XVII/1. számú melléklet.

A tháti csata után Ujfalura visszavonult keresztény sereg[1] összes lovasságát Miksa bajor választófejedelem az ottani hídon a Duna balpartjára vezette át, míg Károly herceg a sereg többi részével augusztus 18.-án Szőnybe vonult vissza, honnan a császárnak bejelentette, miszerint az örökös tartományok védelmére az egész sereget a Zsitva és Komárom között fogja összpontosítani és Érsekujvárra is kellő gondot fog fordítani.[2]

Augusztus 19.-én a herceg megtudta, hogy a törökök Nógrádot felgyújtották és a benne volt tűzérséget Vác felé indították útba. Augusztus 20-án saját személyére Érsekujvárra érve, nyomban intézkedett a megrongált erődítések helyreállítása iránt, amit Kleinwächter ezredes-hadmérnöknek tett feladatává, a vár parancsnokául pedig Aspremont ezredest nevezte ki. Augusztus 21.-én újonnan beérkezett török szökevények és polgári egyének azt a, csakhamar hamisnak bizonyult hírt hozták, hogy Ibrahim Sátán pasa a csapatjai által elfoglalt Visegrádot földig leromboltatta s miután alparancsnokainak legnagyobb részét lenyakaztatta, a Duna balpartjára kelt át s jelenleg 30.000 emberével Pest és Vác között ütött tábort.

E hírekre a herceg augusztus 23.-án elhatározta, hogy az Érsekujvárnál feleslegessé vált Caprara hadtesttel megerősített sereggel újból támadásba megy át, hogy a szerdárt vagy egy újabb csata elfogadására, vagy az ország elhagyására rábírja. Ehhez képest a most már 55.000 főt számláló, igen jó állapotban lévő sereg[3] augusztus 24.-én Komárom mellől elindulva, 26.-án ismét régi párkányi táborát foglalta el. Azonban útját csak augusztus 28-án folytatta, mely napon a Garamon való átkelés után az Ipoly beömlése tájékáig nyomult előre s 29-én az említett folyón is átkelve, mindössze a nagy-marosi szoros bejáratáig jutott, ahol a herceg már ismételten és megbízható híreket kapott, hogy a szerdár Vácot feladva, már Pestet is odahagyta, ahol ismét a Duna jobb partjára kelt át. Augusztus 30.-ikát a sereg Nagy-Marosnál töltötte. Itt fogadta a herceg a szerdár által békeajánlatokkal hozzáküldött Achmed Cselebi defterdárt.[4]

Szeptember 1.-én Károly herceg a sereggel Vácra ért, ahol másnap azt az értesítést vette, hogy a szerdár Eger ostromától tartva, az egri, váradi és temesvári pasákat hadaikkal odairányította, ő maga pedig tényleg a Duna jobb partjára kelt át, onnan útját Eszék felé veendő.

A császár tényleg kifejezést adott ama óhajának, hogy a herceg az előrehaladt idő ellenére még ez évben vegye Egert ostrom alá, de a herceg élelmi és egyéb, nem éppen helyt álló nehézségeket hozván fel indokul, ennek a szándéknak a végrehajtását lehetetlennek jelentette ki s ehelyett szeptember 3.-án gyorsfutár útján ama elhatározását jelentette be, hogy hadseregéből egy-egy megfelelő részt a felső-magyarországi és drávamenti seregcsoportok erősbítésére szándékozik elküldeni, egy csoportot pedig az örökös tartományok jobb fedezése céljából a középső Rába mentén fog felállítani.[5]

Miksa bajor választófejedelem, aki nem tudta magát indentifikálni Károly herceg fenti felfogásával és elhatározásával, s akivel az utóbbi időben úgysem állott már a legjobb lábon,[6] több más magasrangú személyiséggel szeptember 4.-én elhagyta a váci tábort.

