XVII/36. és XVII/37. számú melléklet.

A szeptember 11-iki menet közben d. e. 9 órakor Jenő herceg azt a jelentést vette, hogy már előző napon előretolt lovassága Zentánál túlnyomó ellenséges lovassággal harcba keveredett és hogy az tovább előnyomúlni nem képes. Erre a herceg a fennakadt osztagok támogatására nyomban előrendelte huszárjait, akiknek véletlenül sikerült a Tisza jobb partján működő török lovasság vezetőjét, Dsáfer pasát foglyúl ejteni, kit nyomban Jenő herceg elé vezettek. Ez halállal fenyegettetvén, ha vallomása utólag hazugságnak bizonyúl, előadta, hogy a szultán eredetileg Thököly tanácsára Szegednél akart a Tisza balpartjára átkelni és a Maros völgyén át Erdélybe vonúlni, de utóbb Zentát választották az átkelés helyéül, ahol az elkészült hídon a partváltás máris folyamatban van, de a gyalogság, a tűzérség és a lovasság egy része még a jobb parton készített hídfőben áll. Hogy e vallomás helyességéről és a helyzetről tiszta képet nyerjen, a herceg maga állt a lovasság élére, s azzal, valamint néhány ágyúval előre vágtatott. Zentához körülbelül egy óra járásnyira érve, a herceg saját szemeivel is meggyőződött arról, hogy a pasa vallomása megfelelt az igazságnak.[1] Zenta községtől délre, mintegy 2000 lépésnyire francia mérnökök felügyelete alatt 60 hajóból készült híd vezetett át a folyón. A híd bejárata előtt földsáncokból és szekérvárakból kombinált erődítések (A, B, C.) alkották a hídfő magvát (Noyau), mely körűl széles ívalakban, mindkét szárnyával a Tiszára támaszkodva, még egy hatalmas külső sáncvonal húzódott, de ez még nem volt befejezve s ép a császári sereg előnyomúlása irányában, valami 700 lépés széles hézagot mutatott (D, D.). A Tisza a hídverés helyén körülbelül 350 lépés széles volt, szakadozott, meredek partokkal. A törökök által felperzselt Zentával szemben látható volt a török sereg ama részének tábora, mely már átkelt a folyón. A sáncozatokat az ellenséges gyalogság legnagyobb része, némi lovasság és nagyszámú tűzérség tartotta megszállva. A hídon tolongva, csoportok igyekeztek a túlsó partra átjutni.

