Budát ebben az időben Ibrahim Sátán (Ördög) parancsnoksága alatt 10.000 főnyi jeles török csapat és 200 löveg védte.[1] A főparancsnoki tisztséget Kara Mohammed pasa budai helyteartó töltötte be, míg Musztafa pasa szerdár az összes lovassággal Érdnél (Hamzsabégnél) állott fel, összeköttetésben maradvány a fenyegetett vár őrségével.

Buda várának és környékének akkori látképét a XVII/8. számú melléklet mutatja, erődítészeti állapota pedig az 1686. évi ostromot feltüntető XVII/18. számú mellékleten látható.

A vár egy hosszúra nyúló háromszög alakját mutatja, melynek északi részében a tulajdonképpeni vár vagy felső város feküdt, a délkelet felé nyúló hegyes szögnek pedig a várkastély (Schloss) képezte a magvát. A várost egy lőréselt és köröndök (Rondel) által oldalozott, előtte fekvő száraz árokkal vagy jobban mondva födött úttal biró fal vette körül, melyen keresztül három kapu vezetett kifelé: kelet felé a pesti (Vizi-, vagy Szent-János) kapu, melyet a törökök Stambuli kapunak hívtak; nyugat felé a Székesfehérvári, (máskép Völgy-)kapu és észak felé az Esztergomi (Zsidó, vagy Bécsi) kapu. Az északi arcvonalat kivéve, melyet nagyobbára háromszoros fal védett, a többi arcvonalaon csak egyes fal volt, melyet azonban a lövegek elhelyezésére alkalmas erős földmellvéd kisért. A várkastélyt a dél felé kinyúló vár-körönd és a szorítókkal (Zwinger) bőven ellátott, többnyire kétsoros falak védték.

A szükséges vizet a vár kizárólag a Dunából nyerte; a közlekedés a Duna medréhez egy párhuzamos fal között vezető sikátoron át történt, melynek biztosítására a folyam partján két úgynevezett vízi körönd szolgált.

A Vízi- (Zsidó-) külvárost az északi arcvonalon egy egyszerű, 3–4 láb vastag fal védte, mely földtöltés helyett fa-erkéllyel (Gallerie) volt ellátva. A Vizi városnak szintén három kapuja volt: a Duna felől néző déli, az alsó, a Pál völgybe vezető felső- és a kettő között fekvő középső kapu.[2] A Vizi várostól északra az Északi (a mostani Ujlak) külváros feküdt, melyet külön körfal vett körül. A Rác- és a Hosszú-külváros egyáltalában nem volt megerődítve.[3]

A várat környező magaslatokon, kivéve a gellérthegyi faerődöt, erődítések nem voltak.

Amikor Lotharingiai Károly herceg a megelőző veszteségek ellenére még mindig 34.000 főt és 70 löveget számláló, hadseregével[4] július hó 14.-én reggel a vár felé közeledett, csodálkozással vette észre, hogy a törökök a Budát körülvevő ellenállás kifejtésére kiválóan alkalmas magaslatokat egyáltalán nem szállották meg. A herceg tehát feltartóztatás nélkül a Vizi város felé nyomult előre. Az Északi külvárosban előretolva volt nem nagy számú török csapatokat a keresztények a nap folyamán könnyen visszaszorították, mire a sereg estefelé a Felső (Császár-) fürdőnél állásba helyezkedett, honnan a vár szemrevételezése nyomban kezdetét vette. Az ez alkalommal nyert benyomás a vár erődítményeit oly gyenge állapotban levőknek tüntette fel, hogy azok aligha 14 napig is képesek lesznek az ostromnak ellenállni.[5] Ezzel ellentétben a mérnökkari tisztek, kivált Wachtenbergi Kleinwächter alezredes, ama nézetüknek adtak kifejezést, hogy a várral szemben csak a rendszeres ostrom útján lehet majd zöld ágra vergődni. Mindazonáltal Marchese Parelli és gróf Fontaine tábornokok nyomban ajánlkoztak, hogy még az éj folyamán aknákat helynek a Vizi város főfala alá és hogy ezt a külvárost 300 önkéntessel még az éj folyamán rajtaütéssel kézrekerítik. Az est beálltakor ez az önkéntes csapat a törökök kézi gránátjai és kődobásai ellen csupán könnyű deszkák által védve, megkezdte munkáját, de az ostromlottak résen voltak és a támadók deszkavédelmét tönkretéve, a vállalatot hamarosan meghiúsították.

Ilyenformán nem maradt más hátra, mint rendszeres ostromra áttérni, melynek vezetését gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy vette át és 16.-áig sikerült is vívóárkok előretolása mellett az óbudai úton és a József hegyen ütegeket elhelyezni, melyek nyomban megkezdték a tüzelést a Vizi város ellen, melynek főfalán június 17-én estig két helyen is rést lőttek.[6] A törökök az egész idő alatt élénken viszonozták a tüzet.

Július 18.-ikára Károly herceg a Vizi városnak a vártól való elszigetelését tervezte, micélból a hadsereg balszárnyát a vivóárkok és az ütegállások biztosítására visszahagyván, a jobbszárnyat a Vizi város és a vár közötti területre rendelte támadólag előre. Az ellenség ezt észrevéve, a szerdár 6000 lovassal a támadó oszlop jobb oldalába törve, azt a József- és Rókus-hegy közötti területre vonta el, miközben délelőtt 11 és 12 óra között a budai helytartó 6000 emberével oly meglepő és erőteljes kirohanást hajtott végre[7] a Vizi városon keresztül a vívóárkokat megszállva tartó keresztény balszárny ellen, hogy az rövid idő alatt 300 halottat és sebesültet, köztük igen sok tisztet vesztett. Egy órai heves harc után az itt parancsnokló Neuburg Lajos hercegnek mégis sikerült teljes erejének fokozatos harcbadobása által az ellenséget, aki szintén tetemes veszteséget szenvedett, a várba visszaszorítani.

E napon érkezett be, mint már fentebb jeleztük, Eszterházy Pál nádor újabb 8000 emberrel a táborba.[8] Hogy itt ezt megelőzően mily nagyszámú magyar csapat volt jelen, azt megállapítanom nem sikerült.

A török kitörés visszaverése után a keresztények tüzérsége újból megkezdte a tüzelést és 19.-ike folyamán a Vizi város falán lőtt réseket annyira kitágította, hogy Károly herceg még aznap estére jónak látta a roham végrehajtását elrendelni. Az erre vonatkozó intézkedést gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy adta ki, mely szerint 4000 német gyalogosnak és 1000 hajdúnak[9] 3 oszlopban kellett a lőtt rések és a felső kapu irányában előretörni, míg a lovasságnak Badeni Lajos őrgróf parancsnoksága alatt a rohamozó csapatokat a várból várható kitörések és a szerdár esetleges beavatkozása és háborgatása ellen kellett biztosítania. A Vizi város arcvonala ellen végrehajtott támadással egyidejűleg egy mellékcsoportnak az említett külvárosnak a Várral való összeköttetését is meg kellett zavarnia. A vállalat végrehajtásával Károly herceg gróf Schäffenberg főstrázsamestert (tábornokot) bízta meg és naplementekor ágyúlövéssel adott jelre mindhárom oszlop megkezdte előnyomulását. Elsőnek a lőtt rés felé tartó oszlop került harcba, honnan az azt védő törökök negyedórai harc után visszaűzettek. Majd midőn a megkerülő, vagyis a Vizi város és a Vár közé irányított oszlop is éreztetni kezdte hatását, a törökök a Bécsi kapun sietve ott akarták hagyni a Vizi várost, csakhogy az említett kapu már a császáriak kezén volt és aki azon át menekülni akart, azt könyörtelenül lekaszabolták. Most aztán a császáriak több helyen felgyújtották a Vizi várost, hol a törökök nagy része bennégett, de az a várakozás, hogy innen a lángok a Várra is át fognak terjedni, nem ment teljesedésbe.[10]

Ilyenformán a Vizi város állítólag mindössze 4 halott és mintegy 30 sebesült árán[11] a császáriak kezébe került. Magában a külvárosban, a házakban bennégetteket nem számítva, 1000–1200 halottat találtak.

