A Károly herceg által elrendelt június 24-iki rohamot dr. Károlyi Árpád, id. m. 245. old. következőleg adja elő: „Este felé[1] három ágyúlövés adott a rohamra jelt s két rohamoszlop indult meg az alsóváros ellen. A jobboldalit, mely a résen keresztül volt az alsóvárosba hatolandó, gr. Souches altábornagy, Thüngen vezérőrnagy, gróf Archinto alezredes és Hambousch őrnagy vezették.[2] A baloldali rohamoszlop tárgya a dunaparti rondella s a viziváros alsó kapuja, a Kakas-Kapu volt s e célból ezen oszlop támogatására 2 csajkát s néhány bárkát rendelt ki 4 ágyúval Starhemberg. Vezette a rohamot Lajos pfalz-neuburgi herceg s alatta Dieppenthal tábornok és Bischofshausen őrnagy parancsnokoltak. Amint a török észrevette a vívóárkokban s különösen a mult éjjel ásott mély-útban (boyeau) támadt mozgást, már az ágyújel megadása előtt, valami 5–600 janicsárt küldött ki a várból a rés makacsabb védelmére, s úgy látszott, hogy erős ellenállás fog erre a rohamoszlopra várni. Az előkelő önkéntesek, égve a bosszúvágytól, mind ezen az oldalon kivántak a rohamban részt venni, hogy elsőkül másszák meg a falakat.[3] A két rohamoszlop megindult. A baloldali könnyen ráakaszthatta a petárdát a kapura, de a szétrobbant petárda nem törte be azt: a rondella felé kellett támadni. Míg a magyar csajkások[4] csajkáik- s bárkáikról 4 kis ágyúval tüzeltek a nagy vizi rondella erődítéseit elkeseredetten védő janicsárokra: azalatt a szárazon támadók a rondella körül vont árokban övig érő vízben igyekeztek a rondellát megkerülni s az escarpon emelt sánckarókat kiszaggatni. A vakmerők kísérlete jól sikerült, a kikötött hajók támogatása mellett átléptek a sánckarókon s nem gondolva a visszavonuló janicsárok sűrű tüzével, belülről föltárták a kaput – s a rohamoszlop előtt nyitva lőn a janicsárok által elhagyott egész partmente. Csak 2 sebesült, 3 halott árán vásárolta volna meg ez a rohamoszlop – mint a hivatalos olasz lap mondja – az egész győzelmet. – Még kisebb ellenállásra talált a rés ellen nyomuló jobboldali osztály, melyet 50 gránátos nyitott meg egy százados vezetése alatt acélból, „hogy ez 50 – vértekkel ellátott katona verje el a rés mögötti sáncok mellvédeit védő törököt. Az 50 gránátost egy hadnagy vezérlete alatt 50 lövész (muskétás) követte, akiknek nyomába 100 utász (illetőleg – mivel még külön utászcsapatok nem voltak 1686-ban – 100, sánceszközökkel ellátott dolgos) vonult egy hadimérnök felügyelete alatt az elfoglalandó résben való befészkelés végett. Az utászokat 100 lövész (muskétás) volt egy kapitány alatt követendő s a tartalék egy őrnagy, Hambousch, vezetése alatt, 300 emberből álla. Az az 5–600 főnyi janicsár, mely oly fenyegetőleg látszott védeni akarni a helyet, amint az ostromló csapatok eleje a rést átlépte, egyszeri sortűzzel megelégedve, rendben, nyugodtan visszavonult a várba; sem az említett redoutban elhelyezett tartalékra, sem az ezek támogatására fölállított 5 tábori ágyúra nem volt szüksége Souchesnak.[5] E rohamoszlopnál 2 halottba[6] s 3 sebesültbe[7] került a janicsárok sortüze s így összesen 6 ember élete s 33 sebesült árán az egész alsóváros a keresztények hatalmába jutott”, akik Károly herceg parancsára Lajos pfalz-neuburgi herceg, a német-rend nagymesterének, illetve Souches altábornagynak vezetése alatt nyomban hozzáfogtak a két kiválóan fontos pont, a rés (5.) és a dunamenti körönd (K.) környékének megerődítéséhez. A vett parancshoz képest Lajos herceg „a Kakas-Kaputól kezdve tágas félkörben a Duna partjáig hatalmas földsáncot (14.) ásatott, mely úgy a kaput, mint a vizi köröndöt (K.) magában foglalta. A 2000 ember e munkát az éjen át elvégezte, másnap kifelé, az alsóváros felé védcölöpökkel látta el a védőművet (logement), sőt nagyobb biztonság okáért e cölöpsoron kívül még jó mély árkot is húzott körülötte. Hasonló védőmű készült még 25.-ére virradóra a rés előtt lópatkó alakban (15.) jobbra s balra kiterjeszkedő, valamint 100 ember számára való, s június 25.-én gróf Souches altábornagy az alsóváros falain kívül eső mély-utat, mely most már futóárok gyanánt szolgált, oly módon köté össze ezzel a rés előtti erős félkörsánccal, hogy a rés mellett jobbról és balról a kőfal lábában alacsony, de egy ember számára kényelmes nyílást vágatott, melyeken a védőműbe az ezt őriző s egymást fölváltó katonaság ki- s bejárhasson; a nyíláshoz vezető árkokat pedig sánckosarakból emelt fal védte a török golyók ellen. Sőt még nagyobb biztonság kedvéért, hogy a vérmezőre néző várfal födött útjából s az esztergomi rondella (III.) lábában levő kis ajtón keresztül kicsapható török ellen a rés védőműve teljesen védve legyen: az országutat is keresztben elrekeszté Souches két egymással párhuzamos s egymástól nem messzire eső átvágással vagy harántvágással (coupure, traverse) s ezekbe néhány az országutat söpörhető mezei ágyút állita föl. – Mind a két pont megerősítése gyilkos munka volt; a török a sarki (esztergomi) bastion mellett óriási tüzet gerjeszte, hogy az éjjel folyó munkálatokat láthassa s e tűz világánál az egész éjen át szakadatlanul tüzelt a bastionról s a tőle délre fekvő kurtinákról s bástyákról. Több mint 50 holtat és sebesültet vesztett el a munkával megbízott legénység csak az első éjjelen, 25.-ére virradóra. De a keserű fáradság édes gyümölcsöt termett: a rés körüli védőmű (15.) az ostrom egész ideje alatt érintetlen, a török kicsapongásoktól ment védőmű maradt; a rondella (K.) körüli dunaparti erődítmény jó következményeit pedig mindjárt másnap lehete érezni: a dunai hajók és bárkák e naptól kezdve egész a rondelláig vezetett vívóárok farkáig úszhattak le nemcsak élelmi és hadi szerekkel, hanem a kész védcölöpökkel, rőzsekötegekkel és sánckosarakkal is.[8]

