XVIII/8. számú melléklet.

Bercsényi október 12.-én érkezett vissza a szécsényi gyűlésről Érsekújvárba. Távolléte alatt a kuruc hadak, mihelyt Herbeville serege az erdélyi hadjáratra elindult,[1] nyomban megszállották a Csallóközt. Azonkívül Ocskay László dandára, megerősödve Bokros, Winkler, Szalay Pál és Turóczi Gáspár hadaival, ismételten becsapkodott Ausztriába és Morvaországba, majd szeptember végén Detrekő és Éleskő várát elfoglalván, október 8.-án Vöröskőt fogta ostrom alá, de azt az említett hó 20.-ikáig hiába igyekeztek hatalmukba keríteni, mely napon aztán Rákóczi még mindig Bécsben levő nejének közbenjárására az ostrom abbahagyását rendelte el.

Bercsényi visszaérkezte után a határmenti portyázásokat még nagyobb mértékben folytatta.

Közben nyár utóján és az ősz kezdetén a Dunántúlra is történtek ismételten kuruc becsapások, de az oda bevonult Bezerédy Imre, Balogh Ádám, Szekeres István és Hellepront János csakhamar ismét kénytelenek voltak a Duna balpartjára visszatérni.

A császáriak részéről november elején gróf Pálffy János tábornagy s horvát-tótországi bán saját vasas ezredével és mintegy 3000 horváttal Győr és Komárom körül, gróf Heister Hannibal tábornok pedig 4–5000 ráccal és némi stájer haddal Vas vármegyében táborozott.

Ez volt a kölcsönös helyzet, amikor Bottyán nagyszabású dunántúli hadjáratához hozzáfogott. Midőn nevezett tábornok a Tisza mellől visszafordult,[2] a rendelkezésére álló haderő mintegy 8000 emberből állott és elég szépszámú tábori tűzérség felett is rendelkezett, de várvívó nehéz ostromágyúi nem voltak.[3]

Október végén Bottyán hajdúit némi tűzérséggel Horváth Tamás parancsnoksága alatt Soltra küldte előre, hogy az ottani dunai révet megszállják s a szekereken magukkal vitt kompokkal a Duna áthidalását előkészítsék. November 4.-én maga Bottyán is útrakelt hadának fennmaradó részével és az 5.-ikére hajló éjjel a Dunán átkelvén, másnap reggel elszánt rövid rohammal bevette a reá nézve különösen fontos Földvárt.[4]

Földvár bevétele után Bottyán seregét három csoportra osztotta. Az alsó csoport: Balogh Ádám, Hellepront János, Sándor László, Kisfaludy László és Kiss Gergely vezetése alatt, mindenekelőtt ejtse birtokába Bottányvárát s aztán Tolnán, Baranyán át előnyomulva, szállja meg Pécset és Siklóst. Ezután Hellepront maradjon vissza Eszék szemmeltartására s akadályozza meg, nehogy a rácok a Szerémségből átcsapjanak, a többiek pedig Szigetvár körülzárása után Csobáncot és Sümeget vagy vegyék meg, vagy szintén zárják körül. Innen tovább haladva, forduljanak Vas megyének s miután Kőszeg alatt a felső csoporttal egyesültek, vegyék együttesen e várat ostrom alá. A középső csoport, Bottyán személyes vezetése alatt, a maga, valamint Szekeres és Somogyi Ádám lovas ezrede, az egész gyalogság, a tűzérség zöme az ostromló szerek nagyobb részével, valamint Szegedi szabadcsapatai, mindenekelőtt Simontornyát ejti hatalmába s aztán Palota, Tata és Pápa megvétele után, a Győr tájékán álló Pálffyval számol le. A Csáky, Ebeczky, Kisfaludy György, Bezerédy, Réthey és Török István vezette felső csoport a móri horpadáson át Komárom felé haladva, zárja körül Tatát, hagyjon figyelő csapatot Komárom előtt, foglalja el Pannonhalmát, törjön keresztül a Pálffy által megszállt Rábavonalon, hódítsa be a Rábaközt s aztán Kőszeg alatt, az alsó csoporttal egyesülvén, azzal együtt ostromolják ki e várat és várost.

