XVI/1. sz. melléklet.

Miután a harmincéves háború eseményei továbbra is lényegesen befolyásolták Ferdinánd és Rákóczy elhatározásait és cselekedeteit, szükséges, hogy ennek a háborúnak említett szakát, legalább dióhéjban az olvasó elé tárjuk.

Ferdinánd császárnak Németországban kivívott nagyarányú sikerei[2] még jobban felkeltették Franciaország féltékenységét, mely már régóta azon volt, hogy a Habsburgok hatalmának növekedését a kellő határok közé szorítsa. Miután mint katholikus állam még sem akart nyiltan Németország protestáns fejedelmeinek élére állva a császár ellen háborúba elegyedni, XIV. Lajos mindenható minisztere, Richelieu bíbornok Svédországot biztatta ennek a szerepnek a vállalására és rá is bírta a svédek hős királyát, Gusztáv Adolfot, hogy a császárnak hadat üzenjen.

A svéd király 1630 május végén indult el országából és június 24-én szállt partra fokozatosan 20.000 főre emelt 15.000 emberrel az Odera torkolatánál és Stettint megszállván, azt nagy raktárak létesítése által további hadműveleteinek alapjául rendezte be. Ezalatt Garznál Conti alatt mintegy 10.000 főnyi császári had gyülekezett, de ez nem igen tudta a svédek tovaterjeszkedését megakadályozni. A császári sereg és a katholikus fejedelmek többi csapatai, melyek fölött Wallenstein elbocsátása után Tilly vette át a főparacsnokságot, részben Dél-Németországban, részben Felső-Olaszországban voltak.

Gusztáv Adolf előnyomulását az Odera mindkét partján megkezdvén és Greifenhagent hatalmába ejtvén, nagyobb nehézség nélkül szállotta meg Garzot, melyet a Schaumburg (Conti utóda) alatt álló császári csapatok említésre méltó ellenállás kifejtése nélkül elhagytak. Erre Gusztáv Adolf Bärvalde-ig nyomult előre, ahol erődített tábort rendezett be, majd Landsberget fogta ostrom alá és egyben intézkedett, hogy a még mindig a császáriak által megszállva tartott Kolberg, Greifswald és Demmin szintén ostromzár alá vétessék.

1630. folyamán a protestánsok Magdeburgból és Halberstadtból is kiűzték a császári védőrségeket, úgy hogy az említett év végén Landsberg–Frankfurt–Magdeburg–Halberstadt vonaláig Németország északi része máris Gusztáv Adolf, illetve a protestánsok birtokában volt. Magdeburg visszafoglalása céljából Tilly egyik jeles alvezérét, Pappenheimot rendelte ki Bajorországból 17.000 emberrel, aki 1630 szeptember végén a város előtt megjelenve, azt nyomban ostrom alá fogta.

1631 február havában a 22.000 embert számláló császári fősereg Tilly vezérlete alatt Dél-Németországból és Csehországból az Odera melletti Frankfurton át Landsberg felé nyomult előre, minek folytán Gusztáv Adolf Landsberg ostromával felhagyva, bärwaldei táborába tért vissza, majd Stettinen át Demmin felé nyomult előre, melyet hatalmába is kerített. Demminnek Savelli herceg parancsnoksága alatt álló 4.000 főnyi védőrsége Neu-Ruppinra vonult vissza.

Arra a hírre, hogy a svédek királya Mecklenburgba vonult el, Tilly 8.000 embert Schaumburg alatt az Odera menti Frankfurtban visszahagyva, 24.000 emberével Fürstenwalde–Brandenburgon át Neu-Ruppinra menetelt s miután itt Savellival egyesült, Neu-Brandenburg felé vette útját, melyet rohammal be is vett.

Ezalatt Gusztáv Adolf, aki Neu-Brandenburgnál Kniephausent, Demminnél Bannert, Greifswalde előtt pedig Tottot hagyta vissza, Stettinre tért vissza, majd onnan Frankfurtba menetelt, melyet 1631 április 3-án rohammal el is foglalt. A Tiefenbach (Schaumburg utóda) alatt álló védőrség csak egy részének sikerült Glogau felé visszahúzódni. Ezek után Gusztáv Adolf, miután Crossent és Landsberget kapituláció útján megszerezte, összes erejét Frankfurtnál egyesítette.

