XVI/8. és XVI/14. és XVI/15. számú melléklet.

Zrínyi téli hadjáratának befejezése után március havában Regensburgban Lipót császár elnöklete alatt újabb tanácskozás volt a további teendők megbeszélése végett. Ezen Zrínyi erősen kardoskodott amellett, hogy Kanizsa, mint az egész Dunántúl legfontosabb vára mielőbb kiragadtassék az ellenség kezéből. A megállapítandó haditerv tekintetében a tanácskozások kiinduló pontjául a múlt évi határozat szolgált alapul, amelynek értelmében, mint tudjuk, három hadsereg csoport alakítása volt tervbe véve.[1] Ezeknek állománya egy március 18-ikáról kelt kimutatás szerint következőleg volt előirányozva: Montecuccoli tábornagy főcsoportja 17.200 gyalogos és 11.600 lovas, összesen 28.800 ember; De Souches táborszernagy csoportja 5.200 gyalogos és 3.300 lovas, összesen 8.500 ember; Strozzi Péter osztrák és Hohenlohe Gyula német altábornagy csoportja 13.750 gyalogos és 3.150 lovas, összesen 16.900 ember. Ezek az erők képviselték a birodalom belsejéből kiállítandó haderőt. Ehhez csatlakozandó volt: a Montecuccoli által vezényelt fősereghez: Nádasdy Ferenc 6.000 főnyi magyar és Lipót Vilmos bádeni herceg 15.000 főnyi birodalmi serege; gróf De Souches Lajos táborszernagy csoportjához a Bercsényi, Koháry és egyéb urak által Felső-Magyarországon toborzott csapatok, valamint az ottani nemesi fölkelés, ha az egyáltalában létrejönne, mellyel együtt ennek a hadseregnek az ereje 15.000 főre emelkedett volna; a harmadik csoporthoz a Zrínyi, Batthyány, Eszterházy és Draskovich által kiállítandó csapatok. A Montecuccoli-csoportnak a Duna völgyében Esztergom, Buda, később Belgrád felé kellett előnyomulnia; a De Souches vezette északi seregnek a Vág völgyéből Felső-Magyarországba kellett bevonulnia és azt fedeznie, s emellett, ha nagy időveszteséggel nem járna, előnyomulása közben Nyitrát, Lévát, és Nógrádot kellett visszafoglalnia; végre a harmadik csoportnak Zrínyi, Strozzi és Hohenlohe vezetése mellett a Muránál kellett gyülekeznie, hogy aztán gyorsan, anélkül hogy formális ostromműveletekbe bocsáttassék, Kanizsát kerítse hatalmába. Ha Kanizsa gyorsan kézre kerülne, vagy ha ellenkezőleg, ostroma előreláthatólag hosszabb időt igényelne, akkor e csoport további teendője és alkalmazása iránt később történik majd intézkedés. A két utóbbi csoportnak már április elején kellett a hadműveleteket megkezdenie; hogy a főcsoport mikor indíthatja meg azokat, az egyelőre még nyilt kérdés maradt.[2]

Montecuccolit csak március közepe után hívták meg Regensburgba s oda 22-én megérkezvén, csakhamar kijelentette, hogy az előzetes meghallgatása nélkül megállapított haditervvel egyáltalában nem érthet egyet. Kifogást emelt az ő parancsnoksága alá helyezendő fősereg erejének a másik két csoport javára történő folytonos megnyirbálása ellen s emellett Zrínyit azzal gyanusította, hogy Kanizsa megvételét nem állami, hanem magánérdekből erőszakolja s hogy ennek célja nem egyéb, mint Zrínyi birtokainak megoltalmazása, amelyeket a kanizsai törökök gyakran pusztítgattak. Kanizsa megvételének terve ellen Montecuccoli még azt az érvet is felhozta, hogy ezáltal a nagyvezír figyelme oda terelődvén, Kanizsa védelmére esetleg nagyobb erőket rendel ki, miáltal ez a hadiszínhely az ő mint császári fővezér akarata ellenére főhadiszínhellyé válhatik.[3] Miután a haditanács és az udvar Montecuccoli ellenvetéseit és ellenjavaslatait el nem fogadta, a sértődött tábornok elutazott Regensburgból, de utóbb mégis átvette csoportja vezetését, melynek gyülekezése május 15-ikére Magyar-Óvárra rendeltetett el, míg a másik két csoport már április első napjaiban gyülekezett a Vág, illetve a Mura mentén.

