XVIII/8. és XVIII/9. számú melléklet.

Bercsényi a 4000 emberrel segítségére érkezett Károlyit nyomban előretolta a Vág felé s amikor ez május 26.-án Nagyszombat elé ért, Pálffy csapatjai azt sietve kiürítették.[2] Közben Bercsényi a maga hadával Kéméndnél a Garamon, majd május 25.-én Bajcsnál a Zsitván átkelvén, május 26.-án az Érsekújvárról kissé északnyugatra fekvő Andódnál ütött tábort.[3]

Az ellenfél oldalán Pálffy, mihelyt Károlyi és Bercsényi előnyomulásáról hírt vett, ahelyett, hogy a Heistertől vett meghagyás szerint Szered felé nyomult volna előre s ott egyesült volna a Szakolcáról ugyancsak odarendelt Ritschannal,[4] utóbbit utasította, hogy a Kis-Kárpátok és a Morva közötti terepen portyázó Ocskayra való tekintettel ne a Morva mentén induljon Pozsony felé, ahogyan az eredetileg kontemplálva volt, hanem keljen át sürgősen a Kis-Kárpátokon és nem Szered, hanem Modor tájékán csatlakozzék hozzá. Közben ő seregével Bazinon át Nagyszombat felé fog előnyomulni és csapatainak egy részét Nádas irányában elébe küldi. Páffy ezt a két példányban szerkesztett utasítást két különböző úton küldte el Ritschanhoz, aki a Morva mentén küldöttet megkapta, ellenben a Modoron, Szomolányon át Szakolcára irányított példány a kurucok s végeredményben Bercsényi kezébe került, aki ezek szerint – mint Markó mondja – belátva az ellenség kártyáiba, gyors ítélőképességével hamar megértette e kínálkozó alkalom fontosságát. Elhatározta, hogy Ritschant beengedi ugyan a szomolányi szorosba, de seregének zömével elállja annak kijáratát. Sürgős utasítást küldött tehát Ocskayéknak a hegyen túl, hogy ha Ritschan Szakolcából kimozdul, térjenek ki útjából, engedjék a szorosba bemenni, kövessék őt hátulról és a hegyen át vezető erdei út mindkét oldalán rejtsék el a Rákóczihoz hű fehérhegyi és kiskárpátokbeli kaszás, kapás, baltás tót felkelőket. Károlyinak Nagyszombatban pihenő csapatait készültségbe helyezte, saját seregét pedig szekerekre ültetve sürgősen a Kis-Kárpátok felé küldte. Ezenfelül Károlyi a maga csapatának megerősítésére magához rendelte Ottlyk György huszárezredes Ocskón tartózkodó csapatát is.[5]

Ritschan hadtestének jórésze újoncokból állott, akiket Bécsből vett rendeletre tulajdonképpen az olasz hadiszíntéren küzdő ezredek kiegészítésére kellett volna küldeni. A hadtest a következő csapatrészekből állott: 473 Deutschmeister-gyalogosból, 129 Holstein–Plőn-gyalogosból, 625 Starhemberg Guido-gyalogosból, 468 Kriechbaum-gyalogosból, 454 Jung-Daun-gyalogosból és 182 Maltzan dán gyalogosból: továbbá 150 Visconti- és 50 Taaffe-vértesből, 50 Vaubonne-dragonyosból és 4 lövegből, vagyis összesen 2331 gyalogosból, 250 lovasból és 4 lövegből.[6]

Ritschan május 26.-án reggel indult el Szakolcáról és „mivel a tábornok számított arra – írja Markó id. h. 236. old. – hogy ellenséges érzületű magyar területen seregét aligha lesz képes élelmezni. mintegy 70, élelmiszerekkel, két napi kenyéradaggal és hadifelszereléssel jól megrakott társzekeret vitt magával s a podgyászvonattal utaztak az akkori szokás szerint a tisztek feleségei és a legénység hozzátartozóinak nagyrésze is, népes szolgahad és sok podgyász.”

A császári had május 26.-án későn este ért a Kis-Kárpátok keleti oldalára és Nádasnál a Pálffytól vett parancs értelmében dél felé Modor irányában folytatván útját, Szomolánynál szállott táborba. „Kurucokkal útközben sehol sem találkozott, aminek reánézve katasztrófális okát ekkor még nem sejthette. Május 27.-én egy napi pihenőt engedett, amire az nagyon is rászolgált. Ez a népes, podgyászvonattal is nehezített menetoszlop ugyanis 26.-án Szakolczáról Szomolányig összesen 52 km-t gyalogolt s a menetvonal utolsó szakaszára esett a Kis-Kárpátok nehezen járható hegyi útain s a körülbelül 400 méter magas hágón való átkelés. A szomolányi táborból Ritschan 27.-én helyzetjelentést küldött az udvari haditanácsnak.[7] Jelenti ebben, hogy a Kis-Kárpátokon szerencsésen átjutott s elérte a szomolányi völgy keleti kijáratát, amelyet kémei szerint az ellenség előtte akart megszállni. Megállapította, hogy Károlyi ezen a vidéken több ezer emberrel már támadásra készen áll és ezenkívül tekintélyes kuruc sereg gyülekezik Szered tájékán. Nem tartja tanácsosnak ezt az erős csoportot addig megtámadni, amíg Pálffy csapataival nem egyesülhet; azért a 27.-iki pihenőnap után másnap hajnalban menetét a Vörösköi várkastély felé folytatva, ott fogja bevárni a Pozsonyból elébe küldött Nehem-gyalogezredet.”

