Július 12.-én Károly herceg maga válogatott ki 3 különböző ezredből gránátosokat, akiket előre küldött a III. és IV. számú köröndökön és az ezeket összekötő kurtinán ütött rések megvizsgálására, hogy vajjon azok alkalmasak-e már a roham végrehajtására. A gránátosok mind a három helyen nem nagy fáradsággal jutottak el a falig és úgy találták, hogy a törökök által a rések mögött emelt cölöpzetben a tűzérség által nyitott nyílások még nem elég nagyok és hogy a fölmászásnál a lejtőn heverő nagy kőfaldarabokon a rohamozók elég nagy akadályokra találnak majd, főleg mivel azok körül a törmelékföld oly laza, hogy maguk a gránátosok is csak e kőfal- és lazább törmelékrészek kikerülésével tudtak előbbre jutni. Ha azonban ezek az akadályok elháríttatnak, úgy a résekhez való jutás nagyobb akadályokba nem fog ütközni. Miután Mieth Mihály tűzérezredes kijelentette, hogy a kérdéses cölöpzetet és az említett kőfalrészeket 24 órán belül szétrombolni képes, a herceg dacára ennek, megmaradt eredeti elhatározása mellett, hogy július 14.-én a rohamot végrehajtatja, noha az építés alatt levő aknák addig az időpontig el nem készülhettek és a brandenburgiaknak sem volt kilátásuk arra, hogy akkorára a velük szemben levő falban illetve köröndben megfelelő rést nyithassanak. Sőt egy váratlan körülmény már 13.-án lángra lobbantotta a 14-ikére tervezett küzdelmet. Abdurrahman aknászai ugyanis észrevették, hogy a keresztény aknászok már jó mélyre jutottak a IV. számú körönd alá, s hogy őket a törökök az akna elsütésében megelőzzék, Abdurrahman július 13.-án hajnalban parancsot adott, hogy az ő aknászai az ugyanott ásott, de a keresztény aknánál már mélyebbre jutott ellenaknájukat felrobbantsák. Ez oly erővel történt, hogy nemcsak a még teljesen fel nem szerelt keresztény akna, hanem a IV. számú körönd és a mellette levő kurtinák falazata is alaposan megrongálódott, melyet aztán a keresztény tűzérség lövései hamarosan le is döntöttek. Nehogy a törököknek alkalmuk legyen az éj folyamán a megnagyobbított réseket betömni és az alaposan megrongált cölöpsort újból helyreállítani, Károly herceg nyomban utasította Starhemberg tábornagyot, hogy a rohamot már 13.-án este hajtsa végre. Ehhez az előkészületeket gróf Souches altábornagy a melléje rendelt Dieppental tábornokkal és gróf Oettingen ezredessel tette meg. A roham három 400–400 főnyi oszlopban volt végrehajtandó. Az esztergomi körönd ellen irányított jobb oszlopot gróf Starhemberg Guido alezredes a kurtina ellen előrendelt középső gróf Herberstein őrnagy, a IV. számú körönd ellen előnyomuló bal oszlopot pedig gróf Auersperg alezredes vezette. Minden oszlopnál legelől a gránátosok, utánuk a lövészek (muskétások), majd a lándzsások és alabárdosok s legvégül, a befészkeléshez szükséges szerszámokkal felszerelt munkások nyertek beosztást. A három oszlopot a gróf Oettingen ezredes és Hompesch[1] őrnagy vezette 500 főből álló tartalék követte.

A támadás lefolyását, nagyban véve dr. Károlyi Árpád nyomán[2] , a legtöbb helyütt annak megállapításait szórol-szóra átvéve, a kövekezőkben vázoljuk: Délután 3 órakor a rohamra kijelölt csapatok bevonultak a vívóárkokba. Este 7 órakor 3 ágyúlövés adott jelt a roham megkezdésére. Mihelyt a középső oszlop a vívóárkokból kilépett, egy jól célzott török golyó a középső rohamoszlop vezetőjét, gróf Herberstein őrnagyot szíven találta. Mindennek dacára ez az oszlop rövidesen elérte a szemben lévő rés mögött felállítva volt török védő cölöpzetet. A gránátosok kétségbeesett erőfeszítéssel, de sikertelenül igyekeztek kiszaggatni a francia mintára épített[3] kitűnő karózatot, mely Y alakban kihegyezett és erősen egymáshoz szegezett gerenda vastagságú fákból állott, melyek kifelé dűlő hegyükkel mintegy nyársra húzták a támadót s az ágyúk hatásának ellensúlyozására a két kar közé földes zsákok voltak rakva. A gránátosok a törökök veszett erőlködése és ellenhatása dacára hősiesen kitartottak az elért cölöpzet mentén, a mögöttük haladó, sáncszerszámokkal ellátott katonák pedig nyomban hozzáláttak a falrés védőállapotba helyezéséhez.