A muramenti, illetve déli hadsereg a fentiek szerint három különböző nemzetiségű csapatokból alakult: Zrínyi csoportja magyarokból és horvátokból, Strozzié osztrákokból, Hohenlohe csoportja pedig német birodalmi csapatokból. A három vezér közül egyiket sem nevezték ki főparancsnokká, hanem azt az utasítást kapták, hogy kölcsönös megértéssel barátságos egyetértésben intézzék a hadműveleteket. „Strozzi Péter altábornagy – írja Rónai Horváth, Zrínyi Miklós Kanizsa előtt 1664-ben, a 636. oldalon – mint egyszerű, egyenes lelkű, derék katona nagy elismeréssel adózott Zrínyi érdemeinek és rendelkezéseihez készségesen alkalmazkodott; Hohenlohe ellenben, ki Zrínyivel már a téli hadjáratban viszályban volt, most sem volt hajlandó a barátságos együttműködésre és serege fölött teljes önállósággal és a másik két résztől teljesen függetlenül kívánt rendelkezni. Hogy ily viszonyok közt eredményes működés várható nem volt, bizonyítgatásra alig szorul.”

Április 7-én, amikorára a déli hadsereghez rendelt csapatok legnagyobb része beérkezett a kijelölt gyülekező helyre, Zrínyi-Újvárba és amely napon az elővéd már át is kelt a Mura balpartjára, Zrínyi és Hohenlohe Kanizsa alá lovagoltak, hogy a vár környékét szemügyre vegyék. Ez alkalommal kiderült, hogy a várat rajtaütéssel nem lehet megvenni, hanem hogy azt rendszeres ostrom alá kell fogni, miért is sürgős felszólítást intéztek Grácba, hogy az ostromhoz szükséges lövegeket és egyéb hadi szereket minél előbb Zrínyi-Újvárba küldjék. Ámde ez nem ment oly könnyen, mert ott sem volt elég löveganyag, lőszer és ostromszer készletben, miért is csak most fogtak hozzá újabb lövegek és lövedékek öntéséhez.

Ilyen körülmények között a már megindult csapatokat az ostromszerek beérkeztéig újból vissza kellett rendelni a táborba és annak környékére. Ez elsősorban Zrínyit érintette igen kellemetlenül, aki azért erőszakolta és siettette a hadműveletek mielőbbi megkezdését, hogy Kanizsát mielőbb megvenni lehessen, nehogy a nagyvezírnek alkalma és ideje legyen Belgrádnál gyülekező seregével az újonnan építendő eszéki hídon átkelve, még idejekorán Kanizsa előtt megjelenni.

Ez a szempont vezérelte Zrínyit, hogy a sereget április 27-én, mely időpontig a déli hadsereghez rendelt csapatok már majdnem mindannyian beérkeztek Zrínyi-Újvárba, útnak indítsa Kanizsa alá, még mielőtt a szükséges ágyú- és ostromanyagot Grácból megkaphatta volna.

Az április 28-án Kanizsa alá ért sereg a következő csapatokból tevődött össze:[4]

Az ugyancsak a déli hadsereghez tartozó és 1.500 főt számláló Spar-, valamint a főseregből kirendelt és 2.000 főt számláló Montfort-gyalogezred beérkezése néhány nap, illetve utóbbi csak hosszabb idő mulva volt várható. Ezek állományát is a fenti összeghez hozzáadva, 20.600 főnyi létszámot kapunk, de ebből levonandó a bajorok Puch tábornok alatt álló 1.500 főnyi csapata, mivel ezek a vállalatban való részvételt megtagadták.

Tüzérség, a háromfontos ezredlövegektől eltekintve, csak csekély számban volt a seregek kötelékében.

A fővezérlet az egész sereg fölött, minden esetre erős megszorításokkal, utóbb úgylátszik mégis Zrínyi Miklósra ruháztatott,[6] de ennek gyakorlati haszna alig volt, mert Strozzi, de kiváltkép Hohenlohe nem nagyon volt hajlandó Zrínyitől parancsokat elfogadni.

A zrínyi-újvári veszteglés alatt Zrínyi 500 rohamlétrát készíttetett, április 17-én pedig néhány csapatosztag részvételével újabb szemrevételt hajtott végre, mely egyrészt bizonyságot szerzett a vár őrségének éberségéről s amellett még jobban megerősítette a vezetőség ama felfogását, hogy a várat csak rendszeres ostrom útján lehet birtokba ejteni.

