XIV/7. és XVI/8. számú melléklet.

Az 1681. évi események, ha nem is katonai, de politikai téren igen nagy előnyöket biztosítottak Thököly számára, aki most már azon fáradozott, hogy a portával, a franciákkal és a bécsi udvarral folytatandó tárgyalásai révén minél nagyobb előnyöket biztosítson magának.

A bécsi udvarral való tárgyalásokat nagyon megkönnyítette Saponara alezredes, aki eddig is nagyon sokat fáradozott és mindent elkövetett, hogy az udvar és Thököly között végleges megértés és béke létesüljön. Saponara előzékenységét és jóindulatát honorálandó, Thököly 1681 végén a bécsi udvarral szemben még elég szerény kivánságokat támasztott. Fejedelemségről még nem tett említést, hanem csak a kassai főkapitányságok s azonkívül a maga és a bujdosók jószágainak visszaadását és a vallásszabadság teljes biztosítását kívánta s azonkívül a porta kielégítésének szükségét is hangoztatta.[1]

A fegyverszünet megkötése után[2] Bécsbe visszatért Saponara melegen elfogadásra ajánlotta Thököly feltételeit, de az udvar azokat elfogadhatatlanoknak jelentette ki, mert még annak gondolatától is írtózott, hogy Thökölyt az ország egyik leggazdagabb főurává tegye és hogy reá bízza Magyarország egyik legfontosabb katonai tisztségét. Saponara helyett most Eszterházy nádor kapott megbízást a tárgyalások folytatására, de Thököly a nádort esküdt ellenségének ismervén, vele még szóba sem akart állani. Ilyenformán a kiegyezés meghiusult s Thököly most már végkép a törökök és franciák karjaiba tereltetett át. „1682 februárban Nemessányit harmadízben Varsóba küldte, ki onnan két hónap mulva 23.000 tallérral tért meg. Csakugyan e közben a császári és pápai követek, a lengyel főpapok és urak a legnagyobb nyomást gyakorolták Sobiensky János királyra, akadályozza meg a magyar–francia érintkezéseket. János király kénytelen volt engedni s a magyarok elől elzárta a lengyel határt. Apaffy is ellenséges lábra helyezkedett Thököly irányában, ez Erdélyen át sem bírt a franciákkal érintkezni s úgyszólván légmentesen el volt zárva tőlük. – Annál kedvezőbbre fordultak ügyei a portán, hol követeit 1682 február 9-én fogadta a nagyvezír”, akik a 443. oldalon említett ajánlatot adták elő. Kara Musztafa február 9-én bocsátotta el Thököly követeit azzal a bíztatással, hogy forduljanak bizalommal Ibrahim budai pasához, akit a szultán szerdárra, az összes magyarországi török hadak fővezérévé nevezett ki. Melléje rendeltettek még: Abdurrahman pasa, a boszniai tartomány kormányzója, Kücsük Hasszán pasa, a rumili béglerbég, Szidi-záde Mohammed pasa temesvári, Ozmán pasa egri és Mavrul-oglu Mohammed pasa váradi béglerbég, továbbá Musztafa pasa szilisztriai kormányzó és a nikápolyi pasa.[3] Közben Thököly, miután a fegyverszünetben kijelölt vármegyék a nagy ínség miatt elégtelenek voltak katonái eltartására, a fegyverszünet felbontásával fenyegetőzött, ha nem segítenek baján, mire márciusban le is küldték Bécsből Hoffmann alezredest Kaposra, hogy Thökölyt megnyugtassa, ami azonban nem sikerült. Végre megint Saponarara bízták az egyezkedési tárgyalásokat, aki április 25-én új egyezséget kötött Thökölyvel, mely a Szoboszlón átadott négy megyén kívül egész Zemplént, Szathmárból két járást, Sárosból és Gömörből pedig egy-egy járást jelölt ki a kuruc hadak szállásául azzal a hozzáadással, hogy a katonaság az utóbbi három megye egész területéről követelhet magának élelmet.[4] Egyéb kívánságainak teljesítésére azonban az udvar most sem volt hajlandó, pedig ezek a kívánságok utóbb, a porta kegyének még nagyobb mértékben való megnyerése óta lényegesen magasabb fokra szöktek fel. Mindazonáltal Saponara még mindíg bízott a sikerben és kérve kérte az április végén Budára induló Thökölyt, hogy ott ne végezzen oly dolgokat, amelyek ártalmára lehetnének a közte és őfelsége között fennálló ügynek.[5] Ibrahim budai pasa fejedelmi pompával fogadta a hozzá érkező Thökölyt, akit a tömeg „éljen a magyar király” kiáltással fogadott. Thököly négy napot töltött Budán kitűntető fény és pompa között s ez alatt ketten a budai pasával megszerkesztették a szövetség-szerződés tervezetét, melyet végleges jóváhagyás végett a szultánnak terjesztettek elő. Budán Thököly már csok romjait látta Mátyás király fényes palotájának. Innen Thököly Egeren át, ahol szintén fényesen fogadták és egy bor nélküli lakomával s kötéltáncosok mutatványaival tisztelték meg mint a porta hívét.[6] Kaposra történt visszautaztában május 17-én Olasz-Liszkán újból találkozott Saponaraval, akitől most már a törökkel való megállapodáshoz képest Felső-Magyarország egy részének átengedését kérte az udvartól, főleg azért, hogy legyen miből adót fizetnie a szultánnak. Ez ügyben és hogy az udvar beleegyezését is kieszközölje, Zrínyi Ilonával való házasságára nézve, Izdenczy Mihályt küldte Bécsbe, de az ott vajmi keveset végzett.

