A fent leírt török kitörés napján, július 25.-én kapta meg Károly herceg Dünnewald jelentését, hogy a nagyvezir a fölmentő sereggel az eszéki hídat már ellepte, gróf Pálffy János Károly pedig azt jelentette, hogy a nagyvezír által előreküldött mintegy 10.000 főnyi lovas had a Sárviz vidékéről már alig 8 mérföldnyire van. Ily körülmények között a herceg azt a 20 század huszárt, akik Eszterházy János, a tapasztalt és vitéz győri vicegenerális prancsnoksága alatt július 24.-én érkeztek be a táborba,[1] nyomban Dünnewald és Pálffy erősítésére küldötte, utóbb azonban ismét visszarendelte. Caprarának pedig meghagyta, hogy lovasságával az éj folyamán a pesti oldalról a budaira keljen át és állja el a várhoz vezető utakat.

A török fölmentő sereg közeledésére való tekintettel Károly herceg az általános roham végrehajtásának további elhalasztását nem tartotta tanácsosnak, bár Schőning altábornagy még most is erősen szabadkozott ellene. Viszont a bajor választófejedelem már nem ellenezte azt, mivel időközben az ő frontján az ostrommunkálatok még további jelentékeny előhaladást mutattak. A július 22-iki nagy robbanás után a bajor ütegek fokozott hévvel folytatták a tüzelést és három nap alatt a nagy körönd lábán a falat annyira összetörték, hogy 25.-én „az alapjától megfosztott felsőrész, a rondella koronás, lőréselt (crenelírozott) mellvédje, az árokba dőlt. Szinte hihetetlen – írja dr. Károly Árpád, id. m. 308. old. – az a fanatizmussal, mondhatnám őrültséggel határos vakmerőség, mellyel a török az ekként támadt rést francia mód szerint épített, meg keresztbe rakott cölöpök által 60-70-80 lépésnyire az ágyúk szájától még az éj folyamán erősen, szilárdan megfoltozta. Tán három, tán négy vagy öt napig is kiállja a hatalmas, kettős sorban rakott cölöpzet az ágyúk dühét, ha egy kétkedve, de mégis várva várt ember, egy egyszerű franciskánus barát nem segít. Gabrieli Rafael atyának hívták a derék embert, kit a magyarok Tüzes Gábornak neveztek el s kinek bölcsője a szép Nizza derült ege alatt ringott. Engedelmet kért Bécsben, hadd fordíthassa találmányát, egy el nem oltható, átható tűzanyagot, a kereszténység számára s szereit a kapott bárkákra rakván, maga előre sietett Buda alá… Ellenkező, kedvezőtlen szelek késleltették bárkája jövetelét, melyen – mint állítá – hat tojásban képes elkészíteni a vegyítéket, mely mozsárból lövethető a védcölöpökre, de július 26-ikára mégis megérkezett úszó laboratóriuma[2] s szerei alkalmazásához hozzáfogtak. Negyven válogatott katonát szemelt ki Miksa fejedelem a föladatra, mely a 30 embert homlokvonalban befogadható rés mögött épült kettős török palissadoknak Rafael atya tüziszerei segélyével való fölgyujtásában állott. Néhányan a bátrak közül az égő anyagot valának a facölöpökre vetendők, a többiek kötelessége pedig abban állott, hogy a leégett cölöpöket hatalmas gamókkal kirángassák. A művelet világos nappal, 26.-án délután vette kezdetét s néhány óra alatt az egész cölöpsor közepe lángban állott. A megrémült török vízzel s földdel igyekvék a maró, pusztító tüzet eloltani, de gondoskodva volt arról is, hogy az oltás meghiusíttasék, mert az árok contre-escarpeján, e rés két olalánál az említett két erődfokból (cavalier)[3] 60 válogatott lövész jól célzott golyója riasztá vissza vagy teríté le az oltáshoz sietőket.” Egyébként a kedvező szélirány következtében e fronton a palisszádok földig leégtek. Nem így az északi fronton, ahol szintén alkalmazták Gábriel atya tűzcsóváit, de az ellenirányú szél a tűz terjedését megakadályozta és a füstöt és hőséget a vívó- és futóárkok felé terelte.[4]

