XVII/11. és XVII/12. számú melléklet.

Az augusztus 6.-iki haditanácsi határozat folytán Lotharingiai Károly herceg a 90 lovas századból, 35 zászlóaljból és 60 lövegből álló, összesen 40.000 főt számláló szövetséges sereg zömével, valamint az annak kötelékébe tartozó magyar fölkelő csapatok túlnyomó részével augusztus 7-én elhagyta Érsekujvár környékét és este felé a Vágon átkelve, Komárom tájékán szállt táborba. Augusztus 8-án a sereg a Duna jobbpartjára kelt át s másnap megkezdte előnyomulását Esztergom felé, még pedig egy rövid távolságra előretolt elővéddel s mögötte harci tagozásban, a balszárny Miksa bajor választófejedelem, a jobb szárny magának Károly herceg parancsnoksága alatt. Augusztus 9-én a lovasság Tata tájékán, a gyalogság Almásnál szállt táborba. Ide vonult be a sebesült Bischofshausen őrnagy parancsnoksága alatt Visegrád védőrségének 130 főnyi maradványa. Ugyanis ugyanaz nap, amelyen Ibrahim Sátán pasa hadseregével Budára érkezett, vagyis július 22.-én[1] 9000 janicsár megfelelő tűzérséggel Visegrád előtt megjelenve, nyomban hozzáfogtak a vár ostromához, amelyben Bischhofshausen őrnagy alatt 700 ember teljesített szolgálatot.[2] Ezek ugyan szívós ellenállást fejtettek ki, de miután számuk a kemény harcokban és a megerőltető munkában 130 főre leolvadt és azonkívül aknarobbanás folytán a védőrség ivóvíz nélkül is maradt, Bischofshausen őrnagy augusztus 4.-én végre kénytelen volt szabad elvonulás feltétele mellett a várat feladni, melyet a törökök nyomban földig leromboltak.

Augusztus 10-én a sereg, podgyászát Almásnál visszahagyva, Ujfaluig nyomult előre, ahova aznap este érkezett meg. Másnap, augusztus 11-én a sereg az ellenség közelségére való tekintettel csak igen lassan és óvatosan folytatta előnyomulását ama mocsárig, mely Táthnál a Dunától egészen az azt délről szegélyező magaslatokig terjedt.[3] E mocsár tulsó szélén ekkor már a teljesen felfejlődött ellenség sorai voltak láthatók. Éjjel egy kiküldött hírnök azt a jeletést hozta, hogy a szerdár tegnap, a július 31-ikétől kezdve nagy eréllyel folytatott ostromot, mely mintegy 3000 emberébe került, abbahagyva, a Duna mentén fölfelé elvonult és hogy Strasser alezredes még 10-én is erőteljes kirohanást hajtott végre, mely ugyancsak súlyos veszteséget okozott az ellenségnek.

A fentemlített, most már teljesen kiszáradt mocsár által elválasztva, a két sereg négy napig meglehetősen tétlenül állott egymással szemben.[4] A keresztények részén mindössze annyi történt, hogy Károly herceg az Érsekujvárral való jobb összeköttetés céljából az egyik hídat Komáromból Ujfalura hozatta le és hogy augusztus 13.-án nagyobbszabású szemrevételezést hajtott végre az említett mocsár felé, miközben az azontúl előretolt kisebb ellenséges osztagokkal többször jelentéktelen összecsapásra került a sor. Viszont a szerdár egészen közel vonult a mocsárhoz és ott állást foglalva, azt meglehetősen elsáncolta, majd 4 helyen előkészületeket tett a mocsáron való átkelésre is.