Junius 26.-án este Abdurrahman parancsa folytán valami 500–600 janicsár a Pesti kapun át a Vizi körönd felé s onnan a Viziváros alsó kapujánál levő körönd (K.) felé tört előre, de egy órai harc után, melyben a keresztények 20, a törökök pedig 57 embert vesztettek, kénytelenek voltak újból a várba visszahúzódni. Ugyanezen éjjel megkezdték a császáriak az első párhuzam (16.) és a mögött egy 12–15 ágyú és néhány mozsár elhelyezésére alkalmas üteg (17.) építését.

A bajorok ellen június 26.-án a törökök szintén hajtottak végre kisebb kitörést, de nagyobb eredményt nem tudtak elérni. A június 26.-áról 27.-ére hajló éjjel a bajorok a 12–12 számmal jelzett vívóárkot egészen a Dunáig hosszabbították meg s egyúttal befejezték a Naphegyen megkezdett redoute (7.) építését.

A császáriak munkálatai június 27.-én az igen élénk ellenséges tüzelés és egy délután 3 óra tájban végrehajtott kitörés folytán csak nagyon lassan haladtak előre. Június 28.-án a császáriak megkezdték a második párhuzam (18.) kiemelését, a bajorok pedig egyéb munkálatok mellett befejezték a Szent Gellért hegy lejtőjén munkába vett 500–600 emberre szóló fedett rohamteret (place d'armes Waffenplatz) (10.). Egyébként június utolsó napjai a már meglevő vonalak erősítésében s a mai Kereszt-tér és Bocskay-tér tájékán kisebb redoute-ok és rohamgyülhelyek (födött rohamterek), meg ezek összekötésében (10.) teltek el.

