XV/4. számú melléklet.

Említettük, hogy Miksa bajor herceg augusztus 4-én Linzbe való bevonulása után Felső-Ausztriát néhány napon belül ismét Ferdinánd hűségére térítette vissza.[1] A további hadműveletek tekintetében a hercegnek Ferdinánddal egyetértőleg, mint már fentebb említettük, az volt a véleménye, hogy a Langenlois és Horn között álló Buquoyval való egyesülés után a szemben álló Anhalti Keresztélyt fogja megtámadni. Ez ellen azonban Buquoy kézzel-lábbal kapálódzott, mivel ő nem akarta önállóságát feladni s ehelyett inkább azt tanácsolta, hogy Miksa bajor herceg, miután seregéből neki, Buquoynak 6-7000 embert lead, serege fennmaradó részével Csehországba vonuljon, azonban előterjesztése el nem fogadtatván, végre mégis kénytelen volt a kiadott parancsnak eleget tenni. A herceg az egyesülést nem a Duna mentén Kremsen át kereste, hanem Linzből augusztus 23-án elindulva, Freistadt-nak vett irányt, honnan két napi pihenő után az ellenség tévútra vezetése céljából és hogy azt a látszatot keltse, mintha ő nem a Buquoy-val való egyesülést keresné, hanem önállóan Csehország belseje felé tartana, Kaplitzba, majd nyugatnak fordulva és Csehország területét elhagyva, az alsó-ausztriai Weitra-ra, onnan pedig Zwettl-be menetelt, ahol ismét két napi pihenőt tartott, mely alatt Buquoynak is oda kellett volna seregével bevonulnia. Ezt azonban a császári vezér nem tette meg, okul adván, hogy őt közben az ellenség megtámadta. És ez való igaz is volt. A támadást Anhalti Keresztély kétségbeesésében intézte arra a hírre, hogy Miksa bajor herceg Felső-Ausztria leigázása után immár feléje közeledik és a Buquoyval egyesülés után óriási túlerővel támadhatná meg őt, aki eddig hiába vár a Bethlen által igért 20.000 főnyi erősbítés beérkezésére. Az anhalti herceg Grafenberg ellen intézett támadása a távollevő Dampierre egy csapatosztályát érte, mely vereséget is szenvedett, miután azt Buquoy a Dampierre iránti féltékenységből és ellenszenvből támogatni tudatosan elmulasztotta.[2]

Szeptember 7-én Miksa bajor herceg Horn felé folytatta útját, melynek környékén Neu-Pölla-nál végre szeptember 8-án Buquoyval egyesülhetett. Ezt Anhalti Keresztély már nem várta be, hanem sietve Drosendorf felé vonult vissza. Hornban Miksa bajor herceg haditanácsot tartott, melyen – nem törődve azzal, hogy az ellenség esetleg Morvaországba is elvonulhat, hogy ott a Bethlen által küldendő segédcsapatokkal egyesüljön, – a Csehországba való elvonulás határoztatott el. Ehhez Ferdinánd is hozzájárult, de kikötötte, hogy Dampierre alatt 5-6000 ember Bécsbe küldessék, hogy azt Bethlen betörése ellen kellőleg biztosítani lehessen. Ehhez képest Miksa bajor herceg és Buquoy szeptember 13-án megkezdte az előnyomulást Drosendorf felé, honnan az anhalti herceg időközben Znaim felé vonult el. Buquoy a maga seregcsoportjával utána akart iramodni, de a bajor herceg nem járult hozzá s így szeptember 16-án mindketten Waidhofen felé indultak el és 20-án Grazen-nél már cseh földre értek. Csak innen indult útnak Dampierre 6000 emberével Bécs biztosítására.

