XVIII 8. számú melléklet.

Károlyi dunántúli szerencsétlen műveletei közben Bercsényi csupán Komárom, Pozsony és a Morva határ gyakori nyugtalanítására, valamint Trencsén körülzárására szorítkozott. De még ez is elég ok volt arra, hogy Bécsben nagy nyugtalanságot keltsen s Heister figyelmét ide irányítsa, aki ennek folytán mindenek előtt a Csallóköz megszállását, majd onnan a további előnyomulást északkelet felé határozta el.[1] Egyidejűleg a Pápa felé előnyomuló Pálffynak is parancsot küldött, hogy menetét tovább folytatva, Komáromban hozzácsatlakozzék. Pálffy április 18.-án Vasvárnál táborozott, amikor ezt a meghagyást kézhez vette, de az ő helyzete ekkor nem volt valami irígylésre méltó, mert sem a horvátok, sem a rácok, akiknek zöme különben Herberstein alatt már Pécs kifosztása után ismét a Dráva mögé húzódott vissza, nem akarták őt tovább követni, s így kénytelen volt őket hazabocsátani.[2] Pápán is újabb meglepetés várt Pálffyra. Gróf Eszterházy Antal császári ezredes, kit Heister 400 emberrel Pápa védelmére rendelt, embereinek legtöbbjével a kurucok mellé állott, amiért Rákóczi őt azonnal tábornokká nevezte ki.[3] Ezzel szemben viszont Szarka Zsigmond volt kuruc ezredes csatlakozott Pálffyhoz, aki a mondottakból kifolyólag erősen megfogyott haddal érkezett Komáromba.

Heister hadteste eközben április 12.-én és 13.-án Tatára, s onnan Komáromba menetelt, ahol egyelőre pihenni szándékozott.[4]

Miután azonban a morva határ és Morvaország jobb biztosítása céljából Ritschan tábornoknak a Bécsből vett parancsra Pozsonyból Morvaországba kellett elvonulnia, Heister 1400 főnyi, nagyobbára dánokból álló haddal Viard ezredest és Trampe dán őrnagyot küldte Pozsonyba. Ezeket útközben április 21.-én Püspökinél Pekry Lőrincz és Ocskay László Bercsényi rendeletére meglepőleg megtámadván, elég súlyos veszteséget okoztak nekik, de azt mégsem akadályozhatták meg, hogy Pozsonyba be ne jussanak.

Bercsényi a gyöngyösi értekezleten vette Károlyi dunántúli nagy kudarcának hírét s április 4.-én Somorjára érve, nemsokára hírt vett arról is, hogy Heister a Csallóköz felé gravitál, miért is Rákóczitól segítséget kért, de ennek beérkezésére egyhamar természetesen nem számíthatott.

Heister, miután Érsekújvárt az ostrom alól felszabadította, Pozsonyba pedig Pálffy János altábornagyot küldte, április vége felé megkezdte előnyomulását hadának zömével Somorja, egy dandárral a Kis-Duna mentén fölfelé. Utóbbival Bercsényi április 28.-án Nyárasdnál elég kemény harcot vívott s aztán a Csallóköz kiürítését határozván el, Födémesre, majd a Duvág mentén fekvő Majtényra húzódott vissza, ott a Rákóczitól várt segítséget bevárandó. Ilyenformán már nemcsak Heister oszlopai nem találtak említésre méltó ellenállásra a Csallóközben, hanem Pálffy altábornagy is megkezdhette előnyomulását Pozsonyból a Vág völgye felé és május 6.-án Szentgyörgyöt. Bazint és Modort, 8.-án pedig Nagyszombatot ejtette hatalmába.[5] Két nappal később Heister hadteste Szeredet szállotta meg, melyen át Bercsényi előzőleg Nyitra felé húzódott vissza hadával s aztán Léva és Verebély között helyezkedett el. Heister követte a visszavonuló kurucokat s május 13.-án Mocsonokot érte el. Innen gyalogságát Érsekújvárra küldte, míg ő a lovassággal Kéren át tovább folytatta előnyomulását Verebély felé. Kéren Heister megtudta, hogy Forgách Simon gróf, egy tekintélyes kuruc haddal, mintegy 3000 emberrel, a Dunán át a Dunántúlra tört be és Székesfehérvárt megadásra szólította fel, s hogy Károlyi újból a Rába felé nyomul előre, mire a tábornagy, Bécs veszélyeztetésére való tekintettel, nyomban a Duna déli partjára való visszatérését határozta el.[6] Ebből kifolyólag gyalogságát május 15.-én Komáromba rendelte, ahol annak rögtön a Duna jobbpartjára kellett átkelnie. A komáromi partváltás leplezése céljából a tábornagy ugyancsak május 15.-én Ranoff ezredest 400 dragonyossal és 100 lovasított határőrrel Léva felé rendelte előre, míg ő maga a lovasság fennmaradó részével május 16.-án ugyancsak Komáromba menetelt. Alig jelent meg Ranoff ezredes Léva előtt, a kurucok azt is kiürítették s a Garam mentén valamivel lejebb húzódtak, mire a nevezett ezredes szintén Komáromnak vette útját. Léva megszállására Esztergomból 150 főnyi gyalogság rendeltetett ki.