Június 29.-én délután 2 órakor 5–600 janicsár és 300 szpáhi[9] a Székesfehérvári kapun át tört ki azzal a szándékkal, hogy az ostrommunkálatokat végző bajorokat hátba fogják. Ezt a vállalatot dr. Károlyi Árpád, id. m. 285–289. old. a következőleg írja le: „Már az előtte való napon összegyűlt egy csomó janicsár a körönd (Földbástya) melletti kapu tája előtt, kicsapott a hídon keresztül, de tovább nem igen nyomult előre. Csak afféle előfutárja volt ez a demonstrálás annak, hogy valami történni fog. Ez a valami másnap délután csakugyan bekövetkezett. Izmael basa, Abdurrahman helyettese, kire a vén parancsnok a várpalotát bízta volt, görbe szemmel nézte, hogy az a nagy, 30 öl hosszú redoute (7.), melyet az ostromlók a Naphegyen emelnek s hatalmas cölöpökkel erősítenek meg, már-már elkészült, az ütegek befogadására is alkalmas lesz, a vívóárkok és közelítővonalak egész baloldalát is födözni fogja s mivel emelkedett helyen fekszik, a kirohanások veszélyét az ostromlókra nézve tetemesen csökkenti. Elhatározá a félig elkészült mű elfoglalását, szétrombolását s azt, hogy az elfoglalt mű védelme alatt a tőle húzott közelítő árkokat s ezek rohamgyülterét a Naphegy déli és a Gellérthegy nyugati lejtői által képzett tekenőben, melyhez különben a várpalota felől fölötte nehéz a hozzáférés, megrongálja. Az 1684-iki példák lelkesítették a basát. Nemcsak a császáriak ostromműveit, hanem a később érkezett s gyorsan dolgozó bajor segédhad fútóárkait is annyira földúlta egy-két kirohanás 1684 szeptember–október havában, hogy azok csaknem a földdel egyenlőkké lőnek.[10] Hátha sikerülni fog a keresztények császárjának ifjú, tapasztalatlan vejénél őneki, Izmaelnek az, ami az agg Abdurrahmannak a tapasztalt s a török előtt nagy tekintélyben álló „keresztény szeraszkirnál”, Károlynál még eddig nem sikerült? A bajoroknak ott, ahol a krisztinavárosi templom háta mögött a Mészáros-utca délnek kanyarodik, a Naphegy lejtőjének lábánál fedett állásban egy gyalog és lovas őrse[11] volt elhelyezve (20.), melynek föladata abban állott, hogy a Naphegyet megkerülni akaró kicsapó török ellen a vívóárkokban dolgozók hátát födözze. Ezt az őrsöt hirtelen megrohanni, lekaszabolni volt Izmael basa terve; ha ez sikerül, a török csapatok a Naphegyet könnyen elérik, s rajta kétfelé oszolva, míg egyrészük a többször említett redoute-ot (7.) foglalja el, más részük a futóárkokba nyomul. Több nap óta láthatá Izmael, mely órában váltja fel egymást a futóárkok dolgos népe s hogy e művelet alatt az árkok csak a rendesnél sokkal kevesebb számú, alig néhány száz főnyi őrség védelmére vannak bízva. Ezt a pillanatot, a délután 1 és 2 óra közötti időt választá hát s valami 4–500 lovassal s 6–700 janicsárral az alig 300 főből álló bajor gyalogságra és 200 főből álló lovasságra a Fehérvári kaputól nyilsebességgel kirohant. A napos tisztek, La Fontaine császári altábornagy, Steinau bajor tábornok és gróf Fürstenberg Manó alezredes felfogták a merénylet horderejét s minden erejüket megfeszíték, hogy a bajor Steinau ezredéből való gyalogságon a janicsárok át ne törjenek. A túlerőnek utóvégre is kénytelenek lettek volna engedni, ha szerencsére egyszerre többfelől nem jő segítség a szorongatott bajoroknak. Badeni Lajos hamarosan észrevette a török gyors mozdulatát s Savoyai Jenő tábornokkal s egy maroknyi lovassal hirtelen a veszély-helyén termett. Badeni Lajos nem akarta visszaűzni a törököt, csak feltartóztatni addig, míg nagyobb segély érkezik, hogy az tán teljesen tönkre tehesse a vakmerőket; de a janicsárok oly vehemenciával támadtak a gyalogságra, hogy Savoyai Jenőnek a lovasággal szintén támadóba kelle átcsapnia. Igen, de Savoyai Jenő alatt a lovat kilőtték s hadsegéde lovát hasonlókép; magát Badeni Lajost, aki 40 lovassal igyekvék a gyalogságot támogatni, a csekély szám mellett szintén veszély fenyegette, mikor egyszerre három oldalról jött a szabadítás. Az első szabadító Lotharingiai Károly vala. Éppen a választó táborában időzött, midőn a török mozdulatát észrevevé; tüstént odaparancsolta a déli vaspálya táján álló lovas őrsöt gróf Hoffkirchen parancsnoksága alatt (21.) egy nyargonc (parancsőr-) tiszt által, az actio színhelyére s ez a segítség egy csomó önkéntessel, kiket Commercy herceg vezetett, ép akkor érkezik meg, midőn Savoyai Jenő alatt a lovat kilőtték; a későbbi világhírű hőst Commercy s az önkéntesek fedték, Commercy s Hoffkirchen segítettek valóban válságos helyzetén. Ez az ütközet második momentuma, melytől kezdve az összecsapás a keresztények javára dől el… Megérkezik Bilbis kapitány, a bajor Arco lovasezred egy portyázásra küldött századával a mai tabáni temető felől (22.) s előront a betegsége dacára lórakapott fiatal választófejedelem, testőrezrede két zászlóaljával s míg a várfalakon a török ágyúi megdördülnek, néhány hirtelen elővonszolt bajor mezei ágyú is megszólal: janicsárok és szpahik vegyesen futnak a vár felé, ahova őket Savoyai Jenő, Commercy herceg s a lovasság, egészen a födött út aljáig üldözik. Kétséget nem szenved, hogy a vakmerő törököt, mely a keresztény részről jött erősítés dacára számerőben nem állott hátrább az ostromlóknál, a visszavonulásra elsősorban a császári őrs megjelenése birta. Okkal tarthatott az elvágatás veszélyétől: attól, hogy e császári őrsöt a Városmajor felől nagyobbszámú lovasság fogja követni s mindamellett, hogy célját annyira sem érte el, hogy legalább a redoute-ot (7.) megközelíthette volna, kénytelen volt visszavonulni. A rövid ideig tartott küzdelem drága áron ért véget: a Steinau-ezred derék alezredese, Zwitterdal, elesett; Bilbis kapitány erősen megsebesült s valami 40 ember veszett el. A törökök veszteségét nem lehete kitudakolni: szokás szerint visszacipelték a várba halottjaikat is, sebesültjeiket is;[12] de ők is drágán fizethették meg a merész vállalatot, mert nem csak a vívóárkok teljes bevégzéséig maradtak minden kicsapongástól nyugodtan a bajor oldal munkásai, hanem még azontúl, tehát július 9.-én is jóval túl tartózkodott a várpalotati török minden hasonló vállalattól.”