E napon, vagyis május 27.-én, a kölcsönös helyzet következőképpen nézett ki: Ritschannak mintegy 2600 főt számláló csoportja, mint fentebb említettük, Szomolánynál pihenőt tartott: Pálffy mintegy 2000 főnyi hadteste, alighanem azért, mivel Károlyi előtte való napon Nagyszombatot megszállotta, meg sem indult, ahogyan azt Ritschannak jelezte,[8] az említett város felé, hanem Bazin, Modor és Pozsony között állva maradt. A kurucok részén Ocskay, Bokros és Luzsénszky mintegy 1000 embere a Kis- és Fehér-Kárpátok s a Morva között fekvő terepen portyázott; Ottlyk György huszárezredes 300 lovassal Verbó és Csejte között tartózkodott; Károlyi 4000 emberével Nagyszombatnál állott, Bercsényi pedig mintegy 8–10.000 főnyi hadával e napon még Érsekújvár egyik külső sáncának megvételével volt elfoglalva s csak ennek megtörténte után még ugyanaznap késő este indult el hadának zömével, hogy mielőbb egyesülhessen Károlyival s egyesült erővel támadhassa meg Ritschant, akiről már tudta, hogy csoportjával 26.-án átkelt a Kis-Kárpátokon és 27.-én még mielőtt a kuruc csapatok a szoros kijáratát elérték és megszállták volna, bántatlanul kibontakozott a hegységből és most Szomolánynál pihenőt tart.

„Ritschan – írja Markó id. h. 239. old. – azt a tervét, amit az udvari haditanácsnak bejelentett, t. i., hogy Vöröskő alá száll, nem hajtotta végre. Fáradt seregét úgylátszik nem akarta még terhes felderítő szolgálattal is zaklatni s megelégedett azokkal a hírekkel, amelyeket Pachmann hadnagytól, a közelben fekvő Éleskő várában elhelyezett kis császári őrség parancsnokától kapott. Ez a tiszt napközben megnyugtatta afelől, hogy ellenséget sehol sem látott. Estére kelve azonban már megneszelhette az erdőben nyüzsgő miavai, brezovai, verbovai fegyveres tótok gyülekezését, Ocskayék lappangó előnyomulását és értesült Károlyi seregének közeledtéről is. Este 8–10 óra között figyelmeztette tehát Ritschant, hogy vigyázzon, mert a kurucok másnap hajnalhasadtakor három oldalról fogják őt megrohanni.[9] A beteges állapotban sínylődő tábornok elhatározóképességét ez a megdöbbentő és váratlan hír teljesen megbénította. Egymaga határozni nem mert, hanem haditanácsra hívta össze Wachtendonk alezredest a Deutschmeister-ezred parancsnokát, Maltzan ezredest, a dán zászlóalj parancsnokát és Giordani kapitányt, a Visconti vértesszázad parancsnokát. Megismertette velük a helyzetet és javasolta eredeti tervének, azaz a Vöröskő felé való előnyomulásnak végrehajtását. Igy remélte egy, Nagyszombat irányából várható erős támadás kikerülését. A haditanács többi tagjai – Giordani – azonban leszavazták. Szemére vetették Ritschannak, hogy, ha dél felé kitér, akkor még mélyebben hatol be ellenséges területre, újból megnyitja a kurucoknak Jablonczán keresztül az útat Morvaország felé s kiteszi ezt a tartományt egy kuruc inváziónak, ami Bécset is veszélyezteti. Azt javasolták tehát, hogy vonuljon vissza egész seregével azon az úton, amelyen jött, Szakolcára.[10] A haditanács – jegyzi meg Markó – ezzel a mozdulattal ki akarta vonni a császári hadoszlopot a nagyszombati kuruc sereg hadműveleti körzetéből, abban a reményben, hogy könnyebben leszámolhat a tót fölkelőkkel és Ocskayék aránylag kisszámú csapataival, mint Bercsényi és Károlyi főseregével. Ritschan erre a késő esti órákban táborát felriasztotta, a tábortűzeket megtévesztésül égni hagyta és anélkül, hogy portyázókat, járőröket küldött volna az éjszaka menetnél kétszeresen veszélyes, szakadékos, erdős hegyszoroson át vezető útvonal felderítésére és biztosítására, május 27.-én este 10 órakor kiadta a Szakolcára való visszavonulási parancsot. A csapat 11 órakor[11] indult el egy menetoszlopban,” a XVIII/9. számú mellékleten látható menetrendben Nádason át Jabloncza felé.[12]

Károlyi Sándor május 27.-én este Binócra érkezve tudta meg, hogy Ritschan Szomolányról, Jablonicára visszajutni igyekszik s ezért lovasságával Nádas mellé húzódott s ott az éj leple alatt figyelő állásba, illetve harcra kész állapotba helyezkedett. Ugyanakkor az Ocskay által kioktatott és megfelelő utasítással ellátott tót népfölkelők egy része a Nádastól északra fekvő erdőszegélyt szállotta meg.