Szeptember 7.-én a sereg megkezdte visszavonulását és e nap estélyén ismét a nagy-marosi táborban volt. Miután a császár Károly herceg előterjesztéseit elfogadta, ez utóbbi Scherffenberg tábornok parancsnoksága alatt Felső-Magyarországba gróf Schultz lovassági tábornok csoportjához indította útba. Ugyanekkor Mercy tábornok a neki átengedett 8000 emberrel, néhány löveggel és 1 mozsárral Eger körülzárására és Szolnok kézrekerítésére kapott parancsot, egyben meghagyatván neki, hogy egy különítménnyel a felső-magyarországi hadtest hadműveleteit biztosítsa. E hadtest parancsnokságát legközelebb Caprara tábornagy volt Schultztól átveendő. Gróf Pálffynak hat gyalogezreddel és az Eszterházy és Batthyány Ádám vezette magyar fölkelő csapatokkal, összesen 12.000 emberrel a Rába–Mura mögé kellett elvonulnia, hogy ott felállva, összeköttetésül szolgáljon a felső-magyarországi és a drávai hadtest között; Pálffynak a további rendelkezéseket gróf Leslie tábornagytól kellett kapnia. A még ezenfelül is fennmaradó mintegy 28.000 emberrel a herceg tartalékviszonyba az Ipoly mögött Szalkánál állott fel, ahol szeptember 16.-ától október 6.-ikáig maradt, hogy aztán a kijelölt téli szállásokba, nagyrészt a Nyitra mögé Érsekujvár környékére vonuljon. A bajorok már október 2.-án, a lüneburgiak ellenben és a többi német birodalmi csapatok, kivéve azokat, amelyek Sziléziában töltötték a telet, csak 13.-án indultak el hazájukba.[7]

[1] Lásd a 136. oldalon.

[2] Lotharingiai Károly herceg aug. 18-iki jelentése a császárhoz (Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1885. 233): „Habe mich eine Meil von Komorn an den Morast zu Szőny gelagert; von dannen ich zu Komorn die Donau passieren, und also gleicht die Trupen samentliich werde, umb Euer röm. Kay. Mayst. Erblanden bis nach Steier Markh, oder Oestereich diesseits der Donau zu bedeckhen. Campiren lassen, umb anbey auchwegen Neuhäusel ob Wacht zu haben, alwoh Ich mit aigener Person mich zu erheben gedenkhe.”

[3] Badeni Lajos őrgróf levele 1685. aug. 26-ikáról nagybátyjához, Badeni Hermannhoz (Röder, id. m. I, 158): „Nunmehro stehen wir auff der Gran bey Baracan mit Einer sehr grossen undt schönen armée, die biss dato noch in dem Standt, alss wann sie Erst auss den Winterquartieren gezogen wäre.”

[4] Schmidt, Hist. Ottom. II, 198.

[5] Mindezekről a kétségkívül Károly herceg felfogását és intencióit visszatükröző hivatalos osztrák történetírás (Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs 1885. 236–237.) a következőket írja: „Der Kaiser wünschte zwar, dass ungeachtet der schon vorgerückten Jahreszeit, noch mit der Belagerung von Erlau begonnen werde, aber der Ausführung dieser Absicht stellten sich mehrere bedeutende Hindernisse entgegen. Es hatta sich bei der Armee, welcher der Privant biher auf der Donau nachgefürt worden war, schon wiederholt empfindlicher Mangel, namentlich an Fourage gemacht. Hatte die Nähe des Stromes nicht allen Anständen wehre können, so war absolut gan nicht daran zu denken, die vereinigte Armee viele Meilen weit von der Donau zu entfernen und in einem verarmten total ausgsogenem Lande zu erhalten. Dem Herzoge von Lothringen war ausserdem gar wohl bekannt, dass Erlau, ein schon durch seine Lage fester Platz, gut armirt und mit einer hinlänglichen Besatzung versehen sei. Endlich war noch zu besorgen, dass der Seraskier, obwohl seine Truppen kaum mehr 18.000 Mann zählen mochten, einen Einbruch in die ganz unbeschützten Erbländer unternehmen könnte. (Tehát most is, mint mindig – ezúttal azonban valóban minden ok és alap nélkül – csak ez a nóta járja!) Alle diese Verhältnisse drängten den Oberbefehlshaber zu dem Entschlusse, die diese Verhältnisse drängten den Oberbefehlshaber zu dem Entschlusse, die Armee zu theilen. Die Corps in Ober-Ungarn und an der Drau mussten Verstärkungen erhalten, um sich damit einen möglichst weiten Raum für die künftigen Winterquartiere zu sichern. Ausserden erheischte die Vorsicht, so rasch als nur möglich ein „Corpetto” an der mittleren Raab aufzustellen, um den bei Ofen stehenden Türken den Weg nach den Erbländern zu verlegen.” (Szegény budai tatároknak, akarom mondani törököknek sok egyéb bajuknál fogva most igazán kisebb gondjuk volt, erejüket ehhez hasonló vállalatokra szétforgácsolni.)

[6] Mittelheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1885, 237: „Der Churfürst von Bayern, der in diesem Jahre auf ein „Schlagen” nicht mehr hoffen durfte und dessen Einverständniss mit Lothringen sich in letzterer Zeit getrübt hatte, verleiss am 4. Sepember das Lager bei Waitzen.”

[7] Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1885, 237–240. – Röder id. m. I, 164.