Bottyán a középhaddal Simontornya alá szállván, a várat, miután november 10-ikének éjjelén az abból kiszökött magyar hajdúk az erősséget környező mocsarak titkos gázlóin a kurucokat átvezették, a november 11-ikére virradó hajnalon, tehát éppen a zsibói csata napján meglepően rohammal bevette s annak német és rác helyőrségét felkoncolván, a parancsnokot tizenheted magával elfogta. Ezután a Sió-vonalat Siófok és Hidvég között megerősítvén, ott alkalmas hadműveleti alapot teremtett magának.[5] Ezután Fehérvárt egy csapattal megfigyeltetvén, Palota alá szállt, mellyel Simontornyához hasonlóan hamarosan végzett s aztán november 16-án Fehérvárt vette ostrom alá. Itt vette Bercsényitől a zsibói csata szerencsétlen kimenetelének hirét s azzal kapcsolatban a felszólítást, hogy ő (Bottyán), minél gyorsabban nyomuljon Styria és Ausztria felé, ahová betörvén, rémítse el Bécset s egyúttal igyekezzék a csüggedő országot is felvillanyozni. Erre Bottyán rögtön indulót veretett és Tata alá szállt, melyet közben a felső csoport erősen körülzárt. Bottyán megjelenése alkalmul szolgált, hogy a várban lévő labanc lovasság szintén kuruccá váljék, mire a magára maradt várvédő gyalogság ilyen körülmények között november 22-én feladta a várat.

Innen Bottyán, miután közben november 25-én saját személyére Zsitvatorokhoz ment, hogy ott Bercsényivel a hadműveletek további végrehajtásának tervét megállapítsa, Pápa alá szállt, melyet egyfelől átgázolhatatlan széles tó, másfelől kő- és földbástyák s vizes árkok védtek. A vár parancsnoka báró Miglio Tullius olasz ezredes volt, akinek 800 német gyalogos és 2 század rác könnyű lovas állott rendelkezésére. Bottyán hosszas gondolkozás nélkül ezt a várat is megrohamozta. Ennek a rohamtámadásnak a lefolyását Thaly id. m. 84. oldalán következőleg adja elő: „Bottyán két oldalról kezdé a vár lövetését. De a mezei ágyúkkal itt sem sokra menvén, rohamot parancsolt. Miglio ezredes készen várá; a seregbontókat felvonatta a bástyákra, és ágyúit kartácsra tölteté. A dobok, trombiták jelére a roham, s másrészről a lövés megkezdődött, s Bottyán oly veszedelembe juta, – csak hajszálon múlt, hogy életével nem adózott. Mert amint táborkara (vezérkara) s testőrszázada élén, nagy párduczbőrösen, darutollasan lovagolna, a rohamoszlopokat rendezvén és vezérelvén: ismét elragadá heve, a rohanókkal maga is a várnak vágtatott, s az egyszerre kilőtt pusztító kartácstűz közepébe került. „Három helyütt esett rajtam az lövés,” írja maga: a szétvágódott kartács töredékek vállát sérték meg, nyakát, fejét súrolták; mellét hatalmas vértje menté meg a rá ütődött kartácsdaraboktól.” Ő csak megsebesült, ellenben ellenfele, a vitéz Miglio ezredes el is esett, aminek láttára a várbeli német őrség, a roham erejétől is megrettenvén, kitűzte a fehér zászlót s december 9-én föltétel nélkül feladta a várat, miközben vagy 400-an közülük kuruc szolgálatba léptek át.