Kanizsa akkori képét és az alája érkezett ostromló hadak elhelyezését a XVI/14. számú melléklet mutatja.[7] E szerint ez a kiválóan fontos végvár egy mintegy 1.500 lépés szélességű és a Kanizsa patakot mindkét oldalt kísérő mocsaras terület által körülvett szigeten feküdt. Az iszapos fenekű mocsár sűrűn be volt nőve náddal és egyéb vizi növényekkel s az ezek által képezett bokrok között mindenütt víz csillant fel; ennek a mocsárnak a mélysége helyenként oly nagy volt, hogy az ember lovastól elmerült benne. A vár az egyik leírás szerint majdnem szabályos négyszöget, a másik szerint ötszöget képezett négy, illetve öt sarokbástyával és visszahajlított oldalakkal. A kurtinák ugyan nem voltak kifalazva, de egész kiterjedésükben egyes, némely helyen kettős cölöpzet védte őket. A vár körül a Kanizsa patak 60 lépés széles és másfél öl mély árokban folyt. Födött útja és sikama (glacis-ja) a várnak nem volt; épígy hiányzottak a külső védőművek, amelyekre azonban a nagyterjedelmű mocsár miatt nem is volt szükség.

A Kanizsa-patak a várost két részre, az Új- és Ó-városra osztotta, melyeket jó erős, széles, födött híd kötött össze. A közlekedést a külvilággal a keleti és nyugati oldalon egy-egy falazott, lövegek befogadására is alkalmas torony által védett kapu közvetítette, honnan a keleti oldalon egy 300, a nyugatin egy 400 lépés[8] hosszú fahíd vezetett át a mocsáron. Ezeket a védőrség az ostrom kezdete előtt természetesen felszedte.

Némelyek szerint a keleti, mások szerint a nyugati, sőt nincs kizárva, hogy mindkét híd védelmére egy-egy palánkszerű erődítmény szolgált.

Amint ebből látható, a kanizsai várat nem annyira védőművei, mint inkább földrajzi fekvése és a környező mocsaras terület tette csak igen nehezen bevehetővé.

Az április 28-án beérkezett seregcsoportok a vázlaton látható módon helyezkedtek el[9] s nyomban hozzáfogtak táborhelyeik megerődítéséhez.

Az ostromot a Strozzi-csoport kezdte meg az előtte levő külváros megtámadásával. A küzdelem heves volt, mert a törökök szívósan védelmezték az egyes házakat és mielőtt azokat elhagyták, felgyújtották őket. Még több munkát adott a hídfőszerű palánk elfoglalása. Ezt „a törökök – írja Rónai Horváth id. m. 640. old. – oly makacsul védték, hogy bár Strozzi 4.000 főnyi erőt vetett latba, a védők még sem tágítottak s csak lövegtűz segítségével voltak onnan elűzhetők. Midőn a palánk őrsége magát tovább már nem tarthatta, a palánkot fölgyújtotta és a várba vonult. Hohenlohe már az első napon oly nehéznek találta feladatát, hogy Zrínyinek az ostrom fölhagyását tanácsolta,[10] de Zrínyi semmikép se volt rávehető, hogy az ostromtól a kezdet nehézségei miatt rögtön elálljon és egy dolgot félbehagyjon, melyet tulajdonkép még meg sem kezdett. Az ostromra tehát az előkészületek megtétettek és ápril hó 30-án megkezdődött a közelítő töltések (approches) készítése. Ez kétségtelenül nagy és nehéz munka volt; míg más várak ostromlásánál a közeledés árkok segítségével történik, hol a kihányt föld egyidejűleg védőgátat képez, itt óriási mennyiségű, 25 láb vastagságú kötegekbe kötött rőzsét kellett előbb a mocsárba süllyeszteni, melyekre a Gráczból érkezett és Zrínyi által készített és most rőzsével átfont ostromlétrákat fektették; ily módon a víz alatt útvezeték féle készült, melyet rőzsekötegekkel mindaddig emeltek, míg a vízből kiért s azután földdel behányták. A védő tüzelése ellen a munkások szintén vastag rőzsekötegekkel, azután pedig földdel megtöltött sánckosarakkal oltalmaztattak. A közeledés ily módon való végrehajtása a munka rendkívüli nehézségei mellett még azzal a nagy hátránnyal is járt, hogy a közeledő töltés javarészben faanyagból állván, az könnyen tüzet fogott s így a védő tűzőrsége azt könnyen felgyújthatta.”

Április utolsó és május első két napján a várnak tűzérséggel való lövetése csak gyengén folyhatott, mert csak május 2-án érkezett meg Grácból az első nehéz löveg, melyet május 6-án és a következő napokban a többiek is követtek. Ezeket gyorsan belevitték az előkészített állásokba s eleinte állítólag igen jól működtek[11] nem csak az erődítések, hanem a várban levő épületek ellen is.[12] Május 10-ig a beérkezett nehéz lövegek száma mintegy 30-ra szaporodott fel.

