A haditanács határozata folytán a törökök nyomban hozzáfogtak Pancsovával szemben hajóhíd építéséhez, amelyen a sereg augusztus 25-én át is kelt.
Frigyes Ágost herceget, ki az ellenség támadását Péterváradra várta, a török sereg átkeléséről szóló és még ugyanaznap kézhez vett hír nagyon meglepte és a másnap, augusztus 26-án megtartott haditanács annak szükségét mondta ki, hogy a fősereg a Maroshoz közeledve, az Erdélyből Lippa felé előnyomúló Veterani-hadtestnek kezet nyújtson és ezáltal igyekezzék a szultán hadműveletét hatástalanítani. Ebben a főkérdésben a haditanács valamennyi tagja egy véleményen volt, de a részleteket, illetőleg két táborra szakadt a tábornoki kar. Az egyik rész, Heister tábornaggyal az élén, hivatkozva Tisza- és Maros-menti helyi ismeretire, azt ajánlotta, hogy a sereg Ó-Kanizsáig a Tisza jobbpartján fölfelé húzódva, csak ott keljen át a folyón s így igyekezzék Lippát elérni, ellenben a Frigyes Ágost által is pártolt többség Becsénél ajánlotta az átkelést, hogy így a sereg a legrövidebb irányban és idő alatt juthasson Lippa alá. A sereg augusztus 29-én indúlt el Pétervárad alól s 30-án a Becsénél vert hídon a Tiszán átkelvén, 31-én pihenőt tartott. Az e napon szemrevételezés céljából kiküldött járőrök azzal a jelentéssel tértek vissza, hogy a Lippa felé vezető útak oly rosszak, hogy azokat még a csapatok se igen használhatják, a vonatjárművek tovahaladása pedig azokon teljesen ki van zárva. Miután ily veszélyes út megtevésére a párhuzamosan haladó ellenség közelében Frigyes Ágost nem tudta magát rászánni, nem maradt más hátra, mint hogy a sereg szeptember 1. és 2-ika folyamán megint a Tisza jobb partjára tért vissza, ahol a fáradt csapatoknak újból egy napi pihenőt kellett engedélyezni. Ilyenformán hat nap teljesen veszendőbe ment, alkalmat adván az ellenségnek, hogy ha lassan is, de mégis jelentős térelőnyt nyerjen a Maros irányában. Szeptember 4-ikétől 9-ikéig a sereg öt egymás mellett párhuzamosan haladó oszlopban Ó-Kanizsa környékét érte el s itt Frigyes Ágost jelentést vett a Lippát védelmező Daróczy Endrétől, hogy az első török csapatok már szeptember 6-án mutatkoztak a vár előtt. Most tehát arról volt szó, hogy a fősereg minél gyorsabban folytassa útját Lippa felé, egyrészt, hogy az említett várat felmentse, másrészt, hogy Veteranival összeköttetésbe lépve, az ellenséget lehetőleg két tűz közé lehessen fogni. De most ugyanaz a többség, mely annak idején Heister kisebbségével szemben a legrövidebb útvonal és a Becsénél való átkelés mellett döntött, élelmezési okokból a Maros jobb partján a Csanádon át való előnyomúlást emelte határozattá. Ehhez képest a sereg szeptember 10-én el is indúlt a jelzett irányban, de a cserjések, nádasok, mocsarak tömkelegében hamarosan eltévedt és néhány órai menet után azt se tudták megállapítani, hogy hol vannak, csak utóbb derűlt ki, hogy már Csanádon is túlhaladtak.[1]
A most újból összehívott haditanács többsége elhatározta, hogy Csanádig visszamenve, ott a sereg a Maros balpartjára kel át és ott folytatja útját Lippa felé. Ez a visszavonúlás és partváltás szeptember 12-ike folyamán tényleg megtörtént és 13-ikán a sereg Nagy-Lak magasságába ért, honnan Veteraninak parancs ment, hogy csak folytassa a fősereggel való egyesülésre vonatkozó igyekezetét. Itt vette a főparancsnok a lesújtó hírt, hogy a törökök szeptember 7-én nagy túlerővel rávetették magukat a Daróczy Endre által, a vár kiterjedéséhez képest maroknyinak mondható védőrségével vitézűl védett Lippára, és azt mindjárt az első rohammal bevevén, a szultán Daróczyt összes embereivel együtt felkoncoltatta. De még ez se vetett véget a főparancsnok és közegei gyámoltalanságának, mert Frigyes Ágost szeptember 14-ikére ismét pihenőt adott a csapatoknak, 15-én pedig a sereg alig egy órányira jutott tovább Lippa irányában.
Ezalatt az ellenség oldalán is szinte hihetetlen dolog történt. II. Musztafa szultán, ahelyett, hogy Lippa megvételének valami nagyon megörült volna, az ellenséges fősereg és a Veterani-csoport előnyomúlásáról szóló hírre indulatos kifejezésekkel szemrehányást tett a nagyvezírnek, hogy Lippa megvétele által meggondolatlanúl két ellenséges sereg közé vezette őt és hadait és itteni állását, illetve helyzetét oly veszélyesnek tartotta, hogy seregével a szeptember 13-ikáról 14-ikére hajló éjjel fejvesztetten Temesvár felé vonúlt vissza, miután előbb vonatának jelentékeny részét, melyet magával vinni, illetve megmenthetni már nem remélt, Lippánál elégette.