Közben Thököly május 20-án felmondta a fegyverszünetet, bár még tovább folytatta a tárgyalásokat Saponaraval, június 15-én pedig Munkácson oltárhoz vezette Zrínyi Ilonát, bár akkorára az udvarnak erre vonatkozó beleegyezése még nem érkezett meg.[7]

Thököly csak rövid időt szánt a házas élet első örömeinek, mert már július elején megkezdte a hadműveleteket. Sőt már június 25-én Madács Péter, Thököly kapitánya, Rozsnyón volt és a bányavárosokat megadásra hívta fel.[8] Majd július első napjaiban, miután Kassát még a portától kirendelt csapatok beérkezése előtt akarta hatalmába keríteni, Újfalura tette át táborát, honnan intézkedése értelmében Madács Péter, Petneházy Dávid és Harsányi György elállották a Kassára vezető összes utakat és július 7-én elfogták Herberstein grófot, midőn az mint újonnan kinevezett parancsnok több tiszttel és 80 emberével[9] Kassára iparkodott, magával vivén az ottani őrség négy havi zsoldhátralékát.[10] „Meg akarta mutatni, – írja Acsády id. m. VII. 362. old. – hogy a török nélkül Erdély nélkül a saját erejével is boldogulni képes. Bizalmasa, Szirmay András figyelmeztetésére, ki Eperjesen iskolatársa volt és az oderai Frankfurtban hadmérnöki tanulmányokat végzett, határozta el, hogy rajtaütést próbál a kassai fellegvár ellen, mely a városon kívül az előző évtizedben épült. Falai erősek voltak ugyan, de máskülönben mint egy császári tábornok már 1676-ban jelentette, oly állapotban volt, hogy ellenséges rajtaütés ellen nem lehetett megvédeni.” Szirmay, aki Kassát jól ismerte, kifejtette, hogy a citadellát, nyugati részének kevésbbé kielégítő erődítése miatt, nem volna nehéz az őrség meglepő megrohamozásával bevenni.

