„A háború viharai, a pestis, leginkább azonban saját tehetetlensége – írja Acsády id. m. VII, 352. old. – már 1679-ben halomba döntötték a pozsonyi guberniumot. Ampringen eltávozott s az ország kormányzatának nem volt többé tulajdonképpeni feje. „Hogy a bajon segítsen, az udvar elhatározta, hogy 1681 elején országgyűlést tart. „A szellem, – írja Acsády folytatólag – mely az előkészítő tárgyalásokban nyilvánult, valósággal kizárta a lehetőséget, hogy az országgyűlés a bujdosókkal megegyezésre juthasson s egyes főurak, kivált Eszterházy Pál magánérdekeivel is egyenes ellentétben állt a békés kiegyezés. Mindazáltal az országgyűlés összehívásának, nagy elvi jelentősége volt, mert ezzel maga az udvar elismerte 1670 óta követett politikájának kudarcát. Az idegen uralom ama rendszere, mely a Lobkowitz–Hocher–Ampringen nevekhez fűződik, immár végképen megbukott, ámbár nem bukott vele a szellem, mely a rendszert szülte.”

A február 28-án Linzben kelt királyi meghívó április 28-ikára Sopronba szólította a rendeket, mivel Pozsonyban és környékén még mindig nagyban pusztított a pestis. Thökölyt szintén felszólították az országgyűlésen való megjelenésre, de ő a meghívásnak nem tett eleget.[1] A királyi pár a királyné gyöngélkedése miatt csak május 22-én érkezett csupán idegenekből álló környezetével három német ezred fedezete alatt Sopronba, ahol Lipót május 25-én az országgyűlést megnyitotta,[2] melynek legkiválóbb tevékenységét a június 13-án megejtett nádorválasztás és a vallásügyek újabb szabályozása jelezte.[3] Nádor ezúttal Eszterházy Pál lett, aki csakhamar teljesen Kollonics befolyása alá került, aki mindent elkövetett, hogy az e törvények által a protestánsoknak nyújtott kedvezmények csakhamar visszavonassanak.[4]

Ilyen körülmények között Thököly és nagyobbára protestáns párthívei nem voltak hajlandók a soproni határozatokba belenyugodni, annál kevésbbé, miután a porta 1681 február elején a moszkvai cárral a radzini békét megkötvén, Kara Musztafa nagyvezír értésére adta Thökölynek és a bujdosóknak, hogy a porta immár hajlandó őket hathatósabban támogatni. Csakhogy ez a támogatás nem olyan formában történt, ahogyan azt Thököly kívánta. Apaffynak állandóan Konstantinápolyban levő követei ugyanis elhitették a nagyvezírrel, hogy Thököly erőszakkal tolta fel magát a bujdosók vezérének, de ez azoknak egyáltalában nincsen ínyükre s a legtermészetesebb és legjobb, ha ezután is Erdély és annak fejedelme vezeti a magyar ügyeket. Ehhez képest a porta április 18-án Apaffyt tette meg a török, erdélyi, moldvai és havasalföldi csapatokból alakítandó segélyhad fővezérévé.

A török segítség tekintetében Ibrahim budai pasától bíztatást nyerve, és egyúttal Apaffy részéről is unszolva,[5] Thököly május 28-án felmondotta a Caprarával kötött fegyverszünetet s a maga részéről erélyesen nekilátott az újonnan megindítandó hadműveletek előkészítéséhez.[6]

Ibrahim budai pasa május 30-iki leveléből[7] tudta meg Thököly, hogy a porta Apaffy útján tervezi a magyarság megsegítését, mire június 14-én főembereivel Diószegen gyűlést tartott, mely kimondotta, hogy a magyar bujdosók tábora mást, mint Thökölyt fejének el nem ismer.