Ezalatt a munkálatok a három közeledő töltésen serényen folytak, midőn a törökök a várból május 6-án első ízben kirontottak; a kirohanás gyorsan visszaveretett, de ez idő alatt ügyes törökök a mocsár buckáin keresztül fektetett deszkákon a magyar közelítő töltéshez oly közel jutottak, hogy a hajdúkat kézi lőfegyverekkel előnyösen lőhették; Zrínyi erre a sánckosarakat egymáshoz közelebb helyeztette és a munkások mellé állandó gyalogsági födözetet is rendelt. Május 7-én mindez megismétlődött, de a török nagy veszteséggel visszaűzetett. Május 13-án a törökök mindkét oldal felé kirohanást intéztek s ez alkalommal a Hohenlohe-csoport őrségének egy részét alva találván, fogságba hurcolták. – A következő napon a törökök csónakokon közelítették meg a nyugati töltést s meggyújtották; a dolog hamar észrevétetvén, a tűz eloltatott, a rőzsék vízzel megöntöztettek, az ellenséghez legközelebb levő részeken pedig ezenfelül friss ökörbőrökkel borították be. Május 16-án, 17-én és 18-án a török újabb és újabb kísérleteket tett a közeledő töltések felgyújtására s bár mindkét oldalt 15-20 lépés hosszú rész le is égett, a töltések a vár árkát május 20-ikáig mégis egész 50 lépésnyi távolságra megközelítették. Ugyanazon időben a keleti oldalon a várfalak egy része, valamint a főbejárat tornya is leomlott.[13] De a törököknek is sikerült e napon Strozzi közeledő töltéséből 30 lépés hosszú részt elégetni; a kirohanásnál, mely mindkét oldal felé egyidejűleg történt, Strozzi karján és kezén megsebesült, Spar ezredesnek pedig jobb karját ellőtték.”

Közben a május 16. és 17. közötti éjjelen egy hajdúcsapat a várba lopódzott, számos törököt levágott és két török zászlót is sikerült magával kihoznia. A hangulat ekkor még az ostromlók s kivált a magyar csapatok körében elég bizakodó volt, mert megtudták, hogy a várőrség élelmiszere fogytán van s főtáplálékuk már csak lóhúsból áll. Ilyen körülmények között a magyarok bizton számítottak rá, hogy a vár erőteljes rohamnak többé nem állhatna ellen s így azt türelmetlenül szorgalmazni kezdték. Csakhogy Hohenlohe és Strozzi, arra hivatkozva, hogy már eddig is sokat szenvedett csapatjaik nagyon fáradtak, és mivel a várba vezető töltésutak sem voltak még készen, ellentmondtak az ilyenféle nagy kockázattal járó kísérletezésnek. E véleménykülönbség a vezérek között egyenetlenséget, a csapatok között pedig nyomott hangulatot váltott ki, mely a további munkálkodást hátrányosan befolyásolta. Így aztán nem csoda, hogy „az ostrom ezután mindig kevesebb sikerrel haladt előre. Másrészt pedig a törökök magukat a mocsár buckái közé befészkelvén, a lövegtüzet a kézi lőfegyverek tűzével is támogatták, a töltések elkészült részeit elégették s az ostromlóknak érzékeny károkat és késedelmet okoztak. – A tűzhatás szintén a törökökre nézve vált kedvezőbbé, mert az ostromlók lövegeinek több mint kétharmada részint a rossz anyag, részint a folytonos tüzelés folytán használhatatlanná vált;[14] a lőszerkészlet elegendő lett volna ugyan, de az elromlott lövegek golyói a még meglevőkbe nem illettek, szóval a török ágyúk nagyobb kárt okozának az ostromlóknak, mint amilyet ők előidézni képesek valának.”[15]

Május 22-én beérkezett a Montfort-gyalog ezred, a következő napon pedig a törökök egy újabb eredménytelen kirohanást hajtottak végre.

Ekkor híre érkezett annak, hogy a nagyvezír erős, 50-60.000 főnyi fölmentő sereggel útban van Kanizsa felé. A tény megállapítása végett Rapach ezredes küldetett ki kémszemlére 2.000 magyar és 1.000 német lovassal.