Ferdinánd most már szerette volna az általa jóváhagyott horni hadműveleti tervet megváltoztatni, mert félt, hogy a szabadjára eresztett anhalti herceg Bethlennel egyesülve, Bécset veszélyeztethetné, de nemsokára hírt vevén, hogy Anhalti Keresztély a Bethlennel való egyesülést mellőzve, szintén Csehországnak vette útját, végre belenyugodott, hogy továbbra is az eredeti terv maradjon érvényben.

Amikor a cseh seregcsoporttal Protiwinnál álló Thurn[3] augusztus második felében hírét vette, hogy Miksa bajor herceg seregével Linzből észak felé vett irányt, ő a maga seregcsoportját a Weseli és Neuhaus közötti területre tolta át.

Közben Anhalti Keresztély, miután észrevette, hogy neki a Drosendorfból Znaimba való rendelése által nem sikerült Miksa bajor herceget és Buquoyt maga után vonni, hanem hogy azok őt a faképnél hagyva, Csehország felé vonultak el, ő maga is a Thurnnal való egyesülés céljából arra felé vett irányt s aztán az egész sereget a Moldva menti Klingenbergbe vezette vissza, ahova szeptember végén Frigyes is beérkezvén, ott személyesen vette át a hadsereg feletti parancsnokságot, amelynek létszáma mintegy 30.000 főre rúghatott; és pedig állott az 9000 cseh gyalogosból és 3500 cseh lovasból, 4000 főnyi alsó-ausztriai és ugyanannyi sziléziai csapatból, 8000 magyar lovasból és egy bizonytalan nagyságú morva csapatból.

Itt kell megjegyeznünk, hogy ez alkalommal Mansfeld seregcsoportjával Klattaun át Pilsenbe rendeltetett Csehország délnyugati határának védelmére és hogy további bajor csapatoknak ebben a legrövidebb irányban Csehországba való benyomulását megakadályozza. Feladatának végrehajtását lényegesen megnehezítette Marradas ezredes, akit Miksa bajor herceg rendelt ki Mansfeld üldözése és lekötése céljából.

Ugyanekkor, szeptember 29-én Miksa bajor herceg és Buquoy Pisek előtt jelentek meg s annak 8000 főnyi védőrségét megadásra szólították fel, ami megtagadtatván, a liga csapatjai rohammal vették be a megerődített várost, mely iszonyú garázdálkodás, pusztítás s végül óriási tűzvész martaléka lett.[4]

Miután úgy a bajor mint a császári csapatok létszámát a járványos betegségek alaposan leapasztották, a két vezér most arra az elhatározásra jutott, hogy ahelyett, hogy a Klingenbergnél álló Frigyes megtámadására indulnának, inkább Strakonitzon át Marradas ezredest követik, hogy az ellenséggel való döntő összeütközés előtt Marradas csoportjával újból egyesüljenek, hanem a Bajoroszágból útban levő friss csapatokat is magukhoz vonják. Alig hogy az élen haladó bajor csapatok Strakonitzot elhagyták, Miksa bajor herceg az őt hátul követő Buquoytól jelentést vesz, hogy az ellenség erős támadást intézett ellene, miért is kéri a herceget, fordulna vissza csoportjával, de ez csak Tilly tábornokot rendelte vissza egy megfelelő segítő csoporttal. Buquoy riasztó jelentése annyiban megfelelt a valóságnak, hogy Anhalti Keresztély a bajorok és császáriak elvonulása alkalmával köztük támadt térbeli elszigeteltséget kihasználni akarván, megtámadta Buquoy utóvédét, de miután gyors és jelentős eredményt elérni nem tudott, csakhamar abbahagyta kilátástalan vállalatát. A bajor és a császári csapatok erre zavartalanul folytatták útjokat Blowitzon és Pilsen felé, miután közben Marradas ezredestől jelentés érkezett, hogy a friss csapatok, 6600 gyalogos és 1700 lovas megérkeztek és hozzá csatlakoztak.