A két körönd felé irányított oszlopok támadása még ennyi sikerrel sem járt. Itt a cölöpzetig csak kevesen tudtak eljutni, mert a rések meredekebbek voltak. Azokat, akik a cölöpökig halált megvető elszántsággal fölvergődtek, hatalmas, izmos karok által vetett kőkockák zúdították vissza s egyik katona a másik fején bukott keresztül, a vívóárkok vonalaihoz. S még ez sem volt minden. Egy írtózatos pillanatban két török akna robbant föl a küzdők lábai alatt; az egyik a középső (IV.), a másik a sarki (esztergomi) rondella tövénél s tucatjával temette alá a küzdő katonákat. Míg a sáncszerszámokkal kéznél levő munkások az eltemetettek kiásásán dolgoztak, azalatt a török felhasználta a sarki rondellánál fölrobbant akna által ütött ama nyílást, mely az alsóváros falánál ott támadt, ahol ez a rondellával érintkezik s a Vérmező felőli falak alatt elvonuló födött útból ellenállhatatlan fúriával s nagy számban özönlött ki s oldalba fogta a sarki rondella ellen újult dühvel rohanókat. E nem várt támadás végleg zavarba hozta az ostromló katonákat s aztán áthat e zavar a kurtina résén harcolókra is, ha a Souches-ezrednek egy Tabernac[4] nevű kapitánya nem nyomul előre a legfelső vívóárokban hátramaradt csapatokkal s nem űzi vissza a vakmerő törököt s ezáltal helyet nem szerez Starhemberg Guido rohamoszlopának harmadszor is megkísérteni a sarki rondella rése ellen a támadást. De itt is a középső rondellán (IV.) is lehetetlenné tették a fölrobbant aknák a megmászást; a rés még meredekett lett s Auersperg és Starhemberg parancsot vettek, hogy a kurtina két szögletére vessék magukat, hogy aztán innen a bástyafokon át jussanak a két üres rondellába. Támogatásukra Kirchmayer kapitány a Souches-ezred egy zászlóaljával a sarki (esztergomi) rondellához, Steinbach százados a Mansfeld-ezred egy zászlóaljával a középső rondellához (IV.) küldeték, míg maga Károly herceg a rés aljáig egy harmadik zászlóaljat vezete. Nagy szükség is volt már az erősítésre. Starhemberg Guidot egy nyíl a bal vállán, egy puskagolyó a jobb lábán sebesíté meg, vére csurgott, de nem köttethette be sebét. Auersperg, ki a palissadokat egy-két helyen már elérte, bal lábán kapott erős sebet s személyére nézve visszavonulni kényszerült. De alig ért Steinbach a középső (IV.) rondellához, egy golyó őt is szíven találta, s Kirchmayer súlyos sebet kapva, szintén nem vezethette tovább zászlóalját. S a rohamozók mégsem tágítottak. Megtettek mindent – mondja Károly herceg naplója –, amit a világ első gyalogságától kívánni lehetett. Most újabb erőszakos kísérletet tett a három oszlop, hogy együttesen foglalják el a kurtina rését; az önkéntesek: hercegek, grófok, bárók és lovagok dicső példája lelkesíté az egyszerű szerény közembert;[5] de újabb erővel verte vissza a kétségbeesetten védő török is a megújult támadást: égő szurok-koszorúk százai repültek a rohamozók fejére; kecskebőrből készült, lőporral töltött s kanóccal ellátott zsákok ölő tüze gyujtotta föl töltényüket, meggyujtott gyantaport okádó kézi szivattyúk égették össze arcát, ruháját a közeledőnek s más és más török találmány pusztított irtóztatóan a keresztények közt. Másfél óráig tartott már az emberfölötti küzdelem. Volt egy idő e roham alatt, amikor a három oszlop a kurtínánál egyesült s két zászlóalj erősítést kapott, amikor néhány bátornak, szerencsésnek sikerült a cölöpzet fölé kerekedni, – „hogy – miként a napló írja – már-már hittük, hogy nemcsak a résbe fészkeljük be magunkat, hanem a cölöpzet nyílásán át a várba is behatolunk”.[6] Hiú remény, csalóka hit! A vezetőség belátta, hogy a további küzdelem csak cél nélkül való emberáldozat s a következő két ok Károlyt a roham beszüntetésére bírta. Először kitűnt, hogy a bástyatorokhoz még akkor sem lehet hozzájutni, ha a török kevésbbé makacs elszántsággal védené a falat, mert a réseknél részben az aknák hatása alatt, részben a rohanó katonák súlya alatt a szétmállott porhanyó föld, meg a lazán heverő kőtörmelék teljesen levált s a kőfal lábát nagy magasságban kitakarta, vagyis szabaddá tette. Másodszor, mert a kurtinán a megkezdett védőmű (logement) elkészítését befejezni a rondellákról jövő oldaltűz miatt teljes lehetetlenség volt. Amikor a rohamban részt vett csapatok Károly herceg parancsára a visszavonulást megkezdték, a törökök még két aknát robbantottak föl, melyek azonban már nem tettek kárt s azután 200 janicsár a várból kitörve, a brandenburgiakat oldalba fogni igyekezett. De a Marwitz tábornok által vezetett brandenburgiak oly élénk és jól célzott muskéta-tűzzel fogadták a támadókat, hogy azok rövidesen ismét visszahúzódtak a várba. Tíz levágott janicsárfejet a brandenburgiak bevittek Schöning altábornagyhoz a szokásos jutalom kiadása végett.[7]

