A május 31-iki megbeszélés után[1] Lotharingiai Károly herceg nyomban a hadsereg körletébe utazott és június 6-án a Párkánynál gyülekező császári, 7-én pedig a Komáromnál táborozó bajor csapatokat szemlélte meg. A császár legújabb elhatározását a herceg csak június 9-én közölte a tábornoki karral és Miksa Emánuel bajor választófejedelem csak nagy nehezen és csak azon feltétel alatt volt rábírható, hogy ahhoz a maga részéről is hozzájáruljon, hogy neki szabad elhatározására bízatik, hogy teljesen önállóan vezetendő seregcsoportjával Buda várának melyik részét támadja meg, amihez végül Károly herceg is hozzájárult. A hadsereg elindulását június 12-ére jelölték ki és Károly herceg az összes csapatokkal a Duna jobb partján akart Buda alá vonulni, de a bajor választó fejedelem kötötte magát ahhoz, hogy ő seregét teljesen önállóan a Duna balpartján Pestnek vezethesse.[2] Károly herceg serege június 13-án a Dunán átkelvén, annak lovassága 14-én Maróthig jutott előre, míg a sereg többi része gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy vezetése alatt e napon Esztergomnál maradt. Június 15-én a lovasság Bogdányig, 16-án Szentendréig jutott előre, ahol 17-én pihenőt tartott, hogy a sereg többi részének beérkezését bevárja. A bajor sereg június 12-én Komárom mellől elindulva, aznap Mocsig, 13-án Párkányig, 14-én Szobig, 15-én Nagy-Marosig, 16-án Vácig, 17-én pedig Szent-Endrével, illetve az ott táborozó fősereggel, egy magasságba jutott előre. Vácról a bajor választófejedelem eredetileg seregével Eger felé akart vonulni, hanem aztán szándékát megváltoztatva, mégis csak Pestnek fordult.[3] A fiatal uralkodó ugyanis azt a hírt kapta, hogy a török a Pest városában felhalmozott nagymennyiségű élelmi készletet sietve Budára hordatja át, miért is Miksa Emánuel rögtön lóra ültette a parancsnoksága alatt álló császári és bajor lovasokat s dragonyosokat s azokkal Bádeni Lajos őrgróf kíséretében még 16-án este elindult Pest felé. „Június 17-én korán reggel érkezett ez a lovas had a mai Lipótváros területére, de amint a következmények mutatták, későn. A török már 1000 marhából álló csordát s három nagy bírkanyájat áthajtott a hajóhídon a budai oldalra s pesti parton álló csapatai föladata már csak az áthajtás födözete vala. Miksa mindemellett a mai Újépület (Szabadság-tér) telkétől északkeletre hadirendbe állítá csapatait, bizonyos számú lovasokat és két dragonyos századot előre külde a visszavonuló törököt hátba támadni, s amennyinek lehet, útját el is vágni s az osztályok támogatására más két dragonyos századot jelölt ki a későbbi világhírű hős, ekkor alig 20 éves ifjú Savoyai Jenő herceg parancsnoksága alatt. A legelől nyomuló lovasok ellen török részről a Vigadó előtti tér táján egy elszánt török csapat vonult s hévvel támadva a keresztény lovasságra, azt kaszabolni kezdé s az utána nyomuló dragonyosokra veté vissza. A dragonyosok rendetlenségbe jöttek s ha a török lovasság célja lett volna csatát akarni, nem pedig a budai szállítmányt födözni: sokat árthatott volna a dragonyosoknak is. De ehelyett visszavonult s a rendbehozott, zárt sorokban közelgő dragonyosoknak helyet adott lovaikról leszállani. A dragonyosok egy része, persze már későn, a török hídra akarta vetni magát; más részük a pesti két dunaparti rondellán belül kerülve, – miután Bádeni Lajos újabb lovasságot hozott segélyükre – a palissádokat a palánk előtt áttörte s részint az árok, részint a pallisádok födözete alatt sértetlenül ugrált be a kihalt, elhagyott Pest falain belülre.[4] Kevés bort, eleséget néhány lovat és még két ágyút talált Pesten a benyomuló sereg.[5] A bajor választófejedelem Pesten 300 dragonyost hagyva többi hadával visszatért serege zömének táborába.

