XIV/11. és XVIII/8. számú melléklet.

Az újonnan főparancsnokká kinevezett gróf Starhemberg Guido seregét alkotandó csapatok csak nagy nehezen és igen lassan gyülekeztek a Lajta menti táborba. Gróf Pálffy horvát bán csak július végére tudta a megparancsolt csapatokat Légrádnál összegyüjteni, de még akkor sem teljes számban és kellő felszereléssel. Amikor aztán a Lajta felé megindult, a Rába mentén Szent-Gotthárdnál Bottyán és Eszterházy Antal útját állották és a Stájerországba való kitérésre kényszerítették, úgy, hogy a bán csak augusztus 13-án egyesülhetett Nezsidernél Starhemberggel. Époly vontatottan közeledtek a többi, főleg a Bajorországból útbaindított csapatok is.

Közben Bottyán, Eszterházy és Bezerédy dandáraival a császáriak által a határ védelmére Sopron tájékán emelt sáncvonalak ellen indúlt s azokat augusztus 18-án áttörvén és lerombolván, Ausztriába tört be s míg ő maga Leobersdorfig hatolt előre, Bezerédy később Bécsújhelyen és Badenen át majdnem Bécsig nyomult előre, az osztrák lakosság között újabb kétségbeesést keltve.

Ezek után Bottyán, Komáromon át Nyerges-Ujfalura ment, hogy Esztergomnak már folyamatban lévő ostromát a Duna jobb partján fedezze.

A kurucok újabb elkalandozása Bécs alá, mint nemkülönben Esztergom megostromlása, a bécsi köröket ismét felette idegessé tette s ezért az udvari haditanács elnökét, gróf Herberstein Lipótot és gróf Schlick lovassági tábornokot Starhemberg parndorfi főhadiszállására küldték, hogy őt a Bécs biztosítását, illetve Esztergom felmentését célzó hadműveletek mielőbbi megkezdésére rábírják. Starhemberg, nehogy úgy járjon, mint Heister, akinek hasonló körülmények között végrehajtott mult évi offenziváját rossz néven vették, határozott parancsot követelt, hogy a két feladat közül melyiket oldja meg előbb, de a két megbízott erre feleletet nem adhatván, erre nézve Bécsbe intéztek kérdést.[1] De, hogy addig is hiába ne teljen az idő, Starhemberg elhatározta, hogy a Lajta mentén már egybegyült hadait a Csallóközbe szállítja által. Ehhez képest szeptember 4.-én éjfélkor mindenekelőtt a gróf Pálffy János lovassági tábornok parancsnoksága alá helyezett és 2 1/2 lovas ezredből, valamint 1200 horvátból és szlavonból álló elővédét tolta a pozsonyi hídon át a Csallóközbe előre. A bán szeptember 5-én d. e. 10 órakor a Nagy-Magyar melletti sáncok elé érve, melyeket a kurucok a Kis-Dunán át a Csallóközbe vezető híd fedezésére építettek és szállottak meg, azokat nyomban megtámadta és el is foglalta. A rövid, de kemény harcban az ott parancsnokló Winkler kuruc ezredes is megsebesülvén, fogságba került. Osztrák források szerint a kurucok vesztesége állítólag 500-ra, a császáriaké ellenben mindössze 10–12 emberre rúgott volna.[2]

A Winkler-csoport vereségének hirére a szomszédos Thúróczy-csoport is sietve elhagyta állásait, Pálffy pedig, mint aki feladatát jól elvégezte, estefelé az időközben a Csallóközbe szintén átkelt és Pozsony tájékán táborba szállt sereg zöméhez tért vissza.

Szeptember 8.-ikáig a bajorországi csapatok is beérkezvén, Starhemberg serege e napon 4340 reguláris gyalogosból, 5150 lovasból és mintegy 4000 milic katonából, összesen tehát valami 13.500 emberből állott, közte 7000 lovas.

Közben szeptember 7-én megérkezett Bécsből a határozott parancs, mely az offenziva azonnali megkezdését, Komáromnak élelemmel való ellátását és Esztergom felmentését rendelte el. Ezzel egyidejűleg a császár még az egész ezévi hadjáratra vonatkozó direktiváit is közölte Starhemberggel, sőt már előre kijelölte a két sereg számára a téli szállásokat is.[3]

Végre szeptember 10-én Starhemberg megkezdte előnyomúlását Komárom felé, még pedig a lovassággal gyalogmenetben, míg a sereg többi része Sickingen tábornok vezetése alatt a Dunán szállíttatott le Komárom felé.

