XVIII/8. számú melléklet.

Bercsényi, hogy a Dunántúl tervbevett megszállásával kapcsolatos ügyeket egyrészt Károlyi Sándorral személyesen megbeszélje, másrészt, hogy a maga részéről is közreműködjék annak hathatós elősegítésében, 1704. január elején, még vízkereszt, vagyis 6.-ika előtt, a maga főhadiszállását is a Csallóközbe, Somorjára tette át. Itt fogadta Komárom város hódolatát, de ez persze csak magára a városra vonatkozott, nem pedig a császáriak által megszállva tartott várra is. Ezért Bercsényi a városnak oltalom-levelet adott ugyan, de a várat nemcsak megfigyeltette, hanem a védőrség esetleges kitörésének felfogására Gutánál sáncokat is hányatott.

Nemsokára ezután egy Sándor László és Bezerédy János által vezetett mintegy 60 főnyi küldöttség járult Bercsényi elé, bejelentvén, hogy az egész Dunántúl népe és birtokos nemessége örömmel és lelkesedéssel fog a mozgalomhoz csatlakozni, mihelyt Rákóczi valamelyik vezére a Dunántúl földjére lép. Ezt mindenekelőtt Ocskay László és Gencsy Zsigmond cselekedték meg, de az ellenük küldött óvári német őrség a folyamon át való visszatérésre késztette őket. A január 11.-ére követő éjjelen Károlyi kelt át 5000 emberrel, aki egyelőre Mosonnál ütötte fel táborát. Innen egy csoportot gróf Eszterházy Dániel alatt a Lajtához, egy másikat a Fertő déli szegélye mentén az alsóausztriai határ felé s ezzel egyidejűleg egyet Ocskay László alatt Sopron megnyerésére[1] küldött ki, egy másik csoportot pedig Kőszegnek irányított, honnan Károlyi január 21.-én kelt kiáltványával a stajer lakosságot is felhívta, hogy hozzácsatlakozva, Bécs felé vonuljanak, ahová a francia-bajor hadak beérkezése csakhamar várható.[2] De ez a felhívás természetesen eredmény nélkül maradt s így kurucrészről nagyobbszabású határátlépésre sem került a sor. Ellenben a határmenti főbb helyek, u. m. Kőszeg, Sárvár, Szombathely, Körmend, Szentgotthárd, Alsó- és Felső-Lendva, a Lajta és a Fertő-tó között pedig Ruszt és Kismarton, mind behódoltak. Most aztán Károlyi hadának zömével Moson mellől Győrön át Pápának vett irányt, mely várat Sándor László január 12.-én átadván, az egyelőre a tovbbi hadműveletek központjává vált.[3] Innen Károlyi Goda István alatt egy csapatot Győr és Komárom felé, egy másikat Hajós Gergely alatt Esztergom felé, egy-egy csapatot pedig Sándor László és Zana György vezetése alatt Veszprém és Székesfehérvárra küldött, honnan Sándor László Simontornyára folytatta előnyomulását s így rövid időn belül nemcsak ezek, hanem a Dunántúl majdnem valamennyi vára meghódolt. Nagyban hozzájárult ehhez, hogy maga Rákóczi is küldött ezidőtájt Deák Ferenc és Ilosvay Imre vezetése alatt egy 5000 főnyi hadat a Dunántúlra, mely a folyamon átkelvén, a Kreutz császári tábornok és Monasterly vajda vezérlete alatt álló rácokat Duna-Földvárnál szétverte. Erre Sándor László Simontornyáról a Duna mentén lefelé indulva, a rácok bajai és vörösmarti erődjeit, majd a rácok által védett Pécset is bevette, ahol 800 rácot és németet koncolt fel.[4]

Sándor László ezután Siklós megvétele után Szlavóniába tört be, míg Szarka Kanizsának vett irányt, melynek megvétele után Csáktornya felé vonult, ahol január 29.-én a 250 dragonyossal útját álló Lengheim ezredest megverte s aztán nemcsak Csáktornyát vette be, hanem az egész Muraközt behódoltatta, sőt még Stájerországba is betört, ahol Friedau várát megvevén, annak környékét feldúlta.