Lotharingiai Károly, bár az ellenséggel való döntő összeütközést nagyon is kívánta, a támadást a mocsáron át, melyet többen javasoltak, nagyon veszedelmes dolognak tartotta s így főleg Badeni Lajos őrgróf tanácsára elhatározta, hogy az Ujfalunál a Duna és a tőle délre fekvő magaslatok által képezett szoros bejáratáig visszahúzódva, az ottani erős állásban bevárja az ellenség támadását.[5] Ehhez képest augusztus 15.-én az est beálltával, mintegy 600 főnyi hátrahagyott őrség fedezete alatt, melyet szükség esetén a balszárny két dragonyos ezredének támogatnia kellett, elrendelte a visszavonulást. Mihelyt a szerdár, aki a császári sereg erejét különösképen mindössze 20.000 főre becsülte, ezt az elvonulást észrevette, seregét nyomban egészen a mocsár széléig előrevonultatta, a tatárokat pedig a mocsáron át a visszavonuló ellenség üldözésére rendelte előre. Ezek oly hévvel támadták meg az állva hagyott keresztény őrségeket és a segítségükre siető két dragonyos ezredet, hogy az ezáltal keletkezett zűrzavar csakhamar az egész balszárnyra kezdett átterjedni. Ezért Lotharingiai Károly herceg a megállított hadsereggel arcot váltott és a csapatokat zeneszó mellett újból a mocsár felé vezette előre. Ettől mintegy 3000 lépés távolságra az egész sereg csatarendbe állott s így várta meg a derengő hajnalt. A sereg két harcvonalba alakult: az első 45 lovas századból és 21 zászlóaljból, a második 43 lovas századból és 12 zászlóaljból állott.[6] Azonkívül a jobb oldal biztosítására két osztály a magaslatokra volt kikülönítve. Ezek az Eszterházy Pál és Batthyány Ádám által vezetett különítmények, melyek két reguláris zászlóalj és 2 lovas század hozzáadásával nagyobbára a magyar nemzeti fölkelőkből alakultak, Styrum és Thüngen tábornokok parancsnoksága alatt állottak. A többi vezérlő tábornokok beosztása a következő volt: Jóbb szárny első harcvonal: Loth. Károly, alatta Badeni Lajos, Croy, Fontaine és Taaffe; második harcvonal: Boisdavid, Középhad: első harcvonal: Waldeck; második harcvonal: Dünnewald, Balszárny: első harcvonal: Bajor választófejedelem: alatta: Rabatta, Sereni, Pálffy, Bielke, Mercy; második harcvonal: Arco.

Augusztus 16.-án reggel oly sűrű köd borult a tájra, hogy az ellenséges seregek sokáig még csak nem is láthatták egymást. Amikor azonban egy óra múlva a köd eltűnt, a 30.000 lovasból és 12.000 gyalogosból álló török hadsereg, mely az éj leple alatt átgázolt a mocsáron, észrevehette, hogy mindössze félágyúlövésnyi távolságra van a teljesen felfejlődött császári hadseregtől. Ezzel a döntő harc pillanata elódázhatatlanul bekövetkezett. Mindkét fél égett a harcvágytól. A támadást a törökök kezdték, amennyiben az első harcvonalban álló 10 ágyújukkal azonnal össztüzet adattak a császáriak ellen, de ez a tüzelés oly elhamarkodva történt, hogy a lövedékek mind magasan az ellenség feje fölött röpültek el. Lotharingiai Károly herceg lövegeinek legtöbbjét szintén az első harcvonalba helyezte volt el s azokkal nyomban viszonozta az ellenség lövegtüzét, mi mellett – legalább így mondják azt egy kis túlzással a Mittheilungen a 231. oldalon – az ő gyakorlott és hidegvérű tűzérei minden lövéssel egy-egy találatot értek el.

Az alig néhány percig tartó ágyúzás után a török lovasság vad „Allah”-ordítással a császári sereg jobb szárnyára vetette magát. E lovasroham súlya, habár csak pillanatokra, megingatta az említett szárnyat, de Lotharingiai Károly, aki mindig a legfenyegetettebb helyen szokott tartózkodni, csakhamar rendbeszedte zavarbajutott csapatait és hamar ellentámadásba átmenvén, a török lovasságot visszavetette. Erre Ibrahim Sátán pasa, aki majdnem egész gyalogságát saját balszárnyára vonta át, kísérletet tett, hogy a Styrum- és Thüngen-különítményeket állásaikból visszavetve, a császári sereget a magaslatok felől felsodorja. Ámde a magyarok, habár a török tűzérség hatása alatt állottak, derekasan kitartottak,[7] míg Styrum, akinek csapatjai nagyobbrészt már összes lőszerkészletüket elhasználták, már igen nehéz helyzetbe került, amíg a második harcvonalban álló Boisdavid tábornoktól (lüneburgiak) segítséget nem kapott, mire aztán itt is sikerült a törökök támadását diadalmasan visszaverni. E harc közben maga Thüngen is megsebesült.