Mialatt Gábriel atya tűzcsóvái a törökök cölöpzetét emésztették, Károly herceg és Miksa Emánuel bajor választófejedelem tanácskozásra ültek össze s elhatározták, hogy „július 27.-én reggel általános rohamot fognak Buda ellen intézni, melynek célja a külső járművekbe, tehát délről a palotai rondellába, északról a külső falba való megfészkelés, esetleg, ha a szerencse kedvez, benyomulás lészen. A két vezér 12.000 embert szánt e nagy föladatra: 6000 császárit és brandenburgit az északi, 4000 embert a palotai oldalon.” Azonkívül gróf Eszterházy Jánosnak 2000 hajdúval a dunai oldalon a lőportár felrobbantása által támadt rés ellen álrohamot kellett végrehajtania. Ezt az elhatározást közölték a haditanácsba összegyűjtött tábornoki karral, amelyen négy sarkalatos dolgot határoztak el: „1.) Nehogy a töröknek a nagymérvű mozgalom a vívóárkokban feltünjék, s alkalmat adjon Abdinak az ellenrohamhoz való előkészületre, a vívóárkok napos népét, a 3000 embert a rohamhoz benn fogják hagyni, hozzájuk 3000 friss katonát csatolni, kik közül 1000 brandenburgi leszen. 2.) Kimondták, hogy a császáriak két oszlopban fogják a rohamot végrehajtani, melyek egyike az esztergomi rondella, másika a tőle balra nyúló kurtina [esetleg középső rondella (IV.)] ellen irányul; a brandenburgiak pedig önállóan a bal kurtinát s a bécsi kapu melletti rondellát (V.) – mint amelyek réseit saját maguk törették – fogják megrohanni. 3.) A multkori roham tapasztalatain okulva, elhatározták a tábornokok, hogy minden tábornok s minden törzstiszt, kit szolgálata máshol nem köt, a futó-árkokban jelen legyen s a rohamozókat bátorítsa. Végül 4.) elhatározták, hogy „miután a magyar hajdúk fegyverrel ép oly ügyesen tudnak bánni mint a törökök, közülök bizonyos számot ki kell válogatni, a gránátosok mellé adni s ismeretes fürgeségüket a török mellvéd tetejének megmászására felhasználni, míg a rohamoszlop következő tagjai tüzelésükkel igyekeznek a törököt e mellvédektől való visszavonulásra bírni.”[5] E megállapodások értelmében adták ki az egyes rohamok intézői, még pedig Starhemberg a császáriaknál, Schőning a brandenburgiaknál, Eszterházy János a dunai részen és gróf Serényi Károly a palotai oldalon, a maguk részletes intézkedéseit.[6]

Július 27.-én korán reggel a bajor választófejedelem jelentést tétetett Károly hercegnek, hogy miután az ő arcvonalán az elégett palisszádok még teljesen izzó állapotban vannak, úgy hogy a katonák azon át nem hatolhatnak, ő a rohamot nem hajthatja végre. Erre a herceg nyomban átment a bajor főhadiszállásba s miután a közben megeredt eső az üszköket kioltotta, visszatérése után d. u. 6 órakor megadatta a jelt, 12 ágyúlövést a pesti oldalról, a roham végrehajtására. A roham elhalasztása azt a nagy hátrányt vonta maga után, hogy Abdurrahman július 27.-én a nap folyamán észrevevén a vívóárkok megélénkülését, hogy a küszöbön álló rohamot méltóan fogadhassa a második (g) és harmadik (legbelső) kőfalat (h) az ostromló sereg szemeláttára erős janicsárosztaggal rakta meg.

A rohamoszlopok következőleg alakultak meg: a) Károly herceg frontján: a sarki (esztergomi) körönd ellen támadó jobboldali rohamoszlop élén 40 kiválasztott gránátos Zillhammer százados parancsnoksága alatt, akikhez 50 hajdú is csatlakozott; ezeket követte 50 lőfegyverrel és szuronnyal felfegyverzett lövész (Fusilier) és 50 ugróbotokkal, kaszákkal és csillagos buzogányokkal (Morgenstern) felszerelt katona; valamennyien Hoosch György százados parancsnoksága alatt, aki azt az utasítást kapta, hogy ne időzzön sokáig a palisszádoknál, hanem minél előbb azokon túl nyomuljon előre. Legközelebbi támogatásul 200 ember következett Bouillon Gottfried és Galberg századosok vezetése alatt. Ezek mögött 100 sáncszerszámos ember állott Kraus hadnagy parancsnoksága alatt akiknek azonban csak a körönd elfoglalása után kellett az előnyomulást megkezdeniök. A kurtinára és a középső (IV) köröndre támadó baloldali rohamoszlopnak hasonló volt az összetétele és pedig az élen 50 gránátos Frühwirth százados parancsnoksága alatt és a Runkel százados vezette 100 hajdú; ezeket követte 100 lövész Wolff János és 100 ugróbotos, kaszás, buzogányos katona Pfedt százados parancsnoksága alatt. Ezeket támogatásul 200 ember követte Marchese Lunati és egy frank százados vezetése alatt, a 150 sáncszerszámos ember pedig báró Gera százados parancsnoksága alatt állott. Főtartalékul 1000 ember állott készenlétben Thüngen tábornok, Köth frank ezredes, továbbá gróf Archinto és gróf Truchses alezredesek parancsnoksága alatt. Ennek a főtartaléknak az elöl levő csapatok előnyomulásának arányában kellett tovább előnyomulnia. Végül kipróbált lövészek lövésre készen tartott puskákkal a 42. számmal jelölt párhuzamot szállották meg azzal az utasítással, hogy minden mutatkozó törököt azonnal célba vegyenek.[7] A jobb oldali rohamoszlop vezetését Károly herceg Lajos pfalz-neuburgi hercegre, a német rend nagymesterére és Lipót császár sógorára, a baloldaliét gróf Souches altábornagyra bízta. A jobboldali rohamoszlop munkálkodásának ellenőrzését gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy, a baloldaliét Croy Károly Jenő herceg táborszernagy vállalta magára. A brandenburgiak egy külön rohamoszlopot alakítotak, melynek vezetését Schőning altábornagy Grygy alezredesre bízta. Ez is kapott 100 hajdut az elsővonalbeli gránátosok mellé. – b.) a bajorok frontján Serényi altábornagy következőleg intézkedett.[8] A XVII/18. számú mellékleten 38. számmal jelzett ágyúütegtől jobbra és balra egy-egy mély utat vágatott az árokba az általa alakított és báró Beck császári tábornok parancsnoksága alá helyezett két rohamoszlop számára, úgy hogy azok mindegyikén 10-10 ember fért el egymás mellett. Az egyformán megalakított oszlopok élén 20-20 könnyű lövész, 10-10 gránátos és 6-6 önkéntes vállalkozó katona haladt. Ezek támogatása mellett a most következő 6-6 fejszésnek az utánuk nyomuló 100-100 muskétás számára utat kellett vágniok a leégett palisszádokon keresztül, mely utóbbiaknak viszont az volt a feladatuk, hogy a török palisszádokban elfoglalandó állásaikból lövéseik által megkönnyítsék az utánuk következő 100-100 sáncásó katonának a teli, vagyis nem üres nagy körönd közepén a befészkelést és a törökök ellen való átvágások megásását. Ugyanez volt feladata a Badeni Lajos által a 36. és 37. számú erődfokokon (cavalier) elhelyezett 30-30 válogatott kitünő lövésznek is. A fenti csapatok támogatására 50-50 rövid fegyverű katona, 30-30 gránátos és 200-200 muskétás volt kirendelve, általános tartalékul pedig 1 császári, 1 bajor és egy szász zászlóalj állott a sikam (glacis) lábánál Aspremont császári altábornagy parancsnoksága alatt.