Ezalatt a másik két csoport is jól végezte feladatát. A Csáky-csoport Komárom elé figyelő csapatot rendelvén, Pannonhalmát lövés nélkül vette meg, miután annak gyenge német őrsége ellenállás kifejtése nélkül Győrbe húzódott vissza. Most aztán Bezerédy a császáriak által megszállt Rábavonalat áttörvén, a segítségére jövő többi csapatokkal Pálffyt Magyaróvárra nyomta vissza. Eközben Pálffy hadából sokan elszéledtek, a kurucok pedig elözönlötték a Rábaközt, mert nemsokára ezután a szintén előrejutott alsó csoport Hidvég táján hasonlóképpen, még pedig nagyobb nehézség nélkül átjutott a Rábán. Balogh Ádámék ugyanis Bottyánvárának megvétele után mindenekelőtt Pécset ejtették hatalmukba, Szigetvár felé figyelő és biztosító csapatokat kirendelvén. Előnyomúlás közben nagyon megszaporodtak hadaik, mert Somogyból csak úgy özönlött hozzájuk a sok lappangó kuruc. „Hadaik így megszaporodván – írja Thaly id. m. 86. old. – míg Balogh, Kisfaludy László és Kiss Gergely Siklóst ostromolták, Sándor László és Hellepront János, hogy még többet tegyenek, mint utasításuk kivánná, Szlavóniába is átkalandozának. S mivel csakhamar Siklós tornyain is Rákóczi zászlója lobogott, Balogh Ádám, Helleprontot Eszék és Szigetvár felé vigyázóul hagyván, többi hadaival tovább indult. Zala – miként az előbbi vármegyék – szintén behódola s Kisfaludy László alá nagy készséggel adá katonáit,” aki a Bottyán által Pápa alól odaküldött Domokos Ferenccel sorra behódította a zalai várakat, Sümeget, Csobánczot, Kapornakot stb. Ellenben Balogh Ádám, Sándor László és Kiss Gergely Vas megyébe törtek be s Hidvégnél, mint fentebb láttuk, a Rábán átkelvén, Csákyékkal egyesültek. Ennek megtörténte után, Pálffy és Heister csapatjaival folytatott apróbb csatározások között, az előre megállapított terv s az ennek alapján kiadott utasítás szerint Kőszeg alá szállottak, ahová december 8-án érkeztek meg.[6] Utközben hozzájuk csatlakozott a Bercsényi által Karvánál a Dunán átküldött Sennyey Pongrác és Szinay János-féle két hajdúezred is. Ez a had Kisfaludy György vezérlete alatt azonnal hozzálátott a vár ostromához. Ennél még nem voltak jelen Csáky és Ebeczky, akik Pálffyt foglalkoztatták, és Török István, aki a győri németekre és a rábai révre vigyázott.

Kőszeg ostromát Thaly id. m. 87–89. oldalán Garádi említett krónikája nyomán következőleg írja le: „A kerekített városból és várból álló Kőszeget német gyalogság és a város fölfegyverzett purgersége (polgársága) védelmezé. A kurucok először követeket küldöttek a város alá: alkura szólítandók a bennt lévőket. De a dühös Toppelstein, a vár és őrség parancsnoka, nemcsak hogy főbelövetés alatt megtiltá a polgárságnak az alkuba bocsátkozást, hanem a magyarok követeire, minden emberi- és hadijog ellenére, kilövetett. Ez embertelen eljárás szerfölött felbosszantá az ostromlókat, akik most már irgalom nélküli kardrahányással fenyegették a védőket, fölprédálással, porrá égetéssel a várost. Résbontó ágyúk hiányában, csak úgy, minden lövetés nélkül ostromlétrához folyamodtak s hajdúik rendelt seregekben háromszoros „Uram Jézus!” kiáltással, egyszerre minden oldalról rohamra menének. A főostrom az ó temető táján intézetett, de a védelem oly makacs volt, hogy a kuruc gyalogságot két ízben visszavágták. Ekkor Kisfaludy a lovas ezredeket is leszállítá a nyeregből, s a hajdúkkal együtt, karddal, kópjával új rohamra rendelé. Magok az ezredesek állottak a támadó hadoszlopok élére. És ez elszánt, véres roham most, harmadízben meghozá a várt sikert. A kurucság ostromlajtorjáin sebesen gomolygott fel a falakra, feltűzte zászlait, és berontván, bőszülten konczolá a katonaságot s a fegyveres német polgárokat. Aki hirtelenében a belső várba nem menekülhetett; életének nem volt irgalom. Eközben a várost zsákmányra veték, a győztes had a házakat kutatta. Végre midőn már nem volt kit ölni, s mit dúlni: a várost minden oldalról lángba borították. – Igy keserülték meg a kőszegiek a követekre lövetést. Az elesett német katonákon kivül – kiknek számát nem jegyzé fel a történelem,[7] – csak városi polgár 300-ig való kaszaboltatott le…[8] Troppelstein a kurucok vakmerő rohamát tapasztalván, elveszté reményét, hogy a hajdan, hős Jurisics által a török birodalom főereje ellen dicsően megvédett erősséget megtarthassa: annál inkább, minthogy egy részét immár elvesztette. S az imént még oly gőgös ember, ki alkuról hallani sem akart, annyira meglágyula, hogy midőn látá, miszerint a kurucok már a belső vár közelébe hordják létráikat, s komoly készületeket tesznek ennek is megostromlására; jónak vélte, végveszélyét elkerülendő, kiüzenni, hogy kész a vár átadására, ami azután december 10.-én meg is történt.