Február közepe táján Károlyi, miután Győr, Komárom, Esztergom és Buda szemmeltartását egy-egy csoportra bizta, ő maga ereje többi részével Pápára tért vissza, majd a Fertő felé indult s február 18.-án 3000 lovassal Sopron elé érve, annak tanácsát a város feladására hívta fel. E felhívásra nem a tanács, hanem báró Blumberg százados válaszolt, mondván, hogy Sopron védelmét a császár nem a tanácsra, hanem őreá bizta, ha tehát valamit akar a várostól, forduljon őhozzá. Másnap tehát Károlyi őt s általa az őrséget hívta fel a város feladására, azonban elutasító választ kapván s mivel a város ostromára sem elegendő ereje, sem ostromszerei nem voltak, néhány külső épület felgyújtása után Ruszt alá szállott.[5] Február 25.-én a győri helyőrség intézett kirohanást a tőle délkeletre fekvő Kis-Megyernél táborozó kurucok ellen, azonban 7 halott, 33 sebesült és 5 fogoly veszteséggel újból a várba vettetett vissza. A kurucok vesztesége ismeretlen. Ilyenformán február vége felé Esztergom, Komárom, Győr, Szigetvár, Németújvár, Borostyánkő, Sopron és Fraknó kivételével úgyszólván az egész Dunántúl Rákócziék birtokában volt.

Most pedig lássuk az ellentáborban időközben történteket. Amikor Heister tábornagy a magyarországi csapatok parancsnokságát átvette, azok közül a határmentén állók következőleg voltak elosztva:[6] Alsó-Ausztriában a Lajta mentén, Schwechatnál és Ebenfurtnál: 1186 gyalogos, 1655 lovasított és 299 nem lovasított lovas; Hamburgnál báró Ritschan tábornok parancsnoksága alatt: 1708 gyalogos és 13 lovasított lovas; a Morva alsó-ausztriai szakasza mentén: 1368 gyalogos, 270 lovasított és 273 nem lovasított lovas; Szakolcán: 511 gyalogos és 92 lovasított lovas; Morvaországban: 50 gyalogos, 636 lovasított és 193 nem lovasított lovas; Sziléziában: 400 gyalogos és 300 lovasított lovas; Trencsénben 150 gyalogos s végül Sopronban: 400 gyalogos. Ezenkívül Bécsnek és több más fontos határmenti városnak is megfelelő helyőrsége volt, úgy, hogy a határok mentén Heisternek legalább 7000 főnyi gyalogság és 5–6000 főnyi lovasság, összesen tehát 12–13.000 ember állott rendelkezésre, mely létszám azonban újabb kiutalások révén fokozatosan mindig gyarapodott. Heister egyelőre semmiféle nagyobb vállalatba nem bocsátkozott, ellenben a határ és Bécs védelmére a Lajta mentén Brucknál csapatokat vont össze s február 9.-én maga is oda tette át főhadiszállását. Majd Károlyi közeledéséről hírt vevén, a Lajta mellől a Fertőhöz, Feketeváros felé indult s onnan Kismartont akarta hatalmába ejteni, de Ráti György, a vár és város parancsnoka, hétszázad magával az első rohamot szerencsésen visszaverte. Erre Heister arra a hírre, hogy Károlyi a kismartoniak segítségére siet, újból a Lajta mögé vonult vissza, mely folyó mentén hadait Bécsújhelytől Köpcsényig kordonszerű felállításba helyezte el. Heister visszavonulásának hírére Károlyi február 20.-án Kismartonban ütötte fel főhadiszállását, mire az egész fertővidék Rákóczi mellé állott.[7] Sőt még Ausztria határszéli helységeit is hódolatra intette, aminek azonban csak az lett a következménye, hogy azok lakosai a közeli erősségekbe és Bécs külvárosaiba húzódtak, a stajerek pedig Radkersburgig (Regedéig) az egész határ mentén őrvonalat állítottak fel. Erre Károlyi a maga hadait is, már azok könnyebb élelmezése céljából is észak felé Köpcsényig, délfelé pedig Szent-Gotthárdig elnyújtotta, de mivel az élelmezés még így is nagy bajjal járt, kénytelen volt a csapatoknak a zsákmányolást is megengedni. Ebből kifolyólag Nyiri Endre a hegyeken át Ausztriába is becsapott s Mannersdorfot fölégette. Ugyanekkor Niczky Sándor és Gencsy Zsigmond kurucai a Muraközt sanyargatták. – Eszterházy Pál nádor a folyton fokozódó pusztításokért szemrehányást tett Károlyinak, mire ez azt válaszolta, hogy a dúlást nem a kurucok, hanem Rabutin emberei kezdték Erdélyben, s ha ezek azzal nem hagynak fel, akkor ő majd Bécsig, sőt még azon túl is viszi a pusztítást. Ha tehát a nádor szánja a népet, téríttesse vissza jobbágyait házaikba s intse őket hódolatra, mert ellenkező esetben gondja lesz rá, hogy azok és a szomszéd tartományok lakosai házaik lángjával olvashassák meg pénzeiket,[8] Károlyi egyébként erre a fenyegetésre annál jogosultabbnak érezte magát, mert Rákóczi egy március 1.-én Miskolcról hozzá intézett levelében határozottan meghagyta Károlyinak, hogy a szomszédtartományok, de kivált a birodalmi székváros megfélemlítése céljából Ausztriára törjön.[9]

