Teleky Mihály távolról sem felelt meg ama reményeknek, amelyeket egyrészt Apaffy, legkivált pedig a bujdosók az ő vezérkedéséhez fűztek. Ő az első kudarc után úgy lekötötte oldaláról és úgy függesztette fel ősi magyar nemes módjára fogasra a kardot, hogy már szinte előrelátható volt, miszerint ő ahhoz csatavezetés céljából többé hozzányúlni nem igen fog.

Helyette váratlanul, felszólítás nélkül, csupán belső sugallatára hallgatva, dícséretes öntevékenységi ösztönből Thököly Imre, a mindössze 21 éves ifjú ragadta magához igen nehéz viszonyok között a Teleky megfutamodása folytán szétszóródott, nagyfokú züllésnek indult, de még mindíg az erdélyi határon túl maradt bujdosók összeszedésének, fegyelmezésének és új vállalatokra való vitelének nehéz feladatát, amelyet csakhamar kiválóan elismerésre méltó siker koronázott. Nagy segítségére volt ebben Boham ezredes, a lengyel segélyhadak vezetője, aki minden mellékgondolat és fentartás nélkül csatlakozott a nagyratörő és nagy tettekre hivatott ifjúhoz, hogy vele vállvetve, ismét talpra állítsa a bujdosóknak ezúttal is feneketlen kátyúba jutott ügyét.

A folytatandó illetve újonnan megindítandó hadműveletek tervét alighanem kölcsönös egyetértéssel ők ketten állapították meg, minden irígykedés és féltékenykedés nélkül, ami az eddigi szokáshoz képest máris lényeges haladásnak volt tekinthető.[1] A kettejük által kieszelt terv szépsége annak merészségében nyilvánult meg mindenek fölött. Azt, hogy szemtől szembe nyilt mezőn szembe szálljanak Leslievel, nem tartották tanácsosnak, mely álláspontjuk teljesen indokoltnak is mondható. Gyengeségükre való tekintettel ők egyelőre mást nem igen tehettek, mint hogy a bujdosók eddigi portyázó had- és harcviselési modorát folytassák, de tették ezt, szándékukat kellően palástolva, oly ügyesen, hogy az általuk hátba fogott ellenfél szinte megdöbbent és kishitűvé vált merészségükön, amint annak Leslie Bécsbe küldött jelentésében leplezetlenül kifejezést is adott. És helyesen jegyzi meg Acsády id. m. VII, 343. old., hogy „Bécsben már ekkor érezték, hogy új és számbavételt igénylő ember lépett az események színpadára… Már maga ez a hadjárat több önérzetet ébreszthetett a bujdosókban, mint összes eddigi véres küzködéseik. Eljutottak a bányavárosokba s fegyverszünetre kényszerítették az udvart. Ez nagy és szokatlan erkölcsi siker volt.”

Leslie, az új császári hadvezér ép oly tanácstalannak, tehetetlennek és gyámoltalannak bizonyult, mint a kurucokkal szembekerült eddigi elődei.

[1] Angyal id. m. I, 178.: Thökölynek 1678 aug. 28-án Telekyhez intézett levele nyomán ugyan azt mondja, hogy „a tervnek kezdeményes ok valószínűséggel Thökölynek tulajdonítható. Bizonyos, hogy Boham szívesen engedte át a döntést Thökölynek, mivel becsülte okosságát és gyorsan elszánt természetét”, de én nem igen hihetém, hogy a tapasztalt és saját lengyel hada felett korlátlan hatalommal felruházott hadfi ennyire vakon alárendelte volna magát a hadügyekben minden esetre még kevésbbé jártas ifjúnak.