Június 18-án a fősereg gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy vezetése alatt megkezdte előnyomulását Ó-Buda felé, ahol a Dunán hidat veretett. Ezalatt Károly herceg csolnakon kelt át a folyamon, hogy a bajor választófejedelemmel a további teendőket megbeszélje. Hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy a fősereg Buda várát észak, a bajor sereg pedig dél felől fogja megostromolni a Kis Svábhegyen illetőleg a Naphegyen építendő ütegek támogatása mellett. A támadás azért történt oldalról, hogy ezáltal a várőrség ereje és figyelme megosztassék.[6]

A tanácskozásról visszatérve Károly herceg kiadta intézkedéseit a vár körülzárására. Ezt a Duna mentén Ó-Buda és a Viziváros között Starhembergnek kellett a gyalogsággal elvégeznie. A Szent Pál völgyét a mai Pasa rétnél, gróf Gondola altábornagy 3 lovas ezreddel és Dieppenthal tábornok 2000 gyalogossal zárta el. Gróf Taaffe altábornagy egy csoporttal a Kútvölgyet, egy másikkal a Sashegyet szállotta meg. Végül maga Károly herceg a lovasság fennmaradó részével a Szent Gellért hegy déli lábánál állott fel, arccal délnek, egy esetleg onnan jövő ellenség feltartóztatása céljából. A törökök ezeket a mozdulatokat nem igen zavarták és csak igen gyér tüzet adtak le. Felderítésre a herceg június 19-én a Bottyán János vezette esztergomi huszárokat küldte ki Ercsi tájékára, aki útközben egy Buda felé törekvő török hadat megtámadván, azt a császári lovasságra vetette vissza, minek folytán a mintegy 500 főnyi törökből alig néhányan tudtak elmenekülni. Maga Bottyán 1 agát és más 14 török foglyot hozott vissza a táborba. Amikor Bottyán másnap sikeres vállalatáról Károly hercegnek jelentést tett, ez a magyar csapatvezért újból visszaküldte portyázásának folytatása céljából, miről dr. Károlyi Árpád id. m. 236. old. a következőket írja: „És jó volt Károlytól, hogy ezt tette. Bottyánnak tudomására jött már másnap (június 21.), hogy a Pest elfoglalása után megszeppent török tisztek és polgárok előbbkelői nőiket és gyermekeiket féltősebb kincseikkel jó nagyszámú bárkán a Csepel-szigetre küldték, ahol azok ercsii, adonyi és érdi török nőkkel s a számukra kirendelt kísérő katonasággal egyesülni s innen a part mentén haladó török födözet alatt Belgrádba evezni fognak. Bottyán elhatározta, hogy a kísérő hadat huszáraival szétveri s a bárkákon úszó gazdag zsákmányt elfogja. Odaizent a győri és esztergomi csajkás hajdúk tisztjeinek:[7] nem volna-e zsákmányra kedvük? s az örömest beleegyezőkkel kirándult a vakmerő kalandra. Éjjel eveztek le a csajkások a Dunán s a part mentén csendben lovagoltak az esztergomi huszárok. Kora hajnalban a huszárok a szárazon rohantak az 1000 főnyi török kíséretre, a csajkások a valami 30-ig való bárkára, követvén az utóbbiakat a Csepel-szigetre is. Míg a huszárok a jobbparton levő törököt részben elűzték, részben lekoncolták: addig a csajkások s hajdúk a bárkákat kerítették hatalmukba, meg a szigeti töröknek estek. Véres kézi-viadal keletkezett. A szigeti rácok látván, – mint Schmettau tudósít[8] – büntetlenül gyilkolhatják a törököt, a magyarok mellé szegődtek s rövid idő mulva hírmondónak sem maradt a férfiak közül. 7 zászlót prezentált június 24-én Bottyán a fővezérnek s dicsekedve mondá el, hogy vitézei süvegeikkel osztották föl egymás között a bárkákon talált pénzt s nem tudták a sok selyem-bársony ruhát hova tenni. Egy-kettő a jókedvű fiúk közül bíborba-bársonyba bújva bejött a német táborba is, ahol őket aztán meg is bámulták. Valami 100 török nőt adtak el a keresztény táborban s közöttük volt a vén Abdi pasa fiatal neje is, kit Liedt bajor hadsegéd maga vezetett a bajor választó fejedelemhez.[9]