Saponara, aki még mindig Thökölynél volt, „neszét vette a tervezett vállalatnak és azon ürügy alatt, hogy Eperjesre indul, július 19-én reggel Kassára utazott, hová aznap este meg is érkezett. Lamb alezredessel, a város parancsnokával akart beszélni, de értésére adták, hogy Lamb beteg, vagy ittas, mint Guadigni százados mondá. Erre Saponara Guadagnit kérte, hogy kétszerezze meg a citadella őrségét, virrasszon ott tisztjeivel együtt s legyen gondja az őrszemekre, kivált azon a részen, hol az árokban sekély a víz. Másnap Saponara a Bécsből visszaérkező Zrínyi János fogadására Lőcsére utazván, elindulása előtt kérdezte Guadagnitól, hogy mit végzett. „Jelentést tettem az alezredesnek – válaszolt ez, – ki azt mondta, hogy jelenteni fogja a híreket a tábornoknak s bevárja annak parancsait.” Saponara eléggé bosszankodott, de mennie kellett s míg kocsija el nem indult, folyvást vigyázatra intette a tiszteket. S valóban Szirmay nem várta be Strassoldo válaszát a Lamb jelentésére,”[11] hanem július 19-én 1.000 gyalogossal és 300 lovassal elindult Kassa felé. „Éjfél után érkezett a fellegvár közelébe, melynek árkán 200 embere átlábolt, mire létrákon a falakra kapaszkodtak fel. Rövid, de véres egyórai harc után július 20-án a fellegvár a kurucok kezében volt.[12] A 800 főnyi császári őrség a vállalat alatt 78 halottat és 94 foglyot vesztett,[13] a kurucok vesztesége ismeretlen. Thököly ép reggelizett, midőn a diadal hírét vette; félbehagyta tehát reggelijét és Kassa felé vágtatott. Fő törekvése az volt, hogy megvegye a még ellenállást kifejtő várost is a szerdár megérkezése előtt. Időt is akart nyerni, hogy egyrészt a császáriak felkészüléséig minél több helységet elfoglalhasson, de másrészt a szövetséges iránt bizalma sem volt, ki a kivívott siker után kényelmetlenné válhatott követelései miatt. Nyomban hozzáfogott tehát a város megostromláshoz, melynek lakosait az útban levő törökkel rémítgette, ki nem lesz oly irgalmas, mint ő, ha neki adják meg magukat. De Lamb szégyelvén az eddigi mulasztásokat, egy ideig védte magát.

Egyrészt, hogy Kassával mielőbb végezhessen s hogy aztán gyors tempóban folytathassa foglalásait, Thököly nemcsak az összes kuruc hadakat fegyverre szólította, hanem a nemességet is általános fölkelésre hívta fel.

Augusztus 1-én Thököly sógora, Zrínyi János és Saponara újra megjelentek nála s ismét alkudozni kezdtek a fegyverszünet iránt. Csakhogy a kocka már el volt vetve s Ibrahim pasa már jókora sereg élén közeledett Kassa felé. Amikor a janicsárok már az árkokhoz értek, Lamb kitűzte a fehér zászlót. És így augusztus 14-én Thökölyé lett Felső-Magyarország fővárosa és a szepesi kamara átalakult Thököly kamarájává.”[14]

A megadást követő napon, augusztus 15-én, az őrség 600 embere Thököly zászlói alá állott, 200 ember pedig Lamb kapitánnyal a lengyel határszélig kisértetett, hol szabadon bocsáttattak.

Kassa alól a Thököly által vezetett kuruc fősereg és Ibrahim budai pasa 30.000 főnyi serege csoportokra osztva, augusztus 16-án indult el és e csoportok valóságos diadalmenetben foglalták el Eperjest, Lőcsét, Tokajt, Szádvárt, Ónodot[15] és Putnokot, majd augusztus 22-én Thököly és Ibrahim ostrom alá fogták az erős Füleket.

„Míg Thököly egymásután aratta sikereit, Apaffy pénzzel és szép szóval igyekezett a törököt rávenni, hogy ne segítse s Wesselényit tegye a bujdosók vezérévé. Apaffy immár trónját féltette Thökölytől s azt hitte, hogy a lutheránus szászok segélyével akár fejedelmi székében ülni. Húzta-halasztotta tehát a porta azon rendeletének vérehajtását, hogy haderejével Thökölyhez csatlakozzék. De végre augusztus 5-én mégis elindult Szamosújvárról és szeptember 2-án érkezett a füleki török-magyar táborba.”[16]