Igy néztek ki a valódi rohamoszlopok. „Ami az álrohamot illeti: – írja dr. Károlyi Árpád, id. m. 323. old. – Eszterházy János, a győri vicegenerális ezt nagy körültekintéssel készíté elő… oly dispositiokat tőn, hogy az álroham, ha lehet sikerüljön. Föladata volt, mint tudjuk, a július 22-iki lőporrobbanás okozta rés felé (40.) demonstrálni, a megmászást megkísérteni. A rést a pesti kaputól a mai lánchídfő tájáig húzott új fal védelmezte a direct támadás ellen. Eszterházy föladatát teljesítendő, az alája adott 2000 magyar hajdú mellé még német gyalogosokat kért s e népet négyfelé osztotta. Terve szerint a hajdúk kisebb része 12 nagyobb csajkán a Dunán fog a mai budai lánchídfő tájáig leevezni s itt egyesülni a nagyobb résszel, mely a Duna partján a vizi-városi házromok közt fedve vonul előre. A vizi rohamoszlop támogatására egy nagyobb hajó lőn 100 német muskétással kirendelve, kiknek a hajón rőzsekötegből mellvédet kelle emelniök. A száz muskétás a hajóról nem száll ki, hanem szorosan a part mellé álló hajóról a rőzseköteg-mellvéd mögül, ott ahol kell, támogatja lövéseivel a víz felől támadó hajdúkat.[9] Ellenben a szárazföldön a romok mentén vonuló rohamoszlop támogatására Eszterházy az alája adott hadi nép negyedik részét, a 300 német gyalogost rendelte Hombousch (Hompesch, Honbösch)[10] őrnagy parancsnoksága alatt, kiknek különös feladatául a visszavonuló magyarság födözése tüzetett ki, s főleg arra kapott parancsot az őrnagy vigyázni, hogy esetleg ezen oldalon kirohanó török a keskeny földön – a vár és Duna közt – a magyarság meg az alsóvárosi fal vizi rondellája között az összeköttetést el ne vághassa. Végre ugyancsak ezen álroham támogatására a pesti parton épült redouteokba (42.) valami 20 ágyút, köztük néhány messzi hordó „Falkaun”-t és „Quartierschlange”-t rendelt Eszterházy a lotharingiai herceg beleegyezésével.[11]