Mire Jenő herceg a helyzetet áttekinthette, napnyugtáig már csak néhány óra volt hátra. Gyorsan kellett tehát határoznia és azt ép oly sürgősen végre is hajtania, nehogy az ellenséget körmei közül kisiklani engedje. Amikor délután 3 óra tájban a gyalogság is a helyszínére érkezett, a herceg nyomban intézkedett seregének csatarendbe állítására nézve, még pedig nehéz tűzérségének védelme alatt, melyet a külső sáncozaton mutatkozó résen át a XVII/36. és XVII/37. számú mellékleten látható módon jó előre vonúltatott. A csatarendbe való felállítás a jobb szárnnyal a Tiszára támaszkodva, a hídfővel szemben kissé rézsútosan, de kiigazított egyenes vonalban történt, melyből aztán a sereg a középhad és a balszárny fokozatos jobbrakanyarodása által végre teljesen körűlfogta a hídfőt. A sereg tagozásának és felvonúlásának részleteit a fentemlített két melléklet mutatja. Ezek szerint felvonúlt a gróf Herberstein táborszernagy parancsnoksága alatt álló jobbszárnyhad két harcvonalban, még pedig 1. harcvonal: parancsnoka: gróf Gronsfeld altábornagy; csapattestek jobbról balfelé: Savoyai dragonyosok (5 század), Salm-gyalogság (2 zlj.), Caprara vértesek (6 lov. szd.), Metternich-gyalogság (1 zlj.), Gondola-vértesek (6 lov. szd.), brandenburgi vértesek (3 lov. szd.) és 12 löveg. E harcvonal állománya: 5 zlj., 26 lov. szd. és 2 löveg. 2. harcvonal: parancsnoka br. Truchsess altábornagy, csapatok jobbról balfelé: Serényi-dragonyosok (5 szd.), Darmstadt-vértesek (6 lov. szd.), Glöckelsberg-dragonyosok (5 szd.), Heister-gyalogság (1 zlj.), Vitry-gyalogság (1 zlj.), Herberstein-gyalogság (2 zlj.), Nehem-gyalogság (1 zlj.); összesen 5 zászlóalj és 16 lovas század. Jobboldali-csoport: (utóbb a jobbszárnyhad tartaléka) Rabutin-dragonyosok (5 szd.), Baden-gyalogság (2 zlj.), Truchsess-vértesek (6 lov. szd.), Bagni-gyalogság (2 zlj.), 2 löveg, összesen 4 zászlóalj, 11 lovas század, 2 löveg. A jobbszárnyhad és a jobboldal-csoport összege: 14 zászlóalj, 53 lovas század és 14 löveg. Középhad: parancsnoka Commercy herceg tábornagy, 1. harcvonal: parancsnoka gróf Bussy-Rabutin lovassági tábornok, csapattestek jobbról balfelé: Anhalt-Dessau-gyalogság (2 zlj.), szász-gyalogság (7 zlj.), Solari-gyalogság (2 zlj.), brandenburgi gyalogság (2 zlj.), és 26 löveg. E harcvonal állománya: 13 zászlóalj és 26 löveg; 2. harcvonal: parancsnoka: gróf Reuss szász tábornagy, csapatok; szász gyalogság (6 zlj.), brandenburgi gyalogság (2 zlj.), összesen 8 zászlóalj. Mindkét harcvonal összege: 21 zászlóalj és 26 löveg. Balszárnyhad: parancsnoka gróf Starhenberg Guidó tábornagy, 1. harcvonal: parancsnoka gróf Corbelli altábornagy; csapatok jobbról balfelé: Hohenzollern-vértesek (6 lov. szd.), Corbelli-vértesek (6 lov. szd.), Starhemberg-gyalogság (2 zlj.), Pace-vértesek (6 lov. szd.), Nigrelli-gyalogság (1 zlj.), Neuburg-vértesek (6 lov. szd.), Mansfeld-gyalogság (2 zlj.), Pace-vértesek (6 lov. szd.), Mansfeld-gyalogság (2 zlj.), Styrum-dragonyosok (5 szd.), és 10 löveg: összesen 7 zászlóalj, 35 lovas század és 10 löveg. 2. harcvonal: parancsnoka: Vaudemont herceg altábornagy: csapatok: Pálffy Miklós-gyalogság (1 zlj.), Deutschmeister-gyalogság (1 zlj.), Marsigli-gyalogság (2 zlj.), Liechtenstein-gyalogság (1 zlj.), szász lovasság ( 8 lov. szd.), Dietrichstein-gyalogosok (5 szd.), összesen: 5 zászlóalj és 13 lovas század. Baloldali-csoport: 4 zászlóalj, 11 lovas század és 10 löveg. A balszárnyhad és baloldal-csoport összege: 16 zászlóalj, 59 lovas század és 20 löveg. Az egész császári sereg összege: 51 zászlóalj, 112 lovas század és 60 löveg s állománya mintegy 40.000 főre tehető. A fenti csapatokon kívül Mihályi Pál huszárezrede a két szárny és a közép mögött három csoportban állott fel, esetleg alulról jövő támadások ellen való biztosítás céljából.

A török sereg számerejét, bizonyára túlozva, 150.000 főre teszik, melyből a hídon már átkelt lovasság zömét a csata folyamán maga a szultán, a hídfőben volt többi csapatokat pedig Elmas-Mohammed nagyvezír vezényelte. A magasabb parancsnokok közül mellette voltak még: Dsáfer pasa, ruméliai béglerbég, aki Kaplan és Faszli pasával az európai, továbbá Mizirlizáde Ibrahim pasa, aki az anatóliai hadtestet vezényelte.

A keresztény sereg csatarendjének megalakítása teljes két órát vett igénybe s aztán a sereg d. u. 5 óra tájban megkezdte előnyomúlását. A csatarend megalakítását az ellenség nem zavarta, csak már a felvonúlás vége felé tört ki néhány ezer ellenséges lovas a hídfőnek Zenta felé néző oldalán. Ezek ellen Jenő herceg a két szárnyhad második harcvonalából vett 3 dragonyos ezreddel és néhány löveggel személyesen rohamot akart végrehajtani, de az ellenség kitért az összeütközés elől és ismét a hídfőbe húzódott vissza. A herceg azt remélte, hogy a megtámadandó ellenséggel együtt ő is be fog törhetni a hídfőbe, azonban dragonyosait oly élénk tűzérségi tűz fogadta, hogy a további előnyomúlásról le kellett mondani.