A bajorok június 18-án pihenőt tartottak pesti táborukban, ahova egy szökött janicsár azt a hírt hozta, hogy a törökök az 1684. évi ostrom után egy mérnök-embert küldtek Budára a megrongált erődök helyreállítása végett, de ennek tevékenysége főleg csak egy a várból a Dunáig terjedő falnak az építésére terjedt ki, de egyébként a falakon mutatkozó réseket csak agyaggal és törmelékkel tömette ki s a falakat azután egyszínűre átmázoltatta. A vár védőrsége állítása szerint 10.000 kipróbált emberből áll, akiknek 200, nagyobbára új ágyú áll rendelkezésre. Lőszerük bőven van, de élelem és állattáp dolgában feleslegük egyáltalában nincsen. A vár parancsnokáról, a 70 éves Abdurrahman (vagy röviden Avdi) pasáról azt mondta a szökevény, hogy azt a csapatok nem nagyon szeretik s hogy az egész életén át inkább kereskedői mint katonai minőségben mutatott valamire való alkalmasságot.[10] Végül még azt mondotta, hogy a lakosság bátornak és elszántnak mutatkozik és hogy különösen a zsidók makacs ellenállásra készülnek.

Mielőtt az események előadását tovább folytatnók, Buda várának erődítéséről kell röviden megemlékeznünk. A vár általános képét és jellemzését már az 1684. évi sikertelen ostrom alkalmával vetettük papírra.[11] Buda várának erődítései, az akkori összes várakhoz hasonlóan, három főrészből, a külvárosokból, a tulajdonképpeni várból és a várkastélyból, fellegvárból vagy mentsvárból (reduit, citadella) állottak. A jelen esetben a külvárosok közül, épúgy mint az 1684-iki ostrom alkalmával, főleg csak a várat északról és keletről körülvevő alsóváros (a mostani Viziváros) játszott fontosabb szerepet. Ezt a városrészt a nyugati és északi oldalon a XVII/18. számú mellékleten a–a–a-val jelölt és a XVII/20. számú mellékleten is jól kivehető kőfal vette körül, mely a Duna mentén épített erős Köröndre (K.) támaszkodott. Az említett kőfalon keresztül három kapu, az alsó (vizi- vagy kakas), a középső és a felső kapu vezetett. A védelem és tüzelés elősegítése céljából ez a fal belülről földhányással volt megerősítve. Egy másik, az előbbivel majdnem párhuzamosan haladó fal (b–b–b.), melyről fentebb már említést tettünk, a Vár pesti kapujától a Dunáig húzódott és hathatósabb védelem céljából 3 körönddel (rondella) volt ellátva, melyek közül a Dunához közelfekvő, az úgynevezett vizi körönd, a vízmű védelmére is volt hivatva. Ez volt az a fal, melyet a Konstantinápolyból kiküldött mérnök készített a várba való vízhordás biztosítására és a Dunán e tájon kikötő hajók födözése céljából.[12] Az említett vízművet egy a Dunától a (b–b–b.) fal középső köröndjéig készített erős cölöpzet (palissade) védte (c–c).

A Vizivárosból két kapu vezetett a Várba; kelet felelő a Pesti vagy Vizi, észak felől a Bécsi vagy Esztergomi kapu. Nyugat felől a Székesfehérvári kapun át lehetett a Várba jutni. Ennek Dunára néző, keleti oldala meglehetősen meredek és az ottani erős védőművek folytán nehezen volt megtámadható. A nyugati oldalt[13] a fehérvári (Föld-) bástya és az I., II., és III. számú köröndök, valamint az ezeket összekötő kurtinák védték; a III. számút esztergomi, illetve Sarok-Köröndnek (Eckrondel) is hívták. Ez az oldal erődítészetileg szintén elég erősen volt kiképezve s így megtámadása ugyancsak kevésbbé ajánlatosnak mutatkozott. Ezen az arcvonalrészen a fal előtt valami száraz-árok féle vezetett, amelyet franciául „faussebraye”, olaszul „falsabracca” név alatt emlegettek.[14]