Az egyes rohamoszlopok tevékenységét dr. Károlyi Árpád, id. m. 326-335. old. nagyban véve következőleg adja elő: „Az északi oldalon a futóárkokból kilépő katonaság a vett kioktatás szerint gyorsan egy vonalba szétterjeszkedett. A császáriak jobbra s balra a jobboldali kurtina (f.) és a sarki rondela (III.), a brandenburgiak balra a baloldali kis rondella (IV.) s a kurtina felé. Elsősorban a gránátosok s a magyar hajdúk voltak az egész északi vonalon. A rohamoszlopok halált megvető elszántsággal rohantak a rések palisszádjainak; de a török a janicsárok első sortüzének eldördülése után kő- és gránát-záporral borította el a támadókat, a rések magaslatáról kőkockákat hentergetett a fölkúszni akarókra s a vívóárkok népének tüzelésével nem törődve, szablyáival s alabárdjaival oly fúriával vagdalta a közelbe jutó keresztényeket, hogy különössen a sarki rondella (III.) körül a pokoli védelem erejétől megbódult kereszténység már-már zavarba jött. Lotharingiai Károly éles szeme észrevette a veszélyt; a fővezér harci sisakját fejére csatolta s kivont karddal vezette az erősítést a rés lábáig. A vezér példája lelkesített: a rohanók csakhamar visszatértek a rés magasságáig.[12] Alig értek azonban a palisszadokhoz, midőn egy irtózatos pillanatban a sarki rondella tövében egy török aknakemence fölrobban s a támadókat újból visszaveti. Akit el nem temetett, össze nem égetett az akna, az megtántorodék. Új csapatok érkeznek s az aknák ellen biztosítva érezvén most már magokat, a palissadokig óriási erőfeszítéssel ismét eljutnak. De fölrobban egy harmadik, föl egy negyedik s így egymásután kilenc akna csak azon a vonalon, melyen a császáriak támadnak. A föld a rések egész kiterjedésében tüzet okád; a katonaság egy része légberöpül, más részét az akna temeti el s harmadik részének ruhája fog lángot – s ez iszonyatos látvány annyira nekihevíti a védőket, hogy asszonyaik és gyermekeik is a rés mellé futnak s kövek és gránátok vetésével segítik küzdő apáikat. A védelemben lelkes példaadással a zsidóság jár legelől; míg egy része megátalkodott makacssággal veri vissza a támadókat, más része gazdag jutalom igéretével bíztatja kitartásra a török katonát.[13] A zavar az aknák ez irtózatos játéka s a nők, gyermekek és zsidók dobálta égő szurok-koszorúk, kézigránátok hatása alatt akkora, hogy a támadók egy pillanatra újból hátrálni kezdenek. Most látszott meg mily jó volt az intézkedés, mely a tábornokokat s a törzstiszteket a vívóárkokba rendelé. Az ezek által feltüzelt katonák… a középső rondella (IV.) cölöpjei fölé kerekedve, a cölöpzetet végre elfoglalják… A palissadok mögé jutott szerencsés katonák a jobboldalt eső kurtina (f.) felé való kiterjeszkedésre gondolnak. De a gondolat csak pillanatnyi; már a másik pillanatban egy iszonyú katasztrófa tör ki fejük fölött… mert most ellenállhatatlan erővel zúdítják a török férfiak, nők és gyermekek a második falról (g.) és az első fal (f.) cölöpsorának, magasságából a rondella cölöpjei mögé került keresztények fejére a lőporzsákok százait; a lőpor tüzet fog, a keresztények gránátjaiba, töltényeibe és lőporába a résen alul s fölül a tűz szintén belekap, az egész rés vonala lángban áll, a cölöpök mögé került katonák valóságos lángözönbe jutnak, ruhájuk tüzet fog, földre hajítják fegyvereiket, leszaggatják ruhájukat s a fájdalom miatt ordítva meztelenül futnak vissza, míg összeégett testük s félőrült lelkük emberfölötti kínjain egy jótevő kézigránát, vagy lezúdított szikladarab meg nem könyörül. E leírt jelenetre következő zavart ecsetelni nem lehet. A császáriak a középső rondellát (IV.) elhagyni kénytelenek s ezen a ponton legalább, a török már-már győz. Egyszerre egy látvány villanyozza föl a hanyatlókat. A brandenburgi oldalon a középső (IV.) és a balfelőli rondella (V.) közötti kurtina ormait a brandenburgiak s a velük vegyest harcoló 100 magyar hajdúnak sikerült elérniök… s egy ismeretlen hős, egy névtelen félisten, a győri magyar hajdúk egyik zászlótartója elsőnek lépve föl a falakra, ott a balfelől való kurtinán kitűzte a magyar nemzeti lobogót.[14] – A dolog ilyenformán történt… A brandenburgi oldalon vívott kézi harc… annyival lőn tán nehezebb a császárinál, mert a brandenburgiak rése nem volt oly járható, mint a császáriaké. A török a brandenburgi törzstiszteket, az egy Brand ezredes kivételével már mind harcképtelenné tette, vagy megölte, midőn Brand vette kezébe a vezetést és Schöning úgy, mint Károly a jobb oldalon, maga sietett a réshez friss csapatokkal[15] – s az új rohamban sikerült a még életben lévő új hajdúknak s a brandenburgiaknak a falra jutniok. – A látványból új erőt meríte a császáriak írtózatosan szenvedő csoportja. A tábornokok saját maguk vezettek a lángözönbe friss csapatokat[16] s míg a brandenburgiak a balkurtinán terjeszkedni kezdtek, e mozdulat kedvező hatása alatt a császáriak is átlépték az aknák roncsolta terrenumot és a lángözönt, nyílást vágtak a középső (IV.) és a sarki rondella (III.) torkaihoz, a megfogyott, de kétségbeesetten küzdő törököt visszaszorították s lábat vetettek nemcsak a kurtinán s a középső rondellán (IV.), hanem az esztergomi körbástyán (III.) is, ahol két janicsár-zászló s 3 ágyú esett a rohamozók hatalmába. Abdurrahman látta, hogy minden erőlködése hasztalan. A végső, kétségbeesett küzdelemnek az utolsó pillanatban akart véletlen fordulatot adni. Kiküldte a sarki rondella visszavételére janicsárjait, hogy a vérmező felé eső várfalak fausse-braye-jából, vagyis födött útjából oldalba támadják a sarki rondellát támadó császáriakat. Ha e támadás végre lesz hajtva, úgy amint Abdurrahman tervezte, a két tűz közé szorult császáriak tán harmadszor s véglegesen odahagyják a sarki rondellát. Szerencsére idejekorán észrevették a mozdulatot a lovasság s a dragonyosok, s a janicsárokat, mielőtt támadhattak volna, visszaverték. A keresztények tehát megtarthatták az esztergomi rondellát (III.). Egy több mint négy óráig tartó írtózatos küzdelem gyümölcse volt az, mely a győzőnek s a legyőzöttnek egyaránt becsületére válik s melyről a fővezér azt mondotta, hogy „a legközelebb mult századok összes rohamai közt legkeményebb s a legvérengzőbb volt…”[17]

