A bujdosók 1680. január 8-án Szoboszlón gyűlést tartottak, amelyen Thököly Imrét választották meg fővezérüknek. Az új fővezérnek nem volt könnyű a helyzete. Apaffy, Teleky és Wesselényi nem jó szemmel nézték hatalmas növekedését, amit másrészt a bécsi udvar sem tartott valami kívánatosnak. Ennek tudatában Thököly annál is inkább mindnyájukkal a békés megoldás lehetőségét kereste, mert arra az I. Rákóczy Ferenc fiatal özvegyével, Zrínyi Péter leányával, Zrínyi Ilonával kötendő házassága érdekében igen nagy szüksége volt. Mindenekelőtt 1680 február elején Jolsván Leslie helyettesével, Strassoldo tábornokkal pünkösdig tartó fegyverszünetet kötött. Február második felében a bécsi udvar megbízta Szelepcsényi érseket, hogy Thökölyvel a végleges béke megkötése iránt is tárgyalásokba bocsátkozzék. Az érsek megbízásából Sebestyén Endre erdélyi püspök kereste fel Thökölyt és a tárgyalások eleinte elég jó mederben folytak, hanem utóbb a remények újból szétfoszlottak, egyrészt, mivel az erdélyiek mindent elkövettek, hogy azok sikerre ne vezessenek, s másrészt mivel az udvar ezúttal is felette szűkmarkúnak bizonyult. Így történt aztán, hogy amikor május 17-én Caprara Éneas tábornok, a Leslie utódjául újonnan kinevezett kassai főkapitány az elégületlenekkel való alkudozás céljából Lőcsére érkezett, oda olyan utasításokat hozott magával, amelyeket a bujdosók a béke alapjául el nem fogadhattak.[1] Ily körülmények között Thököly, „hogy az erdélyiek bizalmát végkép el ne veszítse, s hogy a császáriakat minél nagyobb engedményekre kényszerítse, nem újította meg a pünkösd táján lejárt fegyverszünetet és mindenütt kihírdette a háború megújítását.”[2] És miután a törököktől a segélynyujtás iránt biztos igéretet vett, a háborút május végén meg is indította. De ez sem mutatta az igazi nagy háború, hanem inkább a dúlással és fosztogatással kapcsolatos portyázás képét.[3]

Összeszedett csapataival[4] Thököly május végén a Szepességre ment, honnan júniusban egy erősebb portyázó csapatot a Vág völgyébe irányítván, ez mindenekelőtt Budetint verte fel, majd a Vág vonalat biztosító Starhemberg Rüdiger gróf által visszanyomva, Trencsénben, Árvában és Liptóban fosztogatott.[5] Liptóból ugyane csapat gyalogsága tutajokra ülve, a Vág folyón visszatért Trencsénbe, s miután ott a lovassággal egyesült, Klobouknál Morvaországba csapott át. Itt Balassa néhány falu felégetése után valami vár ostromával próbálkozott, de ez nem sikerült s így zsákmánnyal megrakodva, hamarosan visszatért a Szepességre. Itt Balassa csapatja Peróczy Istvánhoz csatlakozott, kit júliusban küldött Thököly a nyugati határ felé. Petróczy hada ezáltal több mint másfélezer főre szaporodott fel, mellyel a Jablunkai szoroson át Sziléziának vette útját s Frideck környékéig jutva, ott nagy pusztítást vittek véghez. Hanem az egyszer rosszul jártak, mert a dragonyosok és horvátok reájuk törtek, menekülésre kényszerítették és vagy háromszázat levágván közülök, tömérdek zsákmányt vettek el tőlük. „Azért maradt elég nyereség a kurucoknál, – írja Angyal id. m. I, 225. – kik kirándulásaik után egy biztos helyen rendesen elárverezték az összeszedett lovakat, fegyvereket és edényeket. Thököly ezalatt – írja folytatólag Angyal – a Szepességben volt, de Caprara miatt vissza kellett fordulnia. Július végén Jászberénybe rendelte Petróczy lovasságát, vagy 300 török is seregéhez csatlakozott, és így több mint 6.000 emberével Nagy-Szombat felé szándékozott. Útközben meghallotta, hogy Trencsénben Biróctól egészen Zablatig a Caraffa ezred vagy 350 katonája szétszórtan a falvakban van elszállásolva. Tehát oda sietett és kegyetlenül felkoncolta a genuai származású Doria vezérletére bízott vasas németeket. Elrémíté a vidéket egész Pozsonyig. Caprara bizonyára a bányavárosokat féltette tőle, de Thököly augusztus 15-én Késmárk előtt termett; a várost rögtön elfoglalta[6] s az 50 főnyi őrséget katonái közé osztotta. Lőcsével azonban nem boldogult. A védelemre jól felkészült városban Hans Carl, a katonai parancsnok, oly biztosnak érezte magát, hogy az óvatosabb polgárok nagy bosszúságára a város tornyából trombita s dobszóval és Victoria-énekléssel ingerelte az ostromlókat. Mivel Thököly Caprarától is tartott, el kellett hagynia Lőcsét augusztus 22-én és azontúl tisztjeire bízta a hadi próbákat vagyis portyázásokat.”[7]