A hír, bár túlzott volt, de megfelelt a valóságnak. Közben ugyanis a nagyvezír úgy Érsekújvár, mint Kanizsa parancsnokától nyugtalanító híreket kapván, elhatározta, hogy mindkét irányban segítséget küld. Erre nézve Rasid efendi (Thúry id. m. 511.) a következőket írja: „Ujvár parancsnoka, Huszein pasa vezír, levelet küldött a nagyvezírhez, melyben tudatta, hogy a magyar palatinus (Wesselényi) 15.000 magyar katonával s a németek részéről egy kapitány (De Souches) 15.000 német hitetlennel ostrom alá vette a mult évben elfoglalt Nyitrát és szorongatja a benne levő muzulmánokat. Ennélfogva a nagyvezír leveleket küldött szét, melyekben elrendelte, hogy a váradi béglerbég, Kücsük Mohammed pasa, a maga ejalét-ének (helytartóságának)[16] katonaságával, a jenői beglerbég, Kaszim pasa a jenői és temesvári katonasággal, az egri beglerbég Khalil pasa, az egri sereggel, a jali aga, Achmed aga, a bácskai téli szállón levő tatár sereggel s Budáról és Esztergomból is egy-egy csapat katona a nevezett vezérhez menjen s az e haddal és az újvári őrséggel az említett vár fölmentésére siessen. – Ugyanekkor érkezett levél a kanizsai pasától, Hasszántól is,[17] melyben tudatta, hogy a németek egész hadseregükkel ostrom alá vevén Kanizsát, éjjel nappal hevesen vívják s mivel néhány nap alatt élelmiszerekben a legnagyobb szükség lesz, ha minél előbb nem jön segítségre és lehetőleg nem igyekszik a körülzárt muzulmánokat az élelmi szerekben való hiánytól megszabadítani: félni lehet a vár sorsa miatt. Egy nagy seregnek Nyitra segélyére küldése után, még Kanizsa fölszabadítására is küldendő elég katonaság nem lévén, a nagyvezír azt írta a nevezett pasának, hogy ő maga fog menni segélyére a szultáni hadsereggel. Mivel ilyenképpen az ellenség több helyen támadta meg a határszéli várakat, a nagyvezír Erdély fejedelmének, Apaffy Mikhálnak is küldött levelet, meghagyva neki, hogy a maga erdélyi hadával minél előbb induljon és jőjjön Nyitra vára felé.”

Nemsokára ezután a nagyvezír Hasszán kanizsai pasától újabb sürgető levelet kapott, de ezúttal azt is megtudta, hogy Nyitra május 3-án kénytelen volt magát megadni. „Mivel pedig mind e körülmények – írja folytatólag Rasid efendi (Thúry id. m. 512.) – okul és ösztönzésül szolgáltak arra, hogy az iszlám hadserege Kanizsához siessen: a nagyvezír a szultáni táborban levő egész moszlim sereggel fölkerekedett a zimonyi mezőről Sevvál hó 11-én (május 7.). A nevezett hó 11-ik napján Eszékre érkezett és az ellenségtől előbb fölégetett híd elkészültéig még egy napig pihent a sereggel. Május 14-én a hídon átkelvén, az ellenségtől fölégetett Dárda-palánkot fölépíttette és védelmére elegendő várőrséget helyezett bele.”

Útját folytatva, Siklóson és Pécsen át május 25-én Szigetvárra ért.[18] A nagyvezír közeledéséről szóló hírre Zrínyi és Strozzi táboruk körül egy circumvallationális vonal (külső körsánc) építéséhez fogtak, Hohenlohe pedig a másik két csoporttal való jobb összeköttetés létesítése céljából egy a mocsáron át vezető út építését rendelte el.[19] De az ostrommunkálatok most még kevésbé haladtak mint eddigelé. „A lövegek legnagyobb része elromolván – írja Rónai Horváth – a tüzelés mindinkább lassúvá vált; a töltések készítése ennélfogva még lassabban haladt s a fölgyujtástól a legnagyobb elővigyázat mellett sem volt megóvható; ami egy nap elkészült, azt a várőrség rendesen vagy egészen, vagy legalább részben elégette. A törökök a buckákon éjjel-nappal tartottak apró őrségeket, melyek a szertekalandozókat lelőni vagy elfogni igyekeztek; így május 23-án Hohenlohe szárnysegédét, Bois Renaut tábornokot is, midőn Zrínyi táborába lovagolt, a malomgáton elfogták. Hogy mily lassan haladt a munka, legjobban kiviláglik abból, hogy június 1-én a közeledő töltések csak 20 lépéssel voltak közelebb a várhoz, mint május 20-án. Ugyane nap biztos híre érkezett, hogy a nagyvezír 40.000 főnyi sereggel[20] és 100 ágyúval már csak három mérföldre van Kanizsától. Zrínyi most azt javasolta, hogy az egész sereg kerekedjék azonnal föl, vonuljon a nagyvezír elé és támadja őt meg. De erről sem Strozzi, sem Hohenlohe hallani sem akartak. Midőn pedig Zrínyi a szövetséges német sereg parancsnokát arra szólitá fel, hogy a külső védő gyűrű (circumvallatio) megszállásához szintén csapatokat rendeljen, Hohenlohe ezt kereken megtagadta. Hogy a létszám szaporíttassék, továbbá, hogy a török magát a tábor körül be ne fészkelhesse, Zrínyi, Strozzi tábornokokkal egyetértőleg, Segesd, Berzence és Babocsa őrségét a táborba rendelte, az említett várakat pedig felgyújtatta. Az idő most, – midőn az egységre és egyetértésre legnagyobb szükség vala – haszontalan vitatkozásokkal telt el, pedig az ellenség az előőrsökkel már harcban állott. Zrínyi a legnagyobb erőfeszítéssel igyekezett vezértársait a támadó föllépésre bírni és Strozzi altábornagyot meg is nyerte, de Hohenlohe hajthatatlan maradt és az ostrom megszakítását és a seregeknek a Zrínyivárra való visszavonulását ajánlá.[21] A haditanács vitatkozása még javában folyt, midőn az előőrsöktől jelentés érkezett, hogy a nagyvezír serege közeledik; erre a sereg nagyobb része a tábornokokkal együtt a külső védőgyűrűhöz sietett. A várőrség e mozgalmat szintén észrevette s a tábor osztrák része ellen heves tüzelést kezdve, a közeledő töltésen dolgozó katonák közül 60 embert lelőtt; majd a beállott zavart ügyesen felhasználva, kirontott és a közeledő töltést több helyen egyszerre fölgyújtván, abban oly nagy kárt tett, hogy a töltés eredeti állapotába tizennégy napi munka után se lett volna visszahelyezhető.