Ritschanék előrejutása csak nagynehezen és igen lassan ment, főleg mivel a podgyászkocsik besorolása a menetoszlopba a sötét éjszakára és a mélyen bevágott útakra való tekintettel sok galibával járt. Azonkívül a menetoszlop végén beosztott Starhemberg-zászlóalj, mely jórészt újoncokból állott, már kezdetben lemaradt, ami egy további teljes egy órai késedelmet okozott s így hajnali két óra lett, mire az oszlop éle a Nádastó északra fekvő erdő elé ért s ott a tót népfelkelők meglepő tűzének hatása alatt megtorpant. Az ezidőtájt kialakult kölcsönös helyzetet a XVIII/9. számú melléklet mutatja.

Ekkor a harc színhelyén még csak Ocskay tót felkelőinek egy része és Károlyi lovassága volt jelen: Ocskay huszárjai Jablonicától délre a szoros kijáratánál állottak, épígy a tót felkelők másik része is, az út mindkét oldalán, az erőd sűrűjében elrejtve. A kuruc gyalogság és Bercsényi serege még útban volt Nádas felé.[13]

Az elővédnél támadt lövöldözésre és harci zajra Ritschan tábornok odasietett s az elővédet támadásra indítván, az félórai küzdelem után elérte az erdőt, honnan a kuruc puskások a nagy túlerő elől visszavonultak s így fél háromkor, amikor éppen pirkadni kezdett, a császáriak menetoszlopa benyomult az erdőbe.

A fentebb említett harc alatt a kurucok a császári menetoszlop végét is megtámadták. Károlyi ugyanis az erdőszélen támadt tüzelés hallatára eddig Nádasnál rejtve tartott mintegy 2000 főnyi lovasságát rohamra vezette előre a Wastendonk-csoport ellen, melynek gyalogsága ekkor mély árok és cserjék által szegélyezett úton menetelt, a lovasság pedig az út mellett elterülő réten lovagolt. A nagy lendülettel végrehajtott roham a császári lovasságot a Starhemberg Guido-ezrede vetette vissza.

Ritschan tábornok, mihelyt meghallotta, hogy a menetoszlopának végét is megtámadták, az erdőbe benyomult Maltzan-csoportot megállította, míg ő újból a menetoszlop hátsó részéhez sietett. Ez akkor heves tűzharcban állott Károlyi lovasságával s miután a Starhemberg-ezred újoncai nem sokáig állották a harcot. Wachtendonk kénytelen volt az említett ezred előtt menetelő Deutschmeister-ezred egy részét is visszafordítani és az élénk tűzharcot folytató kurucokkal szemben harcba vetni. Közben ideérkezett Ritschan tábornok is, akinek rendeletére az utóbb említett ezred egy osztaga egy közelfekvő cserjésben ügyesen elrejtőzve, onnan hatásos oldaltűz alá fogta a kuruc lovasságot, mely többször megismételt roham és közbenső tűzharc után,[14] hajnali 4 órakor, tehát másfélórai küzdelem után, beszüntette a további támadást és Nádas felé vonult vissza.

Wachtendonk jelentése szerint ebben a küzdelemben a kurucok mintegy 300, a császáriak körülbelül 100 embert vesztettek. A sebesültek közt volt Ritschan tábornok is, aki fején és karján, nemkülönben Wachtendonk alezredes, aki karján kapott lövést.[15] de egyik sebesülés sem volt súlyosabb természetű.

A menetoszlop hátsó részének harca alatt az első rész tovább folytatta útját, de csak lassan haladhatott előre, mert a podgyászkocsik csak nehezen tudtak a Trnava patak mocsaras völgyén át, majd onnan a meredek hegylejtőn a gerincre feljutni. Ritschan tábornok sebesülése után ismét ehhez a csoporthoz lovagolt, „hogy sebét – írja Markó – a podgyászvonatnál tartózkodó felcserekkel beköttesse. Ott aztán sürgette Maltzant, hogy a podgyászoszloppal minél gyorsabban előremenni igyekezzék és megparancsolta neki, hogy annak védelmére egy zászlóaljjal zárja el a kurucok előnyomulásának útját. Ritschan ekkor már látta, hogy harc nélkül nem fog átkelhetni a hegyen s azért 4 ágyúja közül csak hármat hagyott Wachtendonk csoportjánál, egyet pedig előrevitetett a podgyászvonat védelmére. Főgondja az volt, hogy az utólsó szekér is átlépjen minél előbb a Trnava patak mocsaras medrén és elérje a hegyen átvezető hágót… Miután Ritschan, Wachtendonk csoportjának sorsa miatt is aggódott, s mivel hamarosan nem talált sebészt, otthagyta a Maltzan-csoportot és ismét lelovagolt a hegyről oszlopának hátulsó csoportja felé. Ekkor látta, hogy a podgyászkocsik a kátyús hegyi ösvényen[16] csak nehezen tudnak a hegyre felvergődni és személyesen is meggyőződött arról, hogy az erdőben mindíg több és több kuruc gyülekezik és bujkál mindenütt, főleg pedig a podgyász vonat felé, amelynek biztosítására Maltzan alezredessel egyetértőleg a dán- és Kriechbaum-zászlóaljat jelölték ki, Morelli alezredes parancsnoksága alatt. Ezek után az eddig még egy oszlopban felzárkózva menetelő hadtest reggel 4 óra tájban élével benyomúlt az erdőbe. Ritschan ekkor a nagy vérveszteség következtében már nem maradhatott lóháton, hanem kocsijába szállt és most újból azt a megnyugtató hírt kapta, hogy a hadtest hátsó fele fel van zárkózva az elől lévő részhez.[17]