Ezalatt a Neu-Ruppinba visszatért Tilly Magdeburg felé nyomult előre, amelyet 1631 május 10-én rohammal meg is vett. Gusztáv Adolf gyűjtött ugyan Spandaunál 25.000 embert, hogy azokkal Magdeburgot felmentse, de már nem tudott a szerencsétlen város sorsán segíteni.

A protestáns fejedelmek nagyobb része már kezdettől fogva a győzelmes svéd király mellé állott, csak a brandenburgi és a szász választófejedelem habozott. De mikor a Tilly vezérlete alatt álló császári és bajor sereg Magdeburg bevétele után annak lakosaiból vandál módra 30.000 embert legyilkolt, a császár pedig a Lipcsében tanácskozásra egybegyült protestáns rendeket lázadóknak nyilvánította, mindannyian Gusztáv Adolf pártjára állottak.

Magdeburg bevétele után Tilly e hely közelében Pappenheimot hagyta vissza a sereg egy részével, ő maga pedig 26.00 emberrel Eisleben–Weimaron át Mühlhausen felé vonult el, hogy a hessen-kasseli tartománygrófot engedelmességre szorítsa. Viszont Gusztáv Adolf főerejével Spandauból Brandenburgba vonult, ahol újabb erősbítéseket vont magához, azonban Magdeburgot nem támadta meg komolyan, csupán sikeres tüntetést hajtott végre ellene 1631 június 29-én s aztán július 1-én az Elben átkelve, Werben alá vonult, ahol erődített táborba szállt. Előle Pappenheim Halberstadtra vonult vissza. Ennek hírére Tilly, miután Pappenheimmal egyesült, 27.000 emberével Wolmirstädtre menetelt, ahol táborba szállt. Miután pedig serege közben augusztus közepe után 34.000 főre szaporodott fel, a szász választófejedelemnek engedelmességre való szorítása céljából Lipcse mellé vonult táborba. Ámde a szász választófejedelem seregét Torgaunál egyesítvén, Dübennél Gusztáv Adolfhoz csatlakozott, aki Werbennél 18.000 embert visszahagyva, serege többi részével Dübenbe menetelt.

Most aztán a két sereg egymás ellen vonult, minek következtében a Lipcse közelében fekvő Breitenfeld nevű mezőkön ütközött össze 1631 szeptember 7-én a 40.000 főnyi svéd-szász sereg a Tilly vezette 34.000 főnyi császári sereggel és dacára annak, hogy a szászok egy része megfutott, a csata Gusztáv Adolf teljes győzelmével végződött. Tilly seregéből mintegy 7.000-en estek el, 5.000-en pedig fogságba jutottak s azonkívül a császáriak egész tűzérsége és málhája a svédek kezébe került. Tilly és Pappenheim, bár Gusztáv Adolf nem valami erélyesen és csak a Saale-ig üldözte őket, csak nagynehezen tudtak 5 nap mulva Halberstadtnál mintegy 5.000 embert összegyüjteni.

A csata következményei rendkívüliek voltak. A császári tekintély és a Tilly győzhetetlenségébe vetett hit erősen megingott s most már úgyszólván egész Németország az északi hős karjaiba vetette magát.

Gusztáv Adolf most már főerejével Bajorországba akart bevonulni. Ezzel egyidejűleg szász-weimari Bernátnak a parancsnoksága alatt álló csapatokkal Tillyt a Rajna felé kellett szorítania, a szász választófejedelem pedig Csehország, Morvaország és Szilézia felé volt előnyomulandó.

Tilly a breitenfeldi csata után az alsó Elbe és Weser közötti területre vonult vissza, majd itt Pappenheimot mintegy 8.000 emberrel hátra-hagyván, ő maga újonnan kiegészített serege zömével a Majna vidékére nyomult előre. Pappenheimot Weimari Bernát fokozatosan az alsó-rajnai katholikus tartományokba való visszavonulásra kényszerítette.