Igy végződött – mondja dr. Károlyi Árpád – július 13-ika, egy szombati nap, a siralom s veszteség nagy napja a keresztény seregre. Az önkéntesekkel együtt több mint 1400 ember halt és sebesült meg:[8] csak a halottak száma valami 200-ra rúgott, s ami valóban borzasztó, a sebesültek közül is alig reméltek valami 200-at kigyógyítani,[9] a többi halál fia volt. A már említett császári alezredeseken s megsebesült kapitányokon s Megrigny mérnökön kívül nevezetesb halottjai és sebesültjei voltak e napnak Európa különféle nemzetei legelőkelőbb családainak sarjai, az önkéntesek: több mint 40 előkelő s közel 60 egyszerűbb ember a rohamban részt vett 300 önkéntes közül… E sok derék önkéntes valóban maga kereste halálát. A fővezér megtiltá nekik a rohamban résztvenni, sőt a vakmerő Commercy herceget, unokaöccsét, aki az önkéntesek vezére lett volna, miután megsebesült már, egyszerűen erőszakkal letartóztatta; de nem használt semmit, „végzetük vitte őket a halálba”. A spanyol önkéntesek szilárdan el voltak határozva, hogy ők, a maguk részéről a kurtinába való befészkelésnél fogják támogatni a dolgozókat s a többi utánuk ment. Elszántságukért elnyerték a martyr koszorút: kétszázados álmuk fölött virrasszon a kegyelet szelíd nemtője! Brandenburgi részről szintén nevezetes halott volt; gróf Dohna Károly ezredes, akit a kirohanás alatt a brandenburgi üteg mellett ölt meg egy golyó s kívüle még két kapitány: Pettau és Kanitz esett el e nevezetes napon, sőt magában a rohamban is egy ifjú brandenburgi hadapród, ki Schöning engedelméből önként vett részt a császáriak rohamában s föl is tűnt bátorsága által, vesztette életét.[10] S mennyi veszett el Abdurrahman diadalmas népéből a megpróbáltatás e kemény napján? Nem tudjuk; szökevények 500 embert emlegettek, ami hihetetlen s köztük volt volna, ha igaz, Abdi egyik helyettese. – Nehéz szívvel küldé el Károly a rosszul sikerült kísérlet hírét Lipóthoz, a gyors futárral. S habár a császári válasz inkább vigasztaló volt, mint szemrehányó: a kritika hangja az udvarnál s a táborban mind élesebb lőn. Bírálták s védelmezték Károlyt, de senki nem ment a gáncsoskodásban odáig, mint Badeni Lajos. Tudósítása nagybátyjához sok nem alaptalan kritikát tartalmaz, de elárasztja mindezt az olthatatalan gyűlölet epéje…[11] A gyűlölet nem jó kritikus – mondja folytatólag dr. Károlyi Árpád id. m. 277. – s hagyjuk el Bádeni Lajost ép úgy, mint a zelota Marco d'Avianot, az egyszerű kapucinus barátot, ki tüzes szónoklatai, ékesszólása, vallásbuzgalma és példás erkölcsös élete által a hívő katholikusok előtt szent hírében állott s akit tisztelői legnagyobbika, a túlbuzgó Lipót, Lotharingiai Károly mellé azért küldte a táborba, hogy a csüggedőket, ha kell, animálja. Ez a hitében vakmerő barát egyedül Schöning altábornagyot okozza a rossz eredményért.[12] E helyett azt lássuk, amit higgadt bírálók mondanak. Sarkalatos és alig menthető hiba volt Károlytól, a) be nem várni, míg a bajor választó és a brandenburgi sereg, vagy legalább ez utóbbi nem támadhat; b) rohamot indítani addig, míg a rés nem tágabb, nem kényelmesebb. Ami ezt az utóbbi hibát illeti, lehet abban valami, amit Velence követe szerint beszéltek az udvarnál, hogy tudniillik a rés megvizsgálására küldött gránátosok és mérnökök jelentése vezette tévútra a fővezért:[13] ne reflektáljunk hát erre az argumentumra. De ami az előbbit nézi, itt a hiba