Mielőtt a bajorok újonnan beállított ágyúi és mozsarai július 22-én tüzelésüket megkezdhették volna, Abdurrahman és Izmael pasák újabb erőfeszítéseket tettek a bajor ostrom előhaladásának meggátlására. „Már az azelőtti napon – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 300. old. – jelenték a kémek és szökevények, hogy a várpalotai török kirontani készül. A bajor fejedelem maga bejárta július 21.-én este az előörsöket, a futó-árkok legénységét és tisztjeit éberségre s vigyázatra buzdította. Egész éjfélig feszült figyelemmel leste a készen levő katonaság: mi fog történni s miután éjfél utánig minden csendes maradt, a két cavaliert (36, 37.) és a közeli futó-árkokat őrzők elkezdtek szundikálni,[1] a tartalék pedig gondtalanul tanyázott a rohamgyültéren (födött rohamtéren). Mintha csak ezt a pillanatot leste volna az éberszemű török: július 22.-én hajnali szürkületkor[2] valami 100 janicsár[3] kitört a rondella kapuján s irtózatos Allah-kiáltással rárohant a szunnyadókra, s míg a félálomból fölriadt szászok eszeveszett futásnak eredve,[4] védtelenül ellenállás nélkül hagyták magukat kaszaboltatni, s vitéz ezredesüket, Löben Jánost,[5] aki karddal a kezében akarta a futókat visszaűzni, összeapríttatni hagyták, a zavarba jött csekély számú bajorság is meghátrált, a janicsárok pedig egyenest az új ütegnek tartva, a magukkal hozott szerek segélyével mind a 4 ágyút, sőt még egy mozsarat is, beszögeztek, a telepet védő bajor tűzéreket pedig leapríták… Szinte hihetetlen, de maga a választófejedelem mondja, hogy a 100 janicsár[6] valami 100 szász és 30 bajor katonát megölt s valami 120 embert megsebesített s a mészárlás még tovább tart vala, ha De La Vergne császári altábornagy és Rummel bajor tábornok[7] két császári zászlóaljjal visszavonulásra nem kényszeríti a vakmerő, minden képzeletet felülhaladóan elszánt janicsárokat, kik az egész véres affaire alatt csak 25 embert vesztének.[8] Nemsokára a helyszínén termett Miksa is Badeni Lajossal, meg a tábornoki karral; a futó árkokba új hadi népet vezényeltek, mire a rend nagynehezen helyreállott. Szerencsére sikerült a beszögezett egy mozsárból és három ágyúból a szöget eltávolítani s a kirohanás után két óra mulva”[9] az ágyúk és mozsarak újból megkezdhették a tüzelést. A beszögezve volt mozsár reggel hat óra felé adta le ujból az első lövést s a következő pillanatban óriási robaj reszkettette meg a levegőt, az egész várat pedig sűrű füstgomolyag lepte el.[10] Az említett mozsár ugyanis véletlenül telitalálatot ért el a törökök főlőportárában. „A jelenet irtózatos, – írja dr. Károlyi Árpád, id. m. 302. – emberi toll azt le nem írhatja. A Zsigmond király kevély palotájából lőportárrá alakított tömör épület (40.) tüzet fogott. 8000 mázsa lőpor a légbe röpült s 1500 török férfi, asszony és gyermek iszonyúan szétroncsolt hulláit szórta el Buda körül a szélrózsa minden irányában. Malomkő nagyságú kövek vetődtek még a pesti partra is, s ott néhány katonát megöltek.” A nagy légnyomás még a legnehezebb ágyúk közül is néhányat feldöntött, a Duna pedig kicsapott a medréből. A védőművekben levő bajorok mihelyt csak kissé magukhoz tértek, eszeveszett futással hagyták oda állásaikat, miközben még magát a futóárokban tartózkodó fejedelmet is fellökték.[11]