Gusztáv Adolf a főerővel már 1631 szeptember 17-én Halle-n át Schweinfurtba vonult, október 4-én pedig Würzburg előtt állott, melyet október 8-án rohammal vett be. Itt Horn alatt, 16.000 embert visszahagyva, 1631 november 9-én megkezdte előnyomulását a Rajna felé, amelyen december 7-én és 8-án átkelvén, Mainzot minden oldalról körülzárta, mire a város néhány nap mulva megadta magát. Ezek után Gusztáv Adolf 1632-ben a katholikus rajnai fejedelmeket és a lotharingiai herceget is a császártól való elpártolásra, a Rajna balpartján levő spanyol csapatokat pedig németalföldi területre való visszavonulásra kényszerítette.

Ezalatt Tilly 38.000 emberrel Tauber-Bischofsheimba vonult, hogy Gusztáv Adolf ellen újból támadólag lépjen fel. Ámde a bajor választófejedelem ez ellen csakhamar erélyesen tiltakozott, mire Tilly csapatjaival Windsheimnél szállt táborba. Gusztáv Adolf ekkor még Würzburgnál állott, Miksa bajor választófejedelem pedig Donauvörthnél 12.000 főnyi új hadat gyüjtött. Windsheimből Tilly Nürnberg alá vonult, de annak ostromával a bajor választófejedelem kívánságára felhagyván, csapatjait Bamberg alá, majd onnan a Dunától délre fekvő vidékekre vezette, ahol őket téli szállásokba helyezte el.

Közben a szász választófejedelem még október havában egy 25.000 főnyi sereggel Szilézián át Csehországba tört be, ahol azonban Prága megszállása után nagyban véve csak portyázó háborúskodást folytatott a több csoportra oszlott, Tiefenberch és Götz alatt alig 10.000 embert számláló császári seregrészek ellen.

1632 március havában Gusztáv Adolf eddigi sikerdús hadműveletei folytán a protestáns seregek létszáma 140.000–150.000 főre emelkedett, mely létszámból azonban 100.000 ember a Közép-Rajna mentén, Frankhonban és Csehországban állott, míg ellenben a katholikus seregek létszáma alig tett ki többet 80.000 embernél. E létszámból 60.000 ember Tilly alatt a Duna balpartján állott, a többi pedig kisebb csapatokra osztva, széjjel volt szórva.

Gusztáv Adolf most Bajorország és a császári örökös tartományok meghódítását tűzte ki főhadműveleti céljául. Ennek értelmében Oxenstiernát és Weimari Bernátot egy seregcsoporttal Elsassban hagyván, ő maga 45.000 emberrel 1632 március 18-án Windheimon át Nürnberg felé menetelt. A svédek mozgolódásának hírére a Bambergben tartózkodó Tilly ottani csapatjait Ingolstadton át szintén a Duna mögé vezette vissza és azután seregével a Lech folyó menti Rain helységnél foglalt állást. Gusztáv Adolf Nürnbergen át követte Tillyt és Donauwörthöt megszállván, azon át a Lech beömlésének tájéka felé vett irányt, ahol Tilly és a bajor választófejedelem időközben Rain közelében 40.000 főnyi sereget gyüjtöttek össze erődített állásba.

Gusztáv Adolf 1632 április 6-án kierőszakolva a Lech folyón való átkelést és heves küzdelem után, amelynek folyamán Tilly súlyosan megsebesült és nemsokára meg is halt, a bajor választófejedelmet a Regensburgba való visszavonulásra kényszerítette. Gusztáv Adolf a csata szerencsés kimenetele után Bajorország fővárosát, Münchent megfelelő erővel megszállván, serege zömét Donauwörthnél egyesítette.