A Vízi város szerencsés megvétele után Károly herceg főhadiszállását a Vártól délre fekvő területre tette át. Egyidejűleg az összes lovasság, követve néhány zászlóaljnyi gyalogság által a Hamzsabég felől előnyomuló szerdárra vetette magát, aki azonban a harcot nem fogadta el, hanem hamzsabégi régi táborhelyére húzódott vissza.

Egyidejűleg az ellenség a gellérthegyi faerődöt (blokkházat) is odahagyta, melynek védőrsége 3 ágyú visszahagyásával a várba húzódott vissza. Ez alkalmat adott a császáriaknak a Várnak teljes körülzárására.

Abban a meggyőződésben, hogy mindaddig, amíg a szerdár hamzsabégi erőcsoportjával le nem számol, Buda várának ostroma nyugodtan nem folytatható, Károly herceg elhatározta, hogy mindenekelőtt a szerdár említett seregcsoportjával számol le. E célból július 21.-én este 10 óra után egész lovasságával és 1000 főnyi gyalogossal táborából elindulván, éjjeli erőltetett menet után másnap hajnalhasadtakor harcrakészen a teljesen meglepett török tábor előtt állott. Musztafa pasa ezúttal elfogadta, vagy talán a megtörtént megelepetés hatása alatt akarva, nem akarva el kellett fogadnia a felkínált harcot, amelyet csapatjai[12] a legnagyobb elkeseredéssel vívtak. A küzdelem egyik érdekessége, hogy a szerdár ama császári ezredek elé, amelyek csapatjainak jobb oldalába törtek, nagyszámú tevecsordát hajtatott, remélve, hogy a szokatlan látványtól az ellenség lovai annyira megijednek majd, hogy ezáltal azok soraiban igen nagyfokú rendetlenség fog lábra kapni. A török fővezérnek ez a reménye azonban nem teljesült. A tevék egy részét a császáriak lelőtték, más részét meg körülkerítve elhajtották, minek megtörténte után a lovas harc a legkeményebb formában kezdetét vette. Négy teljes óráig tartott a küzdelem, mely végül a keresztények győzelmével végződött.

A törökök vad futásban kerestek menedéket, erélyesen üldözve Badeni Lajos őrgróf által, aki két lovas ezreddel és Eszterházy János győri alkapitány 1500 magyar huszárjával sarkukban termett és a székesfehérvári országút mentén, egészen a Velencei tóig űzte-vágta őket. Több mint 3000 török hulla fedte a csatateret, amelyen a keresztények igen szép zsákmány birtokába jutottak; az egész tábor a szerdár nagy zászlójával, a tűzérség, a podgyász, mind a győzők kezébe került.[13]

A magyar huszárok ezúttal is derekasan megállották a helyüket, aminek az őket vezénylő Badeni Lajos őrgróf nagybátyjához, Badeni Hermann őrgrófhoz, a bécsi haditanács elnökéhez július 24-én intézett jelentésében örömest kifejezést is adott.[14] Ebben a jelentésében az őrgróf ama reményének is adott kifejezést, hogy Buda legfeljebb még 3–4 napig tarthatja magát és hasonló véleményben volt az ostromot vezető gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy is.[15] Főleg a helyzetnek ez a túlrózsás megítélése és a budavári ellenség lekicsinylése okozta, hogy a császáriak ezután sokkal könnyebben vették a dolgot, mint sem kellett volna és az ostrommunkálatokat sem végezték oly eréllyel, ahogyan ezt a helyzet komolysága megkívánta.[16]

A hamzsabégi győzelem után Károly herceg az egyik fogoly törököt Kara Mohammedhez Budára küldte, hogy azt a szerdár nagy veszteségéről tudomásba helyezze s egyúttal ennek dokumentálására a kézrekerített zászlókat és a szerdár nagy vörös lobogóját is a császári ütegekre felfűzette. De az ostromlottaknak ez nem imponált; nem hogy tárgyalásokba bocsátkoztak, hanem még jobban el voltak határozva, hogy a gondjukra bízott várat végsőkig tartani fogják.

Ilyen körülmények között nem maradt egyéb hátra, mint a rendszeres ostromot tovább folytatni, mihez gróf Starhemberg tábornagy mindenekelőtt a tűzérségi állások szaporítását rendelte el és a július 22-ikéről 23-ikára hajló éjjel a József hegyen ütegállásokat építtetett. Ehhez képest most már 4 ütegcsoport okádta a tüzet a Vár felé és pedig állásban volt: a Naphegyen 19 löveg és 8 mozsár, a Gellérthegyen 20 löveg és 12 mozsár, ugyane hegy lejtőjén 11 löveg és 8 mozsár, a József hegyen 11 löveg és 4 mozsár és végül annak egy előretolt kúpján 7 löveg, vagyis összesen 68 löveg és 32 mozsár. Ezek az ágyúk és mozsarak török források szerint naponta 1000–1500 golyót és 700–800 bombát röpítettek a Vár felé.

Közben a gróf Starhemberg tábornagy által kidolgozott terv szerint az ostrommunkálatok két irányban folytak vívó-árkok kiemelése mellett. A főtámadást maga a tábornagy vezette a Naphegyről a Székesfehérvári kaputól délkeletre fekvő kurtina ellen, a melléktámadást pedig a tábornagy öccse, gróf Starhemberg Miksa táborszernagy irányította a Vizi város középső kapujától a Vár északkeleti csúcsán levő körönd, az úgynevezett esztergomi sarok-körönd (Graner Eck-Rondel) felé. A futó- és vívó-árkok építése a július 25-ikéről 26-ikára hajló éjjel vette kezdetét.

A törökök lövéseikkel és gyakori kitöréseikkel tőlük telhetőleg ellensúlyozni igyekeztek az ostromlók erölködéseit. Egy ily alkalommal, július 28-án a császáriak részén a Savoyai herceg karján sebesült meg, Kara Mohammed budai helytartó pedig életét vesztette, minek folytán most már Ibrahim Sátán pasa vette át a parancsnoki teendőket, aki fanatikus buzgalommal vezette tovább a vár védelmét,[17] mert alig mult el nap, hogy a császáriakra kirohanást ne intéztetett volna s azonkívül éjjente, mihely a császári tűzérség beszüntette tüzét, az ezáltal okozott károkat nyomban helyreállíttatta. Nagy hátrány volt a császáriak részén, hogy sem a futó- és vívó-árkok készítésében, sem az aknaharcban semmikép sem állottak a helyzet magaslatán. Az aknák rendszerint hatástalanok voltak, a futó- és vívóárkok pedig kis méreteiknél fogva semmikép sem feleltek meg a célnak.[18]

