Esztergom bevétele után Starhembergnek a kapott utasítás értelmében tulajdonképpen Budára kellett volna előnyomulnia, hogy ott az eredetileg szintén odarendelt Bussy-Rabutinnal egyesüljön. Ámde ez utóbbi, mint alább bővebben látjuk majd, nem Buda, hanem Kassa felé vett irányt s ez birta rá október közepe felé Starhemberget a Csallóközbe való visszavonulásra,[1] hogy onnan a körülményekhez képest vagy a Dunántúlra, vagy a Felvidékre nyomuljon, s már ismét szükséget szenvedő Lipótvárt kellőképpen ellássa s aztán valamikép mégis a Bussy-Rabutinnal való egyesülést nyélbe üsse.

Közben gróf Steinpess tábornok Légrád mellől 1500 főnyi horvát csapattal a Rába felé elindulván, szeptember 17.-én Kapornak várát ejtette hatalmába. Ugyanez idő tájt báró Pfeffershofen tábornok budai parancsnok elfoglalta és lerontatta a dunaföldvári és solti sáncokat s az ottani Duna-hídat is lebontatta. Ellenben gróf Huyn táborszernagynak néhány ezer ráccal Pécsen át Simontornya ellen intézett támadását a kurucok visszaverték, mely alkalommal a rácok 2 tisztet, 400 embert és 2 zászlót vesztettek.[2] Ugyanez időtájt egy kuruc csapat Sümeget ejtette birtokába.

Alig ért Starhemberg a Csallóközbe, a császár máris tudatta vele Zistersdorf és több más morvamenti község szomorú sorsát, valamint Lipótvár sanyarú helyzetét. Ebből kifolyólag a tábornagy október 23.-án elindult a Vág felé, egyrészt, hogy az említett várat a szükségesekkel ellássa, másrészt hogy Forgách tábornokot az örökös tartományokból való visszatérésre bírja. Utóbb kitűzött feladatának végrehajtása után már úgyis visszatért a Vág mögé, Lipótvárt pedig a tábornagy október 28.-án tényleg ellátta a szükségesekkel s ennek szerencsés elvégzése után november első napjaiban csapatja ismét együtt voltak a Csallóközben. Mivel azonban Bussy-Rabutin seregének hollétéről akkoron még Bécsben sem tudtak semmi biztosat, a bécsi udvari haditanács az ezévi hadműveleteket nagyban véve befejezettnek tekintette és Starhemberg tábornagyot november 7.-ikére a téli szállásokra vonatkozó intézkedések megbeszélése céljából Bécsbe rendelték.[3]

Közben azonban a kurucok újabb tevékenysége még jó hosszú időre kitolta az általános téli nyugalom bekövetkezését.

November elején ugyanis gróf Starhemberg Miksa altábornagy gróf Pálffy János lovassági tábornok horvát bán meghagyásából Sopron mellől Kőszeg felé volt előnyomulandó, hogy annak környékén kezet nyújtson a szintén oda felé törekvő gróf Heister Hannibal tábornoknak, akinek az volt a feladata, hogy mintegy 4000 főnyi német,[4] rác és horvát hadával Stájerországból magyar területre betörve, a Zala és Rába folyók közötti területet a kurucoktól megtisztítsa s aztán Starhemberg Miksával az egyesülést keresse.[5] Utóbbi elől a Rába mentét megszállva tartó Bezerédy Imre, a Kisfaludy testvérek, György és László, lassan kitértek és visszahúzódtak, hogy a felső Rába mentén álló báró Andrássy Istvánnal egyesülve, támadják meg a Kőszegnél megállapodott Starhemberget, amit azonban Andrássy nem tartott tanácsosnak.[6]

Közben híre jött, hogy Heistern Hannibal a Murán átkelvén, Zala-Egerszegig jutott s azt felprédálta és felégette, majd tovább folytatta útját Vasvár felé, mire Andrássyék ennek meglepő megtámadását határozták el. Ebből november 6.-án Győrvár és Egervár között, az ottani tó és patak, illetőleg malom-gát által képezett szorosnál történt meg az első összeütközés, másnap pedig az újbóli összecsapás, mely a császári hadaknak úgyszólván teljes tönkretételével, magának Heisternek és 800 rácának fogságba ejtésével végződött. Ezenkívül a kurucok Heister 4 ágyúját és 34 zászlót is zsákmányul ejtettek.