Közben Bercsényi visszatért semptei főhadiszállására, de a Dunától északra komolyabb dolgokra nem vállalkozott. Itt más nevezetesebb esemény nem történt, mint hogy Trencsén városa február 13.-án kaput nyított Sréter János hadai előtt, ellenben a vár, amelyben gróf Illésházy Miklós főispán is tartózkodott, még ellenállt.[10]

Ezalatt a 13 északkeleti megyében is egyre terjedt a fölkelés és egyre növekedett a kuruc haderő. Glöckelsperg 600 lovasával és 500 gyalogosával ugyan még folyvást tartotta a szatmári várat és február vége felé szerencsés kitörést hajtván végre, a báró Semsey István, Majos János, Kis Albert és Esze Tamás által vezérelt ostromló hadat ideiglenesen szétverte ugyan,[11] de másrészt Munkács, Ungvár és Makovica ekkor már Rákóczinak hódoltak.[12]

Rákóczi, aki a telet Miskolcon töltötte, végre március elején hozzáfogott Eger ostromához.[13]

Még Miskolcon léte alatt február közepén érkezett meg hozzá XIV. Lajos követe, Fierreville lovag és néhány francia tiszt, előbbi, hogy folyton körülötte maradjon, utóbbiak, hogy seregében szolgálatot vállaljanak.[14]

Ebben az időben indultak meg az udvar részéről az első békekisérletek is gróf Széchenyi Pál kalocsai érsek közvetítésével, amire Lipót császárt főkép az birta rá, hogy a bajor-francia és a magyar hadak Bécs környékén leendő egyesülésének veszélye újból előtérbe lépett s így most már szívesen elfogadta Angolország és Németalföld közbenjárását. Utóbbinak követe, Hamel de Bruyninx Jakab János, mindenekelőtt Bercsényivel kívánt találkozni.[15] A Gyöngyösön megtartott béketárgyalásokhoz, amelyek azonban csak néhány napig tartottak s eredménnyel nem jártak, Rákóczi Egerből két nemrég hozzáérkezett lengyel követ kiséretében március 20.-ka körül indult el s aztán ismét Eger alá tért vissza.[16]

