Lotharingiai Károly herceg a bajorok augusztus 22.-iki, ha nem is teljesen sikertelen, de komoly eredményt nem biztosító rohama után a maga frontján leginkább az első és második várfal között fekvő árok betöltésén és a sarki köröndnek (III) a legközelebbi rohamhoz való előkészítésén fáradozott. Miután ez a körönd belül üres volt, a herceg faoszlopok és azokra rakott gerendázat (45) segítségével igyekezett az azon való áthatolást lehetővé tenni. Ezek az áthidalási munkálatok az ellenség közelségére való tekintettel csak nehezen és érzékeny veszteségek mellett voltak végrehajthatók. Közben augusztus 23.-án két nevezetes hírt vett a herceg. „Az egyik hír – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 392. – egy magyar szökevénytől származott, aki néhány évvel azelőtt a szathmári királyi őrség huszárjaként török fogságba kerülve, e napokban szerencsésen megugrott a nagyvezír táborából. Azt beszélte a jó huszár, hogy Szolimán 3000 válogatott janicsárt tart ismét készen, hogy azokat a várba becsempéssze … Még fontosabb volt e jelentésnél egy török küldönc szerencsés elfogatása. A Csepel szigeten legeltetni járó huszárok bukkantak erre a szerecsenre, amint a Dunából lélegzetet venni a partra mászott. Az úszó küldönc nyakán viaszos vászonból készült zacskó függött, melyben a budai basának a nagyvezírhez intézett levele volt. Ebben tudatta Abdurrahman, hogy mivel a várőrség már két ízben visszaveretni látta a várba szánt segélyt, csügged, nem bízik s mivel 2000 sebesült s beteg van közte, nagyobb erőfeszítésre többé nem képes, azért a nagyvezírnek a megsegítéssel tovább késnie nem szabad. Azt ajánlá Abdurrahman, hogy az ostromlók vonalainak áttörésére az éjet válassza Szolimán, támadjon több oldalról s különösen a Víziváros felől a Duna mentén. Ha tovább halasztja Szolimán a megsegítést, – így végződék a levél – ő, Abdurrahman, nem vállalhat felelősséget a történendőkért, bár karddal kezében halni kész.[1] Tudatta különben az elfogott úszó azt is, hogy egy pajtása hasonló tartalmú levéllel vele együtt hagyta el a várost, de gyorsabb úszó lévén nálánál, jóval megelőzte őt. – Nem lehetett kétség, hogy e másik úszó a nagyvezírhez eljutott s hogy ezután a sürgetés után Szolimán mihamar újabb kisérletet fog tenni a keresztültörésre. Károly herceg hatásos óvórendszabályokhoz nyúlt. A circumvallatió-vonal végén, a József-hegy északi lejtőjén egy második csillagsáncot építtetett, melynek őrzését, amikor elkészült, augusztus 25.-én magyar hajdúkra bízta, a rókushegyi csillagsánc erősbítésére pedig újabb 300 magyar hajdút rendelt ki. Az alsóváros mentén a magyarok mellé valami 1200 németet küldte s parancsba adta nekik, hogy az esetre, ha a töröknek sikerülne az alsóvárosba bejutni, nyomuljanak a várkapu elé, s igyekezzenek a törököt a kapu elől elvágni. A Mercy- és Saurau-ezredeket pedig a Kis Svábhegy lejtőire állítá fel, hogy innen egész éjen át őrsökkel cirkálják a Fehérvári-kapuhoz vezető útakat s ha a töröknek sikerülne a vonalakon áttörni, azt a Fehérvári-kaputól elvágják. Végre a 17-el jelzett nagy ütegtől jobbra és balra minden átjárást és térközt kocsikkal torlaszoltatott el a főparancsnok. Augusztus 24.-ike e munkákkal telt el s mivel híre jött, hogy a nagyvezír Ercsitől följebb vonult, az egész éjet fegyverben s nyeregben tölté a circumvallatiók népe s az ároktöltéssel egyelőre föl kelle hagyni. Másnap, augusztus 25.-én, a nagyvezír csakugyan megint megjelent a Kamarai Erdő hátán s az egész délutánt a legkülönfélébb mozdulatokkal töltvén el, arra birta Károlyt hogy a nagyvezír visszavonulása után megint az egész éjet fegyverben és nyeregben virrasztassa át, sőt, mivel portyázók s a győri generalatus várparancsnokai jelenték, hogy egyes tatár csapatok Győrig száguldanak,[2] az éji őrsöket a Heissler- és Lodron-ezredekkel megerősíttette.