Július 1-én este felé a császáriak 17. számmal jelzett, nagy ütegéből öt 24 fontos ágyú oly jó eredménnyel kezdte meg tüzelését az Esztergomi körönd ellen, hogy annak mellvéde rövid idő mulva 6 lépés hosszúságban összeomlott. Nemsokára ezután a mozsarak is megkezdték működésüket, lövedékeiket a várba vetvén. Abdurrahman erre azzal felelt, hogy a Bécsi kapu mellett levő köröndön (V.) és a hozzá csatlakozó kurtinákon a többiek mellé még 3 ágyút és ugyanannyi mozsarat állított, de ezek nem sokáig bíták a két ellenfél tűzérsége között csakhamar kifejlődött heves párviadalt. Július 2.-án ugyanis már 8 császári mozsár és 12 huszonnégyfontos löveg okádta lövedékeit a vár és annak erődítései ellen, s míg a mozsarak a helyőrségi templomot és a körülötte levő házakat gyújtottak fel, a 24-fontosak az Esztergomi és a Bécsi kapu melletti V. számú köröndön elhelyezett török ütegeket elnémítván, az említett köröndön réseket kezdtek törni. Igy aztán a császáriak most már hozzáfoghattak a harmadik (23.) és negyedik (24.) párhuzam kiépítéséhez is, melyek megfeszített munka és sebesülteket nem számítva, több mint 40 főnyi veszteség árán július 6.-áig el is készültek. Ezzel egyidejűleg már mindkét részről az aknafúrás és aknaharc is kezdetét vette, miben a törökök jóval ügyesebbeknek bizonyultak. –

