1681-ben mindkét fél megkötött kezekkel foghatott csak hozzá a télen át szünetelő hadműveletek folytatásához. Lipótot s a bécsi udvart a bizonytalan külpolitikai konstelláció s főleg az újabb francia veszedelem és a csapatok elégtelensége gátolta nagyobbarányú hadműveletek tervezésében, a magyarok részén pedig a turáni átok, a vezető személyek örökös irígykedése és cívódása zárta ki nagyobbszabású sikerek és eredmények kivívását. Apaffy és Teleky féltékenykedése Thökölyvel szemben ez utóbbinak is megbénította cselekvőerejét és képességét; ez volt legfőbb oka, hogy Thököly az ezidei hadműveleteket megint csak rablóhadjárat módjára kezdte meg. Később, amikor már az Apaffy–Teleky-féle had is beérkezett, Thököly nagyon helyesen döntő támadó hadműveletek végrehajtását ajánlotta, sőt erőszakolta, de Teleky és Apaffy következetesen visszautasították a jó tanácsot; ők továbbra is csupán erősségek elfoglalásával és sarcolással pocsékolták el a drága időt, pedig seregük számbeli fölénye a legszebb siker reményével kecsegtethette őket, feltéve, hogy a császári had a neki felajánlott harcot elfogadta volna. Ha pedig Caprara ezt meg nem teszi, akkor Felső-Magyarország egészen a Vág folyóig hamarosan a bujdosók birtokába jutott volna, ami már egymagában véve is döntő eredménynek lett volna tekinthető. Míg ellenben a történtek szerint az ezévi hadjárat a teljes sikertelenség képét mutatta.