A vár északi oldaláról dr. Károlyi Árpád id. m. 219. old. a következőket mondja: „Legkönnyebb volt az osromlónak a vár északi oldalán s különösen a bécsi kaputól az esztergomi rondelláig, vagyis a Kazim pasa bástyájáig (Casim basa tabiasi) terjedőrészén támadni. De az erődítések is, ellensúlyozandók a helyzetből folyó gyengeséget, ezen oldalon valának a legjelentékenyebbek. A bécsi kaputól a Duna felé néző VI. számú bastrionig két fal (d, e.) és egy árok; a bécsi kaputól az esztergomi rondelláig pedig három fal (f, g, h.) és egy árok védte a várat a támadás ellen. Hangsúlyoznom kell mindenekelőtt, hogy a legtöbb egykorú, ismeretes tér- és látképpel, valamint … a budai ostromokról szóló régibb és újabb leírásokkal ellenkezőleg a külső fal előtt ezen az oldalon árok nem vonult el s az a (nyugati oldalt szegélyező) födött út féle…. ott, ahol az alsó város fala az esztergomi rondellával érintkezék, megszűnt, tehát az esztergomi rondellát nem teljesen fogta körül. Bármi különösnek, sőt az első pillantásra már csak azért is hihetetlennek látszik ez, mert hiszen az északi oldal lejtője sokkal inkább hagyott volna helyet az árokfélének, mint a nyugoti: mégis így áll a dolog. Már az 1864-iki ostromról szóló jelentés kiemeli ezt, mondván, hogy a faussebraye a sarki rondellától közel a kastélyig terjed s ugyanígy nyilatkozik Cormaillon, a bajor szolgálatban levő francia kapitány is – a táborból – 1686. július 10-én kelt levelében… De ha nem volt árok vagy födött út a XVII/18. számú mellékleten f-el jelölt külső (északi) várfal előtt, annál mélyebb és szélesebb száraz-árok volt mögötte. Mikor a július 27-iki roham után Lotharingiai Károly a külső falon befészkelte magát, tisztjei ezt az árkot negyven lépésnyi szélességűnek becsülték s úgy a Főjelentés, mint egyéb tudósítások a táborból „rendkívül mélynek” mondják.[15] Szélessége … valóban valami 21 méternyi lehete, mélységét egy kútfő 6 ölnyinek írja. Helyén most a Nádor-bástya sétánya terül el mintegy 20 méternyi közép szélességben… Ebben az árokban a külső falhoz az ágyúk és védők szabad mozgása céljából jó széles földtöltés emelkedett a fenekén a szívós török még palisadokat és sáncokat meg átvágásokat készített, hogy az átkelést rajta annál erélyesebben megakadályozhassa. Az árok mögött nyúlt föl a (XVII/18. számú mellékleten g-vel jelzett) második vagy középső fal a Nádor laktanya s az államnyomda északi falainak s a Nádor-sétányra kiugró házak kerítéseinek irányában. Igen magasnak kelle lennie, hogy a mögötte lévő ütegek a külső fal mögött elzúdíthassák lövegeiket (azaz lövedékeiket) s a kútfők erről tanúskodnak is.[16] E második fal mögött mintegy 21-22 méternyi szélességben feltöltött terrénum terült el, melyet a kútfők esplanade-nek mondanak[17] s ezen esplanade-ot a harmadik, (a XVII/18. számú mellékleten h-val jelzett) legbelső várfal zárta be. Erről a harmadik falról a legtöbb egykorú tér- és látkép nem tud, vagy a valóságnak meg nem felelő helyre, nevezetesen a bécsi kapu és a Dunára néző sarki bastion (VI.) közt fekvő részhez teszi, ahol pedig csak két fal (és egy közbeeső árok volt) volt… A fenti harmadik fal egész a bécsi kapuig terjedt[18]… Azt a körülbelül 300 méternyi védelmi vonalat, melyet a várnak a sarki (esztergomi) rondella, meg a bécsi kapu közti része képezett, 1686-ban is 3 rondella szakítá meg… e három rondella üres volt… És most gyerünk a várkastély erődítéseihez. A középkori erődített várost vagy várat vívó ellenségnek, ha az alsó várost s a tulajdonképeni várost vagy várat bevette: még egy harmadikkal, a fellegvárral kelle végső élethalál-harcot megvívnia. Noha Budánál ez a tagozat szintén megvolt, érdekes, hogy a várkastély mily kevéssé felelt meg az utolsó menedék föladatának. Fekvése gátolta ebben. Nemcsak hogy nem magasabban, sőt nem is egy vonalban, hanem még valamivel alacsonyabban feküdt a várnál.”

