Erdélyben a többség már kezdettől fogva Bocskay pártján volt, mely őt mint tudjuk, már 1605 február havában fejedelmül választotta, csak a szászok nem akartak sehogysem az ő pártjára állani.[1] Ezért a magyar nemesség és a székelyek Balázsfalván táborba szállva, egy kis csoportjuk 1605 március 25-én bevette a szász Medgyest. Ezt megbosszulandó, a szászok másnap áruló módon bebocsátották a városba a császári biztosokkal szövetkezett Serbán Radul havasalföldi vajda hadvezérének, a császári zsoldot élvező Rácz Györgynek parancsnoksága alatt hajdúkból és rácokból álló hadát, mely aztán a magyarokat felkoncolta. Ilyenformán Gyalu, Medgyes és több más szász város továbbra is a császáriak illetve Ráczék birtokában maradtak.

Ez volt nagyban véve a helyzet, amikor a Bocskay által Erdélybe kormányzóul kiküldött Gyulaffy László[2] oda megérkezett, aki a további teendők megbeszélése végett május 8-ikára Marosvásárhelyre gyülést hirdetett, amelyen azonban a szászok nem jelentek meg. Gyulaffy csak csekélyszámú csapatokat hozván magával és az erdélyi hadakat sem gyüjtvén elég gyorsan maga köré, előbb az Erzsébetvároshoz közelfekvő Holdvilágnál, majd május 19-én Ebesfalvánál a szászok és szövetségeseik által megveretett, mely alkalommal hadiszereinek nagy részét is elvesztette. A veresége után nemsokára meghalt Gyulaffy utóda, Petky János, szerencsésebb volt ugyan elődénél, amennyiben a németeket és rácokat Medgyesből kiszorítania sikerült, de Segesvárt, ahova azok bezárkóztak, sehogy sem tudta bevenni.

Ily körülmények között Bocskay, miután Kassát Dezsőfy Jónás gondjaira bízta, július végén személyesen indult Erdélybe,[3] hogy ott minél előbb rendet teremtsen. A tartományba érve, török és moldvai hadak segítségével Gyalut és Segesvárt, Rácz György fő fegyverhelyét megvevén, ott magát Ráczot is elfogta. Most aztán a szászok is meghódoltak, mire szeptember 14-ikére mindhárom nemzetnek egyszerre Medgyesre gyűlést hirdetett, amelyen a szászok is megjelenvén, Bocskayt most már közakarattal újból fejedelemmé választották, aki nyomban letette az esküt és a rendek hódolatát is fogadta. Ezzel helyzete Erdélyben biztosítva volt s miután Magyarországtól hosszabb ideig nem maradhatott távol, Erdély kormányzójává Rákóczy Zsigmondot nevezte ki, ő maga pedig hadaival együtt október elején visszatért Kassára. Még ugyanabban a hónapban végre a szász kézen volt utolsó erdélyi vár, Déva is meghódolt.[4]

[1] Lásd a 32. oldalon.

[2] Lásd a 32. oldalon.

[3] Lásd a 46. oldalon.

[4] Istvánffy id. m. XXXIV, 824. – Bethlen F. id. m. VI, 250. – Gróf Mikó Imre, Erd. tört. adatok, III. 65. – Szirmay Notitia hist. Comitat. Zemplén, 115. – Benkő Transylv. I, 54.