Ezalatt a bajorok munkálatai is tovább haladtak. Ezen az oldalon július első napjaiban elkészültek egy negyedik közelítő árokkal (párhuzammal) (25.), mely már a Szarvas-teret vágta derékon ketté s így a várpalotai rondella lejtőjének, a glacisnak lábáig ért, olyaténképen, hogy már a vívóárkok fejétől a Dunáig érő leghosszabb vonalat a bajor napló (júl. 2.) 800 lépésnyire becsüli… Ettől kezdve főfigyelmét Badeni Lajos és a bajor választó a futóárkok dunaparti oldalaira fordították s lassanként előretolták ezen a részen a vonalakat. Július 5.-én egy szögalakú vonalat húztak (26.) egész közel a Dunapartról, úgyhogy ezen vonal balszára az Apród-utca mentén, csúcsa pedig oda esett, ahol most a vízmű van, s ezt az ostromművet néhány száz jó lövész a kirohanások ellen a Tabánnak a várpalota aljába eső legközelebbi, de romokban fekvő házai mellől jól előretolt állásból (tehát a mai Sándor-lépcső melletti házak táján) (27.) volt egyelőre védelmezendő. Kegyetlen, véres munka, mely maga több mint 60 ember életébe került; de legalább biztosította a vívóárkok ezen oldalát a szétrombolás veszélye ellen. Ennek a műnek, meg a Szarvas-téren átnyúló negyedik parallel-árokból (25.) a rondella lejtője felé vont zeg-zugos árkoknak (28.) segélyével sikerült július 7-én a rondella körül futó árokkal párhuzamosan az árok contre-escarpejától valami 20 lépésnyire egy új vonalat (29.) ásatni; azt néhány lépéssel beljebb, az árok felé egy másik követte s július 9.-én éjjelre már valamennyi futó-, közelítő-, zeg-zug és párhuzam-árok a köztük emelt redouteokkal és rohamgyülhelyekkel (fedett rohamterekkel) teljesen készen, lőpadokkal jól ellátva oly állapotban volt, hogy bármily mérvű s bármi szerencsés eredménnyel járó török kicsapás esetére sem lehete többé azok teljes szétrombolásától tartani. A közelítő művek már csaknem a rondella árkának contre-escarpeját védő s a török által az ostromlók szemeláttára készített erős cölöpzetig értek.[13] S ha Lotharingiai Károly, meg a brandenburgiak büszkén tekintettek ostromműveikre. Miksa és Badeni Lajos is megelégedéssel nézhették fáradságuk gyümölcsét, legalább e részben. Mert becsületesen fáradtak mind a ketten. A tüzes választófejedelem minden új vonal irányáról, minden ölnyi árok előhaladásáról személyesen szeretett meggyőződni s versengett Lajossal a munkálatok éji ellenőrzésében is. Utóbbi szintén saját szemével akart mindenről meggyőződni. Találékony elméje mindig tudott valami újat, javítani valót fölfedezni s különösen feltűnést keltettek saját szerzeményű mellvédei, melyeket roham esetén ernyők gyanánt is lehetett alkalmazni. Magas deszkafalak voltak ezek erős tölgyfadeszkákból, pléhvel bevonva kívül-belül; a munkálatoknál mint spanyolfalat állították föl s mellőle kőrakásról s földhányásról lőhette a bajor muskétás a kicsapó törököt; rohamnál pedig fölemelték s alattuk 100 ember feje volt födve a magasból jövő gránát meg török puskatűz ellen. Július első felében valami 8 ilyen fa-mellvéd készült el s az új „találmányt” ugyancsak megbámulták.[14] Közben július 3.-án a Rácvárosban megépített mozsár-ütegek 60-fontos lövedékeket röpítettek a várkastély nagy köröndje felé, a vívóárkok pedig, mint föntebb láttuk, július 7-éig már oly közel jutottak az említett köröndhöz, hogy a két ellenfél most már kézigránátokat is dobhatott egymásra. Ellenben a bajor tűzérség eddigi hatása semmikép se volt kielégítőnek mondható s a török tüzérség fölénye csakhamar annyira érezhetővé vált, hogy a naphegyi részben szétlőtt bajor ütegnek július 7.-én be kellett szüntetni tüzét.[15] Közben június 30.-án megérkezett a svábok Károly Guszáv baden-durlachi őrgróf vezette 4000 főnyi hada, mely a Kis- és a mögötte levő Nagy-Svábhegyen szállt táborba. Ezek a hegyek csakugyan a most rajtuk tábort ütött sváboktól nyerték elnevezésüket. A svábok és a magyar hadak egy része a Károly hercegtől vett parancs folytán nyomban hozzáfogott a Városmajortól kétoldalt a XVII/18. számú mellékleten feltüntetett elsáncolás (contravallatio) megépítéséhez, amelynek az volt a rendeltetése, hogy a táborozó csapatokat a körülzárt ellenség kitörései ellen biztosítsa. Ezzel ellentétben az említett mellékleten ugyancsak föltüntetett körülsáncolásnak (cicumvallatio) az ostromló sereget a kívülről jövő fölmentő ellenséges sereg ellen kellett biztosítania. Július 1.-én megjöttek a frankok, akiket nemsokára a brandenburgiak követtek. A svábok és brandenburgiak egy-egy 500 illetve 1500 főnyi osztagát Károly herceg nyomban a legelső vonalba küldte, még pedig előbbieket a császáriak jobb szárnyára a Városmajor felőli oldalra, a brandenburgiakat pedig a balszárny meghosszabbítására. A brandenburgiak oly serényen dolgoztak, hogy július 5.-én a császáriakkal egy magasságban már csak 50 lépésnyire voltak a vár falától.[16] A mondott napon egy a Bécsi kapun át kitört janicsár-csapat hirtelenül és nagy lármával megtámadta a közelben dolgozó brandenburgiakat, de ezek derekasan tartották magukat és tartalék közbevetésével csakhamar sikerült az ellenséget 3 tiszt és 10 embernyi veszteség mellett a várba visszaszorítani.[17]