A füleki eseményeket és a vár ostromát Angyal id. m. I, 270–275. old. következőleg adja elő: „A kettős körfallal védett város a hegy tövén közvetlenül a magas szikla fölött épült vár alatt terült el. 4.000 főnyi magyar s német őrséggel védte Füleket főkapitánya, Koháry István. Koháry atyja a török elleni harcokban esett el, ő maga Nagyszombatban s Bécsben tanult, nevelésének minden hagyománya azon párthoz fűzte, mely a dynasztia erejétől várta az oltalmat a török terjeszkedés ellenében… Jól érezte magát a végbeli kapitány hivatalában, szilaj katona volt, szerette küldözgetni huszárjait, s hajdúit a hódoltságra, hogy zsákmánnyal térjenek vissza s hogy rettegjen a török „éles fegyverektől, megvetett lesektől.” A végbeli törökök régóta kérték a portát, hogy rontassék le Fülek vára. Koháry büszke volt gyűlöletükre s gyalázatnak tartotta, hogy magyarok is segítik a pogányt a végvárak elfoglalásában. Daccal fogadta a Fülek alá vonuló nagy hadat, mert bízott várának erősségében s hitte, hogy urának seregei nem fogják veszni hagyni őt Fülekkel együtt. – Midőn az erdélyiek a városhoz értek, a felperzselt külvárosban már tevék heverésztek. A vezír megadásra szólította fel Koháryt, ki hátat fordított a hírnöknek. Szeptember 2-án a törökök erős lövöldözése sejteté a fülekiekkel, hogy ostromra (vagyis rohamra) készül az ellenség. Koháry egy fogoly törököt felnyársaltatott és szeptember 3-án reggel kifüggesztette a holttestet a vár falára. Három órakor reggel a két török sáncból kilőtt nagy tüzes gránátok hullottak a városba, mintha „vérszínű holdgömbök hullanának.” Reggeli félhatkor a város több helyen felgyulladt, s a vár mögött egy falu is égni kezdett. Tíz órára már az egész város lángolt, a szép házak, a kálvinista és katholikus templom, a ferencrendiek kolostora tövig leégtek. A füst úgy elsötétítette az ostromlók táborát, hogy az írást bajos volt ott olvasni. „Haj a jeruzsálemi vésznek képe”, kiáltott fel a nagyszebeni szenátor, kinek az ostrom részletes leírását köszönhetjük. A janicsárok reggel hat órakor kezdettek a falra mászni s hét órakor már mindenfelől leereszkedtek a városba. Írtóztató tusára keltek már az ostromlottak a janicsárokkal, egymásután váltották fel a basák embereiket. Egy órakor a fülekiek elhagyták a város kapuját, de ekkor a kapu alatt elásott lőpor felrobbant és néhány száz török „Mohamedhez szállott”. A halottak halmain át nyomultak az ostromlók a várba, a falon kívül állók Allah! Allah! vagy Jézus! Jézus! kiáltásoknak nagy vagy kisebb erejéből találgatták, hogy ki győzött. Este már a várba szorultak vissza az ostromlottak s reggelig a janicsárok víárkokat ástak egész a várig. – Szeptember 4-én korán reggel a törökök megújították a tüzelést s 8 órakor Thököly egy trombitást küldött a várba Koháryhoz, ki elfogadta a felajánlott háromnapi fegyverszünetet. Thököly részéről Petrőczy, Ibrahim részéről Ulman bég küldettek túszokul a parancsnokhoz s általuk Thököly felkérte a várat oly feltétellel, hogy Koháry neki adja meg magát. Koháry gúnyosan fogadta a követeket. A béget körülvezette a várban, megmutatta neki lőszereit, embereit és az eleséget. „Eredj – így szólt hozzá – mond meg a vezírnek, ha ő mezőben lakik, mi várunkban és házunkban, ha ő doboltatja magát, mi is, ha ő nem fél, mi sem.” – Szeptember 5-én reggel a fegyverszünet alatt a janicsárok a vár legalsóbb falához közeledtek, hogy a falon ülő magyarokkal