XVIII/8. és XVIII/10. a–d. számú melléklet.

A szomolányi ütközet napján Forgách Simon még mindig Pápa vidékén tartózkodott, honnan Bercsényitől segítséget kért, hogy megnyugvással szálhasson szembe Heisterrel, aki akkoriban Komáromban volt,[1] s akit felkeresni s vele megütközni szándékozott.[2] Miután Bercsényi nagyobb műveletek végrehajtására úgy sem gondolt, Forgáchnak kilátásba helyezte a kívánt támogatást s ehhez képest egy 2000 főből álló csoportot Ebeczky István és Szabó Máté ezredesek prancsnoksága alatt hamarosan útba is indított a Dunántúlra. Ez a csoport Ásványnál a Dunán átkelvén, június első napjaiban csatlakozott Pannonhalma tájékán a Pápa felől Győr felé előnyomulú Forgáchhoz. Ezenkivül Károlyinak egy másik, mintegy 4000 főnyi lovas csoportot kellett Forgách támogatására a Dunántúlra átvinni, de ennek előbb egy önálló diversiót kellett „Bécs felé tennie.” Az volt a parancsa, hogy „csapjon át a határon, fogja el a császáriak postáját s rendezzen a Bécs körüli falvak felgyújtásával illuminatiót a császár születésnapjára.”[3] S míg Ocskay a Duna balpartján Marchegg felé, Károlyi Bruck–Fischamend irányában tört be Ausztriába és június 9.-én Bécs felé előnyomulván, az annak közelében fekvő falvakat felgyújtotta, amelyeknek lángja bevilágított a fővárosba s így a császár születésnapjára tényleg sajátszerű kivilágítást rendezett. Azonkívül a magyarok mindent elpusztítottak, ami a várfalakon és sáncokon kívül volt, sőt még a simmeringi császári állatkertet is, s leölték a császár kedvenc tigrisét és párducát, amelyeket a szultántól kapott ajándékba. Ezek után Károlyi június 10-én nagy zsákmánnyal megrakottan Schwechaton át Győrnek vette útját, hogy Forgách hadával egyesüljön s e célból még Győr előtt a Tóközbe, vagyis a Rábca és Rába közé, Rábapatonára vonult.

Június 9.-én Bercsényi újabb levelet kapott Forgáchtól, amelyben ez tudatta, hogy hadával június 3.-án Pérre érkezett s hogy Heister Komáromból kiindulva, a pannonhalmi hegyek tájékát érte el. Ezért ő, Forgách, másnap a Rába felé fordul s arra kéri Bercsényit, hogy sürgősen küldje hozzá Károlyi seregét. „Bercsényit azonban – írja Markó az id. h. 192. oldalán – a dunántúli események nem érdekelték annyira, mint a Bécs alatt portyázás és a csallóközi helyzet, mert még mindig kelletlenül engedte át Károlyi seregét Forgáchnak s azt is csak akkor, ha a portyázásból visszatér. Meghagyta ezért Forgáchnak, hogy Károlyit ott ne is tartóztassa sokáig, s csak akkor használja fel seregét, ha igazán harcra kerül a sor.[4]

Ha megfelel a valóságnak az, hogy június 3.-án Forgách hada Pérnél, Heisteré pedig Pannonhalma tájékán tartózkodott, úgy az egymás ellen támadólagos szándékkal előnyomuló két fél az említett, vagy az előtte való napon, július 2.-án, egymás mellett elsétálva, elkerülte egymást. Alighanem ennek tudatára ébredve, Heister másnap, még mindig támadólagos szándékkal Pér irányában visszafelé indult, de ott már a kuruc had hűlt helyét találta, mert Forgách a június 4.-ikére hajló éjjel elindult onnan s valószínűleg a Bakony hegység legészakibb nyúlványain átkelvén, Szemerére menetelt, ahova még 4.-ike folyamán meg is érkezett. Igy tehát a két sereg ismét elkerülte egymást. Forgách biztosan azért vonult el nyugat felé, hogy közelebb legyen a feléje közeledő Károlyihoz, akivel az ellenséggel való összeütközés előtt egyesülni akart. Azonban Heister egyelőre Pér, illetőleg Győr tájékán maradt, miközben Bécsből újabb riasztó híreket kapott, melyek arra bírták a tábornagyot, hogy a fenyegetett főváros felmentésére siessen s ehhez képest június 9.-én Gyirmótnál ütötte fel táborát.[5] Tovább azonban, alighanem Károlyi közeledéséről hírt véve, nem nyomult a Lajta felé előre, valószínűleg azért, mert attól tartott, hogy két tűz közé került.[6] „A császári fővezér – írja Markó az id. h. 193. old. – attól félt, hogyha tovább is folytatja Bécs felé való elvonulását, Károlyi előcsapataiba ütközhetik, Forgách pedig hátulról üldözheti. A helyzet tisztázásáig jobbnak vélte ezért Győr közelében tartózkodni, annál is inkább, mert Forgách portyázói, különösen pedig a Bercsényitől odaküldött Ebeczky István huszárjai, a Győrtől délre fekvő csanaki és ménfői szőlőkből előre törve, állandóan zaklatték és lekötötték őt.[7]

Június 10.-én Forgách – írja Markó id. h. 193. old. – táborát – valószínűleg Heister Gyirmót alá való érkezésének hírére megosztotta. Seregének fegyveres részét átküldte a Bakony patakon a szentpáli puszta közvetlen közelében lévő tó mögé s eddigi táborhelyén, Szemere község határában hagyta szekereit, sátrait. A szentpáli tó előtt pedig készültségben tartott éjjel nappal 3000 lovast… Ebben a helyzetben, egymástól „circiter félmérföldnyi distanciára” feküdt a két tábor. Voltaképpen tétlenül, egészen a csata napjának (június 13.-án) hajnaláig.”

Markó ezt a megállapítását, hogy t. i. Forgách serege fegyveres részét „a szentpáli puszta közvetlen közelében lévő tó mögé” tolta előre s hogy szekereit, sátrait „eddigi táborhelyén, Szemere község határában hagyta,” Andrássy tábornok és Dobay László, Forgách tábornok titkárának vallomására hivatkozva, konstruálta meg s ahhoz képest a cikkéhez tartozó 1. és 2. számú vázlatban is Forgách seregének táborát a Nagy Szt. Pál puszta mellett tünteti fel.

Nekem erre nézve a források áttanulmányozása közben kételyeim támadtak s nem tartom kizártnak, hogy Forgách serege az ütközetet közvetlen megelőzően sem Szemerénél, sem a Nagy Szt. Pál pusztánál, hanem esetleg Koroncónál, avagy valahol az utóbb említett helység és a Nagy Szt. Pál puszta között táborozott, mely esetben az ütközet kiinduló helyzete s esetleg egész lefolyása is a Markó leirásától bizonyos tekintetben, ha nem is nagyon, de eltérő képet mutatna. A rendelkezésre álló adataok, sajnos, engem sem képesítenek határozott állásfoglalásra s így be kell érnem ezeknek az embert gondolkodóba ejtő, azonban döntő súllyal és bizonyító erővel nem bíró adatok szószerint ideiktatásával. Andrássy tábornok vallomásának idevonatkozó része következőleg hangzik.[8] „Azon étszaka pedig[9] megindulván Generális Uram táborostúl, Koroncóhoz (sic!) szállottunk, holott is ötöd-, vagy hatodnapig subsistáltunk (maradtunk); a német pedig nem messze hozzánk Rábához, Győrön alúl (vagyis Gyirmóthoz) szállította táborát. – A harcz előtt egy alkalmatossággal öszvegyüjtött tisztekől bennünket ő Nga és mindenképpen parsvadeálta, hogy egy étszaka az német táborára rajta üssünk; de nékönk az tisztekől nem tetszett, – disvadeáltuk (leiparkodtunk őt beszélni) … Mindazonáltal ő Nga az sáron (Bakony folyáson) csak általrendelte az lovas s gyalog seregeket és álgyúkat,[10] hátrahagyván táborhelyen szekereket és sátorokat; az hol majd harmadnapig mind úgy voltunk.”