Ez örvendetes jelenségeken kívül kevésbbé örvendetes híreket is kapott időközben Károly herceg. Már július 2.-án megtudta, hogy a nagyvezír erősen gyűjti Belgrádnál a csapatokat, s hogy azok egy részét előre szándékozik küldeni a budai várőrség megerősítésére. Ennek folytán gróf Caprara tábornagyot, még több lovasságot melléje adván, a Sárvíz mellékére küldte, hogy ott a parancsnokságot gróf Pálffy altábornagytól átvegye. Már július 5.-én azt jelentette Caprara, hogy elég nagy ellenséges hadtest Eszék felől Pécs felé közeledik és hogy a székesfehérvári törökök is mozgolódnak. Ugyanekkor megtudta a herceg, hogy a temesvári és váradi pasák már július 1.-én megjelentek a Tiszánál. Ezért meghagyta Caprarának, hogy erre felé is terjessze ki figyelmét és hogy már 1684-ben Pest biztonságára emelt erődítéseket még jobban kiépítse. Mindezeket a feladatokat magyar csapatok oldották meg. Mialatt az esztergomi és komáromi magyarok Pest erődítésein dolgoztak, „valami 600 huszárból álló mozgó csapat a Duna mentén volt arra vigyázandó, hogy hajókon nem közeledik-e valami török osztály. A huszárok – becsületükre legyen mondva – kitűnően oldották meg feladatukat: lehatoltak Kalocsáig, meglepték a török palánkot s lovaikról leszállva, a török őrséget kardélre hányták.”[18] Majd amikor Heissler július 10.-én azt jelentette, hogy a tiszai török Szeged mellett a folyó jobb partjára kelt át és hogy vagy Eger, vagy Buda felé szándékozik előnyomulni, Károly herceg haditanácsi határozat folytán báró Mercy altábornagy parancsnoksága alatt 3000 lovast és 6 zászlóaljnyi gyalogságot rendelt a pesti partra a margitszigeti hídfő védelmére.

Azonban térjünk vissza az ostrom folytatólagos leírásához. Július 9.-én hajnali 4 órakor a törökök a IV. számú körönd beépített aknájukat felrobbantván, azzal egyidejűleg mintegy 400 janicsár kitört a Bécsi kapun s a brandenburgiak őrségét visszavetvén, a császáriak harmadik (23.) és negyedik (24.) párhuzamára vetették magukat, amelyekben mintegy 100 embert lakaszabolván, a keresztények munkálatait, amennyire hamarjában lehetett, szétrombolták. De ez csak kis mértékben sikerült, mert a keresztények hamar kéznél levő tartalékai nemsokára visszavonulásra kényszerítették a túlerő dacára erős ellenállást kifejtő törököt, akinek mintegy 40 embere maradt az összeütközés színhelyén. Schöning János Ádám altábornagy,[19] a brandenburgiak fővezére, nagyon röstellte a csapatjain esett csúfságot és hasonló kellemetlenségeknek elejét veendő, elrendelte, hogy ezután felváltva két magasabb rangú törzstiszt és tábornok állandóan a legelső vonalban tartózkodjék.

Egyébként a keresztények utóbbi időben főleg újabb ütegek felállításán és tűzharcba helyezésén fáradoztak. Ezeknek felállítási helyei a XVII/18. számú mellékleten láthatók.[20] Ezeknek megfelelően csoportosította Abdurrahman is tűzérségét, mely élénken viszonozta a keresztények mind nagyobb arányokat öltő tűzérségi tüzét. Ez alkalommal működtek elsőízben Gonzales Péternek, a császár szolgálatában álló, sokat dícsért és sokat ócsárolt spanyol tűzérmesternek új találmányú lövegei, mozsarai és lövedékei, amelyek azonban nem feleltek meg a beléjük helyezett nagy várakozásnak.[21]

Július 11.-éig a császári támadó csoporttal szemben levő, a III-iktól az V. számú köröndig terjedő várrész már több helyen elég nagy réseket mutatott fel, miért is Károly herceg július 12-ikére és 13.-ikára a tűzérségi tűz és az aknarakás legintenzívebb folytatását, 14-ikére pedig a roham végrehajtását rendelte el.

[1] A Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1886. 39. szerint: este 10 órakor.

[2] A Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1886, 39. szerint: Hompesch.

[3] Journaux des campagnes etc: Tous nos ilustres volontaires se sont avvancées ă la breche pour y montrer les premiers.”

[4] Szentkláray Jenő, A Dunai Hajóhadak Története, 219. szerint Buda ez évi ostrománál az egész komáromi sajkásezred működött közre.

[5] Azért ez a roham mégse folyt le egészen símán. A Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1886, 39. oldalán ugyanis ez áll: Die Kaiserlichen liefen mit der gewohnten Bravour an, geriethen aber dald in Unordnung, und zwar keineswegs durch die Gegenwehr der Türken, sondern durch den Ungestüm der zahlreichen fürstlichen Volontärs, welche sich als Erste der Bresche bemächtigen wollten.”

[6] A Mitteilungen szerint 4 halottba.

[7] A Mitteilungen szerint ezek között volt gróf Marsigli hadmérnök-felügyelő is.

[8] Dr. Károlyi Árpád id. m. 248–249.

[9] Röder, id. m. I, 183. szerint: „mit 1000 bis 1200 Mann, sowohl zu Fuss als zu Pferd”. – Lajos badeni őrgróf jún. 30-iki jelentése szerint (u. o. 185.): „mit 4 oder 500 Pferden und 6 bis 700 mann zue Fuess.”