el nem tagadható. Schöning intette Károlyt a várakozásra s mikor kijelenté, hogy ő a brandenburgiak tökéletlen résén nem támadhat, de szívesen átengedi csapatai egy részét a császári rohamban részt venni: a fővezér ezt nem fogadta el, hanem a baloldal védelmével bízta meg (a kirohanás ellen) a brandenburgiakat. Kétséget nem szenved, hogy ennek a császári meg a segédhadak között való féltékenykedés, a túlságos dicsvágy volt az oka, – és ezt a féltékenykedést, ezt a dicsvágyat az udvarból éppen a szerencsétlen próféta, Marco d'Aviano útján szították. Azt akarták megmutatni a császáriak, hogy a segédseregek közreműködése nélkül is képesek sikeres fegyvertényre s ennek itták meg a levét. Igy gondolkodott az egész udvar s az egész haditanács; ők incitálták türelmetlenül a fővezért s ezt később némelyek be is vallák a brandenburgi követ előtt.[14] Másrészt nagy tényező volt a rohamra való elhatározásban az, hogy a török a külső falat is annyi elszántsággal védje, miután a mély árok, ez a fő-fő fontosságú védőmű, ennek a külső falnak mögötte volt… Itt is csalatkoztak… Magánál a rohamnál se ment minden rendben. A dispositiókat Badeni Lajoson kívül még három szemtanú: egy angol, egy német, egy olasz (Richards, Henrik szászherceg, Grimani) rosszalja, különösen a kurtinán való befészkelésnél. Elegendő szer nem volt kéznél s tétlenül volt kitéve a katonaság nagy része a török lövéseinek. Jobb dispositio ha nem vezet is a befészkeléshez, de legalább megkíméli sok derék katona életét. Ebben egyedül Starhemberg tábornagy, Károly herceg titkos irígye, s mint az ifjú Grimani kijelenteni nem habozik, az ostrom hátramozdítója, a hibás. Nem akarom azt állítani, hogy készakarva cselekedett, de bizonyos, hogy e roham után a legfurcsább hírek voltak róla folytonosan forgalomban s titokban azt beszélték, hogy jobb szeretné, ha Buda bevételéből semmi sem lenne, ha már 1684-ben, mikor egészen ő vezette az ostromot (mert Károly folytonosan a szeraszkírral volt elfoglalva), oly kudarcot kellene vallania.[15] Kétségtelenül része van a kudarcban még annak a körülménynek is, hogy a rohamoszlopok s a támogató csapatok vezetői részben az actio elején, részben a küzdelem folyama alatt valamennyien harcképtelenné lőnek; s végre anélkül, hogy követ dobnánk a vértanúk sírjaira, meg kell említenünk azt is, hogy általános nézet szerint az önkéntesek részvétele többek ártott, mint használt. Már a hadjárat elején, mikor jövetelüket bejelentették, borsódzott tőlük a katonai körök háta: jön a sok önkéntes – mondták – s hozza a sok zavart, rendetlenséget magával és jóslásuk beteljesedett. Július 13-án vérökkel öntözték Buda falait, de ebben köszönet nem volt; a roham alatt összekeveredtek a rohamoszlopokkal s annyi rendetlenséget okoztak halált megvető bátorságuk dacára is, hogy a haditanács jónak látta meghagyni Károlynak: effélének a jövőre végét vesse. S amikor aztán Budát az ostromló sereg bevette, Károly első dolga lőn az önkénteseket felpakolni, nehogy a hadjárat további folyamában, ha egyébként nem, (úri emberek levén) nagy poggyászaikkal alkalmatlankodjanak.[16] – De ha rosszul sikerült is a roham – fejezi be elmélkedéseit dr. Károlyi Árpád – egy nagy tanulságot merítettek belőle: ember van a gáton Budán belül s nem szabad oly becsmérlőleg nyilatkozni erről a rendszer nélkül épített várról, mint a brandenburgi mérnökök és mások is tették.”