Ezek szerint május 17.-én Heister egész hadteste ismét együtt volt Komáromban s a tábornagy gyalogságát még aznap este Tatára tolta előre.

A visszavonulás elhatározásakor Heister a csoportjával még mindig Nagyszombat és Pozsony között álló Pálffy altábornagyot elhívta, hogy ereje zömével Győrbe vonuljon, előbb azonban nevezett altábornagyot Gután át Szeredre irányította, hogy ott a szintén odarendelt Ritschannal, aki közben, mint legott látni fogjuk, Szakolczára vezette előre csoportját, egyesülve, továbbra is Bercsényit tartsák sakkban. De az nem várta be, illetve nem engedte meg, hogy ez az egyesülés kényelmesen megtörténjen, hanem nemsokára Heister elvonulása után újra előnyomult a Vág felé,[7] sőt május 26.-án már Nagyszombatot is újból hatalmába ejtette az időközben segítségére beérkezett Károlyi által.

Közben Morvaország rendeinek ismételt sürgetésére[8] Ritschan tábornoknak is meg kellett kezdenie előnyomulását a Vág völgye felé. A tábornok Morvaországban összeszedett 2000 gyalogossal, 120 lovassal és 1000 fölkelővel május 3.-án a Vlára-szorosnál álló kurucokat visszanyomván, a Trencsént ostromló hadat is szétkergette, Illésházyt az ostromzár alól felmentette s aztán a várost és várat lőszerrel és élelemmel ellátván, tovább folytatta útját, miközben Vágújhely és Miava vidékét feldúlván, Szakolcát szállotta meg, melynek falait nyomban lebontotta.

Rákóczi a gyöngyösi sikertelen tárgyalás után Eger alá tért vissza, melyet a hiányos ostromszerekkel eddig nem sikerült megadásra birnia. Most a nemrég meghódolt és nála tartózkodó Forgách Simonnak sikerült a vár parancsnokával, Sinzendorf Ferdinánddal folytatott alkudozás után oly megállapodásra jutni, hogy a vár őrsége még 4 hónapig marad az erősségben, mely idő alatt a városból élelmezheti magát, azonban semmiféle ellenségeskedést nem tanusít. És ha ezen idő alatt a császáriaktól külső segítséget nem kapna, akkor az őrség egyszerűen kivonul a várból.

A nála jelentkező Károlyit még ennek az eseménynek létrejötte előtt Rákóczi Kecskemétre küldte, hogy a kúnokat ismét felülésre birja, mert feltétlen szándéka volt, hogy az elvesztett Dunántúlt ismét visszahódítja, sőt arra is kellett számítania, hogy ha esetleg Heister tábornagy Bercsényi ellen fordulna, úgy utóbbit is támogatnia kellend.

A Dunántúl visszafoglalására ő maga indult el április vége felé Forgách-csal Solt felé és még mielőtt odaért volna, érkezett be Bercsényi segitség iránti kérése, minek folytán Károlyi 4000 lovassal nyomban útnak indította a Garam felé.