„A védcölöpök elfoglalása után a résben való megfészkelés nehéz munkája a török folytonos küzdelme között még az egész éjen át tartott. Néhány katonának, úgy a császáriak, mind a brandenburgiak közül, a harc hevében sikerült a várba is betolakodni, sőt a brandenburgiak a IV. rondella közelében a második falnál (g.) 7 török ágyút és 1 mozsarat be is szögeztek; de arra komolyan gondolni sem lehetett, hogy a második falat is elfoglalják. Elég volt a török ellenállását a logement (védőmű) csinálásánál legyőzni. Abdurrahman a második falról folyton lövöldözött, sőt azalatt, míg a rés cölöpjeit a keresztények saját rőzsekötegeik segélyével mellvédnek átalakíták, mesterséges szerekkel írtózatos tüzet gerjeszte a sarki rondella (III.) tetején s a mellette levő kurtinán fölhalmozott éghető anyagban. E két égés szomszédjában is nehéz volt a munka, midőn egyszerre a sarki rondellán bombák kezdtek pattogni. Abdurrahman ugyanis a rések kijavítására nagy, földdel töltött ládákat alkalmazott, de ezek fenekére egy jó rakás gránátot és kisebb bombákat helyezett el a célból, hogy ezek akkor, midőn ő a rést a keresztényeknek átengedni kényszerül, fölrobbanjanak. A palisszad-karók végei tudniillik, melyeket a földdel töltött hatalmas faládákba szúrtak, szurokkal megkenve s valami szerrel itatva voltak s így amilyen mértékben égtek a karók, azon arányban robbant szét a ládákban, mint megannyi kis aknában a sok gránát. Ez a játék valami 40 órán keresztül tartott s következése az lőn, hogy a rőzsekötegeket a keresztények – nehogy tüzet fogjanak – kénytelenek voltak eltávolítani s helyükbe földes zsákokat alkalmazni. Sőt mi több, a már saját hasznukra fordított török palissád-karókat is kénytelen-kelletlen mind ki kelle szaggatniok az ostromlóknak. Az egész éji munkánál az volt Károlyék szerencséje, hogy északi szél támadt, a lángok s a füst a vár felé vágódtak és ezt az időt a mondott, már az ostromlók befészkeléséhez fölhasznált karózatnak kitépésére lehete fordítani…”

A bajor választófejedelem parancsnoksága alatt álló seregek rohama alig volt könnyebb, vagy kevésbbé vérengző, az északinál… A két bajor rohamoszlop a rohamjel megadása után a két erődfok (cavalier) (36, 37.) tövében a 38-al jelzett ütegtől jobbra s balra vágott széles bejárón[18] könnyű szerrel jutott le az árokba. Majd jobbra és balra kiterjeszkedve, tovább folytatták a támadást a nagy körönd ellen. A török itt is szívósan védekezett s a baloldali rohamoszlopot három felrobbant szóró-akna hozta rendetlenségbe. De egyfelől Badeni Lajos, másfelől Serényi, a középen pedig maga a hőslelkű és vakmerő Miksa Emánuel bajor választófejedelem buzdították a csapatokat s kellő erőfeszítés után a rondella fala a támadó birtokába jutott. A rondellán volt visszaszorított török védőrség fürgén kúszott fel az i-vel jelzett falhoz támasztott lajtorjákon, de a támadók vele vegyest hágtak a lajtorjákra s egy részük át is jutott a falon túlra. Ámde a török e fal és a mögötte levő épületek ablakaiból oly ellenállást fejtett ki, mely vetekedett az északi oldalon mutatott ellenállással. A kövek, a nyilak, a kézi gránátok, az égő szurokkoszorúk s különösen a lőporzsákok oly nagy mennyiségre zúdult a támadók fejére, hogy az i-vel jelzett falnak nagyobb csapattal való megmászása – ami különben nem is volt eredetileg a roham programmjába fölvéve – teljesen lehetetlenné lőn. Még kínosabb volt a nagyobbrészt szászokból álló baloldali rohamoszlop helyzete, melynek a k-val jelzett kis rondella megkerülésével az a mögött levő szorítóba (Zwinger) sikerült bejutnia. Az azt szegélyező épületek ablakaiból és tetejéről oly írtózatos mennyiségű bomba, kő és lőporzsák zúdult a magasból az említett szorítókban levőkre, hogy elvégre is ezt a rohamoszlopot nagymérvű veszteség után ha nem is messzire, de vissza kellett parancsolni. A szászok, miután a k-val jelzett kis rondella megkerülésével az a mögött levő szorítóba szögeztek, eleget tettek a parancsnak, a szorítónak a nagy rondellához vezető kapuját megszállva tartván. A nagy rondellán különben 7 ágyú és 1 mozsár esett a győzők kezébe. A bajor oldalon is vagy négy óráig tartott a küzdelem, melynél a támadók – császáriak, bajorok és szászok – holtjaik és sebesültjeik százait veszítették. Éjen át a szorítóban égő házak s felgyújtott anyag tüzének fényénél csinálták meg a bajorok a rondellánál a védőművet (logement) s egyúttal a palotából jövő erős tüzelés és gránáteső dacára egész éjen át a szorító kapujától a nagy rondella kapujáig egy erős harántgát (coupure) ásásán és megerősítésén dolgoztak, mely biztosította őket a szorító kapujának s a rondellának háborítatlan birtokában. Ezt a harántgátat kellett volna Abdurrahmannak vagy Izmael basának megásnia s most tán nem volna a nagy rondella Miksáék kezében.

