A korponai gyűlést Bocskay azért hívta össze, hogy azon az általa a királynak átadott békeföltételekre időközben beérkezett választ letárgyalhassa. Mi itt ezzel az üggyel nem foglalkozhatunk bővebben, de akit a részletek is érdekelnek, az megtalálja azokat akár Horváth Mihály, akár Szalay László történetében.[1] De itt kell megemlítenünk, hogy itt adta ki Bocskay 1605 december 1-én híres kiváltságlevelét, melyben hajdú vitézeit, „a mi régi szabadságaink visszaadóit ”, beillesztette a rendi alkotmány keretébe s mindazokat, akik a név szerint felsorolt 13 hajdúkapitány alatt szolgáltak, személyenként megnemesítette s Kálló városát, a nánási, dorogi és varjasi pusztabirtokokat, valamint Hadház, Vámos-Pércs, Sima és Vid részjószágokat nemesi joggal nekik adományozta.[2] „Ezzel – írja Acsády[3] – megkezdte a hajdúkérdés megoldását, a „bizonytalan lakóhelyű”, a hontalan hajdúk megtelepítését. 1606 június 29-én annak a 300 hajdúnak, aki Kereki megvédésével a németek első támadását elhárította róla,[4] Kölesér puszta mezővárost, ugyanezen év szeptember 2-án meg 8, név szerint felsorolt hajdúkapitány alatti vitézeinek adományozta Szoboszlót, szintén megnemesítve az ott megtelepedett hajdúkat. Igy legalább részben megnyerte vérével kiérdemelt jutalmát az a had, mely a haza megmentésének főeszköze volt. E telepítéseknél erkölcsi szempontokon kívül Bocskayt nagy katonai és gazdasági érdekek vezették. A székelyek lebegtek előtte. A hajdúságban Magyarországnak akart olyan elemet adni, mely, mint Erdélyben a székelység, békében földjét műveli, háborúban pedig hatalmas haderőt állíthat talpra. Erre azért is különös szükség volt, mert a nemesség száma rendkívül megfogyott s minden buzgalma mellett sem bírta a honvédelem szertelenül felszaporodott szükségleteit kielégíteni. A hajdúság megnemesítése a nemzeti haderőt egyszerre tömegesen megszaporította s legalább számbelileg ismét hivatása magaslatára emelte.”

Talán azért is, hogy a tárgyalásoknak, melyek egyelőre nem nagyon biztatóak voltak, nagyobb nyomatékot adjon, Némethy Gergely még a gyülés tartama alatt újból átcsapott a Dunántúlra és hamarosan sikerült neki Szombathelyt és Körmendet visszafoglalnia, ellenben a Tulok Tamás által védett Sümeg ellen nem boldogult, bár azt ágyúkkal is lövette. Ez ostrom alatt történt, hogy a stájer urak 1000 lovassal, egyesülve Blaskovics István magyar hadával, Némethy táborát megrohanták. De a vállalat nem sikerült és a németek, a hajdúk és a törökök által megveretvén, Regedébe visszavonultak. Némethy utánuk ment, de Regede előtt állott Trautmannsdorf hada is, mely a Hagymásy által vezetett tatár hadat súlyos veszteséggel visszaűzte.[5]

Közben a korponai gyűlésen igen nagy nehézségek merültek fel, mert a rendek a császár illetve a király válaszát el nem fogadták, Rudolf pedig, aki azt remélte, hogy a törökkel Bocskay kizárásával külön békét köthet, engedményekre nem volt hajlandó. Most aztán újból Illésházy vette kezébe a dolgot s Bécsben Mátyás főherceggel új tárgyalásokat kezdett, amelyek nyomán a felek között a szerződés létre is jött. Ezt Rudolf megerősítette ugyan, de Bocskay és a rendek el nem fogadhatták. Ily körülmények között Bocskay, hogy a további tárgyalások számára még biztosabb alapot szerezzen s hogy azoknak már eleve kedvezőbb fordulatot adjon, egy ideig pihentetett hadait újból megmozdította. Még mielőtt ez megtörtént volna, a már két év óta küzdő s végszükségre jutott Tokajt Rueber György 1606 március 22-én kénytelen volt átadni Czobor Mihálynak.[6] Az új hadműveleti terv értelmében Rhédeynek 10.000 főnyi sereggel Ausztriába és Morvaországba kellett betörnie; a Dunántúlon sikerrel működő Némethy Gergely, újabb hajdú és tatár hadakkal megerősítve, parancsot kapott az Ausztriába és Stiriába való betörésre, s végül maga Bocskay magyar hadaival, továbbá a budai és egri pasákkal Pozsony megtámadására készült.

Az e nagyarányú készületekről szóló hirek, valamint az arról vett tudósítás, hogy a negyvezír már április havában megindult Konstantinápolyból, hogy a fejedelem hadműveleteit kellőleg támogathassa,[7] tényleg engedékenyebbé tették a bécsi és prágai köröket, aminek eredménye az 1606. évi bécsi békekötésben nyert kifejezést, melyről alább bővebben szólunk majd.

[1] Horváth Mihály id. m. V, 26 és Szalay László id. m. IV, 479.

[2] Varga Geiza, Hajdúmegye leírása, 5–10.

[3] Szilágyi–Acsády id. m. V, 600.

[4] Lásd az 5. oldalon.

[5] Rónai-Horváth, Magyar Hadi Krónika II, 167.

[6] Laczkó Máté, gróf Mikónál, III, 80.

[7] Hatvani, Brüsseli Okmányt. III, 208.