Szeptember 13-án Komáromba érve, tudta meg Starhemberg Esztergom elestét, ami bombaként hatott a hadsereg körében, de különösen Bécsben.[4] Starhemberg eleinte nem tudta mit tegyen. A maga erejét gyengének tartotta ahhoz, hogy azonnal az elesett vár visszafoglalását megkisérelje. Ennek a császárhoz szeptember 15-én és 20-án intézett jelentéseiben kifejezést is adott, kijelentvén, hogy ehhez a vállalathoz csak Bussy-Rabutinnal karöltve foghat hozzá. Bécsben is soká tanakodtak a teendők felett s közben Starhemberg mégis csak rászánta magát az Esztergom felé való előnyomúlásra, micélból szeptember 26-án a Komáromnál vert hadihídon átkelt a Duna jobbpartjára s másnap a délelőtti órákban a karva–nyerges-újfalusi híd jobboldali hídfője elé ért, amelyet még mindig Chassant ezredes tartott megszállva 800–1000 emberrel. Sarhemberg mindenekelőtt tűzérségét szólaltatta meg, de eredmény nélkül. Közben a védőrség egyik, szökevény-németekből álló ezrede roham esetén a sáncok feladását ajánlotta fel a császári fővezérnek s tényleg amikor a császáriak a sáncokat megtámadták, a német szökevények fegyvereiket elhányva, csakugyan a császáriak mellé szegődtek, akik aztán könnyen végeztek Lóczy Endre vitézül helytálló hajdúival is. Chassant ezredes mintegy 100 emberrel fogságba esett s a sáncok jó sok legyilkolt hajdúval, 10 ágyúval és 1 mozsárral a császáriak kezébe kerültek. A császáriak veszteségét osztrák források szerint mindössze 8 halottra és néhány sebesültre teszik; utóbbiak között volt Sickingen és Draskovich tábornok is.[5]

Most aztán az út nyitva állott Esztergom felé és Starhemberg már 28-án megszállotta a Tamás- és Szent-György-hegyet, ahol nyomban ütegek létesítéséhez fogott, s miután néhány nap mulva Komáromból a nehéz tűzérség megérkezett, megkezdődött a vár lövetése. A tűzet a vár lövegei eleinte igen élénken viszonozták, sőt a vár parancsnoka az ostrom első napjaiban több kitörést is intézett, jeléül annak, hogy a várat szívósan védeni szándékozik, hanem aztán néhány nap mulva a várlövegek működése szemlátomást gyöngült, a kitörések pedig teljesen megszűntek. Majd október 9-én délután Bonafoux ezredes, a vár parancsnoka, a császáriak nagy csodálkozására, szabad elvónulás feltétele mellett, felajánlotta a vár átadását, amit Starhemberg tábornagy ezer örömmel el is fogadott. Bonafoux-t állítólag a maga német- és Horváth magyar ezrede között kitört viszály bírta rá erre a sajnálatos elhatározásra.[6]

A vár átvétele után Starhemberg október 11-én abban Bruggenthal ezredes alatt, mindössze egy zászlóaljat hagyván vissza védőrségül, serege többi részével október 13-án ismét a Csallóközbe húzódott vissza. Az 17000 főt számláló és Érsekújvárba elvonuló kuruc védőrségből 300 ember a császáriak szolgálatába lépett, akiknek a rövid tartamú ostrom mindössze 40 halottjukba s mintegy kétszerannyi sebesültjükbe került.[7]