[10] Lásd a 75., 84., 85. és 89. oldalon.

[11] A Főjelentés őrsnek, a bajor napló tartaléknak mondja.

[12] Badeni Lajos jun. 30-iki levele. (Röder, id. m. I. 185.), aki azonban a Lotharingiai hercegről és a bajor lovas őrsről még csak említést se tesz. Bajor napló. – Főjelentés. – Journaux des campagnes. Foglietto Straodinario.

[13] Badeni Lajos levele, júl. 9. (Röder id. m. I, 188.) – Tarini és Doria di Ciriě savoyai tisztek jelentései Buda alól, júl. 10. (Turini Állami Levt.)

[14] Tudósítás a táborból, júl. 14. (Melléklet Schmettau jelentéseihez. Berlini titkos Levéltár.)

[15] A bajor tűzérség telepítésére és működésére nézve dr. Károlyi Árpád id. m. 289–292 old. foglalt összeállításából a következő részleteket közöljük: „Mindjárt a futóárkok megnyitása alkalmával, tehát június 23.-án a bajorok hozzáfogtak az első szent-gelérthegyi üteg telepének vagy gátonyának (30.) ásásához is. E gátony hét 24 fontos réstörő ágyú számára készült, mely lövegek a várkastély előretolt nagy rondellájának homlokfalát voltak törendők… Ez a réstörő üteg valami 700 méternyi, tehát igen nagy légtávolban állott a várpalotai köröndtől. Június 27.-én végezték be ezt a batteriát, az ágyúkat a következő napon belevonták s mikor július elsején a császári oldalon Károly ágyúi megszólaltak észak felől, dél felől ez a gellérthegyi bajor batteria is szomorúan kezdé hajigálni 24 fontos golyóit a rondella falának. Szomorúan mondom, mert az az aránytalan nagy távolság és a nagy deklinacio miatt a lövegek működése teljesen meddő maradt s már július 3.-án a bajor haditanácsban határozatba ment, hogy ezzel a teleppel föl kell hagyni s az üteget új telepbe, jóval lejebb a Gellérthegy lejtőjére hozni (9.). A terv végrehajtásával azonban addig késlekedtek, míg a rondelán levő török batteriának alkalma nem lőn bebizonyítani, hogy … a török tűzérség a császárinál sokkal jobb; mert ebből a 7 darabos ütegből, mely föntebb jelzett telepéből a rondellának ártani nem volt képes, a török rondellai üteg július 5.-éig nem kevesebbet, mint hármat szerelt le. (Doria di Ciriě írja e napról: „La prima batteria ridotta a 4 pezzi, tre essendafuori di servizio, fa ogni volta minormale … Különben a császári ágyuk matériája nem a legjobb volt. Nagyon hamar megrepedtek s Lotharingiai Károly folyton újakat kért, alig győzik neki küldeni. (Hadi registratura). Egy ágyú repedése miatt Miksa Emánuel majd életét veszté: oda is izent Károlynak, hogy ha különb ágyúkat nem tud neki szolgáltatni, bizony elvonul Buda alól! Tudósítás a táborból, júl. 11. Melléklet Schmettau jelentéséhez.). Július 5.-én készen lőn a mintegy 160 méternyivel lentebb kezdett telep (9.) … lehozták a használható négy ágyút, adtak melléje más hármat s ez a 7 ágyús (24 fontos, félkarthaun) üteg most már csak 520–540 méter légtávolságra lévén a palotai nagy rondellától, mindjárt másnap, július 6.-án, elég jó eredménnyel kezdé a rondella homlokát törni. – Sokkal kellemetlenebb tapasztalást szereztek Miksáék a naphegyi redouteba (7.) szánt batteriánál. A redoute nagyon lassan, nagyon óvatosan épült, hogy a benne elhelyezendő üteg a török ellenütegek (contrabatteriák) ellen megállhassa a helyét. S még sem állotta meg. 12 napig dolgoztak a redouteon s benne az ágyútelepen s mikor 13-ad napra, július 5.-én, a munkával készen lőnek, azt vették észre, hogy a török is készen van kitűnő fekvésű ellenütegével. A naphegyi 10 ágyús (24 fontos, félkarthaun) üteg föladata kettős lett volna: jobboldali lövegeinek a várpalotai rondella oldalát kelett vala töretni, baloldali ágyúi ellenben merőleges irányban a várkastély belsejét veszik célba. De a batteria halva született gyermek volt. Július 6.-án kezdett lőni az üteg: a török ellenüteg, hatalmasan támogatva a török mozsaraktól, vígan felelt versenytásának s mihamar leszerelt belőle egy ágyút s mire a nap lealkonyodott, egy másodikat is (Doria di Ciriě, júl. 5. Turini Áll. Levt.) és Badeni Lajos júl. 7.-iki levele (Röder, id. m. I, 192.). Másnap, július 7.-én a naphegyi batteria megszűnt volt létezni, a török ellenüteg teljesen szétugrasztá. (Tarini és Doria di Ciriě, júl. 6.) – A naphegyi batteria helyett tervezett új teleppel (31.) gyorsan készen lettek a bajorok… Ennek csak a körönd oldalát kellett töretnie. Július 8.-án öt ágyút állítanak a telepbe s ez mintegy próbaképpen a k.-val jelzett kis rondellát majdnem egészen leverte, sőt a mellette levő falat is kikezdé. Másnap már 10 ágyú működött a telepből a nagy rondella oldalai s az attól északra nyúló fal (i.) ellen s három napi játszás után tekintélyes rést ütött a köröndön és a falon. – A két ütegen kívül július 3.-án egy 4 ágyús, 12 fontos üteg a mai Döbrentei utca közepe tájáról (32.) a dunaparti vizi rondella ellen kezdett már működni s végre a Naphegy legtetején (33.) július 15.-én egy kis telepet állítanak néhány tábori ágyúnak a kirohanások fékezésére (Bajor napló). – Az első mozsártelepet szintén július 3.-án készítették el, körülbelül a Palota-utcának a Szarvas-térre néző végében. (34.): három, deszkából összerótt, pléhvel bevont alkotmány védte a török kicsapásai ellen e tekenőt, melybe még aznap 5 darab 60 fontos bombát vető mozsarat állítának be. E mozsarak bombái látszólag oly jó eredménnyel csapkodtak a rondellán forgolódó törökre, hogy másnap még két s pedig 140–200 fontos bombát vető mozsár helyeztetett melléjük, melyek lövéseitől a Várpalotai mosé tüzet is fogott… Július 11.-én e 7 mozsaras tekenőtől északnyugatra valami 40 lépés távolságra, körülbelül a Szarvas-tér közepén egy második tekenő készült el 3 mozsárra.”