Július 13-án, vagyis négy nappal a felmondott fegyverszünet letelte előtt Thököly serege Fürednél átkelt a Tiszán.[8] „Ő maga Szikszó, majd a gömöri Bodoló körül táborozott, – írja Angyal id. m. I, 239. old. – de katonáit két nevezetesebb próbára küldötte. Madács Pétert ugyanis 1.000 emberrel Breznóbánya ellen rendelte s ugyanakkor a 3.000 főnyi csapatot vezető Füleki Kiss Mihályra bízta Szilézia pusztítását. Madács a 100 főnyi őrségnek egy részét levágta, más részét Geldy századossal együtt elfogta s a várost kifosztotta. Caprara Fülekről indult ellene a „kegyetlen hegyeken” át nagy sietséggel, de hogy bírta volna elérni a zsákmánnyal menekülő kurucokat? Most azt hitte, hogy legalább megfoghatja Füleki Kisst, ki ezáltal Bielitz környékét pusztította. Caprara Liptóba és Árvába küldte katonáit, hogy elállják a kurucok útját, de Füleki Kiss neszét vevén a reá várakozó fogadtatásnak, Lengyelországnak tartott Novytarg felé s így jutott a Szepességbe…[9] Most aztán végre augusztus 21-én Apaffy is kiindult Szamosújvárról[10] és Somlyón Telekyt nevezte ki fővezérnek. Egyelőre az volt főtörekvése, hogy a kurucok egyesüljenek vele, még mielőtt az erdélyi sereg Hasszán váradi basához, a török csapatok szerdárjához csatlakozott. Wesselényi örömest szót fogadott, már ekkor nem titkolta, hogy Apaffy hívei közé akar tartozni, Thököly hiába tartóztatta… Wesselényi mintegy 1.200 emberrel a somlyai táborhoz csatlakozott.[11] e Thököly körül hatodfél ezer ember volt és neki hasztalan küldött parancsot Apaffy… Hasszán basa is biztatta Thökölyt, hogy ne engedelmeskedjen Apaffynak s így Thököly, nem hajtva Apaffy parancsára és fenyegetéseire, Hasszánnal egyesült, ki a pocsaji mezőn táborozott Kis-Marja mellett. Szeptember 5-én Apaffy meglátogatta a szerdárt. Úgy látszik, hogy Hasszán védte Thököly követeléseit, mert Teleky a pocsaji mezőről vissza akart fordulni Erdélybe… Szeptember 7-én Hasszán és Thököly átmentek Apaffy táborába, mely az aranyszegi mezőn terült el Kis-Marja és Diószeg közt.[12] Egy óráig tárgyaltak s úgy látszik, hogy Thököly elismerte Apaffynak az athnamén alapuló szeraszkieri méltóságát, ellenben Apaffy is teljesítette Thököly néhány kívánságát és így megindulhatott a hadjárat… Vagy 25.000 ember ágyúkkal is ellátva[13] könnyen boldogulhatott a gyengén védett erődök ellenében”, azonban Teleky „nem lévén katona s Thökölynél sem találva engedelmességre, a szép sereggel nem bírt eredményt elérni… A jelenlevő francia ügyvívő, Du Vernay Boucauld, bámulva látta a tudatlanságot és zűrzavart”, mely itt a hadviselésben mutatkozott. Teleky megvette ugyan Böszörményt, de csak véletlenül, magyar és német őrségének civakodása következtében.”[14] „Most aztán Thököly – írja folytatólag Angyal – Apaffy beleegyezésével elvált a főseregtől oly végből, hogy Rakamaz felé menve, Caprarára vigyázzon s hogy védje a meglepetéstől a Kálló alá készülő sereget.[15] Thököly úgy gondolta, hogy Kálló ostroma után legjobb volna az egész sereggel átkelni a Tiszán… de a terv nem tetszett Telekynek és így Thököly szeptember 23-án az ostromló sereghez csatlakozott, hogy meggyőzze terve helyességéről az erdélyieket.”[16] Caprara gyengének érezte magát a fenyegetett várak felszabadítására és így meghagyásából Saponara Fülöp alezredes, a sárospataki parancsnok, szeptember 22-én alkudozásba bocsátkozott Thökölyvel. „Ez még inkább ösztönözte Thökölyt arra, – írja Angyal id. m. I, 243. old. – hogy tervének végrehajtását sürgesse. Most azt hitte, hogy tekintve az ellenfél gyengeségét s a szövetséges sereg jelentékeny erejét, túl a Tiszán a hadi mozdulatok és az alkudozások szerencsés kombinálásával kedvező fegyverszünetre s még kedvezőbb békeajánlatokra lehetne bírni a császáriakat”… Ellenben Teleky, őszre járván már az idő, nem akarta hosszúra nyújtani a táborozás idejét, még csak sarcolni akart könnyű szerrel és a szatmári erősségek elfoglalása által meg szerette volna szabadítani a Szilágyságot a császári őrségek kirohanásaitól. Thököly azonban kifejtette, hogy Kálló ostroma is elhúzódik s hogy Szatmár várát még nehezebb lesz elfoglalni.[17] E mellett Thökölyt nagyon bántotta Telekyék ama követelése, hogy erdélyi szolgálatban vesztegesse idejét és seregét. E nézeteltérésekből kifolyólag szeptember 27-én, két nappal Kálló várának megvétele után, Thököly és Teleky közt heves jelenet fejlődött ki Apaffy jelenlétében,[18] aminek aztán az lett a vége, hogy Thököly seregestől elszakadt a kállói tábortól és tisztelettel elbúcsúzván Apaffytól,[19] hadaival Szoboszló alá vonult.