Pótlólag meg kell még említenünk, hogy Rákóczi Esztergom szerencsés megvétele után, annak őrizetére a Duna jobb partján Bottyánt, a balparton pedig Eszterházyt hagyta vissza két lovas ezreddel. Azonkivül Starhemberg készülődéseiről hírt vevén, a Sopronnál álló Bezerédynek parancsot küldött, miszerint Sopron vidékét odahagyva, Starhemberg hadseregének közelébe húzódjék s azt folyton nyugtalanítsa, ha pedig a császári fővezér tényleg Esztergom visszafoglalására indulna, úgy vágja őt el pozsonyi élelemraktáraitól. Azonkivül a Pozsonyban fogva volt, de csere útján kiszabadúlt De Riviere alezredestől[8] megtudván, hogy magát a nem eléggé jól védett Pozsonyt is aránylag könnyen lehetne kézrekeríteni, mely vállalat végrehajtására, mint az ottani helyi viszonyokkal ismerős, ő is szívesen vállalkoznék, e tetszetős feladat végrehajtásával gróf Forgách Simon tábornokot bízta meg az összes idegen hadakkal, „körülményes, határozott és sajátkezűleg aláírt rendeletet adván ki számára. Először mintegy Morvaország felé kellett neki tartani, de a Pozsonyhoz közelfekvő Bazin városánál rögtön megállapodni s megkisérelni az említett vállalatot.[9]

Mindezen rendelkezések megtétele után a fejedelem karabélyosezredével a Bercsényihez való csatlakozás céljából, akit arra a hírre, hogy Bussy-Rabutin immár a Tisza felé közeledik, odafelé irányított hadának zömével, ő maga is arra felé indult el. Alig jutott két napi járóföldre Esztergomtól, amikor Eszterházy jelentéséből megtudta, hogy Starhemberg Esztergom felé való előnyomúlásában a karvai hídfőt megtámadta és rövid harc után be is vette. Erre a fejedelem visszafordult és Esztergom alá érve, az ott láttottakról és elrendeltekről saját emlékirata 189. odalán a következőket mondja: „Starhemberg éppen akkor indult az ostrom megkezdésére, amidőn megérkezém. Látám vonúlását s táborbaszállását, s úgy ítéltem, hogy nem lehet 3000 gyalog s 2000 lovasnál többre becsűlni seregét. Éjjel Bottyán ezredét s egy másikat, amely szintén e vidékbeliekből állott, akik tehát a környéket jól ismerték, át akartam küldeni a hídon, hogy a városból kirohanjanak. Azonban tisztei annyira megdöbbenve látszottak lenni, s annyi nehézséget s akadályt számláltak elő, hogy át kellett látnom, miszerint ha tekintélyemet vetem is latba, nem sokra menendek. Megírtam tehát a várparancsnoknak, mihez tartsa magát, s egyszersmind tudtára adtam mily jelekkel közlekedhetünk, Eszterházy tábornokkal hasonlókép megismertetvén ezeket. Ennél többet nem tehetvén, sietve visszatértem.”

Nagy baj volt, hogy az alparancsnokok nem teljesítették Rákóczi parancsait. „Bezerédy – írja a fejedelem emlékiratai 189. oldalán – parancsaim ellenére nem mozdult Sopron mellől, vagy azért, mivel, amint később hallám, nem akará otthagyni testvére feleségét, aki kedvese volt, vagy mivel már ekkor meg volt vesztegetve Pálffy által; annyi bizonyos, hogy a békealkudozások megszakadta óta nem volt a régi.” Forgách pedig beérte azzal, hogy Bazinba érkezve, ott Pozsony város küldöttségétől a szüretelési adót beszedte s aztán Bazint elhagyva, Ausztriába tört be, október 17.-én bevette s feldúlta Zistersdorf várát,[10] majd tovább folytatta Ausztriában és Morvaországban prédálásait, kalandozásait. Ez engedetlenségért Rákóczi elfogatta s csak 4 évi fogság után, 1710 november havában kegyelmezett meg neki.

[1] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII. 431.) „Feldmarschall Graf Starhemberg, wahrscheinlich gewitzigt durch das Schiksal Heisters, welchem man im vergangenen Jahre vorgeworfen dass seine Offensive die Erblande schutzlos gemacht, forderte nochmals den bestimmten Befehl, ob er offensiv auftreten oder sich auf den Schutz der erbländischen Grenzen beschränke solle.”