Közben Starhemberg tábornagy meghagyta öccsének, hogy még egy harmadik irányban, a dunamenti vizi köröndök ellen is nyomuljon, természetesen vívóárkok alkalmazása mellett támadólag előre, remélve, hogy azok bevétele után a Várnak vízzel való ellátása lehetetlenné válván, hamarosan sikerülni fog az ellenséget megadásra bírni. Azonban ez sem vezetett célhoz; az itt alkalmazott futó- és vívóárkok, úgyszintén az aknák is époly meg nem felelőknek és hatástalanoknak bizonyultak, mint az eddigi két támadási irányban.[19] Augusztus 7. és 9.-ike között ugyanis több akna felrobbant ugyan, azonban anélkül, hogy a kívánt hatás eléretett volna.[20] Súlyosbította még a helyzetet egy új ellenséges fölmentő sereg közeledéséről szóló hír, ami még nagyobb fokban deprimálta a fáradalmak, betegségek és veszteségek által tetemesen megcsappant ostromló sereg[21] kedélyét és hangulatát. Hozzájárult ehhez még, hogy Károly herceg és a tábornoki kar jó része egyáltalában nem értett egyet és nem volt megelégedve azzal a módszerrel és tevékenységgel, ahogyan gróf Starhemberg Rüdiger tábornagy az ostrommunkálatokat és a támadó kísérleteket eddig vezette, sőt az eddigi teljes eredménytelenség utóbbit is teljes mértékben elkedvetlenítette.[22]

Augusztus 14.-én Károly herceg a császárhoz intézett jelentésében leplezetlenül feltárta a szomorú és kilátástalan helyzetet, egybek között kijelentvén, hogy az ellenség még mindig és mindenütt a fal előtt fekvő árok ura[23] és hogy jelentékeny erősbítések nélkül semmi kilátása sincs, sőt a sorok között azt is gyaníttatta és éreztette, hogy legjobb volna az ostromot mint kilátástalant beszüntetni. Badeni Hermann a haditanács elnöke, erre nézve véleményadásra felszólíttatván, a leghatározottabban ellene volt az ostrom abbahagyásának.[24] Erre a császár helyszíni szemle megejtése és jelentéstétel végett gróf Rabatta lovassági tábornokot küldte Károly herceg táborába, aki szeptember 6.-iki jelentésében a látottakról és tapasztalatokról felette szomorú képet festett.[25] Miután azonban már tetemes erősbítések már útban voltak Buda felé, Lipót császár hallani sem akart az ostrom megszüntetéséről.

Közben szeptember 9-én Miksa Emánuel bajor választó a táborba beérkezve, ott a betegen fekvő Károly herceg helyett átvette a főparancsnokságot. 8000 főnyi csapatjaiból az elől menetelő gyalogság már szeptember 11. és 22.-ike között, a lovasság ellenben csak október hó 5.-ikéig érkezett be és a Csepel sziget északi sarkánál a Dunán átkelve, a Gellérthegy alatt szállt táborba. Még további erősbítésül útban volt még 4000 főnyi sváb csapat Károly Gusztáv baden-burlachi őrgróf parancsnoksága alatt, továbbá néhány császári ezred Csehországból és Alsó-Ausztriából.

A bajor választófejedelem szeptember 13.-án Ibrahim Sátán pasát megadásra szólította fel, de ez a bajor hadikövetet busás ajándékokkal ellátva, a felszólítást a leghatározottabban visszautasította.[26] Ezért aztán Miksa Emánuel választó mindjárt első csapatjainak beérkezte után önálló támadásba fogott a Gellért hegy felől a vár-körönd felé.[27] Az ostrommunkálatok és a lövetés itt oly serényen folytak, hogy már 18-án a köröndfalon jó nagy rés tátongott.[28] Közben gróf Starhemberg tábornagy is mindent elkövetett, hogy a császári csapatok fegyverdicsőségére szintén valami kézelfoghatóbb eredményt érhessen el, de a császáriakat ezúttal is a hagyományos balszerencse üldözte; a Székesfehérvári kapu és az attól délkeletre fekvő körönd alá helyezett 1–1 és az ezeket összekötő kurtina alá elhelyezett 2 akna a szeptember 10.-éről 11.-ikére hajló éjjel felrobbantatván, azok oly gyönge hatásúaknak bizonyultak, hogy a szándékolt rohamról, melyhez a csapatok már készenlétbe helyeztettek, szó sem lehetett. Az újabb kudarc végképp kihozta a beteg Károly herceget sodrából, úgyhogy közte és gróf Starhemberg Rüdiger között igen kellemetlen viszály fejlődött ki.[29]

Miután most arról, hogy a szerdár újabb fölmentő sereggel közeledik Eszék felől, biztos hír érkezett be, a császári sereg szeptember 18.-án a további ostrommunkálatok beszüntetése mellett a tábort körülvevő és biztosító külső körsánc (Circumvallation) építéséhez fogott. És a fenti hiób-hír valónak bizonyult, mert az egyik török járőr már szeptember 20-án a császári tábor közelébe férkőzött, 22-ikén pedig a Székesfehérvár felé felderítés céljából kiküldött osztagok alig félmérföldnyire Budától már magára a mintegy 20.000 főnyi felmentőseregre bukkantak, mellyel a szerdár a Budaörs és Budakeszi között fekvő magaslatokon helyezkedett el.

Musztafa pasa még ugyanaznap jelek útján érintkezésbe lépett a budai őrséggel, mely nyomban utána teljes erővel kirohanást intézett a Naphegy felé, míg a szerdár egyidejűleg a külső körülsáncolás vonalát igyekezett áttörni. Ez utóbbi vállalat azonban teljes kudarcot vallott. A törökök a császáriak biztonsági őreit visszaszorították ugyan, hanem azután a császári gyalogság össztüzei visszavonulásra és a további harc feladására késztették a törököket. Épígy visszaveretett egy mintegy 300 lovasból álló szpahi csoport rohama is a Magni- és a Schultz-dragonyos ezredek által, melyek eközben 2 zászlót zsákmányoltak.

Sokkal nagyobb eredményt tudott a városból kitörő csapat felmutatni, mely a császári csapatok ellen intézett támadását megismételve, végül a helyzet urává vált és a császáriak összes eddigi ostrommunkálatait tönkretette.[30] A bajorok ellen a Gellérthegy felé egyidejűleg intézett kirohanás ellenben nem sikerült; itt a törököknek oly kemény leckében és visszautasításban volt részük, hogy a harctér e helyén mostantól kezdve aránylag nyugalom uralkodott.[31]

Meghiusult kísérlete után a szerdár seregével újból eredeti állásába húzódott vissza anélkül, hogy a császáriak vagy a bajorok által üldöztetett volna. Szeptember 24.-én a várbeli őrség a Vizi város felé hajtott végre kirohanást és az ostrommunkálatokat itt is tönkretéve, egyúttal mindenféle készleteket, élelmet és takarmányt vitt be a Várba, melyeket egy janicsárosztag dunai hajókon helyezett készenlétbe.

Ugyan e napon a szerdár is közelebb vonult hadseregével, ezáltal az ostromlók mozgási szabadságát igen szűk térre szorítván.[32] Hogy a kellemetlenkedőket lerázzák nyakukról, Károly herceg a bajor választóval egyetértőleg elhatározta, hogy a szeptember 24.-ikéről 25.-ikére hajló éjjel az egész lovasságot latba vetve, megtámadják az ellenséget. Zuhogó eső miatt ez a vállalat abbamaradt, de a szerdárt a rossz időjárás nem akadályozta, hogy ugyanakkor ő támadja meg az ellenséget. Szeptember 25.-én korán reggel Budaörs felől ellenséges osztagok tüntetőleg közeledtek a császáriak vonalai felé, míg egy erős ellenséges csapat a sűrű köd leple alatt észrevétlenül a Pál völgyön át előnyomulva, több irányból központias támadást hajtott végre a keresztényeknek az említett völgyet keresztező vagyis attól két oldalt fekvő külső körülsáncolt vonalrészei ellen. A támadás az Aspremont-gyalogezred és a Salm-ezred két századát érte, melyek a szakadó esőben puskáikat nem használhatván, legnagyobbrészt lekaszaboltattak.[33] Egyúttal sikerült az ellenségnek ebben az irányban 600 lovast a várba dobnia.[34] A másik szárnyon, a Naphegy irányában megkísérelt áttörés azonban nem sikerült. Ezt a keresztények Károly herceg és Miksa Emánuel bajor választófejedelem szemeláttára meghiúsították.