„A nagyvezír közeledéséről szóló hír hamisnak bizonyulván, a vezérek a csapatokkal együtt a táborba visszatértek. A tanácskozás újra fölvétetvén, a keleti közeledő töltésnek a törökök által történt elrombolása új alkalmat szolgáltatott Hohenlohe tábornoknak, hogy az ostrom félbenhagyását és a visszavonulást sürgősen ajánlja. Hosszas rábeszélés után sikerült is neki Strozzi altábornagyot és az osztrák tábornokokat ajánlatának megnyerni, mire Zrínyi magyar alvezéreivel egyedül maradván, a határozathoz szintén csatlakozni volt kénytelen.”

A haditanács határozata értelmében a seregek – Hohenlohe csoportja a Kanizsa jobb, Zrínyi és Strozzié annak balpartján – a június 1-re következő éjjel megkezdték visszavonulásukat, amelynek födözésére Zrínyi Batthány magyar hadát Kis-Komáromba rendelte. Ő maga seregcsoportjának többi részével, követve Strozzi seregcsoportja által, Zrínyi-Ujvárnak vett irányt.

A nagyvezír csak igen lassan folytatta útját Szigetvárról s így az ostromló seregek minden baj és bántódás nélkül távozhattak el Kanizsa mellől. Csak ennek megtörténte után ért a nagyvezír seregével Kanizsa alá, amikor is – Rasid efendi szerint (Thúry id. m. 514.) – „a várparancsnok, Hasszán pasa és a vár előkelő díszmenetben elébe jöttek s miután a nagyvezír – örülve a fényes győzelemnek – Kanizsa előtt tábort ütött, Hasszán pasának a vár védelmében tanusított dícséretes fáradozásáért két cobolybőrbundát, egy drágakövekkel kirakott handzsárt s néhány kesze akcsét,[22] a közharcosoknak pedig tíz kesze akcsét ajándékozott.” – Majd menetét folytatva, elővéde Strozzi oszlopára bukkanván, annak vonatát meg is támadta, miközben a legénységből többeket felkoncolt, néhány szekeret pedig kifosztott. „Hohenlohe – írja Rónai Horváth id. m. 645. – a nehéz út miatt csak igen lassan jutott előre s bár a Zrínyivár Kanizsához alig négy óra, csak június 3-án ért oda; vele együtt érkezett meg a török is, minek folytán heves küzdelem fejlődött ki, melyben mind a három sereg csapatai részt vettek. Zrínyi még egy kísérletet tett, hogy vezértársait cselekvő fellépésre bírja; utalt a kedvező terepre, melyben a nagyvezír előnyomulása föltartóztatható és serege kedvező körülmények között megtámadható lenne.[23] De a német tábornokok mindaddig, míg a Mura folyót maguk és a török közt nem tudták, semmi féle vállalatba bocsátkozni nem akartak. A seregek tehát a Mura jobb partjára vonultak át, míg a balparti magaslatokon a nagyvezír serege ütött tábort.”