A valóban kétségbeejtő helyzet, amelybe a császár ügye Németországban Gusztáv Adolf e nagy sikerei folytán jutott, arra bírta Ferdinándot, hogy a nagyobbára tőle amúgy is elpártolt német birodalmi fejedelmekre való tekintetet félretéve, Wallensteint, a legmesszebbmenő felhatalmazásokkal ellátva és szinte diktátori korlátlan hatalommal felruházva, egy új seregnek toborzásával bízza meg. És a seregtoborzás és szervezés nagy mestere szinte hihetetlenül rövid idő alatt 40.000 főnyi, hadműveletekre alkalmas sereget gyűjtött össze Znaimnál és már 1632. évi február havában Csehországba vonult, az ottani szászokat visszanyomta, Prágát május 8-án visszafoglalta, majd Marradas alatt 10.000 embert Csehország védelmére visszahagyván, Egeren át Tirschenreutba vonult, ahol a Regensburgból eléje siető bajor választófejedelemmel egyesült s azután Nürnbergre nyomult előre.

Gusztáv Adolf 10.000 embert Bajorország védelmére visszahagyva, 16.000 emberrel ugyancsak Nürnbergbe vonult, hogy ott Wallensteinnal leszámoljon. Ide érve, a város közelében elsáncolt tábort készíttetett, a város körül redoutokat emeltetett, amelyekbe mintegy 300 nehéz ágyút állított be. Közben Wallenstein június 30-án 60.000 főnyi császári és bajor csapatjaival Nürnberg alá érve és a svéd tábort bekerítvén, főerejét Nürnbergtől nyugatra helyezte el ugyancsak erődített állásba. Ezután mindkét fél három hónapig majdnem teljes tétlenségben maradt egymással szemben, aminek az lett a következménye, hogy előbb Gusztáv Adolf, majd Wallenstein seregében is élelmezési nehézségek és azok nyomán ragályos betegségek léptek fel.

Hogy a kellemetlen helyzetnek véget vessen, Gusztáv Adolf Wallenstein erődített állásának megtámadását határozta el, ami 1632 augusztus 24-én meg is történt, de visszaveretett.

Ezután a sereg ismét két heti tétlenségbe merült s azután Gusztáv Adolf szeptember 18-án Windsheimba, innen pedig serege nagyobb részével Donauwörth–Rain-on át Ingolstadt alá vonult, hogy azt ostrom alá vegye. Wallensteinnal szemben csak Weimari Bernát 12.000 főnyi hadteste maradt vissza. Wallenstein nem követte a svéd királyt, hanem rövid idő mulva, szeptember 23-án, Bambergbe vonult el. Innen Csehországba és Regensburgba egy-egy csoportot kikülönítvén, Pappenheimot egy később 30.000 főre felszaporodott sereggel Szászországba rendelte, kétségkívül azért, hogy a szász választófejedelmet ismét a császárhoz való csatlakozásra bírja, maga mellett pedig Bambergben mindössze 16.000 embert tartott vissza. Pappenheim Szászországba érve, annak az Elbe bal partján levő részét csakhamar elfoglalta. Utóbb Wallenstein is Lipcsére vezette ideiglenesen Bambergnél visszatartott csoportját.

Gusztáv Adolf, Wallensteinnak Szászországba történt előnyomulásáról hírt véve, azonnal felhagyott Ingolstadt ostromával és erős védőrségeknek Bajorországban való visszahagyása mellett, október elején 27.000 emberrel Erfurtba vonult, ahova október vége felé érkezett meg és ott újból egyesült Weimari Bernáttal. Wallenstein, Weissenfelsig eléje ment ellenfelének, aki időközben Naumburgig jutott előre, ahol erődített táborba szállt.

November 15-én a svéd király elhagyta Naumburgot. Mihelyt Wallenstein erről értesült, seregének Lützen közelében való azonnali összpontosítását határozta el, hogy Gusztáv Adolfnak a Lipcsére és az Arnim parancsnoksága alatt Torgaunál álló 16.000 főnyi szász seregcsoporttal leendő egyesülésre vezető útat elállja.

