Amikor Károly herceg Abdurrahman tagadó válaszát megkapta, nyomban parancsot adott a közben szintén elkészült negyedik akna felrobbantására, mely „3 előzőjéhez hasonlóan, megint egy darabot hasított le a második várfalból (g.), sőt a mögötte levő terrase vagy esplanade egy részét is lerántván, az árokba vetette le.”[1]

Közben a várban újból fontolóra vették a szinte kilátástalan helyzetet és Abdurrahman főbb tisztjeinek unszolására kiüzent Károly herceghez és a bajor választófejedelemhez, hogy mégis csak hajlandó az alkudozásra s a hozzá küldött parlamentair előtt kijelentette, hogy hajlandó Budát feladni, ha ennek fejében Lipót békét köt a Portával. Ezt az ajánlatot azonban sem Károly herceg, sem Miksa Emánuel elfogadhatónak nem találván, a harc az egész vonalon ismét kiújult. Miután közben híre jött, hogy Szulejmán nagyvezír feltartóztatás nékül közeledik Buda felé, és hogy a tekintélyes haddal mintegy 20.000 emberrel[2] előretolt Sátán pasa szeraszkír már Fehérvártól nem messze táborozik, Károly herceg elhatározta, hogy a döntő rohamot a vár ellen augusztus első napjainak egyikén, még mielőtt a szeraszkír háborgatólag közbeléphetne, végrehajtatja s egyúttal előkészületeket tett, hogy a török fölmentő sereget is méltóan fogadhassa. Mindezekről dr. Károlyi Árpád id. m. 346. oldalán a következőket írja: „Ez utóbbi szempontból mindenekelőtt a gróf Dünnewald, gróf Pálffy és gróf Batthyány alatt külön-külön táborozó nagyszámú lovasságot rendelte vissza Buda alá, nehogy egyiket vagy másikat a netán titkos éjjeli menetekben előhaladó szeraszkírnak elvágni alkalma lehessen, meg azért is, hogy a lovasság idejekorán hozzáfoghasson a circumvallatio (körülsáncolás) vonalának megásásához.” A vett parancshoz képest Batthyány ifjabb Bercsényi Miklós társaságában már augusztus 1-jén vonult be mintegy 2000 jó huszárjával Buda alá, augusztus 3-án pedig, bevonult Dünnewald és Pálffy János Károly is és az összes lovasság nyomban hozzáfogott a XVII/19. számú mellékleten feltüntetett circumvallációs vonal elkészítéséhez olyképen, hogy mindegyik ezrednek a táborhelye előtti területet kellett védhető állapotba helyeznie. A circumvallációs vonalat Károly herceg, bár augusztus 1-én a vívóárkokban egy kőgolyó szilánkjától combján megsebesült, lóra ülve Miksa Emánuellel egyetértőleg a helyszínen tűzte ki. Egyben elhatározta a két fővezér, hogy rövidesen a gyalogságot is berendelik a kijelölt circumvallációs vonalba, hogy ott a lovassággal keverten fölállva együtt dolgozzanak a vonal kiépítésén. A sereg elhelyezését a circumvallációs vonalon belül ugyancsak a fentemlített melléklet és a XVII/20. számú vázlat mutatja. A magyar csapatokat a két főcsoportra fölosztották; a herceg a magánál tartott magyarokat a Rókus hegynek a Pál völgy felé eső és a József hegynek a Duna felé néző lejtjén helyezte el, míg a választófejedelem Batthyány s ifjabb Bercsényi Miklós mintegy 15 századnyi huszárjait saját balszárnyán a Duna mellett visszatartva, a többieket Pestre küldé által. „Augusztus 2-án – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 347. old. – megérkezett Caraffa tiszai hadteste a vele volt nagyszámú magyarsággal gróf Barkóczy Ferenc főparancsnoksága alatt. Ez Károly herceg északi csoportjához nyert beosztást. Állott ez a Barkóczy vezette magyarság, – mely miután az egész télen át diadalmasan küzdött a törökkel, az egész keresztény seregben a legtöbb tapasztalattal bírt, a legtöbbet ért, – a legmegbízhatóbb középszámítás szerint 33 századból,[3] tehát valami 4000 emberből, három külön csoportra osztva, melyek egyikét Barkóczy huszárjai, másikát Barkóczy hajdúi, harmadikát pedig Petneházy hajdúi alkották, kik közül a talpasok már augusztus 2-án, a huszárok ellenben csak augusztus 11-én érkeztek Buda alá… Ilyenformán még a legcsekélyebb számítás szerint is 8000 magyar volt augusztus legelején a budai táborban Petneházy 800 huszárja nélkül, noha az eddigi portyázások, kémszemlék s a július 27-iki roham összesen legalább 1000 emberrel megapaszták eredeti számukat.[4]