A sikertelen ostrom alatt a három sereg mintegy 1.000 főnyi veszteséget szenvedett. Elvonuláskor a német csapatok létszáma még mintegy 12.000 főnyi gyalogságra és 2.500 főnyi lovasságra rúgott; ehhez a magyarok és horvátok mintegy 5.000 főnyi létszámát hozzáadva, összesen 19.500 főnyi állományt nyerünk.[24]

[1] Lásd a 223. oldalon.

[2] Rintelen id. m. I, 256.

[3] Rintelen id. m. I, 266: „Die Unternehmung gegen Kanischa wurde von Privatinteressen eingegeben. Für die Türken war Kanischa ein Schlupfwinkel, von wo aus sie endlose Streifereien, auch mitten im Frieden verübten, und Verwünstungen in den angrenzenden Besitzungen des Grafen Zrínyi sowohl, als Anderer, und bis über die Grenzen Steiermarks hinaus, anrichteten. Man wollte den Zeitpunkt benutzen, um sich diese lästigen Gäste vom Halse zu schaffen, und glaubte den Platz mit leichter Mühe zu bekommen. Man brachte den Vorschlag in Regensburg auf die Bahn. Er wurde von Montecuccoli – der zugleich geahnet zu haben scheint, dass der hingeworfene Funke den Kriegsschauplatz allmählig in eine Gegend versetzen würde, die er für nachtheilig erkannte, – lebhaft bestritten, und dieser gewann auch den Kaiser für seine Ansichten. Der Wahn aber, dass der Platz so leicht einzunehmen sei, hatte Personen von Einfluss, und viele der Reichsstände, so sehr für das Vorhaben eingenommen, dass der Kaiser fürchtete, den Reichstag zu keinem Schlusse zu bringen, und die vom Reiche geforderte Hilfe nicht zu erzielen, wenn er nicht einwilligte."

[4] Rintelen id. m. II, 5.

[5] Ennyire olvadt le Hohenlohe 9.000 főnyi csoportjának állománya a téli hadjárat alatt. Erre való tekintettel az udvari haditanács Zrínyi kérelmére a főseregből még a Monfort gyalog- és a Rappach vértes ezredet Zrínyi-Újvárba rendelte.

[6] Rintelen id. m. II, 6: „Der Banus Graf Zríny führte den Oberbefehl.”

[7] Ez a kép Orteliusból való és nem mondható teljesen találónak és kifogástalannak. Így többek között, miután úgynevezett tükörkép, hibás rajta az égtájak megjelölése (kelet és nyugat fel van rajta cserélve); helytelen azon a Mura feltüntetése, mert hiszen ez a folyó Kanizsától dél-nyugatra 15 kmnyi távolságban folyik. A Kanizsa patak a valóságban észak-déli irányban szeli át a várost, stb. – Teljesen hasonló ehhez a Bubics Zsigmond, Magyarországi várak és városoknak a M. N. Múzeum könyvtárában létező fa- és rézmetszetei című gyüjtemény 35. oldalán foglalt rézmetszet-másolat. Ellenben sok tekintetben más képet nyújt az akkori Kanizsáról, annak környékéről és ostromáról a Theatrum Europaeumból átvett és a XVI/15. szám alatt csatolt melléklet, amelynek jobb megértése végett az azon látható számjegyek jelentését ide iktatjuk. 1. Egy nagy épület ostromszerekkel, ahol az 500 főnyi tartalék is állandóan tartózkodott. 2. Hohenlohe szállása két öreg csűrben. 3. Bambach tábornoknak, a lovasság parancsnokának szállása. 4. Laye tábornoknak, a szövetséges gyalogság parancsnokának szállása. 5. A lüneburgiak szállása. 6. Redoute a városba vezető töltés bejáratánál. 7. Hohenlohe 800 lépés hosszú födött közeledő töltése. 8. A városba vezető, néhány gáttal (Traversen) ellátott töltés. 9. Hohenlohe tűzérsége által lőtt két nagy rés. 10. Német csapatokkal megszállt malom. 11. Az a hely, ahol Bois-Renaut német tábornokot elfogták. 12. Magyar őrséggel ellátott malom. 13. Magyar tábor. 14. Zrínyi Miklós sátra. 15. Osztrák tábor. 16. Tűzér és lőszer telep. 17. Strozzi altábornagy sátra. 18. Spick tábornok sátra. 19. Bucher bajor tábornok sátra. 20. A Strozzi által készített töltés. 21. A Zrínyi-csoport által megkezdett és Strozziék által folytatott közeledő töltés (approche).

[8] Ez Rintelen adata (id. m. II, 4.), míg Orteliusnál e számok helyett 400, illetve 600 áll. A XVI/15. számú melléklet szerint a hídak hosszúsága 600, illetve 400 láb volt.