beszélgessenek. Koháry néhány kézigránátot dobatott közéjük, mi annyit jelentett, hogy menjenek tovább. A török sáncból visszalőttek s így vége volt a fegyverszünetnek. A török urak a biztos diadal reményében fogtak az ostrom megújításához. Az ázsiai Islar aga már 10.000 tallért kínált a füleki basai hivatalért. Ibrahim a szászok sáncába küldte, hogy bátorítsa az oda rendelt katonákat, de midőn az aga a sánchoz ért, egy ágyúgolyó ketté hasította. – Szeptember 6-án a vezír felszólítására Apaffy Apor Lázárt, Nagy István marosszéki kapitányt és Török István deákot küldötte Koháryhoz, de nem juthattak fel a várba, mert Koháry kiizente, hogy nem akar alkudozni A török ekkor már 4.000 embert veszített,[17] a janicsárok és spahik zúgolódtak, a vezír pedig a hónap közepére otthon szeretett volna lenni. Végezni akart minél gyorsabban. 11 órakor éjjel a törökök dob, sípszó mellett iszonyú kiáltással s lövöldözéssel rohamot intéztek a vár ellen, de visszaverettek. 1 órakor éjfél után még nagyobb erővel ismételték a rohamot s most három órai harc után újra hátráltak. Félórai pihenés után harmadszor rohanták meg a várat s még délelőtt is sokáig küzdöttek siker nélkül. A három roham igen sok török életébe került, de az ostromlottak is kifáradtak és örültek, hogy 8-án a török tüzelését elnémította a Thökölyvel kötött fegyverszünet. A vár falai nem voltak annyira megrongálva, hogy ne lehetett volna folytatni a védelmet. Tulajdonkép hármas erődből állott a vár olyformán egymás fölé építve, hogy mind a hármat külön kellett volna ostromolnia az ellenségnek.[18] De az őrség fogyott, a váron belül oly szűk volt a hely, hogy a szétrobbanó gránátok egyszerre harminc embert is megsebesítettek, mint az ostromlottak beszélték. A katonák és a benszorult nemesség feleségei és gyermekei síránkoztak, Koháry kilenc követet küldött a nádorhoz, s a királyhoz, de nem kapott segítséget. Az őrség fellázadt, Koháry és Erkrad a németek kapitánya már nem birtak velük. Koháryt katonái azzal fenyegették, hogy ledobják a bástyáról. Szeptember 8-án egy kálvinista papot küldöttek a fülekiek Apaffy sátorába oly üzenettel, hogy a keresztényeknek átadják magukat. Valószínűleg Thökölyhez is küldetett követ, elég az, hogy ő kezdé vezetni az alkudozást. 9-én kora reggel a városba ment, s rövid idő mulva a vár legfelsőbb erődjéről levétetett a vörös zászló. Ez azt jelenté, hogy az őrséggel már megindultak az alkudozások. 10-én reggel meg volt kötve az alku. Az őrség azon része is, mely nem szegődött Thökölyhez, elvihetett mindent, amit a hátán elbírt. A vezír a muzulmánok vérdíjául 100.000 tallért követelt s úgylátszik, hogy övé lett Koháry pohárszéke és asztali készlete, melyek 60.000 tallérra becsültettek. Maga Koháry reggel 8 órakor lépett ki a várból, egy szép karabély függött vállán, övébe két pisztoly volt dugva, jobbról s balról a kihaja, mint a vezír helyettese és Thököly fogták Koháry övét, hogy megvédjék a bosszút áhító janicsárok ellen. Midőn Koháry már a magyar táborban volt, Thököly valószínűen szemére vetette, hogy miért nem adta meg magát hamarabb a keresztényeknek? „Én nem akartam feladni a várat, – válaszolá Koháry – melynek kapujában megesküdtem Lipót császárnak, hogy ott fogok élni s meghalni, hanem embereim adták fel azt.” Hát nem volt elég a mi hitünk?” – rivalt reá Thököly és Regéczre kisértette a vasra vert főkapitányt,”[19] ki csak évek mulva szabadult ki fogságából.[20]