Egyébként a császáriak e napon szintén kaptak erősbítést, két vértes és egy dragonyos ezred vonulván be táborukba.

A szenvedett kudarcot megbosszulandó, Károly herceg, miután az idő jobbra fordult, szeptember 26-án reggel támadólag lépett fel a szerdár ellen, a vár előtt csupán gróf Starhemberg tábornagyot hagyván vissza a csapatok egy részével. Ámde Musztafa pasa a hatalmas ellenség előnyomulását és támadó szándékát észrevevén, oly sietve vonult vissza seregével Székesfehérvár irányában, hogy az utána küldött könnyű lovasság sem tudta utólérni. Ezért a herceg szeptember 27-én ismét visszatért táborába.

Ez az újólagos sikertelenség még jobban elkedvetlenítette Károly herceget és nem ok nélkül, mert az általános helyzet immár felette kellemetlenné vált.[35] Gyalogságának létszáma most már 5000 főre leapadván, a szeptember 29-én megtartott haditanács szótöbbséggel azt a határozatot hozta, hogy a császári csapatok eddigi támadási irányait feladva és a Vizi városban csak a folyammenti kapunak megtartása mellett, a rendelkezésre álló összes többi erőket a bajorokkal egyesítik és azokkal karöltve már csak a várkastély előretolt köröndje irányában folytatják az ostromot, illetve a várba való betörés kísérletét.

Károly herceg a szomorú állapotok újból való ecsetelése mellett már szeptember 26-án, majd az utóbbi sikertelen vállalatból visszatérve, 29-én kelt újabb előterjesztésében még határozottabban felvetette a kérdést a császár előtt, hogy vajjon folytassák-e, avagy abbahagyják az ostromot? A császárt nagyon kellemetlenül érintette a dolog és október 2-án nagyon helyesen azt felelte, hogy erre a kérdésre egyedül a Buda alatt küzdő parancsnokok vannak hivatva feleletet adni, de a császári elhatározás fogalmazásából egész határozottan ki lehetett venni, hogy az udvar és tanácsadói az ostrom további folytatásának álláspontján állanak. Ugyanekkor a császár megengedte, hogy gróf Starhemberg Rüdiger megrongált egészségi állapotára való tekintettel a maga személyére a Budát ostromló fősereg köréből távozzék.

Közben a szeptember 29-iki határozat értelmében az említett egyetlen támadási irányban az ostrommunkálatokat úgyszólván lázas eréllyel folytatták, úgyhogy szeptember 30-án a vívóárkokkal a várkastély előtt fekvő körönd árkáig értek, október 1-én pedig az egyik 6 nehéz lövegből álló üteg már az említett körönd ellen kezdhette meg ostromló tüzét.

Miután október 4-ikéig a körönd falán már oly hatalmas rés mutatkozott, hogy azon át a köröndbe s onnan a várkastélyba bejutni lehetségesnek látszott, a bajor választó még aznap a döntő támadás, illetve roham végrehajtására adott parancsot. A készenlétbe helyezett rohamoszlopok az összes bajor ütegek élénk tüzelése mellett és támogatva a császáriak tüntetőleges támadása által, akiknek egyébként a seregével a Székesfehérvár felé félúton táborozó szerdár ellenében is kellett a vállalatot biztosítaniok, adott jelre megkezdték előnyomulásukat. Az ebből keletkezett harc 2 óra hosszat változó szerencsével folyt, míg végre a bajoroknak a részben már megszállt köröndmenti állást majdnem 400 főnyi veszteség mellett újból el kellett hagyniok.[36]

Ez az újabb kudarc még jobban fokozta a keresztények lehangoltságát, akik immár csak gyengén folytatott s így eredményt felmutatni nem nagyon képes aknaharcban merültek ki, míg a törökök – a várbeliek és a szerdár hamzsabégi külső serege – napról napra megismétlődő kitöréseikkel és csípkedéseikkel szinte elviselhetetlenné tették az osromlók helyzetét.

Közben Károly herceg, gróf Starhemberg Rüdiger felmentését arra használta fel, hogy a császár elé azzal a sűrgős kérelemmel járuljon, miszerint abban az esetben, ha az ostrom folytatását óhajtaná, az ostrommunkálatok vezetésére Badeni Hermann őrgrófot rendelje ki a táborba.[37] Lipót császár október 12.-én kelt rendeletével ennek a kérelemnek helyt is adott.[38] A haditanács elnöke nem szívesen ugyan, de eleget tett a császári parancsnak, azonban a Budát ostromló sereg körletébe érve, ott már nem sok tennivalója akadt;[39] ekkorára úgy fordult a kocka, hogy a küzdő felek úgyszólván szerepet cseréltek: az eddigi védőből támadó, a támadóból védő lett.[40]

Badeni Hermann ennélfogva már nem az ostrom folytatása, hanem a téli szállások előkészítése iránt tette meg intézkedéseit, amelyeket a császár óhaja szerint a budai vár tőszomszédságában, azt minden oldalról körülvéve, úgy kellett szabályozni, hogy az a tél folyamán teljesen elszigetelve és mindennemű segítségtől elzárva legyen. Ez ellen a magyar csapatok és azok parancsnokai óvást emeltek, mert a téli elszállásolás ily módja a már amúgy is kiélt vidéket teljesen tönkretette volna. Ellenvetésük figyelembe nem vétetvén, a magyar csapatok, bár a nádor tőle telhetőleg igyekezett szándékukat megváltóztatni, október 26-án odahagyták a tábort,[41] ezáltal annak nagyobb aggodalmat okozva, mivel épp akkoriban érkezett meg a híre annak, hogy a szerdár hadseregéhez 10.000 tatár, vagyis könnyű lovas érkezett be, akikkel szemben a legelőnyösebben a magyar huszárok lettek volna felhasználhatók.[42]

Október 30.-án a szerdár nagyobbszabású támadást intézett a keresztények külső körülsáncolása ellen, azonban csakhamar visszaveretett. A következő napon, október 31.-én az egri pasa egy jókora haddal és 7 lőszerrel és eleséggel megrakott hajóval közeledett a pesti oldalon Buda vára felé. Hogy a hajók kikötését lehetővé tegyék, a budavári törökök nagy zajjal kitörtek a bajorok vívóárkai felé, ahol az azokat megszállva tartó két század muskétást, még mielőtt támogatást nyertek volna, lekaszabolták. Ez alatt a harc alatt a török hajók kikötöttek és az azokon volt személyzet és csapatok kibontott zászlókkal zeneszó mellett vonultak be a várba.[43]

