a hozzá beosztott tűzérség pedig mindössze 9 lövegből állott.[1] Erdélyben Glöckelsperg parancsnoksága alatt valami 4000 főnyi katonaság maradt vissza.

Bussy-Rabutin július 25.-én indult el seregével Kolozsvár mellől s némelyek szerint Bánffy-Hunyadon, mások szerint a Zsibótól délre fekvő Karikai-szoroson át egy kuruc csapat szétverése után százig való veszteséggel[2] útját Nagyfalunak, Székelyhídnak, Diószegnek vette.[3] Augusztus 10. és 12-ike között Nagyváradra érkezvén, azt több napra szóló élelemmel látta el. Viszonzásul itt az udvar üzenetéhez képest pénzt, lőport és egyéb tűzérségi felszerelést vélt találhatni, de mindebből semmi sem volt ott.[4] Legjobban pedig az bosszantotta, hogy sem Nehem péterváradi, sem Löffelholz aradi parancsnokokat nem találta ott, akiknek itt rác hadakkal vele egyesülniök kellett volna, de akiket ebben a kurucok meggátoltak.[5]

Károlyi, kinek koratavaszi működéséről már fentebb szólottunk,[6] a fegyverszünet kihirdetése után, a további teendőket Rákóczival megbeszélendő, Érsekújvárra ment, de már július közepén a Tiszához, majd haza Nagykárolyba sietett. Itt érte őt a fegyverszünet megszűnésének híre, mire július 27.-én Debrecenbe, 29.-én pedig berettyóújfalusi táborába ment, hogy Bussy-Rabutint, a fejedelem meghagyásához képest, előnyomulása közben tőle telhetőleg háborgassa s előtte a vidéket pusztasággá tegye.[7] Másrészt, hogy a rácoknak az erdélyi sereghez való csatlakozását meggátolja, Bónét előreküldvén, ő maga hadának zömével augusztus 4.-én Zarándhoz, 6.-án Kis Jenőhöz, 7.-én Békéshez érkezett s a rác hadakat részben elszélesztvén, részben visszaszorítván, Bussy-Rabutinhoz mindössze csak 1100 rác huszár a marosi és tiszai végekből csatlakozhatott Pivoda nevű kapitányuk alatt. Hogy tehát a többi rácokkal való egyesülés is lehetővé váljék, a tábornagy augusztus 14.-én Nagyváradról elindulva, nem egyenesen Szolnoknak, hanem Szentesen át Csongrádnak vett irányt, ahova 22.-én érkezett meg s ahol Nehem és Virmond augusztus 25.-én, Löffelholz és Tököli ezredes pedig augusztus 26.-án csatlakozott hozzá a rác hadak zömével. Egyheti ottidőzés után a sereg most már szeptember 1.-én Szolnok felé indult el, melyet Károlyi a császáriak közeledésének hírére felgyujtott.[8] Az odahagyott Szolnokra a császáriak szeptember 3.-án vagy 4.-én érkeztek meg s nyomban hozzáfogtak az erődítések kijavításához, illetve tökéletesbítéséhez. A vár báró Degano őrnagy parancsnoksága alatt 500 főnyi állandó őrséget kapott.

Bussy-Rabutin kijövetele Erdélyből s megjelenése a Tisza mentén Rákóczit igen nagy aggodalomba ejtette s ezért Bercsényit már augusztus közepén hadainak egy részével a Vág mellől a Rima völgyén át a Tiszához rendelte és Esztergom megvétele után, mint tudjuk, maga is odafelé indult.[9] Bercsényi szeptember 1.-én Jászberényt érte el hadával és 3.-án Szolnok előtt Károlyival egyesülvén, most már „ketten, talán 12.000-re menő hadaikkal szünet nélkül háborgatták a császáriakat, körülöttük-előttük elhordván minden eleséget, pusztítván a vidéket.”[10]

Szolnokon Bussy-Rabutin újból hosszabb ideig állapodott meg és nevezetes, hogy ezalatt sem ő nem kapott hírt sem Starhembergtől, sem Bécsből, de másrészt ő is elmulasztotta akár egyik, akár másik helyre tudósítást beküldeni.[11]

A sok hiábavaló várakozást Szolnokon megúnva, s mivel élelmi készletei is fogytán voltak, Bussy-Rabutin a továbbtanulást határozta el, de nem Pest, illetve Buda felé, ahogyan utasítása szólt, hanem Jászberényen át Eger felé, abban a hiszemben, hogy ezáltal legjobban elő segíti azt, hogy Starhemberg levegőhöz jusson, akiről azonban nem is tudta, hogy több levegőre, könnyítésre szüksége valóban van.[12] És mint tudjuk erre akkor már tényleg nem volt szükség, mert abban az időben Starhemberg már ismét a Csallóközben teljes biztonságban érezte magát.[13]

Szeptember 10.-én hagyta el Bussy-Rabutin Szolnokot, hogy a Zagyva mentén Jászberénybe meneteljen, ahol akkor Károlyi–Bercsényi alatt még mindig 10–12.000 kuruc állott, de ezek kitértek előle s így a császári sereg Mező-Kövesden hát előnyomulva, szeptember utolsó napjaiban Kassa alá ért, útközben Miskolcot és Szikszót porrá égetvén.

