XVII/7. számú melléklet.

Pestnek nem várt könnyű és hihetetlenül gyors bevételével Budának a Duna balpartjáról szándékolt ostromának előfeltétele[1] immár teljes mértékben teljesedésbe ment, de most Károly herceg, a neki úgy látszik nagyon is imponáló várral szemtől szembe kerülve, ismét mást gondolt. Első megdöbbenésében, melyet az említett vár és az abból a pesti oldal felé irányuló fülsiketítő puffogtatás reá gyakorolt, támogatva Starhemberg Rüdiger gróf hasonló felfogása által, Buda ostromának gondolatát teljesen félretéve, Érsekújvár megvételét határozta el és csak utóbb, főleg Badeni Lajos őrgróf erélyes hangú fellépésére történt abban megállapodás, hogy a sereggel Vácnál újból a Duna jobbpartjára átkelve, észak felől nyomul majd előre a budai vár megostromlására.[2]

Ebből az elhatározásból kifolyólag a herceg Vácnál a Duna főágán 60 hajóból hidat veretett a Szent-Endrei szigetre, onnan pedig egy másodikat 40 hajóból a folyam mellékágán. A hídak elkészülte után a sereg azokon július 8. és 10.-ike között kelt át és nyomban Szent-Endre felé nyomult, ahol táborba szállt. Pestnél egy mindössze 1500 gyalogosból és 300 lovasból álló védőrsége maradt vissza.

A császári seregnek ez az eltolódása nem maradhatott titokban a Budán tartozkodó szerdár előtt, aki összes rendelkezésre álló erejével megindult a Duna jobbpartján fölfelé, hogy az ellenséget lehetőleg még átkelés közben megtámadja, de ezt Szent-Endréhez érve, már igen erős állásban találta.[3] A nagyobbára gyalogságból álló balszárny a Dunára támaszkodott, a főleg lovasságból alakított jobszárny Badeni Lajos őrgróf parancsnoksága alatt saját jobbszárnyával a hegységre támaszkodott, ezen magán, illetve annak egyik magaslatán a tűzérség, valamint a Schultz- és Heissler-dragonyos ezredek helyezkedtek el. Az arcvonal előtt félórai kiterjedéssel igen mocsaras ingovány terült el.

Musztafa pasa seregével Szent-Endre közelébe érve, arra a, néhány szökevénytől vett hamis hírre, hogy a császári seregnek csak egy része van a szent-endrei állásban, míg annak zöme még csak most kel át Vácnál a Dunán, nyomban az ellenséges állás megtámadását határozta el, még pedig a mocsaras területre való tekintettel csupán egy erősebb csoporttal a Pomáztól északra fekvő magaslatokon át az ellenséges jobb szárny felé, azt átkarolni szándékozván. A jobb szárnyon tartózkodó Badeni Lajos őrgrófnak az volt a szándéka, hogy a terepnehézségek folytán meglehetősen felbomlott, rendetlenségbe jutott és kimerült törököket egészen közel engedi magához és csak akkor fordul ellenük teljes erejével. Közben azonban a jobb szárnyra beérkezett gróf Caprara tábornagy a rendetlen csoportokban előnyomuló ellenség azonnali megtámadását határozta el. Miután ehhez képest a saját tűzérség 40-50 lövést leadott, a tábornagy személyesen állott a két dragonyos ezred élére és azokkal, követve egy gyalog zászlóalj által, az arcvonalból kitörve, nagy lendülettel vetette rá magát a szemben levő ellenségre, melyet ugyan sikerült visszavetnie, de az nem túlnagy nehézség árán az üldözés elől kitérve, a mocsár mögött álló zömhöz csatlakozott.

Balszárnycsoportjának kudarcát látva, Musztafa pasa középhadát rendelte az ellenség közepe felé támadólag előre. Az ebből keletkezett harcban a tulságosan előre merészkedett Lotharingiai Károly herceg is igen nagy veszedelembe került, de végre mégis sikerült neki a bajból kimenekülnie. Most azonban a császáriak első arcvonala ellentámadásba ment át s miután fokozatosan a többi ezredek is belevegyültek a harcba, ez csakhamar végérvényesen a császáriak javára dőlt el, bár a törököt döntőleg ezúttal megverni nem sikerült.

