Erdélyből történt visszatérése után Bocskayra két igen fontos feladat várt: a Rudolffal való béketárgyalások folytatása és a törökkel való végleges megegyezés nyélbeütése. Utóbbi célból Lala Mohamed július 9-én és 17-én még Belgrádból keltezett leveleivel Zimonyba hívta Bocskayt, hogy neki a szultán második athnámeját (szerződését), valamint a zászlót és koronát, amelyet számára hozott, átnyujthassa.[1] De akkor a fejedelem már erdélyi útjára készült, mi miatt, mint tudjuk, a császári megbizottakkal folyamatban volt békealkudozásokat sem folytatta tovább.[2]

A törökkel a paktum már régebben rendbe hozatván,[3] e tekintetben, ha időközben a nagyvezír Visegrádot és Esztergomot el nem foglalta volna, már csak formaságokról lehetett volna szó, de így a helyzet a törökkel is újból bizonytalanná vált. Bocskay tehát mindenek előtt ezt az ügyet akarta elintézni. Nem tudván, hogy a két vár megvétele után mi a további szándéka Lala Mohamednek, minden eshetőségre számítva, oly tekintélyes erővel kívánt a találkozóra elmenni, hogy tőle esetleg a kellő nyomatékkal is követelhesse a már megkötött szerződés megtartását. Ezért ez az út és a budai találkozás nem is volt minden aggodalom nélkül való, amint az az alábbi leírásból is kitűnik. „Fényes kísérettel, – írja Szalay László[4] – melyben a Bastával fegyverszünetre lépett Homonnay Bálintot is találjuk, érkezett november 10-én Bocskay a Rákosra.[5] Másnap tizenhatod magával ment át Budára a nagyvezírhez. Ha engem netalán szerencsétlenség találna érni a törökök között, mondá Hamonnay Bálintnak, szolgáld híven a hazát, működjél egyértelmüleg Báthory Istvánnal (Boldizsárnak még életben volt testvérével) s példámon okulva, ne higyj a töröknek. A tanács hazafiúi bölcs tanács volt, de Bocskayt nem érte veszély. Magáról a fogadtatásról és az azt követő eseményekről Acsádynál (id. h.) a következőket olvassuk: „Lalla Mohammed a legnagyobb fénnyel fogadta vendégét s udvariassága és jóakarata bizonyítékaival halmozta el. Első tanácskozásuk még délelőtt folyt, azután dús lakoma következett, csakhogy a magyaroknak nem ízlett a török konyha főzte s éhesen keltek fel az asztaltól. Ebéd után Bocskay és kísérete újra a nagyvezír sátrába ment, aki ekkor értékes kardot övezett Bocskay oldalára, jobb kezébe drágaköves királyi pálcát, baljába meg zászlót adott, fejére pedig szépmívű koronát tett.[6] Ez utóbbi ajándék meglepte, de kellemetlenül lepte meg a fejedelmet. Tüstént levette fejéről a koronát és a mellette álló Szécsy Györgynek adta át, azt mondván, hogy a barátság jeléül szívesen fogadja, de nem tekinti a királyság jelvényének, mert Magyarországban senkinek sem szabad koronát viselni mindaddig, míg a koronás király él. A magyarok előtt külön is hangsúlyozta, hogy a koronát egyszerű ajándéknak tekinti, melynek elfogadásával nem akarja a nemzet, akár egyesek jogait sérteni. Erre áttértek a találkozás tulajdonképpeni tárgyára, a szövetség kérdésére. Feltételei végleg megállapíttattak és pedig a következőleg: A szerződő felek kölcsönösen támogatják egymást s csak együtt kötnek békét Rudolffal; a szultán tíz évre elengedi Magyarország és Erdély egész hűbéradóját,[7] ellenben a fejedelem Lippa és Jenő várakat, melyeket Báthory Zsigmond elfoglalt, visszaadja a töröknek.[8] Mikor a magyarok távoztak, a török tábor „éljen a magyar király” kiáltással búcsúzott el Bocskaytól. Másnap, november 12-én „nagy vígan ” vonult el Pest alól a fejedelem s Vácon találta az erdélyieket, kik szintén koronával tisztelték meg.[9] A török szövetséget megszilárdítva, a két korona birtokában indult november 14-én Bocskay „a maga területére,” illetve a november 17-ikére hirdetett korponai gyűlésre.

[1] Lala Mohamed levele Bocskayhoz a bécsi csász. házi levéltárban 1014. sz. alatt. – Hammer-Purgstall, Geschichte des Osmanischen Reiches, II, 686.

[2] Lásd a 42. oldalon.

[3] Lásd az 54. oldalon.

[4] Szalay László id. m. IV, 478.

[5] Acsády (Szilágyi–Acsády id. m. V, 604.) ehhez hozzáfűzi még: „A fejedelem 7000 főnyi lovas és gyalog had élén vonult novemberben Buda felé. Noha a sereg, mint egyik kisérője, Bocatius a jeles író és kassai követ Bocskaynak is megmondotta, nem volt kellően felszerelve, tömegével kedvező benyomást keltett s nagyon tetszett a fejedelemnek, a törököt pedig egyenesen csodálkozással tölté el.”

[6] A koronáról lásd bővebben Thallóczy Lajos cikkét az Archeologiai Értesítő IV.-ben. – A korona állítólag a görög császárok koronája lett volna; a Bocskaynak átadott kardot és pálcát pedig 40.000 forintra becsülték. Az aktus előtt a nagyvezír kifejtette a magyar urak előtt, hogy mennyivel előnyösebb rájuk nézve a törökök szövetsége, mint az őket csak igéretekkel tartó, de védeni nem tudó németek barátsága (Horváth Mihály id. m. V, 25.).

[7] Bocatius Joannes kassai bíró elbeszélése, Bel, Adpartus ad hist. Hung. I, 318.

[8] Katona id. m. XXVII, 419. – Pray, Epist. Proc, III, 280.

[9] Ez a volt szerb despoták koronája volt, mely idővel Brassó tulajdonába jutott.