Bercsényi és Károlyi ezentúl is csak a császári sereg nyugtalanítására szorítkozott, miközben Eperjes környékére húzódtak vissza, de egyúttal gondoskodtak Kassa helyőrségének megerősítéséről és élelmikészletekkel való bőséges ellátásról. Kassának parancsnoka az öreg, de erélyes Radics ezredes volt.

Bussy-Rabutin nyomban hozzáfogott Kassa körülzárásához, valamint az ostrommunkálatok megkezdéséhez, sőt október 1.-én a várostól nyugatra fekvő magaslatokon felállított 9 lövegével már a lövetést is megkezdte, mely azonban a tűzérség csekély számánál és elégtelen hatóképességénél fogva eredményt alig volt képes felmutatni, a megkísérelt megrohanásokat pedig Radics erélyesen visszaverte. Miután a sereg élelmezése körül hamarosan nehézségek merültek fel s azonkívül annak soraiban járvány is dúlt, Bussy-Rabutin 10 napi kísérletezés után kénytelen volt az ostromot, mely alatt csapatjai 35 halottat és 95 sebesültet vesztettek, beszüntetni s egyúttal a Tisza mentére, Tokaj tájékára való visszavonulást határozta el, ahova október 12.-én útnak is indult. Mihelyt Károlyi ennek neszét vette, nyomban eléje kerülni igyekezett, hogy előtte most is mindent elpusztítson, tönkre tegyen.

Hogy Tokajt a kurucok fölégetésétől és elpusztításától megmentse, a tábornagy oda Tige ezredes alatt 2000 lovast küldött előre, aki Bodrog-Keresztúrnál Károlyi egyik csoportjával összeütközvén, azt állítólag igen nagy veszteséggel visszanyomta.[14] Most aztán a császári sereg a Tiszán átkelvén, Tisza-Füreden és Török-Szent-Miklóson át újból Szolnok tájékára vonult, ahova november első napjaiban érkezett meg. Itt kapta meg végre, éppen két hónapi késedelemmel, november 5.-én a bécsi udvari haditanács szeptember 5.-én kelt ama parancsát, hogy Szolnok megvétele után Budára meneteljen, ott Starhemberggel összeköttetésbe lépve és némi gyalogságot annak átadva, vele egyetemben betörjön Felső-Magyarországba.[15]

Ez a parancs most már természetesen idejét múlta s miután Bécsben a tábornagy november 5.-ikéről és 6.-ikáról kelt jelentéseit kézhez vették, újabb rendeletet küldtek neki, mely szerint 2000 lovast Tige ezredes alatt Erdélybe küldvén, ő maga Nagyvárad, Szeged és Arad helyőrségeinek megerősítése után serege fennmaradó részével Budára meneteljen.[16] Tiell, a bécsi udvari haditanács alelnökének Savoyai Jenő herceghez intézett levele szerint (Kriegs-Archiv, Feldakten, Ungarn) a Bussy-Rabutinnak szóló rendeletben még az mis meg volt mondva, hogy a báró Tige ezredessel Erdélybe küldött 2000 lovas helyét báró Nehem péterváradi parancsnok már készen álló 2000–3000 rác lovasát magához vonva, igyekezzék a dunántúli országrészt gróf Starhemberg Guido magyarországi császári főparancsnokkal egyetértve a császár hűségére visszahódítani. Starhemberg eléje fog menni, csak a napot és helyet tűzze ki annak idején a találkozásra.

Ámde ez a parancs ismét nem találta már Bussy-Rabutint Szolnokon, ahonnan ő november végén jobb ellátás reményében Debrecenbe vezette csapatjait, ahol azokat december 29.-ikéig pihentette. Innen a tábornagy azokat Erdélybe akarta visszavezetni, azonban útközben odafelé december 30.-án Berettyó-Újfaluban kézhez vette a fenti rendeletet, amelynek értelmében Tige ezredest Erdélybe tovább irányítván, ő maga a mintegy 4000 főt kitevő maradvánnyal visszafordult Pest felé, ahova az 1707 január 21.-én nyomorúságos állapotban érkezett meg.