A császári és bajor csapatok október 10-én értek Pilsen alá, ahol utóbbiak ellen Mansfeld lovasai a rákövetkező éjjel Bornemissza vezetése alatt eredményes rajtaütést hajtottak végre.[5] Most aztán az a váratlan esemény történt, hogy Mansfeld ellenfeleivel tárgyalásokba bocsátkozott, melyeknek értelmében 400.000 forint készpénz és egyéb személyét illető feltételek mellett hajlandónak mutatkozott, hogy a cseh üggyel végkép szakítani fog és Pilsent is átadja a császáriaknak. Az erre vonatkozó tárgyalások sokáig elhúzódtak s ez alatt a szemben álló ellenfelek minden komolyabb vállalattól tartózkodtak. Erre való tekintettel tagadta meg Mansfeld Anhalti Keresztélynek Rakonitzban 1620 november 3-án kelt ama parancsának teljesítését, hogy hadseregcsoportjával haladéktalanul hozzá csatlakozzék. Sőt közben október 23-án Miksa bajor herceg az aznap Rokitzanba ért Frigyestől is felszólítást kapott egyezkedési tárgyalások felvételére, amelyek Miksa egyoldalú kikapcsolását célozták, de ezek eredményre nem vezettek.[6]

Miután Mansfelddel a tárgyalások eredményre vezettek, Miksa herceg és Buquoy október 20-án egyenesen Prága felé szándékoztak előnyomulásukat folytatni, azonban hamarosan elálltak szándékuktól, amidőn megtudták, hogy a szövetségesek a közvetlenül oda vezető úton fekvő Beraunnál ütöttek tábort. Ezért a bajor herceg, Buquoyval egyetértőleg elhatározta, hogy seregeiket egy ideig észak felé vezetik, hogy aztán alkalmas pillanatban kelet felé letérve jussanak el Prága alá. Ehhez képest a két sereg mindenekelőtt Pilsenből Tuschkauba menetelt, honnan október 23-án Plassig folytatták menetüket. Innen Kralowitzon és Rakonitzon át előnyomulva, akartak Prága alá jutni. Csakhogy időközben Frigyes a szövetséges sereggel Beraunból nyugat felé letérve, szintén Rakonitznak vett irányt, ahol hevenyészett, de már természettől fogva is kedvező védőállásban az ellenség támadását bevárni akarta.

Miksa herceg október 25-én Rakonitz elé érve, váratlanul bukkant rá az ellenséges seregre és nyomban támadásra határozta el magát, mely talán végleges sikert is elért volna, ha sikerül az egész sereget idejekorán a harchoz felvonultatni, de így a hamar bekövetkezett esti szürkület végleges eredmény nélkül vetett véget az e napi csatának. A következő napon, illetve jobban mondva napokon megújultak a harcok, de végleges eredményt ezek sem mutattak fel s csupán azt eredményezték, hogy az ellenfelek egészen közeli távolságra vonultak fel egymással szemben. Október 30-án végre Miksa herceg döntő támadás végrehajtását határozta el, mely talán eredményre is vezetett volna, ha Buquoy seregcsoportja el nem késik a közbelépéssel. A rá következő éjjel Miksa és Buquoy még közelebb vezették csapatjaikat az ellenséges álláshoz, ahol azok magukat beásva, előkészületeket tettek a nyilt mezőn levő ellenség ostromszerű megtámadására s hajnalhasadtakor hozzá is fogtak az ellenséges állás lövetéséhez, de mindhiába, Anhalti Keresztély sem komoly csata elfogadására, sem a visszavonulás megkezdésére nem volt rábírható. Erre Miksa herceg főbb alvezéreit haditanácsra hívja össze, melyen az a nézet kerekedett felül, hogy az ellenség állása oly erős, hogy azt eredménnyel megtámadni nem lehet, miért is egyhangúlag a menetnek folytatását határozták el, remélve, hogy ezáltal késztetik majd az anhalti herceget erős állásának elhagyására.[7] Csakhogy ez elhatározás végrehajtásának az élelemhiány állotta útját s így a szükséges készletek beérkeztéig a két sereg továbbra is tehetetlenül és tétlenül állott egymással szemben, azzal pocsékolván a drága időt, hogy egymást kölcsönösen a legvadabb és legocsmányabb szidalmakkal halmozták el.[8]