„Míg a vár körül e mozgalmas élet támadt, – írja dr. Károlyi Árpád folytatólag – a vívóárkok népe se hevert tétlenül. A kurtináról (f.) s a rondelláról (III.) az ütegek[5] erősen működtek s jól megállták helyüket, bár Abdurrahman ellenütegeket alkalmazott azokkal szemben.[6] Kevésbé volt szerencsés a fővezér az árok áthídalása végett készített állványoknak a vár árkában való elhelyezésénél; nem mondják kútfőink, vajjon az árok fenekén levő védőművek, vagy a második falat védők tüzelése tette-e lehetetlenné e fontos műveletet, vagy (ami valószínűbb) a már kész állványokat a törökök mesterséges tüze s égő szurok-koszorúi gyujtották-e föl: elég az hozzá, ezzel a tervvel föl kelle hagyni s már július utolsó napjaiban magyar huszárok és hajdúk vállalták magukra az árok betöltéséhez szükséges mindenféle anyagnak az árokba való hordását. Megnyitottak augusztus 2-án az aknászok a harmadik (h.) és második (g.) fal összeérő végétől a sarki rondella (IIII.) felé nyúló ellenséges védőmű (logement) aláaknázására is egy folyosót… és ez az akna, dacára annak, hogy mikor megnyitották, a földből kiömlő, valami megmagyarázhatatlan bűz az aknászokat ájulásba ejtette, kevés idő mulva elkészült, csak megtöltése maradt hátra s Lotharingiai Károly annak felrobbantását, s ha a robbanás jól sikerül, lajtorják segélyével a falak megmászását augusztus 3-ikára tűzte ki, mindamellett, hogy a mély árok egész hosszában betöltetlenül tátongott a két ellenfél között.”

A bajor fronton a július 27-ike utáni időt szintén egyrészt a birtokba ejtett vár-részletekben való biztos megfészkelésre, részben pedig a további ostrom előkészítésére, új, közelebb fekvő ütegek, stb. telepítésére használták fel.

Az általános roham megismétlését Károly herceg Miksa Emánuellel egyetértőleg augusztus 3-ára tűzte ki. Ennek lefolyását dr. Károlyi Árpád id. m. és a Mittheilungen etc. 1886. alapján, előbbinek megállapításait helyenként szószerint adva, a következőkben foglaljuk össze: Az északi fronton a rohamra szóló intézkedéseket, miután Starhemberg Rüdiger tábornagy július 31-én gyengén megsebesült, de ezt Károly alkalmas ürügyül használta fel, hogy az örökké házsártoskodó tábornagyot hátraküldje, Croy Károly Jenő herceg táborszernagy tette meg. Itt ezúttal ismét kísérletet tettek a törökök cölöpzetének felgyújtásával, de ez teljesen sikertelen maradt. Épígy csak kevés kárt tett a várfalazatban a roham napján felrobbantott akna is, minek folytán az összeült haditanács, főleg Schőning altábornagy javaslatára, aki különben is még mindig túlkorainak tartotta az általános roham megismétlését, már-már a vállalat abbahagyása mellett döntött, amikor a bajor választófejedelem főhadsegéde azzal a hírrel lepte meg a tanácskozó tábornoki kart, hogy a bajorok, bár Károly herceg a megállapított rohamjelet még nem adatta meg máris megkezdték a rohamot és remélik, hogy a várkastélyt hamarosan kézre keríthetik. Erre Károly herceg, nem akarván a bajorokat cserben hagyni, a maga frontján is elrendelte a roham megkezdését. Ez az előzetesen kiadott intézkedések szerint három oszlopban volt végrehajtandó. A sarki rondellának (III) és a kurtina ehhez közeleső, az új ütegig terjedő részének irányított jobboldali rohamoszlop élén egy százados alatt 50 gránátos haladt, akiket 20 gránáthordozó ember követett. Ezek után 50 lőfegyverrel ellátott, majd 50 ugróbotokkal, kaszákkal és csillagos buzogányokkal (Morgenstern) felszerelt következett, egy-egy kapitány parancsnoksága alatt. Támogatásul 50 hajdú volt beosztva, kiket 100 sáncszerhordozó követett, szintén egy-egy kapitány vezetése alatt. Hasonló összetétele volt az említett kurtina balfele irányában, vagyis az új ütegtől balra irányított középső rohamoszlopnak is, melyhez szintén kirendeltek 50 hajdút, csakhogy itt az emberek fele brandenburgiakból állott. Tudnivaló ugyanis, hogy július 28-ikától kezdve a brandenburgiak külön működését megszüntették s ettől kezdve Schőning csapatai közösen teljesítettek szolgálatot a császáriakkal. Ennek az intézkedésnek az lett a hátrányos következménye, hogy a második várfalnak (g) a középső rondellával (IV) szemben levő része nem volt annyira megtörve, mint tovább nyugatra a sarki rondellához közelebb eső rész; s ezért itt a középső rondellától (IV) a második falig (g) terjedő út a legnehezebb, mert legmeredekebb s egyúttal legveszélyesebb is volt. Erre a helyre tették a frissen érkezett magyar csapatokat; a harmadik rohamoszlop tehát kizárólag magyar csapatokból állott.[7] E szerint minden rohamoszlop kerekszámban 320 emberből tevődött össze s mindegyik oszlopot ugyanannyi ember, tehát a baloldalit 320 tartalékviszonyban álló magyar követte.[8] A jobboldali rohamoszlopot Bischofhausen őrnagy, a középsőt egy brandenburgi törzstiszt, a baloldalit pedig egy magyar tiszt vezette, kinek nevét azonban nem tudjuk megállapítani.