A kölcsönös intézkedésekből kifolyólag november 16-án Lützennél csatára került a dolog, melyben a svédek elkeseredett küzdelem után véres győzelmet arattak, de egyúttal nagy királyuk is már a küzdelem elején életét vesztette. Gusztáv Adolf ugyanis mindjárt a harc kezdetén szűkebb kíséretével vigyázatlanul előrenyomult, miközben egy ellenséges lovascsapattal találkozott, mely őt és kíséretét felkoncolta. Hős királyuk halála a svédeket oly bosszúvággyal töltötte el, hogy rendkívül véres harc után kiragadták ellenfelük kezéből a győzelem pálmáját, de a nagy király halála pótolhatatlan veszteség volt nemcsak a svédekre, hanem az egész protestantizmusra is. Ugyancsak elesett a csata folyamán Wallenstein jobbkeze, Pappenheim is.

A csata befejezése után Wallenstein seregét Lipcsére és onnan Csehországba vezette, míg a svédek egyelőre Szászországban maradtak.

Az 1633. év kezdetén a két hadviselő fél három hadszínhelyen állott egymással szemben. Dél-Németországban Altringer állott szemben Weimari Bernáttal, de nevezetesebb dolog itt nem történt, minthogy utóbbi Regensburg megvétele után Felső-Ausztria felé nyomult előre. Westhpáliában a protestánsoknak sikerült a Cronsfeld és Merode vezette gyengébb császári osztagokat megverni és az egész vidéket hatalmukba ejteni. Végül Csehországban Wallenstein seregét újból 40.000 főre emelvén, a Sziléziában fekvő Münsterbergbe bevonult s miután itt a Thurn Mátyás alatt álló seregtestet szétugrasztotta, Csehországba vonult vissza, ahol csapatait az ország nyugati és északnyugati részeiben téli szállásokba helyezte el. Wallenstein visszatérése Csehországba Weimari Bernátot is Felső-Ausztria elhagyására bírta.

A Wallenstein hadviselésében Lützen óta beállott lanyhaság, valamint a fővezérnek az ellenséggel folytatott titkos tárgyalásai arra bírták a császárt, hogy őt a főparancsnoki tisztségtől megfossza. A mélyen megsértett és megalázott generalissimus a hozzá hű maradt kevésszámú csapatokkal Pilsenből Egerbe vonult, de itt néhány saját tisztje által, állítólag az udvar parancsára, 1634 február 25-én megöletett.

Gusztáv Adolf halála után Oxentierna Axel svéd kancellár a dél-német protestáns államokkal Heilbronnban szövetséget kötött s a harcot tovább folytatta.

A császári sereg feletti parancsnokságot Ferdinánd főherceg vette át, aki 1634 tavaszán 14.000 emberrel Csehországból Regensburg felé vonult, mely rövid ostrom után megadta magát. Ennek következtében az újból Felső-Ausztria felé előnyomult Weimari Bernát az említett tartományt elhagyva, gyorsan Augsburg felé vonult vissza, ahol a 12.000 emberrel rendelkező Hornnal egyesült.

Ferdinánd főherceg augusztus 16-án Regensburgból Donauwörthbe és onnan Nördlingen alá vonult és azt körülzárta. Erre Weimari Bernát Nördlingent felmentendő, a főherceg ellen támadólag lépett fel, akitől azonban 1634 szeptember 6-án Nördlingennél határozott vereséget szenvedett. A csata befejezése után Weimari Bernát serege maradványait Elsassba vezette vissza, a főherceg pedig Badent és Würtemberget szállotta meg.

A császáriak által Nördlingennél aratott diadal a protestáns fejedelmek legnagyobb részét hajlandóvá tette a békekötésre. A heilbronni szövetség felbomlott, a szász választó fejedelem pedig 1635-ben Prágában külön békét kötött a császárral. Ellenben egyes dél-német protestáns fejedelmek Franciaországhoz fordultak segítségért, mely most már Svédországgal együtt immár nyiltan is sorompóba lépett a császár ellen.

[1] Lásd Breit, Az egyetemes hadtörténelem vázlata című munkám I, 219–227.

[2] Az előzményeket lásd a XV. rész 443. oldalán.