Kissé határozatlanabb Dobay László vallomása (u. o. 445. old.): „…megszállván Heister táborostúl Győr elein s a mieink szemerei vagy koroncói mezőben, egy sáros tó megett úgy, hogy circiter félmérföldnyi distantia lehetett a két tábor között.”

A Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 161.) Ezeket írja: „Gegen 5 Uhr Morgen stiessen die ausgeschwärmten Croaten und Raizen bei Koronczó auf des Feindes Vorwacht und trieben diese durch den ort zurück. Die Rebellen-Reiterei formirte bei Annäherung der Kaiserlichen rasch eine lange Gefechtsfront rechts von ihrem Lager, wahrscheinlich in der Richtung gegen Szemere, während sich das Fussvolk hinter einem Hügel, nördlich Szarkavár sammelte.” Végül a Koroncó melletti táborzás mellett szól még az a körülmény is, hogy Forgáchnak érdekében állott, hogy a maga seregét a Rába mellékére beérkező Károlyi csoporthoz minél közelebb vigye.

Viszont a mellette, hogy Forgách tábora közvetlenül ütközet előtt, illetve június 11.-én Szemerénél volt, csak három momentum tanúskodik. Először az, hogy nevezett tábornok, Károlyihoz június 11.-én és 12.-én intézett alább közlendő két levelét „Szemerei mezőrűl” keltezi: másodszor, hogy a Wienerisches Diarium 1704. 91. számának felirata így hangzik: „Wahrer Bericht von der Victorie bey dem Dorff Semere, ohnweit Rab (den 13. Junij. 1704.”) Ez a helymeghatározás azonban tévesnek látszik, mert a többi források mind koroncói, nem pedig szemerei ütközetről beszélnek. harmadszor gróf Kéry Ferencz kir. főlovászmesternek, akit az udvar békealkudozásokra és fegyverszünet ügyében küldött Forgáchhoz, Lánzsérról június 15.-én gróf Pálffy Miklós országbíróhoz Bécsbe küldött jelentése, melynek idevonatkozó részét alább szószerint közöljük. Ez a jelentés mindenesetre amellett szól, hogy Forgách tábora a csatát megelőző napon, vagyis június 12.-én este is még mindig Győr-Szemeréhez közel volt s ezért Markónak erre vonatkozó álláspontját is helytállónak és elfogadhatónak tartom.

Azonban akár az egyik, akár a másik helyen lét légyen Forgáchék tábora, ez a küszöbön álló csata lefolyását lényegesen nem befolyásolta, mert az összeütközés mindkét esetben körülbelül ugyanazon a helyen, vagyis a Nádaslak psz. és Koroncó között következett volna be.

Mielőtt az utóbbi leirásához fognánk, előbb a császáriakról kell még egyet-mást megemlítenünk.

Heister hadainak gyengesége érzetében táborát körülsáncoltatta, nehogy azon az ellenség könnyen rajtaüthessen. Annál inkább szükség volt erre, mert a Wienerisches Diarium adatai szerint a kuruc portyázók „Heister táborát éjjel-nappal csipkedték, zaklatták, s járőrharcokat vívtak a rác lovassággal.” A tábornagy nagy aggodalommal látta azt, hogy hadtestét a kurucok minden oldalról kezdik körülfogni… Az öreg, hadban járatos, de óvatos tábornagy… pesszimisztikusan ítélte meg a helyzetet, annál is inkább, mert e földön nemcsak a kuruc seregekkel, hanem a háta mögött és oldalában mindenütt fellángoló felkeléssel is kellett állandóan számolnia.[11]

Forgách a csatát közvetlenül megelőző napokban úgy látszik elég bizakodó hangulatban volt és optimiszkusan ítélte meg a helyzetet. „Egy alkalommal – írja Markó az id. helyen – meglátogatta a pannonhalmi Szent Benedek-rendi főapátságot s ott, a konvent tagjaival beszélgetve, meghívta őket, hogy szemléljék meg a következő napokban várható ütközetet, mert az „örvendetes látvány” lesz.[12] Nem értjük teljesen Forgách dicsekvő kijelentését, – fűzi hozzú Markó – mert egy csata végét előre senkisem jósolhatja meg. Helyzeténél fogva neki csupán az a reménye lehetett, hogy, ha ő a kellő időpontban alulról és Károlyi egyidejűleg felülről, két tűz közé fogja a számban lényegesen gyengébb császári sereget, akkor a győzelem valószínű. – E pannonhalmi látogatásnál sokkal érdekesebb volt Forgách egy másik kirándulása, mely alkalommal, június 10.-én, a gyirmóti császári táborból kihivatta régi bajtársát és jó barátját, Viard ezredest s vele a sík mezőn hosszasabban elbeszélgetett.[13] E – mindenesetre különös – találkozás később sok szóbeszédre adott okot s kezdete volt a gyanusítások ama sorozatának, amellyel Forgách tábornokot Rákóczi, Bercsényi, és a többi kuruc vezető férfiú illette.[14] … Maga Rákóczi is megemlíti emlékiratában[15] ezt a találkozást, elítéli Forgách e lépését s azt jegyzi fel róla, hogy a tisztek és katonák ezután elvesztették bizalmukat s Forgáchot az ellenséggel való titkos egyetértéssel gyanusították. A Viard-ali beszélgetés tárgyáról maga Viard küldött bizalmas jelentést Bécsbe. Ezt a jelentést Lord Stepney bécsi angol követ 1704. június 18.án a csatáról szerzett híreivel együtt, Londonba küldte, így hát annak eredeti szövege fennmaradt.[16] E szövegből ellenkezője tűnik ki annak, amit Rákóczi szerint, Forgách tisztjei vezérükről feltételeztek. Viard szerint Forgách teljesen azonosította magát Rákóczi álláspontjával s bár hangoztata, hogy a koronás királynak hű alattvalója, de mivel az nem tartja meg a magyaroknak tett igéreteit, kénytelen volt eskűszegővé válni. Rákóczinak és neki (Forgáchnak) is legfőbb törekvése, hogy békét kössenek. Mivel azonban a bécsi udvar erre nem hajlandó, tovább fognak harcolni és a kardra bízzák, igaz űgyük sikerét.” Ezek szerint Forgáchot ártatlanul érte a sok gyanusítás.

A kuruc sereg létszámát egykorú kútfők 17–18.000 emberre teszik.[17] „E seregnek túlnyomó részét – írja Markó id. m. 194. old. – lovaság alkotta, csupán mintegy 3000 főnyi, félig-meddig regulárisnak számítható, már a török háborúban is szolgált hajdúsága volt, amely tehát Forgách seregének legértékesebb részét képezte. A dunántúli kuruc ezredek ebben az időben még nem voltak feszes kötelékben, hiszen ez a föld csak néhány hónap óra állott a fejedelem fennhatósága alatt… Tűzérsége gyenge volt; mindössze 6 ágyúból állott.[18] …Forgách igen képzett, tanult lovaskatona volt. 17 évig szolgált a császári reguláris hadseregben, ismerte tehát annak harcmodorát és nagy elméleti szaktudására támaszkodva, maga is híve volt a zárt rendekben, előre megfontolt csataterv szerint felállított és vezetett seregek reguláris szabályok szerint harcának. A kuruc sereg természetének jobban megfelelő portyázó, aprólék harcot,[19] amelynek viszont Károlyi Sándor volt meggyőződéses híve, Forgách nem sokra becsülte.”