[1] Röder, id. m. X. mellék. 57. oldal szerint az őrnagy neve Honbösch.

[2] Id. m. 271–274.

[3] Ezt Grimani írja július 17.-iki jelentésében. – Doria di Ciriě pedig a helyes itélőképességű savoyai tiszt, ugyane napon kelt jelentésében ezeket írja erről a cölöpzetről: „Queste pallizate erano grosse travi non piantate diritte ma appogiate e sporgendo fuori della breccia in maniera tale che non si poterano svell ere, esendo poi con altri legni attaccati l'uno all'altro…” (Turini Állami Levéltár.). – A Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs 1886. 51. old. pedig ezt mondja: „es blieb schliesslich doch alle Tapferkeit und Anstrengung vergeblich, da die Pallisaden in doppelten Reihen gesetzt und die Zwischenräume mit Steinen und Sandsäcken ausgefüllt waren.”

[4] A Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1886., 51. old. Thavonatnak nevezi, Röder X. mellékletében az 58. oldalon pedig Tavernatt áll.

[5] Journaux etc.

[6] Journaux etc.: „il fut un temps que nous crumes non seulement nous loger, mais entrer dans la place au travers des ouvertures des pallisades.”

[7] „Ils portěrent les testes au camp pour en avior le prix ordinaire.”

[8] Károly herceg naplója csak 39 tisztet és 570 altisztet és közkatonát említ halott gyanánt, de ez bizonnyára szándékos kicsinyítés.

[9] Grimani jelentése júl. 16-ikáról.

[10] A Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1686, 52. szerint: „Pettow und Canitz, dann ein Fähnrich, der als Volontär auf der Bresche durch seine Tapferkeit das Staunen der kaiserlichen Soldaten erregt hatte.”