Kőszeg megvételének hírét Bottyán Pápán kapta meg, mire harmadnapra megkezdte előnyomúlását Kapuvár felé. A Magyar-Óvár előtt álló Pálffy, Bottyán közeledésének hirére és mivel megtudta, hogy közben Ocskay is, akit Bercsényi küldött át a Dunán Pozsony felől őt hátba fogni igyekszik, sietve elhagyta Óvárt s a Lajta mögé húzódván, Burckba és Hainburgba zárkózott. Erre Ocskay Magyar-Óvárt, ahol Pálffy 400 főnyi őrséget hagyott hátra, és Győrt is körülzárta.

Ezalatt a Kőszegnél álló kurucok egy része a Szent Gotthárdnál álló Heister Hannibalt támadták meg és őt a Styriába való visszavonulásra kényszerítették.

Ezalatt Bottyán lovasságának egy részét Ausztriába küldte portyázásra, hadainak többi részével pedig Kismartont, Nezsidért és Rusztot vette meg. Ide jött hozzá báró Andrássy Pál tábornok kiséretében gróf Bercsényi Miklós főtábornok s vele s főbb tiszteivel a további teendők iránt haditanácsot tartott, amelyen elhatározták, hogy Bottyán vegye ostrom alá Sopront, Andrássy és Ebeczky a Lajta vonalát őrizve, tartsák szemmel Pálffyt s folytassák az Ausztriába való becsapásokat, Kisfaludy György pedig Kiss Gergellyel vegyék át a stájer határ őrizetét s végül Ocskay Sopron megvétele után, térjen vissza hadával a Vág mellékére.

A fentiek szerint a császáriak ismét teljesen kiszorultak a Dunántúlról az egy Sopront, valamint a herceg Eszterházyak és gróf Batthyányiak várát kivéve, de ezek mint magánvárak semlegesek voltak s uraik a hozzájuk tartozó birtokokra a kuruc tábornokoktól oltalomleveleket kértek és kaptak is.[9]

December végén, mint alább bővebben látjuk majd, Bottyán hozzá is fogott Sopron ostromához, egyes portyázó csapatokat pedig Stájerországba és Alsó-Ausztriába, utóbbi helyen egészen Bécs falai alá küldött, ahol azok nagy rémületet okoztak.[10]

Igy történt aztán, hogy Rákóczi Munkács várából 1705. december 30-án, tehát alig néhány héttel a zsibói szomorú nap után, XIV. Lajos francia királynak a következőket írhatta: „Isten kegyelme csudálatos, ki minket veszteni, de győzni is hagyott, s ki nekem kárpótlásul Erdélynek egy darabjáért az országnak terjedelmes dunántúli részét adományozta, hadaimat 12.000 emberrel[11] öregbítette s a fiatal Heister megveretése után még a Szerémség s a Dráva és Száva közötti föld lakosait is hozzám hajlította.[12]

[1] Lásd a 304. oldalon.

[2] Lásd a 308. oldalon.