„Scherffenberg hadtestét most már naponként várták s mivel augusztus 26.-án Scherffenberg gyorsfutára csakugyan megérkezett s tudatta, hogy az altábornagy hadteste legkésőbb 3 nap mulva be fog vonulni, Károly elérkezetnek látta az időt az utolsó ostrommunkálatok elrendelésére. Mindenekelőtt végső kisérletet tőn arra nézve, hogy a vár árkának baloldali része is, mely csak félig volt betöltve, az utolsó rohamnál fölhasználható legyen. Gróf Vecchi cs. ezredesnek, Miksa olasz mérnökének, tanácsára nedves ökörbőröket feszített ki az árokban gyorsan összetákolt állványokra, melyek a roham napján dobogóhíd gyanánt voltak szolgálandók. Azt hitte Vecchi, hogy a nyers ökörbőrön nem fog a török mesterséges tüze.[3] Augusztus 26.-án megpróbálták, de nem használt s így Károly a várárok baloldali részét kombinációi köréből végleg elejtve, összes terveivel a sarki rondellára s környékére szorítkozott.” E tekintetben augusztus 28.-ikáig messzemenő s igen célszerű intézkedéseket tett és a rondella felhasználására vonatkozó felette praktikus munkálatokat végeztetett.

„Ekközben – írja folytatólag dr. Károlyi Árpád – augusztus 27.-én egy küldöncét s levelét fogták el Abdinak. Azt írta ebben a vén parancsnok, hogy erőfeszítései utolsók s ha a segély nem jő, már nem tud mit csinálni, mert a legközelebbi rohamot visszaverni nem képes … Egy szökevény a nagyvezír táborából pedig azt beszélé, hogy a nagyvezír valami 12.000-nyi török és tatár erősítést nyert újra s most már, bármibe kerül, a Szent-Pál völgyön át segélyt fog a várba vetni, sőt egyúttal a pesti oldalon a hidakat is megrongálja. Úgy látszik, hogy a szökevény igazat mondott, mert másnap, augusztus 28.-án délelőtt 9 órakor Szolimán csakugyan megjelent a Kamarai Erdő hátán s délfelé visszavonult, de előbb Torbágy irányában egy nagyobb különítményt mozdított el balszárnyáról. Készülni kelle hát a nagyvezír utolsó erőfeszítése ellen. S miután Károly 500 kocsit rendelt Scherffenberg gyalogsága elé, hogy amint megérkeznek, ki nem fáradva, ha kell, azonnal a rohamnál alkalmaztathassanak, a betörés elleni intézkedéseket adta ki. Segítségére jött neki ez intézkedésnél Abdi egy újabb küldönce, kit a bajor részen álló magyar csajkások a Dunában úszva fogtak el. Levél volt nála, melyben azt írta Abdurrahman, hogy az éji idő a legalkalmasabb a várba segélyt vetni, a helyet pedig, ahol ez a legsikeresebben történhetik, az úszó küldönc mondja meg. A foglyot vallatni kezdték s kijelenté, hogy parancsa van tudatni Szolimánnal, hogy a segély bevetése legkönnyebben megyen észak felől a Duna mentén. A herceg eszerint a Duna mentét még jobban megerősíté; ágyúkat vontatott a Margitszigetre, a Dunát Tüzes Gábor által láncos gerendákkal még jobban elzáratta s mivel a budai part felé a víz nagyon sekély vala, néhány ágyút állíttatott a Kakas-kapunál is netán beúsztatni akaró török ellen. Az alsóváros hosszában 8 lovas századot helyezett el, a Heissler-ezredet a 17-el jelzett nagy üteg mögé állította, a Mercy- és Saurau-ezredeket a contravallatiók erősítésére, a Rókus hegyi csillagsánchoz Lodron horvátjait, a Szent-Pál völgybe 8 lovas századot rendelt s végre a Kis Svábhegy lábához, a mai Városmajor-utca dereka tájára, gróf Pálffy Ferenc alezredest rendelé ki 5 vértes századdal.[4]