[1] Ocskay itteni viselkedéséről Szalay László id. m. VI. 126. oldalán a következőket olvassuk: „Soprony megnyerése Ocskay Sándor (tévedés László helyett) és Török István gondjaikra bizatott. A városban nem volt őrség, midőn Ocskay ötszázad magával januárius 17.-én a szomszéd Kopházára érkezett. Felhivására: hogy hódoljon a város, hogy üzenjen ki „igen”-t vagy „nem”-et, neki bizony mindegy, akár az egyiket, akár a másikat, 18-án táborába jött a tanács, huszonnégy órai időközt kérvén, hogy magát meggondolhassa; addig is alázza be magát hozzájok lovas főkapitány úr, nem leszen bántása. Ocskay engedett a kivánságnak, de feléje sem nézett a városháznak, hanem dorbézolással, táncolással és szánkázással töltötte a polgárság bámulatára az időt. A tanács hamar kiismerte az embert, s azáltal, hogy négy-négy forintot fizetett neki minden oltalom levélért, mely alá pecsétét nyomta, s mely „a méltóságos fejedelem tatár, svéd, magyar és német nemzetből álló hadainak megparancsolta, hogy a polgárság külső telkeit, s különösebben malmait bántatlanul hagyják: s legényei számára néhány vég posztó s száz pár csizma felajánlásával kieszközölte, miszerint a város mielőtt meghódolna, előlegesen magához Károlyihoz küldhessen követséget. S januárius 21.-én csakugyan útnak indult a sopronyi követség Károlyihoz, ki ekkor már Mosony és Győr között, Lében-Szentmiklóson, mint a békeértekezlet tartására kitűzött helyen volt Bercsényivel. De szintakkor, vagy talán még korábban Dobner Ferdinánd tanácsos érkezett a város részéről Bécsbe s a polgárság nevében letevén Leopoldnak a hűségi esküt, oltalomért könyörgött. A császár a város szabadítékainak öregbítését s az esdett őrség haladéknélküli megérkezését igérte. Igy történt, hogy midőn januárius 26.-án Károlyitól biztató válasszal visszajött a követség, ezzel egyidőben, s Török István fegyelemnélküli kurucainak szemeláttára, báró Blumberg vezérlete alatt tett: Hans Tschans, Ungarische Chronik vom Jahre 1670 bis 1704. kiadta Páur Iván. – Károlyi önéletírása).”

[2] Feldzüge … Ratzenhofer id. m. 137.

[3] Károlyi önéletirása.

[4] Szalay László id. m. VI. 144.: „Februárius 1.-én Sándor László 3000 kuruc élén (Pécs előtt megjelenve), „minthogy városban levő rácok, görögök, németek, horvátok és magyarok engedelmességöket meg nem mutatták, sem a fejedelem ő nagysága vitézi elébe nem küldöttek”, kegyelmet csak azon esetre ígért nekik, ha magokat 50.000 forinttal megváltják, s azonfelül őt és tiszttársait paripákkal, párducbőrökkel, darutollakkal, stb., katonáit ruházattal és fegyverzettel bőségesen ellátják. Az alkudozás még folyt, midőn néhány golyó küldetvén ki a kurucokra, ezek bérontottak a városba, azt 3 nap 3 éjtszaka folytonosan dúlták. 800 embert, kivált rácokat és németeket kardélre hánytak.” (Kaprinai kéziratai. A. XXII. – Koller, Historia episcopatus Quinqueecclesienis. VII, 178. – Károlyi önéletirása.”

[5] Csányi János krónikája. 185. – Szalay László id. m. VI. 145. szerint maga Károlyi jelent meg Sopron előtt, melyet február 18.-án megadásra szólított fel, de elutasító választ nyervén, s a város vívására nem lévén sem ereje, sem eszközei, néhány külső épület felgyujtása után, Ruszt városába szállott.

[6] Feldzüge stb. … (Ratzenhofer id. m. 133.)

[7] Károlyi önéletirása.

[8] Károlyi önéletirása s levele a nádorhoz, Katona id. m. XXXVI., 493. – Csányi János krónikája, 185.

[9] A levél a gróf Károlyiak levéltárában.

