A harmincéves háború első időszakának hadművészetét már a XV. részben[1] volt alkalmunk röviden vázolni. Az említett háború svéd időszakának hadviselésére annyira a nagy király, Gusztáv Adolf nyomta rá egyéniségének bélyegét, hogy a következőkben leginkább az általa inaugurált hadi berendezésekkel és hadműveleti és harcászati formákkal kell kissé behatóbban foglalkozni.

A svéd hadiszervezet alapját tulajdonképpen már Gusztáv Adolf nagy elődje, a svéd szabadságharc fenkölt bajnoka, Gusztáv Wasa (1503–1560)[2] vetette meg, aki a birtok és népesség szerint elrendelt összeírás útján kiállított katonákat földdel és fizetéssel látta el s így tulajdonképpen a svédek voltak az elsők Európában, akik rendesen szervezett nemzeti véderő felett rendelkeztek. Gusztáv Adolf[3] serege eredetileg szintén nemzeti csapatokból alakult, melyekhez csak csekély számban járultak zsoldos alakulások. Az országon kívüli alkalmazásra a nagy király állandó, rendesen szervezett csapatokat állított fel, melyek kerületenként a földdel rendelkező néposztályból kerültek ki. Az általános népfölkelés csak az országon belüli szolgálatra és részben a tábori csapatok pótlólagos kiegészítésére volt hivatva.

Kiegészítés. Az ország lakosainak csekély száma folytán a svéd nemzeti sereg létszáma sem lehetett valami jelentékeny, úgy hogy az soha sem számolt többet 15.000 embernél s így Gusztáv Adolfnak németországi háborújához mindig több és több külföldi zsoldost, főleg német és angol csapatokat kellett toboroznia, illetve bérelnie. A svéd milic-hadsereg eredetileg 15.000 embert számláló 20 gyalog- és 8 lovas ezredből állott, mely azonban hazulról csakhamar pótlást nem nyervén, a svédek száma a király hadseregében nemsokára 12.000, majd 6–7.000-re szállt alá, míg az idegen elemek folyton szaporodtak; így 1632-ben már 10.000 brit önkéntes szolgált a svéd hadseregben, ellenben 1630-ban már csak 3.000, sőt 1639-ben alig 500 volt a svéd katonák száma.

Gusztáv Adolf uralkodása kezdetén a seregben még a lovascsapatok voltak túlsúlyban és a lovasságot tekintették főfegyvernemnek, mely kivétel nélkül a nemesség hűbér alakulásaiból telt ki. Mikor azonban a nemesség elszegényedése e tekintetben már számbavehető teljesítést kizárt, Gusztáv Adolf a lovasság kiállítását is a rendes ujoncjutalékokból fedezte.

A svéd lovasságban vértes és dragonyos alakulatok voltak. A fölszerelés csupán könnyű mellvértből, a vérteseknél azonkívül még sisakból is állott. A mellvértet a dragonyosoknál később kiküszöbölték. A vértesek könnyű karabélyokkal, a dragonyosok könnyű muskétákkal voltak ellátva. A dragonyosokat kivétel nélkül csakis lovasság gyanánt alkalmazták. Mindkét nembeli lovasságnak hosszú, nehéz pallosa volt, a vértesek ezenkívül pisztolyokkal is el voltak látva.

Gusztáv Adolf a gyalogsághoz hasonlóan[4] a lovasság felállításának mélységét is három sorra apasztotta és egyúttal a zárkózott svadrononkénti támadást rendszeresítette, mi mellett a lovaknak sebesvágtát kellett futniok, ami szenzációs újítás volt. Miután azonban ez a lovasroham nem nagyobb testekben, hanem csak századonként történt, ezeknek az apróbb rohamoknak lökőereje természetesen túlkicsiny volt ahhoz, hogy a csapatvonal bármely pontján döntő befolyást gyakorolhatott volna a harc menetére. A pisztolyokat a lovasok az ellenséghez egészen közel érve, vágta közben sütötték el, mire kivont karddal való megrohanás következett. Ha a támadás nem sikerült, akkor a lovasság lekanyarodott és a harcot a lovasság mögött előnyomuló ezredlövegeknek kellett átvenniök.