Az ütközetet époly szerencsés, mint ügyes kézzel vezető báró Andrássy István tábornok annak lefolyásáról Sümegről november 14.-én Bercsényinek, 15.-én pedig Rákóczinak többek között a következőket jelentette (előbbit lásd a Hadt. Közl. 1895. évf. 313–316., utóbbit Thaly Kálmán, A nagy-szombati harc 121–126. oldalán): A 784. számú lábjegyzet folytatása: „Az alatt jött hírünk, hogy Hannibal Heister 5000 ráczczal és 3 ágyúval a Murán általjövén, Egerszeghez penetrált (nyomúlt), mely helyet fel is égetett; melyre nézve a mieink Egervárát (ez 4 bástyatoronnyal s mocsáros árokkal védett kastély volt, csupán 25 Móry-féle hajdú által megszállva, ágyúk nélkül) pusztán hagyván, megírt Haiszter (oda) praesidiumot (védőrséget) bévitt, és maga corpusostúl (hadtestestől) alája szállott. Melyre nézve tiszt uraimékkal consultálódván (tanácskozván), tanácsosabbnak itíltük, hogy az ellen tegyünk operatiót és a conjunctiót inpediáljuk (azaz: akadályozzuk meg Heister egyesülését a Kőszeg alatt álló Starhemberggel). Amint is die 5. currentis (f. hó 5.-én) megindulván, die penig 6. ejusdem az hadakkal már Egervárhoz közelítvén, hozták hírül (az egervári Móry-hajdúk), hogy az ellenség már Egervártúl megindulván, Vasvár felé masérozna. Ki is midőn győrvári tóbeli szoros hellyen költözött volna, már estve felé az kelőn (átjárón, gáton) a hátulját megcsapták; holott is az ellenségben alkalmasint esett, mieinkben is egynéhányan sebben estenek. Haiszternek legkedvesebb és híresebb lovát elnyerték. Holott is egész étszakáig volt a puskázás; mely étszakának setétsége az ellenségtül elválasztott bennünket. – Másnap reggel, úgymint vasárnap (nov. 7.), gondolván, hogy azon kelőit, – ki is per se (magában) is erős, – étszakában jobban megerősítette: azon nyomon nem bátorkodtunk rajta menni, hanem a fronte (szemközt) kerültünk nekie. Kit is midőn circiter (körülbelül) két óráig ostromlottunk volna, az ellenség szélledni kezdett… Mellyet is a katonaság (vagyis a lovasság) meglátván dicséretesen és szívesen (bátran) operatióhoz hozzá fogván, hegyen, völgyön circiter négy mélyföldnyire űzte és vágta, sőt azután is majd harmadnapig vadászta. Mely actuson maga rézdobjait, mind az három ágyúját és circiter huszonként darabbúl álló öreg (nagy) és kisded zászlóját, Haiszterét, elnyertük, sőt magát is a generalist elfogtuk.

„Mely harczrúl elszaladt rácz gyalogság, mintegy hetedfélszáz, recipiálta (vonta) magát Egervárrá; úgy, hogy praesidiummal együtt közel volt 800 benne. Kik is die 8. (november) nagynehezen megadván accordára és parolára (magokat), azokat fegyveresen elkisértettem.