Most aztán Károly herceg lassú lépésben és töltött fegyverrel egész seregét előnyomultatta és csak egészen kis távolságról adatott le egy egyidejű, gyilkos össztüzet, a szintén előrevonult lövegekből pedig kartácstüzet kartácstűzre… Az ismételten meglazult török hadsorok mindig újra és újra zárkóztak ugyan és Ibrahim Sátán pasa mindent elkövetett, hogy a császáriak előnyomulását a bajor választófejedelem vezette balszárny ellen intézett erőteljes támadó lökéssel feltartóztassa. Utóbbi azonban a nagy lendület nélkül intézett támadást könnyű szerrel megállítván, csakhamar a maga részéről indult lovasságával ellenrohamra előre. Ennek hatása alatt a török harcvonal csakhamar inogni kezdett és nemsokára ezután az egész török hadsereg teljes rendetlenségben húzódott vissza a háta mögött fekvő mocsár felé, sietve azon is átkelni igyekezvén.

Károly herceg gyalogságát és a Batthyány Ádám és Czobor Ádám vezette könnyű magyar nemzeti csoportokat, valamint Monaszterly rácait a tűzérség oltalma alatt szintén átrendelte a mocsáron, meghagyván nekik, hogy a visszavonuló ellenséget űzőbe vegyék. A maga személyére kétségkívül igen vitézül viselkedő szerdár, bár combján ő is megsebesült, a mocsár túlsó oldalán meg akarta újítani a harcot, de miután seregének csak egy kis részét tudta erre a célra sorakoztatni, nem maradt más hátra, mint folytatni a visszavonulást Buda felé, miközben a magyarok állandóan kellemetlenkedtek neki. Ezzel déltájban a csata véget ért. A különböző irányokban szétfutott törökök kiadós és hathatós üldözésétől a hercegnek a csapatok nagy kimerülésére való tekintettel el kellett tekintenie.[8]

A tháti époly teljes, mint fényes győzelmet a császári hadsereg, melyből alig 100 ember esett el és sebesült meg, aránylag könnyen és gyorsan vívta ki, míg a törökök csak halottakban 1500 embert – köztük volt Oszmán pasa egyptomi helytartó is – vesztettek, a foglyul esettek száma ellenben csak 200-at tett ki. A futásnak eredt törökök tháti táborukat felgyújtották ugyan, mindazonáltal igen jelentékeny zsákmány jutott a győzők kezébe; így az esztergomi ostromkészlet jó nagy része, 24 löveg, több mozsár, 50 lobogó, sok bomba, golyó és egyéb lő- és másféle hadiszer. A legnagyobb eredmény azonban abban állott, hogy Esztergom fel volt mentve, a török tábori fősereg pedig teljesen feloszlott. Szenvedett vereségéért Ibrahim Sátán pasa október elején fejével lakolt, a nagyvezír török szokás szerint, neki is elküldötte a biztos halált jelentő selyemzsinórt.[9]

Augusztus 16.-át Károly herceg a győztes hadsereggel a csata színhelyén töltötte, másnap pedig azt Újfalura vezette vissza,[10] miután a Buda, vagy Székesfehérvár felé való előnyomulás nem állott szándékában.

[1] Lásd a 127. oldalon.

[2] Lásd a 127. oldalon.

[3] Lásd a XVII/11. és 12. számú mellékletet.

[4] Lásd a XVII/11. és 12. számú mellékletet.

[5] Badeni Lajos őrgróf levele nagybátyjához, Badeni Hermann őrgrófhoz, a haditanács elnökéhez (Röder, id. m. I, 146): „Viele sind der mainungen gewessen alsobalden, ohngeachtet der Morast sehr tief an wasser und schlimmen grund ist, durch Fünff oder Sechess pasages Zwey und Zwey in fronte hinüber zue gehen. Der Herr Hortzog zue Lothringen ist nicht zue gehech is dieser resolution gewessen… Ich muess meine schuldt Bekhennen, dass Ich auch wieder alles schlagen gerathen, und noch alla augenblickh so guet Ich khan mich Befliesse solches zue verhintern…. Habe von Erstem tag Biss auff diese Stundt der Herrn, Churfürsten (a bajor választófejedelem) sowohl alss Hertzogen von Lothringen offentlich und heimblich eingerathen Gran ohnverzüglich mit allem zu versehen, undt mit der armée sich in dass lager, wo wir Bey aussgang der defilées (von Ujfalu) gestanten, zue postiren undt sich zue verschantzen: undt weillen per Posto von sich selbsten nit viel weniger Vortheylhafftiger, alss der bei St. André ist, auch dasselbsten schon würklich Eine Bruckhen vertertiget, so lang aldorten Stehen zue pheiben, bis der Feindt durch Ein newes mouvement, unss estweder dieser oder Jenerseith suche Eine diversion zue machen. Inzwischen wäre der glückliche aussgang nit Newheüssel zue hoffer, undt alssdann, wann man Jeden Feindt weier verfolgen wollte, khönte Es mit mehrerer Stärkhe und geringerem hazard verricht werden.”