A mindinkább lábrakapott hangoztatása annak, hogy a nagy robbanást nem a bajor mozsár találata, hanem más véletlenség okozta, „a bajor választófejedelmet végképp elkeserítette. Mert Miksát, a dicsvágyó, kitűnni óhajtó fiatal fejedelmet a várpalotai oldalon tapasztalt mizeriák eddigelé is a lehető legrosszabb hangulatba hozták. Nem volt megelégedve seregei s a mellé adott szász és császári ezredek összes működésével; nem volt megelégedve a várpalotai oldallal (melyet annak idején maga választott); azt hangoztatta, hogy ezen oldal vívása aránytalanul nehezebb, mint az északi oldalé s cserélni óhajtott Károly hereggel, ami persze most már késő kívánság vala. Elégedetlenségét szította Badeni Lajos a lotharingiai herceg ellen; Starhemberget már 1684 óta nem szívlelhette; gróf Rabatta ellen is, az élelmezés dolgában, bár alaptalanul, kifogásai voltak, Keresztély szász herceggel pedig a szászok július 22-iki magaviselete miatt erősen összekoccant, úgy hogy csak nagy nehezen lehete a nyílt törést elsimítani. Nem szeszélyes voltában, vagy talán meg nem is férő természetében rejlett e kedélyhangulat alapja, hanem féktelen dicsvágyában. Érezte, hogy jobban kellene mennie a vívás dolgának a várpalota alatt s ez bántá lelkét. Semmi sem tetszett neki, semmit nem tőnek jól a kedvére s azzal a ruganyossággal, melyre csak fiatal 24 éves ember képes, éjt napot a futóárkok, az ütegek mellett tölte, hogy katonáit személyes jelenléte, szavai, példája által animálja.[12] Mikor hát a nagyszerű robbanás érdemét is el akarták tőle ragadni, azt továbbá nem tűrhette. Parancsot adott bécsi meghatalmazottjának, a hivatalos olasz lapban a kételkedő hír kijavítását követelni az udvartól s Lipót kénytelen volt veje megnyugtatására a követelt „amandement”-t elrendelni. – Ami pedig magát a robbanás által okozott rést illeti, kimondhatjuk, hogy nem volt érdemes miatta annyit bosszankodnia a választófejedelemnek, mert az a várvívó seregnek lehető legalkalmatlanabb helyen tátongott. Egy esetleges roham szempontjából a lőportár fölrobbanása nem fontos momentum; az egész ostrom szempontjából annyiban nyom valamit a latba, hogy a megölt 1500 ember közt bizonnyára egy csomó fegyverképesnek is kell lennie, akikkel hát a várvédők számereje csökkent. De ez is aztán az egész eredmény; miután az átszökött török zászlótató állítása szerint lőpora két másik raktárban még ezután is elégen túl maradt Abdurrahmannak s tán ezt akarta tudatni a kárörvendő keresztényekkel, midőn közvetetlen a robbanás után a várfalak melletti valamennyi ágyút elsütteté.[13] A mintegy 100 lépés széles rést megszemlélő tábornokok úgy találták, hogy azt fekvése miatt valódi rohamra nem lehet fölhasználni.[14] Előtte nyúlik el a vizi-kaputól a Dunáig érő, erős és rondellákkal flankírozott, meg védcölöpsorral is megerősített új 1684-iki fal (b-b-b, c-c.) – s ha itt akarna a várvívó sereg rohamot intézni, előbb e falakat kellene elfoglalnia, vagy pedig a Dunáról a csajkák és bárkák özönével támadnia. Azt határozták tehát, hogy majd akkor, ha mind a palota, mind észak felől általános rohamot intéznek Buda ellen: egy álrohamot ez ellen a rés ellen is meg lehet kisérteni Abdurrahman figyelmének megosztása s ereje gyengítése végett – a hajdúkkal és néhány némettel, „kiket e célra föl fognak majd áldozni.”[15]