„Heister seregének létszámát – írja Markó id. h. 195. old. – pontosan tudjuk, Thaly Kálmán megállapításai[20] e tekintetben teljesen tévesek. Szerinte a tábornagy 10.000 reguláris katonát, 2000 könnyű lovast és 24 ágyút vezetett a csatában…” Ezzel szemben a Wienerisches Diarium adatait is figyelembe véve, helyesnek ismerjük el a „Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen 1. sorozat, VI., kötet, 161. oldalán közölt ama megállapítást, amely szerint Heister serege 1600 gyalogosból és 2000 lovasból állott.[21] Heister serege jobbszányának gróf Ronow ezredes, balszárnyának De Viard volt a parancsnoka: a 12 ágyúból álló tüzéséget Weiler ezredes vezette.

Andrássy tábornoknak 1707. évi vallomása szerint „Forgách a szemerei táborban az összütközés előtt egyik napon haditanácsot tartott s közölte azt a szándékát, hogy azon az éjszakán megtámadja a császáriak táborát. Tisztjei erről lebeszélték s állítólag Andrássy kérte leginkább, hogy várja be Károlyi csapatának beérkezését, nem hirtelenkedjék és vezesse seregét az árpási hidakon át a Rába balpartjára.[22] Ebből is kitűnik – jegyzi meg Markó id. m. 198. old. – Forgách támadó szándéka. Nem valószínű – amint Andrássy állítja –, hogy Forgách elhirtelenkedett támadást akart volna indítani Heister ellen, hiszen kezdettől fogva az volt az érzése, hogy Károlyi nélkül nem elég erős a győzelem kivívásához. Erre vall a szemerei táborból június 11.-én a Csallóközből már akkor átkelt Károlyihoz küldött alábbi utasítása:[23] „Szemerei mezőről 11. Juny 1704 Kglmedet az Istenért is kérem, hozzánk való jövetelit siettesse, mivel a német Győrhöz szorult s igen kell arra vigyáznunk, hogy el ne szöktessék. Bár (Lébeny-) Szent-Miklóshoz szálljon Kglmed s onnét tudósítson azonnal – én keresek módot benne, hogy ottan conjugálhatjuk egymással magunkat és így igyekeznünk kell azon, mikor a vas izzó, akkor üthessük.” Következő napon, 12.-én még két sürgős üzenetet küldött Károlyinak. E napon ugyanis vacsora alatt érkezett Károlyi, Tallián Ádám nevű tisztje, azzal a jelentéssel, hogy a generális serege már a Rába tulsó partján (Enese–Rábapatona környékén) van.[24] Forgách azonnan lóra ültette egy tisztjét, Rátky Dánielt, s Károlyihoz küldte ezzel az üzenettel: „Kigyelmed mindjárt menjen Károlyi uramhoz és mondja meg neki: Még az éjjel általtakarodjék és szálljon Koroncóhoz, holnap pedigleg igen korán jüjjön az táborra: már nem késem – ha ki nem jün a sáncbúl az német: ott is megütöm!”[25] De még Tallián beérkezte előtt is küldött e napon egy irásbeli rendelkezést Károlyinak ugyancsak a „szemerei mezőről” keltezve: „Kérem továbbra is a nagy Istenre Kegyelmedet: hozzánk való jövetelét és conjunctióját mennél jobban siettesse. Én már bizonyosan tudom, hogy a német se Nyulasnak (azaz Bruck felé), se az Vízközre (azaz Tóközre a Rába és Rábca közére) nem megyen, hanem csak az Uristen hozza el Kegyelmedet, azonnal megmutatjuk az útját, mely felé menjen. Utóirat. Itt várom kegyelmed lölköm öcsém.”[26]

„Forgách ezek után – írja Markó folytatólag – a helyzetet június 12.-én este már tisztán látta. Károlyi elérhető közelségben, táborától alig 8–10 km.-nyire van, Heister kis hadteste pedig közéjük szorult. Ha Károlyi – úgy amint azt Forgách kívánta és remélte – Rábapatonánál még az éjjel átkel a Rábán s hajnalban Koroncó felől közeledik, akkor túlnyomó erejükkel valóban a legideálisabb harcászati helyzetben, összeroppanthatják a császári sereget. Afeletti örömében, hogy eredeti támadási terve most már végrehajtható, 12.-én este ágyúiból üdvlövéseket lövetett.[27] De ezeket az ágyúlövéseket Heister is meghallotta,[28] s ebből azt következtette, hogy Forgách, valahonnan segítséget kapott… Este haditanácsot tartott.[29] Éjfélkor egész poggyászvonatát Győrbe küldte, hogy biztosítsa azt a csatába való belekeveredés veszélyétől, azután felriasztotta táborát és csatarendbe állította, hosszúkás négyszögalakban, két harcvonalban. Gyalogságát és lovasságát mindkét harcvonalra arányosan osztotta el. A két csatavonal közé lőszeres szekereit helyezte el s a szárnyakon a könnyű rác lovasságot, míg Weiler tüzérezredes 12 ágyúját szabályosan osztotta fel az egész harcvonal különböző pontjain.[30] Az éj sötétjében történt felriasztás, a csatavonalak összeállítása, a táborhelyről való elindulás és ebben a zárt, kötött rendben toronyiránt[31] az úttalan terepen való menetelés, bizonyára akadozva történt, mert csak hajnali 5 óra körül tűztek össze először Heister hadtestének előljáró portyázói a kurucok előőrseivel.” Hogy ez hol történt, az most már biztosan meg nem állapítható. A császáriak köréből eredő források szerint Koroncó közvetlen közelében, míg a magyar forrásokból inkább azt lehet kihámozni, hogy valahol a Nádaslak puszta tájékán. Markó az utóbbi álláspontra helyezkedik és mi bízvást csatlakozhatunk hozzá.

Az ezután történteket a fentebb említett gróf Kéry Ferenc, mint fül- és szemtanú, következőképpen adja elő:[32] „… vévén Forgách uram salvis conductusát (védő-levelét): azonnal megindúltam a táborra ő Kigyelméhez; az hová – noha nagy veszedelemmel – de szerencsésen érkeztem, az elmúlt szerdán (jún 11.) reggel, Győr-Szemere nevő helységhez. Az hol megbeszélvén instructióm szerint az dolgokat is, – az mint lehetett, intettem is az jó békességre; azt felelte: igenis, valamint azelőtt, úgy most is tiszta igaz szívvel abban közremunkálódni kész; de minthogy Heister úgy bánik ezen nyomorúlt országgal, – az rácok által tudniillik Győr-Szentmártonban (Pannonhamán), mint levágatta a barátokat; Wesprint (Veszprémet) előbb megsarcoltatván, aztán fölégetvén, az népét levágatván, az káptalant elrontatván, úgy az káptalan-személyeket (több kanonokot) levágattatván; az egyik (kanonok) pediglen éppen akkor mise fölött lévén: az oltárnál fejét vévén, az oltáron tüzet rakván az pogány rácok, az asszonyok saját gyermekét az anyjokkal megölettetvén, nyársra vonattatván, megsüttetvén, erővel megetetvén, azután elevenen verembe vettetvén az anyjokat is,[33] megparancsolta Rákóczi: semmibe ne ereszkedjék Forgách uram, az híre nélkül! Azért szemeláttára írt mindjárt Rákóczinak, tudtára acván ezen (békeajánlati) dolgot; nekem pediglen megparancsolta: míg válasza nem gyün, ott legyek a táboron, hogy megjüvén az válasz, siethessenek vissza az Fölséges Udvarhoz. Melyet is megcselekedvén, azonban minémű casus interveniált (esemény jött közbe), alázatosan representálnom (jelentenem) Exciádnak el nem mulaszthattam. – Méltóságos Uram, csütörtökön (jún. 12.) vacsora fölött jün Talián Ádám uram Károlyi uramtúl, mondván Forgách uramnak: (itt következik majdnem szószerint a Tallián-nal és Rátky Dániellel való beszélgetés, amint azt a 135. oldalon már közöltük). „Evvel – fűzi hozzá Kéry – elment mindjárt Rátky uram; de, mi okra nézve, mire nem? azt nem tudhatom: ugyancsak azon éjjel által nem takarodott az Rábán (Károlyi). – Másnap hajnalban megfújják az készülőt az táborban, azután csakhamar a fölülőt, mondván: Minthogy Károlyi tábora jün, – rendelt seregekben legyenek? Mint maga pediglen Forgách uram egynéhányad magával lóra ült, és megyen elejekbe (a vélt Károlyiéknak). Már két hold hosszányira nem voltak az seregek az tábortúl. Kimenvén Forgách uram, – hát Forgách uramat puskázni kezdik a rácok (Heister elővédei). Akkor veszé észre magát, hogy nem Károlyi hada,[34] hanem az egész német tábor. Nosza, hamar vissza, és rendelni az seregeket. Egy nyommá sem kergeték. Csakhamar (csata-) rendbevevén, ment maga Forgách uram, mintegy 6–7000 emberrel az német tábor felé, háta megé az németeknek; azonban, minthogy messzi köllött kerülni, mondja (Eszterházy) Antal úrnak: „Kigyelmed édes Öcsém-Uram vigye azonba (azonközben), mig én odaérek, a hadakat rendbe és menjen arcul rajtok; az két szárnyát pedig commandérozzon az egyiket (a jobbszárnyat) Andrássy uram, a másikat (a balt), Ebeczky uram, és mikor én az hátulját megütöm, – akkor egyszersmind (egyszerre) neki! Lehetetlen, ennyi néppel az Isten meg se segítsen bennünket!… Kigyelmed pedig édes Sógor Uram, – úgymond nekem, – menjen ki a külső fiók – istrázsára Árpás felé (tehát a balszárny legszélén kívül), és nézze meg az nyulászatot. Onnand, – ezt megvervén, – térjen vissza hozzánk, és várakozván az válaszra, menjen föl ismét Bécsbe és fárdozzék az kivánt békességben!”