Maltzan alezredes tudván azt, hogy az elől lévő résznél Ritschan tábornok és Morelli alezredes tartózkodik, míg ellenben a hátsó résznél a már kétszer sebesült Wachtendonk esetleg helyettesítésre szorúl, a Jung-Daun zászlóaljjal visszamaradt és utóbbinak csoportjához csatlakozott.

„Amikor a kuruc lovasság támadását – írja Markó – a Deutschmeister zászlóalj visszaverte és a harci lárma az utóvédnél elült, Ritschan azt hitte, hogy hátulról, azaz a kuruc sereg zöme felől erősebb támadástól egyelőre nem kell tartania. Siettette tehát az elővéd és a podgyászvonat tovajutását és futárokat küldött Wachtendonkhoz, azzal a szigorú meghagyással, hogy tartson összeköttetést vele és siessen utána. Kiküldött parancsvivői ismét azt a megnyugtató hírt hozták, hogy a menetoszlop újból rendben követi őt. Erre azután gyorsítani igyekezett a menet ütemét, annál is inkább, mert hírnökei mindig azzal az üzenettel tértek vissza hátulról, hogy ő – Ritschan[18] – az elővéddel csak siessen, hogy az utánajövőket fel ne tartóztassa.”

Erre való tekintettel Ritschan csoportja menetét feltartóztatás nélkül folytatván, már reggel 9 óra tájban elérte az erőd tulsó szegélyét s ott megállapodott, az oszlop hátsó felét bevárandó. Miután ez jó hosszú idő múlva sem mutatkozott, Ritschan tábornok az összeköttetés helyreállítására tiszteket küldött hátra, de ezúttal már eredmény nélkül.

Bár a kurucok a Ritschan-csoport további menetét nem nagyon zavarták.[19] azért ennek a kisebb seregcsoportnak, mely a fentiek szerint csupán két zászlóaljból, a nehézkes podgyászvonatból és 150 lovasból állott, sem volt könnyű útja. A meredek, szakadékos hegyi úton az éjjeli menet alatt kifáradt lovaktól vont podgyászszekerek csak igen nehezen haladtak előre.[20]

Hosszú, kínos várakozás után Wachtendonk megbízásából egy Deutschmeister-ezredbeli hadnagy két altiszt kiséretében jelentkezett Ritschannál és sürgős lőszer utánpótlást kért. Erre a tábornok megnyugodott s most már biztosra vette, hogy őt egész hadteste követi. Ennélfogva az élcsoporttal menetét folytatva, azt a Misek magaslat legészakibb nyúlványára vezette előre, ahol újból megállapodott s pihenő csapatjait 100–100 lépésre kiküldött lovas járőrökkel biztosította, vagyis úgynevezett biztosított megállást vett fel. Azonban csakhamar felette kellemetlen meglepetésben volt része, mert kiderült, hogy a Jablonicát keletről körülvevő magaslatokat nagy kuruccsoportok tartják megszállva. Bercsényi csapatjai voltak ezek, melyek más úton közeledtek Jablonica felé s így elébe kerültek a Ritschan-csoportnak. Ilyenformán közeli biztos összeütközés előtt állva a tábornok, újból gyors stafétákat küldött a Wachtendonk-csoport felkutatására, de ezek valamennyien azzal a lesujtó hírrel térek vissza, hogy a keresett csapatoknak sehol se hírét, se hamvát nem találták. Erre Ritschan tábornok elhatározta, hogy csoportjával sürgősen tovább indúl Jablonica felé, mert véleménye szerint minden további késedelmeskedés csak fokozta volna a veszélyt, alkalmat adván az ellenségnek, hogy visszavonúlási vonalát végkép elállja. „Sietett, – írja Markó – mert ekkor már nem csupán a háta mögött üldözte őt mindig több- és több kuruc, de Bercsényi tőle keletre felbukkant seregének lovasai veszedelmesen közeledtek Jablonca felé, sőt már a falutól keletre fekvő dombokon rajzottak. A tábornok a helyzetet rendkívül veszélyesnek látta. Most már tudta, hogy Wachtendonk csoportjától segítséget nem várhat, közvetlen rendelkezésére Giordani lovasaival együtt alig volt 700 embere, a mind sűrűbben előbukkanó kurucok seregét pedig 15.000 főre becsűlte. (Ebben nagyon tévedett, mert azon a terepszakaszon csupán 5–6000 kuruc lehetett ebben az órában.) E veszélyes helyzetből oly módon akart kiszabadúlni, hogy a dombokról Jablonica községbe vonúlt s annak várkastélyában akart a kurucok újból megismétlődő támadásai ellen védekezni.[21] Podgyászvonata nem fért a kastély udvarába. Ezért azt a Giordani kapitány vezetése alatt álló elővéd-lovasság kiséretében átküldte a kastély alatt folyó Miava patak hídjain annak tulsó partjára s megparancsolta, hogy ott szekérvárat alkosson s úgy védekezzék a kuruc támadások ellen.[22] A vonatoszlop ilyen előrediszponálásával, mint mondja, az is volt a célja, hogy további visszavonúlását Szenic és Szakolca felé megkönnyítse. Ekkor ugyanis még mindig azt remélte, hogy Wachtendonk ki fogja szabadítani a jabloncai kastélyból, amelyet a kurucok Ritschan odavonúlása után már a déli órákban teljesen körülzártak.”