Most aztán Thököly november 15-én Capraraval Jolsván fegyverszünetet kötött, mely utóbb Szelepcsényi megbízottjának, Sebestyén Endre püspöknek közvetítésével 1681 június végéig meghosszabbíttatott.[8]

Az elégületlenek illetve bujdosók főbbjei most már azon voltak, hogy Thököly, Apaffy és Teleky között is helyreálljon a barátságos jó viszony. E célból Thököly és Teleky még az ősz folyamán Somlyóban találkoztak egymással, de a békesség csak színleg állott helyre közöttük.[9]

[1] Wagner Hist. Leop. I, 562. – Kornéli id. m. 168. – Kazy id m. XII. 243.

[2] Angyal id. m. I, 224. – Deák Farkas, Gróf Thököly Imre levelei, 118.

[3] Angyal, id. m. I, 224.: „A háború, vagyis jobban mondva az égetés, fosztogatás és sarcolás a fegyverszünet alatt sem szűnt meg. Mennél tovább tartott a fölkelés, annál számosabbak voltak az úgynevezett szabad csapatok s annál bajosabb volt régibb tiszteket is eltiltani a kalandozástól. De Thököly ép abban különbözött elődeitől, hogy nagyobb tömegeket tudott parancsszavával féken tartani.”

[4] Szilágyi–Acsády id. m. VII, 350. szerint „a nemesség nem csatlakozott ugyan hozzá, de a parasztság tömegesen özönlött zászlói alá. Néha a mozgalom egyenesen a nemesség ellen irányult s például Túrócban összefogdosták és kirabolták a nemeseket; felverték a vásárokat, kifosztották s felgyújtottak néhány katholikus templomot, több katholikus papot meg magukkal hurcoltak (Nagy Iván, Prónay-napló, M. tört. Tár, XII, 275–279.)

[5] Ezt a csoportot Horváth Mihály id. m. VI, 95, Szalay László id. m. V, 198, Rónai Horváth id. m. II, 237, Fessler–Klein id. m. IV, 370. és a Kriegs-Chronik Öst. Ungarns III/1. 60. szerint Balassa Imre vezette. Angyal Dávid id. m. 226. ezt kétségbe vonja, „mivel Balassát ez év elején Thököly elfogatta és ha a nyáron már ki is bocsátotta fogságából, nem bizott még reá csapatokat júliusban. Különben a hiteles források említenék Balassát, ha akkor a Vág körül lett volna (Balassa fogságáról lásd leveleit Balassa Levt., Kisebb családi levéltárak, I. csomó, Orsz. Lev. és Balassa Imre naplója, Nemz. Múzeum, 36. Fol. Hung.). Az én véleményem szerint az, hogy Balassa csak az imént bocsáttatta szabadon, nem zárja ki, hogy őt Thököly hamarosan megbízta az egyik portyázó csapat parancsnokságával.

[6] A Kriegs-Chronik Öst. Ungarns III/1, 60. szerint az elfoglalás csak aug. 26-án történt: „Das erste corps (Emerich Balassa) wurde von dem Grafen Rüdiger Starhemberg, der die Waaglinie deckte, zurückgetrieben, und das zweite erlitt am Passe von Jablunka eine Niederlage. Dagegen konnte Thököly, da General Caprara, getäuscht durch die Friedensvorschläge der Insurgenten, unthätig in Thurócz stehen blieb, Késmark einnehmen (26. August) und in der Zips und in Sáros starke Contributionen eintreiben.”

[7] Haim Gásár Krónikája, 475–478.

[8] Wagner, Analecta Seep. III, 120. – Wagner, Hist. Leop., I, 562. – Kornéli, id. m. 168. – Hist. des Troubles de Hongrie, II, 136.

[9] Bethlen Miklós önéletírása, I, 519.