A tétlenséget megunva, Miksa herceg a haditanács megelőző határozatának ellenére november 1-én csapatjait a rakonitzi megerősített templomudvar megtámadására utasította és sikerült is annak védőrségét legyűrni, miután a többi cseh csapatok attól tartva, hogy ez az átalános nagy küzdelem és csata megindítását vonhatná maga után, nem merték szorongatott bajtársaik megsegítése céljából erős állásaikat odahagyni.

A következő napon Buquoy intéztetett támadást csapataival az ellenség ama része felé, amelyet a magyarok tartottak megszállva. Ez a támadás nem sikerült, de annak folyamán a magyarok vezére, Bornemissza János, oly súlyos sebet kapott, hogy ezentúl Korniss Zsigmondnak kellett a magyar csapatok fővezetését átadni.

November 3-án Miksa herceg a várost, Buquoy pedig a magyarok által megszállt állásrészt lövette, azonban látható eredmény nélkül s miután e napon a várt élelmi szállítmány is megérkezett, Miksa herceg már nem akarta tovább halogatni a már különben is elhatározott elvonulást Prága felé. Buquoy azonban a következő éjjel még egy utolsó kísérletet akart tenni, hogy nem-e űzhetné ki a magyarokat állásaikból. Azonban ez a kísérlete balul ütött ki, mert a magyarok megnyitván állásuk körletében fekvő egyik tó zsilipjeit, minek folytán csakhamar a víznek oly nagy tömege hömpölygött a császári sereg állásai felé, hogy az abban lévő emberek csakhamar mellig érő vízben állottak. Tetézte a bajt, hogy a támadás alkalmával Buquoy felső combján és a nemző szervek tájékán nagy fájdalmat okozó lősebet kapott, úgy hogy a hadvezér ezután már csak kocsin követhette továbbvonuló seregét.[9] Miksa herceg ugyanis most már november 5-ikére végleg elrendelte a Rakonitzból való elvonulást, még pedig újabb haditanács határozata értelmében olyanformán, hogy a csapatoknak a minél gyorsabb előrejutás érdekében, hogy Prágát még az ellenség előtt lehessen elérni és esetleg meglepő támadással elfoglalni, kellő fedezet alatt egész málhájokat vissza kellett hagyniok.
Mihelyt a cseh táborban az ellenség elvonulását észrevették, a vezetőséget Prága miatt nagy rettegés fogta el. Ezért Thurnt még az éj folyamán egy ezred gyalogsággal és némi lovassággal nyomban útnak indították a főváros felé, az anhalti herceg pedig másnap, november 6-án indult útnak, részben kevésbé járható rossz utakon, ami a tüzérség és vonat előrejutását nagyon megnehezítette. Miután mindkét ellenséges sereg meglehetős közelségben ugyanazon cél felé törekedett, mindjárt az első napon gyakori összeütközésekre került a sor s az egyik ily összecsapás alkalmával 200 magyar lovas vesztette életét, jeléül annak, hogy a földerítő és biztosító szolgálat ellátásának oroszlánrésze a derék magyar lovasoknak jutott osztályrészül. November 7-én dél felé Unhoschtba érve, az anhalti herceg örömmel konstatálhatta, hogy a versenyfutásban ő kerekedett felül, mert az ellenséget tényleg megelőznie sikerült. Frigyest, aki most előre sietett Prágába, a herceg megkérte, gondoskodjék a főváros közelében fekvő Fehér hegy (Weisser Berg) megerődítéséről, mert ő ott szívós ellenállást akar kifejteni.