Magának a harcnak a lefolyását Kéry következőleg írja le: „Avval elmenvén Forgách uram, azonnan úgy lett az dolog. Csakhamar összevevén Antal úr az hadakat, megindul. Az német mind csak helyben marad, egy nyommá sem ment, sőt ellenkezni sem engedett az rácoknak, (Eszterházy) igen-igen lassan megyen az szárnyával együtt; egy ágyúlövésnyira gyüvén az némethez: elkezdette az német az lövést az ágyúkkal, – de eleinte mind fölt lűtt. Közelgetvén pediglen Antal az két szárnyával, míg Forgách uram – minthogy messzi köllött kerülnie, – odaért, noha mind igetést-nyargalvást ment az ágyulüvés alatt, akármely könnyen egy félóránál tovább; nehezen állván (Eszterházy csapatai az ágyútüzet), és látván, hogy Forgách uram is közelget: megindult (Antal) és rajta a rácságon, – ki is előtte volt az németnek, – azonnal megtolta és békergette. Onnénd tovább az németre; igazsággal irom Exciádnak: három salvét (sortüzet) megállotta, olymódon, hogy bár soha az német se állja jobban. De végtére ugyan Antal úr szárnya (Forgách szerint a balszárny) megfutamodott; az német egy kis korig (kis darabig) utána nyomakodott, – megint megállott. Olyan tűz volt is, hogy én már egynéhány országos harcokat láttam: de ehhez hasonlót nem; tartott tovább két óránál. Az ágyúkkal (a német), minthogy feles (sok) volt, szintén úgy adott salvét, valamint az apró puskával.”

Ez az akkori időkhöz képest pompásnak mondható tömör harcjelentés nem sok kiegészítésre szorul és ezt, mint nemkülönben a többi kútforrások érdekesebb adatainak közbeszövését, megtaláljuk Markónak a koroncói csatáról nagy gonddal összeállított tanulmányában, melyből a következő részeket vesszük át: „Mielőtt Forgách seregét az említett módon a támadásra csoportosította volna Andrássy többször idézett vallomása szerint kétszer is a csapatok felé fordulva kérdezte a katonáktól, „megharcoljunk-e?” én legföljebb négy-öt katona szavát hallottam, – mondja Andrássy – akik mintegy ímmel-ámmal mondották, hogy „meg!” Andrássynak pedig arra a kérdésére, hogy „miért nem köll bevárnunk „Generális Károlyi Uramat?” mire felele ő Nagysága: „Tudja ördög, avagy vigye ördög, ha nem jön!… Azzal csak elrugaszkodott tőlem.”[35] Forgách, Rákóczihoz intézett jelenésében ezt a jelenetet így írja le: „hadinépe állandóan zaklatta, hogy támadják meg végre a németet. Forgách azonban, – mint tudjuk, – Károlyira várt s ezért, amikor a sereg már harcrakészen felállott, megkérdezte katonáit, hogy „vagyon-e kedvük rajtuk menni, vagy elnyomakodjunk előtte?” Erre egy szóval csak felkiáltának: hogy „csak meg kell verekednünk!”[36] Ugyanezt jelenti Bercsényinek is.[37] Világos ebből, hogy nemcsak egy-két ember felelt ímmel-ámmal, mint az Andrássy vallja, hanem az egész kuruc seregben megvolt az harckészség és a harcvágy. Ezt a csata első óráiban be is bizonyították. Hogy pedig Forgách, Andrássy kérdésére türelmetlen hangon válaszolt, azon nem csodálkozhatunk. Heister harcrakészen már előtte állott. Tehát most már felesleges volt afelett törni a fejét, hogy jön-e Károlyi, vagy sem. A csatát kikerülni már nem lehetett, számkérésekre, fontolgatásokra már nem volt idő. A mérlegelések szerepét átvette a puska és a kard. Heister a feléje közeledő és az övénél lényegesen hosszabb harcvonal közeledtére megállt és bevárta Eszterházy támadását. A (vázlaton jelzett 128 m. p.[38]) magaslatot a kurucok rövid negyedóra leforgása alatt elérhették,[39] ágyúikat odavonhatták és az Ebeczky balszárnyán elhelyezett gyalogság a dombhát oltalma alatt elrejtve helyezkedett el.[40]