Thököly elvonulása után Teleky rövidesen elfoglalta Ibrányt, Kis-Várdát és Nagy-Károlyt, de Ecsedet és Szatmárt nem bírta megvenni.[20] Erre Teleky, Apaffyval egyetértőleg, a maga részéről befejezte a hadjáratot s miután Szatmárt és Németit 5.000 forintig megsarcolta, az erdélyi hadakat haza vezette, mire a török segélyhad is haza távozott.[21]

Közben Thököly október 7-én személyesen találkozott Saponara alezredessel Zemplénben és újra felvett tárgyalásaival főleg azt akarta elérni, hogy a Rabatta-csoporttal megerősödött Caprara át ne keljen a Tiszán, az ottani várak visszafoglalása céljából.[22] Ez az igyekezete azonban meddő maradt, mert Caprara értesülvén az erdélyiek és a törökök hazatéréséről, végre átkelt a Tiszán. Saponara sietett megnyugtatni Thökölyt, hogy ennek más célja nincs, mint hogy a tábornok meg akarja szemlélni Szatmárt és Ecsedet.[23] Ámde ez a szemle végül mégis csak az elveszített erősségek visszafoglalásához vezetett s amikor Caprara már Nagy-Kállót is birtokába ejtette, Strassoldo azt ajánlotta, hogy a tábornok a Szoboszlónál álló Thökölyt, sőt még az erdélyi területet is támadja meg. Ezt azonban Caprara nem tartotta kivihetőnek s másrészt az udvar parancsa is tiltotta, hogy török vagy erdélyi területre lépjen.[24]

Ilyenformán az elveszített erősségeknek német kézre történt visszajutásával a hadjárat most már mindkét részről véget ért s az év végi erőlködés ezek szerint ismét teljesen meddő maradt. „De – állapítja meg Acsády id. m. VII, 359. old. – csupán katonailag. A török végre tiszta fogalmat nyert a bujdosók viszonyairól s megtudta, hogy a helyzet ura Thököly, nem pedig Apaffy vagy Teleky, kik a török segélyhad élén sem voltak képesek a mozgalomnak eredményt biztosítani. A váradi pasa ily értelemben tett jelentést Konstantinápolyban, hol a nagyvezír csakhamar eldöntötte a hosszú versengést s az erdélyi követek minden erőlködése dacára Thököly mellett foglalt állást. Ugyanezt tették a franciák s Erdély mellőzésével közvetlenül Thökölyvel érintkeztek, kinek követei novemberben megjelentek a portán, hol szívesen fogadták őket, ellenben az erdélyiekkel ridegen bántak.[25] Thököly arra kérte a nagyvezírt, nevezze ki Felső-Magyarország fejedelmévé, mely esetre két év alatt behódoltatja az egész országot.[26] A török segély mellett Thökölynek ép oly szüksége volt a franciákéra, mert a töröktől kaphatott ugyan katonát, de pénzt nem. Ezt csak a franciák adhatták. Követe, Nemessányi Bálint két ízben járt tehát Varsóban Lajos király követénél s kapott is némi pénzt. De a francia politika komoly áldozatokat nem akart hozni s a csekély pénzt is csak azért adta, hogy Thököly az udvarral meg ne béküljön, mellyel egyre folytatta a tárgyalásokat. A bécsi köröket ugyanis még mindig az a gondolat és vágy vezérelte, hogy Thökölyt áttérítik a császár pártjára s hogy az ő segítségével a török béke meghosszabbítását is nyélbeüthetik, vagy esetleg, hogy Thököly hadi erejének még hasznát vehetik a török ellen.[27] Ily mentalitás mellett és mivel Thököly csakis az udvar beleegyezésével számíthatott arra, hogy szíve választottjával, özvegy Rákóczynéval mielőbb egybekelhessen, nem csoda, hogy Saponara november 13-án Szoboszlón könnyen megegyezett vele egy újabb fegyverszünetre nézve, mely Ungvárt, Bereget, Ugocsát és Szabolcsot jelölte ki Thököly hadainak téli szállásául.[28]

[1] Kovachich, Vest. Comit. 802. – Wagner, Hist. Leop. I, 565.