Giordani a kapott parancsnak csak részben tett eleget, amennyiben a podgyászvonatot a gyalogsággal otthagyta a híd mellett, míg ő a lovassággal együtt eszeveszetten tovább futott Szakolcára.[23]

Reggel 9 óra tájban, amikor a Ritschan-csoportnál a Kis-Kárpátokat borító erdőség északi szegélyét elérte,[24] a Wachtendonk-csoportnál sorsdöntő események történtek. Wachtendonk alezredes sebesülése nem volt túlságosan súlyos s így továbbra is ő vezette csoportját. Utóvédharcokról lévén szó, ő mint rangban idősebb az oszlop végén tartózkodott, a csoport vezetését pedig a Jung-Daun zászlóaljjal hozzácsatlakozott Maltzan alezredesre bízta. A parancsnoklási viszonyok ilymódon való rendezése véletlenűl igen rosszúl ütött ki, mert Maltzan csakhamar eltévesztette az irányt, s a rábízott oszlopot nem a jabloncai úton vezette tovább, hanem arról balfelé letért s attól mindjobban eltávolodván, a menetoszlopot egészen más irányba, Rozbechi–Korlátkő felé vezette előre, minek folytán délelőtt 9 és 10 óra között a XVIII/9. számú mellékleten feltüntetett helyzet állott elő, vagyis a két csoport összeköttetése már teljesen megszakadt, hogy többé egyáltalában helyre se álljon. Ennek a csoportnak további működését Markó következőképpen vázolja: „Wachtendonk csoportja a délelőtt folyamán állandó harcok között volt kénytelen továbbvonúlásának útját kiküzdeni. Amikor ez a csoport, anélkül, hogy azt észrevette volna, Ritschan elől menetelő csoportjától elszakadt és téves irányban menetelt az erdőn tovább, maga után vonta Károlyi seregét. A kuruc lovasság úgy látszik nehezen tudott az erdőben út nélkül előrehaladni, de a hajdúság – valószínűleg a környékbeli parasztok vezetése alatt – rövidítéseken, rejtett útakon az út mindkét oldalán párhuzamosan követte a császáriakat, folyton kisebb-nagyobb támadásokkal zaklatva az amúgy is törődött gyalogságot. Különösen hevesen támadták, nagy lármával és lövöldözéssel a sűrű cserjék oltalma alatt Wachtendonk oszlopának végét és mindinkább leszorították azt a Jablonica felé vezető útról. A küzdelem, mely az út mentén kora reggeltől délig tartott, az erdei harcok mintapéldájának mondható. Az amúgy is szűk hegyi utakról letérni lehetetlen volt. Wachtendonk ágyúit a sürü erdőben nem használhatta. Feszes ellenséges köteléket sehol sem látott, fejlődött harcvonalba seregét sehol sem állíthatta fel. A minden oldalról reázúdúló támadások ellen csak úgy védekezhetett, hogy időközönként megállt, a menetoszlop egyes részeit – úgy, ahogy – az ellenség felé fordította, visszalövöldözött az erdőbe, aztán ismét tovább haladt. Keserves menetelés volt ez.[25] Közel 7 óra hosszat tartott Wachtendonk csoportjának az alig 3 km. hosszú erdőn való kínos átvergődése,[26] s hogy újoncokból álló csapatát túlnyomó ellenség állandóan zaklató támadásai közepette mégis menetoszlopban, aránylag feszes rendben tudta az erdő északi szegletéig vezetni, olyan teljesítmény, amely elismerést érdemel. De a hosszú ideig tartó állandó küzdelemben, amelynek jellege jóformán kizárólag közeli és legközelebbi távolságról vívott puskatűzharc volt, a csapat lőkészlete elfogyott. Egy hadnagyát előreküldte tehát Ritschanhoz, hogy a podgyászvonatnál lévő lőszerkocsikról hozzon utánpótlást. Ez a tiszt, mint tudjuk, Ritschannál jelentkezett is, de Wachtendonkhoz többé nem tért vissza; valószínűleg eltévedt az erdőben, vagy a kurucok levágták. – Wachtendonk és Maltzan vallomásaikban egyöntetűen és határozottan kijelentették, hogy Ritschan csoportjától való elszakadásukat nem vették észre. Ők egész idő alatt meg voltak győződve arról, hogy a tábornok az ő útvonalukon menetel előttük, s mivel útjukban sem elesetteket, sem felfordúlt kocsikat nem láttak és sebesültekkel sem találkoztak, sőt harci lármát sem hallottak, joggal hihették, hogy Ritschan bántatlanúl vonúlt Jablonica felé. Rozbechi falutól keletre az erdőből kiérve, Wachtendonk a falu közelében fekvő magaslatra akart felvonulni, hogy a terepszakasz e kimagasló pontjáról az egész vidéket jobban áttekintse és az erdőből esetleg utánanyomúló kurucokat feltartsa, főleg pedig azért is, hogy tájékozódjék Ritschan hollétéről.