Forgách átkaroló mozdulatáról Heister ekkor még semmit sem tudhatott, mert e hadoszlopot a cserjés dombok szeme elől eltakarták. Eszterházy, felhasználva seregének azt a helyzetét, hogy harcvonala lényegesen hosszabb, mint a császáriaké, mindkét szárnyát bekanyarítva, teljesen körülfogta a kis császári csapatot.[41] A küzdelem megkezdésére ez a helyzet feltétlenül a kurucoknak volt előnyös. Rövid tűzharc után minden oldalról megrohanhatták volna a császáriakat, még mielőtt azok ellentámadásra valamelyik ponton kifejlődhetnak. Sajnos ez nem történt meg. Eszterházy serege … mindig szűkebbre vonta ugyan a császáriakat körülzáró gyűrűt, amikor azonban Weiler ezredes 12 ágyúja tüzelni kezdett, a kurucok vonala – az ellenségtől mintegy 5–600 lépésnyire – megtorpant. Heister hadteste erre sündisznó módjára minden oldalról szembefordult a kurucokkal. Az ilyen távolságra még céltalan puskatüzelést Heister beszüntette,[42] s a kurucokat kizárólag a 12, ügyesen elhelyezett ágyú gyors tüzelésével tartotta távol.[43] Eszterházy ágyúi a domb felöl, Heister seregének csupán jobbszárnyát veszélyeztették, míg a kuruc arconal többi, – tehát túlnyomó-része az egyútüzre csak puskával, természetesen eredmény nélkül, válaszolhatott. – Körülbelül másfél óráig tartott ez az álló harc, amely idő alatt a kurucok egy lépésnyire sem hátráltak. Úgy Forgách, mint Kéry dicsérően említi ezt. De, ami szokatlan, a Wienerisches Diamrium (és vele egybehangzóan a Theatrum Europaeum) is feljegyzi azt, hogy a gyilkos tűzérségi tűz alatt, mely a kurucoknak sok veszteséget okozott, azok arcvonala meg nem tántorodott, sőt Forgách intézkedéseiről és magatartásáról is, elismerőleg nyilatkozik.[44] Ma, a világháború hihetetlen heveségű tűzérségi tömegtűzharcai után, talán nehezen érthetjük meg és mosolygunk afelett, hogy a csatának ebben a mozzanatában a császári tűzérség csak több mint 100 lövést adott le s ezt nevezik úgy a császári, mint a kuruc források emberfeletti, gyilkos tűznek. Az akkori harcokban azonban az a lőgyorsaság és lőszerpazarlás már pergőtűzszámba ment s az ágyúk alig néhány 100 méternyi távolságból erős moralis hatást is gyakorolhatott a kurucok újonc katonáira. Ezért feltétenül dicséretet érdemel Eszterházy, Andrássy és Ebeczky ezredeinek szilárd kitartása. De támadásra nem voltak kaphatók. Hiába biztatták Eszerházy és tisztjei a császári ágyúk tűzétől valósággal lenyűgözött csapataikat, támadásra senki sem mozdult.…[45] Forgách átkaroló lovas oszlopával… jobbra bekanyarodva, 7 óra tájban elérte a 128. (123 m.p.) magaslatot. Ebeczky István balszárnya látta Forgách közeledését és ettől nekibátorodva, támadásra indult. A gyalogság hátrszorította kissé a Heister jobbszárnya előtt harcoló rác katonaságot[46] és ezzel Heister csatavonalát megtörte.[47] A küzdőtér e pontján tehát most már kölcsönös puskatűzbe kerültek a hadak. A császári reguláris gyalogság szakaszonként sortűzet adott a kurucokra, akik azt szintén tűzzel viszonozták. Ekkor lépett harcba Forgách lovassága s magával akarta rántani a domb előtt harcoló gyalogságot is. A tábornok kivont karddal seregének élén lovagolva bevetette azt a császári csatavonal jobbszárnyán dúló harcba. A császáriakat ez a támadás váratlanul érte… Forgách beavatkozására kétségkívül a legalkalmasabb pontot választotta. Ez, a dombról lerohanó, – majdnem 7000 főből álló – lovastömeg, egy csapásra a kurucok javára és végleges győzelmére fordította volna az eddig álló helyben vívott harcot. A vezetésben nem volt hiba. Forgách beavatkozása azonban még sem járt azzal a sikeres eredménnyel, amit megérdemelt volna. Hiába emelte Forgách magasra kardját, hiába adott személyes előrerohanásával példát hadinépének, – nem követték. Lovasrohama a császári ágyúk tüzében összeomlott. Nagyon indokolt tehát az a keserű hang, amelyben Forgách e kudarcáról a fejedelemnek és Bercsényinek beszámolt.…[48] Forgách rohamának láttára Eszterházy egész arcvonala, főleg pedig Andrássy jobbszárnya, kissé nekibátorodott s a tisztek a csatatér e pontján is mindenütt támadásra biztatták csoportjaikat, de eredménytelenül. Heister századai sűrű salvékat lőttek a kurucokra, kiknek sorai erre meginogtak. A tisztek ezután már nem voltak képesek oszladozó katonáikat a tűzvonalba visszahajtani. – Azon a ponton, ahol Forgách a domról lerohant, a szomszédos (baloldali, Heisterék hátában álló lovas) osztagok csatlakoztak hozzá s ezáltal a nagy zűrzavarban itt rés támadt a kurucok vonalában.[49] Ezt Heister, aki ekkor seregének balszárnyánál, Viard mellett tartózkodott, észevette. E helyen állott a harc alatt a Schlick-dragonyos ezred. Heister magához intette az ezred parancsnokát, Stadlmayr ezredest, s megparancsolta neki, hogy kanyarodjék ki az arcvonalból, vágtasson a kuruc csapatok széttolódása folytán keletkezett résbe, és írányítsa rohamát Forgách lovasoszlopának oldalába. A Schlick-ezred parancs szerint teljes vágtatásban neki indult, Heister gróf tábornagy Stadlmayr ezredes mellé szegődve, személyesen vezete a rohamot Forgách felé.[50] Ez a kellő pillanatban nagy lendületel megindított roham eldöntötte a csata sorsát. A kurucok egy ideig védekeztek, tűzzel, karddal viaskodtak, de korántsem tanusították már azt a hősiességet és kitartást, amit az előbbi órákban a tűzérségi harc alatt bebizonyítgott szívósságuktól várni lehetett volna. Forgách, Eszterházy, Andrássy, Ebeczky halált megvető személyes bátorsággal vettek részt a kézitusában. De seregeik vezetése kezükből már kicsúszott. A felbomlás a kurucok balszárnyán kezdődött. Ennek meghátrálása után kereket oldott a többi huszárság is, cserbenhagyva a domboldalon még verekedő hajdúkat.[51] Rövid félóráig tartó küzdelem alatt, amelynek folyamán a kurucokat kb 2–3 km. távolságnyira szorították vissza Heister csapatai, bekövetkezett az általános felbomlás. Forgách serege rendetlen futásban özönlött délnyugati irányba Szarkavárpusztán és Szemerén keresztül Tét, Móriczhida felé, hogy az árpási hídon minél előbb a Rába tulsó partjára jusson. Menekülés közben igen sok kuruc katona vesztette életét a Koroncótól délre elterülő mocsarakban s csupán azok a csapatrészek szenvedtek viszonylatosan kevesebb veszteséget, melyeknek sikerült gyors futásukban a szemerei erdőket elérni. – Heister lovasai még három óra hosszat üldözték a menekülő kurucokat, gyalogsága pedig a mocsarakban vergődő csapatrészeket tette ártalmatlanná.[52] Kb. 10 és 11 óra között elült a harc. Forgách körülötte maradt csekély kiséretével Pápa felé menekült, Heister pedig az üldözésből visszatért ezredeit Szemerénél rendbeszedte és visszavezette éjjel elhagyott régi táborhelyére, Gyirmótra, ahol másnap, 14-én ágyú-üdvöylések közepette Tedeumot tartott ezért „a nevezetes győzelemért.”[53]

A további eseményekkel, a két fél által szenvedett veszteségekkel, Károlyi magatartásával stb. Markó oly kimerítően és meggyőzően foglalkozik a koroncói csatáról írt, többször idézett tanulmányában, hogy legjobbnak tartom, az általam nagyrabecsült szerző engedélyével ezt a részt is, némi kiegészítésekkel és megjegyzésekkel ellátva, szószerint ide átvenni. Hiszen nem volna célja, hogy én is alapjában véve ugyanezt, de más szavakkal, kissé más fogalmazásban írjam meg hadtörténelmem számára.

„Ezt a csatát egykorú adatok, – írja Markó az id. h. 211. oldalán, – rendkívül véresnek, veszteségdúsnak jelzik. Miszlai András evang. lelkésznek a harc után, a csatatéren született siralmas gyászéneke[54] elolvasása után azt kellene hinnünk, hogy a szemerei mezőn minden elveszett s a nagy vérontásban Forgách serege teljesen megsemmisült. Az adatok egybevetése és higgadt összeszámolása után kitűnik azonban, hogy a veszteség egyrészről sem volt nagyobb, mint amennyi nyílt mezőn, mocsaras talajon, erős tűzérharccal kezdődő s lovas rohammal végződő csatákban elő szokott fordúlni. A Wiemerisches Diarium szerint 3000 kuruc esett el és 1500 sebesült meg, a császáriak közül pedig csak 100 katona pusztúlt el. Kolinovics krónikája 1678 kuruc halottról és 350 császári elesettről beszél. Sőt a kurucok közé számítja a hasonló egyenruhájuk miatt nehezen felismerhető rác lovasokat is. Forgách, Bercsényihez intézett jelentésében írja, hogy 2000 főből álló hajdúsága elveszett, de lovasai közül alig 100. Andrásy István vallomása szerint[55] „…ezer s hatodfélszáz ember maradt a mezőn.” Ezek alapján helyesnek ismerhetjük el Thaly számítását.[56] aki bőven számítva, kerek számban 2000 főre becsűli a kurucok veszteségét. A császári veszteségekről a Wienerisches Diarium és a Theatrum Europaeum[57] 100 emberével szemben Kolinovics 350 főről tesz említést. Egy elfogott szemtanú császári dragonyos… azt vallotta Bercsényinek, hogy Heister seregéből 70-en estek el és több mint 200 ember sebesült meg…[58] Mivel a Wienerisches Diarium Heister hivatalos jelentése alapján készült ez az adat – azaz 100 fő veszteség – a legvalószínűbb.[59] Most pedig térjünk át a Károlyi-esetre.

