A 30 éves háborúnak ez az időszaka is kétségkívül igen sok érdekes és tanulságos momentumot mutat fel, melyek jellegzetes képét nyújtják az említett háborúban a hadakozó felek által követett, nem éppen ideálisaknak mondható és ezért csakhamar le is tűnt hadászati és harcászati elvek alkalmazásának, ami már magában véve elegendő ok arra nézve, hogy azokkal a magyar haditörténelem keretén belül legalább főbb vonásokban foglalkozzunk. Ez elhibázott elvek legfeltűnőbb kisérő jelenségei a sokszor kicsinyes, alárendelt jelentőségű hadászati célok kitűzése, melyek nagyrészt csak egyes vidékek és városok elfoglalását és megsarcolását célozták, s ennek további folyományaként az egyes renitenskedő német államoknak keresztül-kasul barangolása hosszantartó menetekkel és közbeiktatott, gyakran igen hosszúra nyúló szünetekkel, amelyek a csapatok nagyfokú ellustulására és a megszállás területén levő lakossággal szemben való kegyetlen garázdálkodásra vezettek. Komoly, döntő harcok csak ritkán, sokszor puszta véletlenségből fordultak elő, de ezek nagyobbára igen veszteségteljesek és véresek voltak.

Magyar vonatkozásuk a leírt hadműveleteknek és harcoknak nem igen volt; magyar csapatok azokban alig vettek részt s így az események taglalásába és méltatásába nem is bocsátkozunk, de azért legalább röviden vázolnunk kell e korszak hadművészetének állapotát és fejlődését.