Július 23-ikának reggelén a keresztények csodálkozva látták, hogy a fáradhatatlan Abdurrahman 22.-én és a rákövetkező éjjel a robbanás okozta falrést két sor paliszád, egy árok és egy magas földhányás emelése által teljesen védhető állapotba helyezte, ami annak volt a jele, hogy a vár elszánt parancsnokát a július 22-iki szerencsétlenség csöppet sem ingatta meg abbeli elhatározásában, hogy a várat a lehetőség utolsó pillanatáig elszántan védeni fogja. Ezért Károly herceg nem szívesen engedett tábornokai ama kérésének, hogy Abdurrahmant a vár feladására felszólítsa. Ez még aznap megtörtént, de az elszánt török, mint előrelátható volt, határozott nem-mel választolt.[16]

[1] Grimani jelentése, júl. 23.

[2] A Mittheilungen szerint reggeli 3 órakor.

[3] A Mittheilungen 300-at mond.

[4] Henrik szász herceg naplója írja: „welche (t. i. a szászok) ihen Officirer im Stiche lassend, schändlich retiriert hatten.”

[5] A Mittheilungen szerint az ezredes helyes neve: Lőwe.

[6] Tudjuk azonban, hogy valami 300-an voltak.

[7] Mittheilungen szerint e tisztek neve: La Verne és Rommel, ellenben Miksa Emánuel a császárhoz intézett levelében (Röder, id. m. I, 200.) előbbit ugyancsak Marquis de la Vergne-nek, írja.

[8] Főforrás: Grimani id. jelentése, továbbá a Főjelentés, Journalux bajor napló és Miksa levele (Röder, id. m. I, 200.)

[9] A Mittheilungen szerint: „nach wenigen Stunden”; Badeni Lajos júl. 24-iki levele szerint: „3 Stundt hernach wider geschossen, der Feür Mörsser gleich eine halbe Stundt darauf, und ist auss selbigem, wie man sagtsagt, des Feindts grossess Magazin hauss angestekhet worden.”

[10] Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1886, 59: „Plötzlich erschien es den Soldaten, als ob das Schloss sich ihnen entgegen neige und die Erde unter ihren Füssen fortgezogen würde. Unmittelbar darauf erfolgte eine betäubende Detonation, und eine Wolke von Rauch und Staub, aus der Geschosse, Steine und Balken niederprasselten, hüllte alels in finstere Nacht.” – A bajorok maguknak vindikálták a nagy eseményt (Bajor Napló, Miksa és Badeni Lajos levelei Rödernél, e más források: Főjelentés, Journaux, Schmettau jelentésében mellékletei, Grimani jelnetései, Dispacci, inkább a véletlennek, elemi csapásnak tulajdonították az esetet. A hivatalos Foglietto Straordinario is azt írta: „non si să dalla bomba o d'altro accidentesiasi acceso…

[11] Mittheilungen 59. old.: „Die Soldaten, in der Meinung, es sei dicht vor ihnen eine Mine gesprungen, entliefen von ihren Posten und überrannten badei den Churfürsten, welcher die Flüchtenden aufhalten wollte.”

[12] Grimani érdekes júl. 16-iki jelentése a bajor választó viszonyáról Lotharingiai Károlyhoz. – Schnettau júl. 25.-én ezt írja Berlinbe: „Dem Churfürsten soll es über aus sensible fallen, dass es nicht gehet, wie es zu Vermehrung Ihrer (des Churfürsten) honen Reutation billig sein sollte und wesswegen Sie (a választó) in hoher Person von Ofen kommen und solle fast stündlich sich bei denen Batterien und Apparaten befinden, auch Ihr keine Arbeit weder geschwind noch gut genug gemacht werden könnte.”

[13] Schmettau júl. 28-iki jelentése.

[14] Badeni Lajos július 24-iki levele (Röder, id. m. I, 202.)

[15] Dr. Károlyi Árpád, id. m. 305–306. – Főjelentés. – Grimani írja júl. 23.-án: „sacrificar gli aiducchi e pochi alemanni.”

[16] Károly herceg felhívását és Abdurrahman válaszát lásd: Mittheilungen, 1886, 60. és Röder, id. m. IX, X. melléklet 66. old.