„Az éj augusztus 28. és 29.-ike között csaknem eltelt anélkül, hogy valami történt volna. Azonban kevéssel napfölkelte előtt 3000 lóra ültetett janicsár sebes vágtatva megjelent Ó-Budánál a Duna mentén s utánuk egy, tán még nagyobb csapat spahi többfelé válva el, részben a Francisci hegyre, részben a Lipótmezőre s részben a Ferenc-tetőre vonult, minta a circumvallatió vonalát egyszerre három felé is meg akarná támadni. A dolog egyszerű és világos volt. Az a különítmény, melyet tegnap délben a nagyvezír Torbágy felé indított, óriási kerülőt téve Torbágyon, Pátyon, Kovácsin keresztül a Hűvösvölgybe s innen Ó-Buda fölé érkezék. A spahik szemlátomást csak azért jöttek, hogy a janicsároknak kíséretül szolgáljanak; vizsgáljuk hát ezek sebes mozdulatát. Amint a Margitsziget irányában megérkeztek, egy részük oda akart úsztatni, hogy hajókra kapjon, de az ott felállított ágyúk miatt visszafordult s követte a többieket, akik gyors futással elkergetvén a keresztények őrszemeit, a vizivárosi rondella tájáig nyomultak elő s először itt a parton kerestek átjárót, majd a Dunába akartak vetődni, hogy a part mentén leúszva, a Vizivárosba kerüljenek. De minden út kitünően el volt zárva; a hajók a janicsárság útját a vízben is elállták. Elkeseredetten veték magukat most a Kakas-kapu előtt a báró D'Asti parancsnoksága alá adott magyarokra és németekre. D'Asti csaknem pisztolylövésnyire engedte jönni a törököt s akkor sortüzet adott rá, mely a janicsárokat nagyon megingatta. A sortűz ismétlődött s egyúttal megérkeztek a partig a magyar csajkások s oldalba vették a támadó ellent. A török itt nem boldogulván, jobbra kanyarodott s az alsóváros fala mentén, nem törődve az itt őrködő magyar gyalogságnak az újonnan húzott árok mellvédjei mögül adott hatásos tüzével, a résnek (5) rontott. Egy pillanatnyira úgy látszott, kedvez nekik a véletlen, mert a Bécsi-kapun keresztül Abdurrahman is rátört a Vizivárosban a falon levő hajdúkra; de míg a hajdúk ezt a kirohanó csapatot 30–40 halott veszteséggel példás eréllyel visszaverték,[5] azalatt az alsóváros falának résében még június havában készült kitünő védőmű (15) védelme alatt az itt levő hajdúk és németek is visszavetették a janicsárokat. A török egy része most egy kétségbeesett eszközhöz folyamodott: magával hozott lajtorjákat támasztva az alsóváros falához s így akart bejutni; de a leugrálókat a hajdúk itt is egyenként megölték; valami tíznek sikerült a Bécsi-kapu felé iramodni, de a D'Asti által utánuk küldött huszárok e 10 közül is hatot levágtak, csak 4 jutott be a Bécsi-kapun át a várba.[6]