Délután láthatóvá lettek az elől haladó bajor csapatok s amikor a bajor herceg is megpillantotta az előtte álló szövetséges sereget, Tilly tábornok unszolására nyomban annak megtámadását határozta el s ehhez csapatait azonnal csatasorba állította, de a tulajdonképpeni támadás lehetetlenné vált, mert a császári csapatok csak este felé érkezhettek be a csatatérre. Ezáltal az anhalti herceg némi előnyt nyert és málháját az oldalt fekvő Bernaunba irányítva, ő maga a csapatokkal este 8 órakor elvonult Prága felé, és november 8-án éjjel 1 óra felé elérte a Fehér hegyet, amelyet nyomban megszállt. A magyar lovasság nem követte a többi csapatokat a magaslatra, hanem az említett hegy alján fekvő Rusin helységben elszállásolta magát.

Miután az ellenség támadása biztosra volt vehető, az anhalti herceg november 8-án reggel a gróf Hohenloheval való tanácskozás után arra az elhatározásra jutott, hogy a sereget három harcvonalba állítják csatarendbe és hogy az első harcvonal gyalogsága és lovassága között oly hézagot hagynak, hogy a második harcvonal szükség esetén abba bevonulhasson. A magyar lovasság a harmadik harcvonalba rendeltetett. A herceg előző napi kérelme értelmében Frigyes nyomban intézkedett a választott csatatér megerődítése iránt, azonban egyelőre csak a jobb és balszárnyon készült el egy-egy sánc, melybe az anhalti herceg 10 lövegből álló tüzérségét állította be, míg a középső sánc még nem volt teljesen befejezve. A jobb szárny feletti parancsnokságot a herceg magának tartotta fenn, míg a balszárny vezetését Hohenlohe grófra bízta. A Prágából visszahívott Thurn úgy látszik a hátsó harcvonalak parancsnokságával volt megbízva, mert ő Korniss Zsigmondot felkeresve, közölte vele a herceg ama kívánságát, hogy 300 lovas a csatavonal jobb, 1500 pedig a balszárnyon s végül a magyar lovasság fennmaradó része a második harcvonal mögött állíttassék fel, hogy onnan aztán a szükséghez képest egyik vagy másik szárnyon vezettessék rohamra az ellenség ellen. Korniss erre Thurn társaságában megtekintette a csapatjai számára kijelölt helyeket s miután úgy találta, hogy azok az ellenséges lövegtűz ellen kellően védve vannak, a maga részéről is hozzájárult a vele közölt csatatervhez. A herceg a cseh hadsereg létszámát mindössze 21.000 főre s köztük a magyar lovasság erejét 5000 főre teszi.[10] Az anhalti herceg ugyan azt kívánta, hogy Frigyes a csata alatt szintén csapatjai közelében tartózkodjék, de ő ennek a felhívásnak nem tett eleget.

Fentebb említettük, hogy Miksa bajor herceg Tilly javaslatára már november 7-én Unhoschtnál akarta az ellenséges seregeket megrohanni, de hogy abban a császári sereg felett vontatott előnyomulása akadályozta meg. Amikor a herceg az említett napon este 8 órakor biztos híreket vett az ellenség elvonulásáról, nyomban újból megsürgette Buquoyt, hogy előnyomulását lehetőleg siettesse. A császári vezér, akit e napon sebláz gyötört, azt üzente a hercegnek, hogy ő Gauchier, ezredest 500 lovassal és 1000 muskétással máris a visszavonuló ellenség üldözésére rendelte ki, meghagyván neki, hogy legalább az ellenséges podgyász egy részét igyekezzék hatalmába keríteni, de a sereg zömével ő nem követheti Gauchiert, mert csapatjai felette fáradtak.[11] Ámde Miksa herceg nem hagyta abba a dolgot, újabb sürgetést küldött Buquoynak, mire ez a november 8-ikára hajló éjféltájban elrendelte csapatjainak továbbvonulását s így másnap mindkét hadsereg tovább vonult Prága felé.