Reggel 5 és 6 óra között, írja Markó az id. h. 208. oldalán – amikor a heves ágyútűz keletkezett, ennek hallatára Károlyi végre elindult Patonáról. Kolinovics krónikája és a Wienerisches Diarium szerint ez a tábornok egész seregével lóhalálában sietett a csatatérre, de oda csak a diadal befejezése után ért. Néhány prédaéhes császári katonát levágott, azután seregét az árpási hidak felé elvezette.[60] Ugyanígy írja le Thaly is említett munkájában Károlyi seregének tevékenységét. A csatával foglalkozó régebbi történetírók közül egyedül Szalay László látja másképen Károlyi hadtestének beérkezését, illetve be nem érkezését. Ezt írja: „Hogy Károlyi, mint a bécsi napló után Wagner, (Hist. Leop.) és Kolinovics állítják, az ütközet vége felé csakugyan megérkezett volna, nem áll.” Ugyanerre a következtetésre jutottam én is. Ezt az álláspontját azután Markó részletes okfejtéssel igyekszik bebizonyítani s annak elolvasását mindenkinek melegen ajánlhatom. Fejtegetései folyamán azután még a következőket mondja Markó (id. h. 213.) „Károlyi koroncói elmaradásánál mentő körülményeket nehéz találni. Ő feltétlenül beavatkozhatott volna a küzdelembe, még pedig a legkitűnőbb helyen, Heister háta mögött és a legalkalmasabb pillanatban, azaz akkor, mikor Forgách a császári sereget amúgy is körülzárta. Elmaradásának tárgyi, azaz harcászati okai nem voltak.” Ennek bizonygatása után Markó így folytatja leirását: „Kénytelenek vagyunk mindebből arra következtetni, hogy Károlyi Sándor szándékosan halogatta útrakelését. Azokat a lelki momentumokat, amelyeknek hatása alatt kisíklani hagyta kezéből a Heister megsemmisítésére kinálkozó alkalmat, ma, több, mint 200 év után, adatok hiányában felderíteni nem lehet. Rossz akaratot sem tételezhetünk fel. Hiszen Károlyinak sem lehetett volna közömbös, ha az elmúlt havi szomolányi diadala után, még egy újabb győzelemről tehet fejedelmi urának jelentést. Thaly szerint Károlyi azért nem teljesítette Forgách sürgető utasításait, mert nem kedvelte őt, tehát nem akarta győzelemre segíteni. Való az, hogy Károlyi és Forgách nem rokonszenveztek egymással. Forgách theoretikus, megfontolt, tapasztalt katona volt, Károlyi pedig temperamentumos és hirtelen elhatározások embere, rövid, gyors, aprólékharcok barátja, aki ezt a keleti, irregularis harcmodort tartotta a kuruc sereg egyedül célravezető harceljárásának. Azt is tudta, hogy az őt útjára bocsátó Bercsényi sem helyezett nagy súlyt Forgách megsegítésére. Patonai táborában, amikor Forgách sürgető üzeneteit megkapta, talán azokat túlzottaknak tartotta, mert hiszen ismerhette az ellenfelek aránytalan erejét és számíthatott rá, hogy 18.000 kuruc segítség nélkül is képes lesz 3600 császárival elbánni. Csak ilyen elgondolás tenné érthetővé elmaradását. Érthetővé talán, de nem menthetővé.”

Fejtegetéseinek további folyamán ezeket mondja Markó: „Ebben a csatában a csatavezetésben sem Forgách, sem alparancsnokai nem követtek el hibákat. De egyéni bátorságukat sem érheti gáncs… a vezérek és a sereg magatartása a csata első felében az ágyútűz alatt kifogástalan, sőt nagyon is dicséretreméltó volt. Forgách jelentéseiben szívesen kiemeli, hogy különösen Eszterházy Antal viselte magát „oroszlán módjára,” és Andrássy István is derekasan harcolt. Ő maga – Forgách – is a legnagyobb zürzavarban a csapatok élén forgolódott és ezért jogosan és büszkén mondhatta: „Mi mindent elkövettünk; bár egy katona mondja, hogy előttem lett volna… bár vesse szememre egyik is, az ki közelebb ment nálam az ellenséghez…[61] A csatát Forgách helyes elgondolásból, célszerű csoportosításban indította meg. Hogy a megérdemelt győzelem kicsúszott kezéből, azt sem az ő vezéri magatartása, sem Károlyi elmaradása nem okozta, hanem kizárólag seregének tanulatlansága, fegyelmezetlensége, amellyel együttjár a nagy seregeket is széjjelbontani tudó tömegpánik és annak fel nem tartóztatható, romboló hatása.”

[1] Lásd a 108. oldalon.

[2] Lásd a 106. oldalon.

[3] Markó Árpád, A koroncói csata, Magyar katonai Szemle, 1932. évf. 4. szám. 192. – Bercsényi 1704. június 9.-iki levele Károlyihoz, Rákóczi Tár, II. 71.

[4] Rákóczi tár, II., 72.

[5] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 160:) „Auf die nacricht, dass Wien bedroht sei, wollte sich Feldmarschall Heister gegen die Leitha wenden und war in Gyirmóth bei Raab angelangt, als sich Forgách den 12. Juni. mit etwa 18.000 Rebellen von Pápa anlanged, seinem Rückmarsche entgegenstellte.”

[6] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 161.): „Es schien nicht rathsam bei dieser Uebermacht des Gegners, bei der grossen Aufregung des landes und bei der Wahrscheinlichkeit, noch weitere Rebellenhaufen in der Richtung gegen Wien zu treffen, den Rückmarsch dahin fortzusetzen.”

[7] Wienerisches Diarium, 1704. 91. szám.

[8] Thaly Kálmán, Még egyszer a koroncai csatáról s gróf Forgách Simon tábornokról (Hadtört. Közlemények, 1891. évf. 437.).

[9] Valószinűleg a Pérről való elindulás éjtszakáját értve alatt.

[10] Miután mást nem mond, tehát valószinű, hogy csak valahová közelbe a Bakony folyáson túlra, vagy Koroncótól nem messze.

[11] Markó id. m. 196. – Wienerisches Diarium: „Der Zustand der Sachen sahe etwas Zweiffelhaffting aus und umb so viel schwerer und gefährlicher auff eine Retirade zu gedencken, als worzu ohne dem überhäufften Feind noch immermehr und mehr das Land Aufgestanden und beygefallen würde seyn.”

[12] A pannonhalmi Szent Benedek Rend története, IV., 128.

[13] Ez a beszélgetés – mint Viard jelentésből kitünik – Thaly, Mégegyszer a koroncói csatáról stb. 438. old. szerint „A császáriak gyirmóti tábora és Koroncó között történt”, ami szintén arra enged következtetni, hogy a kurucok tábora akkor már az utóbb említett hely közelében lehetett.

[14] 1706-ban Rákóczi Forgáchot letartóztatta s bebörtönöztette, mert egy hadműveleti parancsát nem teljesítette. A felkelés alatt azután többé mint hadvezér nem szerepelt.

