Az 1682. évi hadjárat kitöltéséhez a közvetlen okot elsősorban Thököly messzemenő tervei szolgáltatták, de nagyban hozzájárult ahhoz a császári sereg magatartása is, mely nem törődve a császár ama parancsával, hogy a törököt lehetőleg békében hagyják, gyakran Budáig és Váradig is elportyázott, ezáltal mindjobban magára vonván a török magasabb parancsnokok és a porta haragját.[1]

Ezúttal azek az egyébként elég csekélynek látszó és eddig is bőven napirenden levő okok is elegendők voltak arra, hogy a Konstantinápolyban felülkerekedett harcias párt élén álló Kara Musztafa nagyvezír világraszóló nagy terveket szőjjön, melyek nem állottak kevesebből, mint hogy Bécset elfoglalja és Németországot hatalma alá hajtsa. Ezt a merész tervet Kara Musztafa Thököly Imre segítségével akarta végrehajtani; elsősorban tehát utóbbit akarta a fény és hatalom oly magas polcára emelni, hogy benne méltó szövetségestársra találjon. Ez volt tehát török részről közvetlen célja az 1682. évi hadjáratnak, mely mintegy előjátéka volt ama 16 éves döntő küzdelemnek, mely végeredményben a törökök kiűzését eredményezte Magyarország területéről. Nagyon természetes, hogy ilyenformán Thököly magas szárnyalású tervei sem válhattak valóra. Egyébként az a feladat is melyet Thököly maga elé tűzött, oly nehéz volt, hogy szinte csodálkoznunk kell, hogy ő a rendelkezésére álló csekély eszközök mellett annak megoldására és végrehajtására egyáltalában vállalkozott. Mindazonáltal merészségének és szívós kitartásának a török jóhiszeműség és hathatós támogatás folytán oly szép és túlságosan nagy lett az eredménye, hogy annak elfogadására és elkönyvelésére még csak jogosítottnak sem érezte magát. Épúgy mint Bocskaynak, Thökölynek is éreznie kellett és érezte is, hogy Magyarország koronáját más mint a magyar nemzet nem adhatja senkinek s ezért valójában egyikük se fogadta el a szultán kezéből azt, mert annak igazi értéke úgy sem lett volna soha. De mindentől eltekintve, kissé furcsának tűnik fel, hogy Ibrahim vezír mindössze Kassa, Fülek és még néhány másodrendű erősség elfoglalását elég szilárd alapnak tartotta arra nézve, hogy Thökölyt a szultán nevében egész Magyarország királyául kiáltsa ki, amikor annak még törvényesen megválasztott és a magyarság egy része által még mindig elismert királya, Erdélynek pedig Apaffy személyében még a porta által is megerősített fejedelme volt. Hogy mindez megtörténhetett, az nem Thököly, vagy a porta hatalmának, hanem elsősorban Lipót császár-király és a bécsi körök gyengeségének volt betudható.

A török segítség igénybevételének igen nagy és súlyos bére volt, mert annak fejében az újonnan kreált Magyarország a porta rendes adófizetőjévé vált. Tudta, érezte, sőt bizonyára restelte is ezt Thököly; ezért indította meg hadműveleteit még a török és erdélyi segítség beérkezte előtt, arra számítván, hogy hátha sikerül neki önerejéből is döntő sikereket elérni, amire azonban természetesen nem valami nagy kilátása lehetett.

A hadműveletek súlypontját Thököly Kassa megvételére fektette, tudván azt, hogy Bocskay, Bethlen és I. Rákóczy György idejében is Kassának, mint Felső-Magyarország legfontosabb helyének birtoka az összes északkeleti részek birtokát is maga után vonta. Másrészt neki Kassát fentemlített igyekezetére való tekintettel is lehetőleg gyorsan kellett hatalmába ejtenie s így nagyon helyes volt, hogy rendszeres ostrom mellőzésével, mihez a szükséges tűzérség és ostromszerek felett sem rendelkezett, a rajtaütésszerű támadási formát választotta. De hogy ez oly simán és oly gyorsan eredményre vezessen, azt a tervezés pillanatában bizonyára ő maga se hitte. Egyébként a célszerű tervezés és végrehajtás érdeme nem is Thökölyt, hanem Szirmay Andrást illeti.

Hogy Lamb-ék Saponara beható figyelmeztetése dacára is elmulasztották a kellő elővigyázati rendszabályok megtételét, ez igen nagy szegénységi bizonyítványt állít ki az akkori kassai katonai védelmi viszonyokról.

Hogy Kassa meghódolása után az egyesült török-magyar sereg Fülek alá vonult, az kivált Ibrahim pasa kívánságára történt, akinek már hosszabb idő óta igen sok panasza volt a füleki vár őrségének a szomszédos török területre kezdeményezett gyakori kiütései miatt.

Fülek védelmében a császárhű Koháry István halhatatlan érdemeket szerzett magának és hogy a vár mindössze 20 napi ostrom után megadta magát, arról a hőslelkű parancsnok, aki mint katona a leglelkiismeretesebben teljesítette kötelességét, nem nagyon tehetett. A fellázadt őrséggel szemben még az ő acélos akaratereje is gyengének és tehetetlennek bizonyult.

Kassa és Fülek megvétele után Ibrahim pasa egyszerűen faképnél hagyta a királyi méltósággal feldíszített fegyvertársát, akire nézve nagy szerencse volt, hogy a császári parancsnokokat és csapatokat Thököly eddigi sikerei annyira kishitűvé tették, hogy azok minden további ellenállás gondolatával felhagyva, hanyatt-homlok rohantak vissza a Vág védőszárnyai mögé, miáltal lehetővé tették, hogy Thököly erősen megfogyatkozott hada nemcsak a bányavárosokat és a Garamig terjedő országrészt hatalma alá hajtsa, hanem egy újonnan Sziléziába indított portyázó had pusztításai révén még magasabb fokra emelje a császári kormány rémületét, úgy hogy az még nagyobb fokban hajlandóvá vált a békülékenységre. Ez lett az egyik oldalon megnyilvánult kishitűségnek és a másik oldalon kifejezésre jutott valóban szép és elismerésre méltó férfias bátorságnak jól megérdemelt gyümölcse.

[1] Cserey Mihály históriája, 129. Ezt a hivatalos török történetírás is megerősíti. Így Rasid efendi (Dr. Karácson id. m. 227.) id. m.-ban erről többek között ezeket mondja: „Híre jött, hogy a német császár néhány várat, melyek régóta Felső-Magyarországhoz tartoztak, már korábban elfoglalt s a lakosokat erőszakkal meghódoltatta, a múlt évben pedig a kuruc királytól (vagyis Thökölytől) a Kálló nevű várat is elvette s ellenséges szándékát napról-napra kimutatta; azonkívül a gonosz császár a közte és a magas birodalom között szabatosan megállapított békefeltételekkel ellenkezően újonnan egy-két várat és hidat építtetett s a határszéleken némely rakoncátlan csapatainak rablásai miatt a határszéli lakosok biztossága kárt szenvedett.”