Ez újabb eredmény által feltüzelve a budai védőrség nyomban egy újabb hatalmas kirohanást hajtott végre a bajorok sáncai felé, amelyeket a törökök most már végleg szétromboltak, az aknákat pedig hasznavehetetlenné tették. Ezek az események végkép megérlelték a császári sereg vezetőségében a különben már az október 27.-iki haditanács fontolóra vett elhatározást az ostrom abbahagyására nézve. November 1.-én a betegeket és a podgyászt a Szentendrei szigetre szállították, ahonnan azokat hajóra rakva a Dunán fölfelé szállították. A tűzérséget lovak hiánya miatt szintén hajókon kellett visszaszállítani. Ezeket a szállítmányokat a lovasság és gyalogság mindkét parton, velük egy magasságban haladva, kísérték. November 3.-án a sereg megkezdte visszavonulását, de nem minden baj és veszedelem nélkül. Az ellenség, mihelyt az ostrom felhagyását és a visszavonulás megkezdését észrevette, nyomban gondoskodott annak megzavarásáról. Az üldözők mindenekelőtt a Margitszigeten volt mintegy 1000 beteget ejtették hatalmukba, majd egy tatár osztag a szentendrei Dunaágon átúsztatva, a Szentendrei szigeten még utólért podgyászra vetette magát és az annak biztosítására rendelt 500 embert az ottlevő 900 beteggel együtt könyörtelenül lekaszabolta.[44]

Egy másik ellenséges csoport Pestet kerítette hatalmába, melynek őrsége a fősereg visszavonulása folytán számot tevő ellenállás kifejtése nélkül Vácra húzódott vissza.

Ezalatt a sereg legnagyobb fáradalmak közepette Esztergomot elérve, onnan – bármennyire igyekezett is a nádor a kimerült s ez évben felette rossz termésű országot az elszállásolás súlyos terhétől megmenteni, – az északnyugati megyékbe kijelölt téli szállásokba vonult. S miután nemsokára Musztafa pasa, aki november 5.-én zeneszó, ágyúdörgés és örömrivalgások között tartotta bevonulását a felszabadított budai várba, csapatjait szintén téli szállásokban helyezte el, ezzel a császáriakra oly szánalmas lefolyású hadjárat és Buda várának épp oly siralmas ostroma véget ért.[45]

[1] Angeli, id. h. 403.: „10.000 Mann auserlesener Infanterie bildeten unter Commando des Wild-fanatischen Ibrahim Schaitan Pascha, den der Grossherr speciell zu diesem Zwecke nach Ofen gesandt hatte, die Besatzung; auf den Wällen standen 200 Geschütze.” – Röder, id. m. I, 93. – Zinkeisen, id. m. V, 117. Hammer-Purgstall, id. m. III, 761: Da die Gefahr der Belagerung Ofen's vor der Thür, traf der Serasker zur Vertheidigung die nöthige Anstahlt. Die beyden Paschen Tscherkes Ahmed und Abdulmumin, mit denTruppen von Adana, Karaman, Syrmien, Semendra und Ofen, und acht Sandschake belehnter Sipahi Rumili's wunder zur Vertheidigung Ofen's auserwählt, die Festungswerke ausgebessert; mit dem übrigen Heere lagerte der Serasker zu Hamsabeg.”

[2] Röder, id. m. I, 92.

[3] Anguissola Leandro, Disergo di Buda ossediata dalle armi christiane l'anno 1684. – Egyébként Buda ezidőbeli erődítési rendszerét és képét az 1686. évi ostrom leírása alkalmával fogjuk bővebben kifejteni.

[4] Kriegs-Chronik. Oest. Ungarns, III/1. 71.

[5] Angeli, id.h. 404: „Die Resultate der Recognoscierung waren ganz darnach angethan, die Festung Ofen als einen „Kirchhof mit sehlechter Canalj besetzt” erscheinen zu lassen, der den kaiserlichen Truppen keine 14 Tage werde Widerstand leisten können.”

[6] Az ostrom végrehajtása az északi és a nyugati arcvonal ellen határoztatott el, mert ezt a két „oldalt tartották – persze a vívás előtt – a leghozzáférhetetlenebbnek s különösen ami az utóbbit illeti,az volt a vélemény, hogy e nyugoti oldal ellen a legkényelmesebben lehet az ágyúütegeket alkalmazni; vagy e nyugoti rész homlokvonala jó hosszú lévén, folyton nagyobb számú védőt igényel, ami a várőrséget könnyen ki fogja fárasztani: hogy ezen az oldalon a legalacsonyabbak a falak, a lejtő a legkevésbbé meredek; hogy e tájon – a fehérvári kapunál, legkeskenyebb a vár, s végre, hogy e homlokvonal mögötti tér – a mai Sz. György-tere s a honvédelmi minisztérium palotájának telke – a legmagasabb fekvésű lévén, az alacsonyabb várpalotát dominálja.” (Dr. Károly Árpád, Buda és Pest visszavívása 1686-ban, 186.). – Bécsi Állami Levéltár, Lothar. osztály. Főjelentés az 1684-iki ostromról: „Et l'on s'attacha ă l'autre tour (vagyis a székesfehérvári kapu mellett levő körönd) et ă la courtine joignante pour la facilité des batteries, outre que le front de cette attaque estant grande, obligeroit les ennemis ă beacoup de fantigues; c'estoit lendroit de toute la ville ou la muraille paroissoit le moins eslevé et la hauteur moins roide, s'estoit le plus estroit de la place et ou elle domine au chasteau…”

[7] Angeli, id. h. 405: „Der Angriff war so unerwartet und so heftig, dass die ersten Linien vollständig überrumpelt und bis an die Reserven zurückgedrängt wurden.”

[8] Angeli, id. h. 405: „Am selben Tage war auch der Palatin mit 8000 Mann Nationalruppen im Lager eingetroffen.”

[9] Horváth Mihály, id. m. VI, 150. szerint a rohamban 2000 magyar vett részt. – Egyébként Eszterházy nádor szintén azt írja július 20-án Lipót császárnak, hogy a rohamban 2000 magyar gyalogos is vett részt, akik derekasan viselték magukat. (Lit. et opiniones P. Eszterházy.)

[10] Dr. Károlyi Árpád, Buda és Pest visszavívása 1686-ban, 246–247. old. ennek a rohamnak a lefolyását, a fentiektől eltérően, következőleg írja le: Szerinte ezúttal Károly herceg csak két rohamoszlopot indított az alsó, vagyis Vizi város ellen. „A baloldalit néhány német s 500 magyar hajdú képezte, kik vizen és szárazon működtek a dunaparti kőbástya ellen. A jobboldalin, amely a résnek támadt, 200 gránátos és muskétás rohant előre 400 ember támogatása mellett, míg 8 tizenkétfontos tábori ágyú 4 zászlóalj gyalogsággal tartalékban álla s a réshez közeleső kapu betörésére 300 ember rendelteték. A baloszlop kemény ellenállásra talált, mellyel nehezen tudott megküzdeni. A jobb oldali rohamoszlop a résen s a rés mögötti cölöpsoroknál szintén elkeseredett küzdelmet vívott, mely csak akkor fordult előnyére, midőn a kaput betörni nem tudó 300 ember is a résre támadt. A török a túlerő ellen most meghátrált s a résen át beözönlő keresztény sereg azon janicsárokat, kik a vizi rondellánál támadó 500 magyar hajdú elől már hátrálni kezdettek, hátba fogta. Irtózatos kéziviadal keletkezett; a török a bécsi kapu felé futott, a várba menekülendő; német és magyar gyalogság vegyest vele és utána s – Kara Mohamed attól tartván, hogy a keresztények az üldözött török gyalogsággal egyidőben vethetnék magukat a várba, oroszlánként küzdő janicsárjai orra elől bezáratta a kaput. Az öldöklés, mely most támadt, iszonyú volt; sok janicsár a Dunának rohant, nagyobb részük az alsóváros még akkor ép házaiban keresett menedéket s valami 1200 a keresztények fegyvere alatt hullott el. S hogy a fosztogatásnak eső német zsoldosokat a házakba rejtőzött janicsárok gyilkától s mert az éj beállott, a várbeliek egyidőben történhető kirohanásától megmentse: Starhemberg tábornagy felgyujtatá az egész vizivárost. A házakban elbujt janicsárok bennégtek.”