Közben Gauchier ezredes a vett parancs értelmében mindkét sereget megelőzve, gyorsan igyekezett tért nyerni és Rusin alá érve elszántan rávetette magát az abban elszállásolt magyar lovasságra, melyből mintegy 100-200 embert lekaszabolt. A magyarok ugyan elég gyorsan összeszedték magukat és ép ellentámadásba akartak átmenni, de ekkor már kéznél volt a bajorok elővéde, mely Gauchier győzelmét tökéletessé tette. Ily körülmények között Korniss lovasságát a Fehér hegyre vezette vissza a számára kijelölt beosztásba. Ezek után a bajor, majd a császári csapatok is, anélkül hogy az ellenség zavarta volna őket, nyugodtan keltek át a litowitzi patak hídján s aztán a Fehér hegy alján époly nyugodtan hajtották végre felvonulásukat, még pedig balról a bajorok, jobbról a császáriak és körülbelül 9 órára járt a idő, amikorára a felvonulás befejeztetett. Utóbbiak három harcvonalban állottak fel, melyek mindegyike négyszögekbe (Carré) alakult gyalogságból és szárnyaikra akasztott lovasságból állott. A első harcvonal mindkét szárnya előtt 2-2 löveg állíttatott fel. A felvonulást követő csatában részt vett császári csapatok ereje mintegy 15.000 főre rúghatott s azok fölött a parancsnokságot Buquoy helyett Liechtenstein Miksa ezredes gyakorolta. A balszárnyon felvonult bajor sereg négy harcvonalba tagozódott, melyek elseje és harmadika kizrólag gyalogságból, másodika és negyedike csak lovasságból állott. A sereg arcvonala előtt két 4-4 löveges üteg helyeztetett el. A bajor csapatok létszáma 10-12.000 főre rúghatott s így mindkét sereg állománya 25-27.000 főre[12] tehető.

A felvonulás befejezése után Miksa bajor herceg újból haditanácsra hívta össze a két sereg magasabb parancsnokait, mely alkalommal Buquoy ismét mellőzendőnek vélte a csatát; szerinte a seregnek az ellenség balszárnyát elkerülve, Prága felé kellett volna elvonulnia,[13] a többség azonban a csata megvívása mellett döntött. Buquoy erre a császári sereg első harcvonalának parancsnokául Tieffenbach ezredest, a második harcvonal vezetőjévé pedig Liechtenstein ezredest jelölvén ki, ő maga a Fehér hegy lábánál maradt. Ugyanezt tette Miksa bajor herceg is, a bajor csapatok vezetését Tilly altábornagyra (Generallieutenant)[14] bízván.

A támadást a császáriak jobb szárnyán levő lovas csoport kezdte meg és sikerült neki a szembenlevő cseh jobb szárnyat rendetlenségbe hozni. Ugyanekkor azonban a fiatal anhalti herceg a császáriak bal szárnya ellen oly eredményes lovas támadást intézett, hogy nemcsak a szemben álló ellenséges lovasság, hanem a gyalogság is hátrálni volt kénytelen. Most azonban a bajorok is közbeléptek és nemcsak a császáriak bal szárnyát szabadították fel a nyomás alól, hanem a szembenálló cseh jobb szárny-csoportot is sikerült visszaszorítani, úgy hogy az csakhamar rendetlen futásban keresett menedéket. Nemsokára ezután, miután a csehek két sánca az azokban levő ütegekkel együtt a bajorok és császáriak kezébe kerültek, a csehek első harcvonala a magasabb rangú tisztek minden erőlködése ellenére állásában többé megtartható nem volt és most már fokozatosan az egész cseh sereget páni félelem fogta el, melynek hatása alatt mindenki csak a menekülésre gondolt. Ily körülmények között a harmadik harcvonalat képező magyar lovasság is csak menekülni igyekezett még pedig nem Prága felé, hanem Smichow irányában, ahol a Moldvába vetették magukat, melynek hullámaiban igen sokan halálukat lelték. A csehek nagy része Prága felé futott, de az üldöző ellenség által utoléretvén, véres veszteségeket szenvedtek, mert a feljegyzések csak az elesettek számát 5000 főre teszik, ami annál feltűnőbb, mert a tulajdonképpeni csata alig tartott tovább egy óránál; de a foglyul esettek száma alig érte el az 500-at. Ellenben a győzők a maguk veszteségét halottakban mindössze 250 főre becsülik, de annál több volt sebesültjeik száma.[15]