[11] Ez a budai táborban 1686 júl. 7.-én kelt levél (Röder, id.m. I. 193.) következőleg hangzik: „Es werden Ewer gnadten schon auf vielerley weisse die übel reussirte entreprise auf der Hertzoglichen seithe vernommen haben, Zweiffler aber sehr ob sie die rechte gründtliche warheit wissen, thue also, wie wohlen spath, deroselben eine kleine relation darvon erstatten. Ess wahre wohl ein dolles undt wurderbarliches Sturmen, welches ohnmóglich anderst, alss unglückseelig hätte ablaufen khönen. Indeme sir nicht allein drey Stundt vor nacht, zwischen zweyen flanquen ahngangen, sondern auch auff der Courtinen nit so viel Erdten vor des Feindst pallisaden gefunden, dass sie nur einen vösten Fuess hätten setzten, will geschweigen sich ahn die pallisaden logiren khönnen. ss seind zware unsere Leuthe so determinirt auff die pallisade geloffen, als Ich es Jemahlen gesehen, undt ohnegeachter der Feindt sie auff die Händte gehawen undt drey minen neben undt hinter Ihnen Sprigen lassen, seind sie dannoch eine Stundte ahn der pallisaden und abhang der Brechen henckhen plieben. So viel Ich vernommen…hat es Erstlich nur eine logirung, welche doch nit angangen währe, sein sollen,und hat Stahrenberg, wie Ich hőre zimblich Baldt, die an der pallisaden unnnützlich stehende Leüthe wollen zuruck ziehen, und bey einer Blossen Tentativ beruhen lassen, auch würcklich zue dem Endte hinaussgangen, So seind abr Inzwischen ohne sein vorwissen, wie Er undt andere mich vrschiert, Ettliche Battaglionen mit fliegendten fahnen zue Secundieren Beordert, und auss eine ohmöglichen Logirung einformaler und unsinniger Sturm worden; Undt in dene mann den Terrain mit Leuthen überhäufft, und selbige nit alle so nahe ahn die pallsiaden khommen khönnen, und Consequenter eine lange Zeit dem Fewer Exponiert gestandten, von den unssrigen, … allein ohne die todte über die achthundert blessirt woren,und vas noch darüber von volontaires und Leuthe von Condition sein möchten, deren Zahl sich wohl über die 50 oder 60 erstreckhen, wirdt. Mann khan wohl recht sagen, dass sie auff die schlachtbanckh geführet worden, dann die maiste ohne einen türcken zue sehen, geplieben. So ist auch die Confusion bey der retirada so gross gewessen, dass Ich mich nit genuegsamb verwunderen khönnen, undt ist gewiss, dass wan nur 50 türcken aussgefallen währen, undt die Brandenburgr die Sortie auf Ihrer setihen nit gleich verwehret hätten, sowohl von Generalen, alss gemeinen in denen approchen wenig würdten darvon khommen sein.” Röder csak eddig közli Lajos badeni őrgróf levelét, de volt annak folytatása is. „Most hát annyira jött a dolog –– írja a kárörvendő hős – hogy a lotharingiai herceg csakugyan sakk-matt és nem tud egy húzást se tenni. Ha a császár érdeke közömbös volna előttem, bizony nem állhatnám kacagás nélkül s csinos egy tréfa volna, ha kegyelmességed előtt is ezt a komédiát egyszer jelmezekben eljátszhatnám.” (Hadi Levéltár, a carlruhei eredeti után.) V. Ö. Dr. Károlyi Árpád id. m. 277.

[12] Marco d' Aviano levele Lipóthoz július 21. (Bécsi Állami Levt.)

[13] Mint a 207. oldalon előadottakból kitűnik, a szemrevételezés céljából kiküldött gránátosok elég helyesen ítélték meg az állapotokat s ennek megfelelően tették meg jelentésüket Károly hercegnek, ellenben inkább Mieth tűzérezredes volt az, aki túlságosan optimisztikus felfogásával tényleg félrevezetet a herceget.

[14] Schmettau, júl. 15. és 21-iki levelei. – Brandenburgi tisztek levelei a táborból: ezek között egy júl. 18-ról (Berlini Áll. Levélt.): „… du reste, Monsieur, vous scavez aussi qui si on avoit suivi les avis de S. Exc. de Schőning et differé encor un jour ou deux l'assaunt, il n'avoit peut estre pas esté si fatal et malheureux.”

[15] Grimani júl. 24-iki levele: „Per sinceramente dire a V. Exc. diró col sentimente di persone di eredito… Starenberg dispose l'assalto di modo que si sarebbe essegnito senza buon effetto.”

[16] Henrik naplója; Richards naplója: a haditanács leirata Károlyhoz júl. 17; Buonvisi tudósításai, febr. 10. és szept. 22. – Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1886, 52.: „Feldmarschall Starhemberg wollte die Angriffscolonnen bereits zurückziehen, als neue Abtheilungen – und vor allen andern die zahlreichen Volontärs – nachrückten und die vorderen Kämpfer an die Pallisader andrängten. Es war dieser Sturm, in welchem sich während des Ringens der Einsatz der Belagerer stetig steigerte, nicht die erste Verlegenheit, die der übergrosse Kampfeifer der Volontärs, denem der Herzog schon einige Tage vorher jedes eigenmächtige Harceliren mit dem Gegner hatte untersagen müsse, bereitete.”