„Szóljunk végre – írja folytatólag dr. Károlyi Árpád – a magyar hajdúk álrohamáról. Bármi kitűnő dispositiókat tőn is Eszterházy, céljai másodikát, hogy tudniillik a rést megmásszák emberei, nem érte el… A magyar csapatoknak Eszterházy terve szerint a mai lánchídfő tájától a pesti kapuig húzott s három rondellával flankírozott falat, melyen rés törve nem volt s melyre közelítő árkok nem vezettek, nem directe megrohanni, hanem a vízmű és a Duna közt levő földszoroson keresztül megkerülni kellett volna. De annak a hosszú, veszedelmes útnak megtételéhez, mely az Alsó, vagy Kakas kaputól a lánchídig terjed, a partmenti házromok nem bizonyultak elegendő födözetnek. Az egész út hosszában ki volt téve a magyarság a várfalak s különösen a VI. és VII. számú körbástyák hatalmas tüzének. A magyar csapat mindamellett halált megvető elszántsággal rohant előre, de minden közelítő árok vagy ostrommű hiányában az új fal (b-b-b) három rondellájának, kurtináinak előlről és a várfalak oldalról és hátulról jövő tüzelését nem bírta ki, a csajkákat pedig, úgy látszik a Dunán födött állásban levő török hajókon működő lövegek tüzelése tartotta vissza s így az új falon belől kerülni, még a Duna segélyével sem lehete. A lőportár robbanása okozta rés megmászása hát elmaradt; de a diversio tetemesen gyöngíté Abdurrahman erejét s nagyban előmozdítá a két valódi roham sikerét; mert ami védőnépet ideküldött Abdurrahman, azt északról vagy délről kellett részben elvonnia…[19] Egyébként a hajdúk vagy talpasok dunaparti támadása nagyon vérengző, aránylag a legvéresebb volt. Tudjuk, hogy Buda keleti oldala régibb s legújabbkori katonai írók szerint mindig a legerősebb része vala a várnak, s hogy éppen azért nem választák ez oldalt se 1684-ben, se 1686-ban, se 1849-ben rohamtárgyul. A 2000 hajdúnak a várfalak tüzétől hát írtózatosat kelle kiállaniok s csakugyan július 27-ike 600 halott és sebesült magyar hajdúba került.[20] Ha föltesszük, ami különben nem valószínű, hogy az északi oldalon beosztott 200 hajdú mind odaveszett, még akkor is 400 marad a dunaparti 2000 hajdúra; azaz minden ötödik közülök vagy meghalt, vagy megsebesült.[21]

„Igy végződött július 27-ike, a halál öldöklő angyalának ünnepnapja. Török részről a szökevények állítása szerint valami 2500 volt a veszteség halottakban, sebesültekben, mely számból az északi oldalra valami 1500 esett volna, a bajorok ellenben 700-at sebeztek s 300-at öltek volna meg. Keresztény részről összesen ötödfélezer német és 600 magyar halott és sebesült lőn a roham áldozata. A lotharingiai herceg rohama 3000[22] közembernek és 200 tisztnek halálába vagy sebeibe került, kik között a következő sebesültek a nevezetesebbek: Croy Károly Jenő herceg táborszernagy, Dieppenthal altábornagy, Thüngen tábornok, gróf Archinto, Truchsess és báró Rödern alezredesek és a vitéz báró d'Asti, ki július 25-én vett sebe dacára részt vőn a rohamban s újra, bár nem erősen, megsebesült. Végre a vakmerő önkéntes Commercy herceg. – A brandenburgiak közül valami 50 tiszt és 450 közember volt a veszteség halottakban, sebesültekben. Meghaltak: gróf Dohna Dietrich és Sándor kurlandi herceg ezredesek, Bornstädt alezredes, Elsnitz őrnagy; megsebesültek: Barfuss tábornok, Belling és Grygy ezredesek, Heiden és Schlabendorff alezredesek. – A palotai oldalon a sebesültek száma 1171, a halottaké 187. A császáriak közül itt nevezetesebb sebesültek: báró La Vergne altábornagy, Aspermont tábornok, báró Welsberg és gróf Pálffy Miklós alezredesek. Bajor részről elestek: Pöckh alezredes, Croysill és Crammer őrnagyok és több kapitány; megsebesült Rummel tábornok, 1 őrnagy és sok más tiszt. A szászok közül elesett vitéz Carlowitz György alezredes, két kapitány és más tisztek; megsebesültek: Rochau alezredes és néhány tiszt. A szászok a rohamnál kiköszörülték a július 22-iki csorbát.[23]

