A Bocskay és Lala Mohamed között 1604 őszén létrejött megállapodás nyomán utóbb még szorosabb fegyverbarátság jött létre a két vezető férfiú között[1] s legutóbb, 1605 július 1-én, Bocskay megbízottai, Korláth István és Kékedy György, valamint Lala Mohamed mint a szultán meghatalmazottja között olynemű megegyezés jött létre, mely szerint az egyezség tartama alatt a törököknek Magyarország semmiféle erősségét, még a Rudolf kezében lévőket sem volt szabad ostrom alá fogni, hanem Bocskay seregeinek támogatásán kívül a nagyvezír főfeladata abban állott volna, hogy Ferdinánd főherceget Stiriában megtámadva és foglalkoztatva, Bocskaynak a Dunántúlon való terjeszkedését illetve annak meghódítását lehetővé tegye. Ezzel ellentétben a nagyvezír szeptember elején mindenekelőtt Visegrádot rohanta meg, s miután azt a vallonok csakhamar hűtlenül átadták neki, Esztergom ostromához fogott hozzá, mely várat tudvalevőleg 10 évvel azelőtt neki kellett, mint Esztergom helyettes parancsnokának, Mátyás főhercegnek átadnia[2] s most, miután a királyi hadak Basta és Kollonics vezérlete alatt Pozsonyba vonultak, alkalmasnak látta a pillanatot és szinte becsületbeli dolognak tartotta, hogy a kiválóan fontos két várat a szultánnak visszaszerezze.[3] Mátyás főherceg tudomást szerezvén, hogy Lala Mohamed Esztergom ostromára készül, a vár védőrségének megerősítésére Öttingen Vilmos győri kapitányt rendelte oda német ezredével, aki a Dunán odaérkezve, azzal kezdte meg ottani tevékenységét, hogy a várban volt magyar csapatokat, melyek Esztergomot a mult évben vitézül megvédelmezték a török ellen,[4] a magyarok iránti bizalmatlanságból a várból kiküldte,[5] mire azok az őket ért méltatlanság által elkeserítve, Rhédeynek Érsekújvárt ostromló seregéhez csatlakoztak.

Lala Mohamed augusztus végén zárta körül Esztergomot, s az ostrommunkálatokat nyomban nagy erővel megkezdvén, már szeptember 7-én rohamot kísérelt meg a vár ellen, de sikertelenül. A nagy energiával folytatott ostromnak az lett az eredménye, hogy a törökök szeptember közepén a Tamáshegyi erődöt elfoglalván,[6] most már a Vizi város ellen fejtettek ki igen nagy erőfeszítéseket, mely ellen 30 ágyút hoztak működésbe. Október 1-én a Viziváros is a törökök kezébe esett s most már a védők a felső várba szorultak. A Viziváros birtokai miatti elkeseredett küzdelemben 1000 német katonájával együtt maga Öttingen is elesett. „Midőn a törökök – írja Rónai Horváth[7] – másnap a várfalakat aknákkal támadták meg, a német őrség a vár megtarthatása felől kétségbe esve, Dampierret, ki Öttingen után a parancsnokságot átvette, előbb a föladásra szorítani akarták, midőn pedig Dampierre ezt megtagadta, elfogták és a törökökkel az alkudozásokat maguk kezdették meg. Október 3-án Esztergom a gyáva és hűtlen őrség által a töröknek átadatott. A németek egy része a várban maradva, török szolgálatba állott, a többit, mintegy 1000 embert, Dampierre Komáromba vezette. Az őrség később haditörvényszék elé állíttatván, a főbűnösöket kivégezték.[8]

Esztergom megvétele után Lala Mohamed, mint már fentebb említettük, Hasszán boszniai pasát a sereg egy részével Érsekújvár alá küldte, kétségkívül azzal a szándékkal, hogy ezt a fontos várat is magának biztosítsa, azonban Homonnay erélye és Illésházy ügyessége folytán ez a vár nem török, hanem magyar kézbe került.[9]

[1] Lásd a 18. és 41. oldalon.

[2] Lásd a XIV. rész 169. oldalán.

[3] Illésházy Trencsénben 1605. szept. 25-én kelt levele Bocskayhoz (Majláth, Geschichte der Magyaren, IV, 34.): „Az török az ő álnoksága, szokása és természeti szerint nem jól cselekszik velönk, vitt 40.000 körösztényt el, Esztergomot megszállá, meg is veszi rövid nap. . . Bosnyák Tamást átküldtem vala az vezérhez, eléggé eleibe adattam, hogy nem ez volt az végezés, hogy ő is minket és Magyarországot rontson, hanem hogy az németekre ment volna, és hogy még most is azt cselekedné, de nem akarja semmiképpen . . .”

[4] Lásd a XIV. rész 420–421. oldalán.

[5] Tudvalevőleg ugyanezt tette 1594-ben Győr ostroma előtt Hardegg is a magyarokkal (lásd a XIV. rész 129. oldalán) s nagyon természetes, hogy ez az intézkedés mindkét helyen egyformán megbosszulta magát.

[6] Lásd az 50. oldalon.

[7] Magyar Hadi Krónika, II, 166.

[8] Az érdekes ítéleteket és azok végrehajtását lásd Orteliusnál, I, 407.

[9] Lásd az 52. oldalon.