[16] Röder, id. m. I, 188.

[17] Berlini Levéltár, Egy császári tiszt július 6.-án kelt leveléből: „Sie (t. i. a brandenburgiak) sind wackere Leute, haben sich mehr als generos gehalten.” – Hasonlót mond róluk Vittorio Tarini piemonti olasz tiszt júl. 9-iki jelentésében. (Turini Állami Levéltár.)

[18] Dr. Károlyi Árpád id. m. 262. – Richards Journal etc. és a hivatalos Foglietto Straordinario a bécsi Hadi Levéltárban.

[19] Schőning Kurd W. v., Des General-Feldmarschalls Hans Adam von Schőning Leben und Kriegsthaten.

[20] A császári támadó csoport ostrommunkálatainak július 12-iki állapotáról és tűzérségi helyzetéről dr. Károlyi Árpád id. m. 268. ezeket írja: „A császáriaknak négy parallel-árkuk (párhuzamuk) jól ellátva piace d'armes-okkal (födött rohamterekkel) és a közlekedéshez szükséges árokvonalakkal (vagyis futóárkokkal) s egy patkóalakú dacmű (védőmű, logement) a sarki (esztergomi) rondellánál nagyobb számú csapatok befogadására egy esetleges rohamnál: 12 huszonnégy fontos a Retek-utcai telepből töreti a falakat, 9 ágyús üteg a kurtina előtt a negyedik parallel-vonalban (párhuzamban) 5. Gonzales-féle ágyú a Kis-Svábhegyről háborgatja oldalt a védőket: a Christen féle mocsár helyén (vizivárosi fal résétől jobbra előre) 8 mozsár, a második és harmadik parallel közt hat mozsár a Retek-utcai üteg mellett egy Gonzales-féle mozsár-telep veti bombáit a várba. A brandenburgiak részéről 9 ágyús üteg (a Batthány és Toldy-Ferenc utcák sarkain) töreti a rést, 22 tábori ágyút vet tüzes golyóbisokkal a pallisadokra; 1 taracküteg küld ez utóbbiak mellől bombákat a védők nyakába. A kirohanások ellen minden oldalról földmunkálatok, a svábok készítette közlekedési vonalak, redoutejaikkal védenek s ezeket a Kálvária-hegyi 6 ágyús üteg, a Christen-féle mocsár mellett két kis ágyú, a brandenburgiak háromszögű védőművének 2 ágyúja s az országúti üteg támogatják föladatukban.”

[21] Tarini írja, hogy „Gonzales illetve ennek a helyszínen jelenlevő helyettese több gyönyört okoz a bombák magas ívű röppályája által a nézőnek, mint azok hatása által kárt az ellenségnek.” (Qui par l'elevation de ses bombes donne plus de plaisirs aux spectateurs qu'il ne fait de mal aux assiégés.