[10] Kaprinai kéziratai, Puncta capitulationis seu accordae.

[11] Wienerisches Diarium, 1704.

[12] Réthei György 1704. márc. 19.-én Pabuska György stomfai kapitányhoz írt levele. – Illyés István, Memoriale chronologicum 1650–1711. – Csécsi János, Memoria rerum quarundam belli hungarici anno 1703 suscepti.

[13] Szalay László id. m. VI. 148.: „Az 1704.-iki hadjáratot a maga részéről a fejedelem március első napjaiban Eger vívásával nyitotta meg. Az egykor oly híres vár óságos tornyokkal bírt a város felé, a szölőkre néző rész magas bástyái a közelebb múlt években lerontattak: csak a hatalmas kőfalakból épült belső erőd volt épségben. Gróf Zinzendorf Ferdinánd, a hely parancsnoka, a rácokból és kevés számú magyarokból állott őrséggel kezdetben erélyes kitöréseket tett, de mindannyiszor, még pedig tetemes veszteséggel veretvén vissza, rövid idő mulva az erőd oltalmazására szorítkozott. A Tokajból hozott ágyúk nem nagy kárt tettek a kőfalakban, de az őrség szökevényei hírül hozták a fejedelemnek, hogy a földalatti víztartók megrepedtek a bombák által előidézett földrengéstől, s hogy a víz szűke feladásra fogja kényszeríteni a parancsnokot.”

[14] Katona id. m. XXXVI., 514. – Fiedler, Actenstücke zur Geschichte Franz Rákóczi's. II., 438.

[15] Ez minden bizonnyal a bécsi udvar intenciója szerint történt, mert – mint Horváth Mihhály id. m. VI. 335. old. írja – „az udvarnak kétségkívül az vala szándéka, hogy Bercsényit a fejedelemtől elvonja, vagy köztük legalább viszályt támasszon, s e célból a grófnak Bécsben őrizet alatt lévő nejét, még a hollandi követtel való találkozása előtt férjéhez bocsátotta.” Ámde az ügyesen kieszelt trükk csütörtököt mondott. (Miller J. F., Epistolae Archiepiscoporum Georgii Strigoniensis et Pauli Colocensis e Comitibus Széchenyi.)

[16] A lengyel követek jövetelével kapcsolatos dolgokat Szalay László id. m. VI. 152. old. eképpen adja elő: „Auguszt (vaggyis Ágoston) lengyel király már huzamosabb idő óta háborúban állott az ifjú svéd királlyal, XII. Károllyal, s noha Péter cárban hatalmas szövetségese volt, már-már bujdosóvá vált a svédek elől. Károly befolyásával történt, hogy az 1704. januárius 24.-én megnyílt varsói országgyűlés őt a királyságról letette, a vele tartó lengyeleket árúlóknak, szász katonáit nyilvános ellenségeknek nyilvánította, mit Auguszt azzal torolt meg, hogy februáris 18.-án a városi gyülést törvénytelennek, tagjait lázadóknak keresztelte. A dolgok ez állásában a lengyel primás, Radzieiowski bíbornok Rákóczihoz követet küldütt, oly értesítéssel, hogy ő, a bíbornok, mint a varsói országgyűlés főnöke, Augusztot a lengyel trónról leszállíttatta, s hogy a koronának főtábornoka, Lubomirski, vele, Radzieiowskivel egyetértőleg hajlandó őt, Rákóczit királyul választani. A fejedelem úgy látszik, nem táplált vérmes reményeket ez irányban, s másrészt a magyar mozgalom oly hatalmas fejleményt vett, hogy egyelőre nem akart eszközül szolgálni a cselszövő prímásnak, annyival is inkább, mert szintekkor Auguszt is őt küldött által titokban biztosította, hogy Lipótnak nem fog segédet nyújtani a felkelt magyarság ellen. Ez okon Rákóczi hűséges ragaszkodásának újabb felajánlásával bocsátotta el a lengyel király követét.”