A várkastély legkiválóbb erődítménye a dél felé előretolt, „38–40 m átmérőjű, háromnegyed körben emelt földdel teli építmény vala, mely körül mintegy 6–7 m. szélességben oly magas mellvéddel ellátott Zwinger (vagy jobban mondva födött út-) féle vonult el, hogy az ostromlók a rondellát kettős fallal építettnek hitték.” Ez a födött út a várfal mentén még tovább folytatódott. A körönd háta mögött egy aránytalanul magas fal (a XVII/18. számú mellékleten i-vel jelölve) emelkedett, amelynek végeihez a keleti illetve nyugati várfalak csatlakoztak. A nyugati kettős várfal között egy jókora nagy szorító (Zwinger) tette az erélyes védelmet lehetővé.

Most pedig térjünk vissza az eseményekhez. Mialatt Bottyán ügyes portyázásait végrehajtotta, a bajor választófejedelem csapatjai június 21.-én átkeltek a Dunán vert két hídon s aztán a XVII/18. számú mellékleten látható módon a Gellérthegy és Kis Gellérthegy déli lábánál arccal kifelé, vagyis Székesfehérvár felé félköralakban táborba szálltak, még pedig különböző nemzetiségű csapattestekkel keverten és nem külön-külön egymás melett. A Rácváros bejáratainak és a törökök által otthagyott gellérthegyi faerődnek (Blockhaus) megszállására egy-egy csapatosztály tolatott előre. Lovasságából Miksa Emánuel, Károly herceghez hasonlóan, magánál csak 1500 lovast tartott vissza gróf Bielcke parancsnoksága alatt. A herceg ugyanis gróf Taaffe alatt szintén csak 2000 lovast tartott vissza, míg a két sereg rendes lovasságának többi részét a fővezérek, gróf Pálffy János Károly altábornagy vezetése alatt a két sereg podgyászával együtt könnyebb élelmezés és ellátás céljából a Sárvíz mellékére küldötték.[19] A császári fősereg többi része gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy parancsnoksága alatt a Mátyás és József hegy közötti nyeregben, valamint a Franciska hegy és a Rókus hegy egymással szemben levő lejtőin ugyancsak arccal kifelé, vagyis észak felé akként szállt táborba, hogy a jobb szárny a Duna mellé, a mostani Lujza-gőzmalom tájékára jutott, míg a balszárny a Szent Pál-völgyén, a mostani Pasa rétre eső lejtőkön helyezkedett el. Úgy a bajor mint a fősereg szárnyain a visszatartott rendes lovasság és a magyar huszárok állottak fel, ahogyan az a XVII/18., XVII/19 és XVII/20. számú mellékletekből is kitűnik. Ugyanott látható a vezénylő tábornokok felállítási helye is. A Duna jobb partján, Pest alatt, ennek és a dunai hídfőnek biztosítására Caraffa, Barkóczy és Petneházy lovas hada maradt vissza.

Június 21.-én este a császáriak a Kálvária hegy irányában két párhuzamnak (Parallele) (a XVII/18. számú mellékleten 1-1 és 2-2 számmal jelölve) kiépítéséhez fogtak s a kettőt összekötő futóárok (3.) mellé egy üteget (4.) építettek be, melynek feladata volt, hogy az alsó város falába rést lőjjön és hogy egyúttal a várat is bombázza. Ezeket a munkálatokat az ellenség folytonos tüzelésével igyekezett megakasztani, de ez csak kevés kárt okozott, mindazonáltal a munkálatok a köves talajban csak igen lassan haladtak előre.[20] Június 22.-én folytatták ezeket a munkálatokat és a két párhuzamot egy összekötő árokkal (3-3) kötötték össze, mely utóbbit aztán tovább vezették az alsóvárost körülvevő fal felé. Mindjárt itt meg kell jegyeznünk, hogy az 1684. évi tapasztalatokon okulva, ez alkalommal az összes vívó-, és futó-árkokat, párhuzamokat és egyéb földmunkákat a kellő mélységben és szélességben emelték ki a mellvédeket, ahol kellett még cölöpzettel is ellátták.

