Miután az 1619. évi hadműveletek döntés nélkül végződtek, a hadakozó felek rendes szokásuk ellenére még a küszöbön álló tél tartamára sem bocsátották haza csapatjaikat, dacára anak, hogy azok a zsold elmaradása, a rossz ellátás és a mindjobban elharapódzó járványos betegségek miatt igen sokat szenvedtek. Az 1619. évi hadjárat befejezése után az elhelyezkedés a császáriak részéről általában véve a Duna mentén és attól délre, a szövetségesek részéről attól északra történt, ahogyan azt a XV/4. számú mellékleten feltüntetett, 1620 január közepéig kialakult helyzet mutatja. Mindkét fél több különálló, egymástól jó nagy távolságra fekvő csoportban helyezkedett el; a szándékolt erőgyüjtés és újbóli szervezkedés ideje alatt a szándék egyelőre mindkét részen védőleges volt. Bár a támadólagos megmozdulás mindkét részről aránylag igen korán, a szövetségesek Tieffenbach-csoportja részéről már február 1-én, a Buquoy-csoport részéről pedig néhány nappal utóbb történt meg, erőteljesebb támadó hadműveletre egyelőre egyik fél sem tudta magát elhatározni, pedig ha Buquoy Langenlois mellett kivívott győzelmét kiaknázza, ebből igen könnyen talán az egész hadjárat sorsát eldöntő esemény keletkezhetett volna. Utóbb ugyancsak a kremsi Duna-szakasztól északra ismételten a komoly dönteni akarás látszatával támadnak a felek, de sem Buquoyban, sem ellenfelében, az Anhalti hercegben nincs meg a kellő akarat, képesség, kitartás és szívósság döntő fontosságú győzelem és esemény kierőszakolására. Egy-egy rajtaütés, így kivált a langenloisi és sinzendorfi, elég szépen sikerül, de ily kisebb keretek között mozgó vállalatnak végrehajtása méltó és hálás feladat lehet kisebb csapatkötelékek, de nem egész seregtestek, sőt egész seregek számára; ezeknek nagy, döntő események előidézésre kell törekedniök, különben ez a kicsinyes, halogatós, huzavonás, lanyha, semmitmondó hadviselési mód, mely ok nélkül oly hihetetlenül hosszúra nyujtotta a háborús konfliktusok végleges elintézését, jellemezte és egyben a lehető legrosszabban befolyásolta ennek a csak közepes hadvezéri tehetségeket produkáló korszaknak meglehetősen dekadens irányt felmutató hadművészetét. Nem tesz kivételt ez alól az Anhalti Keresztély részén június elején megnyilvánult szalmalángszerű fellobbanás sem; a kellő céltudatosság, erős akarat és szívós kitartás híjján ez sem termelt sem a szövetséges hadsereg, sem fővezére számára még csak közepes babérokat sem. Most lett volna itt az ideje, hogy Bethlen ne csak segédcsapatokat küldjön szövetségeseinek, hanem rendelkezésére álló egész erejével a maga személyét is belevesse a mérleg serpenyőjébe, de ő jobbnak látta távol maradni a Magyarországon kívül fekvő döntő összeütközések színhelyétől, annál is inkább, mert ekkor még nem tudta, hogy miképpen fog az ő ügye Konstantinápolyban eldőlni és hogy nem-e kell neki utóbb mégis csak inkább Ferdinánddal, mint a csehekkel megegyezést keresni.