XVII/1. számú melléklet.

A zentai fényes győzelem után Jenő herceg, miután a hadműveletek közvetlen folytatásáról, főleg a hadiszükségletek hiánya miatt lemondott, Bécsbe utazott. Itt a herceg elhatározását jóváhagyólag tudomásúl vették s az udvari haditanács nyomban intézkedett, hogy a csapatok Felső-Magyarországba, téli szállásokba vonúljanak, s ezáltal az ottani mozgolódásnak végkép véget vessenek.[1] Ehhez képest a csapatok szeptember végén oda útba is indúltak, ellenben Savoyai Jenő herceg 4000 válogatott lovassal, 2500 gyalogossal, 12 löveggel és 2 mozsárral, továbbá a Kyba ezredes parancsnoksága alatt álló határőrcsapatokkal Boszniába volt előnyomúlandó. Ezt a műveletet a hadtestével Erdélybe visszatérő gróf Bussy-Rabutin tábornoknak egy Pancsova ellen, a horvát bánnak pedig egy Banjaluka ellen irányúló nagyobbszabású portyázással kellett támogatniok.

Savoyai Jenő hadtestével október 7-én Eszékre, 10-én Bródra érkezett s ott a Száván átkelve, a Boszna-völgyén felfelé haladt, míg egy-egy oldalkülönítményt Banjaluka és Zvornik felé indított útnak. A főoszlop október 15-én Doboj elé ért, s a helységet nyomban elfoglalta, de magát a várkastélyt a 85 emberből álló védőrség csak másnap adta át. Október 17-én a herceg a 200 fő által védett Maglajt, 18-án pedig Zepcsét ejtette hatalmába, annak 300 főből álló védőrségét legnagyobbrészt lekaszabolván. Október 19-én Vranduk adta meg magát rövid harc után, 23-án pedig a herceg Bosznia fővárosába, Sarajevóba vonúlt be, melyet a védőrség már előbb odahagyott. Ennek dacára a császáriak a várost kifosztották s miután egyik hadikövetjüket megsebesítették, a várost fel is gyújtották. Miután Sarajevo kézrekerítésével a vállalat tulajdonképpeni célja el volt érve s már a téli idő is beköszöntött, Jenő herceg már október 25-én megkezdte a visszavonúlást és Maglajba érve, hadteste zömének pihenőt adott, míg ő maga 1600 emberrel Tesanj sziklavárának megvételére indúlt. Miután azonban ennek védőrsége szívós ellenállást fejtett ki, a herceg november 3-án, anélkül, hogy célját elérte volna, ismét visszatért Maglajba s november 5-én a hadtest már megint a Száva mentén állott.

Ezalatt Batthyány Ádám horvát bán Banjalukáig előnyomúlván, s annak környékét feldúlván, ezek után zsákmánnyal megrakodva Perinjára tért vissza.

Gróf Bussy-Rabutin lovassági tábornok október 26-án indúlt el 3000 lovassal, egy csapat ráccal, 6 löveggel és 1 mozsárral Déváról s a Vaskapu-szorosan áthaladva, november 6-án Ó-Palánka elé elért, melyet ágyúival hevesen lövetni kezdett. Ez azonban eredménnyel nem járván, a herceg annak dacára rohamot parancsolt és rövid, de kemény harc után az erősséget hatalmába ejtette. Ebben a harcban a császáriak 120, a törökök ellenben állítólag mintegy 800 embert és 11 löveget vesztettek. Miután az erősség tartós megszállására számítani nem igen lehetett, a császári vezér november 7. és 8-ika folyamán az erősséget felgyujtatta és teljesen szétromboltatta s közben Herberstein ezredest csak egy kisebb csoporttal Pancsova megvételére küldte. Ámde ennek védőrsége, tűzérségének visszahagyása mellett, önként odahagyta a várost.

A szomszédos Dalmáciában a velenceiek nagyjából védőleg viselkedtek s így említésre méltóbb események itt nem fordúltak elő.

[1] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 171.