Ezek után Savoyai Jenő herceg a dragonyosokat beosztásukba visszaküldve, parancsot adott seregének az előnyomúlás és jobbra kanyarodás végrehajtására, miközben mindkét szárny tűzérsége a hidat vette tűz alá, melyen a csapatátvonúlás még szakadatlanúl folyt. Csakhogy azon utóbb iszonyú torlódás és kavarodás támadt, mert a szultán a már átkelt lovasság egy részét újból a folyó jobb partjára rendelte át s miután ez lóháton nem volt végrehajtható, a szpahik gyalog igyekeztek maguknak az amúgy is túltömött hídon útat törni. Ugyanekkor állítólag Thököly a tiszai híd elrombolását javasolta volna, hogy a hídfőben lévő csapatok a legkétségbeesettebb ellenállásra kényszeríttessenek, de ezt a tanácsot a szultán nem fogadta el. Ellenben most végre a nagyvezír komolyabb kísérletet tett az ellenség megzavarására. Egyrészt tűzérségét szólaltatta meg, s azonkívül a magas partok által fedve, egy ellenséges lovastest az erődítések és a folyó közt lévő homokzátonyon át újból kitört és Starhemberg bal oldalára vetette magát. Azonban ez nemcsak visszaverte az ellenség rohamát, hanem a visszavetett török lovasságot, mely a hídfőbe való visszavonúlásnál ott lévő saját gyalogságát is zavarba és rendetlenségbe hozta, sarkon követve a hídfőbe behatolt és a hídig előnyomúlva, annak bejáratát elállta. Amint ezt Jenő herceg észrevette, Bussy-Rabutin és Vaudemont herceg alatt a középhad egy részét szintén a balszárnyra rendelte, ahol azok a Starhemberg által megnyitott úton és homokzátonyon át szintén behatoltak a hídfőbe és most a törököket Starhemberg csapataival együtt hátúlról támadták meg. Ez a váratlan támadás megrendítette a sáncokban álló török gyalogságot és tűzérséget, minek következtében a császári középhad és a jobbszárny csapatjai is, a lovasság lóról leszállva gyalog, a sáncokon át szintén benyomúlt a hídfőbe, ahol most rettenetes mészárlás következett, oly véres harc, aminő a török háborúkban eddig még nem fordúlt elő. A janicsárok minden oldalról körülfogva, kétségbeesetten küzdöttek, de végre legyőzték őket s legtöbben ott vesztek el a hely színén, egy jó részük, mintegy 10.000-en pedig a Tiszában, melyen át a menekülést úszva megkisérelték, mert Starhemberg közben a hídbejáratot teljesen hatalmába ejtette s így a menekűlés ez egyetlen útja végkép el volt zárva.

A törökök vesztesége óriási volt; 20.000 ember vérzett el a hídfőben, köztül Elmas-Mohammed nagyvezír, az anatóliai és boszniai béglenbégek, a janicsárok agája, még más 17 pasa és számos főtiszt. Mindössze mintegy 2000 embernek sikerült a Tisza tulsó partját elérni. Thököly állítólag egy csomó halott közt húzta meg magát s az éj beálltával úszva menekűlt meg a Tiszán át.[2] A rettenetes mészárlásnak a beálló sötétség vetett véget s azzal vége volt a legdiadalmasabb csatának, melyet a császári fegyverek az idők folyamán egyáltalában vívtak.[3]

A szultán a tulsó partról nézte serege megsemmisülését s midőn minden veszve volt, 1000 szpahi kiséretében Temesvárra menekült.

A zsákmány óriási nagyságát csak másnap lehetett áttekinteni. 7 boncsok (lófarkas török zászló), 423 kisebb zászló, a birodalmi pecsét, melyet gróf Bussy-Rabutin lovassági tábornok erdélyi biztosa oldott le a halott nagyvezír nyakáról, 80 bronc-ágyú, 3 fémből készült ötcsövű orgona-löveg és 4 vas-löveg. Azonkívül töméntelen lőszer, a szultán kardja és ezüst készlete, 9000 kocsi, több ezer ló, száz szarvasmarha és teve jutott a győzők kezébe. Ezzel szemben a császáriak vesztesége állítólag mindössze 2100 emberre rúgott volna, még pedig 18 tiszt és 401 ember halott, 133 tiszt és 1465 ember sebesült, ellenben feltűnően nagy volt a lovakban szenvedett veszteség, mely 3533-at tett ki.

A fejvesztetten menekülő török sereg roncsait Jenő herceg csak Mihályi Pál huszár ezredével és Glöckelsberg ezredes 600 dragonyosával üldöztette; az üldöző csapatok Temesvárig jutva, még sok maradozót és hadiszert fogtak el, de komolyabb tevékenységre már nem kerűlt sor.[4]

[1] Az alábbiakra nézve lásd a XVII/36. számú mellékletet.

[2] Valószínűbb azonban, hogy Thököly a szultán környezetében a túlparton volt s azzal együtt menekült el a szerencsétlenül végződött csata színhelyéről.

[3] Jenő herceg erről poetikus hangulatban a következőket írja a császárnak küldött jelentésében: „Maga a nap sem akart előbb lenyugodni, míg ragyogó szemével felséged fegyvereinek teljes diadalát végig nem nézhette.”

[4] Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen id. h. 145–160. – Kriegs-Chronik öst. Ungarns, III/1. 169–171. – Wagner, Hist. Leop. II, 339. – Cserey id. m. 261. – Hist. des rev. de Hongrie, I. 410. – Repiczky János, A zentai ütközet török írókból. (Új Magyar Múzeum, II. évf. I. füz. 18–37.