[2] Bulyovszky Ferenc, Acta Comitialia Soproniensia 1681. – Zsilinszky Mihály, A soproni országgyűlés történetéhez. – Szederkényi id. m. III.

[3] Az alkotott törvényekre és az országgyűlés lefolyására vonatkozólag az elző lábjegyzetben idézetteken kívül lásd még: Corpus Juris Hung. II, 52. – Hist. Dipl. de Statu relig evang. in Hung. Appendix, 160–223.

[4] Az új törvények tartalmáról és hatásáról Angyal id. m. I, 232. old. a következőket írja: „A soproni országgyűlés a politikai kormányzat terén megsemmisíté Lobkovitz rendszerének maradványait. Az új adók megszűntek, a gubernium eltörültetett, s vele együtt az esztergomi érsekek helytartói méltósága is, Szelepcsényi nem csekély bosszúságára; felújult a nádorság s régi hatásköre, noha ezt az udvar némikép korlátozni törekedett. A király jelenléte az országgyűlés színhelyén s a királyné megkoronáztatása, ünnepélyes szint adtak a frigynek, melyet a dynastia kötött a katholikus és rendi Magyarországgal. De a protestánsok elégületlenül távoztak Sopronból. 1670 óta elfoglalt templomaik s iskoláik nagy része a katholikusok kezében maradt, a földesúri jogot ellenük fordították s istentiszteletük szabadsága csak bizonyos helyekre szoríttatván, saját kifejezésük szerint vallásuk „megrongált hajója itt-ott kijavíttatott ugyan, de hajdani fényét és szépségét nem nyerte vissza” (Acta Comit, Sopr. 1681. 196.). – Acsády pedig az id. m. VII. 357. old. a következőket írja: „A tizenkét évi üldözéshez képest az új törvények mindenesetre jelentékeny javulást képviseltek, tényleg azonban tetemesen megnyirbálták azon jogokat, melyeket a régi magyar törvények biztosítottak a protestánsoknak. Ezek tehát az új, kedvezőtlenebb törvényeket elfogadni nam akarták, hanem tiltakoztak ellenük. December 30-án a nádornak, a királyi személynöknek s Hermann badeni őrgrófnak, a hadi tanács elnökének nyilatkozatot nyujtottak át, melyben kijelentették, hogy a vallásügyben egyedül a régi törvényeket tekintik érvényeseknek. De épúgy szót emelt e törvények ellen a katholikus főpapság, mely a protestánsoknak ennyi engedményt sem akart adni…Így tehát a megoldás senkit nem elégített ki.”

[5] Fessler–Klein id. m. IV, 372.: „Thököly kündigte schon am 20 Mai dem General Caprara an, dass er nach Ablauf des Waffenstillstandes die Feindseligkeiten wieder beginnen werde. Er ward dazu sogar genöthigt, denn am. 11. Juni kam ein Abgesandter Apaffy's zu ihm nach Beregszász, der mit Confiscation seiner Gütr in Siebenbürgen und mit der Ungnade der Pforte drohte, wenn er mit Leopold Frieden schlösse.”

[6] Caprara május 30-iki levele, a megyékhez. Országos Levéltár, Orsz. Tört. Emlékek. – Pray, Epistolae Procerum, III, 473, de a fegyverszünet felmondásának napját hibásan május 20-ikára téve.

[7] Országos Levéltár, Lymbus, 0. 132. – Deák Farkas, Gróf Thököly Imre, levelei, 161.

[8] Deák Farkas, A bujdosók Levéltára, 127–131.

[9] Thököly 1681 aug. 9-én kelt levele Apaffyhoz a bodolói táborból. Török–Magyarkori Államokmánytár, 146. – Haim Gáspár id. m. 485.

[10] Horváth Mihály id. m. VI, 106.: „Apaffy a szultán által mellé parancsolt moldvai és havasalföldi vajdák dandáraival erősödve, augusztus végén mintegy 10.000-nyi sereggel indult meg Debrecen felé, hogy ott a nagyváradi s temesvári basák 8.000 és Thököly szintannyi ezer kuruc hadával egyesüljön.” (Bethlen Miklós önéletírása, I, 524.) – Fessler–Klein, id. m. IV, 379.

[11] Szabó Károly és Szilágyi Sándor, Inczédi Pál naplója. Történeti Emlékek a magyar nép községi és magán életéből, II, 5. – Bethlen Miklós önéletírása, I. 525. – Deák Farkas, Gróf Thököly Imre levelei, 246. – Országos Levéltár, Thököly-Levéltár, I. csomó.