[2] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII. 432.): „…wobei von den erbitterten Soldaten, mit Ausnahme des blessirten und gefangenen Commandanten und Obristen Winkler, dann des Rittmeisters Balogh, Alles masacrirt, 2 Stück, nebst 5 Fahnen und 2 Munitionswagen erobert wurden. Der Verlust der Kuruczen betrug an 500 Mann, der Kaiserlichen, 10–12 Todte und Verwundete.” (Pálffy, szept. 6-iki jelentése Savoyai Jenő herceghez, Kriegsarchiv. Ungarn. 1706; Fasc. IX. 4. és Starhemberg ugyancsak szept. 6-iki jelentése a Haus-, Hof- und Staats-Archivban.) Hogy a fenti számadatok tendenciózusan nagyítva illetve kicsinyítve vannak, ahhoz alig férhet kétség. De akkoriban, sajnos, ez volt az általános rossz szokás.

[3] U. o. a 433. oldalon: „Sobald „das Hauptabschen an der Donau richtig gestellt” – szólt a császár szeptember 5-iki parancsa (efferdingi Starhemberg-levéltár) – sein würde, sollte er die Raabau vom Gegner säubern, die dortigen Plätze, schlesslich auch Leopoldtstadt verproviantiren. Betreffend der Operationen in Ober-Ungarn, ward Starhemberg an die mit Rabutin zu treffenden Verleinbarungen gewiesen und ihm nur mitgetheilt, dass Rabutin's Corps nach Ofen kommen werde, und dass man für dieses die Gegend zwischen der Theiss und den Bergständen als Winterquartiere in Aussicht genommen habe, während Starhemberg's Truppen in den Städten am Oberlaufe der Gran und Eipel überwintern sollten.”

[4] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII. 433.): „Die Capitulation der Festung Gran war ein harter Schlag für die kaiserlichen Waffen, denn nun war der Gegner im Besitze eines gesicherten Donau-Ueberganges und sperrte die Verbindung zwischen Comorn und Ofen, wohin die Vorräthe für das Corps Rabutin's geschafft werden sollten.”

[5] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 434.): persze hallgat a németek átpártolásáról s az ütközet lefolyását következőleg adja elő: „Nachdem der Versuch, die Wiederstandskraft der grossen Schanze durch das Feuer der aus Comorn mitgeführten 6 Geschütze zu brechen, wegen des geringen Calibers aufgegeben werden musste, sah man sich zum Angriffe mit der blanken Waffe bemüssigt. Dieser geschah umfassend und mit solchem Ungestüm, dass der erschreckte Vertheidiger, hintr seinen Wällen sich nicht sicher fühlend, die Gewehre wegwarf und floh. Graf Pálffy, der den linken Flügel der Reiterei des ersten Treffens befehligte, war der Erste in der Schanze. Chassan und etwas über 100 Mann wurden gefangen, der Rest niedergemacht, 10 Geschütze und 1 Mörser erbeztet. Der Verlust betrug 8 Tidte und einigte Verwundete, darunter die beiden Generale Sickingen und Draskovich.”

[6] Rákóczi emlékiratai, 189.: „A megadásnak oka az vala, hogy Bonafoux sokat tanácskozván a tisztekkel, bizalmatlanság támadt a magyarok és németek között. Végre a haditanács elhatározá, hogy kapitulálni kell… Bonafoux-t elfogatám, s ha magyar lett volna, fejét vétetem: mert nem viselte magát elég szilárdúl a tudatlan tisztek ellenében.”

[7] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 435.)

[8] Lásd a 350. oldalon.