A július 27-iki véres áldozatokat követelő roham az északi oldalon a külső várfalat, a déli oldalon a nagy rondellát juttatta a keresztények kezére. Az északi oldalon az elfoglalt fal mentén végighúzódó 6 öl mély és 30 lépés széles árok, mögötte a második (g.) és ez után az emennél is magasabb fal (h.), a déli oldalon pedig az i-vel jelzett fal és a mögötte levő, védelemre kiválóan alkalmas épületek mind e védelmi tényezőknek felette ügyes, kitartó, és halálos elszántsággal küzdő török védőrsége dacoltak a hősiességben ugyancsak párját ritkító keresztény csapatokkal szemben.

Károly herceg a maga frontján a legközelebbi feladatok legelsejének az említett ároknak járhatóvá tételét,valamint a második falon megfelelő nagyságú rohamrésnek nyitását tartotta s az előbbit gerendázaton nyugvó hidak beépítésével, a másikat pedig egy ütegnek a sarki rondellán (III.), egy másiknak az elfoglalt első fal (f.) mellett s végül az eddigi rossz tapasztalatok dacára néhány aknának a második várfal (g.) mentén való telepítésével vélte legcélszerűbben megoldhatni, mire nézve nyomban meg is tette intézkedéseit. A déli oldalon pedig a bajor választófejedelem mindenekelőtt az említett i-falnak és az annak nyugati végéhez csatlakozó szorítónak a megvételét tűzte ki legközelebb elérendő cél gyanánt csapatai számára.

A kiadott intézkedésekből kifolyólag az északi fronton az aknászok két éjen és egy napon át három aknán még eddigelé nem tapasztalt buzgalommal és ügyességgel dolgoztak. Ennek a buzgalomnak július 29-én meg is lett a jó következménye… E napon a balfelől ásott akna középső (IV.) rondella mellől a második kőfalból hatalmas darabot döntött le; a sarki (III.) rondella és az ezt és a középső (IV.) rondellát összekötő kurtina mellől fúrt két akna pedig nemcsak szintén jó rést nyitottak a második falon, hanem… Abdurrhamannak e falon újonnan berendezett ütegét a jobboldali akna nemcsak tönkretette, hanem két, már beállított ágyúját is levágta; a középső akna pedig a második fal (g.) mögött fekvő 15–20 lépésnyi esplanade-ot föltakarta. Nagy volt az öröm az elért szép eredmény miatt s Károly herceg még az nap még két aknát fúratott ugyancsak a második fal alá – s az öröm teljes lett volna, ha a brandenburgiakon nem esik a robbanás miatt olyan baj, mely 80 emberük életébe került, anélkül, hogy az aknászok erről bármit is tehettek volna. A császári napos tábornok, Migrelli ugyanis elfelejtette tudatni Schöning altábornaggyal, hogy a védőműveken dolgozó brandenburgiakat idejében visszarendelje. Amikor tehát a jobboldali legújabb akna felrobbant, a felvágódó kőtömeg a brandenburgiakat érte. Schöning elégtételt kívánt s Károly herceg Nigrellit elzáratta, de ez – mondá Doria diCiriě igen helyesen jelentésében – „nem támasztja föl a halottakat.”[24]

Azért a török védőművekben és védőrségen is tetemes kárt tettek, nemcsak az aknák, hanem az új üteg is s így Károly herceg és a bajor választófejedelem július 30-án másodszor is megadásra szólították fel Abdurrahmant, de a válasz most is tagadó volt.

[1] Journaux etc. júl. 25.-hez: „Le vicegéneral Hesterhasi arriva au camp avec un corpa considerable de Hongrois tant ă pied, qu'ă cheval, dont le duc prétandolt se vervir pour l'assault.”

[2] Grimani júl. 24. és 26.-iki jelentései.

[3] A XVII/18. számú mellékleten 36. és 37. számmal jelezve. (Lásd a 217. oldalon).

[4] Mittheilungen etc. 1886. 62: „Hier (an der Nordfront) wurden die von dem Franciscaner Gabriel verfertigten Pechfaschinen beim Eintritte der Dunkelheit an den Pallisaden befestigt und angezündet. Da der Wind aber aus einer ungünstigen Richtun wehte, brannten die Pallissader nur theilweise nieder, während die Soldaten in den Laufgräben durch Rauch und Hitze sehr belästigt wurden.”