Thököly a török óhajára levegőbe röpítette az erődítményeket s ezzel Fülek, mely a török-magyar harcokban másfél századon át oly kiváló szerepet vitt, örökre elveszítette katonai jelentőségét. Mielőtt a fegyvertársak elváltak, Ibrahim pasa szeptember 16-án kikiáltotta Thökölyt Magyarország királyának és nagy pompával átnyújtotta neki a szultán athnáméját.[21] A 14 pontból álló okirat, – írja Acsády id. m. VII, 363. old. – mely a budai megállapodásokat jogérvényes szerződés alakjába öntötte, Thököly Imrét, Bethlen Gábor ivadékát, magyar királlyá nevezi ki; halála után a magyarok szabadon választhatnak királyt, ki azonban katholikus nem lehet; vallásaikat, szokásaikat maguk, valamint a horvátok megtarthatják s a két protestáns felekezet egyenjogúsága továbbra is biztosíttatik; a magyar király területét a török nem dúlja, meg sem csonkítja s minden vár vagy község, melyet a magyar török segéllyel a némettől elfoglal, magyar marad; a némettel kötendő békeszerződésbe a szultán semmi olyat be nem vesz, mi a magyarokra hátrányos lehet; a jezsuiták az országból kiűzetnek; a magyar kereskedők a rendes vámfizetés mellett török területen szabadon űzérkedhetnek; ama községek, melyek eddig kétfelé adóztak, jövőre is így adóznak, a magyar király pedig a maga területe után évi 40.000 tallér adót fizet, mely összeg sohasem emelhető. Thököly hívei megnyugtatására nyomban kijelentette, hogy a királyi címet nem fogadja el s csupán fejedelemnek s a magyarországi részek urának nevezi magát.[22] Ezzel Magyarország területén egy új fejedelemség alakult, mely, ha nem is jogilag, de tényleg éveken át fennállott s ki volt véve a magyar király kormányzata alól. Az új fejedelmet immár az Erdélyben élő bujdosók is elismerték, az egy Wesselényi kivételével. Ezzel mindazok a remények, melyeket Apaffy és Teleky a magyar mozgalomhoz fűztek, végkép eltüntek. Dühvel és keserűséggel telten tértek vissza Erdélybe, honnan való kijövetelüknek a legcsekélyebb haszna sem volt, ámbár az erdélyi sereg a nyári hőségben a Tisza vidékén roppant sokat szenvedett s víz hiányában töméntelen ember és marha veszett el.[23] Ellenben az új fejedelem, kihez a tömegek mindenütt lelkesen csatlakoztak, folytatta diadalútját.” De mielőtt tovább folytatta volna útját, módot keresett, hogy az udvarral is valami modus vivendit találjon, miért is – mint Angyal írja id. m. I, 280. old. – „a királyi cím mellőzésével kimutatott tiszteletét a történelmi hagyományok iránt el nem mulasztotta kiemelni az udvar megbízottjaival szemben. Tudatta Saponaraval, hogy az elődök példáját mindenben követni akarván, kész volt békét kötni a római császárral, de oly feltételek alatt, melyek mostani állásához illenek s nem azok alatt, melyekkel a mult télen megelégedett volna.[24] Hogy kivívhassa a felcsigázott követeléseket, hadi mozdulatait merészen kapcsolta össze alkudozásaival.” És ez megtette hatását. Miután a császári csapatok a franciák által a Rajna mentén le voltak kötve, az udvar a nyár elején, amikor bizalmatlansága támadt Thököly és a porta szándékai ellen, ujoncokat kezdett toborzani s így Caprara Fülek ostroma alatt többnyire gyakorlatlan és igen rosszul ellátott hadak élén állott Zólyomnál s így nem lehet csodálkoznunk, hogy semmit sem tett Fülek felmentésére. „Apró csapatokat – írja folytatólag Angyal – nem küldhetett az őrség támogatására, mert a szorosokat az ostromlók tartották megszállva s teljes erejével sem támadhatta meg a jóval nagyobb ostromló hadat.[25] De Fülek eleste után Ibrahim hazatért és Thököly mellett csak csekély néhány ezernyi hadi erőt hagyott. Thököly panaszkodott a portán, hogy Nyitrát és Lévát is elfoglalhatta volna számára Ibrahim, ha még tovább marad a táborban, vagy őt jobban segíti.[26] Caprara azonban nem várta be Ibrahim és Apaffy szeptember 19-iki visszavonulását, hanem rögtön Fülek átadása után sietett elhagyni Zólyomot és előbb Szent-Keresztig, majd Trencsénig hátrált.[27] A nógrádi, zólyomi és honti császári őrségek nagy részében nem lehetett bízni, annyira nem, hogy Caprara szívesen vette, ha a várakból kivonulnak táborába, mert attól félt, hogy föladván a várakat, az ellenséghez fognak pártolni.[28] És így Thököly szabadon nyomulhatott Zólyomig s elküldhette Görgei Boldizsárt a bányavárosok elfoglalására”, ahol dús zsákmányt és nagy mennyiségű aranyat talált, melynek egy részéből saját nevére pénzt veretett.[29]