[11] Kriegs-Chronik. Oest. Ungarns, III/1, 71: „Am 19-ten erstürmte Lothringen bereits die Wassersadt, wobei die Türken 1200 Mann, die Kaiserlichen angeblich nur 40 Mann einbüssten.

[12] Ezek állományát Károly herceg a császárhoz intézett jelentésében, mely július 23-ikáról kelt, 15–20.000 emberre teszi. (Angeli, id. h. 408. és Röder, id. m. I, 96.)

[13] Angeli, id. h. 408: „Mehr als 3000 Türkenleichen deckten das Schlachtfeld, das ganze Lager, alles Geschütz und Gepäck, 12 Fahnen, 2 Heerpauken und die grosse, 8 Ellen lage, 4 Ellen breite Standarte des Seraskiers fielen den kaiserlichen Reitern zur Beute.” – Károly herceg jelentésében (Angeli, id. h. 408. és Röder, id. m. I. 96.) erről ezeket írja: „Der allmächtige Gott hat durch seine unendliche Güte uns die Gnade verliehen, sie (die Türken) in eine Confusion zu stürzen und dermassen zu verfolgen, dass wir nit allein (wie bei dem Entsatz von Wien) dero völligen Lager sammt allem Gezelt, Bagage, Stück, Hab und Güter, erobert, sondern auch ihrer venigstens 3000, niedergemacht und sehr viel blessiert. Diese haben über die 1000 Janitscharen bei sich gehabt, welche alle niedergemacht worden.”

[14] A jelentés idevonatkozó része a következőleg hangzik: (Röder, id. m. I. 99.): „Die Houssaren aus Ew. Gnadon Gouvernement unterm Commando des Vicegenerals zu Raab so bei mir waren, haben sich gar wohl gehalten und bin ich mit ihnen und sie mit mire gar wohl zufrieden.”

[15] Az őrgróf erre vonatkozó szavai: (Rőder id. m. I, 99. „… und glaub ich nit dass diesser Ort sich längsten noch über 3 oder 4 Tag halten werde…. Bei der am 24-ten durch den Herzog vorgenommenen Basichtigung der beidenBatterien versprach der Feldmarschal in fünf Tagen in der Stadt zu seyn.”

[16] Angeeli, id. h. 409: „Der Sieg bei Hamzsabég war allerdings von ausserordentlich günstigem Einflusse auf die ferneren Operationen, er isolitre Ofen vollständig und sicherte den Belagerern die volle Freiheit der Action. Gleichwohl wurde er aber in seinen Wirkungen weit überschätzt und steigerte die im kaiserlichen Lager ohnehin schon vorhandege Geringschätzung des Gegners in geradezu bedenklicher Weise… Die Folge hievon war, dass man die Belagerungsarbeiten nicht mit der nöthigen Gründlichkeit betrieb und sich über Manches hinwegsetzte, was unter andern Umständer für unerlässlich angesehen worden wäre.”

[17] Angeli, id. h. 441: „Bei einem Ausfall am 28. erhielt der Prinz von Savoyem einen Schuss in den Arm, während dem Statthalter von Ofen durch einen Katonenschuss die Hand zerschmettert wurde. Ähnlich wie Feldmarschall Starhemberg, liess auch Kara Mohamed sich trötz seiner Verwundung nich abhalten, seine Krieger zum Kampfe zu ernumtern; er lag eben auf einem Ruhebette unter dem Thorbogen seines Palastes, als eine platzende bombe ihm den Unterlieb zerriss. Ibrahim Schaitan Pascha übernahm nun den Oberbefehl und führte die die Vertheidigung mit fanatischem Eifer fort, wobei er durch die Fehler der Angreifenden wirksam unterstüzt wurde.”

[18] Ezt még Angeli őrnagy, az osztrák érzelmű historikus is koncedálni kénytelen, id. h. 411. old. a következőket mondván: „Von nachtheiligstem Einflusse auf den Angriff war auch der Mangel an geschickten Minirern. Bisher hatten sich ihre Berechnungen stets als irrig erwiesen; die von hinen vorgetriebenen Minengänge waren entweder zu kurz, oder trafen gar nicht das Object, unter welchem der Minenherd angebracht werden sollte. Die grosse Mine am Erdthurme (a székesfehérvári kapu köröndje) schlug zum Schaden der Angreifer aus, während die drei anderen von den Türken aufgefunden und vernichtet wurden. Seit Kara Mohammed's Tode verging kein Tag ohne Ausfälle, die den Belagerern umso beschwerlicher waren, alls die ellzug grosse Zuversicht, mit der man den Fall der Festung erwartete, Ursache war, dass die Laufgräben weder hinlänglich geräumig, noch mit starken Waffenplätzen und Redouten zur Aufnahme von Truppenreserven reschen waren.” – Röder, id. m. I, 100: „Der Commandant von Ofen bekämpfe inzwischen mit ebe so viel Einsicht, als Energia die Annäherungsarbeiten der Kaiserlichen. Da sein Feuer dem ihrigen sets überlegen blieb, welches fast immer nur gegen die Mauer spielte, um am Tage Breschen zu bewirken, die Nachts ungestört wieder verbaut suerden, so konnte er ungerhindert ihre Batterien beschädigen, die Arbeiten und Wachen in den engen und überall enfilirten Linien nachdrücklich beschissen und fast täglich Ausfälle machen, welche den Belagerern umso beschwerlicher fallen mussten, als sie in ihrer Ungeduld und eitlen Hoffnung auf eine nahe Uebergabe der Feste unetrlassen hatten, die Laufgräben tief und geräumig gegung zu machen und mit tüchtigen Waffenplätzen und Redouten zur Aufnahme von starken Truppenreserven zu versehen.”

[19] Kriegs-Chronik. Öst. Ungarns, III/1., 71.: „Jetzt erste konnte Ofen vollständig eingeschlossen und die Belagerung nachdrücklicher betrieben werden. Da abr die türkische Besatzung tapferen Wiederstand leistete, die Angreifer dagegen ihre Kräfte zersplitterten und von einem Plane zum anderen übersprangen, endlich die angelegten Minen meist ohne Wirkung aufflogen, machte die Belagerung keine wesentlichen Fortschritte.”

[20] Röder, id. m. I, 103: „Am 7-ten wurde die Mine unter dem grossen Runde (a székesfehérvári kapunál) angezündet, that aber, weil der Mineuer nicht weit genug unter den Thurm vorgegangen war, die erwartete Wirkung nicht, indem sie nur ein kleines Stück Mauer niederwarf; der Sturm musste desshalb unterbleiben. Eben so erfolglos sprang zwei Tage später die Mine unter dem kleinen Runden. Der geringe Erfolg der hier gezündeten Mine ermunterte die Türken zu einem Ausfalle, unter dem Schutze eines heftigen Kanonen- und Verwundeten zurückgetrieben werden konnte.”