[15] Rákóczi emlékiratai, V., 150.

[16] Archivum Rákóczianum II. sorozat, I., 315.

[17] Wienerisches Diarium, továbbá senkviczi Kolinovics Gábor, Commentarium de rebus Ungaricis libri XIII. ab Anno 1701 – ad 1720. (Csupán kéziratban maradt fenn).

[18] Thaly, Egykorú jelentések a koronczai csatáról (Hadt. Közlemények, 1890. évf., 445.): „Forgáchnak, ki a dunántúli vármegyék nemességét is insurgáltatván, maga mellé gyüjté csapatait a császári kútfők 17–18.000 emberre teszik. Mindenesetre jóval számosabb volt serege Heisterénél: „azonban vagy 2–3000, azelőtt a végekben szolgált katonaságot leszámítva, csupa alig begyakorolt s gyarlón fölszerelt újonc néphad, és a már említett nemesi bandériumok… Gyalogsága talán még rendezetlenebb s hiányosabb fegyvezetű volt lovasságánál.”

[19] „Ezt a kitűnő szakkifejezést – jegyzi meg Markó – gróf Zrinyi Miklós alkalmazza munkáiban a portyázó guerilla háború megjelölésére.”

[20] Thaly, egykorú jelentések a koroncói csatáról. Hadtörténelmi Közelmények, 1890. évf., 445.

[21] Én a magam részéről ehhez csak azt akarom megjegyezni, hogy a Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 161. oldalán) azt mondja: „Die Kaiserlichen hatten eine Stärke von ungefähr 1600 Mann und 2000 Reitern:” És hozzáteszem még, hogy a kölcsönös erőviszonyok és veszteségek megállapításánál ez a különben hivatalos adatok alapján összeállított nagybecsű forrásmunka sokszor, sőt rendszerint a kurucok létszámát jóval nagyobbra, a császáriakét ellenben tudatosan alacsonyabbra teszi. Lásd többek között a 128. oldalon foglaltakat. A jelen esetben a Wienerisches Diariumban közölt hadrendi és a Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 133. old. foglalt létszámadatokat alapul véve, a következő hozzávetőleges számokat kapjuk: Deutschmeister gy. ezr. 473 ember. Heister gy. ezr. 450 ember. Virmond gy. ezr. 465 ember. Bagni gy. ezr. 144 ember. Holstein-Plön gy. ezr. 129 ember. Haxthausen dán gy. ezr. 500 ember. Masting dán gy. ezr. 500 ember. Ende dán gy. ezr. 573 ember. összesen: 3234 ember. La Tour vértes ezr. 884 ember. Schlick drag. ezr. 800 ember. Bayreuth drag. ezr. 800 ember. Rác és horvát könnyű lov. 400 ember. összesen: 2884 ember. vagyis összesen: 6118 ember. Megjegyzendő, hogy ezek a létszámviszonyok az 1704. év elejére vonatkoznak s ha az előző hadműveletek veszteségekkel is jártak, ezeket közben bizonyára bőven pótolták.

[22] Thaly, Még egyszer a koroncói csatáról stb. (Hadt. Közl. 1891. 437.).

[23] Thaly, Egykorú jelentése a koroncói csatáről. 446.

[24] Andrássy idézett jelentése és gróf Kéry Ferenc levele, Hadtörténelmi Közlemények, 1891. évf., 439., illetve 1890. évf. 455. oldal.

[25] Gróf Kéry levele, Hadt. Közl. 1890. évf., 435.

[26] Thaly, id. m. Hadt. Közl. 1890. évf. 446.

[27] Andrássy idézett vallomása, Hadt. Közl. 1891., 439.

[28] Wienerisches Diarium id. h. 2. bekezdés.

[29] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 161.) „Wohl stand dem kaiserlichen Corps der Uebergang durch Raab auf die kleine Schütt frei: der Kriegsrath aber, den Feldmarschall Heister in der Nacht auf dem 13. Juni abhalten liess, fasste den kühnen Entschluss, mit den schwachen eingenen Kräften den Feind anzugreifen.”

[30] Ettől – főleg a gyalogság és lovasság elosztását és felállítását illetőleg – némileg eltérően, a Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 161.) ezeket mondja: „Den 13. Juni, nach Mitternacht, wurden die Truppen in einer geschlossenen Gefechtsordnung formiert, in welcher, mit Rücksicht auf die Uebermacht der Gegner, vorgerückt wurde. Im erste Traffen standass Fussvolk, am rechten Flügel die Grenzregiementer: im zweiten Treffen stand die Cavallerie: die zehn Feldstücke waren in beiden Treffen vertheilt. Croaten und Raizen-Milic bildeten die Vorhut.”

[31] Wienerisches Diarium szerint: „gerade gegen den Forgách…”

[32] Thaly, Egykorú jelentések a koroncói csatáról (Hadt. Közl. 1890., 454.).

[33] Ehhez Thaly a következő megjegyzéseket fűzi: „Hogy a kegyetlen Heister istentelen hadai Veszprémben, a már kiadott védőlevelek megszegésével, 1704. május 10.-én mindezen és hasonló iszonyatosságokat, valósággal elkövették: azt számos egykorú adat igazolja: többek közt magának a főbékebiztos gróf Széchenyi Pál kalocsai érsek és veszprémi püspöknek 1704. május 16.-án Székesfehérvárról eziránt I. Lipót császárhoz intézett panaszos fölterjesztése (lásd a 107. oldalon), valamint Heister vezértársának, gróf Pálffy János horvát bánnak, az érsekhez 1704. június 5.-én szintén ezen ügyben írott válasza, melyben Pálffy e dolgok megtörténtét bevallja, de a felelősséget érettök Heisterre veti. (Lásd I. F. Miller id. m. I., 245–247. és 315–316.). Az egyik kanonoknak a rácok az oltár előtt lőporral tömvén tele a száját, torkát, úgy robbantották széjjel a fejét, és a több íly rettenetességnek; de azért meg nem bűntette őket se Heister, se Pálffy, sem az udvar, soha.”

[34] „A rácok és az e név alatt velök együttértett horvátok – fűzi hozzá Thaly, – ezen korban magyar huszárruhát viseltek: ezért nézhette őket Forgách távolról a várt Károlyi könnyű lovasságának.”

[35] Thaly, Még egyszer a koroncói csatáról (Hadt. Közl. 1891., 440.).

[36] Thaly, Egykorú jelentések a koroncói csatáról (Hadt. Közl. 1890., 448.).

[37] Thaly, Egykorú jelentések a koroncói csatáról (Hadt. Közl. 1890., 449.).

[38] Az Állami Térképészeti Intézet által kiadott részletes térképen, s ennek megfelelően az én XVIII/10–a., b., c. számú mellékletemen is ez a magaslat nem 128, hanem 123 számmal van megjelölve.

[39] Ez alighanem tévedésen alapszik, mert a távolság a Markó által feltételezett és az vázlatán feltüntetett táborhelytől az említett magaslatig 2 km. s ennek megtevésére a gyalogságnak kb. egy félórára volt szüksége. Hogy a kuruc lovasság előre vágtatott volna, az sehol sincs megemlítve, de nem is valószínű. Mire tehát a Károlyi szerint csak lassan előnyomuló Eszterházy a megállott császáriakkal a XVIII/5. a) számú mellékleten látható módon szembe került, már kb. 6 óra is lehetett.

[40] Ezt a kb. 6h 30 I-nyi helyzetet a XVIII/10–b. számú melléklet mutatja.

[41] A Wienerisches Diarium és vele egybehangzóan a Theatrum Europaeum, XVII. 63.: „Diese feindliche Linie hat sich bald darauff gegen unseren Corpo gewendet und rings umher eingeschlossen.”

[42] Az akkori lőfegyverek alig 3–400 lépésnyire hordtak.