Útját tovább folytatván, május elején Forgách-ot Paks közelében Imsódnál 4000 lovassal átúsztatta a Dunán, akit aztán maga is követni szándékozott hadának fennmaradó részével, mihelyt a Soltnál munkába vett híd és hídfő elkészült. E munkálatok közben azonban kiderült, hogy a még rendelkezésre álló hadak, melyek majdnem teljes egészükben a Duna-Tisza közéről valók voltak, a folyamon átkelni vonakodnak, attól tartván, hogy távollétükben a rácok tűzhelyeikre vetik magukat. Katonáinak ilyen eszméktől áthatott mentalitása, valamint – ahogy emlékirataiban ő maga mondja – az a meggyőződése, hogy hiányosan felszerelt haddal nem tanácsos Heister elé indulni, hozták magukkal, hogy Rákóczi a nála levő csapatokkal majdnem egész május hava folyamán Ordasnál és Patajnál, júniusban pedig Soltnál táborozott, hogy a környékbeli rácokat fékentartva, megakadályozza őket ama esetleges szándékukban, hogy a dunántúli császári hadakkal egyesüljenek. „Egyébiránt is, – írja Horváth Mihály id. m. VI., 344. old. – miután a Pálffy és Herberstein alatt volt horvátok és drávántúli rácok, nagy pusztítás és kegyetlenkedés közt szintén hazatértek, Forgách maga is elegendő erővel birt Rákóczi uralmát a Dunántúl ismét helyreállítani. Jövetelének hírére ugyanis a dunántúli fegyverfogható nép mindenünnen táborába özönlött s így amikor az egyetlen kuruckézben levő vár, Simontornya felé közeledett, az e környéken gyilkoló és fosztogató rácokat már könnyű szerrel űzte szét s a simontornyai vereség következtében azok sietve a Száva mögé húzódtak vissza. Ezeket Forgách csak Kaposvárig üldöztette egyik csoportja által, míg ő maga ereje többi részével május 17.-én Székesfehérvárra nyomult előre, miközben hadának létszáma már 10.000 főre szaporodott fel. Az utóbbemlített város körülzárására hadának egy részét visszahagyván, ő maga továbbfolytatta útját, megvette Pápát, Sárvárt, s aztán a Rába mentén megállapodott, hogy az esetleg feléje közeledő Heisterrel megütközzék. A Dunántúl működő kuruc hadak létszáma most már újból a 25.000-t érte el.

Közben Heister hadteste május 17.-én, mint tudjuk[9] Komárom és Tata között állott. Ekkor vette a tábornagy a hírt, miszerint Forgách a Duna jobbpartjára átkelt hadával Székesfehérvártól nyugatra áll s hogy a kuruc erők zöme Rákóczi vezetése alatt útban vannak Székesfehérvár felé a Forgách vezette haddal való egyesülés céljából. Ez alapon Heister elhatározta, hogy ezt az egyesülést megakadályozandó, hadtestével minél előbb a Forgách-hadra veti rá magát s e célból csapatjait május 19.-én Kocsnál egyesítette s a következő napon megkezdte előnyomulását Móron át Várpalota felé. Május 21.-én Heister jobboldalvéde Csíkvárnál beleütközött Forgáchnak Pápa felé elvonuló hadába, amelynél véletlenül Széchenyi érsek is jelen volt, aki ezúttal Forgáchnál igyekezett a béke ügyét előbbrejuttatni.[10] Május 25.-én az estszürkület beálltával Heister hadteste még mindig Palota közelében a mintegy 2500 emberrel ott álló és Forgáchhoz csatlakozni akaró gróf Eszterházy Antal csoportjába ütközött s azt állítólag 500 főnyi veszteséggel Veszprém felé elszorítván, a harc befejezése után a hadtest Berhidánál töltötte az éjjelt.

Heister úgy vélte, hogy imént röviden vázolt hadművelete által sikerült neki a két ellenséges főcsoport egyesülését megakadályozni s így az elért eredménnyel nagyon is meg volt elégedve, bár ezúttal őt is nagy veszteség érte, mert a Csákvár és Székesfehérvár között visszahagyott összes vonata a kurucok kezébe került. Emiatt a dühtől tajtékzó tábornagy a másnap megvett Veszprém lakosságán töltötte ki bosszúját, azzal s a papokkal szemben oly irtózatos kegyetlenkedéseket követvén el, hogy az emiatt megborzadt Széchenyi érsek a császárnál és Páffynál Heister mielőbbi elmozdítását kérte, de persze eredmény nélkül, habár Pálffy válaszában többek között ezeket írta Széchenyinek: „Veszprémiek dolgát kimondhatatlanul sajnálom; azért nem is bánnám, ha valaki Heistert személyében derekasan megverné, de hogy Isten miatta ostorát sok szegény legény zsoldosra s ő felsége ártatlan szolgáira eressze, nem kívánom. És jóllehet mindezek megtörténtek, senki mindazonáltal ő felsége kegyelmességében ne kétségeskedjék, mert elhitetem magammal, hogy őfelsége vagy büntetlenül nem hagyja Heister eljárását, vagy pedig a vezérségtől visszahívja, és helyette oly emberséges embert rendel, aki őfelsége fegyverét az orzság sérelme nélkül fogja hordozni.[11]

A veszprémi vérengzés után Heister, még mindig abban a hiszemben, hogy Rákóczival áll szemben, aki Sárkeresztúron át a Duna felé s azon által a tulsó partra igyekszik, ő is arrafelé vette őtját, de csakhamar rájött, hogy ebben az irányban történt előretörése nem egyéb valóságos légdöfésnél. Igy hát május végén ismét Komárom felé húzódott vissza, mert azt hallotta, hogy ott és Győr tájékán újból nagyobb kuruc erők gyülekeznek.[12]