Június 23.-án hajnalban a császáriak befejezték a 4. számú üteget, melyet hat 24 fontos félkurtánnyal (Halbkartaunen) szereltek fel. Ezek tüze az alsóváros falának ama része ellen irányult, ahol 1684-ben is sikerült rést törni (5.). A lövetés oly szép sikerrel járt, hogy estig egy 15 lépés széles rés tátongott az öt láb erős falon. Amikor a császáriak az estszürkület beálltakor a tüzelést beszüntették, a törököknek egy erős csapata leszállt a várból, a lőréshez ment, de az ellenség biztosra várt kitörése ezúttal elmaradt. Ezek az ostrommunkálatok oly sikeresen haladtak előre, s amellett oly kevés veszteségbe, (mindössze 4 halott és néhány sebesült) kerültek, hogy Károly herceg június 24.-én parancsot adott Starhemberg altábornagynak az alsóváros elleni roham végrehajtására.

Most pedig lássuk az időközben a bajorok részén történteket. Itt a Dunán való átkelést követő nap, vagyis június 22.-ike, a táborberendezési munkálatokkal és az ostromra való előkészületekkel telt el. Július 23.-án 2000 gyalogos megkezdte De La Vergne marquis altábornagy, báró Beck tábornok és gróf Fürstenberg ezredes mint napos tisztek felügyelete mellett az ostrommunkálatokat, melyekről dr. Károlyi Árpád id. m. 281. következőleg számol be: „A munka egyszerre két irányban indult meg. Míg a mérnökök egy része a közelítő árkok (approches) megnyitásán (6.) fáradozott a Szent Gellért hegy északi lejtője felé, a másik részük a Naphegyen kezdett egy hatalmas, széles és hosszú redoute-ot. (7.) A munkálatokat kizárólag Bádeni Lajos vezette, s ha igaz, amit hizelgők mondanak, a mérnökök az ő terveinek csak egyszerű végrehajtói valának.[21] A közelítő árkot – a Főjelentés szerint – a palotához vezető mély út kezdeténél nyitották meg a Szent Gellért- és a Naphegy összeérő lejtőjén, s így bátran arra a pontra tehetjük, ahol most a Budaőrsre vezető ut, a Czakó-, Kör-, Hadnagy-, Felsőhegy- és Sánc-utcák összefutnak; magát azt a „mélyút”-at a Hadnagy-utca felső része s a Kereszt-térből kiágazó Kereszt-utca képviselik.[22] Ezt a pontot (6.), mint a közelítő árkok fejét, mindenekelőtt összeköttetésbe hozták egy mesterségesen készült zeg-zug (Zick-Zack) mélyút (boyau) által (8–8–8.) a bajor tábor szélső jobb szárnyával, hogy innen a vívóárkok fejéig (6.) födözve lehessen eljutni, azután pedig megnyitották az első parallel vonalat (párhuzamot) (9–9.) az említett ponttól a Szent Gellért hegy lejtőjén s oly irányba vitték, hogy az körülbelül a Felső-hegy utca irányában haladt, a Szikla-utcát derékban szelte s folytatódott a Felsőhegy- vagy az Orom-utca mentén. Tulajdonképi széles parallel-vonallá csak a legvégén, a Rácfürdő fölött bővült ki és a kibővített széles párhuzam-vonal már nem volt több, mint 200 lépés hosszúságú s azzal a céllal bírt, hogy a benne fölállítandó tábori ágyúk segélyével a lejtő lábánál elterülő völgyet pásztázni lehessen. E parallel-vonal fölött hozzákezdtek egy hatalmas földváracshoz (10.), melynek sáncai 22 láb vastagok, területe pedig olyan volt, hogy 500-600 ember könnyen elfért benne. Balra a mélyút fejétől a Naphegy lejtőjén pedig a Naphegy utca azon része fölött, mely a Lisznyai- és Czakó-utcák között fekszik, mint már föntebb említettük, 30 ölnyi hosszúságban erős redoute-, azaz földsánccal körülvett jó tágas földváracs (7.) emeléséhez, illetőleg ásásához fogtak, miután a közte és a várpalota közti légtávol 370–380 méternél nagyobb nem vala, réstörő üteg volt később felállítandó. Ennek a redoutnak jobb oldalától egy mély, széles közelítő vonal (11.) kezdeték, melyet a második parallelnek (párhuzamnak) nevezhetnénk, s mely a Naphegy-, Hadnagy- és Horgony-utcák irányában futván, a Rácfürdő helyén állott szép török fürdőnél végét érte. A harmadik parallel (párhuzam) (12–12) körülbelül a Hadnagy-utca és a Fehér Sas-tér összeszögelésénél kezdődhetett s körülbelül a mai Döbrentei-téren át a Dunapartig ért. Ezzel a munkával június 27-én éjjel nagyjából készen is lőnek[23] a kirendelt csapatok, úgy hogy a közelítő árkok húzásában e napig a bajorok talán fölülmúlták a császáriakat… Persze, hogy ezen gyorsan húzott árkok annyira jók, annyira biztosak a kirohanások ellen, mint a lassan készült császáriak, nem is lehettek. Érezte ezt a választófejedelem, azért különösen a futóárok (harmadik párhuzam) Dunához nyúló része biztosítására e fölött a Rácfürdő mögött körülbelül a Horgony-utca Duna felé néző végében egy új vonalat (13.) húzatott, mely, miután a térben visszalépés vala, nem közelítő árok jellegével bírt, hanem a célra készült, hogy belőle a benne elhelyezendő lövészek puskatüze az alatta fekvő s ki a Dunapartig nyúló futóárkot (harmadik párhuzamot) hatásosan védelmezhesse.[24]