[5] Főjelentés: „Que les haiducs ayant la mesme adresse que les Turcs au maniement des armes, on en choiseroit quelque'uns des plus vigoureux pour les joindre aux grenadiers et gagner par leur agilité ordinaire le dessus du parapet, pendant que els autrex en éloigneroient els ennemis par le feu.”

[6] Disposition der Kayserl. Attaque wie solche vor Ofen den 27. Jul. 1686. bewerkstelliget worden. (Melléklet Schmettau jelentéséhez.)

[7] Mittheilungen etc. 1886. 64.

[8] Dr. Károlyi Árpád id. m. 328. old. nyomán a bajor napló, a Foglietto Straordinario és Sshmettau jelentése alapján.

[9] Disposition der Kayserl. Attaque etc.

[10] Lásd a 208. oldalon.

[11] Főjelentés, Henrik naplója és a fentemlített Disposition.

[12] A Mittheilungen etc. 1886. 64. szerint Dr. Károlyi Árpád előadásával ellentétben, aki a török aknák közbejátszásáról csak később tesz említést, azoknak már most, a roham első stádiumában juttatnak szerepet, mondván: „Schon hatten die ersten Abtheilungen den Wallbruch erstiegen, zu dessen Vertheidigung sogar türkische Weiber und Kinder herbeigeeilt waren, als sich der boden öffnete und eine Mine einen Theil der Tapferen in die Luft riss, den anderen die steile Bresche wieren hinabschleuderte.” Ennek megfelelően Károly herceg közbelépését és magatartását is kissé más színben tüntetik fel, folytatólag mondván: „Der Herzog von Lothringen stellte sich jetzt selbst mit entblösstem Degen an die Spitze der abermals vordringenden Schaaren und eiferte, ohne auf das feindliche Feuer oder die unaufhörlich springenden Minen zu achten, zum neuen Anlaufen an. Begeistert durch die Nähe und den Zuruf des Oberfeldherrn, der sich ohne anderen Schutz als den einer Sturmhaube unter die vordersten Reihen der Angreifer gedrängt hatte, strümte die Kaiserlichen ein zweites-, ein dritts- und viertesmal gegen die Bresche an, um sich edlich in einembeispiellosen wüthenden Handgemenge auf derselben zu behaupten.”

[13] Grimani írja júl. 30-akáról, hogy a szökevények egyértelmű vallomása szerint „la difesa maggiore venga fatta da cittadini, ma la piu ostinati dalli hebrei, che coll'esempio stabiliscono la costanza, servendosi anche par sicura persuasione del dinaro.”

[14] Főjelentés: …. ou (a balfelőli kurtinán) un enseigne des haiducs de Raab monta le premier et planta son drapeau.”

[15] Schöning id. m. 109. – Henrik naplója.

[16] Mittheilungen etc. 1886. 64: „Die Generale und Officiere wetteiferten mit den braven Soldaten. Feldmarschall Starhemberg focht unter den Leuten eigenen Regiments und der Feldmarschall Caprara war mit dem F. M. Lt. Mercy herbeigeeilt, um zu Fuss mit Pallasch in der Faust mitzukämpfen, da beide mit der Cavallerie momentan keine Beschäftigung fanden. Als der Prinz Commercy durch eine erhaltene Verwundung am Gehen gehindert wurde, liess er sich auf ein Pferd heben und ritt unter dem Jubel der Soldaten die Bresche hinauf.”

[17] Főjelentés: … al plus sangantle et la plus vigoureuse qui sesoit vue dans siecles passés.”

[18] Főjelentés és Doria di Curiě jelentései.

[19] Vaugnyon, XIV. Lajos bécsi követének jelentése, 1686. aug. 1.

[20] Vaugnyon fenti jelentése.

[21] Csudálatos, – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 335. old. 3. jegyzetében – hogy e rohamot minden kútfő agyonhallgatja; úgy mint a Főjelentés és a Journaux ezzel ütik el: „nem sokat ért.” Egyedüli forrásunk Vaugnyon jelentése, aki szerint bizony „sokat ért”. – A Mittheilungen etc. 1886, a 66. oldalon ezeket mondja róla: „Die Demonstration welche die 1500 Heiducken auf der Wasserseite unternahmen, brachte nur wenig Nutzen. Die National-Truppen gingen zwar bis an die von den Türken im vergangenen Jahre neu erbaute Mauer von, liefen aber, da sie hier auf Widerstad stiessen, sogleich wieer zurück, ohne sich in einen ernstlichen Kampf eingelassen zu haben.”

[22] Ez alighanem tollhiba, 2000 helyett, mert különben nem jön ki az ötödfélezer ember; de ez a szám még így sem jön ki a dr. Károlyi Árpád által közölt adatok összegezéséből.

[23] A Mittheilungen ets. 1886. következőleg adja elő a veszteséget: „Verluste der Kaiserlichen ungefähr 2000 Mann, der Brandenburger mehr als 300 Mann, der Bayern gegen 700 Mann. Ez összesen mintegy 3000 embert tesz ki.

[24] Doria di Ciriě jelentése a turini Állami Levéltárban: „ma queste non risucita i morti”. – Ennek és Henrik szász herceg naplójának alapján dr. Károlyi Árpád id. m. 340.