„Mind magunk, mind ellenség tisztei, emberei recognitiójibúl irhatom Ngodnak, hogy az ellenségbül jóval is több esett kétezernél, sőtt talán háromnál is; nem igen sok híjja lészen. Azon ellenséget Isten ugyan megszégyenítette; de magunk is jó emberekben alkalmas kárt vallottunk, mivel sebessekkel együtt esett százig való emberünk…

A fejedelemnek szóló jelentés kivonatosan ekképpen hangzott: …Hannibal Starhemberg (tollhiba, Heister helyett) az Murán általköltözése feles (sok) horvát, rácz és német haddal sok felül hírünkké esik, sőt hogy Egerszeget el is égette. Melyre nézve közönsígesen itíltük helyesnek lenni: Kőszög elein vigyázó négy zászlókat hadni Gyarmati Ádám, Kisfaludy György uram főstrázsamesterével, magunk penig Heister eleiben (mennünk). Az mint is 5. elapsi Kőszög eleiről megindultunk. Útunkba meghallottuk, hogy Egervárát pusztán hagyván a mieink, az ellenség bészállott, és táborát alája helyeztette, lápos, szoros helyre. 6-ta úgy mentünk, hogy egy német kis mélyföldnyire vóltunk tűlök, az erdő közt, oly helyen, melyre itíltük jövetelit Győrvár mellett levő tóbéli gáton által. De egész délig várakozván, meg nem indult, hanem mi indultunk ki helyünkbűl, hogy háta mögé kerülvén, lesekre kicsalhassuk. Midőn penig az erdőkön utaztunk volna: csak nagy füst vetődött fel Egervár felé, mivel az külsőbb házakat, épületeket felgyútotta, – melybűl collimáltuk (következtettük), hogy megindult. Amennyire az erdőn lévő utazás engedte, siettünk feléjek. Azalatt a hegyeken vigyázó ugyan egervári katonák meghozták, hogy bizonyossan megindult, költözik a győrvári gáton által, amerre lestük volt. Erre a hírre nézve azonnal rendeltünk hét zászlóalja katonát előre, hogy mihent éri, azonnal rajtaüssön, mivel nem érkezhettek az seregek egyaránt, az segítő seregek is nem igen voltak feljebb. Ezek midőn az költözésen megütötték, puskázták, éppen 5 óra volt délután. Kis Gergely uram hátrább lévén két zászlóval: vissza, nyomra küldöttük, hogy hacsak lármát is tégyen az ellenség elein, a mint úgy is lett; noha elhajtották, de kár nem esett egykét személynél több. Az előljáróink penig Isten kegyelmével általnyomták, megindították az ellenséget azonnal, zászlókat, gyalog-dobokat nyertek, magokat hullatták jóformán; és midőn az malom gátjának szorultak volna: szekér, ló, ember sülyedeztek az sárba, az generális (Heister) séczája (csézája) is, és egy ágyúja is; az generális gyalog esett, az gyalogsága közé. Az gáton nem kis veszedelmekkel általgázolódván, az malmot és környékét gyalogjával megrakván: még két ágyújával úgy impediálta az általmenetelünket, – noha az katonaságba is gyalog leszállván, mivel árkos, erdős hely, egész estvéli 8 óráig tartott, mondhatni inkább: az ostromlás. Igy az sötétségnek miatta, az közjavallásbul, recedáltunk. Egervár mellett lévő (egervári) faluba, melyet (t. i. a várat) már praesidiált volt (Heister). Vasárnapra (7.