Most pedig térjünk vissza a császáriakhoz, ahol közben nevezetes dolgok történtek.

[1] Lásd a 177. oldalon.

[2] Dr. Károlyi Árpád, id. m. 186: „Miksa nem fogadta el Károly propositióját: teli beszélték a herceg ellenesei az ifjú választó fejét, hogy meg kell mutatnia, hogy csakugyan különálló hadtestet (illetve hadsereget) vezényel, hát a Duna másik oldalán kell menetelnie. Ez volt az első ellenkezés a hadműveleteknél. Károly engedett a lényegtelen kérdésben, hogy adandó alkalommal a lényegesekben engedékenységre bírhassa Miksa Emanuelt.” (Károly herceg sajátkezű levele nejéhez, Maróth 1686. június 18.) Párizsi nemz. Könyvt. Collect. de Lorraine, Nr. 868: „Jo havrei molte desiderato che l'elettore havesse marchiato di quă del Danubio, ma gli hanno tanto messo in testa, di far veder al mondo che egli ha un corpo deparato di me, che ha voluto marchiar di lă del Danubio. Jo finalmente per poterci meglio intender nelle cose essentiale, io vi ci ho date le mani.” – Ugyancsak dr. Károlyi Árpád, mondja id. m. 280. old., hogy „Miksa jobb keze, sőt mi több gondolkozó feje Badeni Lajos vala. E hercegnek levelei s egykorú jelentések szemtanúkból bizonyítják, hogy a fáradhatatlanul buzgó, dicsvágyó bajor fejedelem fölött Badeni Lajos uralkodott; az ő tanácsára, vagy legalább is vele egyetértésben történt minden az egész ostrom alatt.”

[3] Tudósítás Pest alól a bajor táborból, június 19. (Berlini Állami Levéltár), melléklet Schmettau jelentéséhez.

[4] Hivatalos bajor hadi napló.

[5] Dr. Károlyi Árpád, id. m. 231. – A Mittheilungen des k. k. Kriegs-Achivs, 1886, 33. ellenben azt mondja: „Unter dem Schutze eines heftigen Geschützfeuers aus der Festung Ofen zog sich die türkische Besatzung gegen und über die Brücke zurück, welche sie hinter sich abbrach. Die Bayern, welche gar keinen Verlust erlitten hatten, fander in Pest einen nicht umbedeutenden Vorrath von Proviant und Fourage und zwei metallene Gaschütze vor."

[6] Végleges megállapodás azonban e tekintetben csak a június 20-án az összes tábornokok részvételével megtartott nagy haditanács alkalmával jött létre. (Mittheilungen des k. k. Krigs-Archivs, 1886. 36.)

[7] Főjelentés: „… il envoya aux offiziers qui commandoient les hey duques des scheiques de Raab et Grane…”

[8] Schmettau jelentése június 30-ról Bécsből Berlinbe.

[9] Főjelentés és Journaux des Campagnes etc.