[27] Csak az erdő szélén ébredt Wachtendonk annak tudatára, hogy Ritschannal való összeköttetése teljesen megszakadt. Sejtelme sem lévén a tábornok csoportjának tartózkodási helyéről, egy figyelmeztető ágyúlövést (Signal-Stückschuss) adott le, remélve, hogy a Ritschannál lévő ágyú felelni fog rá. Félóráig hasztalan várt erre s mivel belátta azt, hogy a tábornoktól utasítást nem várhat, rövid pihenő után Rozbechi falu felé kanyarodott azzal a szándékkal, hogy a kurucokat megfelelő védelmi állásban – ha szükséges – feltartóztatja.[28] Ámde a Ritschan-csoportnak Jablonicára való bevonúlása folytán szabaddá vált az út egy, akkor újonnan a küzdelem színhelyére érkezett friss kuruc csapat előtt. Hallottuk, hogy Károlyi 27-én a Trencsén vidékén táborozó Ottlyk György ezredest is magához rendelte.[29] Ottlyk 300 lovasával azonnal elindult és Vittencnél éjjelezett. Innen 28-án hajnalban a Szent-Kathatina-kolostor melletti völgyön keresztül nem Szomolány, hanem Jablonca felé menetelt, mert időközben sebesült parasztoktól értesült arról, hogy a császári sereg már nincs Szomolánynál, hanem a hegyek közé vonúlt. Fáradságos menet után a déli órákban, éppen akkor ért a Jabloncától délre fekvő erdő szegélyéhez, amikor a császári csapat (vagyis Ritschan csoportja) még a (jabloncai) várkastélyba bevonúlt és Wachtendonk csapata Rozbechi község keleti szegélyénél megállapodott. Bár ő ez utóbbi csapatot, legalább 1200 fő erősségűnek becsűlte, kis csapatával, nagyon helyesen, meg akarta akadályozni azt, hogy ezek is bevonúljanak a faluba (t. i. Rozbechibe). – Ekkor érkezett az erdő szegélyére Bercsényi Miklós. Első pillanatban nem ismerte fel a valódi helyzetet. Ottlyk jöveteléről nem tudott, lovasságát császári huszárságnak tartotta s attól félt, – mivel a kuruc sereg zöme ekkor már Jablonca község felé tódúlt –, hogy innen (t. i. Ottlyk álláspontja felől) erősebb császári erő őt hátba támadhatja s megfosztja az eddigi siker gyümölcseitől.[30] Wachtendonk ekkor azonban a Rozbechi falu feletti dombokról már látta azt, hogy Ritschant a kurucok hatalmas túlerővel Jabloncába bezavarták s észrevette azt a nagy porfelhőt, amelyben császári csapatok vágtattak Jabloncától Szenic felé.[31] Mindebből azt következtette, hogy Ritschanon csekély, mindössze 1200 emberből álló, agyoncsigázott csapatával úgy sem tudott volna már segíteni. Hogy legalább saját seregrészét a megsemmisűléstől megmentse, elhatározta, hogy nem Jablonca felé próbál továbbmenni, hanem a … császári őrséggel bíró Éleskő városának falai alá vonúl és kikerűlve a kuruc előnyomúlás körzetéből, más úton igyekszik vissza Morvaországba. Tervét azonban nem hajthatta zavaratalanúl végre, mert hiszen előtte állott a Rozbechitől délkeletre fekvő erdőszegélyen Ottlyk frissen odaérkezett csapata. Lovasságát tehát támadásra indította, mire Ottlyk kurucai ellenállás nélkül meghátráltak.[32] Ottlyk önéletírásában ezt a kis összeütközést azonban máskép mondja el s azt állítja, hogy nem a németek, hanem ő kezdte a támadást: „Én az ellenségen rajtamentem, de Korlátkő várához nem messzi, falusi kertekhez hátát vetvén, meg nem indíthattuk. Több segítségem nem érkezvén, el kellett hagynom azon németet, aki is váratlanúl egyenesen másik völgynek eltakarodott.[33] Hogy a két ellentétes állítás közül melyik a való, azt eldöntenem nem sikerült, tény azonban az, hogy Wachtendonk csapataival délután 3 és 4 óra között minden fennakadás nélkül Éleskő-falai alá ért. A kurucok nagyobb erőkkel nem üldözték, mert „a sok prédával megrakodott vala már a katonaság, mint Ottlyk írja.”[34]