-ikére) kelve, nem itílvén helyesnek lenni azon szoros, malom mellett levő gáton rajtok menni: itíltetett az győrvári falu felül való gáton által próbát tenni, – egy jó mélyföldnyi kerüléssel… brigadéros Bezerédy és colonellus Balog Ádám uraimék, seregekkel együtt mentek előljáróban. Amint is, mihent érkeztek: azonnal mind lovassa, gyalogja eleiben jött az gáton által, sőt az faluba (Győrvár) is volt feles gyalogság; de oly helyessen és bátorságosan viselték magokat (a mieink), addig is, míg az több haddal érkezhettem, hogy az falut meggyútván, kinyomták az ellenséget belűle és az tóban százig való gyalogot ugrattak, melyek közül csak kettő sem szabadult: de Balog Ádám uram három sebbe esett az fején. Midőn penig Kisfaludi György és László uraimékkal érkeztünk volna: már az lovassa azonnal általtakarodott az gáton, az gyalogja penig rendelt seregekben, az generálissal együtt, az falun kívül való kertek háta megett állott. Kikre is rendelt seregekben menvén, az katonaságban le is szállítván karabélyokkal, gyalog: egyszeri lövéstétel után megindultak és az gáton általtakarodni kezdtek. A mi hadunk is annyira nyomult utánnok, hogy az gáton lévő két rendes taraczkját elhatta; és újabban, amint azelőtt való estve, úgy akkor is a malom gátját kellett ostromolni, merre kellett vólna rajtok menni. És egész délig tartott az lövöldözés. Délkor penig Móri urammal lévő és a mellettem maradt Bonefúz (Bonafoux) uram gyalogjai 25-ig, mindöszve százharmincig való, midőn kieresztett négy zászlókkal az síkra kivetődtek vólna: akkor kezdett recedálni az malom fülső árkátúl, és a mi hadunk utánna, és azonnal érvén, keményen hullatták mindenfelé, az erdőkön, völgyeken egész sötét estéig. Az futott szegénység is mindenfelül az erdőkrül érkezvén: azok is mindenfelé ölték, vágták, még az asszonyembere is. Az generális (Heister) penig mintegy 500 lovassal megszaladván, melyek után legfeljebb ha 60 lovasunk esett: azok közül, amint hol többé-kevésbbé érvén, minden maga oltalmazása nélkül vágták, négy egész mérföldnyire, az holott is magát a generálist elfogták, az szebbik harmadik ágyúját is elvévén, maga a rézdobjaival együtt, 24 zászló- és lobogókkal, de annál több is volt, csakhogy némelyeket a materiájáért az katonák közikben osztották. Gyalog-dobokat is feleseket (sokat) nyertek. A generálison kivül 14 rabot fogtak… Azokat többnyire a tóbul, parolára hivattam ki: különben az had nem igen fogta, csak ölte és amint közönségessen helyessen itílhetjük, nem sok hia lesz háromezerig az eleseteknek. Meghadtam ugyan, hogy összeszedvén és számozván a testeket: halomba rakják. Az szaladókban recipiálták magokat, kiktűl lehetett, főképpen étczaka, Egervárrá. Hétfőn (8.-án) az generálist alája vivén, hogy annyival is inkább consternáltassanak a bennelévők, kírettem az várat. Annyival is siettem véle, rész szerint, mivel az had élésbül fogyatkozott, el is fáradt volt, az styriai ellenség is akkor tájba bizonyos Stánpajz (Steinpess) némettel általköltözött volt közel Rohonczhoz; így azért accordáltam vélek, elbocsátván fegyverestül, elkisértetvén Kanizsáig… Az mely katonák fogták el az generálist, egy vice-hadnaggyal Zsibrik Gáborral, Mészáros István nevű devecseri katona és Pápai Kis Miska, kiket alázatosan recommendálok Nagyságodnak. Ezen generálisnak oly ordere volt, hogy Egerszeget, Szent-Grótot, Keszthelyt porrá tegye, azután Max Starhemberggel megegyezvén (egyesülvén), tőle várjon. – Ajánlván Nagyságod Kegyelmes grátiájában magamat, s maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Andrássy Itván m. k. Sümeg, 15. 9-bris 1706.”