A svéd gyalogság ezredekre, ezek pedig századokra tagozódtak; az utóbbiak kétharmada muskétásokból, egyharmada pikásokból állott. A pikások, akiknek számát a századon belül folyton apasztották, előbbi védőfelszerelésüket csakhamar lerakták és a pika helyett alabárdot kaptak. Sőt Gusztáv Adolf már 1631-ben teljesen pikások nélküli muskétás ezredeket állított fel és a muskétásokat könnyű, villanélküli muskétával, tölténytáskával és papírhüvelytöltényekkel látta el. A pikások Gusztáv Adolf rendeletére előbb 10, majd 9 ember mélységgel állottak fel, a muskétások ellenben 6 embernyi mélységgel alakultak, mely mélység tüzelés leadása céljából 3 főnyire apasztatott. A töltés és tüzelés helyben történt.

A tűzérség szervezésénél Gusztáv Adolf, mint már említettük, azon fáradozott, hogy a lövegek minél könnyebbé tétessenek és hogy azok mozgadozó képessége lehetőleg fokoztassék. Ő rendszeresítette a vas-ezredlövegeket, melyeket egy vagy két ló vonszolt és amelyek körülbelül félkiló vasat voltak képesek kilőni. Ezek a lövegek háromszorosan multák fölül a muskéták tüzelő gyorsaságát. Minden ezred két ily löveget kapott, melyeket muskétás legénység szolgált ki. Hasonlóan könnyebbé tette Gusztáv Adolf a nehéz üteglövegeket is, melyeknél a töltőlapát helyett a cartouche-t rendszeresítette. Egyébként a nagy király még azáltal is emelte a tűzérség jelentőségét, hogy nagyobbszámú lövegekből nagy ütegeket (grosse Batterien) alkotott, melyek a harcvonal szárnyai, vagy más fontos pontok előtt felállítva, az ütközetek és csaták kimenetelére nem ritkán igen nagy befolyást gyakoroltak.

Műszaki csapatjaik a svédeknek nem voltak, ellenben ponton-vonatot mindig vittek magukkal.

Gusztáv Adolf idejében a svéd sereg fenkölt katonás szellem és a legszigorúbb fegyelem által tűnt ki. A nagy király nagyon is értett hozzá, hogy szigorú, de igazságos kezelés, gyors igazságszolgáltatás, valamint a fenyítéseknél és jutalmazásoknál megnyilvánuló pártatlan eljárás által a katonák szellemét, fegyelmét és harcikedvét igen magas fokra emelje és azt azon mindvégig meg is tartsa. Halála után e tekintetben sok visszaélés kapott lábra, aminek a fegyelem lazulása révén csakhamar igen káros következményei voltak. A svéd hadicikkek első sorban a katonák becsületes magatartásának szükségét hangsúlyozták s azonkívül vak engedelmességet, kifogástalan helyes magatartást, vallásosságot és a békésen viselkedő polgárokkal szemben nagyfokú kiméletet parancsoltak.

Egyenruházatuk a svéd katonáknak nem volt, de az egyes ezredekét különféle jelvények által különböztették meg; így beszéltek fehér, kék, sárga stb. ezredről.

A svéd csapatok meglehetős alacsony kiméretű zsoldban részesültek, de azt Gusztáv Adolf idejében; nem úgy mint a többi hadseregnél, rendesen meg is kapták.

Az élelmezés várakban és erődített táborokban elhelyezett raktárakból történt.

Menetek közben és hosszabb tartamú megállásoknál a csapatokat laktáborokban vagy erődített sátortáborokban, ritkán magukban a városokban helyezték el.

A tábori és helyőrségi szolgálatot a lehető legszigorúbban kezelték.

Gusztáv Adolf erősen leapasztotta a podgyászvonat kiméretét, miáltal az mozgékonyabbá vált és nem akadályozta oly nagy mértékben, mint a többi seregeknél a hadműveletek tervezését és végrehajtását.