A roham lefolyását dr. Károlyi Árpád id. m. 352. old. következőleg írja le: „Míg a magyarok a középső rondellától (IV) minden kedvező előkészület nélkül ereszkedtek az árokba, a másik két rohamoszlop a két kényelmes árkát (Sappe) használta fel e célra. De lent az árokban a vezető tiszteket majd mind leszedte a lábáról a török jól célzott golyója s a csapatok vezető nélkül tétovázva tekintének föl a magas falakra. A császáriak és brandenburgiak középső, valamint a magyarok baloldali oszlopáról nincs bővebb értesítés; az utóbbiakról csak annyit tudunk, hogy igen jól viselték magukat.[9] A jobboldali rohamoszlopról tudjuk, hogy Bischofshausen népe egy csekély töredékével megmászta a második falat, miután hallatlan erőfeszítés között az árkon átvergődött. Az árokból utána fölkúszni akaró katonaság majdnem teljesen ki volt téve a védők tüzének s dacára annak, hogy Károly és Schőning az első falon személyesen bátoríták a küzdőket, csak egyes kisebb csoportoknak sikerült a második fal mögötti esplanadera Bischofshausen után följutni, ahol azonban a túlnyomó számú török nyomban levágta őket. Három ízben ismétlődött a roham, mindig hasonló balsikerrel. Világos volt, hogy a rohammal föl kellene hagyni s másfél órai kínos küzdelem után, mikor egy másik bajor futár-tiszt azt jelenté, hogy Miksáék visszavonultak, Károly csakugyan parancsot is adott a roham beszüntetésére. Több mint 200 halottba és sebesültbe került a véres vállalat, melynek egyetlen eredménye az volt, hogy a sarki rondella (III) déli torkánál, ott ahol a vérmezőre néző kurtina e rondellával egyesül, valami 40 ember számára védőművet (logement) lehetett készíteni. A roham alatt maga a fővezér, Károly herceg, könnyű sebet kapott s Isten csudája, hogy a vakmerő Bischofshausennek egyéb baja nem történt, mint egyik ujjának levágatása. Marschall őrnagy elesett, gróf Herberstein Lipót alezredes nehéz sebet kapott, gróf Kaunitz alezredes karját egy golyó fúrta át s azonkívül megsebesült Bismarck brandenburgi őrnagy is.[10]