„A janicsárok zöme ezalatt vágtatott tovább az alsóváros fal mentében egészen a 17-el jelzett nagy ütegig, hogy az itt levő nyilásnál a Vérmezőre becsaphasson. A nagy üteg táján gróf Cronsfeld ezredes állott különféle ezredekből való 8 lovas századdal, aztán a Mercy- és Saurau-ezredek, báró Mercy altábornagy és Heissler tábornok alatt.[7] Károly herceg, amint a villámsebesen rohanó nagy tömeget megpillantá, Mercyt és Heisslert ellene parancsolta s ezek a rohanó tömeget jobb oldalán oldalba fogták oly fúriával, hogy nagyobb részük egy pillanat alatt szét lőn ugrasztva s futott vissza a Rózsa- és József-hegy felé[8] nagy csomó halott hátrahagyásával. A kisebb rész, valami 1000 janicsár azonban el volt szánva: meghalni, vagy bejutni a várba s keresztül törvén az ellenállást, a városmajori üteg (44) mögé vágtatott, oda, ahol a contravallatiók átjárásait éppen az előtte való napon szekerekkel záratá el Károly herceg. Egy pillanat alatt a földön termett néhány száz janicsár s kezdte volna a szekereket forgatni, hogy nyilást csináljon, midőn báró Mercy, akinek osztálya a Rózsahegy felől visszatérni kezdő törököt nyomta vissza, a legjobb lovú vértesek aránylag kicsiny csapatával rájuk támadt. A kétségbeesett janicsárok lovon, gyalog a szekerek oldalairól szállottak szembe üldözőikkel s a borzasztó küzdelemben, hol ember ember ellen harcolt, egy janicsár a szekér tetejéről előbb a vállára, majd fejére oly mély vágást mért a vakmerő Mercynek, hogy ez lováról lefordult s 6 hét mulva a vett sebben meg is halt. – A küzdelem tetőpontját érte el; még csak néhány pillanat, 5–6 perc – s a szekereken oly nyilás támad, melyen keresztül a küzdelmet odahagyva, a Vérmezőre menekülhet a kétségbeesett janicsár, hogy ott a Fehérvári-kapuból éppen akkor kirohanó spahikkal egyesüljön s a várba jusson. De ennyi időt nem hagyott nekik Caprara, aki a Kis Svábhegy lejtőin állva, belátta a helyzet kritikus voltát, s míg Mercy a janicsárok csapatai alatt elvérzett, parancsot adott a Városmajor-utca derekán állot gróf Pálffy Ferenc, Pálffy János Károly altábornagy ezredbeli alezredesnek, hogy amily fúriával lehet, vesse magát a már-már győzedelmeskedő törökre.[9] Pálffy Ferenc kitűnően oldá meg feladatát: öt lovas századának rémítő rohama elől a janicsárok meghátráltak, s négyfelé szakadtak; egy részük a Rózsa hegy felé menekült, ahol Bassompierre, Mercy ezredének ezredese, kaszabolta őket; más részük fejét vesztve, valahogy a Kis Svábhegy mögé került, ahol egy huszárőrs és a főhadiszállásról lesiető önkéntesek meg a lovászok vágták le őket;[10] egy harmadik rész, valami 40–50, a szekereken átvágódva, a Fehérvári-kapunak tartott, de, miután a várból intézett kirohanást a bajor őrsök már visszaverték volt, részint e bajorok kardjai, részint a contravallatióbeli őrség tüzelése alatt egy lábig odaveszett; egy negyedik, a legnagyobb, pedig villámgyorsasággal a Szent-Pál völgye felé menekült s az itt táborozó brandenburgiak sátrai mögé került. Rossz csillaguk hozta a megzavarodottakat ide. Ha néhány perccel hamarabb érkeznek e helyre, súlyos, nagyon súlyos veszteséget okozhattak volna az ostromló seregnek, mert a fővezér, Károly herceg, a völgyben a Rókus-hegy lejtői lábánál ötöd-hatodmagával állott itt. De mire a janicsárok Károly közelébe jutottak, mielőtt őt levághatták s a Ferenc-tetőn levő spahik ellen arcvonalban álló brandenburgiakat hátba támadhatták volna, hogy ekként a circumvallatióból kimenekedjenek: a szemes Schöning két lovas századdal a veszély helyén termett s az első század élére ugratott Károllyal a janicsárok elé vonult.[11] A kétségbeesett janicsárok most hátukon levő puskáikhoz nyúltak és sortüzet adtak az en defilé ellenük nyomuló brandenburgiakra. A sortűz néhány lovast, köztük éppen a herceg mellől, ennek lovászát[12] is leteríté és hatása alatt a janicsárok a lovas-csoport jobb oldalához férkőztek. De ekkor Károly és Schöning a két lovas századot balra kanyarítá s a janicsárokat oldalba fogván, bekergették Henrik szász herceg – a naplóíró – lovas ezredébe. „Igazán írhatom – mondja Schöning – hogy a ránk jött összes törökök közül egyetlen egy sem menekült. A Lotharingiai herceg nagyon meg volt elégedve s nekem az egész sereg előtt a császár nevében köszönetet mondott, sőt a mai napon e köszönetét a választófejedelem Ő Fenségéhez küldött levelében is megismétlé.[13]