[9] Vagyis Hohenlohe a keleti, Zrínyi és Strozzi a nyugati oldalon foglalt állást. Rintelen id. m. II, 6. és utána Rónai Horváth id. m. 639. szerint éppen fordítva történt volna a csoportok felállítása.

[10] Theatrum Europaeum IX, 1151.

[11] Bubics Zsigmond, Eszterházy Pál Mars Hungaricusa, 57: „Május 6-án megérkeztek Gráczból a nagy ágyúk is, amelyek csodás rombolást vittek végbe a vár falaiban.”

[12] Ortelius redivivus id. m. II, 314: „Der Feind arbeitete bereits 8 tage, die Dächer von den Häusern abzutragen, auss Furcht des Feuers.”

[13] Bubics id. m. 57: „Eszterházynak, támogatva a császáriak ütegeitől, sikerült azt a bástyát, melyből főképen az ő állását vették célba, hatod napra romba döntenie. Nagy nyereség volt ezen magas védmű ledőlése, mert ebből 3–4 ágyú folyton okádta a golyókat és sok bajt szerzett a mieinknek.”

[14] Rintelen id. m. II, 7: „Mehr als zwei Drittheile des schweren Geschützes waren theils vom Feinde demontirt, theils durch den Gebrauch unbrauchbar geworden und der Ersatz fand nur in geringer Anzahl statt. Viele Stücke waren von so schlechtem Gusse, dass davon die Köpfe abfielen.”

[15] Rónai Horváth id. m. 641–642. – Ortelius id. m. II, 313–316. és Rintelen id. m. II, 687. nyomán.

[16] Magyarországon ekkor 5 ejálet vagy pasalik volt, még pedig a budai, temesvári, kanizsai, egri és a nagyváradi. (Lásd a XVI/8. számú mellékletet.)

[17] Eredetileg a hercegovinai Ali pasa volt Kanizsa parancsnoka, de amikor az őrség rájött, hogy ez Zrínyivel cimborál, Alit nyomban megölte és helyébe Ibrahimot választotta meg a vár parancsnokává. (Pauler Gyula, Zrinyi Miklós és Montecuccoli Raymond. Budapesti Szemle, 1867. évf. 25.)

[18] Strozzi's Tod bei Serinvár, 1664. Oesterreichische Militärische Zeitschrift, 1836, II, 192.

[19] Rintelen id. m. II, 11.: „Vor Kanizsa erhielt man die Mitte des Mai die erste Nachricht von den Anstalten des Grossveziers zum Entsatze. Hierauf begann man den Bau einer Circumvallations-Linie auf der Ostseite des Sumpfes und ein Weg zur Gemeinschaft mit Hohenlohe ward durch den Morast angelegt.”

[20] Más adat szerint a nagyvezír serege alig 30.000 főt számlált volna.

[21] Ezzel szemben Acsády (id. m. VII, 190.) kissé másképpen adja elő a történteket. Szerinte a németek nemcsak elutasították Zrínyi merész tervét, hanem nyomban abba is akarták hagyni Kanizsa ostromát és „Strozzi június 1-én tényleg megkezdte a visszavonulást, mi a táborban roppant mozgalmat keltett. A magyar urak az ostrom folytatását sürgették s kérésükre, főleg Zrínyi rábeszélésére, Strozzi megváltoztatta szándékát, sőt kezét adta, hogy állandóan a magyarokkal marad. Zrínyi ennek megfelelően tette meg intézkedéseit. Még aznap csapatokat küldött szerteszét, melyek szétugrasztották az itt-ott gyülekezni kezdő törököt. Babocsa, Berzence és Segesd őrségét magához vonta s ezzel is szaporította a fősereget. Mindez azonban nem hatott a németekre. Strozzi meggondolta magát s a magyarok kérése és adott szava ellenére hadaival eltávozott, mire Batthány, Eszterházy, a győri püspök és Nádasdy is hazatértek s csak Hohenlohe és Zrínyi maradtak Kanizsa alatt. Ők azonban elégtelenek voltak az ostrom folytatására s pünkösd hétfőjén szintén eltávoztak.” (Egykorú jelentés. Hadt. Közl. 1893, 134–136.)

[22] Egy kesze akcse (erszény pénz) 500 piaszter, azaz körülbelül 50 forint.

[23] Zrínyi terve az volt, hogy a sereg a vár előtt fekvő erdős halmokon állást foglalva és a várra támaszkodva várja be az ellenséget és mérkőzzenek meg vele. (Pauler id. m. 26.)

[24] Rintelen, id. m. II, 13.