Rövid pihenő után Wachtendonk hadával Detrekőbe menetelt, ahol az éjjelt töltötte. Május 29-én tovább folytatta útját a morva határ felé és a következő napon hajnali 2 órakor mintegy 1100 emberrel és 3 ágyúval Angern községbe ért.[35]

Május 28-án, – mint Markó írja, – a késő délután órákban Jabloncánál azonban lejátszódott ennek a császáriakra nézve gyászos ütközetnek utolsó jelenete. Ritschan, mint becsületét féltő öreg katona, utolsó emberig védeni akarta a kastélyt és a kőfallal körül kerített temetőt. Megparancsolta, hogy emberi a gyúlékony háztetőket lehordják s a kőfalakat védelemre berendezzék. De tisztjei lebeszélték a felesleges vérontásról s megmagyarázták neki a helyzet tarthatatlanságát. Este Bercsényi trombitajellel szólította fel Ritschant a várkastély feladására, mire a tábornok két tisztet küldött a kapu elé a kapituláció feltételeinek megbeszélésére. Erre a nehéz lépésre főleg azért határozta magát Ritschan, mert akkor már megtudta azt is, hogy a szekérvárat körülözönlő kurucok ellen Giordani ellenállást nem volt képes kifejteni, Ebeczky István lévai huszárezredének rohamára a császári lovasok és a szekérvár őrzésére hivatott gyalogság kereket oldott. Ebeczky a Miava partot szegélyező nyíresekben egy ideig vágta és üldözte őket s azután visszatért Jabloncára. A kapituláció megbeszélésére Bercsényi Ottlyk Györgyöt és Ebeczky Imrét küldte a várkapuhoz. A megállapodás este 6–8 óra tájban létrejött, Ritschan egész seregével megadta magát, fegyvereit lerakta. Bercsényi megengedte a tábornoknak, hogy felesége kiséretében hintójába üljön, tisztjeinek lovaikat visszaadta s valamennyiöket Nagyszombatba kisértette.[36] A győzelmes kuruc tábor a jabloncai réteken töltötte az éjjelt. 29-én azután az egész zsákmányolt podgyászvonattal a Nagyszombat közelében fekvő Majtény községbe vonúlt, ahol a zsákmányt Károlyi felügyelete mellett felosztották.”

[1] Markó Árpád érdeme, hogy a szomolányi ütközetről eddig forgalomban levő sok téves adat immár helyesbítve van. Lásd nevezettnek „A szomolányi kuruc győzelem” című érdekes és értékes tanulmányát a Századok 1931. évf. 7–8. számában. Nagyrészt ezen alapszik a magam összeállítása is.

[2] Lásd a 105. oldalon.

[3] Bercsényi levelei Károlyihoz. Thaly, Rákóczi Tár, II., 67.

[4] Lásd ugyancsak a 105. oldalon.

[5] Ottlyk önéletleirása. Magyar Történelmi Emlékek, II. osztály, XXVII., 90.

[6] Feldzüge… (Ratzenhofer, id. m. 152.): – Bécsi Kriegsarchiv. Feldakten, Ungarn, 1704–5 – ad 15.

[7] Bécsi Kriegsarchiv, Feldakten, Ungarn, 1704–5–4.

[8] Lásd a 111. oldalon.

[9] Ezt a Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 153. oldala is megerősíti, mondván: „GWM Ritschan, statt Parteien auszusenden, begnügte sich, nur durch den in der Feste Scharfenstein mit einigen Leuten des Regimentes Hasslingen commandirten Lieutenant Kundschaften einzuziehen. Dieser liess ihm während des Tages keine bedenklichen Berichte zukommen, spät abends sandte er aber die Meldung, dass grosse Rebellenhaufen unter Commando Bercsényi's und Károlyi's die Absicht hätten, das Corps von drei Seiten anzufallen.”

[10] „A Ritschan főhadiszállásán lefolyt események, valamint a császári sereg mozdulataira és harcaira vonatkozó adatokat – írja Markó – a bécsi Kriegsarchiv, Feldakten, Ungarn 1704. – Fasc. V–4–15. sz. iratcsomagából merítettem.” Megjegyezni kivánom, hogy a szomolányi ütközetnek a Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 153–158. oldalain foglalt, valamivel rövidebb leirása lényegileg teljesen megegyezik Markó leírásával s így biztos, hogy Thaly Kálmán, (A gróf Bercsényi család, III., 166.), továbbá Rónai Horváth Jenő (Magyar Hadi Krónika, II., 335–337. oldalon foglalt) leirása sok tekintetben helyreigazításra szorul, amit Markó id. m. 340.) igen helyesen meg is tett.

[11] A Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 153. old. szerint 10 1/2 órakor.

[12] A Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 154. oldal.

[13] Markó id. h. 244.

[14] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 155: „Nach mehrfachen Anreiten und Feuern zogen sich die Rabellen mit einem Verlust von 300 Reitern zurück. Hiebei verloren aber auch die Kaiserlichen gegen 100 Mann.”