[3] Thaly Kálmán, Bottyán János II. Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka, 65.: „Voltak nagyobb tábori ágyúi és seregbontói is, volt néhány bombavető mozsara, melyeket az egri és szolnoki várból s a solti sáncból hozatott vala ki, azonban résbontó öregágyúk nem voltanak vele. Kézigránát ellenben nagy bőségben. Tűzérségét a jeles francia hadmérnöktiszt, De la Rivière ezredes igazgatta.”

[4] Ezt Thaly id. m. 71–72. oldalán következőleg adja elő: „November 4.-én hajnalban maga is megmozdult Bottyán Kecskemétről a lovas hadakkal Horváth Tamás után, és a Dunán még azon éjjel átszállíttatta egész seregét. Már a költözködéskor kiadá a hadiparancsot, hogy a gyalogság készen legyen az ostromra, amely végre számos létrát, s a Dunaszigetekben sáncok behányására való nagymennyiségű rőzsekötegeket készített. A hajdúság költözött át először, s a tábornok még az éj folyama alatt felállítá őket a földvári vár körül. Virradatkor pedig ostromjelül hármat lövetett tarackokból, megverette a rohamdombokat, mire az elhelyezett gyalog ezredek nagy riadással rohantak az erősségre. A német őrség heves tűzet adott reájuk öreg és apró lövőszerszámokból: de a neki lelkesített hajdúságot ez föl nem tartóztathatá. Egy pillanat alatt a vár tövében, majd fenn a bástyákon valának, gyilkos harcot kezdvén. Odabent két század németből álla az őrség: azt egy lábig halomba vágák. – Ekkép vette be Bottyán félóra alatt Földvárt, szerencsés roham által, holott a tavasz és nyár folytán rendes megszállással (ostrommal) hónapokig sem juthatott tovább és külső sánc elfoglalásánál… Földvárnak a kurucokra nézve fekvésénél fogva különös becse vala. Elzárta a vár a Dunát, el Buda és Pétervárad összeköttetését, a kurucoknak ellenben biztosított átjáró helyet szerzett… ezért Földvárt Bottyán jól megerősíté s erős őrséggel látta el.”

[5] Thaly id. m. 81.: „E cölöpzettel ellátott redouteokban Bottyán állandó őrséget tarta, hogy így egy részről az ekkép megerősített Sió-vonal által a Pétervárad és Eszék felől netalán feltörő rácoknak az útját s a budai németeknek lehető egyesülését elvágja, másrészről a Duna túl felén levő kurucokkal Fokon, Hidvégen, Simontornyán és Földváron át biztosított közlekedési vonala legyen a Balatontól a Dunáig.”

[6] Garádi, Kőszeg krónikája, (Új Magyar Muzeum, 1857., 4. és 5. füzet, 201.).

[7] Rónai Horváth Jenő, Magyar Hadi Krónika, II., 349. oldalán, Thaly, A gróf Bercsényi család III., 480. nyomán az elesett császári zsoldosok számát 200-ra teszi.

[8] Ritter sopronyi Krónikája, (Kriegs-Relation des Hannes Georg Ritter, Sopron város levéltárában és a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában. Monnumenta Hung. Hist. Script. XXVII.).

[9] Archivum Rákócziánum, IV., 737.

[10] Feldzüge… (Rechberger id. m. VII., 471.): „Nunmehr setzten sich die Rebellen „diesseits der Donau” völlig fest, um nicht nur das Land den ganzen Winter hindurch zu beherrschen, sondern auch einen guten Theil von Niederösterreich bis an die Thore von Wien und ebenso Steiermarks Grenzen durch Plünderung. Brandschatzung und Einäscherung zu verheeren… kaum wird eine Drangsperiode jener gleichen, mit der das Jahr 1705. geschlossen.”

[11] Ennyien csatlakoztak ugyanis a Duna mellől 8000 emberrel kiinduló Bottyánhoz előnyomulás közben, úgy, hogy most már az öreg kuruc generális 20.000 főnyi lelkes, győzelemittas had felett rendelkezett.

[12] Fiedler, Actenstücke zur Geschichte Franz Rákóczi's II., 456.