[21] Angeli, id.h. 412.: „Seit die kaiserliche Armee von Ofen stand, war sie von 34.000 Mann auf 21.000 Mann herabgekommen, hatte also in der Zeit von kaum vier Wochen durch Strapazen, Krankheiten und Verluste vor dem Feinde 13.000 Mann eingebüsst, ohne einen nennenswerthen Vortheil erreicht zu haben… Die Reiterei verfügte hauptsäschlich infolge des Mangels an Fourage nur mehr über 7081 wirklich dienstfähige Pferde und auch bei der Artillerie war ein empfindlicher Abgang an Munition und Reqisiten” – Rödernél, id. m. I, 104. a fenti számok a következőleg módosulnak: „Der Herzog wies nach, dass die Infanterie…. von 21.407 auf 11.857 und die Reiterei von 12.000 auf 9.857 Dienstfähige herabgeschmolzen seye.”

[22] Angeli, u. o.: „Diese und noch mehrfachte andrere Misserfolge, sowie die divergierenden Ansichten, welche unter der Generalität hinsichtlich der Art herrschten, wie Feldmarschall Graf Starhemberg die Belagerung heitete, liesen bei Letzterem fast jede Hoffnung auf Erfolg schwinden, Dr. Gedanke, die Belagerung endlich aufheben zu müssen, gewann in seinem Inneren immer mehr Gestalt und führte ihn dazu, durch einflussreiche Freunde den Hof auf das Eintreten einer solchen Eventualität vorzubereiten.”

[23] Dass der Feind noch jederzeit seinen Graben von der Mauer heraus occupire.”

[24] Röder, id. m. I, 106: „Diesem Ansinnen (dem Abzug von Ofen) wiedersetzte sich Markgraf Hermann mit dem ganzen Gewichte seines Ansehens: er erklängen der Belagerung von Ofen nicht allein für voreilig, sondern auch „präjuricirlich für die Reputation der kaiserlichen Waffen höchst nachdenklich und spöttlich; die Belagerungsarmee seye zwar umb ein grosse und merklisches geschwächet, doch aber auf dem Punkte durch das im Anmarsche begriffene Hülfscorp der Churfürsten von Bayern und verschiedene kaiserliche Regimtenter verstärkt zu werden. Proviant und Artillerierequisiten, die Belagerung noch eine zimbliche Zeit zu continuiren, wäre chon auf dem Wege; während andererseits anzunehmen, dass dem Feinde ohne Zweifel in der Stadt respective nicht weniger als den Belagern heraussen abgehe.”

[25] Erről Angeli, id. h. 413. Röder, id. m. I, 107 nyomán a következőket írja: „Was Graf Starhemberg zu widerlegen. Die Angriffsarbeiten gingen nicht vorwäts, die Minen versagten so wie früher, dagegen nahmen die Ausfalle der Balegerer täglich an Zahl und Intesität zu. Die Mannschaft durch Verluste geschwächt und vom Fieber decimirt, reichte nicht mehr aus, um alle drei Angriffe zu versehen. Man mussta jenen gegen das Graner Rondel aufgeben, um die ganze noch disponible Kraft gegen die Donau-Rondele zu verwenden. Der Herzog von Lothringen, Markgraf Ludwig von Baden und eine grosse Zahl von Officieren litten an dem dort harrschenden bösartigen Wechselfieber.” Ennek megfelelően a jelentés többek között a következőket mondja: „von der 34.000 Mann stark gewesenen Armee wären nur noch 12.500 dienstfähig; die tapfersten Officiere und besten Soldaten lagen unter den Mauern von Ofen begraben, bösartige Krankheiten hielten den Überrest von der Erfüllung des Dienstes ab. Die Reiterei sei durch Krankheiten und Mangel dem Untergange nahe und müsste oft über 12 Stunden weit vom Lager das Futter suchen. Die Kundschafter wiederholten täglich, dass der Seraskier zum Entsatze nahe; endlich habe die Generalität in vollem Kriegsrathe und einhellig die Fortsetzung der Belagerung nur unter der Voraussetzung für möglich erklät, dass has Hilfscorps des Churfürsten von Bayern noch von dem Seraskier bei Ofen eintreffen könne.”

[26] Hammer-Purgstall, id. m. III, 765: „Der Pascha schenkte dem Überbringer der Aufforderung 15 Ducaten und antwortete, dass er noch keinen Grund zur Übergabe der Festung sehe.”

[27] Röder, id. m. I, 110: „Der Churfürst versmähte es irgend einen der bisher geführten Angriffe aufzunehmen; er wählte einen eigenen, abgesonderten Angriff vom Blocksberge gegen das Schloss.”

[28] Angeli, id. h. 414: „Dark der Energie des (neuen) Ober-Commandanten und dem einheitlichen Zusammenwirken aller Organe nahmen diese Angriffsarbeiten einen so raschen Fortgang, dass schon am 18. eine Bresche in die Rondelmauer elegt war.”

[29] Röder, id. m. I, 110: „Der letztere Vorfall erregte den höchsten Unmuth des Herzogs und scheint seiner Geduld mit den bisherigen mangelhaften, unsteten Anordnungen und dem eigensinnigen, jedermann zurückstossenden Benehmen des Feldmarschalls ein Ende gemacht zu haben.” (Wagner, Hist. Leop. I, 648. – Vermerckh der geführten Atacque von Ofen.) Majd alább a 111. oldalon: „Mit dem General Veldtmarschall Stahrenberg ist es endtlich auf ein lamj aussgangen, und ist derr Herr Hertzog letztlichen seines üblen humors und aigensinnigkeit überdrüsig worden, und hat selbigem seit dreyen Tagen dass Commando völlig benommen.” (Lajos badeni őrgróf levele augusztus 8-ikáról nagybátyjához, Badeni Hermannhaz, a bécsi haditanács elnökéhez.)

[30] Kriegs-Chronik. Oest. Ungarns, III/1. 72: „Der Sturm wurde zwar abgewiesen und auch die esatzung in der Festung zurückgetrieben, aber der letzteren war es gelungen, die Angriffsarbeiten der Kaiserlichen, das Resultat 70 tägiger Mühen, zum grossen Theile zu zerstören.”

[31] Angeli, id. h. 415: „Günstiger für den Gegner gestalteten sich lie Resultate des Ausfalles der Besatzung. Fünfmal durch die kaiserliche Infanterie und drei bayerische Bataillone zurückgeworfen, behaupteten die Janitscharen zuletzt das Feld. Der Feind zerstörte die Belagerungsarbeiten, verbrante die Faschinen und machte die Approchen dem Edboden gleich. Die kaiserlichen und bayerischen Truppen erlitten auf dem Rückzuge durch das Geschützfeuer aus der Festung viele Verluste… zur nämlichen Zeit unternahmen die Belagerten vom Schlosse aus einen Ausfall gegen die Arbeiten der Bayern auf dem Blocksberge, erfuhren aber eine so entschiedene Zurückweisung, dass von da an auf jenem Punkte relativ Ruha herrschte.”

[32] Röder, id. m. I, 112: „An eben diesem Tage rückte auch die feindliche Armee wieder näher, und schlug ihr Lager in der Entfernung von kaum einer halben Meile von dem der Belagerer auf.”

[33] Angeli, id. h. 416: „Das Infanterie-Regiment Aspremont und 2 Compagnien des Regimentes Salm, welche diese Position besetzt hielten, konnten wegen des hiftigen Regens, der die Lunten der Gewehrschlösser verlöcshte, weder zum Salvenfeuer gelangen, noch war es ihnen in den des wüthend vordringenden Gegners zu erwehren. Sie wurden bis auf wenige Offiziere und Gemeine niedergesäbelt und es geland dem einde, 600 Reiter in die Festung zu werfen.”