Görgei Boldizsárral egyidejűleg Petróczy István 2.000 lovassal Sziléziába indult, ahol főkép Bielitz környékét dúlta fel.[30]

Arra azonban csakhamar rájött Thököly, hogy a bányavárosokat nem lesz képes megtartani. Ezek árán igyekezett tehát az udvarral minél kedvezőbb fegyverszünetet kötni. Követei, Szirmay István és Jánoky Zsigmond november 19-én Bécsben csakugyan egyezségre léptek. Thököly kiadta a bányavárosokat, de kárpótlásul havi 3.000 forintot s Felső-Magyarországnak egész a Garamig terjedő részét kapta, természetesen csak a fegyverszünet tartamára. Szatmár, Ecsed, Patak, Szendrő, Szepesvár és Murány német kézben maradtak[31] s az udvar fejedelemnek sem ismerte el Thökölyt. De mivel Felső-Magyarországot legalább ideiglenesen kezén hagyta, Thököly 1682 végétől kezdve mindaddig, míg a hadi szerencse meg nem változott, tényleg Felső-Magyarország ura volt s gyakorolta is a fejedelmi hatalmat. Címe „gróf Thököly Imre, a magyarországi részek ura és fejedelme” volt. Minthogy a hat vár német őrsége a fegyverszünet miatt minden ellenségeskedéstől tartózkodott, a Garamig terjedő nagy országrész teljesen hatalma alatt állt… Általános volt az öröm, hogy immár megint „kalpag szab rendet a kalapnak”[32] ahogyan akkor mondogatták. A nép megszabadult a vallásüldözéstől, a szertelen adóktól, a kegyetlen német zsoldosoktól. A bujdosók hazatérhettek s visszakapták jószágaikat a protestáns templomaikat és iskoláikat, a többiek közt az egykor oly híres pataki főiskolát. Az eperjesi collegium szintén újra megnyilt s fényes ünnepélyekkel üdvözölte egykori tanítványát, mostani újjáalkotóját.

[1] Contarini január 17-iki dispaccioja. – Bécsi Hadi Levéltár, K. K. Kriegsregistratur jegyzőkönyvei, 365. köt. – Angyal id. m. I, 252. – Szilágyi–Acsády id. m. VII, 359.

[2] Lásd a 444. oldalon.

[3] Rasid efendi, Tarikhi I. munkája nyomán Dr. Karácsony Imre, A török sereg átvonulása Magyarországon 1683-ban. Hadt. Közl. 1896. évf. 326.

[4] Országos Levéltár, Országos Tört. Emlékek. – Angyal id. m. I, 255.

[5] Saponara id. m. 9.

[6] Gergely Samu közlése, Tört. Tár, 1887. évf. 319–321. – Caprara 1682. máj. 10-iki jelentése, Bécsi állami levéltár, Turcica. – Contarini május 23-iki dispaccioja. – Angyal id. m. I, 258. – Szilágyi–Acsády id. m. VII, 360.

[7] Horváth Mihály, Zrínyi Ilona élete.

[8] Pray, Epist. Proc. 484.

[9] A Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 61. szerint 150 emberrel.

[10] Pray, Epist. Proc. 492. – Török-Magyarkori Államokmánytár 252. – Szirmay, Accurata descriptio citadellae Cassoviensis. Kovachich, Scriptores Rerum Hungaricorum, I. 309.

[11] Angyal, id. m. I, 267.

[12] Szilágyi–Acsády, id. m. VII. 362.

[13] Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 61.

[14] Angyal id. m. I, 268. – Szilágyi–Acsády id. m. VII, 362. – Dongó-Gyárfás Géza, Adatok Zemplén vármegye történetéhez, II–IV. évf. Szirmay András naplója. – Thaly Kálmán, Egykorú jelentés a kassai citadella megvételéről. Századok, 1872. 416–419. – Kovachich, Script. Min. I. Szirmay András egykorú jelentése a kassai fellegvár megvételéről. – Majláth Béla, A felső vármegyei rendek kassai gyűlésének actái. Tört. Tár 1883. 546.