A svédeknél a felsőbbrendű harcászati egység az úgynevezett svéd rend szerint alakított dandár volt. Az ezred csak adminisztrativ-egység gyanánt szerepelt. Hadrend szerint megkülönböztettek teljes, fél vagy közönséges és negyed dandárokat, melyek közül az elsőnek külön, úgynevezett általános tartaléka is volt. Ezek a dandárok egy vagy több ezredből, vagy csupán valamely ezred egyes részeiből alakultak. A 8, 12, 16, 20 és esetleg még több századból alakított dandár két, esetleg három harcvonalban állott fel, mi mellett 4–4 század képezett egy-egy egységet, melynek neve quaternio, squadron, Vierfähnlein volt. A muskétások egy részét a századokból, különféle célokra szolgáló csoportok alakítására, pl. a lovasság támogatására, gyakran ki is különítették.

A dandár első harcvonalában 1 squadron állott, még pedig a pikások 32 fő arcvonal szélességgel és 6 főnyi mélységgel elől, a muskétások pedig két osztagban hátul. Második harcvonalban az első harcvonal szárnyain kívül 1–1 squadron állott a pikásokkal középen, a muskétásokkal a szárnyakon. Később Gusztáv Adolf, mint már fentebb is jeleztük, egy negyedik squadronból egy általános tartalékul szolgáló harmadik harcvonalat is alakított, mely az első harcvonalra fedezve állott fel. Az egyes dandárok a harcrendben egymás mellett sorakoztak fel.

A tüzelésben való kiképzésre Gusztáv Adolf igen nagy súlyt helyezett. Tűznem gyanánt a csapatok az össz- és a tagtüzet alkalmazták, miközben az első sor térdelt, a második előrehajolt, a harmadik pedig állva maradt.

Gusztáv Adolf halála után a svéd sereg igen gyorsan hanyatlásnak indult.

Gusztáv Adolf mint ember, mint király és mint hadvezér maradandó emléket biztosított magának a népek és nemzetek történetében. Helyesen mondja, róla Rónai Horváth,[5] hogy „Gusztáv Adolfot oly fényes hadvezéri tulajdonok ékesítették, melyek őt a világtörténelem legelső vezérei sorába emelik; e tulajdonságok közül kiemelendők az alapos képzettségen alapuló katonai itélő képesség, teremtő és reformáló szellem, kiváló jellem, erély, mindenekfölött pedig a magasabb csapatvezetés művészetének teljes uralása; e mellett Gusztáv Adolf mint ember és mint uralkodó is korának egyik legtiszteletreméltóbb alakja.”

Ellenfelei közül mint jeles hadvezér első sorban Tilly tűnt ki, aki szintén vasfegyelmet és rendet tartott fenn seregében és hadműveleteit nemcsak ügyesen tervezte, hanem ügyes kézzel is vezette. Szerény és önzetlen jellemét még ellenfelei is dicsérték, ellenben vallásos fanatizmusát sokan kárhoztatták.[6] 29

A másik, talán még veszedelmesebb ellenfél Wallenstein volt, aki ezúttal is főleg szervezőképessége által tűnt ki, de azért ebben a háborúban mint hadvezér is már sokkal jobban megállta a próbát, mint a Mansfeldék és Bethlen Gábor ellen vezetett 1626. évi hadjáratban. A svéd hadjárat végén, mint már előbb is ismételten, jellemfogyatkozásainak oly nagy jelét adta, hogy ezáltal saját maga készítette elő tragikus vesztét.[7]

[1] Lásd a XV. rész 468–475. old.

[2] Forsell, Sveriges inre historia fran Gustav I. – Hildebrand, Gustav Wasa, hans personlighet och hans betydelse.

[3] Cronholm, Sveriges historia under Gustaf II. Adolfs regering. – Droysen, Gustáv Adolf. – Stevens, Life and times of Gustavus Adolphus. – Stavenow, Gustav Adolf, hans personlighet och betydelse. – Egelhaaf, Gustav Adolf in Deutschland 1630–1632.

[4] Lásd a XV. r. 470. oldalán.

[5] Rónai Horváth Jenő, Az egyetemes hadtörténelem vázlata, 131.

[6] Klopp Onno, Tilly im Dreissigjährigen Krige.

[7] Ranke, Geschichte Wallensteins. – Schulz, Wallenstein und die Zeit des Dreissigjährigen Krieges. – Loewe, Die Organisation und Verwaltung der Wallensteinschen Heere. – Srbik, Wallensteins Ende. – Hallwich, Wallensteins Ende.