Ilyenformán Bussy-Rabutin hadjárata nemcsak hogy teljesen eredménytelen maradt, hanem még jóval rosszabbra is fordította a császáriak helyzetét, amennyiben az elvonuló császári sereg mögött az ország keleti részei és Erdély ismét teljesen Rákóczi hatalma alá jutottak. Erdélyben különösen ismét az utóbbi javára billent a helyzet, amennyiben Pekry Lőrinc elég könnyen megvette a Görgény és Bethlen várakat, Kolozsvárt és Brassót pedig ostrom alá fogta. A császárnak ezek után már csak e két helyen, továbbá Nagyszebenben és Fogarasban voltak számottevő csapatai és hívei.

[1] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 442.).

[2] Briccius naplója.

[3] Wienerisches Diarium, 1706.

[4] Mémoires de Bussy-Rabutin, 151.

[5] Wagner, Hist. Josephi, 141.

[6] Lásd a 359. oldalon.

[7] Károlyi Sándor naplója.

[8] Károlyi naplója, szept. 2.: „Égettem az várat, várost, urunk parancsolatjából.”

[9] Lásd a 369. oldalon.

[10] Szalay László id. m. V., 361.

[11] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 444.): „…Rabutin, der während seines Aufenthaltes bei Szolnok vergebens auf Mittheilungen über die weiteren Intentionen des Hofes und Starhemberg's harrte.” – De még cifrább, amit u. o. a 448. oldalon olvashatunk. Eszerint Bussy-Rabutin szeptember 8.-ikától novembere elejéig egyáltalában nem küldött jelentést Bécsbe. „Früher soll sich beizeu – mondja a hivatalos vezérkari munka – keine Gelegenheit ergeben haben, da man während des ganzen Marsches keinen zur Ueberbringung eines Schriftstückes geeigneten „Menschen” begegnet „und von der Miliz Niemand sothanige allzu gefährliche Commission hat übernehmen wollen.” (!).

[12] Feldzüge… 444.: „…Da es ihm aber der Mangel an Lebensmitteln unmöglich machte, bei Szolnok noch länger zu bleiben, und er (Bussy-Rabutin) die Ueberzeugung hatte, er könne dem Grafen Starhemberg am besten durch einen Vorstoss nach Norden Luft machen, entschloss er sich, die Richtung gegen Erlau einzuschlagen, um, wie er selbst sagt, „den Feind hiedurch an mich zu zichen oder selbigen soviel als möglich aufzusuchen.” (Bussy-Rabutin jelentései nov. 5. és 6.-ikáról; Kriegs Archiv, Ungarn, Fasc. XI., 10.).

[13] Lásd a 370. oldalon.

[14] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 447.): „…als der mit 2000 Reitern zur Rettung von Tokay vorausgesendete Obrist Tige eine überlegene Abtheilung Károlyi's bei Keresztúr einholte, sprengte er sie binnen kürzester Zeit, tödtete 500 Mann, machte zahlreiche Gefangene, erbeutete 16 Fahnen und 1 Pauke, und nur mit Mühe kann Károlyi den Rest seiner Leute über die Theiss retten. – Dieses Gefecht – folytatja továbbra is tendenciózus túlzással a vezérkari munka – zeigte zwar abermals die Tapferkeit, Hingebung und Ausdauer dieser braven Truppen, konnte aber an deren Lage nur wenig ändern; da Károlyi die Theissbrücken abgebrannt hatte und die Kaiserlichen nicht so schnell folgen konnten, um ihn zu verhindern, sein Vernichtungswerk auch am linken Ufer fortzusetzen.”

[15] A császár 1706. szept. 5.-iki rendelete Bussy-Rabutinhoz, a nagyszebeni katonai hadparancsnokság levéltárában: „Szolnok zu nehmen, nach Ofen zu marschieren, sich dort mit Starhemberg in Verbindung zu setzen und nach Abgabe einiger Infanterie an dessen Corps, mit ihm vereint in Ober-Ungarn einzudringen.” – „Dieser Befehl – teszi hozzá a vezérkari munka – kam aber erst am 5. November (!), also zu einer Zeit, wo Starhemberg schon wieder bei Pressburg stand, in die Hände Rabutin's, der während seines Aufenthaltes bei Szolnok, tovább folytatólag, amint azt már a 799. számú jegyzetben leközöltük.

[16] A szemrehányás és lemondás hangján megfogalmazott újabb rendelet a Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 448.) szerint a következő jellegzetes szavakkal kezdődött: „Da gewesene Dinge nicht mehr zu ändern seien”, sollte er Szolnok räumen und zerstören, die Besatzungen von Großsardein. Szegedin und Arad entsprechend verstärken, 2000 auserlesene Reiter unter Obrist Tige nach Siebenbürgen senden, mit dem Rest des Corps aber unverzüglich nach Ofen abmarschieren.” (A császár 1706. nov. 26.-iki rendelete Bussy-Rabutinhoz, a nagyszebeni katonai hadparancsnokság levéltárában).