[6] Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1885. 230: „Nach einer im k. k. Kriegs-Archiv befindlichen Zeichnung standen im ersten Treffen vom rechten zum linken Flügel: Stryrum 3 Escadronen, Sachen-Lauenburg 2 Escadronen, Starhemberg 1 Bataillon, Sachsen-Lauenburg 2 Esc., Starhemberg 1 Bat., Sachsen-Lauenburg 1 Esc., Dünnewald 1 Esc., Mannsfeld 1 Bat., Dünnewald 2 Esc., Mannsfeld 1 Bat., Dünnewald 2 Esc., Kaiserstein 1 Bat., Taaffe 2 Esc., Thüngen 1 Bat., Taaffe 2 Esc., Boisdavid 1 Bat., Celle'sche Gerde 1 Esc., Nettelhorst 1 Bat., Chauvet 2 Esc., Holle 1 Bat., Beauregard 1 Esc., Öffners 1 Esc., Dumont 1 Bat., Prinz von Hannover 2 Esc., Sommerfeldt 1 Bat., Steinau 1 Bat., Churbayr. Leib. Rgt. 1 Bat., Arco-Kürassiere 2 Esc., Churbayr. Leib-Rgt. 1 Bat., Piccolomini 2 Esc., Schwarz 1 Bat., Piccolomini 2 Esc., Fürstenberg 1 Bat., Piccolomini 1 Esc., Mercy 1 Esc., Metternich 1 Bat., Mercy 2 Esc., Souches 1 Bat., Mercy 2 Esc., Souches 1 Bat., Pálffy 2 Esc., Baden 1 Bat., Pálffy 2 Esc., Baden 1 Bat., Pálffy 1 Esc., Castell 2 Esc. – Im Zweiten Treffen vom rechten zum linken Flügel: Magni 5 Esc., Fränkische Dragoner 3 Esc., Vitry 3 Esc., Neuburg 1 Esc., Heitersdorff 1 Bat., Neuburg 2 Esc., Thüngen 1 Bat., Neuburg 2 Esc., Linstau 1 Bat., Chauvet 1 Esc., Beauregard 1 Esc., Lamotte 1 Bat., Beauregard 1 Esc., Gordon 1 Esc., Röbling 1 Bat., Rheingraf 1 Esc., Öffners 1 Esc., Baden-Durlach 1 Bat., Oettingen 1 Bat., Gronsfeld 2 Esc., Preysing 1 Bat., Latour 3 Esc., Preysing 1 Bat., Lüneburger 3 Esc., Steinau 1 Bat., Prinz von Hannover 2 Esc., Schwrz 1 Bat., Heissler 2 Esc., Beck 1 Bat., Arco-Dragoner 4 Esc., Savoyen 4 Esc.,” – Eszering a Pálffy gróf vezérlete alatt álló Czobor-huszárezred kivételével az egész rendes hadsereg császári és németbirodalmi szövetséges csapatokból állott. (Villányi Szaniszló, Három évtized Esztergom megye és város multjából.)

[7] Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1885. 231: „Die Ungarn hielten aber, obwohl sie durch das Geschützfeuer der Türken litten, wacker aus, bis Styrum etc.”

[8] Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1885. 232: „Eine energische Verfolgung der, nach verschiedenen Richtungen auseinander gelaufenen Türken musste aber unterbleiben, da die Truppen Lothringen's durch die Märsche und Strapazen der letzten Tage zu sehr ermüdet waren.”

[9] Wagner, Hist. Leop. I, 657. – Röder, id. m. I, 144. – Arneth, id. m. 54. – Beothius, id. m. II, 130. – Spangár, Magyar Krónika, 44.

[10] Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs, 1885. 232: „Dr Herzog… ging, da eine Vorrückung gegen Ofen oder Stuhlweissenburg nicht in seiner Absicht lag, am. 17. mit der Armee nach Újfalu zurück.”