Bekövetkezett döntés után a cseh hadsereg főbb parancsnokai Prágában felkeresték Frigyest, ahol nyomban haditanácsot tartottak. Ezen Tschernembel és utána még két fiatalabb rangú tiszt, a fiatalabb Thurn és Schlammersdorf ezredes amellett kardoskodtak, hogy tekintettel arra, hogy a Bethlen által Péchy Simon vezérlete alatt küldött 8000 főnyi segítőhad, mely az előző napon Schwarz-Kosteletzig jutott előre, talán még a nap folyamán beérkezhet, Prága falai mögött okvetlenül meg kellene kísérelni újabb ellenállás kifejtését, ámde Anhalti Keresztély a csapatok igen nagy mérvű demoralizációjára való tekintettel, mely annyira ment, hogy a katonák nagy része gyávaságból fegyvereit is elhányta, és mivel azok képesek lettek volna parancsnokaik tudta nélkül az ellenséggel tárgyalásokba bocsátkozni, határozottan ellene volt, hogy Prágának megvédését megkíséreljék. Az öreg Thurn szintén csatlakozott a herceg véleményéhez s hozzátette még, hogy nem volna tanácsos Frigyes királyt a Prágában való marasztalás s hosszabb tartózkodás által az előrelátható imminens veszélyeknek kitenni.[16] Végre mind általánosabban ez a felfogás tört magának utat és Frigyes hamarosan elhagyta családjával együtt rövid pünkösdi királyságának fővárosát. Erre aztán a parancsnokaiktól elhagyott csapatok körében is végkép felbomlott a rend és mindenki arra menekült, amerre tudott. A királyi pár még aznap este Nimburgot érte el, ahonnan aztán sietve folytatta útját Szilézia felé.

A győzők sem közvetlen üldözés, sem a hadműveletek folytatása által nem aknázták ki Prága kapui előtt kivívott fényes győzelmüket, a főváros vértelen megszállásával a cseh hadjárat véget ért, ellenben a lázadás igazi megtorlása csak ezután következett Ferdinánd könyörtelen és szívtelen intézkedései folytán, amelyekkel a leigázott tartományokat késedelem nékül sujtotta.

[1] Lásd a 224. és 226. oldalon.

[2] Ezt Gindely állítja id. m. III, 254. old. a Bairischer Feldzug. Gedruckt im Jahre 1621 és a müncheni állami levéltárban levő Diurnale című latin kézirat nyomán, melyet Miksa bajor herceg egyik titkára írt meg napló formájában.

[3] Lásd a 219. oldalon.

[4] Buquoy, Iter Quadrimestre.