„Így végződött a nagyvezír harmadik, utolsó kisérlete a vár megsegítésére. A spahik az egész akció alatt nem is mertek közelíteni, mintha csak azért voltak volna itt, – mondja a Főjelentés –, hogy tanui legyenek 1200 bátor janicsárjuk vesztének, akik a csatamezőn holtan hevertek.[14] A 30–30 tallér, mely a holt janicsárok zsebében volt, a keresztény katonák zsákmányává lőn; megtalálták náluk a nagyvezír írásbeli igéretét is, mely az esetre szólott, ha a várba bejuthatnak. Mind úgy volt, amint a szövekények jelentették.[15]

„Ezalatt napfölkeltekor a nagyvezír megjelent a Kamarai Erdők hátán, seregét hadi rendbe állítá, sőt néhány lovas századot a bajor felé a síkságra le is bocsátott, midőn hírét vette a vállalat rossz sikerének. Készületeket tőn a visszavonulásra, csak addit várt, míg a spahik a nagy kerülőn megint csatlakozhatnak hozzá. De ezalatt délután 2 órakor megérkezett a nagyvezír nem kis szomorúságára a régóta várva-várt szabadítónak, Scherffenbergnek, 5 lovas ezrede Pest mellé a Szolimán szemeláttára átvonulva a Szent-Gellért hegy lábánál levő hídon s a vár alatt körülmenve, a Rókus- és József-hegyeken emelt csillagsáncok közötti területen táborba szállott. Mivel a táborvonal nagy kiterjedése miatt a Szent-Pál völgyétől a Dunáig érő terület Scherffenberg megérkezése előtt aránylag gyengén volt védve, általános volt a tisztek közt az a vélemény, hogy, ha a nagyvezír augusztus 29.-én a janicsárok kisérletével egyidejűleg demonstrál a bajor oldalon s a janicsárokat a spahik és a Hüvösvölgyben várakozó tatárok támogatják: a vár megsegélése minden bizonnyal sikerül, Tudta Abdurrahman, miért tanácsolja az északi oldalon a vállalat megkísértését s bizony csak szégyenére válik a török cunctatornak energiátlan próbálkozása. Scherffenberg megérkezése után már nem lehete többé tartani ezen oldal áttörésétől[16] s Szolimánnak valóban nem maradt más tennie, mint amit tőn: tudniillik gyorsan meghátrálni Ercsi felé.[17] Másnap folytatta ugyan ügyetlen demonstrációit inkább Abdurrahman bátorítása, mint Károlyék megfélemlítése kedvéért, de a Kamarai Erdő hátára küldött különítmény mutogatásának már többé morális haszna sem volt, mert Scherffenberg hadtestének másik fele, a szekerekre tett gyalogság s Csáky László vezérlete alatt valami másfélezer magyar huszár és hajdú augusztus 30.-án szintén megérkeztek Pest alá. Scherrfenberg a mai Erzsébet- és József-városok területén avégből, hogy a várbeliek jól láthassák, igen ügyesen állítá hadirendbe csapatait; a hátulsó vonalakba tudniillik a podgyászszekereket is beosztatá úgy, hogy e fogást észre nem lehete venni s ezáltal a hadtest oly nagy területet foglalt el, mintha legalább is kétannyi emberből állott volna. Ezután átvonult a hídon a budai oldalra s az egy Serényi-ezred kivételével, mely a bajor választónál maradt, tegnapi csapatai mellett foglalt északon a József- és a Rókus-hegy lejtőin állást, gróf Csákyt a Duna felé eső lejtőkre, tehát jobbszárnyára helyezvén. A brandenburgiak Scherffenberg bevonulása után nyugat felé szorultak; sőt amikor szeptember 2.-án a svédek is megérkeztek, ekkor a brandenburgiak az egész Szent-Pál völgyet nekik engedték át.