[43] Wienerisches Diarium és Thetrum Europaeum, XVII. 63.: „obzwar die Rebellen sehr nahe an unsere Linie Kommen, hat man mit kleinen Gewehr innen gehalten, und nur mit Stucken allein, so wohl im ersten als andern Treffen, und zu beeder Flanquen mit 12. Stücken so gleich geschwinder als es Menschen möglich ware, unter der embsigen Direction des Artillerie Obsiten Hn. von Weilern unauffhörlich geschossen und hat man mit Verwunderung gesehen wie die diese Rebellen, wider allen ihren Brauch und Art die Canonade, welche sehr viel gewürcket, wenigst über 100 Schuss ausgehalten, und sich nicht im greingsten beweget, auch der Forgatsch in allen seinen vorgakehrten Dispositionen gezeigt, dass es an dessen Aufführung nicht ermagnelt.”

[44] A Majna-Frankfurtban megjelenő Jacobi Latomi, Relationes Historicae autumnalis continuatio Anno, 1704, jelzésű egykori krónika majdnem szóról-szóra átvette a Wienerisches Diarium leírását, s Forgáchról külön is megjegyzi: „Man hat gesehen… dass der Forgatch das Handwerk wohl verstünde.” Ehhez a krónikához van mellékelve az az eredeti rézmetszet, amelynek fényképmásolata a XVIII/10. d) számú mellékleten látható.

[45] Thaly, Egykorú jelentések a koronczai csatáról, Forgách június 14-iki jelentése a Sárvárról Rákóczihoz: „… se ágyúlövéstül, se rendelt (harchoz tagozott) seregeitől nem tarván az had, – olyan konfuzióban jutott az német, hogy hacsak nekirugaszkodtunk volna, elveszett volna, de az német eleiben egy puskalüvésnyire jutván, hogy a német (puskából) nem lűtt, csak megdöbbent az a had: három egész óráig való ágyúlövésekben csak ottan forgottunk, – soha rajta azt a hadat nem vihettem: holott Eszterházy Antal uram és én előttük mentünk: de csak nem gyütt.” – Ugyanannak gyanonna, ugyanakkor Bercsényihez intézett jelentése:„… az had csak egváltaljában megakarván ütközni, összvementünk, az nímetet csusióban hoztuk, 3 egész óráig volt dolgunk. Noha az ágyúktúl semmit sem tartott az had: de az puska végire csak nem ment az hadunk: mert az nímet nem lűtt (t. i. puskából).”

[46] Lásd a 138. oldalon.

[47] Azt éppen nem, csak a rácokat kergette el, de a császáriak csatavonala töretlenül régi helyén maradt. Meg kell még jegyeznem, hogy a horvátok nem Heister jobbszárnya, hanem annak jobb oldala előtt állottak s innen kergették be őket a két császári harcvonal közé. Erre nézve hadd álljanak itt a Theatrum Europaeum, XVII. 64. következő sorai: „Unsere Seits stunde man immerfort in Corpore so vest und geschlossen als es möglich ware und dienes dauerte fast gegegn anderthalb Stund, biss endlich der Feind eine Anhöhe, hinter dessen Tieffer er sein Fuss-Volck (um es vor den Stücken etwas zu bedecken) gestellt, gegen dem hinteren Treffen sich zum Vortheil gesucht, und der meinste Schwarm allda versammlet , mit dem Absehen, auff unsere rechte Flanquen, allwo die Croathen stunden, einzudringen.”

[48] Thaly, Egykorú jeletések stb. id. h. 448.: „ Vdt. 2300 hajdú, kihez igen bíztam, – de bizony csak egy lövésre sem vehettem őket, noha magam eleibe mentem, – csak állottak, mint az barmok… Csak nehéz evvel az állhatatlan magyarral ne tegyen az ember. Kérem Ngodat, csak híriért is küldön lengyel és más hadat!”

[49] Lásd a XVIII/10–c.) számú mellékletben.

[50] Theatrum Europaeum, XVII. 64. (a 281. számú lábjegyzet folytatásaként), „in dieser des Feindes Bewegung aber machte sich des commandierenden Hn. Genéral-Feld-Marchallen Grafen von Heister Excellentz dieser Gelegenheit zu nutzen, und als sie von ihrer völligen Circumvolation eine Oeffnung gamcht und die Flanque gezeiget, ungesäumt in eigener Persohn von gedachtem Hintertreffen das Schilckische Dragoner-Regiment angeführt, mit dem bezgedachtem Regiemnt bestellten Obristen Hn. von Stadtmayr erheilten fernern Ordre nach, in vollem Lauff und Trost in gedachten des Feindes Flanque einzufallen.”

[51] Thaly, Egykorú jelentések stb. a) a Rákóczinak küldött jelentésben:„Az szegény hajdút (gyalogságot) ottan hagyának és szanaszét csak eloszlott az had.” b) a Bercsényinek küldött jelentésben:„… Szegény 2000 hajdút ottan hagytuk.”

[52] Feldzüge…(Ratzenhofer id. m. 162.).

[53] A Wienerisches Diarium „so ansehnliche Victorie”-nak, a Thearum Europaeum „so herrlich und volkommenen Victoire”-nak nevezi.

[54] Thaly, Adalékok a Thököly és Rákóczi kor irodalomtörténetéhez. II. 46–59.

[55] Thaly, Még egyszer a koroncai csatáról. (Hadt. Közl. 1891. 442.).

[56] Thaly, Még egyszer a koroncai csatáról. (Hadt. Közl. 1891. 442.).

[57] Theatrum Europaeum. XVII. 64.: „Die 6. bev Handen gehabte Stuck nebst Munition vielen Wägen, 28. Fahnen. (ohne diejenigen so die gemeinen Soldaten in der Furie zerrissen) erobert wurden. Unser Seits hingegen möchte der Verlust gegen 100. Todten und Blessirten gezehlet werden.”

[58] Bercsényi június 20-iki jelentése Rákóczihoz, Archivum Rákócziánum, I. sorozat. IV. 62.

[59] Ennyit mond a Feldzüge… (Ratzenhofer id. m. 162.) is, míg a kurucok veszteségét mintegy 3000 főre teszi. Miután az akkori jelentések, feljegyzések és leírások, a hivatalosakat sem véve ki, mind nagyítanak, illetve kicsínyítenek a maguk előnyére és az ellenfél hátrányára, nyugodt lélekkel én egyiknek sem adhatok hitelt, hanem a császáriak veszteségeit illetőleg inkább a foglyul esett dragonyos adatainak adnék hitelt.

[60] Ugyanezt írja a Theatrum Europaeum is, XVII. kötet 64. oldalán, mondván: „Wehrender dieser Action, da man eine halbe Stund weit den Feind vom ersten Ort des Angriffs abgeschlagen, und über den obgemeldten Morast unsere Infanterie rangiren lassen, kome der Caroli, da er das Canoniren gehöret, Sporentstreien gerennet, mit ungefehr bei sich gehabten Succurs mit 3000 Mann und wie er auff der Wahl-Stadt wo viel todte Cörper von seinem Anhang gelegen, angelangt, und daselbst 2. Mussquetirer, welche sich im Beut machen verweilet, nieder gehauen, hat selbiger sich gleich wieder gewendet und über Halss und Kopff nach der Brucken Aubass (Árpás) gekehret.” Gróf Kéry Ferenc jelentésében (Thaly, Egykorú jelentések stb. az id. h. 456. old.) erről ezeket írja: „Károlyi hada, a lövéseket hallván, igen költözködött által az Rábán, az minthogy, már innend is lévén: igetést-nyargalvást gyütt volna segítségekre az magyaroknak, – de késő volt, nem érhetett reá. Elég az, hogy teljességgel megverte az német az magyart és elszéljesztette. Bizony veszett, az mint én conjecturáltam. 5–6000 magyar, ha nem több. Avval elszaladott az magyarság Pápa felé, Károlyi pedig Árpás felé.”

[61] Thaly, Egykorú jelentések, stb. 449–450.