Rákóczi e jelentése vétele után a győrvári diadal alkalmából a „Dunántúl lévő egész hadi tiszteknek s hadaknak” a következő elismerést adta ki (Hadt. Közl. 1895. évf. 323.): „Kglmetek actusát, mellyel a maga erejében felfuvalkodott nagy roppant ellenséget megszégyenítette és hogy azzal a magyar vérbeli, régi őseinktől réánk maradott s belénk oltatott virtust győzedelmes pálmaágakkal ékeskedve, mindennek szeme eleibe tötte: mind magunk kedvesen vettük, mind édes magyar nemzetünk emlékezetes dicséretével fogja recolálni (ápolni, emlékezetben tartani) és maga idejében illendőképpen meg is jutalmazni. Tovább is viselje oly vitézi bátorsággal kiki fegyverét, hogy azáltal megdühödt ellenségünk mindenütt romoljon; bizonyosak lévén benne Kglmetek, hogy Isten tovább is segedelmét megmutatván, fegyverkezésünknek igaz voltát szabadságunknak óhajtva várt örvendetes révpartjába vezérli. Die 30. 8-bris, 1706. Rozsnórúl.”

Báró Andrássy Istvánnak külön a következő szavakkal köszönte meg remek eredmény által koszorúzott fáradságát és tevékenységét: „Eodem. Tek. Ngos Andrássi István Generálisnak. Ellenségünk megszégyenítésében mutatott Kglmed és több hiveinek hazafiuságát tapasztalván, nagy örömmel értettük hozzánk küldött Kglmed levelébül; egyszersmind azon győzedelmes actusnak jeléül küldött zászlókat vettük kedvesen. Ennekutánna is, vagyunk oly teljes bizodalomban, hogy Isten segedelmébül hasonló actusokkal hamar időn megszegik szarva ellenségünknek! Irtunk emellett több odavaló hadi tiszteinknek is és az egész vitézlő rendnek, és azon levelünket accludáljuk (mellékeljük) Kglmednek, mellyet közöttök publicáltasson is Kglmed.”

„A bőkezűen jutalmazni tudó Rákóczi fejedelemtől – írja Thaly az id. Hadt. Közl. 324. oldalán – a győrvári fényes diadalért mint az ebben részt vett hadak – a nyert dús zsákmány kótyavetyéjéből befolyt[7] s a tisztek s katonák közt szokás szerint kiosztott tetemes összegeken fölül – még külön, ezüstpénzbeli remunerátiót nyertenek: mint pedig a Győrvárnál vezérkedett (ámbár az ütközetben részt nem vett) br. Andrássy István tábornok, úgy a győzedelem eldöntője, főhőse, a vérét vitézi módon ontott Béri Balogh Ádám ezredes, nagyszerű jószágadományokkal tüntettetett ki. Mindegyikök egy-egy nagy uradalmat kapott Dunántúl.” Még pedig Andrássy az egész tatai dominiumot, – úgymint Tata városát, Szomód, Bay, Gyermel, Tarján, Bánhida és Naszály nevű falukat és tartozékaikat, Balogh Ádám pedig a csobánci uradalmat kapta.[8]

A csapatok jutalmazására Rákóczi 18.000 forintot szánt olyanformán, „hogy az tiszteknek, a strázsamesterig inclusive, egy havi fizetés, azután penig személy szerint, a lovasoknak három forintjával és a gyalognak kettővel számlálván, adattassék azon pénzbűl.”[9]

Az egervár-győrvári szerencsés vállalat után Bezerédy Imre benyomult Stájerországba, ahonnan hamarosan gazdag zsákmánnyal tért vissza.

December közepe táján báró Andrássy Pál tábornok indult 3–4000 emberrel a Rába mellől Kőszeg felé előre, a szemben álló gróf Starhemberg Miksa altábornagyot mindjobban hátraszorítván. Kőszegen báró Ebergényi László tábornok maradt vissza állítólag mindössze 1 zászlóaljnyi gyalogsággal. Amikor Andrássynak Berthóty Zsigmond alatt 500 huszárból álló elővéde december 18.-án Kőszeg előtt megjelent, Ebergényi a december 19.-ikére hajló éjjel Berthóty ellen sikerült rajtaütést hajtatott végre, amelynek folyamán a császáriaknak 75 lovat sikerült zsákmányolniok.[10] Amikor azonban másnap Andrássy főcsapata is a helyszínére érkezett, Ebergényi jónak látta még idejekorán a Starhemberg Miksához való csatlakozás végett Sopron felé elvonulni, mire aztán Andrássyék Kőszeget ellenállás nélkül megszállhatták s így az év vége felé majdnem az egész Dunántúl ismét Rákóczit uralta.

[1] Lásd a 368. oldalon.

[2] Bécsi Kriegs. Archiv., Ungarn, Fasc. X. 12.

[3] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 439.): „Noch immer hatte man in Wien keine bestimmte Nachricht über das Verbleiben des Corps Rabutin; so dass man sich, wenn auch schweren Herzens, gezwungen sah, dieses Jahr auf eine weitere Ausnützung der errungenen Erfolge zu verzichten. Graf Starhemberg wurde daher berufen, um die Einleitungen zum Beziehen der Winterquartiere zu treffen, und kam am 7. November nach Wien.”