[15] A Kriegs-Chronik Öst. Ungarns, III/1, 61. szerint Ónodot a törökök már előbb foglalták el: „Ibrahim Pascha hatte während seines Marsches von Ofen nach Kaschau Onod erstürmt und eingeäschert.” – Horváth Mihály id. m. VI. 121. „Thököly… Ibrahim budai pasát, ki augusztus 1-én Pestről kiindulván, Ónod alá érkezett s azt három napi heves vívás után elfoglalta, szintén Kassa alá szólította, ahova az aug. 11-én megérkezvén…”

[16] Szilágyi–Acsády id. m. VII, 362.

[17] A Kriegs-Chronik Öst. Ungarns. III/1, 61. szerint az ostromlók összes vesztesége csak valamivel többet tett ki 3.000 embernél: „Mehr als 3.000 der Belagerer waren bereits gefallen, als die Besatzung gegen den Willen des Befehlshabers capitulirte.”

[18] A vár 1593. évi képét lásd az XIV/7. számú mellékleten.

[19] Miles Diarium Expeditionis. – Relationis Historicae Vernalis Continuatio 1682, 25.

[20] Szalay László id. m. V, 239.: „Koháry vonakodott az alkut aláírni s mert Thökölyt szemben is pártosnak, törökpribéknek szidta, foglyul a regéczi várba küldetett.” (Kazy Ferenc, Posthuma memoria Steph. Koháry, 20.). – Hammer-Purgstall id m. III, 722.: „Stephan Koháry als Gefangener des neuen, von den Barbaren den Ungarn aufgebürdeten Kuruczenkőnigs, sage ihm ins Angesicht: dass er des Vaterlandes Verräther, des ungarischen Nahmens Schandfleck, ein verächtlicher Türkensclave sei.” Fessler, Gesch. von Ungarn, IX, 314. – Bel, Not. hung. IV. 81.

[21] Egykorú magyar, kivonatát lásd Nagy Iván, Századok, 1876, 663–664. – Továbbá Röder, Ludwig Markgraft von Baden, I, 3–6. – Renner, Türkische Urkunden. Jahresbericht des Wien-Leopoldstädter Obergymnasiums, 1888. – Angyal id. m. I, 278: „Az athname kihirdetése után átadattak Thökölynek a királyi jelvények, a köntös, a kard, a bot, a zászló s a korona. Mindegyik jelvénnyel más-más basa látta el Thökölyt… Midőn már a korona is Thököly fején volt, a vezír fölkelt, üdvözölte az új királyt s felszólította kísérőit, hogy ők is ismerjék el Thökölyt királyuknak.”

[22] Angyal id. m. I, 279.: „Midőn a basák eltávoztak, Thököly kisérői parancsait kérték az új királynak. De Thököly azt válaszolta, hogy e cím őt meg nem illeti s hogy ő csak a fejedelem s a magyarországi részek urának címét veszi fel. Hivatkozott Bocskayra, ki visszautasítá a töröktől ajánlott királyi címet s némi körülírásokkal Bethlen példájára is hivatkozott. Ez utóbbi hivatkozás nem zárta ki teljesen a királyi cím fölvételének lehetőségét. A részek urának címe is igen hajlékony fogalom volt. Igaz, hogy az athname Felső-Magyarország birtokáról szól, de a hozzátartozó részeket is említi s általában úgy van fogalmazva, hogy a kellő időben Thököly az egész nem-török Magyarországot Horvátországgal együtt kérhette annak alapján.”

[23] Miles Mátyás részletes naplója. Szilágyi Sándor, Erd. Orsz. Eml. XVII. 341–388.

[24] Saponara 1682 szept. 29-iki jelentése.

[25] Contarini szept. 5. és 19-iki dispacciója. – Berichte des Hessen-Darmstädtischen Gesandten Justus Eberhard Passer (Archiv für österreichische Geschichte, Bd. XXXVII, 351.)

[26] Khunitz 1683. jan. 23-iki jelentése. Bécsi állami levéltár, Turcica. – A Thököly által szerkeszett követ-utasítás, Országos Levéltár, Lymbus O. 132.

[27] Contarini okt. 3-iki dispacciója.

[28] Knauz Nándor, Buda ostromához, 9.

[29] Contarini okt. 3-iki dispacciója.

[30] Katona id. m. XXXIV., 749. – Han, Altes und neues Pannonien, 515.

[31] Egykorú hivatalos kimutatás a Mittheilungen des K. u. K. Kriegsarchivs 1883. évf.

[32] Angyal id. m. I, 287.