[12] Peley Ferenc 1681. szept. 10-én Somlyón kelt levele Bornemissza Annához. Tunyogi-Gyüjtemény.

[13] Bethlen Miklós önéletírása, I, 524. old. teszi legalább 25.000-re az egyesült sereg létszámát, amellyel Lipót, miután közben, tekintve, hogy XIV. Lajos szeptember 29-én minden hadüzenet nélkül Strassburgot váratlan megrohanással hatalmába kerítette, újra kitört a francia háború (Legrelle, Louis XIV. et Strassbourg, 611.) – és bár a Sopron körül táborozó három ezred nagy részét is a felvidékre küldte, (Csányi János Krónikája, 54.), alig tudott többet 5–6.000 embernél szembeállítani.

[14] Szilágyi–Acsády id. m. VII, 358. – Horváth Mihály id. m. VI, 109: „Miután Böszörmény palánkját Thököly talpasai (gyalogosai) bevágták s a várost felverték, a várdában (erősségben) levő 200 német is megadta magát.”

[15] Bethlen, id. m. I, 526.

[16] Török–Magyarkori Államokmánytár, 166.

[17] Deák Farkas, A bujdosók levéltára, 135.

[18] Horváth Mihály id. m. VI, 109.: „Böszörmény alól Kálló alá menének s a várost ott is megvévén s felégetvén, a várbeli csekély német őrséget szintén megadásra kényszerítették. Thököly és Teleky közt itt megint kitört a viszály.”

[19] Szabó Károly és Szilágyi Sándor id. m. 6. – Angyal id. m. I, 244.

[20] Bethlen id. m. I, 527. – Serédi Levele Apaffyhoz, Török–Magyarkori Államokmánytár, 174.

[21] Nagy Gyula, Wass György és László naplói. – Horváth Mihály id. m. VI, 109.: „Apaffy… október harmadik tizedében visszatért Erdélybe s mintha világszerte híres harcot vívott volna, diadalmenetet tarta Gyulafehérvárott.”

[22] Deák Farkas, Gróf Thököly Imre levelei, 214.

[23] Saponara szavai a bécsi udvari könyvtár kéziratgyűjteményében A. 1683. csomóban 8.484 szám alatt elfekvő kézirat 37. oldalán: „Era il Thököly informatio da me, com'ho di sopra riferito che la mossa della nostra Armata, e il passagio d'essa oltra il Tibisco, non era per altro, cheper dover andar il Generale Caprara a visitar Szakmar e Ecaed.”

[24] A fentemlített kézirat 39. old.: „poiche della M. V. C. erano prohibito quelle invasioni.” – Kriegs-Cronik Öst. Ungarns, III/1, 60.: „Der General Caprara befehligte an der Theiss ein Corps von etwa 6.000 Mann. Der kaiserliche General wollte mit so geringer Macht kein Treffen annehmen und ging übr den Fluss zurück.”

[25] Angyal id. m. I, 247. old. erre nézve a következőket írja: 1681 végén Thököly befolyása a portán legyőzte az Apaffyét; ez év novemberében már Wesselényi hadainak nagy része is (újból) átpártolt Thökölyhez (Deák Farkas, A bujdosók Levéltára, 136–137.) s ugyane hónapban írta marquis de Vitry, XIV. Lajos varsói követe, királyának, hogy „Őfelsége szolgálata érdekében Erdélytől függetlenül kell érintkeznünk Thököly gróffal.” (Walizevszky Kaz., Acta Historica Res Gestas Poloniae illustrantia, VII, 179.)

[26] Thököly Berettyó-Újfalun 1681 nov. 14-én kelt levele, Bécsi állami levéltár, Turcica 1682.: „Der Teckelische Gesandte proposition in der Audienz wahre, der Gross-Vezier wolle den Teckeli zum König von Hungarn (?) deklariren, dagegen erbiete er sich einen gewissen Tribut der Porte jährlich zu bezahlen und in 2 Jahren ganz Hungarn Unterthänig zu machen.”

[27] Angyal id. m. I, 250.

[28] Saponara emlékirata (Promemoria) a bécsi csász. kir. állami levéltárban. Lásd, Röder, Des Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken, I, 11. – Angyal id. m. I, 252, úgy véli, hogy ez a promemoria azonos a bécsiudvari könyvtár kéziratai közt levő Il lumi della verita című, és szintén Saponaratól származó irattal.