[5] Erről Gindely id. m. III, 314. old. a következőket írja: „Der Marsch des ligistischen und kaiserlichen Heeres war jetzt auf Pilsen gerichtet, indessen Nähe Maximilian und Buquoy vorläufg ihr Quartier aufschlugen. In der Nacht auf den 11. Oktober versuchten die ungarischen Reiter einen Ueberfall auf das Dorf Losina, wo bairische Truppen einquartiert waren, und hieben unter den nicht rechtzeitig gewarnten Gegnern an 70–100 Mann nieder und verbreiteten unter den übrigen einen solchen Schrecken, dass sie ohne besonderes Hinderniss bedeutende Beute machen konnten. Auf die Nachricht von diesem Unfall beeilte sich der Herzog sein Heer in Schlachtordnung zu stellen, allein die Ungarn begnügten sich mit dem erlangten Erfolge und trachteten nur, die gemachte Beute eilig in Sicherheit zu bringen. (Münchener Staats-Archiv, Diurnale. – Wiener Staats-Archiv, Aus dem böhmischen Feldlager dd. 13. okt. 1620. – Skála id. m. IV, 319.

[6] Diurnale. – Skála, id. m. IV, 323.

[7] Ephemeris expeditionis in utramque Austriam et Bohemiam.

[8] Gindely id. m. III, 325: „Es gebrach jedoch wieder an Lebensmitteln, man musste ihre Zufuhr abwarten und so konnte man den gefassten Beschluss nicht alsbald ausführen und musste vorläufig bei Rakonitz bleiben. Man vetrieb sich auf kaiserlicher Seite die unfreiwillige Musse damit, dass man dem Feind höhnende Beschimpfungen zurief und Worte wie Ketzer, Rebellen, Bauer Komödianten tönten den ganzen Tag zu ihm hinüber. Das böhmische Heer blieb seinerseits die Antwort nich schuldig und betitelte die Kaiserlichen als Papisten, Räuber, Mordbrenner und gab den Baiern noch eine besondere Bezeichnung, indem es sie Schweine nannte, ein Nahme, welcher damals auf die Baiern häufig angewendet wurde. Das homerische Gelächter mit dem man von beiden Seiten auf die Beschimpfugen antwortete, zeigte, dass man an dieser Unterhaltung Geschmack fand und zu diesen Tagen geschah es auch, dass der Herzog von Baiern von einem Witzbold, den er um seine Ansicht über ven Ausgang des kriegs befragte, die Antwort erhielt, es werde wohl so, wie bei dem Kartenspiel gehen, wo die Sau (so hiess das Ass zu jener Zeit) den König sticht. Der Gefragte deutete auf diese derbe Weise an, dass die Baiern wohl über Friedrich den Sieg davontragen würden.” (Buquoy, Quadrimestre Iter.)

[9] Ephemeris és Buquoy, Iter Quadrimestre.

[10] Az anhalti herceg jelentése a fehérhegyi csatáról a Collectio Camerariana-ban a müncheni udvari levéltárban. – Buquoy, Iter Quadrimestre. – Krebs, Die Schlacht am weissen Berge. – Gindely id. m. III, 332. – A Kriegs-Chronik Österreich-Ungarns, I, 18. a sereg összes létszámát szintén 21.000 főre és 10 ágyúra, de a magyar lovasok számát nem 5000-re, hanem 6000-re teszi.

[11] Buquoy jelentése a spanyol Simancas-levéltárban.

[12] Kriegs-Chronik Österreich-Ungarn, I. 18. szerint „gegen 27.000 Mann.”

[13] Gantzer Verlauf dessen, wie es bei der einnahme Prags zugegangen. – Expeditionis in utramque Bohemiam Ephemeris.

[14] Teljes nevén: Johann Tserclaes, Graf von Tilly, Freiherr von Marbais, Herr zu Ballastre und Montigny.

[15] Az említett Ephemeris szerint: „Ex Caesarianis et Bavericis ultra ducentos quinquaqinta non desidereti, sanciati quam plurimi.” Krebs a csehek veszteségét legfeljebb 3000 főre, a császáriakét 1500-ra teszi.

[16] Habernfeld, Bellum Bohemicum. – Mosers patriotisches Archiv, VII, 153. – Harlington M. S. S. Conway-nak 1620 nov. 18-án Buckinghamhoz intézett levele. – Skála id. m. IV, 382. – Gindely id. m. III, 351.