A déli oldalon Miksa Emánuel két rohamoszlopot indított a többször említett i-vel jelzett fal ellen. A jobboldali oszlop a fal keleti, a baloldali annak nyugati vége ellen indult, hogy aztán a szorítóba bejusson. A rohamot gróf Aspremont mint napos tábornok vezényelte. A bal oszlop szinte hihetetlen gyorsasággal foglalta el a szorító falát s magába a szorítóba bejutva, a bajorok egyik szobából a másikba űzték a kétségbeesetten védekező törököket. Már három szobát elfoglaltak, amikor a törökök által behajított gránátok és kövek özöne arra birta a választófejedelmet, hogy az életben maradt tisztjeiket már követni alig akaró bajorokat visszaparancsolja.[11] A jobboldali rohamoszlop sem boldogult s így Miksa csakhamar ezt is visszarendelte. A 40 főnyi veszteség közt voltak: az elesett Ponterico és Prince bajor és egy szász kapitány; megsebesült a piemonti gróf Operti és még három más tiszt. Badeni Lajos őrgrófot egy puskagolyó hátán könnyen horzsolta, Savoyai Jenő hercegnek pedig egy nyil egyik kezét sebesítette meg.[12]

„Ez a sikertelen vállalat, – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 354. old. – mely mint általános roham a második volt, a bécsi udvart nagyon lehangolá. Már a július 27-iki roham előtt, midőn a fölmentő török sereg eszéki táborozásáról az első kósza hír Bécsbe vetődött, a miniszterek megijedve kezöket mosták az uralkodó előtt, hogy ők nem okai Buda vívásának, mert ők azt mindig ellenezték… E csüggedésből a július 27-iki roham után (bár indokolatlanul) a legvérmesebb remények közé csapott át az udvar s most augusztus 3-ika után ismét mély levertség vett rajta erőt. Az ifju császár-királyné 40 órai imádságot rendelt el az udvarnál, s a város templomaiban szintén közimák mondattak a keresztény sereg fegyvereseinek győzelméért.”[13]

A keresztény sereg táborában az augusztus 3-iki kudarc természetesen szintén leverő hatást gyakorolt, ellenben a törökök a nap szerencsés eredményeiből új erőt merítettek a kemény ellenállás folytatására, sőt Abdurrahmann másnap korán reggel a középső (IV.) körönd visszafoglalására erőteljes kirohanást hajtott végre, melyet Schőning altábornagy csak kemény küzdelem után volt képes visszaverni. A tűzérségi párbaj is változatlan energiával folyt a két fél között. A törököknek a II. számú köröndön működő ütege csakhamar leszerelte Károly hercegnek a sarki rondellán (III) beépített ütegét (43), azonban csakhamar az előbb említett török üteget is leszerelte a Városmajor tájékáról lövöldöző keresztény tűzérség (44).

Az északi fronton az első (f) és a második várfal (g) között fekvő mély árokba szort rőzsekötegek, gallyak és sásfélék augusztus 7-én kigyulladtak és három napon keresztül olyan rettenetes füstöt és bűzt terjesztettek, hogy emiatt ehelyütt minden munka lehetetlenné vált.

[1] Dr. Károlyi Árpád id. m. 342.

[2] Mittheilungen etc. 1886. 70.

[3] Ezek Schmettau aug. 8-iki jelentésének szavai.

[4] A Jorunaux etc. írja aug. 2.-án: „Nous avons… 8000 hongrois dans nostre camp.”

[5] Lásd a 238. oldalon.

[6] Henrik szász herceg naplója, aug. 1.

[7] Grimani írja aug. 3.-án: „Li talpacci pure con poche alemanni devono assalir alle parte de brandenborghesi nella piu erta e difficile breccia.”

[8] Dr. Károlyi Árpád id. m. 350. old. 320 ember helyett mindenütt 400-at említ s hozzáteszi: „természetesen a tartalékon kívül”, holott a második helyen álló 320 ember már magát a tartalékot jelenti. Világosan kitűnik ez a Mittheilungen etc. 1886. 71. old. következő szavaiból: „Als Hauptreserve für die rechte und linke (vagyis tulajdonképpen a jobboldali és a középső) Sturm-Colonne standen ebenso viele Commandierte in Bereitschaft, als Soldaten zum Anlaufen bestimmt worden waren.”

[9] Foglietto Straordinario aug. 8.-aki száma: „gli Ungheri si portarono molto bene.”

[10] Főjelentés, Journaux, Röder id. m. I. 8. mellékl., Grimani, Doria di Ciriě jelentései. Henrik naplója. Schmettau jelentése.

[11] Ifj. Cormaillon bajor szolgálatban levő francia kapitány levele a táborból. aug. 4. (Párisi Külügyi Levt., Autriche.)

[12] Bajor napló, Doria di Ciriě, Tarini és Cormaillon jelentései.

[13] Schmettau jelentései aug. havából (Berlini Áll. Levt.)