[9] Rákóczi emlékiratai, 187. – Az erre vonatkozó részletes, terjedelmes és hosszadalmas utasítást lásd a Hadtörténelmi Közlemények 1890. évfolyamainak 109–111. oldalán. Ezt fontosságánál és érdekességénél fogva ideiktatjuk: „A Forgách parancsnoksága alá helyezett és Bazinnál összpontosítandó erők felsorolása után meghagyja Forgáchnak, hogy „De Riviere által olyan dispositiót tegyen, hogy az pozsonyi operatiókra rendeltetett 6 darab ágyú és 3 (bombavető) mozsár ugyanazon üdőre minden munitiókkal együtt az feljebbemlített helyre érkezhessenek, a morvai operatiók színe és praetextusa alatt. Mellyeknek odaérkezése után hadaival és artilleriával jó dispositiókkal megindulván Kglmed, maga hírével (vagyis meglepően) útját Pozsony felé úgy vegye, hogy azon éjtszaka az hostátot (külvárost) megostromoltatván, az várost is megbombardíroztassa: és mivel az feljebbemlített artilleriánk Vice-Colonellusának azon város és vár csinyjáról teljes informatiója vagyon: ezen operatiót is bízvást opiniója szerint folytathatja Kglmed, kiváltképpen való reflexiót tévén az vár ellen tehető irruptióra is, mellyel ugyanazon ingeneieur, rabsága alkalmatosságával observált, és practibilisnek lenni állítja, – melléje rendelvén annyi számú válogatott hadat, az mennyit szükségesnek ítél lenni. – Hogyha pedig ezen operátió által az várost kezünkbe ejthetni és hadainknak az vár ágyúitól securitása lehetne: az hidat ugyanazon alkalmatossággal magáévá tevén, azon legyen Kglmed, hogy az várost is manuteneálhassa és az Dunán túl való földdel barátságos communicatiót szerezhessen. Az hadakozásnak szokott változása által mindazonáltal, hogyha ezen operatiónak kivánt successusa nem lehetne: az bombardírozás után útját hadaival és operatióit olly erővel folytassa Austria ellen, hogy ha lehetséges lészen, az bécsi hidakig penetráljon, és bent subsistáljon is, az ellenség faluiból magának sustentatiót szerezvén, és olly helyeket praesideáltasson, az melynek malmai által maga hadainak Kglmed prófontházat erigálhasson; és hajókat nyervén, az Duna tulsó részére is – ámbár apró porták (portyázó csapatok) által is – Bécs elein lármáztathasson. Hogyha mindazonáltal ezen dispositiónk véghez nem mehetvén, az hadakkal arról a részről nem subsistálhatna Kglmed: operatióit jobb kézre, az Táya vize felé fordítsa, és ha csak lehetséges, mentül mélyebben Morvába bemenvén, arra célozzon, hogy visszajövetele az száraz Morván lehessen; az hol is Trencsén várossa ellen hasonló operatiót, mint Pozsony ellen, tehet.
„De mindezen projectumokból semmi oly bizonyos effectusokat nem igérhetvén magunknak: Kglmed operatióit legfőképpen az üdőhöz és alkalmatossághoz szabván, s Kglmed hadi expereientiáitól ezekhez hasonlókat remélvén, – mindeneket leginkább arra és Hazájához való kötelességére és szeretetére bízunk. Ezen operatiókra menendő hadaknak az nyugodalom felettébb is szükséges lévén penig, mivel úgy is azokat erős marschokkal erőltetni nem fogja – maga Kglmed előremenvén Ujvárban és Senthére (Sempte), Balogh István által az csallóközi és Dunánt által való correspodentiákat Kglmed oly móddal állítsa helyben, hogy, ha másként nem lehet, az leszedett malmok hajóin és Somogyi Ferenc hadát (csallóközi huszárezred) által költöztettesse, – Kglmed aztat mindig Csalóközben hagyván, az meddig notabilis szükséges reá nem lészen. Mindezek felett mindazáltal legszükségesebb lévén az földnépének országunkban való conservatiója: mind marschaiban, mind az Hegyen (a Kis-Kárpátokon) való subsistentiája alkalmatosságával mentül jobb disciplinát tartván, aztat ügyünktől el ne idegenítse, hanem inkább az tiszteken teendő példáival úgy protegálja, hogy az sok panaszok által Magunknak is sok kedvtelenségre ösztönt ne adjon. Ugy minden operatióknak csaknem lelke lévén az szüntelen correspodentia; aztat Kglmed mind Esztergam felé (Eszterházy) Antal úrral oly rendbe hozza, mind Velünk postai alkalmatossággal úgy folytassa, hogy az következendő operatiókról szükséges dispositióinkat, ha szintén innen eltávoznánk is, vehesse.”

[10] Ennek részletes leírását Gömöry Gusztáv közli a Hadtörténelmi Közlemények 189. évf. 111–114. oldalán. Érdemes azt elolvasnunk, mert fogalmat nyerünk belőle az akkor szokásos, nemcsak ellenséges katonák, hanem ártatlan emberek, asszonyok és gyermekek ellen elkövetett istentelen, vad kegyetlenkedésekről.