A törökök visszavonúlásáról szóló hírt Frigyes Ágost szeptember 15-én vette kézhez, de egyúttal jelentést vett arról is, hogy a belgrádi helyőrség Titel felé előnyomúlván, azt teljesen körülzárta. Ez az utóbbi jelentés arra bírta a hadsereg főparancsnokságot, hogy marosmenti hadműveleteit beszüntesse és a hadsereg visszavonúlását Csanádra elrendelje. Ez ellen a császári tábornokok, elsősorban Heister táborszernagy a legerélyesebben óvást emeltek, különösen hangsúlyozván, hogy ezáltal a Veterani-csoport és Erdély a legnagyobb veszélynek vannak kitéve, de a szász választófejedelem kegyét kereső Caprara a már kiadott intézkedést megváltoztatni nem volt hajlandó s az elégedetlenkedők megnyugtatására csupán azt jelentette ki, hogy Veteraninak esetleg szükségessé váló megsegítésére 3 lovas ezredet és 3 gyalog zászlóaljat Jenőre fog elindítani. A kiadott intézkedések szerint a sereg szeptember 16-án megkezdte visszavonúlását Csanádra és azt 18-án Makóig folytatta. Ezalatt Heissler és Heister tábornokok nem szűntek meg a hadsereg főparancsnokság intézkedései és cselekedetei ellen remonstrálni s utóbbi készségét jelentette ki, hogy az erősen veszélyeztetett Veterani támogatására a kilátásba vett 3 lovas ezred és 3 zászlóaljnyi gyalogság helyett, inkább 5 lovas ezredet fog a legrövidebb úton és a leggyorsabban Lugosra, ahol Veterani tartózkodott, elvezetni. E veszekedésszerű vitatkozások közben tudta meg a főparancsnokság a foglyok vallomásából, hogy a törökök Titelt már el is foglalták, és hogy a szultán máris Veterani és Erdély ellen előnyomúlni készül. Erre a még együttlévő haditanács határozatként kimondotta, hogy Heister táborszernagy 5 lovas ezreddel a Maros mentén indíttassék útba, míg a sereg többi része a Tisza s onnan Pétervárad felé folytassa visszavonúlását. Ez a képtelen elhatározás állítólag abban nyeri megfejtését, hogy Carpara és még néhány császári tábornok Veterani személyes ellenségei voltak s így nem nagyon bánták, sőt szívből kívánták, hogy az őket hírben és dicsőségben felülmúló Veterani az ellenség által minél jobban sarokba szoríttassék. Sőt még cifrább vége lett a dolognak azáltal, hogy a haditanácsi határozat ellenére nem Heistert, hanem Corbelli tábornokot indították útba Veteranihoz, még pedig nem a Maros mentén, hanem nagy kerülővel, Jenőn át.
A következő napon, szeptember 19-én, alig hogy a hadsereg zöme további hátrálását a Tisza felé megkezdte, híre érkezett, hogy az ellenség Titelt önként odahagyva, Belgrád felé húzódott vissza. Erre Frigyes Ágost szemrehányást tevén Caprarának, és vezérkarának, hogy a Duna- és alsó tisza-menti alárendelt ellenséges műveleteknek túlságos fontosságot tulajdonítva, őt is eltérítették a hadműveleteknek egyedül helyes irányban való folytatásáról, elrendelte, hogy a hadsereg összes gyalogsága gróf Starhemberg Guidó parancsnoksága alatt ugyan tovább folytassa útját a Tisza felé, míg ő, a 16 ezrednyi összes lovassággal a Veteranival való egyesűlés céljából Lugos felé veszi útját. Ámde az erre vonatkozó intézkedések kiadására csak szeptember 21-én került a sor.
[1] Angeli id. h. 49: „… schonnach kurzer Frist befanden sich die Truppen in einem wahren Labyrinth von Busch und Morast; Infanterie und Reiterei waren bald ganz von einander getrennt, und nach stundenlangem planlosen Hin,- und Hermaschieren konnte man es sich nich länger verhehlen, dass man die richtung gänzlich verloren un disch mit der ganzen Armee in den unwirthbaren Einöden verirrt habe. Viel widersprechende Befehle, eine natürliche Folge dieser Calamität, vermehrten nur noch die Verwirrungund zuletzt sah man sich spät in der Nacht genöthigt, dort, wo man eben stand, in einem dichten Rohrbruche zu lagern, um den Tag zu erwarten. Nachdem man sich mit Mühe wieder orientiert hatte, zeigte es sich, dass die Armee bereits wit über Csanád hinaus gekommen sei. Aber weder eies, noch die drängende situation konnte das Armee-Commando veranlassen, denMarsch mit Aufbietung aller Kraft fortzusetzen, sondern man fand für gut, einen Rasttag anzuordnen, um Kriegsrath zu halten.”