„A szerencsétlen nagyvezírnek ez a többülés minden kedvét elvevé. Most már bizonyos volt abban, hogy Buda elesik s csak arra gondolt, mint menthesse meg nyakát a selyemzsinórtól. A hitvány ember Abdurrahmant tolta maga elé védpaizsul. Beizente a portára, hogy Buda parancsnokától azt a fölszólítást vette volna, hogy ne kockáztassa seregét, mert, ő, Abdurrahman, mindennel bőven el van látva, s még soká képes kitartani az ostromot. Úgy okoskodott Szolimán, hogy Abdi, ha Buda elesik, karddal kezében fog meghalni s a halottra rá lehet fogni, amit Szolimán akar; de, ha valami véletlen megmentené Abdurrahman életét: akkor ő fogja leüttetni fejét, hogy miért beszélte őt le megsegélő szándékáról. Így mondták ezt legalább a portán, mikor még Buda elestéről a hír nem jutott el Konstantinápolyba.[18]

[1] Journaux és Főjelentés

[2] Grimani aug. 26.-iki jelentése.

[3] Vecchi jelentése a herceghez aug. 26.-ikáról (Hadi Levéltár). – Főjelentés.

[4] Főjelentés

[5] Henrik herceg naplója írja: „Währender dieser Action thate der Feind aus der Stadt, an Seiten Wasserstadt einen Ausfall, allein er wurde auch hieselbsten von denen Hayducken mit solcher vigeur empfangen, dass er mit 30 a 40 Mann (Verulst) sich retiriren müssen.”

[6] Grimani aug. 29.-iki jelentése.

[7] Lásd a XVII/18. számú mellékletet.

[8] Károly herceg aug. 29.-iki levele Lipótnak: Mercy „s'e portato veramente molto bene come Heissler.” (Párizsi Nemzeti Könyvtár, Collections de Lorraine Nr. 868.)

[9] Károly herceg fenti levele Lipóthoz: '… Cinque sqadroni commandati dal conte Francesco Pálffy tenente colonello del generale Pálffy … É certo che il conte Caprara ha fatto operar con molto juditio …”

[10] Mittheilungen etc. 1886, 89: „einzelne Versprengte suchten sich nach den Zelten des Hauptquartiers zu retten, in welchen sie von den Trossknechten wie wilde Thiere umhergehetzt und endlich niedergeschossen wurden.”

[11] Schöning aug. 29.-iki levele Schmettauhoz (Berlini Áll. Levt.)

[12] Nem lovásza, hanem lovászmestere volt az illető. Röder id.m. I, X. mell. 96: „… wie dann alda dessenStallmaister De Lamoll an Ihro Durchlaucht seithen geschossen worden.” – Mittheilungen etc. 1886, 89: „Der grössere Theil (der Janitscharen) warf sich auf den, mit geringen Gefolge heranreitenden Herzog von Lothringen, an dessen Seite der Chevalier de Lamolle, sein Stallmeister, erschossen wurde.”

[13] Schöning idézett levele. – Károly herceg köszönő levele a brandenburgi választóhoz, Schöning Kurd id. m. 118. old. – Lipótnak írja Károly e napról: Schöning „ha veramente fatto da soldato et merita una letterina da V. Mta.” (Párizsi Nemz. Könyvt., Coll. de Lorraine Nr. 868.)

[14] Ez túlzás. A Mittheilungen etc. 1886, 89. szerint: „Von dem türkischen Succurse war nicht ein Mann in die Festung gelangt; weit über 400 Feinde waren gefallen, der Rest hatte sich in der richtung gegen Zsámbék geflüchtet.” – Hasonlót mond Röder id. m. I, X. mell. 97. old.

[15] Főjelentés, Journaux, Röder id. m. I, X. mell., Henrik szász herceg naplója, Károly herceg, Schöning és Grimani id. levelei aug. 29.-ikéről.

[16] Grimani aug. 29.-iki jelentése.

[17] Ezzel a megállapítással én nem érthetek egyet. Lásd különben Szulejmán nagyvezírre vonatkozó nézetemet a Megjegyzések és Elmélkedések fejezetében.

[18] Girardin szept. 11.-iki jelentése XIV. Lajoshoz.