[4] A Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 440.): 3000, a magyar források ellenben 5000 ember erejűnek mondják Heister hadát, Szentgyörgyi Horváth Zsigmond hadélelmezési főbiztos, nemkülönben Pankotay Ferenc pedig 3000 emberről és 700 lovasról tesz említést (Hadtört. Közl. 1895. évf. 318. és 319.)

[5] Beniczky Mátyás alezredes főhadbiztos Nyitrán nov. 18-án kelt levele Radvánszky kincstárnokhoz: „Haiszter egyetértvén Pálffy (János cs. tbk., horvát bán) urammal, kétfelül akarák a mijeinket megtámadni, úgymint Kanizsa és Pozsony tájárúl. (Hadtört. Közl. 1895. évf. 321.).

[6] Báró Andrássy István Sümegen nov. 14-én kelt jelentése gróf Forgách Simonhoz, (Hadtört. Közlem. 1895. évf. 313.): „…az sopronyi ellenség ezen holnapnak első napjain megindulván és Kőszeg felé nyomakodván brigadéros Bezerédy Imre s Kisfaludi György és colonellus Kisfaludi László uraimék. Török István uram ezredével együtt, mindenütt sürgették (a. m. sarkalták). Kik után magam is colonellus Balogh Ádám urammal és Somodgyi Ádám uram ezerebeli három zászlójával nyomakodván, megegyeztem (egyesültem) ő Kegyelmekkel. Melyre nézve azon ellenség Kőszeg alá, bizonyos árkos helyre, recipiálta (vonta) magát: holott is nem lévén bátorságos, hogy táborát megüssük: minden napi portázás (csapdozás, ingerlés) által igyekeztünk táborábúl kicsalni.”

[7] A nyert zsákmányt ugyanis a katonák kötelesek voltak beszolgáltatni, melyet aztán a táborban tartott árverés útján értékesítettek és a begyűlt pénzt a tisztek és legénység között aránylagosan felosztották.

[8] Az egyik adománylevél az Andrássyak betléri ágának Oláhpatakon őrzött levéltárában, fasc. I. Nro. 9.; a Balogh Ádámra vonatkozó pedig a báró Jeszenák-féle, Rákóczi udvari kancelláriája, 1706. évi protocollumok gyüjteményében.

[9] Hadt. Közl. 1895. évf. 331.

[10] Berthóty jelentése szerint, (Rimaszombatból 1706. dec. 30.-án Bercsényihez intézett levele) a dolog kisssé másként történt. E jelentés nyomán Thaly Kálmán, Dunántúli hadjárat 1707-ben című munkája 17. oldalán következőleg adja elő a dolgot: „…december 18.-án Andrássynak előhada, Berthóty Zsigmond parancsnoksága alatt 4–500 huszár, már éppen a Kőszegtől csak félórányira fekvő Kéthelyre telepedék, hogy a városba viendő élésszállítmányokat elfogja. Berthóty, miután estve 120 lovast közvetlenül a város alá külde czirkálásra, maga a többi 300 emberrel nyugalomra hajtotta fejét. Ebergényi azonban, alkalmasint értesülvén a kuruczok csekély erejéről, tüstént fölkészül, a sötétség leple alatt kiront a városból „éjtszaka 12 órakor, lovassal-gyaloggal, ki is kevesebb nem volt ezernél”, s a 120 őrjárót oly gyorsan űzi vissza Kéthelyre, hogy velük együtt ér a faluba. Mikorra Berthóty, szállása udvarán lóra kaphatott, – egyszerre kétszáz fegyver dördült el reá. A rettenthetetlen ember mégis, „a lövés után hamar magához térvén”, bár hét sebből vérezve, csoportra veri huszárait, s kétségbeesetten bevág a németek közé; visszanyeri elfoglalt zászlait, dobjait, paripáit, málháját, keresztülvágja magát az ellenségen, és csak egynéhány katonájának s 39 lónak odavesztésével, szerencsésen elmenekül.”