[15] Wachtendonk jelentése, Bécsi Kriegsarhiv, Feldakten, Ungarn, 1704., 5–6. – Feldzüge … Ratzenhofer az id. h.

[16] A Feldzüge … VI. kötet, Tafel I. szerint ellenben az az út kettős vonallal jelzett rendes országútnak van feltüntetve.

[17] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 155.)

[18] A szomolányi vesztett ütközet a bécsi udvari haditanács az életben maradt Ritschan, Wachtendonk, Maltzan és Giordani ellen bűnvádi eljárást indított. A vallomásokról szóló terjedelmes jegyzőkönyvnek, amelyekre támaszkodva Markó az ütközet leirását összeállította, a Bécsi Kriegsarchiv, Feldakten, Ungarn 1704. V., 4–15. szám alatt találhatók.

[19] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 156: „Der linke Flügel (vagyis a menetoszlopnak az élén menetelő első fele) wurde nicht mehr von dem Feindebelästigt und marschirte gegen Jablonica ruhing weiter, während der rechte (t. i. a Wachtendonk-csoport) unausgesetzt vom Feinde barcellirt, manchmal auch von ganzen Haufen unter Geschrei angefallen, nur Schritt für Schritt vorrücken konnte.”

[20] Markó id. h. 247.

[21] Ritschan tábornok vallomása az említett helyen: „Da der Feind von der Höhe, in Ansehung nur eines handvoll Volkes etwa von 700 Mann, von allen Seiten auf uns avanciert und mit solcher Macht ganz gewiss bei 15.000 Mann von allen Seiten um und um angegriffen, dass man folglich in das Kastell zu Jablonic retirieren musste. Darin bin in gänzlich resolviert gewesen, auf den letzten Mann mich zu wären.”

[22] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 156: „Als sich nun Ritschan mit seinen 700 Mann von allen Seiten umright sah, gab er den ferneren Rückzugg auf. Er marschirte durch Jablonica und besetzte mit Infanterie das Schloss, während die Reiterei, etwa 300 Mann Infanterie und die Begage unter Rittmeister Giordani über die Brücke in Jablonica rückten, mit dem Auftrage, rechts von dieser eine Wagenburg zu bilden.”

[23] Feldzüge … (Ratzenhofer) a fenti idézet folytatásaként: „Die Rebellen hinderten jedoch diese Absicht durch einen Angriff gegen die Brücke, die die Infanterie zersprengt zu haben scheint, während sich Rittmeister Giordani mit der Reiterei nach Skalitz durchschlug.”

[24] Lásd a 116. oldalon.

[25] Mint Wachtendonk mondja jelentésében: „mann selten zwanzig Schritte ohne attakiert zu werden zu Ende marschieren können.”

[26] Ez a csoport déli 12 órakor ért az erdőszélre. Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 157: „Der rechte Flügel (ez volt Wachtendonk csoportja) trat erst um 12 Uhr Mittags westlich der Strasse nach Jablonica aus dem Walde.”

[27] Wachtendonk és Maltzan vallomásai az említett helyen.

[28] Wachtendonk vallomása az idézett hely.

[29] Lásd a 111. oldalon.

[30] Ezt a kritikus pillanatot igen találóan rögzíti le Ottlyk önéletirásában: „Azalatt utána nyomakodó valamely száz lovassal érkezett Bercsényi, nagy consternációban távul nézvén, nem tudván az én hadomat rendelt seregben állani, ki légyen? a németet is felesen trupokban nézvén: később tudta meg, hogy én vagyok, úgy nyargalt hozzám, formalibus mondván, Lelkem Ottlyk, éppen Isten hozott Téged most; mert úgy látom a katona csak prédának esett, zászlókat üresen látom, – ez az ellenség szégyent teszen rajtunk! hanem az istenért, ne oszlassa Kegyelmed seregeit, azon németet, ha lehet, üsse meg; én is lenyargalok Jablonicához és valamely száz katonát Kegyelmednek segítségére küldök.”

[31] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 157: „Obristlieutenant Wachtendonk hoffte den linken Flügel vor dem Walde zu finden: nur auf der Strasse gegen Skalitz war eine Staublinie (wahrscheinlich von Rittmeister Giordani mit seinen Reitern herrührend) und bei Jablonica waren grosse Rebellenhaufen zu sehen.”

[32] Wachtendonk vallomása az idézett helyen.

[33] Ottlyk önéletirása, 92.

[34] A Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 157. old., némi kis eltéréssel erről ezeket írja: „Die Abtheilungen rückten auf die südlichen Höhen, welchen die Rebellen inne hatten: nach einigen Schüssen flohen sie und Wachtendonk liess kurze Zeit rasten. Um 1/2 4 Uhr Nachmittags erreichte die Colonne Scharfenstein (Éleskő) unter steter Begleitung von etwa 2000 Rebellen, welche auf die zeitweisen Vorstösse der Kaiserlichen Reiter Raum gaben.”

[35] Feldzüge … (Ratzenhofer id. m.) 158. – Stenney jelentése Hedges miniszterhez. Archivum Rákóczianum. II., sorozat, I., 293.

[36] Ritschan vallomása az idézett helyen. – Ocskay önéletirása. 92.