[10] A vallomásnak ez a része semmikép sem volt helytálló. E tekintetben dr. Károlyi Árpád id. m. 242. old. a következőket írja: „Míg a keresztény hadak Budát körülfogták, Abdurrahman összegyűjté helyőrségét s erélyes ellenállásra ösztönzé őket. Mivel a portai pénzügyek siralmas állapota miatt a török katona régóta nem kapta zsoldját: Abdi most mind kifizetteté őket, sőt a janicsárok mindegyike 10–10 tallér ajándékot kapott. A tárakat fölnyittatá, hogy municióban és élelemben senki szükséget ne szenvedjen. A fontosabb állásokat, posztokat a várfalaknál a janicsárok közt osztotta ki, … saját magának az esztergomi rondellánál tűzött ki helyet, a várpalotát (várkastélyt) helyettesére, Izmail basára, bízta s kiosztotta a többi munkát minden munkabíró között: egyik csoport föladata lőn tüzet oltani, a másik csoportra a hadiszerek hordását bízta, egy harmadik a sánckarókat volt készítendő, egy negyedik csapat a sánckosarakat s földeszsákokat volt a rések kijavítására földdel megtöltendő: a leggyengébbeket, az öregeket, nőket és gyermekeket kavics és kisebb kövek hordására szorította. Lehordatta azután a házak tetejét és amennyi követ és fát csak lehete, behordatott az alsóvárosokból a várba; a cisternákat pedig vízzel megtölteté, sőt újabb, nagy cisternák készítéséhez fogatott. (Bajor hivatalos napló és Főjelentés.) „S valóban – mondja a lotharingiai herceg főhadsegéde – minden török intézkedés oly példás renddel történt, hogy hiány az egész ostrom alatt sehol sem volt tapasztalható.”

[11] Lásd a 73–74. oldalon. A Vár és a Vizi város látképét és alaprajzát a XVII/8 és a XVII/l18–21. számú mellékletek mutatják. Nagyon természetes, hogy az azokon látható újabb keletű dunai hídakat, vasutakat stb. csak a könnyebb tájékozódás és a szöveg jobb megértése végett rajzoltam be. Érdekes látképét nyújtják még az 1686. évi ostromnak Fontana nagy csataképe és kiváló gonddal megszerkesztett plánuma. Mindkettő mellékelve Némedy Josef (igazi neve Bayer József Ágost, aki 1849-ben Görgei Arthur vezérkari főnöke volt). Die Belagerungen der Festung Ofen in den Jahren 1686 und 1849 című művéhez.

[12] A főjelentés (Haupt-Rapport) szerint: „elle (la muraille) avait esté faite pour aller prendre en seureté de l'eau ă la riviére et pour mettre leurs batteaux ă couvert.”

[13] Egykorú képét lásd a XVII/20. számú mellékleten.

[14] Dr. Károlyi Árpád id. m. 214–217 szerint ez az úgynevezett födött útnak (Gedeckter Weg) egy neme volt.

[15] Főjelentés: „que le fossé estoit extremement profond… et que largeu par le haut pouvoit estre d'environs 40 pas.”

[16] Berlini Állami levéltár, Melléklet Schmettau jelentéséhez; 7.-én kelt levél a budai táborból: „La seconde muraille qui par sa hautete commande la ville.”

[17] Főjelentés (jul. 29-hez) „une esplanade … entre ces deux enetintes…”

[18] Főjelentés (júl. 28-hoz): „I'on voyoit que cette troisiěme muraille finissait ă la porte de nostre gauche (a bécsi kapunál.)”

[19] Mitteilungen des k.k. Kriegs-Archivs, 1886. 37.

[20] Richards Jacob, Journalof the siege and takeing of Buda by the Imerial army, under the conduct of the Duke of Lorraine, and his Electoral Hignese the Duke of Bavaria: „In some places the earth is so bad, that they are forced to make the Parapett of their trenches with fossines and Basketts filled with earth.”

[21] De la Vigne mérnök jelentései.

[22] Könnyebb megállapítás és a XVII/18. számú melléklettel való összehasonlítás kedvéért legcélszerűbb Budapest belterületének az Állami Térképészeti Intézetben készült 1:75.000 arányú térképet kezéhez venni.

[23] Bajor napló.

[24] Bajor napló, június 28.