Itt kell még megemlítenünk, hogy Rákóczit Solti táborában kereste fel XIV. Lajos konstantinápolyi követének, Ferriol márkinak titkára, aki őt török segítséggel biztatta. Rákóczi, aki a török ellen különben is nagy ellenszenvvel viseltetett, tudtára adta a követnek, hogy legfeljebb 12.000 törököt, s azokat is csak mint zsoldosokat és oly feltétel alatt volna csak hajlandó elfogadni, hogy a porta e segély ürügye alatt egy talpalatnyival se terjessze ki határait Magyarország rovására; mert inkább fizetne az ország neki némi tiszteletdíjat segítségért, mint sem bármely magyarországi várba őt befészkelni engedje. Egyben kérte a francia királyt, küldené meg azt a pénzsegélyt, amelyet egy év előtt igért, de mostanáig megküldeni elmulasztott. Amíg seregének a zsoldot rendesen ki nem adhatja – mondá Rákóczi – addig Ausztria ellen semmi derekas dolgot nem kezdhet, mert bár oda minden órán betörhetne, attól egyelőre kénytelen eltekinteni, mivel, ha ott seregét rablásból akarná eltartani, úgy az egész lakosság felzúdulna ellene, ha pedig fizetetlen seregét szorítaná fegyelemre, ez szöknék el mellőle.[13]

[1] Feldzüge… Ratzenhofer id. m. 145: „Während Feldmarschall Heister die Pacification des Landes rechts der Donau zu vollenden gedachte, trafen sowohl aus Wien und Pressburg, als auch aus Komorn bedenkliche Nachrichten ein… Auch von Neutra und Neuhäusel kamen Nothrufe, weil das Land nördlich der Donau bis an die March in Besitz genommen war… Feldmarschall Heister beabsichtigte daher, die grosse Schütt als nächstes ziel seiner Operationen zu erfassen, um sodann auf das linke Donau-Ufer zu übersetzen.”

[2] Pálffy április 22.-iki levele Széchenyihez: „Öszveháborodván az horvátság, nem lehetett őket csak egy fél napra is megtartóztatni… Az karlovicziak is visszakivánkozván, elbocsátottam őket Sivó vize mellé. Másképen is ezen horvátság csak alkalmatlankodott, azért jobbnak itéltem visszaeresztenem.”

[3] Hist, des révol. de Hongrie, V., 146.

[4] Feldzüge… (Ratzenhofer id. m. 146.): „Das kaiserliche Corps ging indessen zur Erholung in ein Lager vor Komorn.”

[5] Wagner id. m. II., 753. – Illyés id. m. – Wienerisches Diarium. 77–80. szám.

[6] Feldzüge… Ratzenhofer id. m. 150: „Unter solchen Umständen sah sich Heister genöthigt, im Hinblicke auf die Bedrohung Wiens, dieser neuen Invasion sogleich entgegenzutreten.”

[7] Feldzüge… Ratzenhofer id. m. 152.

[8] Ez a kitessékelés azért történt, mert nem akarták tovább a katonaság ott tartózkodásával járó terheket tovább viselni, ahogyan az a Feldzüge… (Ratzenhofer id. m.) 152. oldalán foglalt következő szavaiból világosan kitünik: „Die mährischen Stände… meinten, wenn schon Rebellen das Land verheert hätten, so soll es nicht auch durch die kaiserlichen Truppen ausgesogen werden.” Bosszúsan jegyezte meg erre vonatkozólag Savoyai Jenő herceg az udvari tanácshoz intézett egyik levelében (Bécsi Kriegsarchiv, Ungarn, 1704. Fasc. IV., 7.): „Unsere Herren Landstände sind wunderlich geartet, sie schreien um Hülfe, wenn ihnen das Wasser in das Maul rinnt, und wünschen solche vom Hals, kaum als einen Augenblick die Gefahr verschwunden.” Úgy ám, de a szegény kiszipolyozott magyar népnek évtizedeken át kellett az idegen német katonaságot a maga nyakán megtűrni anélkül, hogy jogos panaszait bárhol is meghallgatták és keserves terhein csak némileg is segítettek volna.

[9] Lásd a 104. oldalon.

[10] Feldzüge… (Ratzenhofer id. m. 159.): „Nach einem kleinen Seitenhut-Gefechte in dem Passe von Czikling, unweit Palota, den 21. Mai, wobei der Erzbischof Széchenyi, welcher in Unterhandlungsgeschäften bei Forgách war, in das Gedränge kam, rückte das kaiserliche Corps gegen den Plattensee vor.”

[11] Miller id. m. I., 315. – Az elkövetett kegyetlenségekre nézve lásd még a 136. oldalon foglaltakat is.

[12] Feldzüge Ratzenhofer. id. m. 160.

[13] Fiedler, Actenstücke etc. II., 445.