A két ellenfél még július 11.-én is egymással farkasszemet nézve állott az elmult napi harctér közelében és csak miután a törökök a július 12.-ére hajló állásukat észrevétlenül odahagyták, intézkedett Károly herceg július 12.-én az üldözés felvételére, majd július 14.-én az egész sereg Buda alá szállott, ahova július 18.-án a magyar fölkelők egy újabb tekintélyes hada érkezett be, miáltal az itteni magyar hadak száma 8000 főre emelkedett. Mindjárt itt jegyezhetjük meg, hogy a nemesi fölkelés egész ereje legalább 15.000 főre rugott, melyből a nádor a fősereghez irányított 8000-en kívül 3000 fővel Érsekújvárt vétette körül, 2000 embert a Rába-vonal védelmére, 2000 embert pedig a Dráva mentén működő sereghez rendelt ki.[4]

[1] Lásd a 66. oldalon

[2] Angeli, id. h. 398 az újabb tervváltoztatás okát következőleg adja elő: „Nachdem nun Pest im Desitze der kaiserlichen Truppen sich befand, war damit auch jene Vorbedingung efüllt, welche seit dem zweiten Uferwechsel bei Gran als für die Belagerung Ofen's unentbehrlich aufgestellt worden war. Follgerichtig solten daher jetzt ungesämt alle Einleitungen gtroffen werden, um jenes Unternehmen in's Werk zu setzen, wleches die eigentliche Substanz des Feldzugplanes bildete: die Belagerung von Ofen. Angesichts der imposnten Feste aber, welche seit fast anderthalb Jahrhunderten den Hauptsitz der türkischen Macht in Ungarn bezeichnete, schwand sichtbar die Zuversicht, mit welcher der Herzog von Lothringen bisher das Belagerungswerk betrachtet hatte. In der That kann nicht geleugnet werden, dass sich Bedenken von solchem Gewichte erheben liessen, die selbst des Herzogs persönliche Unternehmungslust und dessen eigenen Wunsch, Ofen den Ungläubigen zu entreisssen, niederzuhalten vermochten. Zu einer wirksamen Belagerung waren mindestens 30.00 Mann Fussvolk eforderlich, eine Zahl über welche der kaiserliche Oberfeldherr keineswegs verfügte. Ferner war ungeachtet aller Versicherungen, welche die betreffenden Behörden hinsichtlich eines genügenden Vorrathes an Proviant und Munition vor Beginn des Feldzuges gegeben hatte, dennoch schon jetzt ein Mangel bei diesen unenthebrlichen Factoren mit Grund zu besongen; sollte aber die rechtzeitige Ankunft des bayerischen Contigentes die Stärke des Belagerungsheeres in gewünschter Weise erhöben, so musste dieser Vorheil anderseits noch mehr Schwierigkeiten in der Herbeischaffnung der Kriegsbedürfnisse folgerichtig nach sich ziehen. Ausserdem waren die Wälle Ofens in bester Verfassung und es hatte eine Besatzung von 10.000 Mann auserlesener ruppen mit 200 Geschützen, die unter der Leitung zweier energievoller Männer des Statthalters (Vali) Kara Mohamed und des Besatzungs-Commandanten (Muhafiz) Ibrahim Schaitan Pascha eine hartnäckige Vertheidigung mit Bestimmtheit erwarten liessen. Überdies waren auch die Trupen des Seraskiers Mustapha Pascha in Anschlag zu bringen, der, fortwährend verstärkt ausserhalb der Festung operirend, die Belagerung empfindlich stören konnte. – Alle diese Bedenken liessen es dem Herzog von Lotharingen rathsamer erscheinen, die Belagerung von Ofen für dieses Jahr aufzugeben und statt dessen jene Neuhäusel's vorzunhemen, wo ein rascher und sicherer Erfolg verbürgt werden konnte. Auch Feldmarschall Graf Rüdiger Starhemberg war entschieden für diese Ausführung des zweiten Theiles der Alternative des Feldzugspanes, da ihm eine Unternehmung auf Ofen kein gutes Resultat voraussehenliess.”

[3] Lásd a XVII/7. számú mellékletet.

[4] Kriegs-Chronik. Oest. Ungarns, III/1. 71.