[34] Röder, id. m. I, 113: „Einige türkische Schwadronen setzten hirauf über die Gräben und jagten spornstreichs auf das Thor von Stuhlweissenburg zu, durch das sie ungefähr 600 Pferde stark in die Festung einzogen.”

[35] Angeli, id. h. 417: „Es liess sich keinesfalls verhehlen, dass man nach zehnwöchentlichen Anstrengungen auch nicht um einen Schritt dem Ziele näher gekommen war, ja dass diesel selbst in weiterer Ferne stand, denn je.”

[36] Röder, id. m. I, 114. – Angeli, id. h. 417.

[37] Röder és Angeli az id. h.

[38] „Ich habe diese Resolution – írja a császár Badeni Hermannhoz intézett kéziratában – aus dem absonderlichenVertrauen zu Dero Person genommen, in dem Ich für hochnothwendig erachte, dass ein so erfahrener General bei Meiner Armada seie.” (Angeli, id. h. 420.). – Röder, id. m. I, 119. ehhez a császári elhatározáshoz a következő megjegyzést fűzi: „Dem Markgrafen, welcher schon so oft und immer vergeblich um ein Commando bei der Feldarmeee angehalten hatte, fiel es nicht schwer, die ihm von seinen Gegnern gelegte Falle zu erkennen; indessen in der Gewohnheit als Soldat zu gehorchen, unterwarf er sich ohne Zaudern dem Befehl des Kasiers.” – Még érdekesebb ennél Angeli (id. h. 420) következő megjegyezése: „Es mag dahingestelt bleiben, ob der Herzog dieses Verlagen aus dem Grunde stellte, um sich wenigstens indirect durch einen kaiserlichen Befehl zu decken und für den voraussichtlichen Fall des Misslingens „gerade den gefürchtetsten Mann am Hofe unter dem Scheine eines sehr schmeichelhaftn Vertrauens zum Mitschuldingen zu machen,” (Röder, id. m. I, 119.) – oder ob er, wie der Biograph Rüdiger Starhembergs (A. Graf Türheim, Feldmarschall Ernst rüdiger Graf Starhemberg, 226.) folgert, dem herbsten Tadler und schärfsten Kritiker seiner Operationen ein hic Rhodus, sic salta! bieten wollte.”

[39] Röder, id. m. I, 121: „Bei seiner Ankunft von Ofen gab es keinen Ruhm mer zu gewinnen, keinen zu verlieren, sondern nur Conferenzen, in denen es sich schon nicht mehr um die Frage handelte, ob die Belagerung fortzusetzen seye, sondern wie man es anstellen müsse, die Trümmer der durch unglaubliches Ungemach und dazu gekommene schlechte Witterung zu Grunde gerichtete Armee, mit einem grossen Belagerungsmaerial und einer Masse Kranker und Verwundeter unter den Augen der waschamen Festungsbesatzung, in Gegenwart einer feindlichen Armee, in Sicherheit zu brigen.” – Zinkeisen, id. m. V, 118: „Als Markgraf Hermann unter den Mauern vonOfen intraf,handelte es sich schon um weiter nichts mehr, als nur die Trümmer des fast ganz zu Grunde gerichteten Heeres und das ansehnliche Belagerungsmetarial zu retten.”

[40] Angeli, id. h. 421: , id. h. 421: „Die militärische Action beschränkte sich fast ausschliesslich auf die Abwehr der Angriffe der Türken sowohl von Aussen her, als von der Festung, die in dem Maasse an Kühnheit zunahmen, als die Belagerer an Zahl und Kraft einbüssten.”

[41] Angeli, id. h. 421: „Am 26. verliessen sämmtliche ungarische Nationaltrupen die Armee, weil sie sich durch die Repartition der Winterquartiere beschwert fühlten. Die Bemühungen des Palatins, sie zurückzuhalten waren elfolgslo; sie beriefen sich darauf, dass sie, sowie im Jahre 1683, auch diesmal ohne Entgeld oder Sold, blos gegen die Versicherung, von Einquartierung befreit zu sein, die Waffen ergriffen hätten, während sie nun gerade so wie im Vorjahre die uartierlast tragen sollten.” – Szeptember 29-én Eszterházy nádor ezeket jelentette Lipót császárnak (Literae et Opiniones Pauli Eszterházy): „Budát ugyan vívjuk, legkegyelmesebb császár, de ha így folytatjuk ostromát, tartok tőle, hogy nem jut kezünkbe. A magyar katonaság is fogyni kezd véginség miatt, elesége nincsen, fizetés nem érkezik, szavakkal többé nem tarthatom. S e nyomorúság közepette veszem a megyéknek szóló parancsot, mely a jövő télen is Magyarországban akarja szállásoltatni a hadakat s mely oly zavrba ejti a nemzetet, hogy néhány nap alatt valamennyien eltávoznak a táborból. S ez igen természetes. Mert hiszen a mult télen is éppen a hű megyéket sujtotta a téli elszállásolás és most ingyen, egy fillér díj nélkül szolgálunk, vérünket ontjuk felségedért: és ismét szállást adjunk,ismét nyomást szenvedjünk. Mi bizony, hű szolgálatunkért jutalmat, nem büntetést reméltünk, s a lotharingiai herceg tanúságot tehet őszinte buzgalmunk mellett. Isten a megmondhatója, mennyi fáradsággal szedegettem hadaimat együvé; 3000-et Újvár bekerítésére szántam, 2000-et a Rábánál hagytam, Leslie tábornok úrnak pedig 2000-et küldtem: s mind ez egy krajcárjába sem került a fiscusnak, azon kevés kenyéren kívül, melyet itt kiosztogattak s mely nagyjából oly rossz volt, hogy senki sem volt képes megenni.”

[42] Angeli, id. h. folytatólag: „Der Verlust dieser leichten Reiter, deren Unterhalt fast so gut wie gar keine Sorge machte (sic!), war ein um so schwarer Schlag für das kaiserliche Heer (no lám, a rendesen lebecsült, fitymált magyar csapatok egyszere milyen értékes anyag színében tűnnek fel!), als kurz zuvor die Nachricht eingelaufen war, dass 10.000 Tataren zur Armee des Seraskiers gestossen seien.”

[43] Angeli, id. h. 422: „Während dieser Affeire hatten die Schiffe die Landung bewirkt. Der, meist aus Ingenieuren, Constablern und Minirern, dann aus einigen Hundert Mann Infanterie bestehende Succurs zog mit fliegenden Fähnlein und klingerdem Spiele in die Festung ein.”

[44] Türkenkrieg und Christensieg, 68.

[45] Röder, id. m. I, 121: „Hundert und neum Tage hatte die heuptsächlich durch fehlerhafte Leitung und Uneinigkeit der Häupter gescheiterte, Belagerung von Ofen gedauert, ein Heer von 57.000 Mann mit 178 Feuerschlünden nach und nach davor gekämpft; davon waren im Laufe derselben durch Feindes Hand, Krankenheiten und Hunger 23.000 Mann umgekommen, die meisten Cavalleriepferde gefallen, der Kern der Armee – eine schöne Infanterie, von der einzelne Regimtenter von 2000 auf 191 Gemeine herabgeschmolzen waren – vernichtet, – vernichtet der Aufwand und die Hoffnungen eines ganzen Feldzugs unter den Mauren eines Platzes, der in Ansehung dessen, was die Hand der Konst für ihm gethan hatte, heutigen Tages kaum den Namen einer Festung verdienen würde.” – Lásd még Wagner, Hist. Leop. I, 634. – Han, id. m. 626. – Hammer-Purgstall, id. m. III. 760. – Csányi János kron. 106. – Hiestoire des Troubles de Hongrie, IV, 10.